Nyári tábor (VÉP) 2013

YouTube-videoklip



2013. júlus

A Szombathely és a Rába ölelésében megbújó csendes kis falu, Vép adott otthont a több mint háromszáz főt befogadó nyári pálferis tábornak. A tábor témája (versengés és együttműködés) az őszi szervezői találkozón elindult ötletelésből nőtt ki: több versengő témából a “verseny” téma lett a befutó. Feri miután megkérdeztük, azt tanácsolta, hogy ne csak a verseny, hanem az azzal ellentétes érték, az együttműködés is jelenjen meg a témában és a címben is. András (és mások) leleményességének köszönhetően, a tábor témáját összekötöttük a helység nevével: így lett a végső elnevezés “Versengés És Partnerség” (VÉP). Az esti neves előadók különböző szakterületükről rátekintve gondolkodtattak el minket, hogy ez a két fogalom egymás ellentéte-e vagy éppen egymás elősegítő szerepük van.  Kosztolányi András az állatvilágban jelen lévő versengésről és együttműködésről beszélt nekünk, Héjj Tibor a gazdasági életben és a versenyszférában mutatta fel a két értéket, Mékli Attila katolikus pap vallási és filozófiai síkon közelítette meg a kérdést, a sport területén pedig Mocsai Lajos kézilabda edző járta körül ezt a témát.

Reggelente a táborhely tágas, ősfás parkjában kiscsoportokba oszolva ismerkedtünk játékos keretek között, illetve osztottuk meg egymással a témával kapcsolatos személyes gondolatainkat. A lelki elmélyülésre vágyóknak a nap még ennél is korábban a park tava mellett zenés reggeli közös imával kezdődött.

Hagyományainkhoz híven a kiscsoportok nyolc altábort formáltak, melyet a szivárvány különböző színei jelöltek a rajtunk lévő karszalag és kendő segítségével. Egy napi programra mindig két különböző altábor indult útnak, így a tábor öt napján volt lehetőség mindenkivel megismerkedni, de legalábbis együtt programozni.

Az egyik tábori napon a tábor területén különböző csoportsportokat játszottunk, mint például foci, kosárlabda, röplabda, váltófutás, ügyességi játékok.  A rosszalkodni vágyók között nagy sikere volt a vizipisztolycsatának a nyári melegben. A kézműves teremben egyedi ékszereket készíthettek az ügyeskezűek, vagy üvegtárgyakat festhettek, agyagozhattak szakértői segítséggel. A női csoportban a nőiességüket bontakoztathatták ki a lányok, a férfi sátorban pedig a férfi erények és napjaink kihívása volt a fő téma férfiak számára. Külön sátort nyitittunk azoknak a kíváncsi lányoknak is, akiket ugyanez a téma érdekelt, és éppen a férfiak lelki titkaiba szerettek volna bepillantást nyerni.

A tábor témájához hűen a versengés és együttműködés minden tábori napot átitatott. A csoportversenyeken, de még a kézműveskedésen is lehetett talentumokat gyűjteni, és nem csak a győzelmet, hanem a résztvételt is díjaztuk. A táborozók a programokon való részvétellel végül saját kiscsoportjuk és altáboruk talentumkészletét gyarapították.

A második tábori napon Velem környékén a Köszegi hegységben túráztunk három különböző nehézségű túraútvonalon, Irottkőnél azonban mind a három csapat találkozott. A kilátónál élőkép alakítással és egyéb játékos feladatokkal valamint útközben egyéb látnivalók jó megfigyelésével lehetett tálentumot gyűjteni. A kilátótól a partnerség nevében együtt túráztunk tovább, majd a Badesee-ben csobbantunk egyet zárásként egy kis vízi vetélkedővel megfűszerezve a napot.

A szombathelyi városi vetélkedő táborunk kiemelkedő jelentőségű napja volt, ahol játékos vetélkedővel ismerkedtünk Szombathellyel. A szombathelyi nagyszabasu varosi vetelkedo elokesziteseben es lebonyolitasaban a helyi Premontrei Gimnazium kozel negyven tanara es diakja vett reszt onkentes munka kereteben. A szinvonalas jatokos vetelkedo soran bejartuk Szombathely valamennyi nevezetesseget, rejtvenyt fejtettunk a  Puskoki palotanal es a tortenelmi temaparkban, romai harcosnak oltotztunk a legios raktarban, okori szavak segitsegevel vezettuk tarsainkat az Iseum elott, barangoltunk a Romkertben, verset faragtunk a naporanal es rejtett felirat utan kutattunk a Savaria Muzeumban, hogy csak egy par emlekezetes elmenyt elmitsek, majd a nap vegen egy nagy adaj fagyival dijaztuk magunkat.

Sárváron a Nádasdy Kastályt látogattuk meg, ahol a nevezetességek megtekintése mellett elrejtett információkra is vadásztunk, hogy a kezünkben lévő kvízt csapatunk segítségével kitöltsük. Ezt követően a híres sárvári fürdőben lubickoltunk és csúszdáztunk estig.

A tábori esti programok között volt néptánc, társastánc és minden este fergeteges buli. Énekeltünk és gitároztunk tábotűz körül, meglátogattuk a szombathelyi csillagvizsgálót, beszélgettünk a teaházban és a filmklubban, aki csendességre vágyott, az pedig az imaszobában vonulhatott félre.

A tábor utolsó napjaiban Pál Feri is meglátogatott minket, együtt strandolt velünk Sárváron, majd este misét mondott. Itt láttuk csak igazán, milyen sokan vagyunk ahogy összegyűltünk és együtt énekeltünk.
A tábor záró napján mindegyik altábor kreatívan előadta a tábori élményeit a legváltozatosabb formában. Láttunk zenei előadást, táncot, színdarabot, paródiát is, és megéltük az együttműködés adta örömöket. És hogy a versengés se legyen elfeledve, meghirdettük és megünnepeltük a legtöbb tálentumot gyűjtött, győztes kiscsoportot és altábort, majd bezártuk ezt a színes, pörgős tábort, búcsút vettünk egymástól és Véptől