Jn 21,1-19 - Húsvét 3. vasárnapja

„Simon, János fia, szeretsz te engem?”

Olvasmány (ApCsel 5,27b-32.40b-41)

Azokban a napokban az apostolokat a jeruzsálemi főtanács elé állították: A főpap kérdőre vonta őket: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.” Erre odahívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, azután szabadon engedték őket. Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.

Szentlecke (Jel 5,11-14)

Én, János, amint látomásomban néztem a trónt, az élőlények és a vének körül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tízezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!” Majd hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben, az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!” A négy élőlény így felelt: „Ámen”, a vének pedig leborultak és imádták.

Evangélium (Jn 21,1-19)

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, Ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”

Vasárnapi beszéd

Jézus a föltámadása után találkozik a tanítványokkal és találkozik ott Péterrel és lezajlik ez a párbeszéd. És talán az, ahogyan háromszor is Jézus kérdezi Pétert „Szeretsz-e, szeretsz-e és szeretsz-e?”, különböző gondolatokat, asszociációkat indíthat el bennünk, minthogyha ez a háromszoros kérdés valamiféle szemrehányás is volna, meg minthogyha Jézus azt is üzenné ezzel, hogy „Hát nem vagyok azért benned nagyon biztos, meg akkor most már azért mondd ki rendesen és tisztességesen! Meg nem olyan régen volt az, hogy te háromszor is megtagadtál engem, szóval most szedd össze magad!” Láthatjuk, gondolhatjuk, vagy érthetjük így, de talán nem erről van szó, hanem miről?

Azzal az alap kijelentéssel szeretném kezdeni az elmélkedést, hogy erre a háromszoros kérdésre, hogy „Péter szeretsz-e engem?”, ahogyan mi Jézust megismertük, sem a válaszra, sem a kérdésre igazából nem Jézusnak van szüksége, hanem Péternek. És arról szeretnék beszélni, hogy ha erre a háromszoros kérdésre, és arra, hogy háromszor kimondja Péter „Szeretlek.”, Péternek van szüksége és elsősorban, és nem Jézusnak, akkor mi ennek a mai történetnek az üzenete számunkra?

S az első gondolat az, hogy mit jelenthet ez, hogy Péternek van erre szüksége, hogy szeresse Jézust? Például azért, mert az emberi természet olyan mélyen társas természet, hogy, ha nem tudjuk megmondani, hogy kiért élünk, meg kikért élünk, meg kiért kelünk föl, akkor szép lassan az ember szinte eltűnik a belső semmibe. Az ember annyira kevés önmagának, hogy az ember szeretheti két kapura is magát, elnézést a kifejezésért, hogy mindent bevethetünk, és már mindent megadhatunk magunknak, és már napi huszonnégy órában töprenghetünk azon, hogy mire is van szükségem, és egyre rosszabbul leszünk. Szóval azt lehetne mondani, hogy amikor Pétert megkérdezi Jézus, „És szeretsz-e engem?”, ez tulajdonképpen egy olyan irányt mutat neki, amitől a Péter élete egy valódi, tartalmas, igazi olyan élet lesz, amit érdemes lesz neki élni.

A második gondolat, hogy amikor Péter azt tudja mondani Jézusnak, hogy szeretlek téged, ezáltal mi teremtődik meg Péterben? Az, hogy egy olyan életet élhet ezután, aminek pontosan tudhatja, hogy van értelme, nem is kevés. Annak az embernek az élete, aki azt tudja mondani, hogy „Én annak minden következményével számolva próbálom szeretni Jézust.”, na annak az embernek az életének biztos, hogy van értelme. És ezért, mikor Péter azt mondja, szeretlek téged, akkor egyszer csak belépett az értelmes emberi élet világába. Na nem, mintha az emberi életnek ne volna föltétel nélkül értelme, hanem olyan értelemben, hogy ezt Péter meg is élheti, és világos lehet neki és nagyon egyértelmű.

A következő, amikor Péter azt mondja Jézusnak szeretlek téged, akkor ez Péter számára azt is jelenti, hogy ettől kezdve, most mondjuk így, már sokkal tudatosabban, egy olyan életet élek és olyan irányba haladok, ami túl fog mutatni a saját végességemen, a saját múlandóságomon, azon a tényen, hogy Jézus pont arra utal majd néhány perc múlva, hogy „Bizony, hogy meg fogok halni.” De ha én szeretem Jézust, valami olyasmit csinálok, ami a halálon túlmutat és érvényes odaát is. Ezért ha én azt mondom, hogy „Szeretlek Uram téged.”, a halálomon túlmutató érvényességű életre is igent tudok mondani.

A következő, hogy amikor Péter azt mondja Jézusnak, szeretlek téged ezzel, azt is elmondja, hogy pontosan tudom, hogy nem akárkinek van szüksége én rám, hanem Jézusnak. Ha most ez egy gyerekmise lenne, akkor azt kérdezném a gyerekektől, szerintetek Jézusnak mire van szüksége a föltámadás után? Szerintem ez egy izgalmasan jó kérdés. És szerintem a gyerekek tudnák, s a gyerekek elég hamar elmondanák, hogy Jézusnak még a föltámadás után, a mennyei dicsőségben, amikor beteljesedett az élete, még mindig szüksége van ránk. Ugyanis, ha Jézus szeret, ahogyan Isten szeret, akkor ő a Szentlélek által és általunk itt akar lenni ebben a világban. És ezért Jézusnak még a föltámadás után is szüksége van ránk, hogy a Szentlélek által és általunk jót tehessen és jól bánhasson másokkal, a Szentlélek által és általunk. És ha Péter azzal, hogy azt mondja „Szeretlek téged Uram.”, azzal együtt azt is mondja, hogy „Most értettem meg, hogy nem akárkinek van szüksége rám, hanem Jézusnak. Nem akármilyen Jézusnak, a föltámadt Úrnak és még mindig szüksége van rám.” Huh!

Következő, hogy amikor Péter azt mondja Jézusnak, szeretlek téged, egyszer csak, így is mondhatnám, átéli azt, hogy „Ezzel igazolást nyert az életem. Ha én szeretem Jézust, akkor nem véletlenül születtem erre a világra, nem véletlenül vagyok itt, hogy annak akkor van célja és van jelentősége.” Hogy ez, és így mondják a szakértők, hogy az embernek néha arra van szüksége, hogy igazolást nyerjen a létezése ebben a világban. Hogy ki tudjam mondani magam számára, hogy nem véletlen, hogy itt vagyok. Hogy nem egyszerűen csak azért vagyok itt, mert az édesapám és az édesanyám szerették egymást. Nem csak emiatt vagyok itt, hogy én valami miatt vagyok itt. És amikor Péter azt mondja Jézusnak, hogy szeretlek, ez egy igazolás arra nézve, hogy ameddig a Földön él, miért maradhat még egy ideig.

A következő így szól, hogy amikor valaki azt mondja, Péter azt mondja Jézusnak, szeretlek téged, ezzel azt is mondja, hogy „Hát, ha én tudom szeretni a föltámadt Jézust, akkor én egy elég értékes személy vagyok. Na, azért ez mégiscsak egy elég értékes dolog.”

A következő, hogy ha Péter azt tudja mondani Jézusnak szeretlek téged, ezzel mit is mond? (Azt), hogy úgy vagyok alkalmas az életre, ahogy talán eddig nem gondoltam volna. Mert aki szereti Jézust és ezáltal jót tesz ugye másokkal, ez az életre való alkalmasságunknak megdönthetetlen bizonyítéka.

Olyan megrendítő egy ismeretség számomra, egy édesanyáról beszélek, sok gyereke van. Egyedül neveli a sok gyerekét, mert, mert… És azt lehet mondani, hogy már tizenvalahány éve ez az édesanya a sok gyerekét nem tudja eltartani. Egyszerűen fizikailag nem képes rá. Nem tud annyi pénzt keresni, hogy a sok gyerekét eltartsa. És föltehetjük a kérdést, és talán ő maga is nap-nap után fölteheti a kérdést „Most akkor én alkalmas vagyok az életre? Hát nincs akkor velem valami alapvető baj, hogy itt vannak a gyerekeim és nem tudok annyi pénzt keresni, hogy az alap dolgokat meg tudjam venni? Hát alkalmas vagyok én az életre?” És mi erre a válasz? Ismerem annyira ezt az édesanyát, hogy látom, hogy milyen édesanyai szeretettel szereti a gyerekeit. És ha ő szereti a gyerekeit, persze tökéletlenül, úgy, ahogy egy ember szereti a gyerekeit, alkalmas az életre. Akkor is alkalmas az életre, hogyha nem keres annyi pénzt, hogy a gyerekeit eltartsa, és ha esténként úgy fekszik le, hogy ahogyan én tudtam szeretni a gyerekeimet, szerettem, ő akkor is alkalmas az életre, ha a mai nap sem keresett annyi pénzt, amennyi ahhoz kell, hogy a gyerekeit eltartsa.

És akkor valahogy, ahogy eszembe jutott az elmélkedés során ez a kapcsolat, eszembe jutott egy férfi, aki dicsért egy papot és azt mondja „Én ezt az Atyát nagyon szeretem, hát ez egy olyan rendes pap!” Hát persze, hogy ilyenkor azért a kíváncsiság megjelenik bennem, hogy egy hajléktalan ember mit gondol, hogy milyen a rendes pap? És kérdeztem „Hát te miért szereted azt az Atyát, miért olyan rendes?” És a válasz így szólt „Azért, mert már régóta ismerjük egymást, amikor találkozunk, megsimogatja az arcom és ad pénzt.” De ezután nem mondott már semmi többet, ezt a kettőt mondta, és azt mondta, hogy tulajdonképpen ez így elég. Szóval, amikor Péter azt mondja Jézusnak „Szeretlek téged.”, elmondhatatlan mélységekig átélheti azt, hogy alkalmas vagyok az életre. Nem csak jogom van itt lenni, alkalmas is vagyok rá.

A következő, hogy amikor azt mondja Péter Jézusnak, szeretlek téged, valami olyasmit mond magáról is, hogy képes vagyok túllátni magamon, a saját életemen, a saját végességemen, látok halálon túlmutató életcélokat magam előtt. Vagyis ha a Péter azt mondja Jézusnak, szeretlek téged, az életének olyan távlata lesz, amilyen távlatot nem tudom, hogy mi más adhatna az ember számára.

A következő, hogy amikor Péter azt mondja Jézusnak szeretlek téged, megnyugtathatja ezzel az ösztönös igazságérzetét. Mert ugye csak háromszor mondta „Nem ismerem azt az embert.”, és most ő háromszor azt mondja tanúk jelenlétében, hogy „Szeretlek téged.”, és ezért ezen az estén már úgy feküdhet le, hogy az igaz, hogy háromszor azt mondtam, nem ismerem ezt az embert, de most meg háromszor azt mondtam, hogy szeretem őt. Na, így akkor innen most már lehet tovább folytatni az életet, akkor ez a három tagadás most már nem kell, hogy nyomasszon engem. Tehát azzal, hogy Jézus háromszor kérdezi Pétert, lehetőséget ad neki, hogy úgy feküdjön le, hogy „Na! Na!”

Következő, hogy azzal, hogy Péter azt mondja Jézusnak szeretlek téged, valójában választ ad minden olyan szeretetre, amivel őt eddig bárki is szerette, hogy az válasz. Nem megrendítő-e számunkra, hogy az ember mikor már ott tart, hogy tudatosan eldöntheti, hogy szereti Jézust, az azért lehetséges, mert már minket addig nagyon sokan szerettek? Különben nem is élnénk, különben nem is lennénk itt. Ezért az ember azzal, amikor Péter azt mondja Jézusnak, szeretlek téged, valójában a realitás világába helyezi magát, és válaszol arra a szeretetre, amit ő már nem tudom hány embertől és nem tudom milyen sokat kapott.

A következő, hogy amikor Péter azt mondja Jézusnak szeretlek téged, ezzel, hogy kimondja, hogy szeretlek téged, kézzelfoghatóvá, hallhatóvá, visszaemlékezhetővé tesz valamit, amire néha nagy szükségünk van. Nem véletlen, hogy mondjuk az esküvői szertartás is egy ünnepélyes alkalom és a pap megkérdezi, hogy „Szereted-e? Azért mész-e hozzá? Azért veszed-e el?” És az ember attól kezdve visszaemlékezhet ötven éven keresztül, hogy azt mondtam „Szeretetből veszem el.”, vagy én azt mondtam „Szeretetből megyek hozzá.”

Következő. Ne hagyjuk ezt ki, mert valójában nem csak az hangzik el szeretsz-e engem, hanem Jézus azt kérdezi, jobban szeretsz-e engem? Na, ezt hogy értsük? Ez egy verseny? Tizenketten jutottak a döntőbe? Egy valaki most kiesett. Most akkor ez egy verseny? Hogy lenne már verseny? Miről szólhat ez az eddigi gondolatmenetünk alapján? (Arról), hogy Jézus nem akárhogy szereti Pétert, és Péter pontosan tudja, hogy Jézus őt úgy szereti, ahogy senki mást nem szeret. Egyrészt azért, mert kiválasztotta, másrészt azért, mert sokszor volt, hogy hárman, Péter, Jakab és János voltak csak Jézus körül. De Péter azt is tudja, hogy Jézus az a valaki, aki már ezelőtt is azt mondta, hogy „Én imádkoztam érted, Péter és te fogod megerősíteni a testvéreidet.” Amikor tehát Péter háromszor azt mondja Jézusnak, hogy szeretlek téged, valójában abban a nagyon személyes kölcsönösségben vannak, amit csak Jézus és csak Péter között van.

Tehát, amikor az ember, bármelyikünk azt mondja Jézusnak „Szeretlek téged.”, egy olyan személyességre és egy olyan kölcsönösségre, elnézést a kifejezésért, mert mindenki ezt nagyon szereti, exkluzivitás, tehát egy olyan rendkívüli egyediségben való kapcsolatra mond az ember igent, ami…

A vége felé járok, a következő így szól, hogy amikor Péter azt mondja Jézusnak, hogy szeretlek téged, akkor ezzel egy olyan világ nyílik meg, aminek sokkal, de sokkal egyetemesebb következményei vannak, mintha bárki kérdezné Pétert, hogy szeretsz-e engem. Ha egy apa szereti a gyerekét, akkor persze ennek is sok következménye van a gyereke életére nézve, az apára nézve, ott a családra nézve. De hát ez össze se hasonlítható azzal, mint amikor valaki azt mondja, hogy én Jézust szeretem. Mert ha bármelyikünk is azt mondja, hogy én Jézust szeretem, ebből az fog következni, hogy a föltámadt Jézusnak szüksége van rám, mert a föltámadt Jézus általam akar szeretni ebben a világban, de mindenkit, akárkit és bárkit. Ezért ha én azt mondom, hogy én Jézust szeretem nem csak az egész életemre, az összes többi emberi kapcsolatomra vonatkozóan végérvényes és radikális következményekkel számolhatok, a szó legszebb értelmében. Olyan egyértelművé, világossá, tisztává, széppé teszi az ember életét. Rengeteg kérdés onnantól kezdve már nem is merül föl. Annyira világos, egyértelmű és tiszta.

És akkor a zárás így szól. Amikor Péter azt mondja Jézusnak, hogy „Szeretlek téged.”, most az is kiderült, hogy Jézus ezt a háromszoros kérdést nem is csak Péter miatt kérdezi, hanem miattunk. Hogy azt kérdezi „Péter, te engem szeretsz-e?” De hogyan folytatódik a mondat? „Hát Péter, ha engem szeretsz, legeltesd a juhaimat. Bánj jól a többiekkel!”, és ezt akkor háromszor. Szóval olyan szépen föltárul Jézusnak az ember iránti szeretete. Elsőre azt gondolhatnánk, Jézus azért kérdezi Pétert háromszor, hogy már mondja neki, hogy szereti őt. Szóval úgy menjen föl a Mennyei Atyához, hogy na, Péter, azért háromszor mondta, szeretlek. És most kiderült, hogy Jézus ezt a kérdést Pétertől mindannyiunk javára kérdezte.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)