Miért pont jazztánc? 🙂 Mert ez a stílus több szóló műfajt is összeköt és nagyon befogadó. Alapjai a baletten nyugszanak, de mozdulataiban például a hip-hop, vagy latin elemek is megfodulhatnak. Lényege az izoláció, vagyis az, hogy a testrészeket külön-külön is megtanuljuk használni, hogy aztán szabadon táncolhassunk velük. A jazztánc tréning részei a bemelegítés, alaptechnikák gyakorlása folyamatos mozdulatsorokkal, erősítés-nyújtás, koreográfia. 🏃♀️🤸🏼♂️🧘♀️
Ajánlott viselet
Öltözékben az egyszerű nadrág-póló-zokni kombináció ajánlott. 👕👖🧦
Brigi gyerekkora óta táncol. Balettal és ritmikus gimnasztikával kezdte (10 éven át), majd hip-hoppal, jazztánccal, modern tánccal folytatta (15 éven keresztül), némi kontakt/társastánccal fűszerezve (oklevelet a Testnevelési Egyetemen szerzett). 💃🏼🕺
Miért Brigit hívtuk? Fontos számára a közösség és az egyén is, a táncon túl. 👫 Valamint igyekszik az óráit az adott felkéréshez alakítani, hogy minél több táncos palánta örüljön a test-lélek-szellem ezen találkozásának. Hisz a tánc nem csak mozdulatok összessége. A zene, a közösség, a tartalom felszabadítja a lelket és az önkifejezésnek, érzések megélésének is teret ad, miközben a szellem nagyon fókuszált, a test pedig koordinált. 😍 Ettől független türelemre, kitartásra és a határainkon túllépésre bíztat, nevel ez a mozgásforma (is).
Rólunk mondtátok
Új év, új tánc! Nem gondolkodtam, jöttem! Egy kis balett tornai elemekkel, elsőre ijesztő, de a végere rájössz, hogy nagyon jó, élvezetes. Saját magadra figyelsz, és közben a zene, a tánc kihozza belőled a nőiességet!" - Nelli
"Híresen kétballábas vagyok. A korai fejlődésem során kimaradt az ovis balett és később a disco is. Komoly hátrányból indulok.
De mint minden nőben, bennem is ott él a vágy, hogy olyan könnyedén mozogjak, mint a virágszál a nyári szellő simogatásában. Brigi türelme, megfontolt építkezése mellett ez többé már nem álom. Mindehhez tökéletes háttér a Pálferis Tánciskola biztonságos, megtartó közege. Egymást bíztatva, inspirálva jutunk minden héten egy lépéssel – és néhány karmozdulattal – közelebb, hogy megélhessük a bennünk élő csodát." - Adri
A webhely használatával elfogadod a sütik (cookie) használatát a célközönség mérésére és reklámcélból.Bővebb információRendbenReject
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
Szeretnél értesítést a legújabb hanganyagokról? Iratkozz fel a pálferis levelezőlistára!