Mt 4,1-11 - Nagyböjt 1. vasárnapja (A év)
2014.03.09.
EvangéliumAbban az időben a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a Sátán
megkísértse. 40 nap és 40 éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett
hozzá a kísértő és így szólt: ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a
kövek változzanak kenyérré! Jézus ezt felelte: Írva van, nemcsak
kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, amely Isten szájából
származik. Ezután a szent városba vitte őt a kísértő, és a templom
oromzatára állította és így szólt: Ha Isten fia vagy, vesd le magad,
hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta, a tenyerükön hordozzanak
téged, hogy kőbe ne üsd a lábad. Jézus ezt válaszolta: De az is írva
van, ne kísértsd Uradat, Istened. Végül egy igen magas hegyre vitte őt a
sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát.
Azután így szólt: Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem.
Ekkor Jézus ezt mondta neki: Takarodj, Sátán! Mert írva van: Uradat,
Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Erre otthagyta őt a sátán és íme,
angyalok jöttek és szolgáltak neki.SzentbeszédA kísértő háromszor is próbálkozik, nem is akármikor, 40 napos
éhezés után, akkor, amikor bármelyikünk igencsak legyöngült állapotban
lenne. És ahogyan hallottuk az evangéliumot, Jézus, ahogyan ezt elénk
tárja a szent szerző, szinte gondolkozás nélkül, egészen
egyértelműséggel, természetességgel mond válaszként egy-egy mondatot. De
úgy, hogy abban a mondatban, valahogy ez a benyomásunk, minden benne
van. Nem kell továbbmondani, nem kell magyarázni, értelmezni, még
hozzáfűzni. Az a mondat ott pont az a mondat, amivel azt lehet mondani,
nekem meg ez a válaszom, hogy... Erről szeretnék beszélni.Azokban a számtalan helyzetekben, amelyekben elgyöngülhetnénk,
kísértést szenvedünk, amiben dilemmáink vannak, és válaszút elé érünk,
tulajdonképpen mi a természete annak, ahogyan meg tudunk találni a szó
szoros értelmében akár egy-egy nagyon világos mondatot?Az első, és tulajdonképpen ez egy amolyan nulladik megfontolás.
Jézusnak volt hova nyúlni. Éppenséggel, amikor Ő az írásból idéz,
nyilván azért teheti, mert élően és elevenen kapcsolatot tart mindazzal,
ami az írásban benne van, és egy-egy élethelyzetben csak oda kell
nyúlni, csak oda kell pillantani. Mindenesetre az első gondolat így
szól, hogy egy nagyon egyedi helyzetben, egy nagyon rá kihegyezett
helyzetben, egy nagyon személyesen őt érintő helyzetben tulajdonképpen
egy egyetemes választ ad. És nem egyszer éppenséggel az az erőforrásunk
egy nagyon személyes és egyedi helyzetben, hogy fölismerjük, hogy nem
vagyunk egyedül. Például már azzal, hogy fölismerem, na ez most éppen
egy kísértés. Ja, hát ilyen volt már velem! Aztán esetleg jobban tágítom
a kört, azt mondom, te jó ég! Hát ez tulajdonképpen egy végtelenül
sematikus helyzet! Hát ez hányszor és hányakkal fordult már elő! Hát
ebben semmi érdekes nincsen! Ebben semmi új nincsen, semmi váratlan
nincsen, semmi olyan nincs, amitől meg kellene most lepődnöm, vagy meg
kellene ijednem! Ez egyszerűen csak egy kísértés! Hát olyan, mint
számtalan más. Nemcsak én élem most ezt át, nem egyszerűen csak
szerencsétlen vagyok vagy nyomorult, ennyire kiszolgáltatott vagy
védtelen, vagy hogyhogy pont velem... Hanem ja, ez mindenkinek az
életében hányszor és hányszor van, beleértve engem is. Amikor a
nézőpontunkat abból a szorultságból ki tudjuk emelni, hogy nemcsak ez az
itt és most van, annak minden érzelmi terhével, a kísértés minden
erejével. Hanem jól van, jól van... Helyezzük csak egy tágabb
összefüggésbe mindezt! És ráadásul ebben a tágabb összefüggésben azt is
ki tudjuk mondani, hogy volt már ilyen, lesz még ilyen. Minek időznék
olyan sokat ennél? Volt már ilyen, lesz még ilyen. S a másik: nem is
vagyok egyedül. Nemcsak konkrétan nem vagyok egyedül, mert úgy lehet,
hogy egyedül vagyok. A legnehezebb kísértésekben néha egészen, egészen
erősen egyedül érezzük magunkat. Éppen ezért egy nagyon személyes
válaszra van szükség. De ez a személyes válasz lehet nagyon egyetemes
válasz. Nagyobb perspektívába helyezni valamit.Eszembe jutott egy kedves kliens. Jött hozzám, és mondta a
nehézségét, és aztán jött, és az élete még nehezebb lett, majd még
nehezebb lett. S amikor már egészen-egészen nehéz volt, szinte
elhordozhatatlan, és beszámolt az újabb nehézségről, ami még ahhoz jött,
ami eddig is volt, egyszer csak elkezdett nevetni. Picit meglepődtem
ezen, és azt mondja: Tudod, min nevetek? Emlékszem arra, a múlt
alkalommal ahogy mondtam neked, hogy ez ennél már rosszabb nem lehet.
Na, lehetett. S akkor tovább szőtte ezt a gondolatot, és azt mondja: hát
tulajdonképpen most is mondhatnám, hogy ez ennél már nehezebb nem
lehet, ennél elviselhetetlenebb vagy kínzóbb nem lehet, de múltkor is
ezt gondoltam, és lehetett. Úgyhogy, most ha ezt most ebbe az
összefüggésbe helyezem, akkor egész biztos, hogy most cselekvőképesebb
vagyok, mintha a helyzet rosszabb lenne. Úgyhogy most akkor arra vagyok
kíváncsi, hogy ebben a számomra nehéz helyzetben mit is tehetnék. Mert
valószínű az a realitás, hogy ez is lehet nehezebb.A humor nem egyszer a legnagyobb segítségünk, akár még a kísértés
idején is. Azért, mert a humor segít kinőni magunkat és valamiképpen
elfelejtkezni magunkról. Arról a valakiről, akit éppen beszippant a
kísértés. Ez az első. Egy nagyon egyedi és konkrét helyzetre éppenséggel
egy egyetemes, nagy ívű választ adni elég nagy erőforrás tud lenni.
(08:18)Aztán a második: rátalálni egy Istentől eredő válaszra. Valami
olyan válaszra, amivel kapcsolatban az az élményem, hogy na, ez felülmúl
engem. Biztos, hogy van ilyen élményetek. Hogy egy-egy nehéz helyzetben
egyszer csak megjelent bennetek valami mondat vagy valami szó, és az
volt az élményetek, hogy na, ez nem belőlem jött. Ez mintha Isten szava
lenne. Vagy valami fölülről jött. Nem,ezt biztos, hogy nem én találtam
ki. Számtalanszor hallottam ilyen beszámolót. Hogy valaki egy nehéz
helyzetben valami olyasmit hallott, amire azt mondta, hogy ez belőlem
biztos nem jött volna ki. Ez nem olyan volt, mintha én találtam volna
ki. A második gondolat így szól: rátalálni arra a válaszra, ami hála
Istennek több, mint én. Ezért nagyon gyenge tud lenni az énközpontú
spiritualitás. Mikor az Istennel való kapcsolatomat arra használom, hogy
hogy legyek boldogabb és elégedettebb, egészségesebb és harmonikusabb,
és az összes többi. Mert mindaz a spirituális világ, amit így magunk
köré gyűjtünk, hogy az életünk valahogy szebb legyen, pontosan olyan
erős, mint mi. Vagyis gyönge. Ezért, ha a spiritualitásnak van valami
értelme, éppen az, hogy több, mint mi. És ahogyan megtaláljuk azt a
fonalat, ahogyan kapcsolódni tudunk ehhez a többhöz, mint mi, az a
kísértés idején talán a legnagyobb lehetőségünk. Vagy ha fölidézzük, és
visszaemlékezünk azokra a mondatokra, amelyek úgy élnek bennünk, na,
ezek többek, mint mi, ezt nem én találtam ki.Emlegettem nektek azt, hogy egyszer nagyon elbizonytalanodtam, s
akkor azon vívódtam, azon töprengtem, hogy van értelme annak, hogy én
emberekkel foglalkozom? Nem voltam erről meggyőződve! Gondoltam,
elmegyek egy szentségimádásra, majd ott valami lesz. Szeretnék
találkozni a nálam többel. Belőlem milyen válasz jönne ki? Csak olyan,
mint én. De én éppen el vagyok bizonytalanodva. Keresem a nálam többet,
onnan szeretnék hallani valamit. S emlékszem, ahogy ott ültem a
szentségimádáson, 5 perc, 10 perc, 20, egyszer csak hallok belülről egy
hangot, ezt biztos nem én mondtam, mert énnekem ez sose jutna eszembe.
Ez a hang valahogy azt mondta nekem: "Feri, én küldöm őket hozzád!"
Énnekem soha nem lenne merszem ilyet mondani! De nagy dolog a kísértés
idején engedni azt, hogy valami nálunk többhöz tudjunk kapcsolódni, és
ez a nálunk több meg tudjon bennünket szólítani. (11:21)Aztán a következő: a kísértésekre Jézus nagyon odaillő választ
ad. Azt is mondhatnám, egy nagyon odaillő, konkrét és kreatív választ.
Ott és akkor azt érezzük: na, ez telitalálat. Pontosan erről van szó!
Na, ennél jobbat nem tudnánk, ha töprengenénk, se mondani erre a
helyzetre.Egyszer valaki nagy nehézségben volt. S mondta a nehézségét, és a
segítő hallgatta. S egyszer csak, aki a nehézségéről beszélt, a
bajáról, azt mondja, "De miért?! Hát miért? Miért?!" És a segítő
meghallott valamit, és a következőt mondta: Aha! Azt kérdezed, hogy mi
ért? Szóval, hogy mi ért. Ez egy olyan kreatív megoldása volt annak a
helyzetnek, hogy hirtelen, aki ezt mondogatta egymás után, de hát miért,
miért - hogy mi ért... Hirtelen megváltozott minden. pedig nem csinált,
csak ugyanazt a szót másképp mondta ki. Egyszer csak valami
megváltozott. Ő már nem ugyanabban a helyzetben volt.Alkoholbeteg ismerősöm éveken keresztül nem tudja lerakni a
poharat. Éveken, évtizedeken keresztül. És mindenki mondja neki, hogy
nem szabad inni. Ezt ő egyébként is tudja. Akkor egyszer csak jön egy
kreatív válasz a kísértésre. Azt mondja: hát szabad nem innom! Amíg
mindenki mondja a kaptafát, nem szabad innod! - nem segít. Jön egy
kreatív válasz: hát szabad nem innom! Ja, ha szabad, akkor nem iszom! A
kísértésre megtalálni ezt a kreatív, eredeti válaszunkat, ott és akkor.A következő: Jézus válaszai egyszerűek, lényegre törőek. Azt is
mondhatnám, rövidek, frappánsak. Nincs magyarázkodás, nincs okoskodás,
nincs érvelés, egyszerűen csak egy-egy mondat. Milyen nagyszerű, hogyha
él bennünk sok minden a hitünkből lényegre törően, egyszerűen. És akkor
van hova nyúlni, és az egyszerűségében a világosságot is megragadni.
Tulajdonképpen nem egyszer hallgattam végig gyóntató papként is az
elesés történetét. Hogy hogyan jutott el valaki oda, hogy végül is egy
bűnt elkövetett. Tudjátok, hogy létezik például egy nagyon egyszerű
mondat, ami a folyamat elején nagy segítségünkre van. Ez a nagyon
egyszerű mondat, amikor megjelenik egy kísértés: esetleg ezt csinálni
vagy azt, vagy így vagy úgy, mennél bele, hát tulajdonképpen... hol is
van egy határ, ez még a határon innen van vagy túl, ez most még belefér
vagy nem, most ez, ha így nézem, nem bűn, de onnan nézve meg igen, innen
nem, meg hát a körülmények, a szándékaim, persze... A nagyon egyszerű
mondat így szól egy hasonló kísértési folyamat elején: nem csinálom,
mert bűn. Ilyen egyszerű. És hogy megvan ez az egyszerű mondat. Ebbe
bele sem gondolok, mert bűn. Ezt nem csinálom, mert bűn. Ezen nem kezdek
el töprengeni, mert bűn. Ezen most nem okoskodok, mert bűn és kész. Ez
bűn, és kész, ezért nem csinálom. Nem egyszer azért gyöngülünk le, mert
elkezdünk okoskodni. Hát tulajdonképpen bűn innen, onnan már nem
annyira... Bűn és kész! Ha ezt egy folyamat elején ki tudjuk mondani,
sok szenvedéstől óvjuk meg magunkat, másokról nem is beszélve. (15:48)S aztán az utolsó, a záró gondolat: amit mond, az Jézus szájából
meggyőződéses. Úgy nevezte ezt valaki, a hívő ember előbb-utóbb nemcsak
az egyetemes hitvallást mondja el, "hiszek az egy Istenben, mindenható
Atyában", hanem lesz egy személyes hitvallásunk is. Egy asszony
személyes hitvallását szeretném elmondani nektek. Orvos. Amikor odalép a
betegágy elé, akkor elmond magában egy mondatot. Azt mondja: Jézus, te
vagy az én munkatársam. Minden egyes betegéhez így lép oda, ezt elmondja
magában: Jézus, te vagy az én munkatársam. És így gyógyít. Ez egy
személyes hitvallás. Egyszerű, frappáns, rövid, lényeglátó. De nagy
dolog, most mindjárt el fogjuk mondani az egyetemes hitvallást, hogyha
ki tud dolgozódni belőlünk az a nagyon személyes hitvallás, amihez oda
tudunk nyúlni, amit el tudunk érni, és ami adott esetben kísértések
idején annyira egyszerű és világos, hogy még akkor is eszünkbe jut.