Behódolás séma 4.
2014.04.15.
Megosztom
Elküldöm
Akkor köszöntlek benneteket! Elnézést, hogy megvárattalak titeket. Igen, ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Tényleg. Sajnálom.
Na most. Behódolás séma. Idáig megvan. Ugye? Olyan értetlenül néztek rám. Jó. Tehát behódolás sémánál tartunk. Vagyis: ez egy olyan világ, aminek azt a részét emeltük ki, természetesen önkényesen, hogy valaki a saját belső hangjai, akár lelkiismerete, akár meggyőződése, akár erkölcsi elvei, akár saját iránytűjével szemben és az ellenére is behódol valaki más akaratának, szükségletének, vágyának, kérésének, parancsának, tiltásának, mégpedig azért, mert megjelenik számára, megjelenik benne a félelem. A félelem attól, hogy ha ezt nem teszem meg, annak negatív következményei lesznek: megbüntetnek, elhagynak, nem szeretnek, nem értékelnek, rossz következményei lesznek. Ezért a saját belső meggyőződéssel szemben történik egy életvitel. Húúú. Ez elég sanyarú! Nagyon sanyarú! És ha a sémának ezt a részét, ezt az egyik központi magvát kiemeljük, akkor jutottunk el oda, hogy ezt összefüggésbe hoztam a spiritualitással. Mert ha van valami, ami bennünket segít, hogy a középpontunkban tudjunk lenni, hogy akkor is, amikor nagyon sokan, akár a többség, akár mindenki, akár mi magunk egyedül maradva kellene, hogy valamilyen belső meggyőződés alapján éljünk - hát a spiritualitás, ha valamiben segít, ebben biztos, hogy nagyon segít.
Annyiszor és annyiszor eszembe jut az, amit már persze minden évben elmondtam nektek, hogy Jálics Ferenc jezsuita, amikor eldöntötte, hogy jezsuita akar lenni, de éppen a második világháború zajlott. A második világháború pedig nem segítette, egyengette az ő útját különösebben, hanem éppen be kellett vonulnia katonának. Emlékeztek talán erre a jelenetre, ami annyira jól mutatja, hogy valaki, aki azt mondja, hogy szeretnék jezsuita lenni. Eldöntöttem, hogy az leszek. Ha vége lesz a háborúnak, már megyek is! Ez a hivatásom, ez az életem, így kell élnem, ha sikerül túlélni. Tábori mise, áldozásnak a pillanata, a pap kint áll, a kezében a cibórium (csöngetés helyett) és senki nem áll föl. És olyan hatalmas a csoportnyomás, hogy ott ül ez a 18 éves fiatalember, aki elhatározta, hogy jezsuita lesz, és ő sem megy ki. S akkor elhatározza - ahogyan föleszmél, hogy tulajdonképpen ez hogy történhetett meg? Hiszen én magam elhatároztam, hogy... a legfontosabb az életemben az Isten. Hogy lehetséges az, hogy történt az életemben egy helyzet, és a helyzet nyomás alapján bénultan ott ültem... Tudtam, hogy ki akarok menni, és mégsem indultam el! Ezt nevezhetjük akár egy nagyon sajátos értelemben vett behódolásnak. Behódolás a csoportnyomásnak, ott annak a helyzetnek, a saját belső meggyőződés ellenére. S akkor eldönti, ha még egyszer így lesz, kimegy akár egyedül is. Akkor leírja, nyilván tőle lehet ezt tudni, hogy mit jelentett számára az, amikor megint csak tábori mise, már ott a pap oltáriszentséggel a kezében, és ugyanúgy nem áll föl senki. De benne történt azóta valami. És azt mondja, mivel közlegény volt, hátulról elindult, s a kopogós második világháborús egyencsizmában tik-tik-tik, végigkopog, s egy szál magában megáldozik. Tik-tik-tik-tik-tik, visszamegy.
Tehát arról beszélünk, hogy éppenséggel a spiritualitás, a spirituális meggyőződés, a spiritualitásunknak a forrásai mekkora jelentőségűek tudnak lenni akkor, amikor arra van szükség, hogy tudjunk mindenféle másfajta erő és hatás dacára a saját meggyőződés szerint élni. Így jutottunk el oda, hogy hej haj, mennyivel többről van itt szó, mint egyszerűen csak normákról, szabályokról, törvényekről, szokásokról és hagyományról! De még annál is többről van szó, mint amit így szoktunk nevezni, hogy lelkiismeret. Hogy még a lelkiismeret hangjánál is mélyebb hangról van itt szó. Valami nagyon mély és alapvető meggyőződésről. Ezt valahogy spiritualitás dimenziójának, vagy ha valakinek ez elfogadható, a Szentlélek hangjának hívhatjuk, ami mélyebbről van, mint pusztán csak az, hogy legyél jó, vagy tedd így, vagy tedd úgy.
És ennek alapján kezdtünk el arról beszélni, hogy tehát egyszerre érvényes a norma, a törvény, a szokás, a hagyomány, a rend. Érvényben marad a lelkiismeret hangja, tedd ezt, vagy ne tedd azt, de közben pedig, ami igazán-igazán segítségünkre van, ha a szívünk legmélyebb hangjára képesek vagyunk hangolódni, azt meghallani, ami sosem mondja azt, hogy érvénytelen a norma, a szabály és a törvény, hogy nem számít a lelkiismeret - ilyet sose mond. Hanem azt megalapozza. Az a legmélyebb forrása annak, ami aztán a lelkiismeretben meghangzik, és ami aztán a normában, törvényben, hagyományban, szokásban kifejezésre jut. De ez a forrás. És ha sikerül a forráshoz eljutnunk, akkor az azt fogja jelenteni, hogy talán a legtisztább lehetőségünk van arra, hogy a lelkiismeretünk jól tudjon működni. És aztán a szokásainkat, hagyományainkat, törvényeinket és normáinkat ehhez a forráshoz tudjuk igazítani,s az alapján alakítsuk. S emiatt tudunk a szó legnemesebb értelmében kritikusak lenni magunkkal, a csoportjainkkal. Mindazokkal a csoportokkal, amelyekhez tartozunk. Amikor azoknál olyan normák, szabályok, hagyományok, törvények és egyebek ütik föl a fejüket, amelyek egészen nyilvánvalóan a mi legbelsőbb hangunkkal, ami nem a mi hangunk, ez a hang nem én-szerű, nem egyeztethető össze. (07:40)
Ez segítheti mondjuk a katonát abban, hogy amikor parancsot kap, azt mondja, hogy engem nem érdekel, hogy ezt a parancsot ki adta ki. Mert ez az a parancs, amit sosem fogok teljesíteni. Hogy mondjuk egy állam hoz valamilyen törvényt, a legmélyebb meggyőződéssel ellentétes, és azt mondod, engem nem érdekel, hogy itt most ez a törvény, hogy valakit éppen föl kéne jelentenem, vagy valakit be kéne súgom, hogy jó állampolgár legyek. Most tíz évig vagy 25-ig? Hogy ismerek egy mélyebb hangot, és ennek a mélyebb hangnak a vonzásában élek, és fütyülök rá, hogy valaki ilyen törvényt vagy normát hozott. De ez sosem jelenti azt, hogy megkérdőjeleznénk, hogy szükség van törvényekre és normákra. Hogy a hagyomány és a szokás egy értékes dolog. Csak lesz egy szabadságunk. Ezt nagyon nagy dolognak tartom! Hát, ha valami emberré tesz bennünket, az biztos, hogy ez! Érthető, mit próbálok itt gagyogni? Olyan sokan, ugye puff, így leülnek, akkor legmélyebb hang, akkor ereszd el a hajam van! Legmélyebb hang! Mindent fölrúg maga körül! Hát hogy én nem erről beszélek, az tuti. Jó.
Na most. Nem fogok ismételni, csak elmondom, mi volt eddig. Vettünk egy sorvezetőt, hogy mi lenne, hogyha középről indulnánk el, ez a lelkiismeret, alapvetően a lelkiismeret. S a lelkiismeretben hangzik alapvetően így el, hogy ne tedd ezt, vagy csináld úgy. Sorvezetőnk a tízparancsolat, de eszünkben sincs moralizálni, hanem az izgat bennünket, hogy az erkölcsi intelligenciánknak mi a forrása. Mert van értelmi intelligencia és érzelmi intelligencia, spirituális intelligencia és társas intelligencia, és egészen biztos, hogy létezik morális intelligencia. És vannak, akik morálisan intelligensek, és mások pedig nagyon nagy fejlesztésre szorulnak. S azt lehet mondani, hogy ezen a területen egyszerűen nem kulturáltak, nem intelligensek. Lehet az értelmi intelligenciája csodás, társas intelligenciában ilyen-olyan, s a morális intelligenciája a béka feneke alatt van. Ne is nevezzük békának. Legyen varangy. Varangy alatt egy emelettel. Hát ez az akkor mi? Tehát tulajdonképpen a morális intelligencia forrásáról beszélünk. Mi alapozza azt meg bennünk? Hej,szerintem ez szép téma! Akkor van a sorvezetőnk, és megszoktuk azt, persze az elején, hogy "Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj" és a többi és a többi, ez éppen pozitív, de aztán rögtön jön az ötödiktől, hogy 'ne ölj', 'ne lopj', 'ne hazudj' - ugye a kijelentések zöme mégiscsak mintha negatív lenne. Minden pozitívba fordítottam, egyszerűen azért, mert, mert, mert... van olyan élethelyzet, valahogy az emberi személynek néha olyan pillanatai, adottságai tárulnak föl, amikor a pozitív megragadás nem lehetséges. Hiába vannak pozitív dolgok bennünk, nem érjük őket el. Az a tapasztalatom, és talán nem véletlen, hogy a tízparancsolatban az hangzik el, hogy ne, ne, ne, ne, ne. Nem azért, mert ne lehetne annak a pozitív részét megtalálni, hanem azért, mert néha - s akkor rögtön mondok egy saját élményt. (12:11)
Mikor bent voltam a nagy megtérésben, tényleg volt ilyen, valahogy úgy elhagytam a régi dolgaimat, meg mindent, úgy éreztem, az nekem nem elég, de az újat meg még nem találtam meg. Próbáltam keresztény lenni, de éppen a legnagyobb talajvesztésben voltam. Úgyhogy a történet, hogy Pál apostol megvakul, és azt se tudja, merre van észak meg dél, ez ismerős nekem. Csak ő hamar kijött belőle. És emlékszem, hogy mentem le a mozgólépcsőn a metróba. Lementem, ott a peron, és az volt bennem, hogy én életemben azt hiszem, ennyire nem voltam még bizonytalan abban, hogy ebben a pillanatban nem tudom, nem tudok semmire se igent mondani. Nem tudom azt mondani, hogy ez biztos jó. Mit tudom én, hogy hogy van! Nem tudom, hogy van. Nem tudom! Teljesen össze vagyok zavarodva! De nem rossz értelemben, jó értelemben. Úgy már nem, így meg még nem, s a kettő között, a senki földjén állok. Jó lehetőség, de semmi biztosat nem látok. Sem-mit. Mert a régi világomban tudtam, hogy mi értékes. De tudom, most, hogy itt állok a semmi földjén, hogy úgy már nem lesz, nem úgy értékes. Nem, én ott valamit én alapvetően nem láttam, ezért beszéltem értékekről, de tudom, hogy az valahogy máshogy van. És még nem tudom, hogy hogy értékes. Kétségkívül az emberek értékesek, de hogy hogy, azt most ebben a pillanatban nem tudom. Nem tudom, hogy! Na jó, nem ragozom. Elbizonytalanodtok még a sok tükör-neuron miatt.
Szóval az történt, hogy ott sétálgattam, ja, nem itt, mert ott volt a biztonsági sáv, sétálgattam, s egyszer csak lejött egy férfi meg egy nő, s a férfi nagyon csúnyán beszélt a nővel. Feltételezem, férj-feleség voltak. De ez csak egy hipotézis volt. S olyan érzékeny lélekkel hallgatom, ahogyan beszél ez a férfi azzal a nővel, s elkezdett nagyon fájni nekem, hogy képes így beszélni. És egyszer csak itt állva a senki földjén, sétálgatni is lehet a senki földjén, nehogy rám szóljanak, arra jutottam, hogy "Feri, ne árts!" Ne árts! Ne árts! Olyan érdekes volt, semmi biztosat nem éreztem magam alatt, tudtam, hogy ez még csak egy negatív megközelítése valaminek, és mégis nagyon megörültem neki. Na ez legalább biztos! Semmi más nem biztos most nekem, de ez tuti biztos! Emlékszem arra az örömre, beszálltam a metróba, mentem... Megvan, valami már van! Ez volt, ha szabad így mondanom, az új életem első alapköve, hogy: ne árts! Hogy mit kell csinálnom, gőzöm sincs, hogy hogy, fogalmam sincs, hogy mi hogy van, nem tudom, de ne árts. Ezért nem csodálom, hogy éppenséggel néha egy-egy mondat így hangzik, hogy ne. Mert van olyan élethelyzet, hogy semmire nem tudunk igent mondani. Hát most a lájtosabb változat. Volt már olyan? Mondjuk, kedd este azt kérdezi tőled a kedvesed: "Menjünk Pál Ferire?" - "Azt ne! Azt ne, azt semmiképp!" - "Maradjunk itthon?" - "Mit tudom én!" - "Mozi?" - "Ne!" - "Vacsi?" - "Most mihez van kedved?" - "Mit tudom én! Nem tudom, mihez van kedvem, de hogy Pál Ferire nem, az biztos!" (16:50)
Tehát nagyon életszagú dolog az, hogy meg tudom mondani nagyon világosan, hogy mit nem. És még nem tudom megmondani, hogy mit igen. Ezért nem rossz, ha a fejünkben van egy-két dolog, hogy mit nem. Ez az egyik terület, hogy amikor most pozitívba fordítottam minden kijelentést, ezen picit sem becsmérlem azt, hogy él bennünk néha ilyesmi, hogy ne, vagy nem. Ez nagyon értékes!
A másik: szenvedélybetegek segítésének a továbbképzésén vettem részt. Rögtön jól fejre ejtettek ott. Még ha nem lett volna az már így is. Azt kérdi, 35 éve foglalkozik, terapeuta, szenvedélybetegekkel. Na, azért ott már van valami. Segítők ülnek ott. "Lenne magukhoz egy kérdésem. Mondják meg, tulajdonképpen egy szenvedélybeteg, alkoholfüggő, mi az igazi problémája?" Most hagyok egy kis időt nektek. Mi egy alkoholbeteg igazi problémája? (megszólal valakinek a mobilja) Nem tud uralkodni magán... Eszetekbe jutott már valami? Mert azért várok! Tényleg! Hogy valami eszetekbe jusson. Nem is kell mondani. (Valaki mond egy ötletet) - A józanság az ő igazi baja, azzal nem tud mit kezdeni. Hát... ha valaki nagyon-nagyon sokat ivott már, alig van világos pillanata. Tényleg így van! Alig. Annyira roncsolódik benne minden, hogy tényleg néha.. de az hamar elmúlik. Mindenesetre mindenféle segítők elkezdtük mondani. Magány, egyedüllét, a szorongás a nagy baja, önbecsülés hiánya, azt nem én mondtam, mondtunk mindent, mindent, mindent. Na, a terapeuta csak úgy büszkén nézett maga elé: próbálkozzanak, próbálkozzanak... S végül azt mondja, de akkor már írtunk egy egész könyvet abból, mi a szenvedélybeteg igazi problémája. Azt mondja: a szenvedélybeteg igazi és valódi problémája a függőség. Hát azért ez mellbevágó! De most várjatok, hogy ezt miért mondom el, mi köze ahhoz, amiről beszélünk.
A szenvedélybetegek nagy százaléka depresszióval is küzd. Sőt, alkoholbetegek, masszív alkoholbetegek halálozásában az öngyilkosság sem elhanyagolható tényező. Akkor nekiállunk egy masszív alkoholbetegnél, hogy hogyan lehetne jól. Csinálja ezt meg azt, ne legyen depressziós, így meg úgy...Tudjátok, hogy például alkoholbeteg személyek, hogyha elkezdjük őket depresszióval gyógyítgatni, majdnem sose gyógyulnak meg. Egyszerűen nem gyógyulnak meg. Egy masszív alkoholbetegnek nagyon valószínű, hamarost lesznek családi problémái. Nekiállunk őt segíteni, hogy meg tudja oldani a családi problémáit, felfedezze a felesége értékét és a családi élet szépségét, ez majdhogynem semmilyen eredménnyel nem fog járni. És miért nem? Mert iszik. Mert könnyen gondolhatnánk azt, hogy szegénynek sok problémája van, ezért iszik. Egy pont után azonban a helyzet nem így áll. Hanem azért van sok problémája, mert iszik. Ezért nekiállhatunk a jéghegy csúcsát kapargatni, hogy te akkor kommunikálj pozitívan, ez például nagyon fontos. Meg az összes többi. Éppen azzal nem foglalkoztunk, ami miatt rosszul van, ez pedig maga a függősége. És mit tehet egy alkoholbeteg ember, egy szenvedélybeteg ember? Azt, hogy nem iszik. Mi mást tehetne? Azt mondja, az alkohol kétségkívül erősebb nálam. Ez már kiderült. Volt 10 évem, hogy kiderüljön. Hát mindig kiderült előbb-utóbb. Ezért ha van valami, ami nekem segít, az az, hogy nem iszom. És nem segít rajtam, ha iszom, de próbálom szeretni a feleségem, iszom, de nem tudom én, próbálom a munkámat elvégezni. Ez rajtam nem fog segíteni. Ez egy másik területe annak, amikor az életünknek a kulcsa nem az, hogy valamit pozitívba teszünk, hanem azt mondjuk, hogy ezt abbahagyom, és többet nem csinálom, akkor jól leszek hosszú távon. Nem fogják könnyen adni, tök nehéz lesz, 25-ször belepusztulok, de abba az irányba van élet. Itt meg nincsen.
Ezzel azt akarom mondani, hogy az emberi természetnek vannak olyan helyzetei, állomásai, ahol tehetsz te akármit pozitívba, nem segít rajtad. Buddhista testvéreink azt mondják, hagyjuk el a rossz szokásainkat, és megmaradnak a jók. Buddhista testvéreinket nem úgy látjuk, mint akik sötétben tapogatóznának. Ezért tehát van létjogosultsága annak, hogy néha abba kapaszkodjunk meg, hogy ne árts, vagy abba, hogy az alkoholt le kell tennem és nem szabad többet innom. Nem azért, mert ez a norma meg szabály, nem tudom mi, hanem mert ha tovább iszom, meg fogok halni. De előtte történik még valami, hogy az összes emberi méltóságomból ki fogok vetkőzni. Valószínű ebben a sorrendben fog történni. S ez annyira rettenetes, hogy ezt most abbahagyom. 35 év terápia. Nem őt terapizálták 30 évig, mert azt nem hoznám ide, meg nem egy személyt terapizált 35 évig... Azt mondta: ahogy alkoholbetegek között vagyok 35 éve, nem véletlen - ha egy alkoholbetegnek szétesik a családja? Mit számít az neki? Elveszti az állását? Na és aztán? Ha egy alkoholbeteg valami miatt azt mondja, nem iszik többet, ez a két dolog: az emberi méltóság és a halál. Ez azt jelenti, hogy éppenséggel olyan sebzettségeink is lehetnek, amiben a fordulatot nem az adja meg, hogy mit igen, hanem hogy mit nem. Hogy pontosan holnap hogy fogok élni, halvány gőzöm sincs. De így nem akarok élni. Tehát ahogy azt a 15 évet lehúztam, na így nem! S a bizalmam abban van, hogy az egy jó döntés, hogy így nem, s hogy ezután lesz valami. Hogy mi? Halvány gőzöm sincs! Mikor beszéltünk az idő kitágításáról, összehúzásáról, ami segít az életben, emlékeztek? Hogy néha elég egy percet kibírni, vagy egy napot, néha meg... Mikor az öngyilkossági kísérlet után megy a doktornőhöz egy év múlva hatalmas rózsacsokorral a kliens: "Doktornő, doktornő, nagyon köszönöm! Amit búcsúzáskor mondott nekem, az a mondat tart életben!" A doktornő őszinte volt: "hát Lacikám, én nem emlékszem, mit mondtam." - "De hát doktornő, ezért hoztam ezt a hatalmas rózsacsokrot, hogy megköszönjem! Doktornő, maga azt mondta: Lacikám, majd csak lesz valahogy! Hát én ezt szívből köszönöm! Amikor besötétedik az ég, a doktornőre gondolok, hogy azt mondta, lesz valahogy." Mit tudom én, hogy lesz! De ahogy eddig volt, na azt nem! (27:07)
Na most nézzük. Én nem tudom, most a nadrágommal úgy vagyok, hogy... Na most. Volt első kettő. Nem mondom végig, mert a harmadiknál folytatom. Az első kettőhöz csak, meg ez egy jó átvezetés is, hogy "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!", "Az Úr nevét hiába ne vedd"
Azért... két szamuráj. Előrántják a kardot és megvívnak egymással. Az egyik győz, a másik veszít. A nemes küzdelem szabályai szerint a vesztes szamuráj kell, hogy fogja a kardját...(mutatja, hogy öngyilkos lesz) Szégyen. Kiírta magát abból a világból, ahol ő éli magát. A győztes szamuráj visszaadja a vesztesnek a kardját. Azt mondja: "Várj! Még van egy esélyed. Terpeszbe állok. Ha te lehajolsz és átmész a lábam alatt, nem kell megölnöd magad." S a vesztes szamuráj áll, egyszer csak négykézlábra ereszkedik, s átmegy a győztes lába alatt. Utána föláll, bambán néz, hogy most mi van. A győztes odamegy hozzá, azt mondja: "Gratulálok, te vagy a győztes, mert én ezt nem tudtam volna megtenni."
Ezzel azt akartam mondani, első pont, hogy ilyen történetet nem magyarázunk meg. Hanem hagyjuk, hogy hadd dolgozzon. Ezért most nem is magyarázom meg, legfeljebb a végén, ha eszembe jut. Meg rábízom a jó érzéketekre.(30:02)
És akkor jöjjön a harmadik pont: "Az Úr napját szenteld meg." Jöjjenek akkor ezek a mondatok. S emlékeztek beharangoztam nektek múltkor, hogy nagyon unalmas előadások lesznek. Mondatokat fogok felolvasgatni. Azt mondja: Becsüld meg, igazodj és tartsd meg az élet ritmusát. Becsüld meg, igazodj és tartsd meg az élet ritmusát. Mert az életnek van valami ritmusa. De nagy dolog, ha erre valaki rátalál! Há.
S akkor így folytatgatom. Következő: Keresd a kapcsolatot a legmélyebb természeteddel, önmagaddal! Adj hálát azért, hogy vagy, és mindazért, amit kaptál! Ünnepeld az életet, és adj célt és értelmet neki! Tedd meg, amit az élet vár tőled! És akkor egy következő mondat: éld bele magad a világba! Hű, ez jó dolog, beleélni magunkat az életbe. Beleélni magunkat a világba. Kevés jobb dolgot tudok elképzelni! Na aztán: Hangolódj az életre és mindarra, ami az életet növeli benned és körülötted! Itt mind a két résznek van jelentősége - hogy ami az életet növeli benned és körülötted. Nagyon be tudjuk magunkat csapni, ha mindig csak az foglalkoztat, hogy mi növeli bennem az életet. Nagyon alacsony színvonalú válaszokat is tudunk erre adni. S akkor hirtelen valami vágy vagy ösztönkésztetés, vagy indulat, vagy hevület, vagy bármi - hú, ez növeli bennem kétségkívül! Hát az egy hormon, drágám! Mi az, ami valóban növeli benned az életet?
Hogy ez mennyire nem könnyű - egy csoportban csoportvezetőként azt kértem, hogy ő gondoljatok vissza az elmúlt 1 hónapotokra, és légy szíves arról számoljatok be, hogy mi növelte benned az életet az elmúlt hónapban. Tudjátok, hogy néhány perc gondolkodás után mi hangzott el? "Hát, én annak örültem, hogy..." "Jaj, az volt nagyon jó, hogy..." "Jaj, hát olyan jólesett, hogy..." "Hát ami igazán idevaló, az az, hogy..." Hiába kértem, hogy azt mondja, hogy mi növelte benne az életet. Tulajdonképpen nem tudták megmondani, hanem gyorsan átfordították valami rutinszerűre. Jaj, hát akkor mitől voltam boldog, akkor mi esett jól, akkor mi okozott élvezetet...De ki kérdezte ezt? Mi okozott élvezetet... Hát nehogy nekem erről beszéljél! Ez alatt a rövid idő alatt? Mit érdekel az! Téged. Nem engem! Hát az nem érdekes neked, hogy mi okozott élvezetet. Az életet mi növelte benned? És nagyon izgalmas akár ennek az ellentéte is. Mi az, ami elkezdte belőled fogyasztani az életet, és fogyasztotta, és fogyasztotta? Eltűntette az életet belőled. Csak most mondanék egy példát. Most azt mondod, hogy mi az, ami csökkentette benned az életet. Ha te ezt gyorsan átfordítod - mi az, ami fárasztott? Ugye, mert ez a te régi csapásod... Jaj, hát ez nem igaz, a gyerekeim! Ez az anyaság, ha én ezt tudtam volna előre, miért nem mondta senki? A mesékben... éltek boldogan, míg meg nem haltak. A meghalás, az van itt a legközelebb, de az összes többi...
Most ő átfordítja erre, hogy mi az, ami lefárasztott - hát gyerekeim, ez rendben is van. Most egyszerűen... De én nem azt kérdeztem, hogy mitől fáradtál el, hanem, hogy mi az, ami az életet elszívta belőled. Most erre te azt mondod, az életet a gyermekeim elszívták belőlem? Na ne már! Na ezt ne már! Az, hogy nem tudtál nekik nemet mondani, vagy nem találtál magadnak pihenőidőt, vagy hogy kimerült vagy és nem tudsz magadért cselekedni - ezt mind lehet mondani, de hogy a gyerekeid rabolják tőled az életed - hát ezt ne már! (35:48)
Érzékelhető a különbség? Mi növelte benned az életet, és mi az, ami fogyasztotta? Jaj, egyszer majd a szülők nagy csapatban érkeznek dorongokkal és kapok...
Na jó. Most jönnek az emberi dolgaink. Miért beszéltem nagyon erről, hogy az élet ritmusát megtalálni, mi az, ami növeli az emberben az életet? Nagyon szívesen hívom a vasárnapot az élet napjának, sőt a létezés napjának. Erről beszéltünk múltkor? Ja nem, mert két pontról beszéltünk. Hogy 6 napig foglalkozunk azzal, hogy hogyan tartsuk fenn az életünket, a hetedik nap pedig átéljük, hogy valaki fenntartja azt. Nagyon szép a létezés napja! A létezés napja nem arról szól, hogy van egy 50 perces mise, amire beugrok! Hanem, hogy aznap átélem, hogy én a saját életemet a kezemben tartom, és engem meg valaki a kezében tart. Mert ha elvész bennem ennek a tudása, hogy valaki engem a kezében tart, és csak az marad meg, hogy én tartom az életem a kezemben, hát, az fárasztó lesz! Előbb-utóbb az ember keze.... Van ilyen élethelyzet, hogy úgy érzed, nem tudod az életedet a kezedben tartani? Én már voltam így!
Na. Most jön a másik hét dolog. Átvezetőként egy történet. Miért nem elég csak arról, hogy az Úr így meg az Úr úgy?
Az Istenszerető meg az Istenismerő elmennek kirándulni. Visznek magukkal kólát, néha isznak is belőle, és egy ilyen óvatlan szünetben hirtelen arra eszmél az egyikük, hogy jobbra tőlük egy tigris tanyázik. Az Istenismerő a következőt mondja: "Nézd csak, egy tigris! Persze veszélyes állat, de mit számít az nekünk, akik ismerjük Istent. Hiszen Isten gondviselő Isten, ezért bátran mehetünk abba az irányba is. Isten majd gondunkat viseli." Erre az Istenszerető azt mondja: "Persze, mehetnénk abba az irányba, de hát mi, akik szeretjük Istent, miért okoznánk neki felesleges munkát, amikor mehetnénk a másik irányba is!" A történetet úgy is el lehet mondani, hogy bal oldalt van a tigris. Láttam, ahogy egyesek szeme megrebbent. Azt gyanítottam, hogy nem a tigris, hanem a jobb oldal szóra.
Na most nézzük az emberi világunkat. Ugye, a következő így szól, hogy apucit, anyucit tiszteld. Mondj köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az életedhez! Mondj köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az életedhez. Ugye az is feltűnő, hogy felszólító módban van minden. No, az se véletlen. Mikor igazán, igazán élni akarunk, valamit, hogy mi az élet célja, élet értelme, miért vagyunk itt, hogy érdemes élni, akkor belül nem énszerű felszólító mondatokat szoktunk hallani. Lehet, hogy öt év után. Ezeknek nagyon nagy jelentősége van. Ezeknek a nem énszerű felszólító mondatoknak nem ilyen jellege van, hogy 'nem segítenél neki?' Látod, hogy milyen nehéz neki, van kedved csinálni valamit? Vagy nem tudom, ráérsz most egy 20 évre? Van egy kis szabadod? Volna kedved egy kicsit, valakinek valami jót? Ilyen mondatok nincsenek, ezeken szoktunk gondolkozni. Csináljam vagy ne, ráérek-e... Jó, látom, rászorul, de hát mások is... Miért pont neki? Végül is miért pont én? Miért pont most? - Ezt csináljuk mi. De az a nem énszerű belső hang azt mondja, hogy fejezzétek be. Mit tudom én, hogy a te hangod mit mond? (41:40)
De nagy dolog kincsként őrizni egy-két olyan mondatot, ami belül elhangzott már. Én ezt már megkaptam! Ott egészen világosan hallottam, hogy... És ezek felszólító mondatok! Ha a görög nyelvű szentírást olvassuk, akkor egészen meglepő, hogy - ha valamit nagyon akarok mondani, akkor életveszélyt is merek vállalni értetek - hogy a görög nyelvben nagyon sok minden, ami a magyar fordításban így hangzik, mondok egy példát: sok-sok éve beteg asszony meggyógyul. S akkor azt mondja Jézus a szentíró alapján, hogy asszony, hited meggyógyított, maradj egészséges! Ez, ahogy halljuk, hited meggyógyított - hát maradj egészséges, alma, karalábé, kis répa, világos! De a görög szövegben nem így van. Ezek az olyan bájosan szabadságot adó kijelentések, hogy vigyázz légy szíves az egészségedre, fuss egy kicsit naponta - nem így szól! Ezek minimum felszólító, de általában parancsoló módban vannak. Parancsoló módban hangzik az el, hogy maradj egészséges. Nem úgy, hogy hát tegyél valamit az egészségedért, valamit tegyél érte, ha éppen úgy nem terhes nagyon... Tehát a lélek legmélyéről hangzó nem énszerű hangok fölszólító, sőt parancsoló jellegűek. De nincs bennük semmi megalázó. Amikor hallunk egy ilyet, azt mondjuk, végre! Végre! Valahogy fölgyújtják a lámpát. Az nem az, hogy légy szíves...Udvariaskodásnak ezekben a mondatokban semmi nyoma nincs! Ez nagyon szép! Nem az udvariasság hiánya, hanem hogy nincs ilyen körítés. "Ráérnél?" Most képzeljük el, valaki... Igen, eszembe jutott egy cigány férfi. A tóban fuldokolt egy másik valaki. Senki nem ment be, csak ez a cigány férfi. S akkor kimentette azt a másikat a tóból. Attól kezdve nem lehetett rá úgy nézni, mint addig. Kérdezitek, de hát hogy? Hogy máshogy? Nem az, hogy hogy? Hogy máshogy? Mit kellett volna mást? Milyen alternatívája volt annak, hogy azonnal menj be és mentsd ki? Mit, hogy most ráérek-e, vagy van-e rajtam fürdőnadrág, vagy mit, hogy jól áll a gatyám?
Jól van, értitek, csak szülök éppen. Tényleg, hát ez nem úgy van, hogy rögtön, néha nyomom, néha fújtatok, ez van. Oké, mondom tovább. Fogadd el, és adj áldást mások életére! Fogadd el és adj áldást mások életére! Hát, ezt csak azért, mert nem voltatok itt másfél évvel ezelőtt - gyerekeket kérdeztem: mi lesz akkor, ha én most a misén balázsáldást közvetítek nektek? Mi lesz akkor? A gyerek gondolkozás nélkül jelentkezett: akkor áldottak leszünk! Ez volt a jó válasz. Mert erről akartam velük beszélni. Akkor mondjátok meg, milyen egy áldott ember. Hát ha te áldott leszel 20 perc múlva, mi lesz utána az élettel? - Az áldott ember tudja, hogy képes szeretni. Ezt mondja egy gyerek. Az áldott ember tudja, hogy képes szeretni. De a kedvencem egy pöttöm kislány. A pöttöm kislány jelentkezett, akkor se lehetett még látni. Az volt a szerencséje, hogy magas vagyok, és onnan fentről kiszúrtam az ujja hegyét. Azt mondja: az áldott embernek megvan a magához való esze. (47:01)
Szóval milyen más az, mikor azt tudatosítod magaddal, hogy ha már életedben voltál egyszer egy misén, akkor ott biztos, hogy kaptál áldást. Ez azt jelenti, hogy te áldott ember vagy. És azt jól őrizd meg. Milyen izgalmas ezen elgondolkodni! Ja, hát ha áldott ember vagyok... Tudjátok, milyen élmény volt? 16 éves voltam, már is múltam, 17, még jó, hogy vissza tudok emlékezni rá. Édesanyám és ikertestvérem társaságában elmentem Görögországba. Nagyszerű. Éppen valami ortodox ünnep volt. Énnekem halvány gőzöm sem volt a kereszténységről, de annál egy kicsit még rosszabbul is álltam, és valahogy ott nagyon izgalmas volt, a pap ment, füstölt nagyon, pfú, de érdekes! Anyukámat is tesómat ez nem érdekelte annyira, de engem meg igen. Úgyhogy ők visszamentek a szállodai szobába, én meg ott lábatlankodtam, ez engem érdekelt. Jöttem-mentem, eltelt fél óra, csak valami ott tartott. Nem értettem semmit belőle. Jöttem-mentem, na egyszer csak vége lett a liturgiának, elindult egy körmenet, és a pap ment és áldást osztott. És megint csak nem tudom, miért - hát nekem ebből kell egy! Hát itt egy órája jövök-megyek, most... megyek, próbáltam valahogy, addig-addig szerencsétlenkedtem, hát mit tudtam én, hogyan működik az! Ugye, hogy nem kell... Addig-addig jöttem-mentem, mígnem, hogy mondjam, állhatatos szemkontaktus utáni vágyam viszonzásra nem talált. Nagy feketében a pap így rám nézett, egészen biztos, mert emlékszem, rám nézett, és énvelem valami történt. Komolyan! Gőzöm sem volt arról, ez mi, ez minek, ez hova, de ezt én nagyon akartam, ezt én megkaptam, és tudtam, hogy ez valami. Látjátok, nem kell rögtön okosnak lenni. Ez valami! És én mentem, szállodai szoba, képzeljétek, megáldott a pap! Na jó. Tehát otthonról nem kaptam segítséget az élet értelmezésének az elmélyítésében, úgyhogy maradt minisztériumnak. De hogy így, 17, ez 30 évvel ezelőtt volt. Te jó ég, most van az évfordulója az áldásomnak! Most jut eszembe! Ez ma is egészen világosan bennem van, még az utcákat is látom, ahogy kijön a pap... (50:30)
Háá. Ezt akartam mondani. Tehát fogadd el és adj áldást mások életére! Ne száradjon beléd! Tényleg, van, aki... Ó, de jólesett, aztán annyi... Ezért nem volt érdemes! Ki mondta, hogy zárd magadba? Élj áldott emberként áldott életet! Legyél áldás mások számára! Hát egy kicsit így ragozom, látszik, nem sok eredetiség van benne. Fogadd el az élettől kapott részed, örökséget! Szolgáld te is a következő nemzedék életét! Erről már azért lehetne csacsogni. Tudd, hogy nem az számít, amit az életben veled tettek, hanem amit te teszel az életeddel és másokkal! Ezt még egyszer elmondom. Ez szerintem jó! Tudd, hogy nem az számít, amit az életben veled tettek, hanem amit te teszel az életeddel és másokkal. Az számít. Milyen döbbenetesen sérült emberek élnek fantasztikus életet! És milyen egészséges emberek herdálják el magukat. Megrázó! A sérültség nem akadály, csak azért lássunk egy kicsit rá.
Következő. Ez ennyi. megyünk tovább, hát mindjárt Húsvét van, nem érünk erre rá! "Ne ölj!" Mondj igent az élőkre! Ismerd föl az élettel kapcsolatos felelősségedet! Haj, de sokat ragoztam ezt nektek, hogy a felelősségünk megelőzi a szabadságunkat. Mi szívesen gondoljuk úgy, hogy szabadok vagyunk, és szabadon vállalunk ebben vagy abban, erre vagy arra valamiféle felelősséget. Ez azonban, hát, eléggé szűkös. Ugyanis, aki megfogan, megszületik és él, valójában egy felelős életre születik. Nem tudunk nem felelős életre születni. És a magyar nyelv gyönyörű! Mi van abban a szóban benne, hogy felelősség? Az, hogy felelek. A felelősség azt jelenti, hogy egyszer csak felismerem, hogy nekem itt van valami dolgom. Nem döntök róla szabadon, hogy van-e dolgom vagy nincs, ettől felel-ősség. Hanem felismerem, hogy a nemjóját, apa vagyok! Ez idáig tök jó, de van egy gyerekem is! A kettőt így nézem, ebben a furcsa összefüggésben, akkor ez azt jelenti, hogy semmilyen szabadságot nem kaptam arra nézve, hogy apaként felelős vagyok-e a fiamért - megfelelő keretek között - vagy nem. Ebben nem osztottak nekem lapot, hogy húzzál, nézzük, piros vagy? Nekem makk! Hát jó, és akkor mi van? A felelősségünk megelőzi a szabadságot. Hanem arra van lehetőségünk, hogy szabadon felismerjük, és a lehető legnagyobb szabadsággal élünk ezzel a felelősséggel. Nem tudunk nem felelősek lenni az életünkért. Nincs ilyen emberi élet! Nem létezik olyan emberi élet! Ezt én nagyon felemelőnek tartom. Nagyon. Szóval: a felelősség megelőzi a szabadságot.
Következő. Na igen. Ismerd föl, hogy az életednek feltétel nélkül van értelme! Ezt már kipipáltuk, tudjuk. Amit teszel, maradandó! Élő adásban vagy! Semmit sem lehet kivágni belőle! Tehát: amit teszel, maradandó, élő adásban vagy, semmit sem lehet kivágni belőle. Aztán továbbment bennem ez a gondolat,a 'ne ölj'-nél akartam mondani, de az itt van. Akkor itt akarom mondani. Akkor le is írtam. Ez az. Becsüld meg az életet, mert véges, és mert maradandó! Erre jutottam ma délután madárfütty közepette. Hallgattam a madarakat, és ez a kettő hirtelen összeállt nekem. Hogy az életem véges és maradandó. És ezért legalább két okom van rá, hogy megbecsüljem. Egyrészt, mert véges, ugye ezt nem kell értelmezni, másrészt, mert maradandó. Mert élő adásban vagyok, nem lehet kivágni belőle semmit, nem lehet újra játszani, újra venni, amit megtettem, azt megtettem. Ami szól, az szól, s kérem szépen, ez most az örökkévalóságig hat. Mert ez már így van! A nagy életben ez a csengés benne van. Kivehetetlen belőle. Tényleg így van! Jó. (56:56)
Aztán. Az élet nem csak a tiéd! Mások is olyan fontosak, mint te! Aztán: Éld meg a többiekkel való egybetartozásod! Ez egy vesszőparipám. Mi nem összetartozunk, hanem egybe. Sokkal kifejezőbb. Nem össze, egybe. Oké? Tudd, hogy senki sem idegen! Már a többi ember közül. Senki sem idegen. Hát ha ő is ember meg én is, akkor hogy lennénk idegenek egymásnak? Nézek egy kis kukacot. Azt gondolom, hát, azért veled nehezebb volna szerepet cserélni! A mozgás meglenne, volna azért így is mit, de hát hogy a te kukacfejedben milyen kukacgondolatok vannak, ezt nem... Egy másik emberrel ne tudnál szerepet cserélni? És ezért milyen szép, azt mondta egy pszichológus, az emberiség legősibb nyelve az érzések. A gondolatok előtt már az emberségünk részei. Ez azt jelenti, hogy ezen a nyelven mindenki tud beszélni. Kivéve, persze, ha nagyon-nagyon-nagyon-nagyon megsérültünk. Tehát, ha te örülsz, akkor van egy közös nyelvünk. Na, azt tudom, milyen. Szomorú vagy, van egy közös nyelvünk. Félsz - na akkor pláne! Ha te félsz, én azt tudom, hogy milyen.
Hűű! Említettem nektek? De megrázó volt! Palesztin és zsidó szülők, akiknek... Mondtam múltkor? Itt elmondtam? Igen, elmondtam. Nem? Nem. Itt elmondtam? Nehéz veletek! Jó, akkor csak a végét mondom. Hát annyira megrázó volt, akkor gyorsan. Volt egy, de itt is teljesen mindegy, hogy mondod, volt egy zsidó asszony, azt mondja, az én gyerekemet egy palesztin mesterlövész ölte meg. Ez csak újabb adalék, hogy gyűlöljek mindenkit onnan. De gyűlöljek, vérét kívánjam mindenkinek. Egy valami hoz gyógyírt, a bosszú! S akkor a barátja: te figyelj, gyere már el, van egy csoport. Kizárólag olyan szülőkből áll, akiknek a gyerekét a másikak közül valaki ölte meg. És ez évekig megy. - Én nem megyek! Közéjük?! S egyszer csak, a fájdalom nem szűnik, a rettenet marad, hajlandó elmenni. Rettenetes ellenségesen ott ül. Akkor rákerül a sor, mindenki elmondja a történetét, s ő is elmondja a történetét. Ahogy elmondja, fölszakadnak benne a sebek, s ott ülnek szembe vele az ellenségei. Oda is förmed, hogy na, akkor erre mondjatok valamit! S ott van egy asszony: "Tudod, nekem is megölte valaki a fiamat. S akkor én most ezen az alapon kérdeznék tőled valamit. Milyen színűek voltak a könnyeid? Kék-fehér? Vagy milyen?" - "Hát azok anyai könnyek voltak." - "Az enyémek is." S akkor ez az asszony egyszer csak valamit, valamit nagyon-nagyon mélyen átél és ott marad a csoportban. Ennél gyönyörűbb kérdést keveset hallottam! Milyen színűek voltak a könnyeid? Ott már nincs ez! Mondhatod így, úgy, amúgy... Meghalt a fia. És ott van egy asszony, és neki is. Erre azt mondod, hogy ellenség? Hogy semmi közöm hozzá? Hmmm. Ezt elmondtam múltkor? Nem. Jól van, nem lettem okosabb. Ebből is látszik, hogy nem azon múlik. Az élet simán továbbmegy, hogy buta vagyok.
Azt mondja. Igen. Ápold magadban és magad körül az életet! Jó. (62:20)
Na most. Ne paráználkodj! Gyerekeket szoktam kérni, mikor még tanítottam őket, hogy írják le a tízparancsolatot. Na ez a legjobb! Ennek a szónak semmi értelme nincs, tehát akkor megjelennek a különböző variánsok. A leggyakoribb, hogy 'Ne garázdálkodj!' Messze ez a leggyakoribb, az biztos, hogy tízből egy-kettő 'Ne garázdálkodj'. Aztán, hogy mondjam, ennek a történetnek a kifejtését hogy passzintotta össze a 'ne garázdálkodj'-gyal, az egy külön misztérium. De a kedvencem mégiscsak így szól: 'Ne barázdálkodj!' De ez azért nem lep meg, mert egyszer kis cetli betűzve a káplánajtón: "Kedves bab bácsi!" Hát, ha van kedves bab bácsi, akkor biztosan van 'ne barázdálkodj', akkor ezek valahogy egy világ részei. Itt én már jól tájékozódom. Na most. Azt mondja, jaj, hát ezek a legjópofábbak. - "Üdvözlégy Mária, malaccal teljes.." Hát hogy máshogy?! "Szent László királynak vitéz lovagságát, hát ha csak azt látnád" - eredeti szöveg; "Szent László királynak vitéz lova sánta.." Na de a kedvencem, Réka, te ezen akkorát nevettél 3 éve.... Ez a kedvencem, ez húsvétkor kihagyhatatlan. Latin szöveg rejtelmei: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat". Nem fordítok, mert általános műveltség. Hátul áll egy asszony csodás hanggal. Buzgón. Most ezt én nem fogom, tehát marad az egyszerű, pőre szöveg. Hogy mindenesetre a dallamvilággal ne vegyük el a szöveg markáns üzenetét. A szöveg így kezdődik, csak mondom még egyszer latinul: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat. Zeng az alt: "Krisztus nincs itt, Krisztus nem lát, Krisztus nincs tehát!" Most értjük meg a második vatikáni zsinat jelentőségét, a népnyelvű misének a szerepét minden alt és szoprán esetén.
Hát ha valaki ennél jobbat tud, jelezze! Nálam ez viszi a pálmát. Liturgiában jártas testvéreim... Na most. Én ezt befejezem. Tényleg, ennél, itt szeretném folytatni, mégpedig azért, mert valami fontos hirdetés lesz. Ugye lesz fontos hirdetés? És hogy akkor ennek meg tudjuk adni a súlyát. (67:04)
Lejegyezte: H. E.
Na most. Behódolás séma. Idáig megvan. Ugye? Olyan értetlenül néztek rám. Jó. Tehát behódolás sémánál tartunk. Vagyis: ez egy olyan világ, aminek azt a részét emeltük ki, természetesen önkényesen, hogy valaki a saját belső hangjai, akár lelkiismerete, akár meggyőződése, akár erkölcsi elvei, akár saját iránytűjével szemben és az ellenére is behódol valaki más akaratának, szükségletének, vágyának, kérésének, parancsának, tiltásának, mégpedig azért, mert megjelenik számára, megjelenik benne a félelem. A félelem attól, hogy ha ezt nem teszem meg, annak negatív következményei lesznek: megbüntetnek, elhagynak, nem szeretnek, nem értékelnek, rossz következményei lesznek. Ezért a saját belső meggyőződéssel szemben történik egy életvitel. Húúú. Ez elég sanyarú! Nagyon sanyarú! És ha a sémának ezt a részét, ezt az egyik központi magvát kiemeljük, akkor jutottunk el oda, hogy ezt összefüggésbe hoztam a spiritualitással. Mert ha van valami, ami bennünket segít, hogy a középpontunkban tudjunk lenni, hogy akkor is, amikor nagyon sokan, akár a többség, akár mindenki, akár mi magunk egyedül maradva kellene, hogy valamilyen belső meggyőződés alapján éljünk - hát a spiritualitás, ha valamiben segít, ebben biztos, hogy nagyon segít.
Annyiszor és annyiszor eszembe jut az, amit már persze minden évben elmondtam nektek, hogy Jálics Ferenc jezsuita, amikor eldöntötte, hogy jezsuita akar lenni, de éppen a második világháború zajlott. A második világháború pedig nem segítette, egyengette az ő útját különösebben, hanem éppen be kellett vonulnia katonának. Emlékeztek talán erre a jelenetre, ami annyira jól mutatja, hogy valaki, aki azt mondja, hogy szeretnék jezsuita lenni. Eldöntöttem, hogy az leszek. Ha vége lesz a háborúnak, már megyek is! Ez a hivatásom, ez az életem, így kell élnem, ha sikerül túlélni. Tábori mise, áldozásnak a pillanata, a pap kint áll, a kezében a cibórium (csöngetés helyett) és senki nem áll föl. És olyan hatalmas a csoportnyomás, hogy ott ül ez a 18 éves fiatalember, aki elhatározta, hogy jezsuita lesz, és ő sem megy ki. S akkor elhatározza - ahogyan föleszmél, hogy tulajdonképpen ez hogy történhetett meg? Hiszen én magam elhatároztam, hogy... a legfontosabb az életemben az Isten. Hogy lehetséges az, hogy történt az életemben egy helyzet, és a helyzet nyomás alapján bénultan ott ültem... Tudtam, hogy ki akarok menni, és mégsem indultam el! Ezt nevezhetjük akár egy nagyon sajátos értelemben vett behódolásnak. Behódolás a csoportnyomásnak, ott annak a helyzetnek, a saját belső meggyőződés ellenére. S akkor eldönti, ha még egyszer így lesz, kimegy akár egyedül is. Akkor leírja, nyilván tőle lehet ezt tudni, hogy mit jelentett számára az, amikor megint csak tábori mise, már ott a pap oltáriszentséggel a kezében, és ugyanúgy nem áll föl senki. De benne történt azóta valami. És azt mondja, mivel közlegény volt, hátulról elindult, s a kopogós második világháborús egyencsizmában tik-tik-tik, végigkopog, s egy szál magában megáldozik. Tik-tik-tik-tik-tik, visszamegy.
Tehát arról beszélünk, hogy éppenséggel a spiritualitás, a spirituális meggyőződés, a spiritualitásunknak a forrásai mekkora jelentőségűek tudnak lenni akkor, amikor arra van szükség, hogy tudjunk mindenféle másfajta erő és hatás dacára a saját meggyőződés szerint élni. Így jutottunk el oda, hogy hej haj, mennyivel többről van itt szó, mint egyszerűen csak normákról, szabályokról, törvényekről, szokásokról és hagyományról! De még annál is többről van szó, mint amit így szoktunk nevezni, hogy lelkiismeret. Hogy még a lelkiismeret hangjánál is mélyebb hangról van itt szó. Valami nagyon mély és alapvető meggyőződésről. Ezt valahogy spiritualitás dimenziójának, vagy ha valakinek ez elfogadható, a Szentlélek hangjának hívhatjuk, ami mélyebbről van, mint pusztán csak az, hogy legyél jó, vagy tedd így, vagy tedd úgy.
És ennek alapján kezdtünk el arról beszélni, hogy tehát egyszerre érvényes a norma, a törvény, a szokás, a hagyomány, a rend. Érvényben marad a lelkiismeret hangja, tedd ezt, vagy ne tedd azt, de közben pedig, ami igazán-igazán segítségünkre van, ha a szívünk legmélyebb hangjára képesek vagyunk hangolódni, azt meghallani, ami sosem mondja azt, hogy érvénytelen a norma, a szabály és a törvény, hogy nem számít a lelkiismeret - ilyet sose mond. Hanem azt megalapozza. Az a legmélyebb forrása annak, ami aztán a lelkiismeretben meghangzik, és ami aztán a normában, törvényben, hagyományban, szokásban kifejezésre jut. De ez a forrás. És ha sikerül a forráshoz eljutnunk, akkor az azt fogja jelenteni, hogy talán a legtisztább lehetőségünk van arra, hogy a lelkiismeretünk jól tudjon működni. És aztán a szokásainkat, hagyományainkat, törvényeinket és normáinkat ehhez a forráshoz tudjuk igazítani,s az alapján alakítsuk. S emiatt tudunk a szó legnemesebb értelmében kritikusak lenni magunkkal, a csoportjainkkal. Mindazokkal a csoportokkal, amelyekhez tartozunk. Amikor azoknál olyan normák, szabályok, hagyományok, törvények és egyebek ütik föl a fejüket, amelyek egészen nyilvánvalóan a mi legbelsőbb hangunkkal, ami nem a mi hangunk, ez a hang nem én-szerű, nem egyeztethető össze. (07:40)
Ez segítheti mondjuk a katonát abban, hogy amikor parancsot kap, azt mondja, hogy engem nem érdekel, hogy ezt a parancsot ki adta ki. Mert ez az a parancs, amit sosem fogok teljesíteni. Hogy mondjuk egy állam hoz valamilyen törvényt, a legmélyebb meggyőződéssel ellentétes, és azt mondod, engem nem érdekel, hogy itt most ez a törvény, hogy valakit éppen föl kéne jelentenem, vagy valakit be kéne súgom, hogy jó állampolgár legyek. Most tíz évig vagy 25-ig? Hogy ismerek egy mélyebb hangot, és ennek a mélyebb hangnak a vonzásában élek, és fütyülök rá, hogy valaki ilyen törvényt vagy normát hozott. De ez sosem jelenti azt, hogy megkérdőjeleznénk, hogy szükség van törvényekre és normákra. Hogy a hagyomány és a szokás egy értékes dolog. Csak lesz egy szabadságunk. Ezt nagyon nagy dolognak tartom! Hát, ha valami emberré tesz bennünket, az biztos, hogy ez! Érthető, mit próbálok itt gagyogni? Olyan sokan, ugye puff, így leülnek, akkor legmélyebb hang, akkor ereszd el a hajam van! Legmélyebb hang! Mindent fölrúg maga körül! Hát hogy én nem erről beszélek, az tuti. Jó.
Na most. Nem fogok ismételni, csak elmondom, mi volt eddig. Vettünk egy sorvezetőt, hogy mi lenne, hogyha középről indulnánk el, ez a lelkiismeret, alapvetően a lelkiismeret. S a lelkiismeretben hangzik alapvetően így el, hogy ne tedd ezt, vagy csináld úgy. Sorvezetőnk a tízparancsolat, de eszünkben sincs moralizálni, hanem az izgat bennünket, hogy az erkölcsi intelligenciánknak mi a forrása. Mert van értelmi intelligencia és érzelmi intelligencia, spirituális intelligencia és társas intelligencia, és egészen biztos, hogy létezik morális intelligencia. És vannak, akik morálisan intelligensek, és mások pedig nagyon nagy fejlesztésre szorulnak. S azt lehet mondani, hogy ezen a területen egyszerűen nem kulturáltak, nem intelligensek. Lehet az értelmi intelligenciája csodás, társas intelligenciában ilyen-olyan, s a morális intelligenciája a béka feneke alatt van. Ne is nevezzük békának. Legyen varangy. Varangy alatt egy emelettel. Hát ez az akkor mi? Tehát tulajdonképpen a morális intelligencia forrásáról beszélünk. Mi alapozza azt meg bennünk? Hej,szerintem ez szép téma! Akkor van a sorvezetőnk, és megszoktuk azt, persze az elején, hogy "Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj" és a többi és a többi, ez éppen pozitív, de aztán rögtön jön az ötödiktől, hogy 'ne ölj', 'ne lopj', 'ne hazudj' - ugye a kijelentések zöme mégiscsak mintha negatív lenne. Minden pozitívba fordítottam, egyszerűen azért, mert, mert, mert... van olyan élethelyzet, valahogy az emberi személynek néha olyan pillanatai, adottságai tárulnak föl, amikor a pozitív megragadás nem lehetséges. Hiába vannak pozitív dolgok bennünk, nem érjük őket el. Az a tapasztalatom, és talán nem véletlen, hogy a tízparancsolatban az hangzik el, hogy ne, ne, ne, ne, ne. Nem azért, mert ne lehetne annak a pozitív részét megtalálni, hanem azért, mert néha - s akkor rögtön mondok egy saját élményt. (12:11)
Mikor bent voltam a nagy megtérésben, tényleg volt ilyen, valahogy úgy elhagytam a régi dolgaimat, meg mindent, úgy éreztem, az nekem nem elég, de az újat meg még nem találtam meg. Próbáltam keresztény lenni, de éppen a legnagyobb talajvesztésben voltam. Úgyhogy a történet, hogy Pál apostol megvakul, és azt se tudja, merre van észak meg dél, ez ismerős nekem. Csak ő hamar kijött belőle. És emlékszem, hogy mentem le a mozgólépcsőn a metróba. Lementem, ott a peron, és az volt bennem, hogy én életemben azt hiszem, ennyire nem voltam még bizonytalan abban, hogy ebben a pillanatban nem tudom, nem tudok semmire se igent mondani. Nem tudom azt mondani, hogy ez biztos jó. Mit tudom én, hogy hogy van! Nem tudom, hogy van. Nem tudom! Teljesen össze vagyok zavarodva! De nem rossz értelemben, jó értelemben. Úgy már nem, így meg még nem, s a kettő között, a senki földjén állok. Jó lehetőség, de semmi biztosat nem látok. Sem-mit. Mert a régi világomban tudtam, hogy mi értékes. De tudom, most, hogy itt állok a semmi földjén, hogy úgy már nem lesz, nem úgy értékes. Nem, én ott valamit én alapvetően nem láttam, ezért beszéltem értékekről, de tudom, hogy az valahogy máshogy van. És még nem tudom, hogy hogy értékes. Kétségkívül az emberek értékesek, de hogy hogy, azt most ebben a pillanatban nem tudom. Nem tudom, hogy! Na jó, nem ragozom. Elbizonytalanodtok még a sok tükör-neuron miatt.
Szóval az történt, hogy ott sétálgattam, ja, nem itt, mert ott volt a biztonsági sáv, sétálgattam, s egyszer csak lejött egy férfi meg egy nő, s a férfi nagyon csúnyán beszélt a nővel. Feltételezem, férj-feleség voltak. De ez csak egy hipotézis volt. S olyan érzékeny lélekkel hallgatom, ahogyan beszél ez a férfi azzal a nővel, s elkezdett nagyon fájni nekem, hogy képes így beszélni. És egyszer csak itt állva a senki földjén, sétálgatni is lehet a senki földjén, nehogy rám szóljanak, arra jutottam, hogy "Feri, ne árts!" Ne árts! Ne árts! Olyan érdekes volt, semmi biztosat nem éreztem magam alatt, tudtam, hogy ez még csak egy negatív megközelítése valaminek, és mégis nagyon megörültem neki. Na ez legalább biztos! Semmi más nem biztos most nekem, de ez tuti biztos! Emlékszem arra az örömre, beszálltam a metróba, mentem... Megvan, valami már van! Ez volt, ha szabad így mondanom, az új életem első alapköve, hogy: ne árts! Hogy mit kell csinálnom, gőzöm sincs, hogy hogy, fogalmam sincs, hogy mi hogy van, nem tudom, de ne árts. Ezért nem csodálom, hogy éppenséggel néha egy-egy mondat így hangzik, hogy ne. Mert van olyan élethelyzet, hogy semmire nem tudunk igent mondani. Hát most a lájtosabb változat. Volt már olyan? Mondjuk, kedd este azt kérdezi tőled a kedvesed: "Menjünk Pál Ferire?" - "Azt ne! Azt ne, azt semmiképp!" - "Maradjunk itthon?" - "Mit tudom én!" - "Mozi?" - "Ne!" - "Vacsi?" - "Most mihez van kedved?" - "Mit tudom én! Nem tudom, mihez van kedvem, de hogy Pál Ferire nem, az biztos!" (16:50)
Tehát nagyon életszagú dolog az, hogy meg tudom mondani nagyon világosan, hogy mit nem. És még nem tudom megmondani, hogy mit igen. Ezért nem rossz, ha a fejünkben van egy-két dolog, hogy mit nem. Ez az egyik terület, hogy amikor most pozitívba fordítottam minden kijelentést, ezen picit sem becsmérlem azt, hogy él bennünk néha ilyesmi, hogy ne, vagy nem. Ez nagyon értékes!
A másik: szenvedélybetegek segítésének a továbbképzésén vettem részt. Rögtön jól fejre ejtettek ott. Még ha nem lett volna az már így is. Azt kérdi, 35 éve foglalkozik, terapeuta, szenvedélybetegekkel. Na, azért ott már van valami. Segítők ülnek ott. "Lenne magukhoz egy kérdésem. Mondják meg, tulajdonképpen egy szenvedélybeteg, alkoholfüggő, mi az igazi problémája?" Most hagyok egy kis időt nektek. Mi egy alkoholbeteg igazi problémája? (megszólal valakinek a mobilja) Nem tud uralkodni magán... Eszetekbe jutott már valami? Mert azért várok! Tényleg! Hogy valami eszetekbe jusson. Nem is kell mondani. (Valaki mond egy ötletet) - A józanság az ő igazi baja, azzal nem tud mit kezdeni. Hát... ha valaki nagyon-nagyon sokat ivott már, alig van világos pillanata. Tényleg így van! Alig. Annyira roncsolódik benne minden, hogy tényleg néha.. de az hamar elmúlik. Mindenesetre mindenféle segítők elkezdtük mondani. Magány, egyedüllét, a szorongás a nagy baja, önbecsülés hiánya, azt nem én mondtam, mondtunk mindent, mindent, mindent. Na, a terapeuta csak úgy büszkén nézett maga elé: próbálkozzanak, próbálkozzanak... S végül azt mondja, de akkor már írtunk egy egész könyvet abból, mi a szenvedélybeteg igazi problémája. Azt mondja: a szenvedélybeteg igazi és valódi problémája a függőség. Hát azért ez mellbevágó! De most várjatok, hogy ezt miért mondom el, mi köze ahhoz, amiről beszélünk.
A szenvedélybetegek nagy százaléka depresszióval is küzd. Sőt, alkoholbetegek, masszív alkoholbetegek halálozásában az öngyilkosság sem elhanyagolható tényező. Akkor nekiállunk egy masszív alkoholbetegnél, hogy hogyan lehetne jól. Csinálja ezt meg azt, ne legyen depressziós, így meg úgy...Tudjátok, hogy például alkoholbeteg személyek, hogyha elkezdjük őket depresszióval gyógyítgatni, majdnem sose gyógyulnak meg. Egyszerűen nem gyógyulnak meg. Egy masszív alkoholbetegnek nagyon valószínű, hamarost lesznek családi problémái. Nekiállunk őt segíteni, hogy meg tudja oldani a családi problémáit, felfedezze a felesége értékét és a családi élet szépségét, ez majdhogynem semmilyen eredménnyel nem fog járni. És miért nem? Mert iszik. Mert könnyen gondolhatnánk azt, hogy szegénynek sok problémája van, ezért iszik. Egy pont után azonban a helyzet nem így áll. Hanem azért van sok problémája, mert iszik. Ezért nekiállhatunk a jéghegy csúcsát kapargatni, hogy te akkor kommunikálj pozitívan, ez például nagyon fontos. Meg az összes többi. Éppen azzal nem foglalkoztunk, ami miatt rosszul van, ez pedig maga a függősége. És mit tehet egy alkoholbeteg ember, egy szenvedélybeteg ember? Azt, hogy nem iszik. Mi mást tehetne? Azt mondja, az alkohol kétségkívül erősebb nálam. Ez már kiderült. Volt 10 évem, hogy kiderüljön. Hát mindig kiderült előbb-utóbb. Ezért ha van valami, ami nekem segít, az az, hogy nem iszom. És nem segít rajtam, ha iszom, de próbálom szeretni a feleségem, iszom, de nem tudom én, próbálom a munkámat elvégezni. Ez rajtam nem fog segíteni. Ez egy másik területe annak, amikor az életünknek a kulcsa nem az, hogy valamit pozitívba teszünk, hanem azt mondjuk, hogy ezt abbahagyom, és többet nem csinálom, akkor jól leszek hosszú távon. Nem fogják könnyen adni, tök nehéz lesz, 25-ször belepusztulok, de abba az irányba van élet. Itt meg nincsen.
Ezzel azt akarom mondani, hogy az emberi természetnek vannak olyan helyzetei, állomásai, ahol tehetsz te akármit pozitívba, nem segít rajtad. Buddhista testvéreink azt mondják, hagyjuk el a rossz szokásainkat, és megmaradnak a jók. Buddhista testvéreinket nem úgy látjuk, mint akik sötétben tapogatóznának. Ezért tehát van létjogosultsága annak, hogy néha abba kapaszkodjunk meg, hogy ne árts, vagy abba, hogy az alkoholt le kell tennem és nem szabad többet innom. Nem azért, mert ez a norma meg szabály, nem tudom mi, hanem mert ha tovább iszom, meg fogok halni. De előtte történik még valami, hogy az összes emberi méltóságomból ki fogok vetkőzni. Valószínű ebben a sorrendben fog történni. S ez annyira rettenetes, hogy ezt most abbahagyom. 35 év terápia. Nem őt terapizálták 30 évig, mert azt nem hoznám ide, meg nem egy személyt terapizált 35 évig... Azt mondta: ahogy alkoholbetegek között vagyok 35 éve, nem véletlen - ha egy alkoholbetegnek szétesik a családja? Mit számít az neki? Elveszti az állását? Na és aztán? Ha egy alkoholbeteg valami miatt azt mondja, nem iszik többet, ez a két dolog: az emberi méltóság és a halál. Ez azt jelenti, hogy éppenséggel olyan sebzettségeink is lehetnek, amiben a fordulatot nem az adja meg, hogy mit igen, hanem hogy mit nem. Hogy pontosan holnap hogy fogok élni, halvány gőzöm sincs. De így nem akarok élni. Tehát ahogy azt a 15 évet lehúztam, na így nem! S a bizalmam abban van, hogy az egy jó döntés, hogy így nem, s hogy ezután lesz valami. Hogy mi? Halvány gőzöm sincs! Mikor beszéltünk az idő kitágításáról, összehúzásáról, ami segít az életben, emlékeztek? Hogy néha elég egy percet kibírni, vagy egy napot, néha meg... Mikor az öngyilkossági kísérlet után megy a doktornőhöz egy év múlva hatalmas rózsacsokorral a kliens: "Doktornő, doktornő, nagyon köszönöm! Amit búcsúzáskor mondott nekem, az a mondat tart életben!" A doktornő őszinte volt: "hát Lacikám, én nem emlékszem, mit mondtam." - "De hát doktornő, ezért hoztam ezt a hatalmas rózsacsokrot, hogy megköszönjem! Doktornő, maga azt mondta: Lacikám, majd csak lesz valahogy! Hát én ezt szívből köszönöm! Amikor besötétedik az ég, a doktornőre gondolok, hogy azt mondta, lesz valahogy." Mit tudom én, hogy lesz! De ahogy eddig volt, na azt nem! (27:07)
Na most nézzük. Én nem tudom, most a nadrágommal úgy vagyok, hogy... Na most. Volt első kettő. Nem mondom végig, mert a harmadiknál folytatom. Az első kettőhöz csak, meg ez egy jó átvezetés is, hogy "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!", "Az Úr nevét hiába ne vedd"
Azért... két szamuráj. Előrántják a kardot és megvívnak egymással. Az egyik győz, a másik veszít. A nemes küzdelem szabályai szerint a vesztes szamuráj kell, hogy fogja a kardját...(mutatja, hogy öngyilkos lesz) Szégyen. Kiírta magát abból a világból, ahol ő éli magát. A győztes szamuráj visszaadja a vesztesnek a kardját. Azt mondja: "Várj! Még van egy esélyed. Terpeszbe állok. Ha te lehajolsz és átmész a lábam alatt, nem kell megölnöd magad." S a vesztes szamuráj áll, egyszer csak négykézlábra ereszkedik, s átmegy a győztes lába alatt. Utána föláll, bambán néz, hogy most mi van. A győztes odamegy hozzá, azt mondja: "Gratulálok, te vagy a győztes, mert én ezt nem tudtam volna megtenni."
Ezzel azt akartam mondani, első pont, hogy ilyen történetet nem magyarázunk meg. Hanem hagyjuk, hogy hadd dolgozzon. Ezért most nem is magyarázom meg, legfeljebb a végén, ha eszembe jut. Meg rábízom a jó érzéketekre.(30:02)
És akkor jöjjön a harmadik pont: "Az Úr napját szenteld meg." Jöjjenek akkor ezek a mondatok. S emlékeztek beharangoztam nektek múltkor, hogy nagyon unalmas előadások lesznek. Mondatokat fogok felolvasgatni. Azt mondja: Becsüld meg, igazodj és tartsd meg az élet ritmusát. Becsüld meg, igazodj és tartsd meg az élet ritmusát. Mert az életnek van valami ritmusa. De nagy dolog, ha erre valaki rátalál! Há.
S akkor így folytatgatom. Következő: Keresd a kapcsolatot a legmélyebb természeteddel, önmagaddal! Adj hálát azért, hogy vagy, és mindazért, amit kaptál! Ünnepeld az életet, és adj célt és értelmet neki! Tedd meg, amit az élet vár tőled! És akkor egy következő mondat: éld bele magad a világba! Hű, ez jó dolog, beleélni magunkat az életbe. Beleélni magunkat a világba. Kevés jobb dolgot tudok elképzelni! Na aztán: Hangolódj az életre és mindarra, ami az életet növeli benned és körülötted! Itt mind a két résznek van jelentősége - hogy ami az életet növeli benned és körülötted. Nagyon be tudjuk magunkat csapni, ha mindig csak az foglalkoztat, hogy mi növeli bennem az életet. Nagyon alacsony színvonalú válaszokat is tudunk erre adni. S akkor hirtelen valami vágy vagy ösztönkésztetés, vagy indulat, vagy hevület, vagy bármi - hú, ez növeli bennem kétségkívül! Hát az egy hormon, drágám! Mi az, ami valóban növeli benned az életet?
Hogy ez mennyire nem könnyű - egy csoportban csoportvezetőként azt kértem, hogy ő gondoljatok vissza az elmúlt 1 hónapotokra, és légy szíves arról számoljatok be, hogy mi növelte benned az életet az elmúlt hónapban. Tudjátok, hogy néhány perc gondolkodás után mi hangzott el? "Hát, én annak örültem, hogy..." "Jaj, az volt nagyon jó, hogy..." "Jaj, hát olyan jólesett, hogy..." "Hát ami igazán idevaló, az az, hogy..." Hiába kértem, hogy azt mondja, hogy mi növelte benne az életet. Tulajdonképpen nem tudták megmondani, hanem gyorsan átfordították valami rutinszerűre. Jaj, hát akkor mitől voltam boldog, akkor mi esett jól, akkor mi okozott élvezetet...De ki kérdezte ezt? Mi okozott élvezetet... Hát nehogy nekem erről beszéljél! Ez alatt a rövid idő alatt? Mit érdekel az! Téged. Nem engem! Hát az nem érdekes neked, hogy mi okozott élvezetet. Az életet mi növelte benned? És nagyon izgalmas akár ennek az ellentéte is. Mi az, ami elkezdte belőled fogyasztani az életet, és fogyasztotta, és fogyasztotta? Eltűntette az életet belőled. Csak most mondanék egy példát. Most azt mondod, hogy mi az, ami csökkentette benned az életet. Ha te ezt gyorsan átfordítod - mi az, ami fárasztott? Ugye, mert ez a te régi csapásod... Jaj, hát ez nem igaz, a gyerekeim! Ez az anyaság, ha én ezt tudtam volna előre, miért nem mondta senki? A mesékben... éltek boldogan, míg meg nem haltak. A meghalás, az van itt a legközelebb, de az összes többi...
Most ő átfordítja erre, hogy mi az, ami lefárasztott - hát gyerekeim, ez rendben is van. Most egyszerűen... De én nem azt kérdeztem, hogy mitől fáradtál el, hanem, hogy mi az, ami az életet elszívta belőled. Most erre te azt mondod, az életet a gyermekeim elszívták belőlem? Na ne már! Na ezt ne már! Az, hogy nem tudtál nekik nemet mondani, vagy nem találtál magadnak pihenőidőt, vagy hogy kimerült vagy és nem tudsz magadért cselekedni - ezt mind lehet mondani, de hogy a gyerekeid rabolják tőled az életed - hát ezt ne már! (35:48)
Érzékelhető a különbség? Mi növelte benned az életet, és mi az, ami fogyasztotta? Jaj, egyszer majd a szülők nagy csapatban érkeznek dorongokkal és kapok...
Na jó. Most jönnek az emberi dolgaink. Miért beszéltem nagyon erről, hogy az élet ritmusát megtalálni, mi az, ami növeli az emberben az életet? Nagyon szívesen hívom a vasárnapot az élet napjának, sőt a létezés napjának. Erről beszéltünk múltkor? Ja nem, mert két pontról beszéltünk. Hogy 6 napig foglalkozunk azzal, hogy hogyan tartsuk fenn az életünket, a hetedik nap pedig átéljük, hogy valaki fenntartja azt. Nagyon szép a létezés napja! A létezés napja nem arról szól, hogy van egy 50 perces mise, amire beugrok! Hanem, hogy aznap átélem, hogy én a saját életemet a kezemben tartom, és engem meg valaki a kezében tart. Mert ha elvész bennem ennek a tudása, hogy valaki engem a kezében tart, és csak az marad meg, hogy én tartom az életem a kezemben, hát, az fárasztó lesz! Előbb-utóbb az ember keze.... Van ilyen élethelyzet, hogy úgy érzed, nem tudod az életedet a kezedben tartani? Én már voltam így!
Na. Most jön a másik hét dolog. Átvezetőként egy történet. Miért nem elég csak arról, hogy az Úr így meg az Úr úgy?
Az Istenszerető meg az Istenismerő elmennek kirándulni. Visznek magukkal kólát, néha isznak is belőle, és egy ilyen óvatlan szünetben hirtelen arra eszmél az egyikük, hogy jobbra tőlük egy tigris tanyázik. Az Istenismerő a következőt mondja: "Nézd csak, egy tigris! Persze veszélyes állat, de mit számít az nekünk, akik ismerjük Istent. Hiszen Isten gondviselő Isten, ezért bátran mehetünk abba az irányba is. Isten majd gondunkat viseli." Erre az Istenszerető azt mondja: "Persze, mehetnénk abba az irányba, de hát mi, akik szeretjük Istent, miért okoznánk neki felesleges munkát, amikor mehetnénk a másik irányba is!" A történetet úgy is el lehet mondani, hogy bal oldalt van a tigris. Láttam, ahogy egyesek szeme megrebbent. Azt gyanítottam, hogy nem a tigris, hanem a jobb oldal szóra.
Na most nézzük az emberi világunkat. Ugye, a következő így szól, hogy apucit, anyucit tiszteld. Mondj köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az életedhez! Mondj köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az életedhez. Ugye az is feltűnő, hogy felszólító módban van minden. No, az se véletlen. Mikor igazán, igazán élni akarunk, valamit, hogy mi az élet célja, élet értelme, miért vagyunk itt, hogy érdemes élni, akkor belül nem énszerű felszólító mondatokat szoktunk hallani. Lehet, hogy öt év után. Ezeknek nagyon nagy jelentősége van. Ezeknek a nem énszerű felszólító mondatoknak nem ilyen jellege van, hogy 'nem segítenél neki?' Látod, hogy milyen nehéz neki, van kedved csinálni valamit? Vagy nem tudom, ráérsz most egy 20 évre? Van egy kis szabadod? Volna kedved egy kicsit, valakinek valami jót? Ilyen mondatok nincsenek, ezeken szoktunk gondolkozni. Csináljam vagy ne, ráérek-e... Jó, látom, rászorul, de hát mások is... Miért pont neki? Végül is miért pont én? Miért pont most? - Ezt csináljuk mi. De az a nem énszerű belső hang azt mondja, hogy fejezzétek be. Mit tudom én, hogy a te hangod mit mond? (41:40)
De nagy dolog kincsként őrizni egy-két olyan mondatot, ami belül elhangzott már. Én ezt már megkaptam! Ott egészen világosan hallottam, hogy... És ezek felszólító mondatok! Ha a görög nyelvű szentírást olvassuk, akkor egészen meglepő, hogy - ha valamit nagyon akarok mondani, akkor életveszélyt is merek vállalni értetek - hogy a görög nyelvben nagyon sok minden, ami a magyar fordításban így hangzik, mondok egy példát: sok-sok éve beteg asszony meggyógyul. S akkor azt mondja Jézus a szentíró alapján, hogy asszony, hited meggyógyított, maradj egészséges! Ez, ahogy halljuk, hited meggyógyított - hát maradj egészséges, alma, karalábé, kis répa, világos! De a görög szövegben nem így van. Ezek az olyan bájosan szabadságot adó kijelentések, hogy vigyázz légy szíves az egészségedre, fuss egy kicsit naponta - nem így szól! Ezek minimum felszólító, de általában parancsoló módban vannak. Parancsoló módban hangzik az el, hogy maradj egészséges. Nem úgy, hogy hát tegyél valamit az egészségedért, valamit tegyél érte, ha éppen úgy nem terhes nagyon... Tehát a lélek legmélyéről hangzó nem énszerű hangok fölszólító, sőt parancsoló jellegűek. De nincs bennük semmi megalázó. Amikor hallunk egy ilyet, azt mondjuk, végre! Végre! Valahogy fölgyújtják a lámpát. Az nem az, hogy légy szíves...Udvariaskodásnak ezekben a mondatokban semmi nyoma nincs! Ez nagyon szép! Nem az udvariasság hiánya, hanem hogy nincs ilyen körítés. "Ráérnél?" Most képzeljük el, valaki... Igen, eszembe jutott egy cigány férfi. A tóban fuldokolt egy másik valaki. Senki nem ment be, csak ez a cigány férfi. S akkor kimentette azt a másikat a tóból. Attól kezdve nem lehetett rá úgy nézni, mint addig. Kérdezitek, de hát hogy? Hogy máshogy? Nem az, hogy hogy? Hogy máshogy? Mit kellett volna mást? Milyen alternatívája volt annak, hogy azonnal menj be és mentsd ki? Mit, hogy most ráérek-e, vagy van-e rajtam fürdőnadrág, vagy mit, hogy jól áll a gatyám?
Jól van, értitek, csak szülök éppen. Tényleg, hát ez nem úgy van, hogy rögtön, néha nyomom, néha fújtatok, ez van. Oké, mondom tovább. Fogadd el, és adj áldást mások életére! Fogadd el és adj áldást mások életére! Hát, ezt csak azért, mert nem voltatok itt másfél évvel ezelőtt - gyerekeket kérdeztem: mi lesz akkor, ha én most a misén balázsáldást közvetítek nektek? Mi lesz akkor? A gyerek gondolkozás nélkül jelentkezett: akkor áldottak leszünk! Ez volt a jó válasz. Mert erről akartam velük beszélni. Akkor mondjátok meg, milyen egy áldott ember. Hát ha te áldott leszel 20 perc múlva, mi lesz utána az élettel? - Az áldott ember tudja, hogy képes szeretni. Ezt mondja egy gyerek. Az áldott ember tudja, hogy képes szeretni. De a kedvencem egy pöttöm kislány. A pöttöm kislány jelentkezett, akkor se lehetett még látni. Az volt a szerencséje, hogy magas vagyok, és onnan fentről kiszúrtam az ujja hegyét. Azt mondja: az áldott embernek megvan a magához való esze. (47:01)
Szóval milyen más az, mikor azt tudatosítod magaddal, hogy ha már életedben voltál egyszer egy misén, akkor ott biztos, hogy kaptál áldást. Ez azt jelenti, hogy te áldott ember vagy. És azt jól őrizd meg. Milyen izgalmas ezen elgondolkodni! Ja, hát ha áldott ember vagyok... Tudjátok, milyen élmény volt? 16 éves voltam, már is múltam, 17, még jó, hogy vissza tudok emlékezni rá. Édesanyám és ikertestvérem társaságában elmentem Görögországba. Nagyszerű. Éppen valami ortodox ünnep volt. Énnekem halvány gőzöm sem volt a kereszténységről, de annál egy kicsit még rosszabbul is álltam, és valahogy ott nagyon izgalmas volt, a pap ment, füstölt nagyon, pfú, de érdekes! Anyukámat is tesómat ez nem érdekelte annyira, de engem meg igen. Úgyhogy ők visszamentek a szállodai szobába, én meg ott lábatlankodtam, ez engem érdekelt. Jöttem-mentem, eltelt fél óra, csak valami ott tartott. Nem értettem semmit belőle. Jöttem-mentem, na egyszer csak vége lett a liturgiának, elindult egy körmenet, és a pap ment és áldást osztott. És megint csak nem tudom, miért - hát nekem ebből kell egy! Hát itt egy órája jövök-megyek, most... megyek, próbáltam valahogy, addig-addig szerencsétlenkedtem, hát mit tudtam én, hogyan működik az! Ugye, hogy nem kell... Addig-addig jöttem-mentem, mígnem, hogy mondjam, állhatatos szemkontaktus utáni vágyam viszonzásra nem talált. Nagy feketében a pap így rám nézett, egészen biztos, mert emlékszem, rám nézett, és énvelem valami történt. Komolyan! Gőzöm sem volt arról, ez mi, ez minek, ez hova, de ezt én nagyon akartam, ezt én megkaptam, és tudtam, hogy ez valami. Látjátok, nem kell rögtön okosnak lenni. Ez valami! És én mentem, szállodai szoba, képzeljétek, megáldott a pap! Na jó. Tehát otthonról nem kaptam segítséget az élet értelmezésének az elmélyítésében, úgyhogy maradt minisztériumnak. De hogy így, 17, ez 30 évvel ezelőtt volt. Te jó ég, most van az évfordulója az áldásomnak! Most jut eszembe! Ez ma is egészen világosan bennem van, még az utcákat is látom, ahogy kijön a pap... (50:30)
Háá. Ezt akartam mondani. Tehát fogadd el és adj áldást mások életére! Ne száradjon beléd! Tényleg, van, aki... Ó, de jólesett, aztán annyi... Ezért nem volt érdemes! Ki mondta, hogy zárd magadba? Élj áldott emberként áldott életet! Legyél áldás mások számára! Hát egy kicsit így ragozom, látszik, nem sok eredetiség van benne. Fogadd el az élettől kapott részed, örökséget! Szolgáld te is a következő nemzedék életét! Erről már azért lehetne csacsogni. Tudd, hogy nem az számít, amit az életben veled tettek, hanem amit te teszel az életeddel és másokkal! Ezt még egyszer elmondom. Ez szerintem jó! Tudd, hogy nem az számít, amit az életben veled tettek, hanem amit te teszel az életeddel és másokkal. Az számít. Milyen döbbenetesen sérült emberek élnek fantasztikus életet! És milyen egészséges emberek herdálják el magukat. Megrázó! A sérültség nem akadály, csak azért lássunk egy kicsit rá.
Következő. Ez ennyi. megyünk tovább, hát mindjárt Húsvét van, nem érünk erre rá! "Ne ölj!" Mondj igent az élőkre! Ismerd föl az élettel kapcsolatos felelősségedet! Haj, de sokat ragoztam ezt nektek, hogy a felelősségünk megelőzi a szabadságunkat. Mi szívesen gondoljuk úgy, hogy szabadok vagyunk, és szabadon vállalunk ebben vagy abban, erre vagy arra valamiféle felelősséget. Ez azonban, hát, eléggé szűkös. Ugyanis, aki megfogan, megszületik és él, valójában egy felelős életre születik. Nem tudunk nem felelős életre születni. És a magyar nyelv gyönyörű! Mi van abban a szóban benne, hogy felelősség? Az, hogy felelek. A felelősség azt jelenti, hogy egyszer csak felismerem, hogy nekem itt van valami dolgom. Nem döntök róla szabadon, hogy van-e dolgom vagy nincs, ettől felel-ősség. Hanem felismerem, hogy a nemjóját, apa vagyok! Ez idáig tök jó, de van egy gyerekem is! A kettőt így nézem, ebben a furcsa összefüggésben, akkor ez azt jelenti, hogy semmilyen szabadságot nem kaptam arra nézve, hogy apaként felelős vagyok-e a fiamért - megfelelő keretek között - vagy nem. Ebben nem osztottak nekem lapot, hogy húzzál, nézzük, piros vagy? Nekem makk! Hát jó, és akkor mi van? A felelősségünk megelőzi a szabadságot. Hanem arra van lehetőségünk, hogy szabadon felismerjük, és a lehető legnagyobb szabadsággal élünk ezzel a felelősséggel. Nem tudunk nem felelősek lenni az életünkért. Nincs ilyen emberi élet! Nem létezik olyan emberi élet! Ezt én nagyon felemelőnek tartom. Nagyon. Szóval: a felelősség megelőzi a szabadságot.
Következő. Na igen. Ismerd föl, hogy az életednek feltétel nélkül van értelme! Ezt már kipipáltuk, tudjuk. Amit teszel, maradandó! Élő adásban vagy! Semmit sem lehet kivágni belőle! Tehát: amit teszel, maradandó, élő adásban vagy, semmit sem lehet kivágni belőle. Aztán továbbment bennem ez a gondolat,a 'ne ölj'-nél akartam mondani, de az itt van. Akkor itt akarom mondani. Akkor le is írtam. Ez az. Becsüld meg az életet, mert véges, és mert maradandó! Erre jutottam ma délután madárfütty közepette. Hallgattam a madarakat, és ez a kettő hirtelen összeállt nekem. Hogy az életem véges és maradandó. És ezért legalább két okom van rá, hogy megbecsüljem. Egyrészt, mert véges, ugye ezt nem kell értelmezni, másrészt, mert maradandó. Mert élő adásban vagyok, nem lehet kivágni belőle semmit, nem lehet újra játszani, újra venni, amit megtettem, azt megtettem. Ami szól, az szól, s kérem szépen, ez most az örökkévalóságig hat. Mert ez már így van! A nagy életben ez a csengés benne van. Kivehetetlen belőle. Tényleg így van! Jó. (56:56)
Aztán. Az élet nem csak a tiéd! Mások is olyan fontosak, mint te! Aztán: Éld meg a többiekkel való egybetartozásod! Ez egy vesszőparipám. Mi nem összetartozunk, hanem egybe. Sokkal kifejezőbb. Nem össze, egybe. Oké? Tudd, hogy senki sem idegen! Már a többi ember közül. Senki sem idegen. Hát ha ő is ember meg én is, akkor hogy lennénk idegenek egymásnak? Nézek egy kis kukacot. Azt gondolom, hát, azért veled nehezebb volna szerepet cserélni! A mozgás meglenne, volna azért így is mit, de hát hogy a te kukacfejedben milyen kukacgondolatok vannak, ezt nem... Egy másik emberrel ne tudnál szerepet cserélni? És ezért milyen szép, azt mondta egy pszichológus, az emberiség legősibb nyelve az érzések. A gondolatok előtt már az emberségünk részei. Ez azt jelenti, hogy ezen a nyelven mindenki tud beszélni. Kivéve, persze, ha nagyon-nagyon-nagyon-nagyon megsérültünk. Tehát, ha te örülsz, akkor van egy közös nyelvünk. Na, azt tudom, milyen. Szomorú vagy, van egy közös nyelvünk. Félsz - na akkor pláne! Ha te félsz, én azt tudom, hogy milyen.
Hűű! Említettem nektek? De megrázó volt! Palesztin és zsidó szülők, akiknek... Mondtam múltkor? Itt elmondtam? Igen, elmondtam. Nem? Nem. Itt elmondtam? Nehéz veletek! Jó, akkor csak a végét mondom. Hát annyira megrázó volt, akkor gyorsan. Volt egy, de itt is teljesen mindegy, hogy mondod, volt egy zsidó asszony, azt mondja, az én gyerekemet egy palesztin mesterlövész ölte meg. Ez csak újabb adalék, hogy gyűlöljek mindenkit onnan. De gyűlöljek, vérét kívánjam mindenkinek. Egy valami hoz gyógyírt, a bosszú! S akkor a barátja: te figyelj, gyere már el, van egy csoport. Kizárólag olyan szülőkből áll, akiknek a gyerekét a másikak közül valaki ölte meg. És ez évekig megy. - Én nem megyek! Közéjük?! S egyszer csak, a fájdalom nem szűnik, a rettenet marad, hajlandó elmenni. Rettenetes ellenségesen ott ül. Akkor rákerül a sor, mindenki elmondja a történetét, s ő is elmondja a történetét. Ahogy elmondja, fölszakadnak benne a sebek, s ott ülnek szembe vele az ellenségei. Oda is förmed, hogy na, akkor erre mondjatok valamit! S ott van egy asszony: "Tudod, nekem is megölte valaki a fiamat. S akkor én most ezen az alapon kérdeznék tőled valamit. Milyen színűek voltak a könnyeid? Kék-fehér? Vagy milyen?" - "Hát azok anyai könnyek voltak." - "Az enyémek is." S akkor ez az asszony egyszer csak valamit, valamit nagyon-nagyon mélyen átél és ott marad a csoportban. Ennél gyönyörűbb kérdést keveset hallottam! Milyen színűek voltak a könnyeid? Ott már nincs ez! Mondhatod így, úgy, amúgy... Meghalt a fia. És ott van egy asszony, és neki is. Erre azt mondod, hogy ellenség? Hogy semmi közöm hozzá? Hmmm. Ezt elmondtam múltkor? Nem. Jól van, nem lettem okosabb. Ebből is látszik, hogy nem azon múlik. Az élet simán továbbmegy, hogy buta vagyok.
Azt mondja. Igen. Ápold magadban és magad körül az életet! Jó. (62:20)
Na most. Ne paráználkodj! Gyerekeket szoktam kérni, mikor még tanítottam őket, hogy írják le a tízparancsolatot. Na ez a legjobb! Ennek a szónak semmi értelme nincs, tehát akkor megjelennek a különböző variánsok. A leggyakoribb, hogy 'Ne garázdálkodj!' Messze ez a leggyakoribb, az biztos, hogy tízből egy-kettő 'Ne garázdálkodj'. Aztán, hogy mondjam, ennek a történetnek a kifejtését hogy passzintotta össze a 'ne garázdálkodj'-gyal, az egy külön misztérium. De a kedvencem mégiscsak így szól: 'Ne barázdálkodj!' De ez azért nem lep meg, mert egyszer kis cetli betűzve a káplánajtón: "Kedves bab bácsi!" Hát, ha van kedves bab bácsi, akkor biztosan van 'ne barázdálkodj', akkor ezek valahogy egy világ részei. Itt én már jól tájékozódom. Na most. Azt mondja, jaj, hát ezek a legjópofábbak. - "Üdvözlégy Mária, malaccal teljes.." Hát hogy máshogy?! "Szent László királynak vitéz lovagságát, hát ha csak azt látnád" - eredeti szöveg; "Szent László királynak vitéz lova sánta.." Na de a kedvencem, Réka, te ezen akkorát nevettél 3 éve.... Ez a kedvencem, ez húsvétkor kihagyhatatlan. Latin szöveg rejtelmei: "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat". Nem fordítok, mert általános műveltség. Hátul áll egy asszony csodás hanggal. Buzgón. Most ezt én nem fogom, tehát marad az egyszerű, pőre szöveg. Hogy mindenesetre a dallamvilággal ne vegyük el a szöveg markáns üzenetét. A szöveg így kezdődik, csak mondom még egyszer latinul: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat. Zeng az alt: "Krisztus nincs itt, Krisztus nem lát, Krisztus nincs tehát!" Most értjük meg a második vatikáni zsinat jelentőségét, a népnyelvű misének a szerepét minden alt és szoprán esetén.
Hát ha valaki ennél jobbat tud, jelezze! Nálam ez viszi a pálmát. Liturgiában jártas testvéreim... Na most. Én ezt befejezem. Tényleg, ennél, itt szeretném folytatni, mégpedig azért, mert valami fontos hirdetés lesz. Ugye lesz fontos hirdetés? És hogy akkor ennek meg tudjuk adni a súlyát. (67:04)
Lejegyezte: H. E.