Teljességre hangolva:
műsorsorozat Pál Ferivel a Magyar Katolikus Rádióban

A sorozat 2012 áprilisában indult heti rendszerességgel a Magyar Katolikus Rádióban, azzal a céllal, hogy Pál Feri előadásainak témái beszélgetés formájában kerülhessenek közelebb a hallgatókhoz, lehetővé téve a mélyebb értelmezést és új nézőpontok megismerését. A beszélgetések hétfőnként 21 óra 4 perckor kezdődnek.

A műsor fennállásának ötödik évfordulója alkalmából jött létre az az együttműködés, Alapítványunk és a Magyar Katolikus Rádió között, melynek keretében rendelkezésünkre bocsátottak közel kétszáz műsort– alább ezeket tölthetitek le. Úgy gondoljuk, hasznosak lehetnek, mert egy más műfajban, más megfogalmazásban elemzik az előadások során elhangzottakat. Mivel egy-egy műsor viszonylag rövid (25-30 perces), a keddi alkalmakon elemzett sémák áttekintésére is alkalmas.

Minden műsorban az adott időszak aktualitásai szerepelnek, attól függően, hogy a felvétel idején éppen hol folytak a keddi alkalmak. Az elérhetőségek is változtak, a Teljességre hangolva adásaihoz kapcsolódó régebbi telefonszám, postafiók és e-mailcím már nem él. Ha bármi észrevételetek lenne a műsorokkal kapcsolatban, azt csak az info@katradio.hu címre tudjátok elküldeni.

A műsort készítik: Csuth Judit, Gerbei Anita, Kozák Annamária, Gyarmathy Dóra és Tóth Zsófia, valamint a kezdeti időben Nikl János. Bővebb információt találtok, és a friss műsorokat is meghallgathatjátok a www.katolikusradio.hu oldalon.

Az adások ezt követően folyamatosan kerülnek ki a palferi.hu oldalra, letölthető formában.
Örömmel és szeretettel ajánljuk figyelmetekbe ezeket a beszélgetéseket!

Kövess minket Facebook-on a legújabb bejegyzésekért!