Nyári tábor – 2015

Idén 6. alkalommal került megrendezésre a Pálferis nyári tábor 2015. június 29 – július 5-ig ismét Sátoraljaújhelyen, ám a programok és az előadások még színesebbek, még érdekesebbek voltak, mint tavaly. Többek között megismerkedhettünk a világhírű Tokaji bor mesterével, az Oremus Pincészettel és a boraival, kirándultunk a varázslatos Zempléni-hegyek között, ahol felüdülés volt a Megyer-hegyi tengerszemhez megérkezni, illetve felfedezhettük Regéc és Boldogkő várának szépségeit is. Az esti változatos, elgondolkodtató, vicces előadások és bulik segítettek egy-egy napot még felejthetetlenebbé tenni. Az időjárás is kedvezett nekünk, így semmi sem tudta beárnyékolni az új helyek megismerését, a strandolást, a kirándulásokat. A főprogramok mellett változatos, szórakoztató, önismereti és kulturális programokból sem volt hiány.

A
programokról bővebben:

Régi hagyományainkból megtartottuk a vízi
előtábor
t, melynek részleteit lent találod. A táncos és
önismereti 
előtáborokat beépítettük a nagytáborba – részletek szintén
lejjebb.

A  jól
bevált szokás szerint idén is kisebb altáborokba szerveződve fedezhettük fel a
környék nevezetességeit, ill. tölthettünk el sok vidám órát egymás
társaságában.

Idén is
neves előadók emelték az esték fényét. Az előadások este 8 órától kezdődtek
kedden, szerdán és csütörtökön:


Berecz András Kossuth-díjas
énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész

 

Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai
szakpszichológus, családterapeuta

 

Momentán
Társulat
  az interaktív
improvizációs színház magyarországi meghonosítója 

 

Táncos-, és
önismereti altáborok

A táncos
lábúaknak, ill. a lelki/szellemi elmélyülésre vágyóknak idén sem kellett lemondaniuk
az elmúlt években már kipróbált kedvenc elő táboraikról. Idén a nagytábor keretei közé illesztve teremtettünk lehetőséget e
két izgalmas programra. Hétfő délután (június 29.) már elindultak a foglalkozások
és kedden/szerdán fejeződtek be.


A környék
nevezetességeinek felfedezése
 (“forgónapok”
programjai):

Túra a Megyer-hegyi
Tengerszemhez
,
 a
Zemplén egyedülálló természeti látványosságához


Borkóstoló  és borkészítésről szóló
bemutató az
 Oremus pincészetben

Boldogkőváralja (várlátogatás) / Mád, zsinagóga meglátogatása 


Tábori nap

A tábor területén
lehetőség volt számos labdajátékra (kosár, foci, röplabda), medencés programokra. Önismereti
csoport
jaink keretein belül közelebb kerülhettünk belső világunkhoz,
bizalmas körben beszélgethettünk minket foglalkoztató kérdésekről és így nézhettünk rá kapcsolatainkra,
önmagunkra, életutunkra
. Lehetőség
volt ekkor – választásotok szerint – Sátoraljaújhelyt, a környékbeli Kalandparkot
és a szomszédos Kálvária dombot is felfedezni.


A teljes
tábor közösségi és pihenőnapja

Idén először
lehetőséget adtunk arra, hogy a tábor összes résztvevője együttesen eltöltsön
egy könnyed, laza napot a tábor területén. Természetesen ekkor sem maradtunk
programok nélkül. Mindenki kedvére válogathatott a színes palettáról. Volt
például kézműves műhely, tánctanítás, irodalmi szalon,
stílus-tanácsadás, ismerkedős játék.


Spirituális
élet a táborban

Spirituális
önismereti
 csoport hétfőn és kedden volt, Mézes
Zsolt 
vezetésével. A tábori napokat reggeli áhítatokkal
indíthattuk kint, a természetben. Este a Kápolnában dicsőítő,
hálaadó, Taize
 és szemlélődő imaalkalmak adtak teret Istenkapcsolatunk
ápolására. Napközben a Kápolna csendje és békéje várta a kicsit
megállni vágyó táborozókat. E mellett ajánlott volt meglátogatni a Láthatatlan Színház előadását,
amelynek szereplői a látásunk kikapcsolásával megtöltik lelkünket és kinyitották
szívünket. A Nyári tábort a szombat esti szokásos és kedvelt lelki programunk,
tábori mise gazdagította Pál Feri szentbeszédével.  


Esténként: teaház, beszélgetések, és buli kifulladásig,
azaz hajnalig 🙂

Önismereti
altábor

A táncos
lábúak, ill. a lelki/szellemi elmélyülésre vágyók idén sem kellett lemondjanak
az elmúlt években már kipróbált kedvenc előtáboraikról. Idén a nagytábor keretei közé illesztve
teremtettünk lehetőséget eme két izgalmas programra. Hétfő délután (június 29.)
már indultak a foglalkozások és kedden/szerdán fejeződtek be. Két önismereti
csoport indult hétfőn 13 órakor:

– Kapcsolatban önmagammal, másokkal és azon túl (Szepesvári Orsolya és
Kovács Gábor) (H
du.- K)

– Egy Istenarc van eltemetve bennem… (Mézes Zsolt) (H du.- K – SZ de.)

Kapcsolatban önmagammal, másokkal és azon túl:


Kíváncsi vagy: mi van benned? Hogyan látod magadat, értékeidet és
fejlesztendő területeidet? Hogyan kapcsolódsz másokhoz és Istenhez? Merre
tartasz, mik a céljaid? Mi és ki segít utadon? Szeretnél változatos,
kreatív eszközök révén kapcsolódásaidat feltérképezni? Szeretnéd a csoport
erejét és támogatását megtapasztalva közelebb jutni válaszaidhoz? Létszám
maximum 18 fő.

Szepesvári
Orsolya  
közgazdász,
coach, tréner, csoportfacilitátor, pályaorientációs
konzulens, közösségi vezető (Pálferis Karitász), képződő
mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

Kovács Gábor
 
tanácsadó szakpszichológus (pár- és
családi), erőszakmentes kommunikáció társtréner, Messzehangzó Tehetségek
Alapítvány önkéntese, tehetséggondozó koordinátor

Mézes Zsolt
 
teológus-lelkész, dramatikus

Mézes
Zsolt csoportja a következő témával foglalkozott:

Egy Istenarc van eltemetve
bennem… 
Spirituális
önismereti csoportunk témája életünk egyik legfontosabb kérdése: ki
vagyok én? 
Ezt a kérdést az „én”, a másik személy és Isten
szempontjából járjuk körül. Énképünk, Istenképünk kerül előtérbe, amelyeket
dramatikus játékokkal, egyéni és kiscsoportos gyakorlatok segítségével hívunk
elő. Fő célunk spirituális erőforrásaink felfedezése és megelevenítése.  

Reményik Sándor írja: „Egy
Istenarc van eltemetve bennem…” 
Ezt az arcot keressük, eme arc mögé
szeretnénk egy pillantást vetni. Egy izgalmas utazás lesz ez a pár nap. Utazás
önmagunkba, önmagunkkal, önmagunkért. Egy utazás, melyben egymást
tisztelettel és tapintattal segítjük a csoport biztonságos keretei között. 
A csoport maximális létszáma: 16 fő.


Táncos altábor

Idén is két
csoportban zajlott a táncoktatás: a kezdőben kezdő rockyt és kezdő
kubai salsát 
tanulhattunk, a másik, intenzív csoportban kezdő 2-középhaladó
szinten rocky és kubai salsa 
lépéseket sajátíthattunk el. Az
intenzív csoportban nem volt feltétlenül szükség minden kezdő rocky és salsa
figura előzetes ismeretére. Elég volt, ha az egyikben biztos
alaptudásunk volt, a másikban pedig az alapokat kicsit gyorsabb tempóban
fel tudtuk szedni. Vagyis az intenzív csoport is alapokkal indult, de ezeket
gyorsabban vettük át, mint a kezdő csoportban.

A
csoportoknak hétfőn 1 salsa és 1 rocky, kedden és szerdán pedig 2 salsa és 2
rocky órájuk volt.  A salsa órák közé (helyébe) kezdőn
egy társastáncot, az intenzíven egy nyílt tartású
bachatát
, a rocky órák folyamába pedig egy-egy swing táncot is
beillesztettünk. Gyakori párcsere volt.

Csütörtöktől
forgószínpadszerűen vettünk részt a tábor életében. 

 

Vízi előtábor

Program: Már a nyári meleget, de még néptelen
homokpadokat kerestünk a Tiszán, a harangtornyok és a szilvalekvár hazájában.
A túra során felkerestük Móricz Zsigmond szülőházát, beeveztünk a Túr
folyócskára, és módunk volt kemencében sült lángost vagy rétest enni.

Útvonal: Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Tivadar–Jánd.


Idén először a pálferis táborok
történetében gyermekbaráttá tettük
a nyári tábort. A tábor nem lett
családos tábor vagy gyerektábor
, csak
lehetőség adódott 10-15 apró gyermek megőrzésére, hogy a szülők is
partizhassanak velünk. 
A gyermekeknek 0-6 éves korig programokat biztosítottunk,
valamint az 
első 15 (0-6 év
közötti) gyermek ingyen jöhetett a táborba a helyszín jóvoltából.

Nyári tábor 2015