Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei 3.

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit !

Oh… A társas dilemmáknál járunk, ott tartunk, hogy próbáljuk nemcsak azzal tölteni az időt, hogy leírjuk, hogy milyen a társas dilemmának a szerkezete vagy, hogy mi is történik egy társas dilemmát megélve, sokkal jobban foglalkoztat az, hogy mely lépések segítenek minket ahhoz, hogy a társas dilemmából ki tudjunk lépni. Ennek 20 pontját fogjuk fölsorolni. És tudjuk azt, hogy a társas dilemma egy olyan helyzet, amikor az egyes ember és az ő érdekei és szempontjai ütköznek egy csoportnak közösségnek vagy intézménynek az érdekeivel, értékeivel és szempontjaival. És az egyes ember, ha a saját szempontjai, szükséglete és érdeke mellett dönt, akkor ezzel veszélyezteti a csoportnak az érdekeit. Azonban ha ezt csak néhányan teszik meg, a csoport attól még jól tud tovább működni. De hogyha egy kritikus pontot elérünk és túl sokan egy csoport vagy közösség szempontjai ellenére,  a saját érdekeiket helyezik előtérbe, akkor a csoport ezt annyira megsínyli,  hogy ez egyértelmű kihatással lesz már mindazokra is,  akik a csoport ellenére igyekeztek több nyereséghez jutni. Ez a társas dilemma és a 20 pontból eljutottunk éppen a feléig. Nézzük akkor … És eszembe jutott az … Óh … egy nemzeti színű … Óh óh … Szóval eszembe jutott, hogy ezt mondom nektek amióta elkezdtünk ilyen megközelítéssel beszélgetni hogy annyira az együttesség van a középpontban, illetve hát most nyilván az egyes ember és a csoport vagy közösség  viszonya…. Ö… Nem kértek tőlem olyan sok időpontot … Ez milyen érdekes… Annak a tükrében főleg, ahogy mult alkalommal a bevezetőben szóltunk, hogy azt föltételezem rólatok, hogy elsősorban az izgat benneteket, hogy mondok-e olyat ami pont a te életedre nagyon passzol, vagy pedig legalább olyasmit ami olyan igazi egyetemes igazság. Hogy a kettő között kevésbé izgatnak minket a kérdések. És hogy ezt látom valahogy visszaigazolva akkor, hogyha nézem a naptáram, és roppantul örülök, hogy hogy némi szabadidőhöz jutottam volna, ha nem vállaltam volna el egy munkát … Úgyhogy még a bölcsességben növekednem kell. Ez teljesen biztos. Nézzük akkor az ismétlést. Az első pont így szólt, tehát mi segít a társas dilemma föloldásában? Hogy ez a közösségeinknek, együttességeknek a javára legyen és azután ez visszahajolva miránk nekünk is hosszú távon meg a következő nemzedéknek… ezt nem is ragozom, pedig nagyon fontosnak tartom. Erről még akarok ejteni szót. Tehát az első pont így volt: a csoport tagság az egyes ember társas önazonosságának a része, ennek a tudatosítása vagy ennek a kialakítása, amennyiben mondjuk egy foci csapatról van szó, akik jól tudnak futni… Aztán a második szempont így volt: hogy  olyan szabályok és törvények melyek az egyén nyereségét megváltoztatják és alakítják úgy, hogy az a közösség számára is jó legyen, aminek az egyén a tagja. Tehát ilyen értelemben az egyénnek is nyilvám nyereséget hoz. Legfeljebb nem extra profitot. 2. Strukturális változtatások feltétele olyan szervezet és/vagy személy, aki a változtatást bevezetheti, és akit elfogadnak. Tovább… a változás és változtatás felé való nyitottság és rugalmas elfogadása a változtatásnak, és/vagy engedelmesség hogy mind a kettő nagyon jól tud jönni nekünk… Éppen… Milyen érdekes rátaláltam 2001-es előadás néhány gondolatára, amin hát ott voltatok, tehát csak fölidézzük picit, és… én ott voltam az biztos… Biztos nem sokan voltatok és tehát nem is emlékeztem rá, és több alkalommal folyamatosan az engedelmességről beszéltem. Mi ütött belém? Ilyet? És olyan jó gondolataim voltak róla, amiket mind elfelejtettem egy szálig. Tényleg, és ezt úgy olvastam, nahát ez micsoda jó, ezt biztos valahol olvastam. Csak már azt is elfelejtettem, hogy hol… és úgy tűnik mintha én gondoltam volna. Például hogy rácsodálkoztam arra, hogy az engedelmesség a szónak ugye a legnemesebb, szebb értelmében, ahogyan Benedek regulájában is van, milyen óriási lehetőség arra, ezt tudtam még 2001-ben csak azóta elfelejtettem, hogy olyan tapasztalatok birtokában tudjunk jutni, amelyek nem terhelnek meg bennünket túlságosan. Képzeljünk el egy gyereket, akinek a szülei nem gondoskodnak róla abban az értelemben, hogy nem mutatnak irányt, nem szabnak kereteket, korlátokat, lehetőséget a fejlődéshez… Ebben az esetben egy gyerek, aki valódi vagy relatív elhanyagoltságban nő föl, olyan élettapasztalatokra tesz szert, amelyeknek  a befogadását, földolgozását, megértését egyszerűen az életkorából adódóan nem képes elvégezni. Tehát ezért az engedelmességnek van egy óriási haszna, amennyiben az, akinek engedelmeskedünk, nem magára mutat, hanem fölfelé. Tehát nem arról van szó, hogy nekem, hanem arról hogy valakinek, akinek ezt megteszed, olyan tapasztalatok között élheted le a nagyon képlékeny idődet, amely tapasztalatok nem túlságosan megterhelők neked. Ezért kérünk például… nem tudom én 9 évesen ne menj el vadászni mamutra, ne, mert olyan tapasztalatok birtokába juthatsz, ami egy életre szólóan megkeserítheti az életedet, és nem tudjuk hogy mi lesz vele. Tehát hogy az engedelmességnek micsoda gyönyörű szép háttere van, ez pedig az, megkímélni valakit attól, hogy olyan tapasztalatokra kelljen eljutni vagy olyan élet élményei vagy eseményei legyenek, amelyek az egész későbbi életét rettenetesen megterhelik, vagy amelyek földolgozhatatlanok számára. Ez nagyon szép, főleg ha gyerekkortól kezdve nézzük. Az engedelmesség alatt persze egy egyre szabadabb autonómabb engedelmességre gondolok, és nem mindegy hogy kinek. Mert nem önmagában az engedelmesség erényéről van szó. Hanem, hogy ki az aki kinek engedelmeskedik és ennek mi a háttere és célja. Tehát az engedelmesség nagyon nagyon képes bennünket segíteni, fölnőni, gyógyulni, növekedni. Na… ez… szép dolog az engedelmesség rájöttem, most már csak gyakorolni kellene. Az együttműködés fontosságának belátása, annak fokozása, mint a társas dilemma föloldásának föltétele. Egy szó: együttműködés. Ugye az egyes ember a csoporttal együttműködik. Aztán … 5-ös: Annak támogatása, kimunkálása hogy az egyéni célok egybe essenek a csoport céljaival, illetve hogy lássam, hogy van nagyon sok olyan egyéni célom, amely egybeeshet a csoport céljaival: közösségem, egyházam, tararam, tararam céljaival. Következő: hogy legyek képes elsőbbséget adni egy csoportnak, közösségnek, intézménynek a saját érdekeimmel szemben. Aztán a 8-as… Óh… gyertek csak… és van, lesz ülőhelyed? Óh… óh, de „csókos”… Hehehehe … Na jólvan… Azt mondja, na majd erről fogok beszélni, óh na jólvan,  na nem a csókosságról, majd meglátjuk, ki tudja mi lesz még egy óra múlva. Tehát a közös cél érdekében végzett munka megbecsülése. 9. Mások felé való jóhiszeműség megerősítése, annak föltételezése, hogy mások is a csoport érdekében cselekszenek és nem velem szemben csak a saját érdekeiket szolgálják. Itt belefutottunk valami olyasmibe, amiről megint gondoltam ejtek néhány szót, hogy csak kifejezném nektek, hogy el tudjátok-e azt képzelni, hogy ez az alapmegközelítésünk, hogy csoport-közösség-intézmény-együttességek, az egyén viszonya ehhez, és hogy közben, ahogy ti hallgatjátok, ne mondhassátok rám, hogy politizál. Tehát a téma magában hordozza azt, hogy lehetetlen-e úgy beszélni együttességekről-közösségekről-intézményekről, hogy ne jöhessenek az asszociációk. Tehát  lehetetlenre nem akarok vállalkozni, hogy úgy beszélni intézményesülésről meg egyebekről, hogy azt mondjátok, hogy, na ennek semmi köze a magyar valósághoz… De megint csak nagyon-nagyon mondom hogy aktuálpolitikával nem foglalkozom, ennél sokkal értékesebb az életem…. a tiétek is. Na… akinek ez a dolga csinálja. Van, akinek ez a dolga: csi-nál-ja. 11 ….. 10. Kicsit összeszedetlen vagyok, vagy nem? Tehát bizalom és megbízhatóság fokozása. Ez volt a 10-es pont. Bizalom és megbízhatóság fokozása. És ö… ö… itt gyújtottam egy gyertyát értetek. Férfiak és nők, és a ti kapcsolataitokért. Hogy csak arra hivatkoztok-e, hogy „bízz bennem”, vagy hivatkozásaitok kéréseitek és szükségleteitek arányában a megbízhatóságban is ö… ö… fejlesztitek-e magatokat. Ugye és a megbízhatóságnak szokott lenni egy elég jó  hogy is mondjam ismérve, ez pedig az elköteleződés. A többi tárári, csak duma. Olyan kedves vagyok máma. És akkor, hogy még tetőzzem ezt a mentalitásomat, hát olyan sokat hallom ezt, hogy a házasságkötés előtti szerelmi egyesülés… hogy az egyház miért… olyan sokat kérdezitek. Most ha szabad egy picit a mi megközelítésünkből ehhez a témához mondani valamit, akkor ez az, hogy most annak a fényében, néhány mondatnak a  fényében, hogy bizalom és megbízhatóság a megbízhatóság mögött nyilván elköteleződés… Dödödöm… Akkor számomra a valódi kérdés az életből adódó kérdés, nem az hogy most egy törvényhez mi a viszonyom, hogy az egyháznak egy  törvényéhez mi a viszonyom…  Vagy … öö… Nem … nem  az életből vett kérdésem énnekem egyáltalán nem ez. Tiszteletben tartom, hogy erre rákérdeztek, fontos kérdés, de a lényegi kérdés hihetetlen módon nem ez. Nem az,  hogy a házasságkötés előtt szabad-e vagy nem szabad, miért szabad, az egyház miért téved, miért nem téved,   miért igaz miért nem igaz az, hogy azt mondja, szerelmi egyesülés ne történjen. Hát számomra az élettapasztalat nem ezt a kérdést feszegeti, hanem azt hogy a házasságkötés után az a  két ember megteremti-e annak a föltételét, ami annak a föltétele lenne, hogy ott teljes önfeledt, szabad felelős szerelmi egyesülés történjen, szégyenkezés nélkül és az összes többi. Nekem nem a házasságkötés előtti téma az életbevágó, az is az, hanem az hogy attól, hogy  két ember megházasodik, még semmit nem tudunk arról, hogy hogyan tartják egymást. Hogy a szónak most nagyon gazdag értelmében hogyan ölelik egymást, hogy hogyan bíznak és hogyan megbízhatóak. Hát a házasságkötés az még önmagában és önmagától erről nem beszél. Ezért nekem sokkal, sokkal nagyobb kérdés, hogy mi van előtte, és mi van utána. Hogy egyáltalán hogy van a bizalom, megbízhatóságnak az együttese. Nagyon… És ezt, ezt leszűkíteni valami törvény témára, hát én nem látom hogy valami jól járnánk vele.  Milyen érdekes, hogy megint a bal kezemben van a mikrofon, szerintem változok. Tényleg, ezt ösztönösen így… most megfordítom hát régen nem így csináltam, ez így rendes. Jobbkezes vagy Feri, nagymamád is megmondta. És máris itt vagyunk a következő témánknál: elköteleződés az együttműködés normái mellett. Tehát elköteleződés az együttműködés normái mellett. Egyrészt az elköteleződésen is van egy hangsúly, tehát hogy a közösségben, ha az jól akar működni, az akar lenni ami, akkor szükséges a tagok elköteleződése, különben nem tud lenni az ami. Tehát tulajdonképpen egy közösség életében az elköteleződés is a norma része. Tehát nemcsak az elköteleződés a normák mellett, hanem az elköteleződés normája, az elköteleződés normájának való mondjuk most így megfelelés. Tehát elköteleződés az együttműködés normái mellett. Sport példa: minél magasabb szinten van együtt egy csapat, ezek a normák talán nem meglepő módon annál kifinomultabbak, annál részletesebbek és bizonyos szempontból annál keményebbek is. Minél jobban összeállt egy csapat, annál jobban kialakította a saját világát. Ezért aztán a saját normáit is annál jobban kialakította. Tehát azt látjuk érdekes módon, hogy a legprofibb csapatok azok nagyon is komoly a csapatukat megerősítő normák szabályait formálják ki és várják el kölcsönösen egymástól. Mondok egy ilyet: neves csapatunk, nagyon neves férfi csapatunk a többit nem mondom például azt a közösségi normát alakította ki, hogyha az első mérkőzésen sikerül győzni az ellenféllel szemben, akkor attól kezdve abban a pólóban kell menni a meccsre, amely pólóban az első mérkőzésre mentünk. De miután itt egy nagyon jó csapatról van szó, ne gondoljátok, hogy a normaképzés itt megállt, ugyanis nemcsak hogy minden mérkőzésre abba a pólóba kell menni, hanem a pólót nem szabad kimosni. Ez a minimum. Képzeljünk el egy olimpiát. Hehehe… Persze a pólós fiúk így is vonzóak szoktak lenni, ahogy nekem ez tűnik. Jaj,  kimondtam … tényleg nem akartam elmondani … na, mindegy … Szóval ez jó példája annak, ahogyan egy csapat, egy jó csapat egyre jobban kifinomítja azokat a közösségi normákat, amelyeket aztán közösen egymáson számon is kérnek és be is tartanak és számít nekik. Most nem tudom, hogy a nők sustorognak vagy a férfiak. De lehet, hogy mind a ketten csak a nők erről, a férfiak arról. Na… megint a bal kezemben van a mikrofon, ez annyira érdekes. Tudjátok, most olyan furcsa hogy itt vagytok, hát legalább 400-an, legnagyobb  tiszteletem a tiétek  én meg a jobb és balkezességemmel traktállak titeket. Hadd mondjam ennek a hátterét, hogy hogy az életben milyen jelentősége tud lenni annak, hogy a belső dolgainkat észrevesszük. Hogy a belső megmozdulásaink, változásaink tudatossá lesznek bennünk, hogy van egy testről való tudatosságunk. Hogy amit most csinálok ez jó vagy rossz nekem. Ez segít ez egészségessé tesz vagy nem. Tehát ezért nekem ez kifejezetten öröm… Na… következő: … Igen, tehát elköteleződés az együttműködés normái mellett. Hol lehet itt nagyon nagy nehézségünk? Biztosan hogy ismeritek azt, hogy amikor valaki szeretne egy valamilyen együttesség tagja lenni, a személyiségének a sebzettségei miatt nem képes bizonyos csoportnormákat megtartani. Hogy nem képes rá. Hogy szinte nincs olyan csoport, ahol ne volna kisebb-nagyobb mértékben olyan tag, aki nem képes nem arról van szó, hogy nem akarja, vagy nem fogja fel, egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor ő érzelmileg annyira éríntődik, vagy a sebzettsége annyira előjön, hogy lehúzzák nála a rolót és nem tudja megtartani a csoport szabályait vagy normáit. Ö… Azt mondják, hogy ez nagyon, nagyon… ez kezd életbe vágó lenni, mert akarok nektek nagyon tenyeres-talpas jól működő csoportnormákat sorolni, ezt nagyon szeretném. Hogy ha van egy csoport akkor nagyjából azt lehet mondani, 6-7-8 ember tud elvinni egy olyan valakit, aki nem képes megtartani normákat. Akar, de nem képes. Ezt nagyjából lehet érzékelni egy 20 fős kis csoportban még  két embert el el el lehet dédelgetni, el lehet keltegetni, el lehet szeretgetni, és ő ő akkor ott tud, az neki nagyon fontos lehet. De ö… ha sokkal több van, akkor  ott egyszerűen valami alapvető probléma áll be a csoport működésében. Ezt azért mondom, mert jópáran vagytok keresztény emberek, és hogy milyen nagy viták szoktak abból kialakulni. Amikor egy közösség jól működik az szokott történni, hogy jönnek olyanok is, egyre többen, akik bizonyos normákat nem tudnak megtartani. Jönnek, mert azt mondják, hogy kiszagoltuk, itt finom kenyér van, itt van mit enni… itt van friss bor, a jó bor, van mit inni, persze hogy oda megyünk, és akkor a közösség életében mindig hihetetlen kemény szakítópróba tud ez lenni. És akkor vannak azok, akik fennhangon  mondják, hogy a kereszténység lényege hogy mindenkit be kell fogadni, és mindenkinek teret adni. Mások meg azt mondják, hogy de ez már nem jó nekünk így. Biztosan van erről tapasztalatotok. Ezt azért mondom így, mert ennek nagyon komoly szakirodalma van, háttere hogy hogy tud működni egy csoport és hogy nem tud már működni, vagy akkor milyen szabályok alapján tud vagy nem tud. Ezért nem gondolom azt, hogy ezt a kérdést kizárólag moralizálva vagy erkölcsi megközelítésből kellene megpróbálni megoldani. Mind a két szempontnak nagyon komoly létjogosultsága van egyébként. Igen … ugyanilyen nagy probléma tud lenni az, hogyha a csoport normái nem kimondottak. Nem fogalmazzuk meg nagyon egyszerűen azokat, hogy mi úgy működünk, hogy ezek és ezek a legfontosabb szabályai az együttműködésünknek, az együttlétünknek. És nagyon egyszerűen két mondatban, hogy mi a célunk. Mert az is csoportnorma, hogy egy cél elérésére közösen és együtt törekszünk a saját  egyéni dolgainkat behozva, de néha azokat elengedve. Ö… most hogy csináljam? … Mondjam ezeket a a az ízes szabályokat? Most mondjam? És akkor biztos ez érdekel titeket a legjobban. Mondok akkor ilyesmit , ha gondoljátok érdemes jegyzetelni. Legkomolyabban, mert ha halljátok nagyon egyszerűnek fog tűnni, aztán elfelejtitek. Ezek a csoport szabályok természetesen nagyon sok átvett szabályról van szó, olyasmiről, amit én magam is megtanultam nagyon sokféle csoportban létezve, másfelől pedig olyasmi, amit ö… hát a mondjuk így több évtizedes tapasztalatomnak az eszenciája. Látva azt, hogy mi az ami működik és mi az ami nem. És talán ez a segítségetekre lehet. Vagyis ne kelljen még egy csomó saját tapasztalatot gyűjteni addig, ameddig rájöttök, hogy érdemes csinálni. Nem érdemes… De engedelmeskedni nem kell. Ö… mondom csak ezeket a szabályokat. Az első… ezt már el is kottyantottam… Fontos, hogy egy csoport-közösség-intézmény-baráti társaság nem tudom, bármi lehet, legyünk szabadok, megfogalmazzák nagyon egyszerűen, hogy milyen céllal vannak együtt. Ezt nagyon egyszerűen és nagyon fontos, hogy ez egy közös cél legyen. Hogy mindenki úgy tudjon visszatekinteni erre, hogy úgy ülök én itt és nézem a többieket ők is… Biztos lehetek benne, bízhatok bennük, azért lehetek ö… jóhiszemű a többiekkel szemben, mert tudom, hogy ők is ezzel a céllal ülnek itt. Például a mi közösségeinkben, a mi egyház közösségünkben most 12 felnőtt kisközösség van. Amikor odamentem akkor volt 6, most van 12. Áhh… szaporítjuk őket. Például mi nagyon egyszerűen megfogalmaztuk, hogy egy ilyen közegben, mint egy egyházközség mi lehet a mi kisközösségeinknek nagyon egyszerűen megragadható jó célja. Kettős célt fogalmaztunk meg. Az egyik az egymással való együttműködés közösség révén. A saját életünket gazdagítani, elmélyíteni saját és a másik életét gazdagítani és elmélyíteni, illetve az istenkapcsolatunkat gondozni, megélni, ápolni. Ez ez ez  a célunk, ezért jövünk össze. Egymásért, istenkapcsolatért. Ez, ez a cél. És ezt a célt nagyon fontos megfogalmazni. Mikor például ö… ö… többen azt mondják, hogy  jaj, ne imádkozzunk annyit, jaj az ima az annyira nem, nem, inkább beszéljünk arról hogy a házastársi konfliktusokat hogyan lehet megoldani. Ugye? És akkor valaki fölemeli a kezét és azt mondja… Aha… mi a célunk? És akkor mindenki …. Ja… ez az. Természetesen a célokon lehet változtatni akkor hogyha az megint közös cél tud lenni. Egy nagyon szép történetet hallottam, Németországban volt egy közösség, ami valahogy a 60-as 70-es években alakult meg. Hihetetlen jól tették a dolgukat. Elment kb. 10 év és egyszer csak kezdett minden leülni, leülni, leülni. Össze ültek a tagok és azon kezdtek el beszélni, hogy mit lehetne csinálni, voltak akik ütötték a vasat, és azt mondták hát meg van a célunk, ezt kell nyomni, nyomni és kész. Aki nem, az szedje össze magát… Volt egy bölcs kisebbség, aki azt mondta nem volna-e lehetséges, hogy új célokat találjunk. Ezek a célok eddig tudtak össze tartani… nagyon fontosak vagyunk egymásnak, de a régi céllal nem maradunk már együtt. Tudunk-e olyan célt, ami közös új cél lehetne. És képzeljétek el, hogy találtak, újabb 10 év virágzás. Ténylegesen valós történet. Megint 10 év, fölfutottak, óriási klassz dolgokat csináltak… országos szinten tudott egy kis közösség óriási dolgokat csinálni. 10 év múlva megint lent voltak a bánya békánál. Össze ültek megint, hát már volt, volt bőven tapasztalat. Keressünk egy új célt, ez a múltkor bejött. És mi történt? Nem találtak. Azt mondták nagyon fontosak vagyunk egymásnak, de nem találtunk közös célt. Ezért az a közösség, az a csoport megszűnt. Ezt megint azért mondom nektek, mert itt is rettenetes fájdalommal szoktuk tudni megélni azt, hogy egy közösség, vagy csoport, vagy valami, ami nekünk nagyon fontos volt, egyszer csak megszűnik. Szabad egy közösségnek megszűnnie, ahogy szabad valakinek meghalnia, vagy elköltöznie, szabad egy közösségnek is megszűnnie. Nem rettenet, nem a hitetlenségünk kifejeződése, a kereszténységünk gyöngéje. Szabad, hogy ilyesmi történjen. Tehát az első az így volt, hogy nagyon fontos, hogy a célt megfogalmazzuk, ez viszonylag egyszerű, rövid legyen, és mindenki egyet értsen benne. Ha valaki nem tud egyetérteni, az nem tud működni. Nincs, hogy a többség egyet értett vele. Nem, akkor ott ezt a kérdést nem lehet elsimogatni, hogy hát igen, 8-an egyetértettünk, 2-en nem, de azért ti is járjatok. Hát hogy? Nem, akkor annak a konfliktusát, fájdalmát magunkra kell venni, hogy ez a két ember nem tud ehhez a közösséghez, vagy csoporthoz tartozni. Mert nem értett egyet a csoport céljával. Itt ö.. próbálunk, mindig ilyen nagyon kedvesek és aranyosak lenni, ahelyett hogy egyszerűen kiállnánk egymás elé és azt mondanánk, hogy akkor most  ennek itt vége lett. Sokkal jobban járna mindenki. Éppen megfosztjuk az illetőt attól, hogy megtalálja azt a csoportját, közösségét, amiben jól tud lenni.  Tehát ez a cél. Második: élet-halál kérdés, titoktartás kötelezettsége. Nem tud létezni semmiféle csoport, munkahelyi kollektíva úgy, hogy ott jóízűen, nem csak produktívan, jóízűen, életet növelő módon működjenek, ha azt, ami a csoportban történik, kifelé viszik. És elmondják, hogy ez azt mondta, az amazt mondta, képzeld el ez így csinálta, úgy csinálta… Néhány év alatt nagyszerű emberekből álló csoportok tudnak padlót fogni emiatt. Egy-két év bőven elég, mert az első történet olyan, mint egy tőrdöfés a szívben. Mert bizalmat szavaztunk egymásnak, jóhiszeműek voltunk, és te kiadtál engem valakinek. Olyan dinamika indul be a csoportba…, ami azt … Mi történik ilyenkor? Vagy szét esik a csoport, vagy egyesek kiválnak, a helyzet ezzel nem oldódik, mert a többiek továbbra is kiadják azt, amit bensőségesen hallottak, vagy pedig a párkapcsolatban is ez szokott még lehetőség lenni, ö … a felszínesség irányába megyünk. Akkor azt mondjuk, na, ilyen mélyen többet nem mondok senkinek. Csak olyat hozok be ebbe a csoportba, közösségbe, erre a helyre, ha ki kerülne, akkor se legyen belőle bajom. Ne kelljen félnem tőle, ne szégyenkezzek utána. És utána élnek még 10 évet vagy 20-at, és járnak egyre ilyen keserűbben, unottabban, fájdalmasan, szomorúan, miért nem adja meg ez a csoport, amit annyira jó lenne, ha megkapnák. Hát a legegyszerűbb föltételt nem valósítottuk meg. Tényleg… hát ezt 25-ször szeretném aláhúzni… Ö… Én ezt nagyon egyszerűen gyónási titoktartásnak nevezem. Ugye arról lehet beszélni, hogy ez és ez a téma volt, magadról is mindig beszélhetsz, nekem ez jutott róla eszembe, én azt mondtam, hogy… azt is mondhatod, hogy valaki azt mondta, valakinek ez volt a véleménye, vagy valakiknek, ilyesmit lehet, de ne lehessen fölismerni. E nélkül az a nagyon nagy… hát miért jó egy csoportba lenni? Úgy… úgy emberileg azon túl, hogy célokat tudunk megvalósítani, hát egymás közelsége miatt, hogy együtt, hogy valami olyan történik, ami és ha védeni kell magunkat fölöslegesen…? Ö… Ezt az egyetlen szabályt is most érdemes volt tényleg hosszabban kiemelni és azt mondani, hogy ha csak ezt az egyetlen szabályt tartaná be minden csoport és közösség nem lehetne ránk ismerni. Mennyi mélységes szükségleteinkre találnánk és tudnánk választ? Vagy igényeinkre megfelelő közeget? Óh… És ö…  nem egyszer elég egy rossz tapasztalat, és az illetőnek egy életre elmegy a kedve attól,  hogy egy nagyobb társaság előtt magáról valamit mondjon. Nem is mond soha többet egy életen keresztül, és el sem tudja képzelni, hogy lehet olyan csoport, közösség, vagy társaság, ahol a titkot megtartják. Ennek a szabálynak van egy következménye, vagy folytatása ez pedig az, ha jó akar működni egy csoport, egy közösség, akkor a másik háta mögött őróla rosszat nem mondok. Ilyen egyszerű. Jót lehet, élményeimet elmondhatom, magamról beszélhetek, de a másik háta mögött őróla egy másik csoport tagnak sem mondhatom azt, hogy nahát ez, na, na ugye milyen hülye volt a múltkor, amikor ettünk, hogy ő evett 3 szalámis zsömlét? Ugye? És Ö… Hehehe. Egészen nevetségesnek tűnhetnek ezek a szabályok, vagy a szalámis zsömle … De el sem tudom mondani mi minden múlik ezeken. Tehát a harmadik gondolat így szólt, hogy nem mondok őróla rosszat a háta mögött. És ez nemcsak az erkölcsi nagyságom miatt van így, hanem azért, mert ezzel minek teremtem meg a föltételét? Annak, hogy vele tisztázzam a bajomat. Sokkal könnyebb a bennem élő szorongást, feszültséget, haragot, agressziót, fönntartást, csalódottságot kifelé vinni. Ennek az lesz a következménye, hogy ki… kivittem onnan, a neheztelésem, fönntartásom megmaradt, de már nem vagyok ösztönzött arra, hogy azt vele rendezzem el. Ezért óriási jelentősége lenne, hogy igenis a gyomromban tudjam tartani annak a feszültségét, hogy valami nem volt jó közöttünk, ezt én tartom, tartom, nem mondom kifelé, nem fröcsögök, nem bántom, nem jelentem fel, nem-nem-nem… hanem amikor találkozunk, lehet négyszemközt természetesen, vagy a csoportban elmondani, és még mielőtt nagyon bele kezdenénk,  nekem nagyon fontos lenne, hogy ezt,  ezt tudjuk tisztázni. És azért akarom itt mondani, mert együtt voltunk, amikor történt. Tehát nem pusztán csak erkölcsi kérdésről, vagy valami morális szépségről van itt szó, hanem hogy vidd vissza oda a problémádat, ahol az keletkezett. Mi általában nem így szoktunk tenni. Keletkezik a problémánk valahol, és elvisszük a barátnőnkhöz. Ott kifújjuk, kimondjuk, tidididi, és ugye eltelik egy hét, már teljesen kiment az erő belőle, mi szokott ilyenkor történni ugy egyébként? De nem akarok ebbe nagyon belemenni, de mi szokott történni? Bűntudatunk lesz. Hát, ha normális vagyok? Ülök a csoportban és azt mondom, hogy hát tényleg megette azt a három szalámis zsemlét, jólvan, hát tényleg ideges volt, tényleg azért nem volt szép dolog, de a betyárját, azért de csúnyán mondtam el ezt a Brünhildának… Úhh… azért ezt, ezt nem kellett volna. És mi történik ilyenkor? Ilyenkor már sokkal nehezebb helyzetben vagyok. Most menjek oda kérjek tőle bocsánatot olyas valamiért amiről nem is tud hogy ezért nekem bocsánatot kéne kérnem. És különben is onnan kéne kezdeni, hogy ő megette a szalámis zsemléket, az az egész már nem is olyan érdekes… most az az érdekes, hogy a fene egye meg… hogy… Ennek a  helyzetnek az ösztönös kifutása meg mi szokott lenni  mindannyiunk tapasztalata szerint? Hogy igazoljuk a saját elhibázott döntésünket. Ugye? Tehát ülünk a csoportban mindenki szól, és így nézzük. És mondjuk, tényleg, nagyon sanda a szeme, szóval akárhogy is, akárhogy is. Lehet, hogy én piszok módon mondom a Brünhildának a három izét, de hát azért  rá kell csak  nézni… szóval azért valahol megérdemelte, azért mindent nem lehet. És és következő lépés, most csak úgy  fölvázolom, keressük a szövetségeseket, mert ugye azért a szorongás megmarad, ugye? Tehát a bűntudatot valamerre elsöpörtük, azt mondtuk, fifti-fifti ette a szalámis zsömlét én meg elmondtam. Fifti-fifti. De a szorongás még itt van,  mit csinálsz a szorongással? Óh … találsz egy … Te… azért nem, nem …  azért ezzel a Brünhildával így  jól megbeszéljük, hogy hogy azért szokott ő ilyen szalámis zsemlés dolgokat csinálni, ugye te is észrevetted? Ugye? Nem? nem? Hogy szokott? Láttad azért? Nem azért mert én már túl vagyok ezen. Meg hát azért lehet őt szeretni, tehát vannak jó dolgai is, például a sajtosat nem eszi. Most csak ide ide hoztam ezt, hogy látjátok milyen döbbenetes kalamajkának az egész  rendszere habzódik itt fel. Áh! És közben a háttérben egyetlen dolog történt, nem vele beszélted meg, hanem kifelé valakivel. Ez történt, semmi több. És hogyha most elképzelünk egy 4-5 fős társaságot, ahol mindenkinek van kifelé olyan emberei, hogy a magyar nyelv szabályaira ne sokat adjak, akiknek mondja. Most képzeljük el, hogy ez már 3-4 embernél micsoda döbbenetes rendszert alkot. Tehát mindenkinek vannak sérelmei, mindenki másik két embernek kifelé mondja, természetesen, azoknak, akiknek kifelé mondjuk is lehet kapcsolata egymással, akik természetesen már megbeszélik egymással, azt, amit a csoporttagok nekik itt-ott mondtak… S hallottad, hogy mi történt ott? Volt már ilyen mondatkezdésetek? Kezdte már így valaki veletek? Hallottad, hogy ott mi történt? És egy 3-4 fős társaságnál ennek az egyetlen szabálynak a be nem tartása hatalmas káoszt okoz, és ez csak egyetlen dolog volt. Ugye érzékelhető volt, hogy micsoda súlya van ezeknek az egyszerűnek tűnő szabályoknak? Amiket akkor, amikor dühös vagy annyira jó megszegni, már jó érzés, nagyon kártékony, de olyan jólesik. És micsoda gyönyörűség, amikor valaki oda tud elénk állni és azt tudja mondani: Te ez nekem rosszul esett. Óh… játszottunk pénzes játékot. Van egy nagyszerű pénzes játék. A pénzes játék azt szimulálja,vagy nem tudom mit csinálja, szimultálja, vagy nem  szimbolizálja, mit csinál vele? Illusztrálja, szemlélteti. Óh köszönöm… azt szemlélteti, nagyon egyszerű nagyon jó. Mindenkinek van 5 db pénze, az első körben mindenki az 5 db pénzéből adhat másoknak. Második kör: mindenki annyi pénzt vehet el a másiktól amennyit akar. Nem saját pénzzel játsszuk. És a harmadikban mondjuk, lehet három ember, akinek adhatsz pénzt. De csak három. Mi történt? A serdülő fiatalok az egyházközségben – 17-18 évesek -, azt kérték tőlem, hogy legyen a pénz a téma. Óh… hittanórai téma. Isten fizesse meg ezt a jó ötletet… Szóval az történt, hogy játszottuk a pénzes játékot. 17-18 éves fiatalok. Azért a hormonháztartás éppen fölborította őket. Tehát nem könnyű 17-18 évesen talpon maradni. Becsüljük meg, hogyha valamennyire normálisak. És mi történik? Ott megy…, és amikor énnekem lehetőségem volt 3 embernek pénzt adni, akkor teljesen ösztönösen adtam ennek, adtam annak, kihagytam valakit, és adtam neki. Visszajelző kör: Ott volt a 17 éves srác és azt mondja hogy: Feri atya – nem tudom, hogy ezt  hozzátette-e – azért tudod nekem nagyon rosszul esett, mert azt  láttam, hogy adtál, nem adtál, adtál. És azt gondolom, hogy én jöttem volna a sorban. És Te nem adtál, ez nekem fájt. És akkor  elmondta, hogy azért, mert milyen érdekes, hogy amikor azt érzékeljük, hogy van egy sor, vagy van egy szabály, és valaki kimarad, az hogyan tud fájni. A  játék többek között ezeket tudja felszínre hozni. S azt mondta, Feri, a 17 éves srác nagyon fájt, hogy te engem kihagytál. Gyönyörű. Egy 17 éves sráctól ez gyönyörű dolog, hogy ott a szemembe eltudta, elmerte mondani. Voltatok 17 évesek? Tegye föl a kezét, aki volt… Na… A gyerekekkel szoktam ilyet, hogyha azt akarom, hogy mindenki dolgozzon, és mindenkinek legyen egy jó válasza, akkor ilyeneket szoktam kérdezni. Tényleg, és akkor olyan boldogan teszik fel a kezüket… Tegye föl a kezét, aki közületek már megszületett! És akkor az a legszebb… a jövő héten jön az apa, apuci, és mondja… Tudod Feri ezt mesélte még napokig, napokig mondta, hogy jól tudtam válaszolni. Na… most egy picit elvesztettem a fonalat, mert a gyerekek elvették a józan eszem… Hogy hogy hogy keveredtem ide? Ja… a pénz, a 17 éves fiú, meg lány(ok), fiú(k)… Hogy milyen nyilvánvaló élményünk van arról, hogy mi szokott általában történni, az szokott, hogy ülünk egy csoportban, és történik valami, ami ütős, hogy ő az atya… azt meg szoktuk sugdosni egymással, hát így működik egy normál 17 éves kortárs csoport. Ugye? Vagy úgy, hogy kibírja és amikor mennek haza, akkor jól elmondja. És ez a fiú azt mondta, nem, ez nekem fájt és még csúnyán is nézett hozzá. A gyakorlat teljes sikerrel végződött. Ténylegesen, ez egy olyan fontos élményünk volt. Na… ez az, hogy tulajdonképpen így lehetne tanulni,  hogy hogy  lehet egy csoportban jól működni. Hogy ő elmondhatja én meg nagyon nagyon megdícsérem őt érte. És azt mondom, hogy na, ez egy zseniális dolog volt. Nagyon köszönöm, hogy ezt mondtad. Áhh… Föllélegeztem, tudunk egymással szót érteni. Tehát ugye ez volt az a pontunk, hogy nem kifelé visszük, ha valami nehézségünk van, hanem befelé. És sokszor azzal, hogy befelé visszük azt is tudjuk segíteni…, hogy gyűröd magadba… ha találkozunk hétfőn, azt tuti,  hogy elmondom, addig nem megyünk tovább,  nincs szalámis zsemle… amig én ezt el nem mondom. És akkor gyűröd  és akkor kedd, szerda, úgy péntek felé kezd kimenni belőle az erő. Ugye azért dolgozol vele, mert azt mondod, hogy ezt nekem el kell intézni, ezzel nekem dolgom van, ezért el kezdesz te vele dolgozni. Milyen is a viszonyom vele?  Mit is kéne csinálni? Tényleg elmondjam? Ekkora nagy  dolog ez? Ő a hibás? És lehet,  hogy ezeknek az eseteknek a nagy többségét azért mert nem vitted ki gyorsan az erejét és szidtad őt, belül el is tudod rendezni. És rájössz, hogy belefér. És eszedbe jut az előző alkalom, amikor te csináltad ugyanezt a halassal.

Na… Következő szabály: nagyon… mondjad… na… most fejből mondjam vagy nézzek rá a papiromra. Fejből? Csakis ugye? No, akkor mi legyen? Következő szabály: nagyon fontos, hogy egy csoport működésének vannak keretei, e nélkül megőrülünk. Én biztos, Én egy laza csávónak tűnök. A Mária Rádió kedves hallgatói számára egy kevésbé kényszeres alkatú pap típusát testesítem meg, de,  ha az alapvető kereteket nem tisztázzuk, én attól a harctéri idegesség állapotába tudok kerülni. Hát elmegyek valahová… Hány órakor kezdünk, mikor fejeződik be? Látjátok, ezért vagyok olyan, mint egy… egy perc és be kell fejezni. Vége van, mert igy szerződtünk. Ekkor kezdünk, és ekkor fejezzük be. Kezdésnél miért nem vagyok ilyen? Kezdés van meg vége van. Hogyha eszünk is, akkor meg kell mondani, hogy 11 órától van a  kaja. Tehát nagyon egyszerű dolgokról van szó, kezdésről és befejezésről. Arról, hogy 9-kor jövünk össze, fél 10-ig lazázunk, fél 10-től fél 11- 1-ig komoly téma, fél 11-től 11-ig imádság, utána kaja. Csak utána be is kell tartani. Lehet a szabályokat valamennyire rugalmasan kezelni, de ha ezek nincsenek, esik szét minden és nem értjük, hogy miért nem jó. Hogy olyan jó emberek vannak itt és nem kerekedik ki semmiből semmi. Tehát ezt a néhány egyszerű szabályt, amit így hívok, hogy keretek tisztázása ezt meg kell beszélni. Mondok egy egyszerű példát, ami nevetségesnek tűnik. De ha jól akarunk működni hosszú távon egy kicsit se az. Szóval megbeszélni azt, hogy úgy találkozunk, hogy  mindig valamilyen családnál jövünk össze… van kaja, meg kell állapodni abban, hogy a kaja milyen minőséget ér el. Ezt komolyan, mert egy ilyen kedves keresztény társaságban mi fog beindulni? Túllicitáljuk egymást. Megbeszéljük: pogácsa, tea… Jaj, tudjátok éppen volt egy kis időm, mondja a nő és… így, ilyen sugárban folyik róla az izzadság, a haja így, a körme beszorult a mikróba… volt egy kis időm, és egy kis kis jaj hát egy kis máglyarakás… hát semmi az egész …. kis máglyarakás, aha… S ugye megyünk el, és akkor már az autóba a férj és a feleség – én már csak tudom – beszélgetnek… és azt mondja: hát nagyon finom volt a máglyarakás mondja a nő férjének, te hát azért azért nekünk is kéne valamit … hát mi mi  legyen akkor… A férfi meg ugye, te … hát megbeszéltük, pogácsa, tea. Hát hülye vagy, hát ezek után én … és dühös lesz a férjére. Te nem fogsz engem égetni, hogy persze én vagyok a házi asszony és akkor nyomjuk oda a látványpékségből a kis izéket, máglyarakás után? Nem és akkor ő is elgondolkozik. Rohan a munkából, és a gyerekek… Tanuljatok… Ugye valakinek van erről élménye? Egy ilyen végtelenül egyszerűnek dolog, hogyha nem beszéltük meg hogy hogy. És nagyon egyszerűen meg lehet beszélni, hogy így, tehát nem így, hanem hogy ennyi, és nem több, és nem több és nem több. És akkor egyszer csak a kajálás egyszerű kajálás lesz. Nem pedig hogy mit hozott, mit nem hozott. Uh… Tényleg az asszonyok… olyan drágák tudtok lenni… Jaj csak egy kis melegszendvics, hát semmiből nem állt a sütőbe rakni. Na, tehát ez a példám a keretek tisztázása. Idő: az is hogy milyen gyakran találkozunk. Aztán a következő, ha egy csoport ö… valóban jól akar működni tehát nemcsak valami célt igyekszünk így-úgy megoldani, hanem az együttességnek valami valami fontos kimondott értéke van, hogy együtt, akkor minden alkalomra mindenkinek el kell mennie. Nincs olyan, hogy akkor megyek, ha kedvem van. Egyszerűen ilyen nincsen. Ugye látjátok, a múlt héten is kikeltem valamiért hogy a bérmálkozók legyenek ott. Látszik, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlem. Ö… Mondom, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet emberivé tenni. Mi például az összes kisközösségünkben egy évre szerződünk. Van olyan kisközösség, akik húsz éve vannak együtt, az a kisközösség, akik a legrégebben vannak együtt 25 éve… Évekre szerződnek. Év végén megint el lehet mondani akarjuk-e vagy nem, ezzel a céllal vagy nem. Lehet, hogy egy perc az egész, de nagyon fontos. Igen, a következő évre is elköteleződtünk, vagyis ott vagyunk. Ugye ismerős az a tendencia, hogy úgy ösztönösen egy csoportnak is meg van a hullámzása. Erről majd akarnék beszélni. Erre, jaj de jó az ismerkedés, nahát, ez lesz életem nagy közije, csoportja, hű de iszonyatosan jó lesz, hű még ilyen jó sosem volt.  És mi történik? Úh valaki nincs, úh hát persze nagyon megértőek vagyunk …. Másik valaki nincs, úh … és beindult egy folyamat. És mindig van egy kritikus pont, amikor már elkezdjük lazán venni. Mert hát a többiek is néha jöttek, néha nem … néha mondták, hogy miért nem néha nem. Kész… a harangot megkongatták már. Akkor köteleződjünk el projektekre, köteleződjünk el valamire. De legyen kerete, hogy mi az a keret, amiben ott vagyunk. Olyan sok munkám lett hírtelen, hogy majd megbolondulok, olyan fáradt vagyok most, hogy el sem tudom mondani… Tényleg nagyon, nagyon, talán attól is vagyok ilyen… És… Attól is… Ennek ellenére fél 10-től 2-ig egy csoportban ültem. Hihetetlenül nem volt rá időm, de elköteleződtem. Azt mondtam a többieknek két hónappal ezelőtt, hogy ott leszek. Ezért ott leszek akkor is, hogyha ez most nekem azt fogja jelenti, hogyha hazamegyek, és hajnali háromig fogok dolgozni. Akkor is elmegyek. És legfeljebb azt kell átgondolnom, hogy miért vállaltam olyasmit, amit nem kellett volna. És nem az a kérdés, hogy elmegyek-e vagy nem. Most világos hogy… hogy… Örkény István novelláját ismerjük, ugye? Jaj… Szervusz, szervusz, hogy vagy? Jól… És Te? Én is… És mi az ott mögötted? Ah, semmi. Egy kötél? Nem… Hanem? A beleim. Nyilván a józan eszünket szabad használni. De… ja… papír nélkül… Van még negyedóra még talán-talán menni fog. Na most hogyha valamit akarok mondani a többieknek, így hívják ezt, hangsúlyoztuk már… főleg hogyha valami egymással megbeszélni valónk van akkor használjunk „énközléseket… „hogy nekem ez fájt, hogy én ezzel nem tudtam mit kezdeni. Vagy, hogy engem ez hallatlanul dühített, amikor három ember is késett fél órát. Ugye akkor magamról beszéltem? Ezzel a többiek, ha nem nagyon sérültek tudnak mit kezdeni. Ha sérűltebbek akkor ez is nekik már  gyomorszájba megy. Mert ha valaki sérült, akkor azt is magára veszi, amit nem kéne. Tehát az énközlések akkor ha valamit a többiekkel szeretnék megértetni, kifejezni. Az nem énközlés hogy hogy engem iszonyatosan dühít, amikor olyan marha vagy, hogy képes voltál kiönteni a teát, amikor én damaszt abroszt tettem föl. Ez nem énközlés volt. Tehát nem attól énközlés hogy azzal a szóval kezdem, hogy én… vagy engem vagy nekem… az nem énközlés. Tehát nem a másikról beszélek, hanem magamról. Hogy nekem, nekem, nekem… Ezzel jó esetben lehet valamit kezdeni. Amikor valaki meghall egy olyan mondatot, hogy „nagyon nagy szemétség volt, amit csináltál”. Hát ezután mit várunk tőle? Egy életszentség, hogyha egy ilyen mondat után valaki a lélekjelenlétét megőrizte! Ami ahhoz kéne, hogy ebből a helyzetből valami kikerekedjen. Tehát ha közölni akarunk a többiekkel valami olyasmit, ami nekünk fájt, vagy fontos, vagy a kapcsolatainkat érinti elsősorban énközléseket mondjunk, ne a másikat, hogy ő ilyen meg olyan volt, és főleg ne minősítsük őt. A következő: ezt egy csoportba lehetne szedni… mi történik akkor, amikor a csoport kezd elmélyülni? Egyre nagyobb vágyunk támad és szükségletünk, hogy komoly dolgokat mondjunk el egymásnak. Komolyakat. Hogy… tudjátok, velem most az van, hogy… Hogy…  tudjátok, az… az egyre egyre jobban nyomaszt már hogy… Tehát elkezdünk a meghittség felé menni, jó esetben, ha az előző szabályokat megtartottuk. Mi történik akkor, amikor valaki, éppen azért mert őszinte valami olyasmit kezd el mondani, ami piszkálja az én igazságérzetemet, erkölcsi érzékemet, hitemet, vallásos meggyőződésemet, vagy valami ilyesmi. Rögtön neki állunk a másikat kiosztani: ilyet nem szabad csinálni, hogy gondolhattad ezt, hogy juthatott ez eszedbe, hát keresztény ember létedre hogy beszélhetsz így? Ugye, amikor valaki például egy őszinte közléssel azt mondja, hogy nem, egyszerűen nem, nem akarok most több gyereket, nem, van már ennyi, de most nem akarok… És akkor, erre, mintha beindulna a lemez: de hát egy keresztény édesanya ilyet nem mondhat, hát nem? Isten ajándéka…! És akkor esetleg elkezdi magát fényezni. Hogy én…  én minden gyerekkel úgy voltam, csak hogy jöjjenek. Hát persze, de hát attól ő most érezhet másképpen. Tehát hogy szól ez a csokor?  Úgy, hogy éppen amikor a meghittség felé megyünk fogunk ösztönzést érezni arra, hogy mi ne menjünk olyan mélyre, mint  ahol a másik mond valamit. Hogyha megosztja azt, hogy őneki félelmei vannak, vagy, hogy képzeljétek el mentem a héven és rettenetesen… és legszívesebben belerúgtam volna… és ezt megosztja… Hátha erre a fél csoport fölhorkan, és őt kiosztja, tehát moralizál, ítélkezik, keresztény dogmatikának elemeit citálja, akkor egy rettenetes különbség alakul ki a moralizáló, ítélkező minősítő emberek a fejükből, így… az erkölcsi magasságból mondanak valamit, miközben a beszélő éppen egy belső dolgát adta ki?  Hogy várnánk azt el, hogy a következő alkalommal valami valódi téma előjöjjön? Ugye hányan szoktak ettől szenvedni? Ott ülünk két órát, és tulajdonképpen nem történik semmi, hogy már ötödik alkalommal leülünk, tulajdonképpen szeretjük is egymást, jó is egymással, eltöltünk egy egész estét, és már megint csak arról a három témáról beszéltünk. Most nem mondom azt a három témát. Hogy hogy a csudába van az, hogy barátok, vagy olyanok, akik szeretik egymást pont a legfontosabb kérdésekről nem is beszélgetnek egymással? Hát tudom, hogy hogy van, hát így van… Ö… Tehát a következő szabály így szólt: hogy főleg akkor, amikor valaki egy mélységből mond valamit, akkor nem ítélkezünk, nem minősítünk, nem moralizálunk, nem ütünk a fejére. Hanem meghallgatjuk, elfogadjuk, hogy ő ezt élte át. Sokkal nagyobb segítség neki, ha azt mondjuk, tudod ez velem is megtörtént már. És ezzel nem legalizáltuk mondjuk az agressziót. Csak elmondtuk, hogy igen, ilyet lehet érezni. És akkor a csoport tovább tud menni a meghittség felé. Ha elveket, okoskodás, ítélkezés megy, akkor nézhetjük egymást így … jaaaj. A következő: minden csoportnak óriási dilemmája szokott lenni, hogy miközben a célban megegyeznek, aközben azt mondják: én nagyon szeretnék itt megosztani igazi mélységeket nekem arra jó a csoport, hogy beülök a közösség, a kisközi, és elmondom nektek, azt hogy tudjátok: nagy baj van a házastársi kapcsolatommal. Én például ezt megosztom veletek, őszintén. És mondom, mondom, mondom… Mire a csoportnak másik tagja azt mondja: úh ez nekünk túl sok…  úh hát mit kezdjünk ezzel? Úh te jó ég, hííí… náluk ilyenek vannak. Óh… Tehát nem csak valami igazságérzetet, keresztény morált, erkölcsi érzést sérthet bennünket az, ha a másik őszintén nyilatkozik, hanem meg is tudunk illetődni, meg tudunk ijedni témáktól. Jaj, most ezzel mit kezdjünk. És vannak olyanok, – nem ugyan az a szükségletünk, –  van, aki ezt nagyon szívesen elmondja, van aki meg  huszonötször meggondolja hogy annak a felét elmondja-e. Ezért nagyon fontos szabály tud az lenni, hogy mindenki olyan mértékben hozza be az életének mélységeit, ahogy akarja, de aki mélyebben hozza, ne várja a másiktól, hogy ő is ugyanolyan mélyen hozza. Aki viszont nem hozza olyan mélyen, ö… ne közösítse ki, vagy ne ítélkezzen afölött aki viszont mélyebben szeretné behozni. Fogadjuk el, hogy ez a szint nem pontosan ugyanolyan, fogadjuk el és ne legyen az, hogy ilyennek vagy olyannak kell lenni. De itt van egy kiegészítő szabály, a kiegészítő szabály igy szól: már ha olyan csoport, közösség,  intézmény, amiben úgy növekedni is tudunk, nem csak egy témát földolgozni, ugye ahol rólunk van szó, hogy mindig  a személyes részről beszéljünk, ne okoskodjunk. A legfárasztóbb nekem az, van egy gyönyörű téma, a téma mondjuk, az hogy… mi legyen? A pénz. Gyönyörű téma… De már a serdülőkkel is így csináljuk… Ha azt kéritek, hogy a pénz a téma, akkor hozok nektek egy játékot, és a játék nyomán egyszer csak a saját személyes dolgainkról fogunk beszélni. Utána a következő hittanórán az volt, hogy körbementünk és mindenki elmondta, hogy milyen egy jó meg  egy rossz élménye van a pénzről. Mindegy hogy ki melyiket osztja meg, mindenki eldöntheti, de az legyen személyes. Hihetetlenül unalmas tud lenni nekem, ha van egy csoport, ott mindig van egy okos tojás. Az egy szép szerep, arra mindig valaki rátalál. A legelkeserítőbb az tud lenni, hogyha két-három férfi is rátalál, és egymás kezéből veszik ki ezt a szerepet. Ott szokott az lenni, hogy a nők unatkoznak és a férfiak félóra számra hihetetlen okos dolgokat mondanak, amik csak őket érdekli.  A nőket is érdekli a téma, de nem így. Ezért ha egy csoport azzal a céllal jön, hogy egymást gazdagítani, egymásból erőt meríteni,  táplálkozni, egymást növelni, ilyesmi. Akkor akármilyen téma is van, vegyük a személyes részét és abban legyünk szabadok, hogy milyen mélységig mondjuk a személyes részét. Hogy aztán abból kijön-e valami, hogy, na, ezt szűrtük le, vagy oda jutottunk, vagy most rájöttem egy elvre, vagy mi annak a logikája, az már csak egy plusz nyereség. Ha ezt az egyszerű szabályt nem hozzuk meg, én legalábbis belepusztulok az unalomba. Nem is vagyok hajlandó… én nem is… most miért érdekelne benneteket, hogy én mire vagyok hajlandó. De az biztos, hogy én egy ilyen közösségnek nem lennék a tagja, hogy, na mindenkit körbe vegyünk és iszonyatos okosakat mond mindenki. Hát én ezt köszönöm, ezt nem kérem. Azt, hogy mi a viszonyod egy témához, na az nagyon  érdekel, és nem kell okosakat mondani.  A következő… 5 perc és egész jól bírom jegyzet nélkül is. Ez pedig az, hogy a csoportban legyünk szabadok abban, hogy megszólalunk-e vagy nem, de szólaljon meg mindenki. Ezt úgy lehet nagyon egyszerűen, több jó módszer van. Körbe megyünk, van egy kérdés: mi a te személyes viszonyod a pénzhez? Ezt lehet árnyalni. Körbe megyünk, akkor mindenkire rákerül a sor, akkor ő mondhatja, hogy nem akarok erről beszélni, igazán ritka szokott lenni, nagyon ritka. Ha azonban, nem mondjuk azt, hogy menjünk körbe, akkor a három ügyeletes beszélő fog beszélni. Még hárman lennének, akik szívesen beszélnének, de ha az a másik három beszél, már nem beszélnek és a másik három csak akkor beszél, ha rákerül a sor. Tehát hogy ő neki oda kell adni a szót, különben magától nem szólal meg. Lehet ezt cifrázni, hogy azt mondjuk, hogy most én beszélek, és én azt szeretném, ha Teri folytatná. S akkor a Teri eldönti, hogy kinek adja tovább. Szóval lehet ilyet, olyat amolyat, lehet labdát dobálni, mindenféléket, lehet macit, szalámis zsemlét, és aki megeszi, annak haddelhad. Na… Ez látjátok ez megint egy egészen primitív valami és mégis úgy működik, ha… ha nem jut rám a sor… egyszerűen jó érzés hogy van egy este ahol kétszer rám jutott a sor, és beszélhetek, és szabad mondanom és mindenki rám figyel, mindenki. Óh… egészségedre! Ez nagyon szép. És akkor jön még egy utolsó, már az időt nézve… ez pedig az, hogy nem tudunk jól működni egy csoportban, ha az önreflexiónak az erényét nem gyakoroljuk. Tehát ha rám került a sor ez nem azt jelenti, hogy most akkor fél órát nyomhatom a púpot, mert nálam van a szó, ugye ez a szabály, hogy nálam van a szó, és akkor mindenkinek el kell viselni. Tehát érdemes azt is megbeszélni úgy nagyjából, hogy hány perc az, ami úgy, úgy… És aztán persze hogy van olyan, hogy valakinek nagyon nagy témája van, persze hogy engedjük, hogy kétszer annyit beszéljen, mint a többi, hát jön ki belőle, szabad neki. De az meg az ő kötelessége hogy reflektáljon magára, hogy nem mondom-e már túl hosszan. Például én! Ugye van ilyen élményetek is, hogy valaki el tud uralkodni egy csoporton és mindenki ilyen keresztényi szeretetből fészkelődik. Rettenetesen sok nadrág kopott már el így. Nem igaz már… mi… mikor fejezi már be… de hát… de senki nem szól, ez is a keretek tisztázatlansága. Ugye nincs kitalálva, hogy van-e olyan valaki, aki szóljon. Ezért egy alkalomnak kell, hogy legyen házigazdája. Házigazda kell, hogy legyen. Hiába tudjuk, hogy fél 9, 11, fél 12. Kell valaki, aki a felnőtt embereknek is azt mondja, hogy na, eddig tudtuk akkor ezt a témát beszélni. De úgy beszéltük meg, hogy most már akkor befejezzük, mert holnap is van nap, és hogy kaja van. Végtelenül egyszerű, de kell, hogy legyen egy ilyen ember, aki azt mondja, hogy ennyi időt szántunk rá. Vagy nem esik nekem sem jól, hogy meg kell hogy szakítsalak, de már nagyon hosszan beszélsz. Így, így… Látom a konfliktus kerülőknek fölszisszent a gyomra, hogy júúj azért ez is  elég durva. Ez egy nagyon szép mondat. Feri, fél tíz van, légy szíves most fejezd be. Ö… Van még egy perc.

Jó… a mai alkalommal próbáltuk megnézni, átnézni azt, hogy milyen hallatlanul egyszerűnek tűnő, de legalább olyan 12-15 csoportnorma létezik, amit valamilyen módon magatokhoz igazítva, valamelyik hangsúlyosabb, a másik nem, nyilván nem szentírás, most amit mondtam, de hogy ezekkel valamiképpen érdemes tisztában lenni és egymással ezt megbeszélni.  Ha ez nem történik meg, látszólag kicsiny dolgok egyszerű dolgok, hihetetlen sok minden múlik rajta. Nagyon köszönöm a figyelmeteket. Nagyon… Jó csoportozást… Szeretne-é valaki hírdetni?

Lejegyezte: Pelbát Anna