Jn 8,1-11 - Nagyböjt 5. vasárnap

„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!”

Olvasmány (Iz 43,16-21)

Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja: „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban. Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”

Szentlecke (Fil 3,8-14)

Testvéreim! Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is. Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem. Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

Evangélium (Jn 8,1-11)

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Vasárnapi beszéd

Az egész nép kimegy Jézushoz, hogy hallgassa a tanítását és tanuljanak tőle. És ebben a helyzetben jelennek meg ott az írástudók és a farizeusok, és aztán később egy utalás történik erre, hogy a nép vénei. Hogyha rögtön a mai beszéd közepébe vágnék, akkor azzal kezdeném, hogy nagyon világossá teszik azt, hogy mit kifogásolnak abban az asszonyban, és eléggé világos egyébként a szándékuk miatt, amiről a szentíró szól, hogy mit kifogásolnak Jézusban, hiszen vádolni akarják őt, viszont egyáltalán nem világos számukra az, hogy magukban mit kifogásolhatnának. Hogy magukban mi lenne az, amit érdemes volna észrevenniük, hogy „Hm, hm, mondjuk így, lehet, hogy ezen érdemes volna egy kicsit elgondolkoznunk.”

A második gondolat, nagyon világossá teszik azt, hogy Jézus felett ők milyen ítéletet mondanak, hogy egy olyan valaki, akit el kell veszejteni, és már csak a helyzetet, az alkalmat és a módot kell hozzá megtalálni. És közben azt is világossá teszik, hogy milyen ítéletet mondanak az asszony fölött, de egyáltalán nem teszik világossá azt, hogy maguk felé bármiféle ítéletet hajlandók lennének-e mondani.

A harmadik, hogy nagyon és egyértelműen érzékeny szemmel figyelik, hogy Jézus hogy él és mint él, és ezzel a figyelmükkel vannak most ott a szó szoros értelmében valami érzékenységgel, hogy mit mond egész pontosan, és aztán hogyan vádolhassák. Tehát ott van a figyelmük nagyon is Jézusnál, de nem akármilyen szándékkal. És aztán rajtakapják ezt az asszonyt, azt’ jó alaposan látják, kiről is van szó, és egyáltalán nem derül ki a Szentírásból, hogy magukkal kapcsolatosan figyelnének-e bármire is. Hogy figyelnék-e magukat, hogy megfigyelnék-e magukat, hogy érzékenyek lennének-e arra, hogy magukkal kapcsolatban valamit fölismerjenek, vagy fölfedezzenek, s hogy alapszinten egyáltalán magukra vonatkozóan valamire rácsodálkozzanak.

A következő, nagyon pontosan tudták azt, hogy mit mondjanak az asszonyról. Egy házasságtörésen ért asszony és Mózesnek a törvénye őrá így vonatkozik… És hát elég pontosan tudják azt, hogy mit akarnak majd mondani Jézusról, és arról már, hogy ezt tudják és akarják mondani, a Szentírás szól, már csak a helyzet és az alkalom kell, hogy az előre már kitalált és elgondolt dolgok kimondásra kerüljenek. Viszont, hogy magukról mit mondanak, erről semmi nem derül ki, hogy egyáltalán önmagukkal kapcsolatban kívánnának-e bármit is mondani?

Aztán, hogy Mózes törvénye hogyan vonatkozik az asszonyra, azért az itt van ebben a szentírási részben. Hogy ők Mózes törvénye alapján hogyan ítélik meg és hogyan ítélik el Jézust, ez is itt van ebben a történetben. De hogy Mózes törvénye őrájuk miként és hogyan vonatkozik, akár ebben a pillanatban amiatt, amilyen szándékkal most éppen el akarják veszejteni az Isten Fiát, erről semmit nem tudunk és nem is derül ki.

A következő ebben a sorban, hogy azt, hogy az asszony mit tett, ezt nagyon világosan látják, számon tartják, föl van írva. Hogy Jézusnak mik a viselt dolgai? Elnézést a kifejezésért, a farizeusi nézőpontból mondom, ezt is szépen listázzák és strigulázzák, hogy mi, hogy mit mondott a templomról, és aztán még mit mondott, és milyen beszédei voltak. De tulajdonképpen, hogy ők mit tettek esetleg eddig nem helyesen, vagy éppen most ebben a pillanatban mit csinálnak nem helyesen, erről egyáltalán nincsen szó.

Azután, ahogyan megfigyelik Jézust és megfigyelik az asszonyt, de magukat mintha egyáltalán nem látnák. És akkor így jön a következő gondolat, nagyon világosan látják az asszonyt és az ő bűnét, Jézust és az ő általuk elgondolt vétkeit, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy saját magukat egyáltalán látnák. Nem is csak, hogy mit tesznek, vagy mit nem tesznek jól, vagy hogy azt megfigyeljék; mintha magukat egyáltalán nem is látnák.

És ezért most ezt a gondolatsort ezzel sze… (Elsodorja a mikrofont – a szerk.) Na! Én meg a saját kezemet se látom. Hogy ezt a gondolatsort akkor azzal szeretném befejezni, hogy úgy tűnik, hogy ezek az írástudók és farizeusok és a nép vénei nem csak az asszonyt nem látják valójában. Miért merem ezt mondani, hogy nem látják az asszonyt? Mert ha látnák az asszonyt, akkor egy hús-vér embert látnának, aki most egy olyan helyzetben van, ami néhány perc után a halálához vezethet. És ebben a helyzetben, ha ez így lenne, akkor ők ezért felelősséget kéne, hogy vállaljanak, hogy ők ezt az asszonyt egyáltalán nem látják, mert egyszerűen csak egy eszköznek tekintik arra nézve, hogy aztán Jézust vádolhassák, akit majd szintén meg akarnak ölni és öletni. És ezért mondhatjuk azt, hogy sem az asszonyt nem látják, hogy ő egy ember, sem Jézust nem látják, hogy ő Istennek a Fia, mert különben pont nyilván nem akarnák ezt vele megtenni.

De ha most tehetek még egy lépést épp az előző gondolatok nyomán, akkor az írástudók és farizeusok és a nép véneinek és előkelőinek és vezetőinek a drámaisága éppen az, hogy magukat sem látják, de egyáltalán. Mert ha csak egy picit is látnák magukat, akkor már az asszonyt is másképp látnák és Jézust is másképp látnák. És lehet, hogy eszükbe se jutna néhány olyasmi, amit most mindenféle világosság és tudatosság nélkül éppen cselekszenek, majd meg fognak cselekedni. Szóval nem tudják, hogy ki ez az asszony, honnan is tudnák, hiszen csak egy bűnös valakinek látják, akit majd vádolhatnak és akár odavethetnek a kövek elé. Jézust sem tudják, hogy kicsoda. De ezeknek az embereknek a drámaisága az, hogy valójában fogalmuk sincs, hogy ők kicsodák. Mert ha csak egy kicsit is tudnák, hogy ők kik, akkor sokkal többre tartanák magukat ennél, és biztos nem ezt akarnák megtenni egy embertársukkal meg az Isten fiával.

És így jutottam el oda, hogy váltsak egy kicsit ebben a beszédben, mégpedig fölhangosítsam Jézusnak ezt a mondatát, ahogyan a vádlók felé fordul és azt mondja „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül való.”

Olyan érdekesnek tartom ezt, sőt elgondolkoztatónak, hogy ezzel a mondattal Jézus egyáltalán nem kérdőjelezi meg a törvényt, de még a törvény betarthatóságát sem kérdőjelezi meg erre az esetre vonatkozóan sem. Hanem mit tesz? Ezzel a kérdéssel, sőt nem kérdés, ez egyszerűen csak egy kijelentés, hogy az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül való, a fényt a farizeusok, az írástudók, a nép vezetői és vénei számára saját maguk felé fordítja. Nincs meg a törvény megkérdőjelezése, sem a betarthatóság megkérdőjelezése, sem az alkalmazhatósága erre a helyzetre vonatkozóan. És az a megrendítő, hogy ahogyan ezek az emberek hirtelen látják, hogy a fény most rajtuk van, történik valami radikális fordulat és ezt egyetlen mondatban szeretném megfogalmazni. Ez így szól, hogy a tudásukat elkezdik saját magukra is alkalmazni.

Itt nem valami döbbenetesen drámaian új ismeretek, fölismerések, valami titkos tanítás, valami eddig elrejtett misztikus tudás jelenik meg, hanem pusztán azzal, hogy a fény elkerül magamra, hirtelen fölmerül az a kérdés, hogy: Amit én egyébként tudok, azt alkalmazom-e saját magamra vonatkozóan?

És itt engedjétek meg ezt a kutatást, szerintem évente egyszer idehozom, mert annyira sokatmondó. És ne értsétek félre, mert a kutatás történetesen pedagógusokkal készül, de velünk papokkal is nyugodtan készülhetne. A kutatásban van 300 kérdés és a 300 kérdésben el van rejtve három, és a 297 kérdés csak azért hangzik el, hogy el lehessen rejteni benne azt a három kérdést. És az egyik kérdés így szól, a 174. mondjuk, hogy „Ön mit gondol arról, hogy az önismeretnek van-e jelentősége abból a szempontból, hogy az ember egy értékes életet éljen?” És akik kitöltik ezt a tesztet, történetesen pedagógusok, de mi is lehetnénk, több mint 90 százalék beikszeli, hogy azért az önismeretnek szerintem azért van következménye arra nézve, hogy az ember értékes életet éljen. Száz kérdéssel később: „Mit gondol ön arról, hogy egy pedagógusnak érdemes-e az önismeretét fejlesztenie ahhoz, hogy minőségében jobb pedagógussá váljék? Hetven százalék, az mondjuk úgy kétharmad. De van még egy kérdés, ez így szól: „Te mit gondolsz arról, hogy te személy szerint itt és most neked érdemes volna-e még mindig fejleszteni az önismeretet ahhoz, hogy minőségi pedagógiai munkát végez?” Ha ez egy gyerekmise lenne, biztos nem én mondanám meg. De hát nem gyerekmise, ezért megmondom. Csak azért hagyok egy pici időt, hogy kitalálj egy számot magadnak, hogy szerinted hogy van. Mert a helyes válasz tíz százalék. Vagyis azt merném mondani, mondjuk ennek a kutatásnak a fölismeréséből, hogy a számunkra fontos tudás, mondjuk több mint 90%-a rendelkezésünkre áll, annak a saját magamra való alkalmazása 10%-os hatékonyságú. Most csak mondtam egy gondolatkísérletet erre vonatkozóan. Tehát a mai evangélium nem arról szól, hogy hirtelen az írástudó és hirtelen a farizeus és a nép véne és az elöljáró és a vezető hirtelen, hirtelen, hanem pusztán csak arról, hogy valami, amit egyébként tudsz magadról, azt te hajlandó vagy-e magadra vonatkoztatni, és aztán ebből következtetéseket levonni. Tulajdonképpen erről van itt szó.

Lenne egy költői kérdés. Ti hogy halljátok azt, amikor Jézus azt mondja „Az vesse rá az első követ közületek, aki bűn nélkül való.” Mire az írástudók a nép vénein kezdve eloldalognak. Hogyan hat ez rátok? De nem tudom, nem úgy hat-e ránk, hogy „Azért megkapták. Ügyesen volt megmondva, okosan volt megmondva, de azért meg volt nekik mondva!” De szerintem itt nem erről van szó. Jézus egy végtelenül egyszerű mondatot mond, amiben semmiféle ítélkezés nincsen. Ő nem mond semmilyen ítéletet az írástudókra, a farizeusokra, a nép véneire, semmi ilyen nem hangzik el. Ő egyszerűen csak azt mondja, hogy ha valakinek itt nincs bűne, akkor ő kezdhetné. De azzal, hogy ezek az emberek egyszer csak – és azért a szentíró na, persze János apostol, szóval azonnal vonatkoztassam magamra, hogy „Feri!” Szóval ez a kis kifejezés, amit így fordítanak, hogy eloldalognak. Miért oldalognak el? Miért kell eloldalogni? Jézus a következőt mondja hogy nem lehetséges-e az, hogy ha van kellő önismeretünk, akkor elmondhatjuk azt, hogy nekünk is vannak bűneink? Azzal, hogy az írástudók és farizeusok a nép vénei és elöljárói eloldalognak, föltételezhetünk valami olyasmit, hogy ezt ők is úgy élik meg, mint ahogy mi. Hogy most megkaptuk. Vagy hogy most ez nem jött össze..Vagy hogy uh, ez kínos, uh, ez ciki. De valójában pont az a gyönyörű ebben a mondatban és főképp Jézusban, hogy ebben a mondatban semmiféle ítélet nincs, csak azt mondja, hogy akinek nincs bűne, az kezdje a megkövezést. Ezért legnagyobb tisztelettel, ennek a történetnek, ha az írástudók, a farizeusok, a nép véne és a többiek a már meglévő tudásukat magukra alkalmazták volna, ott kellett volna maradniuk. Ugyanis a nép kimegy, vagy odamegy Jézushoz, hogy hallgassa a tanítását. Most van itt egy helyzet, és ebben a helyzetben Jézus éppen tanítja az írástudókat, az elöljárókat, a véreket és a farizeusokat. Ezeknek az embereknek éppen közelebb kellett volna menni Jézushoz és azt mondani „Hogy van ez Mester? Hogy van ez, mester? Akkor most mi mit csináljunk? Akkor mindenki bűnös? De akkor hogy van a törvénnyel? Most ha mindenki bűnös, akkor Isten hogyan lát bennünket? Akkor Isten nem akarja, hogy megkövezzük? Mester, azonnal mondd meg te, hogy gondolod!”

Azzal, hogy az írástudók, farizeusok népének nem sorolom ezt mindig, elmennek, mintha arról tennének tanúbizonyságot, hogy nem ismerik azt a tanulási folyamatot, ami ítélkezésmentes. Azt a tanulási folyamatot, aminek nagy része mondjuk akkor most egy rám vonatkozó tanulási folyamat, és amiben nincsen semmi minősítés, ítélkezés, korholás és megszégyenítés, rápirítás és úgy odamondás. Hát Jézus nem így tanít, és ők mégis szinte valamiféle ítéletnek hallják azt, amit Jézus mond, mint ahogy mi is hajlamosak vagyunk úgy venni, hogy nem csoda, hogy elmentek, mert azért mégiscsak. Szóval azt kell nektek mondanom, hogy maradniuk kellett volna, és beavatást nyerni egy ítélkezésmentes tanulási folyamatba saját magukra vonatkozóan. Mert ha ott maradtak volna, hallották volna, amit nem hallottak, hogy Jézus azt mondta az asszonynak, hogy „Én sem ítéllek el. Menj, de azt tudod, hogy ez bűn volt és miután te is tudod, hogy bűn volt, ezért ne csináld többet!” Hogy Jézus megint csak úgy mondja el nagyon egyszerűen, hogy itt mi van, hogy abban semmi ítélkezés nem volt. És ha ők ott maradtak volna Jézusnál, akkor meghallották volna ezt a mondatot, mint hogy ezt nem hallották meg. És ha ezt meghallották volna, megértették volna, hogy Jézus feléjük is ugyanígy fordul.

Rácsodálkoztunk-e arra, hogy ha mondjuk az evangéliumnak vagy a kereszténységünknek van néhány olyan tipikus mondata, a szónak a szép értelmében, mondjuk azt, hogy „Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot!”, az biztos része, ugye? Mondjuk a tíz olyan mondatnak, amit úgy szoktunk mondogatni, azt gondoljuk, hogy olyan hangsúlyos. Ez miről szól? Térjetek meg, vagyis hát gyertek ide hozzám! Gyertek a Mennyei Atyához! És utána, hát ott akkor látjátok a tudást, a tudást ott az Isten közelében szerzett világossággal, vonatkoztassátok magatokra és bánjátok meg, amit érdemes és kész! Nincs olyan mondat, hogy bűnös vagy, hogy szégyelld magad, hogy mégis te mit képzelsz, hogy takarodj innen, hogy süllyednél el a föld színe alá. Hát pont fordítva van, nem az, hogy oldalog el, hanem gyere hozzám még közelebb, mert az én közelemben olyan világosság van, ami mindenféle minősítés, ítélkezés, korholás, bántalmazás nélkül lehetőséget ad arra neked, hogy azt a tudásodat, ami van, azt magadra vonatkoztasd. És ezért megláss valamit magadból és ebből valami olyan cselekvés és élet fakadjon, ami mindenki javára szolgál.

Ez az evangélium úgy, ahogy van gyönyörűség. Mert Jézus az asszonynak, a véneknek, az írástudóknak, a farizeusoknak és azoknak, akik még ott maradnak, föltárja azt, hogy létezik az ítélkezésmentes tanulási folyamat saját magunkról. És ebben az ítélkezés és megszégyenítés és korholás és bántás és minősítés nélküli tanulási folyamatban lehetünk elég szabadok ahhoz, hogy a tudást éppen csak a szükséges vagy kikerülhetetlen némi fájdalom vagy szorongás vagy rossz érzésekkel együtt legyünk képesek magunkra alkalmazni.

A záró mondatom, akkor ez így szól, hogy a mai evangélium megnyitja a nagyböjtnek azt a világát, ami épp nem a szorongás és elbujdosás és szégyenkezés és kritika és önkritika és ítélkezés világa, hanem a tudásunk önmagunkra alkalmazásának szabad világa. És lenne egy fél mondat befejezésül. És ha a tudásunkat Jézus bátorító fényénél elkezdjük magunkra alkalmazni, a következőre is rá fogunk csodálkozni: Sosem leszünk elég erősek ahhoz, hogy minden tudásunkat merjük magunkra alkalmazni. Egyszerűen úgy tűnik, ennél az ember gyöngébb. És miután most azt is belátom, hogy minden tudásomat sosem lesz bátorságom annak a teljes világosságával magamra alkalmazni, ezért ha éppen találkozom valakivel, akiről megvan az ítéletem, a véleményem és a többi, akkor ebből nem az fog következni, hogy követ ragadjak.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)