Sportos vízitúra – előtábor (Budapest-Baja)2012

2012.07.15-18.

Helyszín: Baja

Forró júliusi napon 35 mindenre,
de legfőképpen evezésre elszánt pálferis gyülekezett a
tököli Duna parton, hogy a nagy
nyári tábor helyszínére Bajára négy nap alatt leevezzen. A rutinos, kományzásra
is vállakozó kenusok mellett a teljesen kezdők is nagy lelkesedéssel készültek
a napi 30-40 km-es szakaszokra. Az esőfelhők csak riogattak minket, és az első
hűvösebb nap után egyre melegebb lett, így időnként az evezőlapátot letéve a
kenuban fekve, vagy a megállásoknál a selymes, fehér partmenti homokon is napozhattunk,
és a Dunában többször megfürödtünk.

A fő dunai evezés mellett a kis
holtágak hangulatát is élvezhettük rövidebb kiruccanások erejéig. Az egyik
emlékezetes megálláson, amikor ki a sört, ki a palacsintát fogyasztva élvezte a
pihenést a Bajára bringázó pálferis előtáboros csapattal is összefutottunk, ami
kellemes meglepetés volt mindannyiunknak.

Esténként a közös sátorverés és
vacsorakészítés kovácsolta össze a közösséget (értsd: krumpli, hagyma pucolás,
mosogatás.) Az egyik leghangulatosabb este a dunaföldvári szálláshelyen várt
minket, ahol együtt fedeztük fel a kisváros utcáit, élveztük a helyi cukrászda
remekeit, majd a napot egy löszbe vájt borospincében a gazda borait kóstolgatva
és kedvenc népdalait énekelve zártuk. A negyedik napon közel 150 km evezést
követően fordultunk be a Dunáról Baja belvárosába vezető festői szépségű
Sugovicára. Diadalittasan pattantunk partra a Petőfi szigeten a táborhelynél,
és köszöntöttük pálferis pajtásainkat, akik a hajómosás közeledtével a
vacsorára hivatkozva csendben eliszkoltak.

Helyszín:

Baja