Lk 6,27-38 - Évközi 7. vasárnap

Mi Jézusnak az ajánlata nekünk, akik hallgatjuk őt?

Olvasmány (1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23)

Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában. Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban. Lándzsája a fejénél a földbe volt szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. Ekkor Abisáj azt mondta Dávidnak: „Isten ma kezedbe adta ellenségedet. Lándzsával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel. Másodikra már nem lesz szükség!” Dávid azonban így felelt Abisájnak: „Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!” Ezzel Dávid Saul feje mellől elvette a lándzsát meg a vizeskorsót, és eltávoztak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette volna őket, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk. Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, jó messze megállt egy hegy tetején, úgy, hogy nagy távolság volt köztük. Dávid átkiáltott innen Saul táborába: „Nézzétek, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolga és vigye el. Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.”

Szentlecke (1Kor 15,45-49)

Testvéreim! Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.

Evangélium (Lk 6,27-38)

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Vasárnapi beszéd

Amiről Jézus beszél, a legkevésbé sem tűnik számunkra természetesnek, magától értetődőnek. Nem is akarnám részletezni, hogy mi minden az egész. Úgy, ahogy van, 15 pontban. Onnan szeretném akkor ezt a beszédet most elindítani, hogyha azt mondhatjuk teljesen, egyébként mondjuk természetesen, vagy akár még így is mondhatnám, bizonyos értelemben reálisan, hogy ez minden, csak nem magától értetődő és természetes, akkor próbáljuk megérteni azt, hogy akkor mi az, amit viszont természetesnek tartunk. Mi az, amire hivatkozva azt mondjuk, hogy ez viszont, amit Jézus mond, hát azért ez minden, csak nem magától értetődő és természetes? Így szeretném elkezdeni az elmélkedést, és utána nézzük azt meg, hogy Jézusnak mi a javaslata, és akkor nagyon finoman, ahogyan a szentíró ezt közli, azt mondja, Jézus ezt a beszédet azokhoz intézi, akik hallgattok engem. Tehát akkor mi Jézusnak az ajánlata nekünk, akik hallgatjuk őt?

Az első, hogy amit mi természetesnek tartunk, az az adok-kapok logikája. Egyébként nem tudom, föltűnik-e nektek, így szoktuk ezt mondani ugye, hogy adok-kapok. Mikor érvényes ez igazán? Van ez a cserefolyamatok-, így mondja a szociálpszichológia, a cserefolyamatok természetes logikája, az adok-kapok. Tehát én adok pénzt, te adsz nekem árut. Ez az adok-kapok. Valójában a mai evangéliumban nem erről van szó, hogy adok-kapok, hanem arról, hogy kapok, aztán én is adok. Ez a kapok-adok logikája. Ugye ezt így szoktuk mondani, adok-kapok, nincs közte adok-kapok. Az adok-kapok az valójában nem adok-kapok, hanem te bántasz engem, én meg visszaadom. Az nem adok-kapok, hanem kapok-adok. És ezt azért tartom fontosnak kifejezni, mert mikor ezt így mondjuk, magunk is így értelmezzük, adok-kapok, szó sincs erről, hogy adok-kapok. Hány embert hallottatok, mondjuk ezt elmondani. „Én egy rendes ember vagyok, és képzeljétek ezt, hogy súlyosan megbántottam valakit, nem csodálom, hogy visszaadta. Nagyon meg is értettem, főképpen meg is érdemeltem, de nem is volt aránytalan. Még mondtam is neki, hogy tulajdonképpen a jogos jussomat megkaptam. Nincs is panaszra okom.” Hát, meg kell nektek mondanom, hallottam már ilyet életemben mondjuk háromszor. Valójában tehát, amit mi természetesnek tartunk, az nem az adok-kapok logikája, hanem a kapok-adok logikája.

A második, amit természetesnek tartunk, az a múlt által meghatározott cselekvés logikája. Ha te ezt csináltad velem, akkor én ezt csinálom veled. A múlt által meghatározott élet. Nem az általam vagy a szabadság által vagy a hitem által meghatározott élet, csak hogy kihangsúlyozzam, hogy mit is gondolunk itt teljesen természetesnek. Ha tehát úgy cselekszünk, ahogy azt gondoljuk, hogy ez a természetes normális és emberi, akkor valójában a múlt által meghatározott életet fogunk élni.

A következő, hogy ha te így, akkor én meg úgy. Ha te így, akkor én úgy, ez akkor azt jelenti, hogy a te általad és a te cselekvésed által meghatározott életet fogok élni. Ha te úgy, akkor én így. Mindegyiknél elmondhatnám ezt a néhány jellemzőt, itt akkor nem én határozom meg a saját életemet, nem döntök arról, mi alapján akarok cselekedni, hogy számomra mi fontos és mi értékes, hanem ha ezt így élem és tartom természetesnek, hogy ha te így, akkor én úgy, akkor az életemet a te cselekvésed alapján rendezem el.

A következő: ezt tette velem, hát akkor én ezt teszem veled. Ha te ezt tetted velem, én azt teszem veled. Remélem, nem veszitek ezt rossz néven, ez az amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten, népi szólásban ez ennek a logikája. Itt akkor mi történik? Hogy a másik cselekvése által határozom meg a saját életemet, hogy én hogyan élek, milyen lesz az életstílusom, milyen lesz az értékrendem, mire mit csinálok. Akkor a másik cselekvése által meghatározott életet fogok élni.

A következő: szemet szemért, fogat fogért. Erre is azt mondjuk, hogy egész természetes, és egyébként a szó szoros értelmében egészen természetes, mert az emberben az ösztönös igazságérzetnek ez a belső logikája. Ezt az elvet mindannyian őrizzük az agyunkban és az idegrendszerünkben, mindannyian; szemet szemért, fogat fogért. De hogyha ezt tartjuk természetesnek, akkor valójában kizárólag az ösztönös emberi természetünk alapján fogunk élni. Mit jelent ez, hogy kizárólag az ösztönös emberi természetünk? Azt jelenti, hogy az emberi természetnek a spiritualitás is része. Tehát amikor én az ösztönös emberi természet alapján cselekszem, ne gondoljam azt, hogy a természetes emberi természet alapján cselekszem, hanem az emberi természet alapján, annak egy része szerint cselekszem csak, mégpedig az ösztönös része szerint.

A következő: na ezt nem viszi el szárazon. Olyan érdekes, hogy eszembe jutott ez a mondat, meg kellett néznem, hogy honnan van ez, hogy ezt nem viszi el szárazon? Nem tudom, tudjátok-e, nézzetek utána. Szerintem érdemes utánanézni, legyen valami fölfedezés és kaland a mai beszédben, nézzetek utána, mi a háttere, hogy ezt nem viszi el szárazon! Na most, hogyha énbennem ez él, jaj, nem viszi el szárazon, akkor mit tartok természetesnek, emberinek és magától értetődőnek, hogy a reagálás alapján fogom élni az életem. Ezt csináltad? Na, ezt nem viszi el szárazon. Hát szinte gondolkozni se kell, azt’ adom is neki vissza. Akkor tehát azt tartom normálisnak és természetesnek, hogy az ember egyszerűen csak reagál.

Megyek tovább, a következő, hogy na velem ezt te nem csinálod meg. De miután már megcsináltad, ez a mondat inkább így, hogy na velem ezt nem lehet megcsinálni, persze már megcsináltad. Hát amikor az ember azt mondja, hogy te velem ezt többet nem csinálod meg, akkor mit tartok természetesnek? (Azt), hogy az én, de főképpen a sértett én nem egyszer a nárcisztikusan sértett én alapján való cselekvést tartom normálisnak, természetesnek és magától értetődőnek.

Következő: ezt nem hagyom annyiban. Ez a logika, azért mondok ilyen szavakat, mert azt mondtuk, hogy ez a természetes kultúrkincsünk. Na, ezt nem hagyom annyiban. Hát, amikor azt mondom, hogy na ezt nem hagyom annyiban, akkor mi alapján cselekszem és mit tartok természetesnek? A fájdalmam, a szenvedésem és a sérelmem – ebből fogok kiindulni, és ez határozza meg az életem.

Következő mondat, ugye, amit természetesnek tartunk: jössz te még a mi utcánkba. Nem tudom, mondtátok-e életetek során, mert szerintem én soha életemben nem… „Jössz te még a mi utcánkba!” De azért ennek a kijelentésnek is, ha én ezt tartom természetesnek és magától értetődőnek, ez mit jelent? Milyen érdekes, hogy itt van egy egyes személy, hogy te a mi utcánkba. Van azért itt egy hatalmi jellege annak, hogy te majd egyedül leszel, mi meg sokan leszünk. És amikor te egyedül leszel, mi meg sokan, akkor az lesz a természetes, hogy megnézheted magad. És ha úgy tűnik, hogy mi ezt tartjuk természetesnek és magától értetődőnek, és ebben mi a megrendítő még, hogy nem egyszer a cselekvésünket mi határozza meg? (Azt), hogy az egyik csoportnak a tagja tett velem valami rosszat, és aztán, hogyha abból a csoportból én valakivel találkozom, mert eljön a mi utcánkba, megnézheti magát pusztán azon az alapon, hogy ő annak a csoportnak a tagja, akinek egy tagja velem már csinált valami rosszat. Tehát nem egyszer a társas önazonosságunk tovább színezi azt, amit egészen természetesnek tartunk.

Következő, hogy: vigyázz lesz holnap! Vigyázz, mert lesz még holnap! Na, mikor azt tartom természetesnek, hogy vigyázz, lesz még holnap, akkor egy fönntartott sérelem alapján fogom élni az életem. Hát az lesz bennem, hogy lehet, hogy ez egy nap, lehet, hogy 10 év, lehet, hogy 30 év, és jössz te még a mi utcánkba, és lesz még holnap. És akkor azt addig őrizgetem, tartogatom, hogy csak az alkalmat várom arra, hogy megkapd a magadét, szemet szemért, fogat fogért elv alapján, akkor úgy tűnik, hogy erre mondjuk azt, hogy ez természetes, emberi és normális.

És végül mikor az ember azt mondja: na, csak akarom neked mondani, hogy tudd, nem felejtek. S akkor ez ennek egy variánsa, mikor azt közlöm a másikkal, de valójában ez mit jelent, hogy én hogy élek? Hogyan fogom szervezni az életem? (Úgy), hogy szépen gyűjtögetem az emlékeim között a sérelmeimet és bármelyiket föl tudom eleveníteni. És akkor a fölelevenített sérelmek alapján fogom a magatartásomat kialakítani.

Ez egyébként 11 pont volt. Szólások, mondások, közös kultúrkincsünk. És szeretnék most még egy gondolatot hozzátenni, hogy amikor azt tartjuk magától értetődőnek, természetesnek, normálisnak, hogy a múlt által vezérelten cselekedjünk, a sérelem által, én közben…, hogy azért ennek nem tudom, tudjátok-e, hogy van ténylegesen biológiai háttere. Mert mondjuk egy bántalmazott személy és a bántalmazás lehet egy súlyos bántalmazás, lehet folyamatosan fönnálló bántalmazás, ami nemcsak fizikai, hanem akár lehet szóbéli. Főleg minél korábban történik meg a személyiségfejlődésben, annak a lenyomata örök érvényű. Az örök érvényűség alatt azt értem, hogy amíg itt vagyunk ezen a földön, minél korábbi, súlyosabb, tartósabb bántalmazás hat az agyra és az agy későbbi fejlődésére, hat az idegrendszerre, hat a hormonháztartásunkra, nem csak a memóriánkra, hanem a sejtjeinkre is olyan emlékezés vésődik be, ami megrendítő, de azt még genetikusan is továbbörökítjük.

Ebből mi következik? Hogy amit mi természetesnek tartunk, az a szó valódi és nem is valódi, a szó biológiai értelmében tényleg természetes. És ebből mi következik? Hogyha az emberi természetet csak az ösztönös biológiai emberi természettel azonosítjuk, akkor az élet a folyamatos fenyegetettség és fenyegetés világa. Fenyegetettség és fenyegetés világa. A már átélt sérelmek és a szándékolt visszaadott sérelmek világa, ha csak a biológiai természetünket tartjuk természetesnek. És ez azért megrendítő, mert minél több pofont kaptam valakiktől, a mai evangéliumban itt van. Minél több valódi és átvitt értelemben pofont kaptam én személy szerint, vagy az a csoport, aminek én a tagja vagyok és ez az önazonosságom része, ez biológiai lenyomatként itt van nálam és ezért a szubjektív megélésem mindig az, hogy nem adok-kapok, hanem kapok-adok.

Minél több sérelmem van és minél több pofont kaptam, annál inkább azt élem meg, hogy egy folyamatos fenyegetettségben vagyok. És hogy miért élem meg folyamatosnak a fenyegetettséget? A biológiai lenyomata most is itt van bennem. Persze, hogy folyamatosnak élem meg. Miért élek fenyegetést meg? Mert egész kis élmények is fölelevenítik bennem azokat a pofonokat, amiket már kaptam, ezért nagyon gyakran most már érthető, hogy amikor én visszaadom, valójában mintha élethosszig úgy élném meg, hogy én már mindig csak legföljebb visszaadom. Én nem adom, hanem én legföljebb visszaadom. Ezért a bántalmazott személyek szinte egy örök fenyegetettségben élve mit élnek meg? Azt élik meg, hogy sosem én kezdem, sőt, én vagyok az áldozat. Miközben ő szabad elhatározásából tettes, és bántalmaz valakit, az ő megélése, hogy én áldozat vagyok és a legtöbb, ami történt, hogy én visszaadtam. És ilyen értelemben mondhatjuk azt, hogy kívülről nézve ő egy tettes és ez a realitás. Másfelől az ő szubjektív megélése az egy szubjektív realitás. És ezért nehéz neki belátnia azt, hogy ő valójában most egy tettes. Hogy olyannak vagy olyanoknak cselekszik rosszat, ami…, hogy ő ezt kezdeményezte.

És ezek után, hogyha látjuk, hogy na, akkor mit nevezünk természetesnek, ösztönös emberi természetnek? Megértjük, hogy hogyan működünk, hogy a bántalmazó magát áldozatként éli meg, hát akkor, ha erre azt mondja Jézus, szerintem muszáj, hogy legyen valami más is, mert ha ennyi az emberi élet, ez belevésődik a biológiánkba, a hormonháztartásunkba, az agyunkba, az idegrendszerünkbe és még át is örökítjük, hogy itt Isten ennél az embernek sokkal többet talált ki, de sokkal jobbat, mert különben akkor tényleg ennyi. És akkor így meg ki akar élni?

És ezért azonnal nézzük meg, hogy mi Jézusnak az ajánlata. Hogy amiről eddig beszéltünk, az tényleg nem több, mint az ösztönös emberi természetünk. Ha az emberi természet, a teremtett emberi természetünk több, akkor röviden nézem az időt, még nem zúzós, de már azért haladunk afelé. Jézus egymás után ezeket mondja, hogy adjatok, szeressetek, tegyetek jót, mondjatok áldást. Akkor mi alapján is cselekedhetünk? Az általunk felismert jó alapján, hogy egyszerűen az van bennem, mert tudom, hogy van jó, áldást mondani jó, jól bánni a másikkal, jó, szeretni jó, segíteni jó, kölcsönadni jó, hogy ez messze fölülmúlja azt, hogy a múlt alapján meg csak reagálok, meg a sérelmem, meg a nárcisztikus fájdalmam, meg a szenvedésem. Tehát tudom azt, hogy van jó és akkor a jó alapján kezdek el cselekedni. Ugye elég egyszerűen hangzik? Szóval nem annyira bonyolult, megcsinálni nem könnyű. Hát akkor elkezdek ragaszkodni ahhoz, hogy mi az, amiről meg én egyébként azt gondolom, hogy az jó, és akkor az alapján fogok cselekedni.

A második, ugye, hogy tényleg az egyik gyöngyszeme a Szentírásnak, hogy hát akkor cselekedjetek úgy másokkal, ahogy akarjátok, hogy ők cselekedjenek veletek. Ezt, ha megpróbálom értelmezni, azt mondanám, hogy az egyetemes emberség alapján cselekedni. Az egyetemes emberség, úgy is mondhatnám, hogy bánjunk jól egymással, mert nekünk is az esik jól, ha jól bánnak velünk. Akkor is, ha egyébként tévedtünk, elrontottuk, figyelmetlenek voltunk, hibáztunk, bűnt követtünk el, gyarlók voltunk és gyengék, és nem értettük és nem tudtuk és nem láttuk, ez része az emberi természetnek, és mégis azt mondjuk, hogy ha esendő vagyok, nyomorult, szerencsétlen és ügyetlen, azért akkor is az lenne jó, ha jól bánnál velem. Tehát akkor a második, hogy az egyetemes emberi természetből kiindulva szervezzük az életünket.

Következő, hogy Jézus kétfelől is mondja, hogy ne az adok-kapok logikája, kapok-adok logikája határozzon meg. Először ugye, hogy visszaadom a bántást, utána meg pedig, hogy akkor ne várjatok a kölcsönért vissza valamit. Itt akkor mit mondhatunk? Hogy az istenkapcsolat által meghatározott cselekvésmód szerint. Miért? Mert Jézus hozzáfűzi, hogy tudom, hogy ez furcsán hangzik, de Mennyei Atyátok majd jót tesz veletek, Mennyei Atyátok majd a szó legjobb értelmében viszonozza, és azért, mert ha ti a jó alapján cselekedtek és az egyetemes emberség alapján cselekedtek, akkor gyermekei lesztek Istennek. Tehát akkor a harmadik ajánlata Jézusnak, hogy az Istenhez fűződő kapcsolat alapján való cselekvés alapján szervezzük az életet.

A következő, hogy azt mondtuk, ez az ösztönös emberi természetünk, de Jézus azt mondja, de hát legyetek irgalmasok, mert a Mennyei Atyátok is irgalmas. Mi Jézusnak az ajánlata? (Az), hogy szervezzük az életünket Isten tulajdonságai alapján. Ha Isten irgalmas és én Isten gyermeke vagyok és Isten képmását hordozom, kezdjem el kidolgozni magamban Istennek ezt a tulajdonságát. Ha Isten megbocsájt, kezdjem el kidolgozni Istennek ezt a tulajdonságát. Tehát Jézus negyedik ajánlata, hogy dolgozzuk ki az általunk hitt Istennek a tulajdonságait.

Következő, hogy ugye amilyen mértékkel mértek, nem tudom, föltűnt-e, hogy a szövegben egyszer csak történik egy súlypontváltás, a súlypont onnan, hogy a múltban valaki csinált velem valamit, oda kerül, hogy én hogyan kezdek el cselekedni másokkal? Ez egy óriási súlypontváltás. Múlt és mit csináltál te, a jelenben én mit csinálok másokkal? Tehát a Jézusnak a következő ajánlata, hogy te szabadon döntsd el, hogy a jelenben mit kívánsz csinálni. Ne a múlt alapján, a sérelem alapján, a fájdalom alapján, az ösztönös biológiai természeted alapján. Te itt és most a jelenben szabadon döntsd el, hogy mit akarsz tenni egy másik emberrel, miközben mindaz realitásként persze ott van mögötted.

Utolsó előtti, hogy ha ti adtok, majd ti is kaptok, Mennyei Atyátok megjutalmaz érte. Most ez így nem hangzik el, de nyilván erről van szó, vagyis, hogy mi alapján cselekedjek, az alapján, ahogyan Isten velem majd cselekedni fog. Hogy Isten majd megbocsát és irgalmas lesz és üdvözít és életet ad, hogy most cselekedni másokkal az alapján, ahogyan Isten fog cselekedni énvelem. És zárójel, ahogy már most is elkezdett cselekedni én értem. Így is mondhatnám, hogy az Istennel közös jövőm alapján cselekedni itt és most.

És aztán a zárógondolat így szól, hogy nem a másik tette alapján szervezni az életemet, hanem Isten életemre adott válasza alapján válaszolni. Istennek van egy válasza az embernek és az emberre, és ezt a választ az ember egész bátran továbbadhatja.

Eddig volt a beszéd. De most muszáj egy történetet elmondanom. Ezt a történetet persze kétévente elmondom, de annak a realitását szeretném idehozni, amiről Jézus beszél. Egy tibeti szerzetest, amikor a kínai hadsereg elfoglalta Tibetet, börtönbe zártak, kapott sok évtized börtönt a semmiért. Tizenvalahány év börtön után megszökött. Egy éven keresztül bujkált a tibeti hegyekben, majd pedig elfogták, és ezt a tibeti buddhista szerzetest visszavitték a börtönbe, és mondjuk úgy kapok-adok alapján kiverték az összes fogát. Majdnem harminc év börtön után szabadult ez a tibeti buddhista szerzetes. Béke nagykövetként járja a világot, és megkérdezte tőle egyszer egy riporter: Ez alatt a közel harminc év alatt, ami tökéletesen igazságtalan és embertelen volt, mi volt a legnehezebb? A tibeti buddhista szerzetes a közös emberi természetünk alapján, aminek a spiritualitás része, a következőt válaszolta: A 30 év alatt a legszörnyűbb kétségkívül az volt, amikor kezdtem elveszíteni az együttérzésemet a fogvatartóimmal, mert énnekem buddhista szerzetesnek ennél szörnyűbb semmi nem is lehetne.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)