Kérdések és válaszok

1. A királynő. Nagyon nagy dolog az, ha egy nőben létezik a királynő. A király az, aki alapítja a családot, de a királynő az, aki teremti az otthont. Kell egy király, aki alapít, s kell egy királynő, aki az otthont a maga női voltával újból és újból realizálja. Ami nagyon nehéz ma, az az, hogy sokan férfi nélkül, vagy a férfiakat lenézve, vagy a férfiak helyett, vagy férfihiánytól vezetve nem a pozitív királynőséget hozzák elő magukból, hanem megpróbálnak királlyá lenni. Egy nőnél ez nem fest olyan jól. Egy nőnél elég, ha királynő, nem kell, hogy király legyen. Ha királlyá akar lenni, olyan diktatórikus lesz, hogy a férfiak menekülnek előle. A férje is. Ezzel ez a nagy probléma. Tudjátok, erről sokszor esett már szó, hogy generációs átok tud lenni az, hogy a nők kimondva-kimondatlanul a férfiakat megvetik. Családról családra járhat ez a generációs átok. Hogy átadja a nagymama az anyának, az anya a lányának, hogy: „Tudod, lányom, így magunk között szólva a pasik nem sok mindenre jók.” És akkor ennek különböző verziói vannak. Ez egy rettenetes generációs átok. Itt akkor eleve abba az irányba kell fejlődnie a nőnek, hogy ő akarjon király lenni. Zűrös…

2. Ez fog egyeseknek tetszeni: amazon. Ma úgy tűnik, hogy az amazont a kultúránk egyre-másra megerősíti. Szívesen látja. Ő is harcol, ő is vagány, ő is… Csak nehogy úgy maradjon! Mikor 40-50 évesen egy nőből árad az amazonság… Rettenetesen kemény tud lenni egy nő. Nagyon kemény. A férfiak ettől is menekülnek. A férfiak sok mindentől menekülnek! Sokszor az amazon a nőből az által tör elő, erősödik meg és aktiválódik, hogy a nőt sok sorscsapás éri. Hogy átéli, hogy az élet milyen kemény. Ettől megkeményedik, meg talán egy kicsit meg is erősödik. De ettől hideg lesz, rideg lesz, merev lesz. Nem lennék a gyereke.

3. A mágus – ez nagyon érdekes. valahogy úgy lehetne elnevezni, hogy a közvetítő, a kerítő, az összeboronáló, az összehozó. Egy nőnél ez nagyon sajátosan tud alakulni. Éppen néhány héttel ezelőtt játszottunk egy bibliodramatikus játékot, és gyönyörű szépen előjött, hogy valaki a mágus szerepét választotta, és olyan kerítőnő lett belőle – öröm volt nézni! Az egyik legszínesebb szerepet ő játszotta. Itt is, ahogy a férfinél sokféle lehet a bohóctól kezdve a zsonglőr, a színész, az öreg bölcsig, a lelkivezetőig, a gyóntató atyáig, a misztikusig, nyilván a közvetítő nőnek is nagyon sokféle típusa lehet. Ő például a barátnő. Az a barátnő, aki megmutatja a barátnőjének, hogy: „Na, tudod, ez így van. Én ezt így éltem át. Ebből nem biztos, hogy jó dolog sül ki…” S akkor csak elbeszélik, csak elmondják. A jó barátnő tud nagyon jó mágusnő lenni, közvetítőnő. De nők tudnak nagyon jó beavatók is lenni. Nők be tudnak avatni más nőket, és be tudnak avatni férfiakat is – sokféleképpen. Aztán persze ismerjük a lelkivezető nőt, meg a lelkigondozó nőt.

Richard Rohrnak van egy gondolata arra vonatkozóan, hogyha a férfiakból hiányzik a mágus, akkor természetszerűen a nőkhöz fordulunk, mert bennük valahogy ösztönösen, nagyon természetesen tud ez jönni.

4. Na, ez izgalmas. Mit hagytam ki? Szerelmes… rosszlány… De szépen tetszett mondani, hogy bármire gondolhassunk! Milyen rossz? Mit csinál? Richard Rohr azt mondja: ő a hetéra-gésa. És nagyon szépeket mond róla. Azt mondja, hogy ő az a nő, akiből sugárzik a nőiesség, de a nőiességnek a szépsége és eredetisége, a nőiességnek a varázsa, de ő az okos nő, az intelligens nő, ő az, aki ismeri a női kultúrát, a női világnak, a nőiesnek minden csínját-bínját. Tehát szó sincs arról, hogy csak a rossz nő, persze, ha egyoldalú árnyék, akkor lehet. Ő a varázslatos nő, akiből úgy árad ez a nőiesség, hogy a férfi nem tud mellette, csak férfi lenni. Szóval férfit csinál a férfiből, mert árad belőle a nőiesség. Előhozza a férfiból a férfit. De nem kell túlhangsúlyozni itt a szexuális tartalmakat. De női varázs az van, annak mindenféle okosságával, szépségével. Igen. Művelt, okos, szép, érzékeny. Nőies nő. Ő az, aki rá tud bennünket venni, hogy azt akarjuk, amit ő. Feleségek között ismerünk ilyeneket. Nagyon jól tudjátok ezt csinálni.

A férfi életének tévútjai (11:07)

Ha egy férfi gyerek, infantilis marad. Egyszerűen hiányzik belőle az, amire azt mondanánk… Nem lesz sosem férfias a szónak semmilyen értelmében. Kisfiú marad, aki egy életen keresztül azt várja, hogy kényeztessék. Hogy aztán az élet egy nő képében, nők képében, férfiak képében, az élet mindenféle képben adja meg neki, amit ő szeretne. Ez infantilizmus. Ez talán az elsődleges elakadás, mikor egy férfi egyszerűen a gyerekkorban reked, és állandóan a cucli, a cici, és ennek különböző módosulásai. Ő lehet az, akire az anyukája szerelmes pillantással nézett, ő szerelmes pillantással visszanézett, s azt mondja, ez legyen örökké. Ez azt is jelenti, hogy teljesen egy archetípusnak a markába került, azt jó alaposan kidolgozta az anyukájával való kapcsolatában, nem tudatosan persze, és így maradt. Az ilyen férfiak tudnak egyébként a nők számára vonzók lenni. A nők felé tudnak férfiasak lenni, a férfiak felé egyáltalán nem. A férfivilág felé való férfiasság hiányzik, a női világ felé olyan értelemben van meg bennük, hogy van bennük valami férfi-báj. Lehet őket szeretni. Csak az a baj, hogy kell is, különben tovalibbennek. Ami alapvetően, döbbenetes módon hiányzik belőlük, az a király. Semmi célra irányultság nincs, csak önmagukra irányultság. Nagyon a szerelmes, egyáltalán nem a király.

Csalódott, sebzett, hiányaival viaskodó fiatalnak maradni. Csalódott, sebzett, hiányaival, fájdalmaival, örökségével viaskodó, abba megrekedő, szenvedő pasinak maradni. Vannak egypáran. Ez azt jelenti, hogy az illető a férfierejére sosem talál rá. Soha. Mindig csak a fájdalmáig jut el. A nők szokták nagyon nehezményezni, hogy külsőre van egy jó krapek, megy a szerelem, … s akkor ott egy sebzett fiúcska van. Senki más onnan mélyről nem jön elő. Soha nem talál rá a saját erőre. Amit leginkább mondhatunk róla, hihetetlenül hiányzik belőle a harcos. Ő beszélhet a céljairól, megígérheti a feleségének, hogy így szeretné, meg úgy szeretné, és másnap semmi ereje nincsen úgy csinálni. Semmi. A harcos ereje hiányzik belőle. Férfierő nincs.

Örök lázadónak, rombolónak, akár önsorsrontónak lenni. Az örök lázadó, az örök ellenálló, aki mindig beszól, mindig kritikus. Őbelőle 2 dolog nagyon hiányzik: a király; aki lázad, az az életében pozitív értelemben célokat nem tűzött ki, hanem csak rombolni tudja azt, amivel kapcsolatban egyébként nagyon jogos kritikája van. Ismerjük ugye ezeket a férfiakat. Mellette jól meglenni nem lehet, mert mindig mindent a fonákjáról lát, soha a színéről. Ezért azt is rombolja, üti-vágja, amit nem kéne. Ezért nagyon sok sebet tud okozni másoknak. Ő az, aki lázadónak, tiltakozónak, önsorsrontónak marad. Nincs benne király, és nincs benne mágus. Király és mágus nélkül él, és csak hadakozik, hadakozik, értelmetlenül csapkod, verekszik, persze megint megsebződik, s úgy érzi, hogy a világ nem jó.

Olyan értelemben éretlennek maradni, hogy közben az illető érdekes, tehetséges, de nincs benne semmi felelősség és tartás. Se felelősségérzet, se tartás. Adott esetben ilyen emberek tudnak nagyon sikeresek lenni, de hiányzik belőlük a harcos meg a király. Se harcos, se király.

Belül sekélyesnek maradt férfi. Ő az a valaki, aki egész jól éli az életét 30-35-40 éves koráig. Igen ám, de ott valaminek történnie kéne. Az egyik: kezdene már, kellene kifejlődnie egy okos, bölcs királynak, aki szép lassan az élettapasztalatait kezdi összegezni, kezd elmélyülni. S kellene megerősödnie és előjönnie egy mágusnak, aki már nem harcol, csak ha nagyon kell, aki már nem viaskodik, aki már nem lázad. Aki nagyon pontosan tudja, hogy mit akar az életben, de nem áldozatok, hullahegyek követik az útját, tehát képes már toleránsnak is lenni, másokra is figyelni, már úgy akar előrejutni, hogy közben növekszik az ég felé – ezt a mágus adja. Vannak olyan férfiak, akik 35-40 éves korukat szeretnék élethosszig élni. Ők nem tudnak megöregedni… Hát, szóval csúnya öregség vár rájuk. Belül a mélység hiányzik. Ha egy 30 éves fiúból hiányzik a mélység, az még egész jól elvan. Meg vele is egész jól el lehet lenni. Ha egy 50-60 éves férfiból hiányoznak a mélységek meg a magasságok… tehát őbelőle rettenetes módon hiányzik a mágus.

Megkeseredett, kiábrándult, cinikus, magának való férfi. Szent bölcsesség hiányával és anélkül. Belőle a király és a mágus hiányzik, vagy a király és a szerelmes hiányzik. Ha valaki férfiként, ahogy az élet őt újból és újból megsebezte, elfelejti az életet szépnek látni, elvesztette magából a szerelmest. Látunk férfiakat, akikben a szerelmes utoljára 20 évesen volt meg. 30 évesen még nyomok, 40 évesen meló, aztán 50-60 évesen semmi. Az életnek a szépségét teljesen elvesztették. Keserűek lettek, maguknak valók.

A férfi, aki végleg behódol annak, amit a világ vár tőle. Aki ilyen értelemben elveszti magát, behódol a világnak és lemond a saját életéről. Őbelőle a szerelmes hiányzik. Nem gyúl ő szerelemre semmi iránt, hanem azt mondja, ilyet nem szabad csinálni, mert még mások a fejünkre koppintanak. Ő lesz hivatalnok, ő lesz a… Nem él tulajdonképpen saját életet, mert a saját élethez mindig kell egy szerelmes. Aki azt mondja bennünk, hogy „Na, ezt!” Nem azt, hogy „Ezt neked!” hanem „Ezt! Nekem!” Enélkül…

Ez volt a hét zsákutca. Látjátok, vannak olyan zsákutcák, melyek, 40-50-60 éves korban érik a férfit. Addig egész jónak tűnnek a dolgok, ott azonban valami kisiklik. (21:35)

„A szerelem hogy függ össze a következmények vállalásával?”

A ma világában állandóan minthogyha a szerelmes archetípust hívnánk elő, azt mitizálnánk, és azt mondanánk: „Na, ez az!” Közben éppen a múlt alkalommal próbáltuk bemutatni azt, hogy a szerelmes, ha beteljesedik, akkor az milyen. Ha nem csak az árnyékát nézzük. Miért lépi át a határt? Azért, hogy valakivel / valamivel egyesüljön, hogy egy legyen, hogy egy teljes önátadásban legyen. Hogy átélje a teljes elfogadást, és a teljes elfogadást adja egy másiknak. Hogy ez beteljesedjen. Hát a beteljesedés… Mondom magyarul. Ha a szerelmes a szerelmét csak beteljesíteni akarja, az a szerelmes archetípus fele. Ugyanis a szerelmét kiteljesítenie is kellene. A kiteljesítése a szerelmesnek az, hogy akkor most amíg élünk, amíg halunk, ezt az egységet éljük meg. Tűzön-vízen, 100 évig. Az az egységnek, a beteljesülésnek a kiteljesítése. Ma teljesen el vagyunk varázsolva: beteljesedni, beteljesedni… Hol marad a kiteljesedés? Sehol. Ez nagyon nagy kultúrprobléma. A szerelmesnek a felét látjuk. Még csak arról sincsen manapság szó, hogy a szerelmesnek az egészét látnánk, csak nem társítanánk a királlyal, a harcossal meg a mágussal. De beszéltünk róla, ha csak a szerelmes van, az is kevés az embernek. De itt a szerelmesnek csak az első fele működik. Szerintem azért is olyan óriási téma ez a szerelmes téma, mert elvesztettük az egyik felét. Ezért nem értjük, hogy miért van az, hogy szerelmesek is vagyunk, együtt is járunk, szeretkezünk is, és valamiért nem jön össze az, amire az ígéret volt. Nem ezért van? Ezt járjuk körbe már hihetetlen régóta. Mi a csuda hiányzik? A szerelmesnek a másik fele hiányzik, aki a szerelmét, miután az beteljesedett, ki akarja teljesíteni. Vagyis, hogy az egységnek, az eksztázisnak időbelisége is van, nemcsak pillanat-jellege. Mint ahogy az emberi életnek is van időbelisége, nemcsak pillanat-jellege.

„Komplexusok a párkapcsolatban. Tudunk-e mintázatokat mondani? Negatív anyakomplexussal elfogadni egy pozitív apakomplexusú társ erkölcsi rendszerét.”

Kevés az információ. Ez a kérdés sokat mutat abból, hogy mi ment át, hogy milyen könnyen leegyszerűsítünk témákat. Azt, hogy mondom azt, hogy valakinek negatív ilyenje van, ebből már mintha érteni kellene valamit. Ebből még semmit nem lehet érteni. Mondok két példát. Először is lehet, hogy valakinek pozitív anyakomplexusa van, és ő az a férfi, aki megmarad örök infantilis gyereknek, mindig cucli, mindig cici. Ez is egy pozitív anyakomplexus, jó nagy. DE: pozitív anyakomplexus lehet az is, ha valaki nemcsak a csecsemő- meg kisgyerekkori önmagával azonosul egy életen át, hanem az anyukájával. Akkor ő lesz egy anyai melegséggel szeretni tudó férfi, egy gondoskodó férfi. Ha ő azonban képes volt a tápláló, gondoskodó, jelenlévő édesanyjával azonosulni, lehet, hogy nem is egy pozitív apa-, hanem férfiként egy pozitív anyakomplexus révén lesz belőle óvó bácsi. Vannak ilyenek! Látjátok, egészen másmilyen lesz az erkölcsi hozzáállása, ha ez az egy tényező különbözik. Mondanék egy másik példát. Pozitív apakomplexusú nő. Itt három verziót is mondok. A tudós nő is pozitív apakomplexusú nő lehet, egy olyan valaki, akinek az apja nagyon fontos számára, de az apja vagy negatív anyakomplexusú volt, vagy pedig valami miatt nem volt kellőképpen elérhető. Ilyenkor a férfivarázs nem a személyes jellegével jön, hanem az elvont jellegével. Akkor bele lehet szeretni az elvont férfidolgokba. Ezért a nő tudós lesz, kevés szexuális varázzsal. De pozitív apakomplexusú tud lenni egy olyan nő, aki térül-fordul, meg a férfiak is utána. Sugárzik belőle a nőiesség. Miért? Mert az apukája tudott olyan szemekkel nézni rá, hogy te vagy a legszebb nő a világon (az anyád után). De ez már elég. Akkor kialakul egy varázs. De tegyünk hozzá csak egyetlen dolgot. Képzeljük el, hogy ennek a nőnek nemcsak pozitív apakomplexusa, hanem viszonylag tisztességes pozitív anyakomplexusa is van. Ebben az esetben ő egy sokgyerekes anyuka lesz például, aki áll a lábán, jó társa a férjének, ilyen nincs is. Hogyne lenne! Idővel!

„Hogyan alakultak ki az archetípusok? Kultúrafüggők-e?”

Robert Moore irodalomtörténész, mítoszkutatónak van egy könyve, a könyv címe: A király, a harcos, a mágus és a szerelmes. A föllelhető hősmítoszokat, típustörténeteket összegezve mondta azt, hogy akármelyik kultúrát is nézem, ez a négy típus jön elő. Tehát ilyen értelemben nem kultúrafüggő, más értelemben viszont vastagon. Más értelemben mondhatjuk azt, hogy bizonyos kultúrák valamelyik archetípust nagyon előrántják, bátorítják, támogatják, jutalmazzák, más archetípusokat pedig tiltanak. Ma például a harcos archetípust bizonyos szempontból nagyon tilalom alá helyeztük. Mert próbálunk egyre többen egymással együtt élni. Ez nagyon nehéz az embernek. Próbáljuk egymás torkát nem elharapni. Próbálunk háború nélkül élni. Nem tartom véletlennek azt, hogy férfiak mennyire szeretnek mindenféle öldöklős filmeket nézni. mert miközben nézik ezt a filmet, átélik ezt az archetípust magukban. Mások pedig videojátékokat játszanak, lövöldöznek. Ami az útjainkon van… Rengeteg szabály tiltja a férfijainkból a harcos előjövetelét. Most magunk között szólva: egy férfinak kaland az, hogy egy fóliába becsomagolt párizsi szeletet vásároljon meg a közértben? Gondoljátok, hogy egy férfinak van kedve a közértbe menni? Mások által levadászott… Hát, ha ebben valami érdekes van, akkor itt eszem meg a fülemet. Ha esetleg gyártanák a két lábon menekülő párizsit…

Olyan értelemben is sajátos az archetípusok világa, hogy bizonyos életkoroknak vannak olyan archetípusai, amelyek jó esetben markánsan megjelennek. Ilyen értelemben jó, ha az életkorunknak megfelelő archetípusaink tudnak előtörni. Például fiatal emberként a szerelmesre nagy szükségünk van egészen biztos. Idős embereként a mágusra van nagy szükségünk. Mikor az élet delén túl vagyunk, ott nagy szükségünk van a királyra. Amikor 30-35 évesek vagyunk, nagy szükségünk van a harcosra. Tehát az életkorok bizonyos archetípusokat nagyon igényelnek.

„Hogyan alakulnak ki az archetípusok?”

Az archetípusokat őrizzük a pszichénkben, örököljük őket, hozzuk. Egyesek azt mondják, hogy már csecsemő- meg kisgyerekkorban is lehet látni, hogy valamelyik archetípus valakire nagyon jellemző, és a másik meg nem. Hogy ennek mi az oka, azt hagyjuk most, de hogy már gyerekkorban is lehet látni, hogy melyik archetípus eleven valakiben, és melyik nem, az biztos. Mindegyik archetípusból van bennünk, de van olyan, hogy egy archetípus nem aktiválódik. Vagy pedig egy archetípustól nagyon félünk, mondjuk a neveltetésünk miatt. Például kultúrkeresztény neveltetésben lehetséges, hogy egy férfi féljen a harcos archetípustól. Mert olyan apukája és anyukája van, hogy pisztoly ebben a családban nem lehet. Persze ilyen nincs, mert egy kisfiú fog egy faágat, s azzal lövi le a testvérét. Ha normális. És a harcos archetípus mégiscsak ott van. Egy kisfiú nem főzőcskézzen! Ne! Lövöldözzön! Az teljesen rendjén van! Ezért lehetséges az, hogy egy archetípust előhívjunk magunkból. Egy kérdés vonatkozik erre: az lenne a jó, ha egyforma arányban lennének bennünk meg? Nem, az lenne a jó, ha az életkornak, a személyiségünknek megfelelő archetípusok elevenek tudnának lenni, de olyan nem lenne, hogy egyik archetípus sem jut szóhoz. Richard Rohr egyenesen azt mondja, ha valamelyik archetípust hiányoljuk, nincs meg, akkor a többi archetípus általában a sötét irányba kezd el fejlődni. Tehát szükségünk van mind a négy archetípusra.

Például a lovagkorban a harcos és a szerelmes archetípus kulturálisan nagy megerősítést nyert.

„Lehet-e fejleszteni?”

Hogyne. Hogyan lehetne? Ez már nehéz. Először is egy pici önismeretre szükség van. Mondok egy nagyon egyszerű technikát. A következőt ajánlom: üljetek le és nézzétek meg a Csillagok háborúját 4-től 6-ig, és aztán 1-től 3-ig, és (bármely film alkalmas erre, amelyben archetípusok vannak, és nemcsak kettő, hanem mind a négy), s ahogy ülsz – melyik érint meg a legjobban? Melyek azok a jelenetek, amiket úgy nézel meg, hogy nincs idő? És melyik az, ami untat?

A cél, hogy erősítsd a gyönge oldalaidat, főleg akkor, ha az életproblémáid a nem eléggé aktív archetípussal függnek össze. Például egy huszonvalahány éves fiatalembernek nem biztos, hogy a mágust mindenáron erőltetnie kell. De egy 60 évesnek érdemes volna megbarátkoznia vele.

Hogyan? Most megmutatnám, a 4 archetípust hogyan lehet egy-egy mozdulatban gyakorolni. A sorrend a szokásos sorrendünk lesz. Reggelente az alapállásomat mindenképp megkeresem, mert a király bennem a leggyengébb. Alapállás: kisterpesz. A lényeg, hogy ne legyen benned feszültség. Se a lábad, se a térded, se a hátad, se a vállad, se a nyakad, se az arcod… Nem túl látványos. Harcos: lehet kisterpesz, lehet harcos alapállás, amelyik neked tetszik. Hangokat fogok most kiadni. Azért, mert ha ezt először gyakorlod, ha nincs benned elég harcos, ez nagy gátlás alatt van, adjál ki hozzá hangot! Hangot! Abból jön az erő, a harcosnak van ereje! Ha csinálsz egy mozdulatot, s közben benyeled a hangot, ott vagy, ahol a part szakad. (53:00)… Menj el valahová, ahol meg tudod hallgatni a hangodat. Menj el az erdőbe, s hallgasd meg, hogy van hangod! Ez az erő már benned van, mert éppen most jön ki! Hát akkor benned volt! Üvölts! Férfiak, testvéreim! Mikor üvöltöttél utoljára úgy, hogy… Mikor? Évszámra nem üvöltünk! Hát normális ez? Szerintem nem, ezt a legkomolyabban mondom! Egy férfitől ez nem normális! Hát de nem a feleségemmel kell üvöltözni! Meg a gyerekkel! Hát ne a gyerekkel üvöltözzél! Hát milyen harcos vagy?! Mutatom erre is, ezt meg kell érezni! Mikor a tenyeredet kirakod, ott vége van a világnak!

Még van kettő, látjátok, már mentem volna tovább. A szerelmes a szívtől indul és oda tér vissza. De a mágus jön. Hát ez a sorrend! Mágus …. Szerelmes…… (mutatja, de nem mond közben semmit)

Ha van egy pici érzékünk a testünkhöz, akkor nem derülünk azon… Legalább próbáld ki! Próbáld ki, hogy milyen! És utána ne csináld, ha nem akarod. De kipróbálni szabad!

„A jó orvos öt tulajdonsága, szerep-személyisége”

személyes varázzsal bíró sámán, látó

zseniális diagnoszta

nyugodt és türelmes anya

elemző és egyben látó tudós

fegyelmezett és etikus apa

áldozatos, önmagát gyógyító, táplálékul adó pap

„Szüleim nem ismerték el a velem szemben elkövetett hibáikat, bűneiket, mert már nem élnek. Mit lehet tenni?”

Az egyik: szüleink képe bennünk él. Ezért a szüleinkkel itt bent lehet tovább beszélgetni. Lehet. Ezt nagyon fontosnak tartom. Természetesen ennek különböző technikái vannak, lehetőségei, hogy hogyan folytathatunk a szüleinkkel beszélgetést. Ebből a szempontból nem lehetetlenség a már eltávozott szüleinkkel a kapcsolatunkat javítani és gyógyítani. Mert bennünk elevenen élnek, ezért eleven velük a kapcsolat itt bent.

A másik, amit már sokszor hangsúlyoztam, minél inkább meg kellene értenünk, hogy a szüleink miért azok, akik. A szüleink szülei, és a szüleink nagyszülei életét kellene minél jobban ismernünk, föltárni. Ha azt mondod, hogy fogalmam sincs, hogy ez hogy volt, akkor sem kell megállnod, akkor kérdezd meg magadtól, hogy mit gondolok, mi jön belőlem úgy teljesen spontán, mit gondolok, mitől ilyen. Akkor hagyatkozz a fantáziádra. Nem kell tudni, hogy az pont úgy történt-e, elég, ha van neked egy intuíciód, hogy talán így. És nem is kell, hogy igaz legyen.

Természetesen a szülőtörténetet segítséggel, egy ponton túl csak segítséggel lehet jól földolgozni. Azután nagyon sokat segíthet, ha valakinek el tudom mondani azt mindig, ahol éppen a szüleimmel tartok. Itt bent. Hogy ez kifejezhető, kimondható. Ha valamit kimondok, az múlt lesz. Ameddig csak bennem van, az olyan, mintha örök jelen lenne. Ezért amikor kimondunk valamit, azon a következő percben már egy picit túl is léptünk. Mondd ki! A nők főleg mondják ki! Mert a nők általában beszélve gondolkodnak. Így van, ezzel semmi probléma nincs. Másképp működünk. Az is egy nagyon jó lehetőség, hogy kiírod magadból az összes fájdalmadat és panaszodat. Írd ki! De engedélyezd magadnak, hogy ezt az írást senki más ne olvassa! Írod az apádnak és az anyádnak, s amikor kész van, írhatod hónapokig, de nehogy cenzúrázd magad! Írd ki, ahogy az nyersen benned van! És aztán el lehet vinni a sírjukra, el lehet égetni, be lehet dobni a Dunába, ha már túl vagy, már kiírtad, azt mondtad, most kész vagyok vele. És aztán pedig, ami nem gondolom, hogy kikerülhető lenne egy ilyen esetben, el kellene siratni azt, hogy a szüleimtől már sosem kapom meg azt, hogy… Ezt el kellene gyászolni. Van egy pont, ahol úgy tudunk továbbmenni, hogy azt mondom: „Igen, ezt már nem kapom meg az élettől.” Így. És utána lehet tovább élni. Ennek van egy gyászmunka része.

„Mi a boldogság?”

Nem kérdezni, nem gondolkodni, élni!

„Mi az öröm és a boldogság közti különbség?”

Az öröm az egy érzés, egy viszonylag egyszerű micsoda mibennünk. Viszonylag. A boldogság az egy érzelem, kapcsolódik hozzá egy lelkiállapot. A boldogság sokkal árnyaltabb valami, s azért, mert nem érzés, hanem érzelem, emiatt a boldogságnak mindig van gondolati része, beállítódás része. A boldogsághoz mindig társul valamilyen attitűd is. Az örömhöz nem, azt csak úgy átélem, az jöhet-mehet, sokkal ösztönösebb, sokkal inkább a testünkhöz kapcsolódó valami. A boldogság nem. Ezért van az, hogy valaki sokkal kevesebbet kap az élettől, és mégis boldog. A másik sokkal többet kap, és boldogtalan. Tehát a boldogság egy sokkal árnyaltabb történet. Ebből a szempontból boldognak lenni meg kell tanulni. Tanulás kérdése, gondolkodás, szemlélet kérdése, életvezetés kérdése, személyiség kérdése is. Az öröm nem. Nagyon extrém helyzetek, például ha valaki depressziós, akkor világos, hogy ne várja. A boldogságunk egyébként egyrészt nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy valamit önfeledten tudunk tenni, önfeledten benne tudunk lenni, s anélkül, hogy gondolkodnánk, tudjuk, hogy ez jó. Vagyis nem tudjuk, hogy jó, csak csináljuk, s ahogy csináljuk, ez teljesen be tud bennünket tölteni. A másik, amikor a létezésnek egy olyan élményét éljük át, hogy ennek most minden különösebb gondolkozás nélkül van értelme. Már hogy vagyok. Amikor ezt át tudom élni, akkor én ezt társítom a boldogsághoz. Anélkül tudom, hogy az élet értelmes, hogy ezt megfogalmaznám, vagy eszembe jutna, hogy az életemnek most van értelme. Akkor boldog vagyok.

„Lehet-e valaki boldog és szomorú egy időben?” (66:00)

Igen, lehet. A boldogság érzelem, a szomorúság érzés. Lehet.

„Házasság előtti szexuális élet, papi nőtlenség hol van a szentírásban?”

Fiatalemberek szoktak ilyet kérdezni, hogy na most, az a tekintély, a szentírás, ha abban nincs… Ha most azt mondom, hogy nincs bent, akkor mi van? Attól még ezt a témát nem tudjuk lerakni, hogy az a szentírásban nincsen benne! Ennyire nem tud az élet egyszerű lenni! Ezzel ez a nehézségünk. Egyszerűsítheted, attól még ez a téma van! Éppen a mai kornak megfelelő módon létezik, akkor is, ha van a szentírásban, s akkor is, ha nincs. Természetesen a cölibátus jelenleg a római katolikus egyházban egyházi törvény. Nem is kell, hogy ilyen értelemben benne legyen, miközben persze van szentírási alapja, hogy miért, de, ami ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy egy elmélyült spirituális élethez a különböző kultúrákban mindig is hozzátartozott az, hogy látunk embereket, akik a bennük élő szerelmest nem egy nő irányába viszik. Hanem följebb. Ez úgy tűnik, az emberből jön. Egyesekből jöhet. Szerintem ugyan föl lehet tenni így is a kérdést, kapunk is rá választ, de nem tudom, előbbre jutunk-e tőle.

A házasság előtti szexuális élet – most erről hogy beszéljek egy percben? A jövő évben erről árnyaltabban fogok beszélni. A múlt alkalommal beszéltünk a szerelmes archetípusról. Nem volt elég? Nem jutott el?

„El lehet-e hinni egy férfinak, hogy nem nagyon van erogén zónája?”

Ehhez nem értek. Most legkomolyabban. Gondolkodtam nagyon, hogy ez most szexuális zavar. Ha valaki ilyet mond, akkor ez lehet egy szexuális zavarnak a kimondása, ezt el tudom képzelni; kapcsolati problémának is el tudom képzelni, tehát ott az a férfi meg az a nő nem passzolnak, és ezért; személyiségzavarnak is el tudom képzelni; valami pszichokémiai befolyásnak is el tudom képzelni. Nem tudom. De valami zavar biztos kell, hogy legyen. Ezt sejtem.

„Véleményed a homoszexualitásról”

Erről sokat beszéltünk, érdemes volna azt az előadást meghallgatni. A fő motívumai: úgy tekintek a homoszexuális életútra, hogy annak a hátterében egy szocio-pszichoszexuális fejlődési sajátosság áll, ami a normálistól és a nemi jellegtől eltérő módon történik. Elég árnyalt voltam? Ez azt jelenti, hogy nem genetikus, ezt tudjuk, hogy nem genetikus. Nem! Fő motívumok: a férfi számára nincsen elérhető apa, vagy nincs érzelmileg elérhető apa, vagy nincs olyan apa vagy apafigura, akivel azonosulni lehetne. Lehet, hogy elérhető, de nem lehet vele azonosulni. Ez a legerősebb pont. Nincs apa, nem tud átmenni az apa világába. Ehhez szokott hozzájárulni az, hogy esetleg van egy erős anyafigura. Ehhez tud hozzájárulni az, hogy a kisfiú egész kiskorától kezdve kislányokkal jobban megérti magát; esetleg olyan nevelés, amiben a férfias, harcias dolgok tilalma van, és nagyon jámbornak, kedvesnek, aranyosnak kell lenni. Vagy túl sok a félelem, túl sok a szorongás, és az van megerősítés alatt. Illetve mindenféle szerencsétlen behatás. Tehát kisfiúkorban, serdülőkorban szexuális bántalmazás lehet negatív, vagy pedig fontos személy részéről szexuális közeledés, fontos férfi részéről… Ez szokott a hátterében lenni. Nem genetikus. ha azt kérdezitek, gyógyítható-e pszichoterápiával vagy nem, akkor azt kell mondanunk, hogy vagy igen, vagy nem. A probléma az vele, ha nagyon korai, nagyon megerősített, akkor olyan mértékben ment el egy átlagos úttól, hogy nagyon nehezen hozható vissza. De sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható, mint ahogy azt ma mondják. Mert a kérdező azt is mondta: próbáltam menni terápiára, de ott csak megerősödtem benne. Sajnos az ma egy trend, ha ezt éled meg magadban vagy ezt érzed, akkor azonosulj vele, és akkor végre egységre jutsz magaddal. Ez egy munkahipotézis a segítő részéről. Nem értek vele egyet. Nem gondolom, hogy ezzel a hozzáállással kellene nekilátni.

Itt egy webcímet szívesen megadok: www.dijg.de Ez az egyetlen olyan Németországban működő pszichoterápiás intézetnek az elérhetősége, ahol kizárólag homoszexualitással élő, annak a problémáját átélő kliensekkel foglalkoznak. A legnagyobb háttere itt van.

„Van-e kiút a szenvedélybetegségből?”

Vagy van, vagy nincs. A spiritualitás, a transzcendencia nélkül sokkal kevésbé. Annyira sérült lehet az én, hogy muszáj az ént fölülmúlni. Ezért a spiritualitásnak óriási gyógyító ereje van.

Két könyv: Gerald G. May: Függőség és kegyelem; Elisabeth Lukas: Szabadság és identitás (A függőség problémája logoterápiai megközelítésben), Jel Kiadó, 10. kötet, Értelmes Élet sorozat. (78:09)

Lejegyezte: H.E.