Majális
2017.05.01.
Majálisozz velünk idén is!
A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke, melyet csoportba szerveződve állítottak a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Gyakran a közösségeknek is volt egy saját fája, aminek a kidöntését ünnepély és táncmulatság kísérte.
2013-ban nekünk pálferiseknek egy közel 200 fős, Gyadai réti majális keretében sikerült feleleveníteni e hagyományt, 2014-től Kismarosra költözött a rendezvény és ettől jobb hivatalosan engedélyezhető helyet azóta sem találtunk, tehát az idei majálist is ide, a Dunakanyarba, Kismarosra a Duna-parti játszótérre szervezzük.
Mókák – régiek és újak…
A vidám mókára és játékra vonatkozó ötleteink viszont új szárnyakra kaptak bennünk, jópofábbnál jópofább játékokra és újdonságokra számíthattok idén is! Idén a májusfán kívül több más magasabb Duna-parti fát is meghódítunk, famászást tervezünk párban szinkron kötélbiztosítással (egyik ember fel a másik le), egy másik fán 10 m-es kötélhintán lehet majd párban lengedezni, és igazi 3D-s párviadalt vívni. Továbbfejlesztettük az „ámor-nyilazás”, és a közelharc-bajvívás játék technikát, és ha kellően lelkesek vagytok, izgalmas, nagycsoportos férfi-női csapatviadalt is össze tudunk hozni. Idén reflektorfénybe állítjuk a biciklit is, és a mókák legaktívabb résztvevőinek látványos kerékpáros ügyességi játékokra és várhatóan különleges járgányok kipróbálására is lehetőségük nyílik majd. Feltehetőleg idén is verbuválódni fog egy bicikliscsapat, amely Pestről teker ki, továbbá idén vendégeink között lesz a KEBITU csapata is. Az új mókákon felül természetesen a már jól bevált régi mókákra és sportokra is lesz lehetőség: kötélhúzás, ugrókötelezés, zsákbanfoci, deszkatipegő, strandröplabda, régi és új népi játékok, májusfatánc, és a közös éneklés idén sem marad el, mindez csak a Ti lelkesedéseteken múlik.
Meglepetések…
Most is biztatjuk a lányokat, hogy hozzanak magukkal valami (akár tréfás) apróságot, amit a májusfára köthetnek a fiúknak, de a fiúkat is, hogy gondoskodjanak valami kedvességről, csokiról, bonbonról, esetleg virágcsokorról, amit a fára felkötnek. Idén a tavalyihoz hasonlóan nemcsak a fiúk mászhatnak fel a májusfára, hanem a lányok is, nekik kötéllétra képében „égi lajtorját” biztosítunk ehhez.
Legeslegek…
Fotósok figyelem! Fényképezzétek le és mi kiválasszuk, és közzétesszük a majális: legszebb biciklijét, legnépiesebb öltözékét, a legötletesebb májusfaajándékát, a legügyesebb májusfamászót, a mókák legaktívabb résztvevőjét, legviccesebb eseményét, legnagyobb attrakcióját, a majális legbájosabb mosolyát, a majális legférfiasabb tettét, legintenzívebb metakommunikációját, legboldogabb párját…
Ne feledkezzünk meg róla, hogy ott lesz mellettünk egy kőhajításnyira a Duna, szemben a visegrádi vár, egy idilli kis tó, vadregényes vízparti dzsungel, pillangók, napsütés, férfiak, nők…
A programon való részvétel ingyenes, az utazásáról, az élelmezéséről, a saját szemét hazaszállításáról mindenki maga kell, hogy gondoskodjon. Részvétel mindenkinek csak a saját felelősségére! Ez kiterjed mindenféle jogszabály betartásának egyéni kötelezettségére is, beleértve a természetvédelmi szabályok betartásának egyéni felelősségét is!
A program előzetesen kedvezőtlennek tekinthető időjárás esetén is meg lesz tartva, ha olyan esőt kapunk, amelyben jobb sétálva, kirándulva mint egy helyben állva gyönyörködni, akkor arra készüljetek, hogy kirándulni fogunk! 🙂
Kismaros, Duna-parti játszótér
Ingyenes