Művészeti előtábor – Ikonfestészeti műhelymunka

Program dátuma:

2021.07.10-07.14.

A lelki egyensúly megtalálása és fenntartása elemi humán szükségletünk. A szemlélődéshez, kontemplációhoz a természet nagyon készséges partner, ezt ki fogjuk használni a zalai tájban, a rendelkezésünkre álló nagy kertben.  A megérkezés és összetalálkozás örömét megélve az első naptól kezdve a csendhez fordulunk inspirációért. Az ikon-festészetről általában a szerzetesi életforma juthat eszünkbe. A szerzetesként létezés egyik alappillére a befelé fordulás, a belső munka, a csendben töltött idő.

A csendből indulunk és a csendbe érkezünk meg.

Művészettörténeti kirándulásokat teszünk különböző művészeti területek segítségével. úgy mint festészet, filmek, irodalom.

Az ikon elkészítéséhez témát keresünk, kiválasztunk, felfedezünk, feldolgozunk.
A műhelymunka során arra van lehetőség, hogy a hozott tervek és elképzelések mellé, a jelenben inspirálódva újabb motívumok, gondolatok, érzelmek nyilvánulhassanak meg. Az évkört áttekintve felfedezzük, hogy melyik évszak, melyik ünnepkör, mely szentek és nevezetes napok fontosak, meghatározóak a számomra. Mi az, ami megérint, kinek a története, személye fontos, bír jelentéssel és jelentőséggel? Ehhez a folyamathoz már bátran használhatunk eszközöket, vázlatolunk, rajzolni, festeni fogunk, hogy formát, alakot ölthessenek a felbukkanó tartalmak, minták, motívumok.

Számos művészettörténeti megközelítéssel ismerkedünk meg, a középkori ikonoktól a reneszánsz mesterművein keresztül a modernkori megoldásokig bőven meríthetünk a nemzetközi motívumkincsből.

A technikai alapok ismertetése után munkához látva elkezdjük a vázlatokból az ikonra jellemző formai és tartalmi jegyek rögzítését. A kidolgozás során pedig követjük a hagyományos ikonfestési eljárást (az aranyozás kivételével, ami opcionális).

A tábor zárásaként megoszthatjuk egymással a megélt tapasztalatokat. A műhelymunka során átélt élmények, felismerések gazdagíthatják eszköztárunkat, megerősítést adhatnak arra vonatkozóan, hogy közösségben, egy cél érdekében elmélyülten dolgozva mire is vagyunk képesek. Milyen utat jártam be, milyen gyümölcseit vihetem magammal a mindennapokba?

A gyakorlati munkafolyamatokban Weichinger Andrea és Albert Zoltán fog vezetni minket a klasszikus, környezetbarát festési technikával ismerkedünk meg. Ez azt jelenti, hogy a pigment porokból és tojás sárgájából magunk keverjük ki a tojástemperát, amelyet az alapozott fafelületre festve, rétegenként haladva készítjük el a képet.

http://andreaweichinger.org

Program:

Részvételi díj:

Az optimális létszám 25fő résztvevő +2fő vezetés.

A tábort a járványkezelési intézkedések és szabályok betartásával tervezzük, a közös rendezvények szabadtérben zajlanak. Az egész táborban csak a rendezvényre jogosultak tartózkodnak. Az elhelyezésben lehetőség van elkülönített részben elszállásolni a résztvevőket, ha szükséges.

A tábor díja bőséges reggelivel együtt 66.000.-Ft/fő (16fő), négy éjszaka szállást, négy reggelit tartalmaz, valamint a művészeti munkához szükséges anyagokat, eszközöket.

A jelentkezők választhatnak alacsonyabb komfort fokozatú elhelyezést is, sátorban a díj mértéke 40.000.-Ft (max.5 fő), vagy faházban (2x2Fő) 58.000.-Ft.

További étkezésekre a közeli étteremből tudunk napi menüt rendelni (1500Ft/fő/menü áron).

A tábori díj egyenlítésének módját a regisztrációt követően 1-2 napon belül e-mailben küldjük.

 

A helyszín a korábbi évek mintájára: Zala megye, Fonfaliget szálláshelyen (Sénye, Keszthely közelében).
https://www.fonfaliget.com