Pálferis gyalogos előtábor: Kő Kövön – Barangolás a Káli-medencében
2025.07.14-16.
Gyere és fedezd fel Révfülöp környékét bakancsban és túrabottal.
1. nap: Bemelegítő körtúra (12 km; 178m szintemelkedés, 178 m süllyedés)
(Révfülöp – Kővágóörsi kőtenger– Kővágóörs- Ecséri templomrom– Révfülöp)
Érkezés egyénileg Révfülöpre. Aki vonattal jön annak javasoljuk a Budapestről 9:05-kor induló Balaton Intercityt, hogy kényelmesen elfoglalhassa a szállást, egyen ebédre valamit, amivel maga készült, vagy legyen lehetősége venni valamit egy parti büfében. 13 óra körül találkozunk, felvesszük bakancsunkat és 13:30-kor elkezdjük az aznapra tervezett túránkat. Révfülöpön, rögtön a túránk elején megtekintjük a Fülöpi templomromot, majd a piros jelzésen meg sem állunk Kővágóörsig, ahol megnézzük a keleti szélén elterülő kőtengert. Ezt követően a balatoni kéken haladva átsétálunk a községen, megnézzük a nevezetességeket (mosóház, malom kövek) amennyiben nyitott cukrászdát, boltot találunk fagyival vagy jégkrémmel hűsítjük magunkat. Majd irány vissza, végig a sárga úton. Mielőtt elérnénk szállásunkat még megcsodáljuk az Ecséri templom megmaradt falait. A szállásra az esti órákban érkezünk vissza, ahol vacsorával várnak minket.
Útvonal: Bemelegítő körtúra
2. nap: Nagy túra (18 km; 426 m szintemelkedés, 416 m süllyedés)
(Révfülöp – Fülöp hegyi kilátó – Küszöb orra (csúcs)– Hegyestű- Zánka strand-Vasútállomás)
Reggel kiadós reggeli után újra a szállásról indulunk túrázni. Ma fürdőruha, és törölköző is kerül a táskába. A túra során hosszabb időre elhagyjuk a civilizációt, így érdemes megfelelő mennyiségű élelemmel és vízzel készülni. Túránkat ugyanúgy a piroson kezdjük, de a csodás kilátások kedvéért hamar letérünk a piros háromszögre. A Fülöp hegyi kilátót nagyjából egy óra séta után érjük el. Rövid gyönyörködés után továbbindulva a jelzést is magunk mögött hagyjuk és meghódítjuk a Révfülöp feletti csúcsot, a Küszöb orrát, amivel újabb egy órával és 2,6km-el közelebb kerülünk a célunkhoz. A csúcs csokik és kekszek elfogyasztása után elhaladunk a nyálas “tó” mellett (reméljük még a nyári melegben is látunk benne vizet), majd elérjük a Balatoni kéket és irány a Hegyestű (a geológiai bamutatóhely jelenleg zárva). A félbevágott vulkánig 8,3 km kerül a lábunkba, és 3 órányi gyaloglás, útközben arra alkalmas helyen letelepedünk és elfogyaszjuk ebédre kapott szendvicseinket. (Akinek van mini pikniklepedője, azt is táskába dobhatja). A Hegyestű bazaltképződményei megcsodálása után, egyenesen a víz felé vesszük az irányt, Zánkáig követjük a sárga utat (a part 5 km-re van (kb 1,5 óra)) Kihasználjuk a délutáni napsütést egy jó balatoni csobbanásra. A szállásra a strandolás után egy 10 perces vonatút és egy rövid sétát követően érkezünk.
Útvonal: Nagy Túra
3. nap: Ábrahámhegyi kör – Látogatás a Follyi arborétumba (10 km; 238 m szintemelkedés, 238 m süllyedés)
(Révfülöp – Ábrahámhegy – Folly arborétum – Ábrahámhegy-Révfülöp)
Harmadik nap délelőtt vonatra pattanunk, majd az Ábrahámhegyi vasútállomásról indulva, el sem hagyjuk a piros jelzést. A Salföldi pálos kolostorrom tövében rövid pihenőt tartunk, majd ellátogatunk a Folly arborétumba, ahol igény szerint lehetőség lesz borkostolón is részt venni. A parkban található számtalan egzotikus fenyőféle és cédrus mellett a bemutatóközpont, a szőlőültetvény, a pincészet és az étterem további kulturális és gasztronómiai élményekkel kecsegtet (LINK). Az arborétum gyönyörű területét elhagyva Ábrahám hegyig még egy órányi gyaloglás vár minket és az előtábor utolsó kilátója, a Bökk hegyen. Vonatunk 16:15-kor ér vissza Révfülöpre.
Útvonal: Folly Arborétum túra
Utazás: Vonattal, amelynek költségét a részvételi díj nem tartalmazza. A vonatjegyeket egyénileg szükséges megvásárolni. A tervezett túrán 3 db 400 Ft-os vonatjegyet használunk majd (07.15 Zánka-Köveskál – Révfülöp, 07.16 Révfülöp – Ábrahámhegy és vissza), amely helyettesíthető egy Veszprém megyére megváltott Vármegye24 bérlettel is (999Ft), amelyet az első utazáskor Zánkán kell megváltani. Ha a táborba is vonattal jössz gondold végig megéri e arra a hónapra országbérletet váltanod. (És ez a sok lehetőség, egyéni igény és kedvezmény egyben a magyarázat arra, hogy miért nincs benne az árban az utazás költsége még a túra napokon sem)
Aki vonattal érkezne annak a 9:05-kor a Budapest Déli Pályaudvarról induló Kék hullám Intercity-vel javasoljuk az utazást, amely 11:42-re érkezik Révfülöpre.
Szállás: Beach Szálló Révfülöp
A balatonparti 4 szintes, liftes szálláshely 52 szobával, összesen 272 férőhellyel, recepcióval, barátságos személyzettel, ingyenes nagysebességű WiFi-vel, házias étteremmel, különtermekkel, szolgáltatásokkal és sportolási, szórakozási lehetőséggel, 10.000 m2-es kerttel szolgálja a felhőtlen kikapcsolódást.
Szükséges felszerelés: Túrabakancs vagy túracipő, esőfelszerelés (igény szerint esőkabát, esőnadrág, kamásli), baseball sapka (vagy más napellenző) naptej, túrabot (aki szereti használni), SOK folyadék (és ehhez kulacs), jókedv, szúnyogriasztó, fürdőruha, egy pohár az esti fröccsözésekhez. Ágyneműt és törölközőt a szálláshely biztosít, csak strandra kell külön.
Étkezés: A vonatútra hozzatok szendvicset, hamuba sült pogácsát és folyadékot! A szállás közelében a készleteket a Coop és a Csemege 71 élelmiszer boltokban (600 m) tudjuk feltölteni. Révfülöpön a part menti büfékben ebédet is találhat akinek szüksége van rá a megérkezés napján. A szállásunkon 1. napon vacsora; 2. napon reggeli/ebéd (hideg csomag)/vacsora; 3. napon reggeli/ebéd (hideg csomag) lesz biztosítva, amelyeknek költségét a túradíj tartalmazza. A reggeli mindig svédasztalos, a többi étkezésnél alapáron normál vagy vegetáriánus közül lehet választani, a glutén és/vagy laktózmentes változat többletköltséggel jár (+1000 Ft/étkezés). A túra során nem minden esetben lesz lehetőség vásárolni élelmiszer boltokban, kocsmákban, így mindig gondoskodjatok kellő mennyiségű ételről, italról a napi induláskor.
Részvételi díj: A részvételi díj tartalmazza a szállás költségét, hétfői vacsorát; keddi reggelit, ebédet (hideg csomag)/vacsorát és a szerdai reggelit és ebédet (hideg csomag), továbbá a Zánkai strand és a Folly arborétum belépőjegyek árát. Nem tartalmazza a vonatjegyek árát még a túra napokra el- és hazajutáshoz sem.

