Mt 16,13-19 - Szent Péter és Szent Pál apostolok

„Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.”

Olvasmány (ApCsel 12,1-11)

Amikor Jeruzsálemben kitört az első keresztényüldözés, Heródes király elfogatta az Egyház néhány vezetőjét, hogy ártson nekik. János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, elhatározta, hogy Pétert is elfogatja. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. Elfogatta, börtönbe záratta és rábízta négy, egyenként négy katonából álló csapatra, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az Egyház szüntelen imádkozott érte Istenhez. Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta őt vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál pedig őrök vigyázták a börtönt. Egyszerre megjelent az Úr angyala, és a helyiséget fény árasztotta el. Az angyal megütötte Péter oldalát, és felébresztette: „Kelj fel, gyorsan!” Erre a láncok lehulltak a kezéről. Azután az angyal így folytatta: „Csatold fel övedet, és vedd fel saruidat!” Amikor megtette, az angyal ezt mondta: „Vedd magadra köpenyedet, és kövess!” Péter elindult és követte, de nem tudta, hogy valóság-e az, amit az angyal tesz vele. Azt gondolta, hogy látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz. Az magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, és ott az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Amikor Péter föleszmélt, így szólt: „Most már biztosan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes király kezéből és mindabból, amiben a zsidó nép reménykedett.”

Szentlecke (2Tim 4,6-8.17-18)

Kedves Fiam! Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul. Eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, amelyet az Úr, az igazságos Bíró megad nekem azon a napon. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja az ő eljövetelét. Mellém állt ugyanis az Úr és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, és tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából. Sőt, az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen.

Evangélium (Mt 16,13-19)

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Vasárnapi beszéd

„Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem test és vér nyilatkoztatta ki számodra ezt, hanem az én Mennyei Atyám.” Erről szeretnék beszélni, hogy honnan tudhatjuk azt, hogy nem csak a saját vélekedésünkkel találkozunk, a saját véleményünkkel, hiedelmeinkkel, előítéleteinkkel, esetleg jó szándékú tévedésünkkel, hanem, hogy valami most – mi már mondhatjuk így, hogy – a Szentlélek által van, hogy az a Szentlélektől van, hát a Mennyei Atyától, a Szentlélek által? Hogyan tudjuk ezt a megkülönböztetést megtenni? Mert amikor Jézus megkérdezi „Hát kinek tartanak engem az emberek? Tudom, világos, van aki Keresztelő Jánosnak, ennek a prófétának, annak a prófétának.” És akiknek ez volt a vélekedése, jószerivel, hát akár meggyőződéssel mondták is a többieknek. Szerintem ő így, szerintem ő, az van, ez és úgy. Jó, ezt nem is akarom tovább mondani.

Nézzük a lényegi tartalmakat, mégpedig abból a megközelítésből szeretném elmondani, hogy lehet, hogy nem mindegyikőtöket érdekel annyira ez a téma, hogy hogyan tudom eldönteni, hogy valami a Szentlélektől van-e vagy nem. De ha valakit ez nem annyira érdekel, akkor mondanék egy másik megközelítést, hogy ez a téma tulajdonképpen azt bontja ki számunkra, hogy hogyan érdemes egymást szeretnünk. Hogy amikor véleményem van, akkor hogyan érdemes a véleményemet képviselni? Hogyha valamit igaznak tartok, hogyan érdemes az igazamat vagy az igazságot valamiképp megjeleníteni, vagy honnan tudom, hogy az valóban az igazság? Akkor menjünk, 12 pont.

Első. Onnan tudom, hogy valami a Szentlélektől van, hogy nagyon személyes. És mindegyik mondatnak lesz egy másik része, ezzel próbálom pontosítani a megértés miatt, hogy mit keresünk, vagy nekünk hogyan volna érdemes működnünk. Tehát az első: nagyon személyes, de úgy személyes, hogy pártatlan közben. Nem személyeskedő, nagyon pártatlan, nem részrehajló, úgy személyes.

Az élményem erről az, gyóntatok. És mondjuk, egy gyónásban nem csak az derül ki, hogy valami nagyon súlyos, hanem az is, hogy nem is az. Vagy hát egyáltalán nem is bűn. Mikor jön valaki kétségbeesve: „Nem voltam vasárnap misén.” Hát ettől még nem tudom, hogy miért nem volt. És akkor hozzáteszi „Atya, 40 fokos lázzal feküdtem otthon.” Erre én elmondom neki, hogy te drága, ez nem bűn, mert a szándék és a körülmény figyelembe vételével a tett az lehet, hogy nem megfelelő, na de hát akkor… nem bűn. És tudjátok, aki meggyónja azt, hogy vasárnap nem volt misén 40 fokos lázzal együtt is, őneki hozzá szoktam tenni, hogy „De ez nem az én kedvességem feléd. Te ne értsd félre. Itt most nem egy rendes gyóntatóval találkoztál, egy ilyen jószívűvel, hogy érdemes volt hozzám jönnöd, mert ő ilyen kedvesen ezt el szokja simogatni.” Hát ilyenkor hozzá kell tennem azt, hogy ez nem az én kedvességem, tehát nem az én pártoskodás részrehajlásom a te irányodba, hanem az egyház tanítása. Tehát nagyon személyes lesz és közben pártatlan lesz. Onnan tudjuk, pártatlan lesz és nagyon személyes, nem lesz részrehajló se én felém, se más felé és közben nagyon személyes lesz.

 Második gondolat így szól, hogy az a tapasztalatom, hogy ez a Szentlélektől van, hogy amit mond nekem, az nagyon itt van, és most van és nekem van itt, most és nekem. Ilyen értelemben is személyes, de közben pedig, miközben itt most és nekem, aközben semmiféle elvtelenség nincs benne. Hogyan szokták ezt mondani? Sokan ettől féltenek bárkit, aki valami belső hang alapján él, hogy jaj, az relativizálódik, és akkor jaj, most én ezt hallottam, vagy azt hallottam, hát ez nem elég szilárd, nem elég biztos. Tehát itt és most nekem szól, anélkül, hogy relativizálna, vagy elvtelen lenne.

Megyek tovább, látom a melegeteket, megyek tovább. Harmadik! Onnan tudom, hogy a Szentlélektől van, hogy nagyon egyetemes, ami előjön belőle, nagyon egyetemes. De közben nem általánosít, hanem mindenkit tekintetbe vesz. Úgy egyetemes, hogy mindenkit tekintetbe vesz.

Mikor vallástörténelmet tanultunk az egyetemen, különböző vallásokról információkat szereztünk. Indiában van egy ilyen vallás, hogy dzsainizmus. Nem tudom, hallottátok-e, ők próbálják a maximumra vinni azt, hogy az ember ne oltson ki életet és ne ártson másoknak. Onnan tudhatjátok, hogy mondjuk Indiából van egy riport, vagy valami film, és ott valaki egy fehér ruhában egy kis söprűvel megy az utcán és maga előtt söpröget, ők a dzsajnisták. Mégpedig azért, mert azt mondják, hogy mi véletlenül se szeretnénk még a lábunkkal se eltaposni valami élőt, ezért ott elsöpörgetik maguk előtt az utat, hogy tényleg az életet maximálisan tekintetbe vegyék. Most ez jutott eszembe. Honnan tudod, hogy valami a Szentlélektől van? Onnan, hogy a Szentlélek söpörget. Elsöpör mindent a szó nem el, hanem olyan értelemben, hogy tudhatod, hogy amit mond neked, vagy inspirál, vagy, ahogy csinálni akarod, nem fog másoknak ártani. Hogy bátran csinálhatom ezt, mert én nem tudom fölfogni, hogy most amit csinálok árt-e vagy hogyan hat másokra; a Szentlélek tudja. Ezért csinálhatom bátran ezt, mert nem fog másoknak ártani anélkül, hogy ezt át tudnám gondolni, hogy ez árt-e vagy nem.

A következő, hogy nagy világosság lesz benne. Nagy világosság, de a nagy világosság nem azt jelenti, hogy minden pontosan értek, minden egyszerű lesz és egyértelmű. Éppenséggel nem lehetetlen, hogy így van, de ez a kifejezés, hogy nagy világosság lesz benne, ez sokkal pontosabb. Mert nem egyszer azt halljuk olyanokról, akik a Szentlélek által kaptak valamilyen inspirációt, és akkor ez alapján működtek, most nem csak megtérés élmények, hétköznapi dolgok, hogy nagyon világos volt. Azt nem lehetne mondani, hogy ilyen egyértelmű lett volna. Kellett rajta töprengeni, megemészteni, agyalni rajta, fölfogni. Tehát nagyon világos lesz, de az nem jelenti azt, hogy jaj, és akkor… Így is mondhatnám, onnan tudjuk, hogy valami a Szentlélektől van, a Mennyei Atyától van a Szentlelken keresztül, hogy nincs benne árnyék. Úgy lesz világos, hogy nincs benne árnyék.

A következő, hogy akármiről is van szó egy ilyen élményben, vagy találkozásban, vagy a Szentlélek kinyilatkoztatásában, Isten föltárja magát benne, vagy pedig általa. Jobban fogom őt megérteni, közelebb lesz hozzám, jobban megmutatja nekem magát anélkül, hogy ez valami elvi, tényszerű igazságoknak, szabályoknak a kijelentése lenne. Tehát nem azt értem meg, hogy akkor Isten inkább ilyen vagy inkább olyan, hanem megélem, hogy ő milyen. Ez nem pont ugyanaz, mint amikor le tudom írni, hogy ilyen vagy olyan. Sokkal élményszerűbben tárja föl ezekben az élményekben Isten magát.

A következő, hogy és közben föltárul a kettőnkhöz fűződő viszony. Hogy ő hogyan viszonyul énhozzám, hogy én hogyan viszonyulok őhozzá.

Két történetet szeretnék idehozni, amit mindannyian ismerünk, hogy mit jelent ez, hogy egy találkozásban feltárul számunkra, hogy ki vagyok én neki és ő kicsoda nekem és hogyan viszonyulunk egymáshoz. Hogy a tékozló fiú történetében milyen érdekes az, ahogyan az idősebb testvér összehasonlítja magát a fiatalabbal, majd pedig az apa szeretetét is összehasonlítja, hogy az apa a fiatalabb testvér szereti-e jobban, vagy őt szereti-e jobban. És az összehasonlításban ő kihozza magát vesztesnek, vagy akit az Atya nem szeret annyira. Mária és Márta történetében ugyanez van, mert Márta dühös és azt mondja Jézusnak „Miért hagyod, hogy ő ezt csinálja, miközben én meg fáradok, és nem tudom, készítem az ételt?” Tudjátok, mi nincs nagyon a Szentlélektől? Az összehasonlítgatás.

Hogy amikor föltárul számomra az, hogy Isten hogyan van velem és én hogyan vagyok vele, hogy mi van a kettőnk között. Nem szokott fölmerülni az, hogy és a másikkal hogy van, meg a másik mit kapott, meg a másik miért azt kapta, meg a másikat miért így szereti. Nem jelenik meg ez a fajta összehasonlítás. Elnézést, hogy így mondom, az derül ki, hogy a kettőnk viszonya exkluzív, rendkívüli, senki nincs olyan Istennel, mint én, anélkül, hogy ez egy összehasonlítás következménye lenne. Megyek tovább.

A következő, hogy ezek a találkozások az életemet meghatározó találkozássá válnak, örökérvényűvé. Tehát amikor a Szentlélek inspirál valamire, vagy a Szentlélek tár föl valamit, mutat meg, vagy értett meg valamit, az lesz a benyomásunk, hogy ez valamiféle örök érvényű és érvényes föltárása az életnek, hogy ez meghatározó lehet az életem egész története szempontjából, vessző, ha engedem. Tehát úgy meghatározó és úgy örökérvényű, hogyha nem engedem, akkor nem lesz az. Olyan, mint egy (mustár)mag, amit ha az ember gondoz, akkor ugye minden fánál nagyobb növény lesz belőle. Isten országa Jézus elképzelése szerint, vagy hát példabeszédje szerint. Tehát meghatározza a személyiségemet, és közben rám van bízva, hogy én engedem-e, hogy az egész életemet ez alakítsa és formálja, vagy nem engedem. De a lehetőség benne van, és onnan tudhatjuk, hogy a Szentlélektől van, hogy szoktuk sejteni, hogy ha én rábízom magamat erre a kinyilatkoztatásra, tapasztalatra, vagy Isten föltárására, ez meg fogja változtatni az életem. Hogy pontosan tudom, hogy így van, vagy, hogy így lenne. És ezért van az, hogy ezt pontosan szoktuk érezni, hogy igen, ez így lenne. És a legtöbb alkalommal azt mondjuk, hogy köszönjük, nem kérjük. A legtöbben meg szoktak ettől ijedni. S akkor megváltoztatja az életem. De hogy lesz a rutinokkal és a kényelmemmel, a megszokásaimmal, ahogy berendeztem az életem? Megyek tovább. Ez már a fele. Sőt, már túl is vagyunk rajta.

Következő. Onnan tudhatom, hogy a Szentlélek tár föl számomra valamit, hogy a föltárásban valamiféle erő lesz. Nem csak valami gondolat, nem egy szempont, nem egy vélekedés, hanem erő van benne. És ez az erő hatni fog rám. De úgy fog rám hatni, hogy semmi kényszert nem fogok átélni. Nagyon erősen is hathat rám anélkül, hogy kényszerítene. Ha egy képben kellene megragadnom, onnan tudhatjuk, hogy ez a Szentlélektől van, hogy az lesz az érzésünk, mint amikor kerékpározunk. Remélem, már elővettétek. És az ember kerékpáron kimész a Duna partra, azért ott majdnem mindig fúj a szél, s a rutinosak tudják, hogy mikor van hátszél. Na, amikor a Szentlélektől van valami, abban olyan erő van, mint amikor valaki hátszéllel kerékpározik. Hogy az ember hátszéllel kerékpározik, semmi ellenszélt nem érzek, és megy szinte minden vagánytól. Hát ez. Miért nem lehet ez mindig ilyen? Na ez ilyen, tehát ilyen fajta erő van benne. De én bármikor megállhatok a biciklivel, aztán akkor nem használom ezt az erőt. Akkor álltam és kész, leraktam a biciklit, aztán nem mentem sehova.

Következő, hogy onnan tudhatom, hogy a Szentlélektől van, hogy az egész személyemet átjárja. De nemcsak, hogy átjárja az egész személyiségemet, hanem szinte fölszólít arra, hogy a személyiségemet a találkozás, a tapasztalat, az élmény vagy Isten önközlése köré szervezzem. Ez elképesztő nagy kihívás szokott az ember számára lenni. Hogy ott vannak azok a tapasztalataim, hogy tudjuk, hogy ez a Szentlélektől van, a Szentlélek mondott valamit és értetett meg velem valamit, és ez nem csak valamiről szól, hanem mindig föltár engemet magam számára, és föltárja azt is, hogy én döntöm el, hogy milyen élmények köré fogom szervezni az egész személyiségemet. Hogy a sérüléseim köré kezdem el szervezni az életem, vagy fönntartom, hogy a sérülésem köré szerveződött életet éljek, vagy az igazságom köré szerveződött életet akarok-e élni, vagy a csoportjaink véleménye köré szervezett személyiséggel akarok-e élni, vagy e köré szervezem az egész életemet? De ebben mi a szép? Hogy miközben átélem, hogy egy más középpont köré szervezhetem az életem, aközben a Szentlélek sosem mond olyasmit, ilyen megvetően, lekicsinylően, leértékelően, hogy „Jó, hát ahogy eddig csináltad, meg jó, hát ez, ez…”

Következő. Onnan tudhatom, hogy a Szentlélek tárta föl a véleményét nekem, hogy a valóságot tárja föl, a valósággal szembesít anélkül, hogy bántana. Nem véletlenül fogalmazom ezt így. Onnan tudhatom, hogy ez az Istentől van, hogy sosem bánt, miközben ez egy nagy különbség a lélektani szakirodalom fő csapásától eltérően. Ott mit szoktunk mondani? „Ne ítélkezzünk, ne minősítsünk!” Ugye ezt szoktuk mondani, hogy ítélkezés minősítés nélkül fogadj el engem. Meg kell nektek mondanom, a Szentlélek szokott ítéletet mondani. És a Szentlélek minősíteni is szokott. És néha a Szentlélek azt tárja föl, hogy mit kellene azon nyomban megbánnom vagy megváltoztatnom? Viszont, miközben a Szentlélek szokott ítéletet mondani és szokott minősíteni, sosem szokott bántani, de soha. És talán a lélektani szakirodalomban azért szokták nagyon mondani, hogy ítélkezésmentesen, meg minősítésmentesen, mert az a tapasztalat, hogy az ember, amikor ítélkezik vagy minősít, általában bánt is vele. S akkor inkább menjünk egy lépéssel odébb, ne ítélkezzünk, ne minősítsünk, hogy ne bántsunk! Szóval onnan tudom, hogy a Szentlélektől van, néha nagyon is elmondja a véleményét. Úgy kerek perec a szemembe mondja, hogy na. De sose bánt, és ezt az ember meg is tapasztalja.

Következő, hogy a javamat, az érdekemet, az üdvösségemet akarja. Szóval van célja, amikor a Szentlélek föltár valamit, van vele célja. A javamat akarja, az üdvösségemet akarja, most így is mondhatnám, hogy a legelemibb érdekemet akarja, miközben sosem éljük át azt, hogy a Szentlélek tárgyiasítana, vagy eszköziesítene bennünket, tehát, hogy valami cél érdekében akarna ki-, vagy felhasználni bennünket. A Szentlélek az Isten országa érdekében sosem tárgyiasít minket. Nem lát bennünket valami kis csavarnak, hogy jól működjön az Isten országa és akkor én ennek valami eszköze legyek. Sosem gondolja ezt.

És akkor az utolsó gondolat így szól, hogy amikor az Isten tárja föl a Mennyei Atya véleményét, a Szentlélek Isten, abban lesz valami nagy világosság, nagy tisztaság és nagy határozottság. Határozott lesz, tiszta lesz és világos lesz. Azt nem mondom, hogy egyértelmű lesz, mert néha a Szentlélek föltár valamit és egy életen keresztül töprengünk rajta. A Szentlélek inspirál valamire, és a halálunk pillanatáig nem tudjuk még pontosan, mit is akar pontosan és világosan és egyértelműen. Szóval nem egyértelműség, tisztaság, világosság és határozottság, nem egyértelműség.

Szóval, onnan tudjuk, hogy a Szentlélektől van, hogy maga a tapasztalat is valamiféle kihívást intéz felénk, és teljesen az értelmünkkel nem fogható föl. Világos lesz, tiszta lesz, határozott lesz és nagyon szép lesz. Néha megrendítő lesz, de közben pont az a tapasztalatunk, hogy mennyi gondolkodni valónk van még rajta, hogy most akarom a személyiségemet a tapasztalataim, e tapasztalataim köré szervezni, és még mennyi mindent nem értek, miközben ez milyen világos, milyen szép és milyen tiszta. Magyarán szólva, föltárul pontosan az, hogy a Szentlélek Isten fölülmúl bennünket.

És ezért a záró gondolatom ez. Mikor azt kérdezi Jézus: „Kinek tartanak engem az emberek?”, ebben semmi nincs, ami az emberi vélekedést fölülmúlná. De amikor Péter elmondja a válaszát abban a válaszban megjelenik valami, ami lényegileg és alapvetően fölülmúlja azt, amit és ahogy mi szoktunk tudni, látni és érteni. És az ember az a valaki, aki mint a szomjas ember a vízre, rászorulunk a Szentlélekre, hogy tárja föl számunkra azt, ami sokkal több nálunk.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)