Mk 10,17-30 - Évközi 28. vasárnap

„Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Olvasmány (Bölcs 7,7-11)

Könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba, mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. Jobban szerettem az egészségnél és a szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha. De a bölcsességgel együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, és mérhetetlen gazdagságot kaptam tőle.

Szentlecke (Zsid 4,12-13)

Testvéreim! Az Isten szava eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve. Minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.

Evangélium (Mk 10,17-30)

Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”

Vasárnapi beszéd

Miről szól a mai evangélium? Könnyen rávághatnánk azt, hogy ahogyan nem egyszer címet adnak a különböző evangéliumi szakaszoknak: „a gazdagság veszélyei”. De ez az evangéliumi történet nem a gazdagságról, és a gazdagság veszélyeiről szól, mint ahogy a múlt heti evangélium sem a válásról szólt, és a két héttel ezelőtti evangélium sem arról szólt, hogy mikor vágjuk le a karunkat, a lábunkat, vagy mikor szúrjuk ki a szemünket. Nem erről szól. Látszólag, gondolhatnánk, úgy első megközelítésre, hogy „Na, hát akkor most a gazdagságról kell beszélni, és annak veszélyeiről.”, de nem erről van szó. Hanem akkor hogyan ragadjuk meg, tulajdonképpen miről is van itt szó?

Az első gondolat, ez így szól, hogy milyen érdekes, amikor azt mondja Jézus: „Tudod mit? Menj el, és oszd szét mindenedet a szegények között!” Az már inkább szól a mai evangéliumról, hogy Jézus nem a gazdagság veszélyeiről beszél, hanem azt mondja ennek a gazdag ifjúnak, hogy „Neked érdemes volna sokkal jobban észrevenned a szegényeket.” Azután, ahogy megy tovább az evangélium, megint csak tulajdonképpen ugyanez a motívum folytatódik, mégpedig abban, hogy aki odaadja mindenét, és elhagyja „értem, és az evangéliumért”, az százannyit kap. Ott megint fölsorolódnak azok, hogy apát, anyát, testvért, és… Miről szól a mai evangélium, mint egyébként a múlt heti is, meg az azelőtti is? Az Isten országáról abból a szempontból, hogy… Mi Isten országa? Isten országa az, hogy kapcsolatban és egységben vagyunk a Szentháromsággal és egymással, ez Isten országa.

A mai evangélium nem a gazdagság veszélyeiről szól, hanem az Isten országának az örömhíréről. Csak éppen megrendítően föltárja a gazdag ifjú számára azt, hogy amiről ő sosem gondolta volna azt, hogy akadályozza az egységben és a közösségben Istennel és az embertársaival, hogy az valójában nagy akadály lehet. Mégpedig azért, mert a gazdag ifjú a gazdagságában valami olyasmivel foglalkozik, ami az Isten országa szempontjából semmilyen értékkel nem bír. A gazdagságnak az Isten országa szempontjából egyenesen semmilyen jelentősége nincs, de semmilyen.

Hadd hozzam ide Ric Eliasnak, ennek a fiatalembernek a fölismerését, de csak röviden, mert úgy szeretek rá hivatkozni, aki az első sorban ül, amikor kényszerleszállást hajt végre a repülőgép a Hudson folyón januárban. Ismerjük a történetet, láthattuk a megfilmesített változatát. Ő azt mondja, mikor bemondta a pilóta, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket, és készüljenek a becsapódásra, akkor ő arra gondolt, hogy fél perc múlva meg fog halni. Az lett a gondolata, ha ő tudja, hogy meg fog halni, akkor előzetesen arra gondolt volna, hogy biztos erőt vesz rajta a halálfélelem. Azt mondta: „Ott ültem a gépen, ami már zuhant lefelé, és azt gondoltam húsz másodperc és vége, és nem féltem a haláltól, hanem valami nagy és végtelen szomorúság töltött el, mert a következőt értettem meg, hogy én ezt elszúrtam, elszúrtam. Mert az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak. Akkor ezt elszúrtam, és most tíz másodpercem van még.” A mai evangélium az Isten országának örömhíréről szól, arról, hogy az Isten országa az, hogy kapcsolatban és egységben vagyunk a Szentháromsággal, és kapcsolatban vagyunk egymással.

És mi a másik nagy nehézsége a gazdag ifjúnak, amit ebben a találkozásban ismerhetett föl? Hogy a gazdagságával egy szűk csoport tagjává vált, a gazdagok szűk csoportjának a tagjává. Ha akarja, ha nem, ez sokkal szűkösebben hozza majd számára az életet, ami számít, és az egységet másokkal, ami számít, mint ahogy ő valaha is gondolta volna ezt.

De most hadd jöjjek a következő gondolatig. Mondhatnátok azt, „Jó, hát a gazdag ifjú… Ki gazdag itt? Főleg egy másfél éves covid után? Hát ez az evangélium lehet, hogy nem is nekem szól.” Hadd hozzak ide egy történetet, szintén valódi történet, egy szerzetestől hallottam, de ő egy olyan szegény szegény szerzetes. Ez alatt azt értem, hogy nem úgy van, és ez nem kritika, hogy joggal mondja nekem „Nincs magántulajdonom, de nekünk azért mindenünk megvan.” Őt nevezem gazdag szegénynek. Na most ez a szerzetes, akivel ez történt, ő egy olyan szegény szegény volt. Se neki nem volt, se ott körülötte nem volt. Ezért aztán, természetesen, mert jószívűek voltak, elég sok szegény élt ott a kolostor körül, ahol ők éltek, mert tudták ezek a szegények, hogyha kevés is van a szerzeteseknek, meg fogják osztani. Tényleg így volt, és ott ült egy koldus már hetek, hónapok, és évek óta, és ő mindig ment, és megosztotta az ételt, az italt. Egyszer csak eszébe jutott valami, és a következőt kérdezte – így mondom egyszerűen – ettől a koldustól: „Ide figyelj! Te itt vagy kívül. Miért nem leszel te is szerzetes? Tulajdonképpen pont úgy élsz, mint mi. Azt lehet mondani, nem látom, hogy sok különbség lenne. Jó, kétségkívül mi itt a falakon belül imádkozunk, de ez szinte a napnak a legjobb része. Nem lenne neked sokkal jobb? Gyere be! Az életmód már megvan, és akkor…” Ránézett ez a szegény ember, és azt mondja: „Na azt már nem! Mert az igaz, hogy én szegény vagyok, de még lehetek gazdag.”

Szóval, amikor arra gondolunk, hogy a gazdag ifjú története semmilyen módon nem vonatkozik ránk, akkor éppenséggel nagyon sok olyan szegény van, akinek a figyelmét a gazdagság köti le, az a gazdagság, amire vágyik, az a gazdagság, amit irigyel, az a gazdagság, amit óhajt, az a gazdagság, amit… Értitek. Ezért a gazdag ifjú története éppenséggel nagyjából mindegyikünkről szól, kisebb-nagyobb mértékben. Mert tényleg nem csoda, hogy az ember boldogtalan, ha úgy szegény, hogy ráadásul sóvárog a gazdagság után. Hadd menjek akkor tovább.

Tehát akkor Isten országa közösség és egység a Szentháromsággal és egymással. Hogyha innen indulunk ki, és ez az egyszerű egy-két mondat nem tévedés a részünkről, akkor milyen érdekes, hogy a mai evangélium, a múlt heti, meg az azelőtti mennyire vaskosan hozza ezt a közös témát, az egységnek a témáját. Mert emlékeztek, hogy miről volt szó: Hogyha a legkisebbet is megbotránkoztatjuk valamivel, jaj nekünk, inkább a karunk vesszen, meg a lábunk, mert a legkisebb is Isten országának nagyon fontos személye. Hogy amikor az elbocsájtásról van szó, hogy akkor is az egység és a közösség témája a nagy témánk. Aztán, amikor az apostolok elzavarják a gyerekeket, akik oda akarnak menni Jézushoz, akkor is az egység és a közösség a nagy téma; ne zavarjátok el őket, hát ilyeneké az Isten országa. Aztán ma is, a gazdag ifjúval összefüggésben nem a gazdagság a nagy témánk, hanem az egység és a közösség egymással és Istennel.

Azután a mai evangélium második felében: „Aki elhagyja apját, anyját…” Nem a lemondás a nagy témánk, főleg nem a cölibátus, hanem az egység. Hogy amikor valakik, akikre Jézus utal, valahogy, valamilyen módon ezt teszik, miért csinálják? Azért, mert az egységet nem csak apuval, anyuval, a gyerekeimmel, és a szűk világgal szeretném nagyon intenzíven megélni, hanem sokkal többekkel. Ezt az egységet szeretném megélni, és realizálni, és még inkább valósággá tenni. Ezért mondhatja Jézus azt, hogy aki azzal a szándékkal távolodik el, de nem megtagadja aput, anyut és a rokonságot, hanem azzal a szándékkal, hogy azt az egységet, amit ő mondjuk otthon megélt, aminek a gyökerei, az örömei, a szépsége, az önazonosságnak a talaja ott virágzott ki, hogy ő ezt szeretné kiterjeszteni, és az egységet még intenzívebben megélni, sokak, és sokak, és sokak felé. Hát persze, hogy akkor úgy van, hogy ő tényleg édesanyákra talál majd, és édesapákra, és testvérekre, és barátokra, férjekre és feleségekre, hogy tényleg így van, mégpedig azért, mert ő ezt az egységet realizálja.

Igen ám, de az van a mai evangéliumban, hogy hát, de sajnos a gazdagnak úgy tűnik, nagyon nehéz bemenni Isten országába. És az előző vasárnapi evangélium: „Hacsak nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem is léphettek be Isten országába.” Ugye milyen drámaiak ezek a kijelentések? Mire akarják fölhívni a figyelmünket? Arra, amit a gazdag ifjú sem vett észre és tudatosított magával egészen addig talán, amíg Jézussal nem találkozott. Ez pedig az, hogy nem vagyunk a realitásban. Na, ezt miért mondom így? Mit jelent, hogy nem vagyunk a realitásban? Ez a következőt jelenti. Miről szoktunk beszélni? Arról például, hogy hát, ha van a válás, csak hogy utaljak most a múlt vasárnapira, ó, hát akkor olyan nehéz megteremteni az egységet férj és feleség között. De nehéz megteremteni az egységet a családban! Miért? Azért, mert aztán mindig vannak valakik, akikre azt mondjuk: „Ja, hát a szegényekkel nem vagyok egységben, mert ők nem olyanok, mint én. A reformátusokkal azért nem vagyok egységben, mert reformátusok. Most akkor a jobboldaliakkal, mert jobboldaliak, a baloldaliakkal, mert baloldaliak.” Hadd ne folytassam ezt! Szép lassan nőnek ezek a csoportok, akikkel azért nem vagyunk egységben, mert hát ők ilyenek, olyanok, vagy amolyanok.

Az ember még a családjában is, még ott is, ahol úgy a legelemibb módon élhetné meg az egységet és közösséget, mivel szembesül? Hogy ez nagyon-nagyon nehéz. És amikor az apostolok azt mondják: „De hát akkor ki üdvözülhet?”, és Jézus azt mondja: „Hát, az embernek hmm…, Istennek azonban lehetséges.” Akkor ez mit jelent? Nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy mi másképpen látjuk az egységnek és a közösségnek a gyönyörűségét, valóságát és realitását, mint Jézus és Isten. Mert mi azt mondjuk a közösségről és egységről: „De messze vagyunk tőle. Jaj, hát ez egy hosszútávú cél, hogy esetleg majd akkor másokkal egy közös oltárnál… Jaj, esetleg majd Magyarországon lesz valami egység, hát valamikor, talán…” Ettől vagyunk rosszul, nagyon rosszul. Jézus pedig miről beszél? Hát azt mondja: „Amit a legkisebbnek tettetek, nekem tettétek.” Aztán azt mondja: „Én és az Atya egy vagyunk. Ti valósítsátok meg az egységet, hogy mindenki tudja, hogy közünk van egymáshoz!” Vagyis Jézus a következőről beszél: Az egység az ember számára nem elérendő cél, mert ha így tekintünk rá, nagy szomorúságnak vesszük akkor kezdetét, hanem az egységünk az a valóság. Az a realitás, hogy összetartozunk egymással. A realitás és a valóság az, hogy egybetartozunk, hogy Istennel egybetartozunk, és egymással egybetartozunk, hogy közösségben vagyunk egymással. Ez a realitás. Mi okozza a fájdalmat? Hogy amikor nem ezt valósítjuk meg, akkor kiesünk a valóságból, kiesünk a realitásból, kiesünk Isten országából, és a nagy semmi közepén találjuk magunkat. Nem csoda, hogy rosszul vagyunk.

Amikor Jézus bekopogtat ebbe a világba, azt mondja, bárki tagja, szereplője az Istennel való közösségnek és Isten országának, semmi másra nincs szükség, mint hogy fölismerd, hogy mi a valóság és mi a realitás. Márpedig az az, hogy mi egyek vagyunk, és összetartozunk egymással. Ezért az embernek nem az a dolga, hogy elérje, vagy megvalósítsa az egyéget. Pont fordítva, mi onnan indulunk. Aki az Isten országában van, az tudja, hogy ez az egység maga a realitás és a valóság. Hogyha nem akarnánk egybe tartozni, akkor is egybe tartozunk. Az ember nem tud új teremtést készíteni. Az ember nem alakíthatja át ezt a világot úgy, hogy mi ne tartozzunk össze, vagy hogy ne legyünk Isten teremtményei, ez az embernek lehetetlen. Ezért mi onnan indulunk ki, hogy egybetartozunk egymással. Ezért mi azt nem megvalósítani akarjuk, hanem megélni, és kifejezni, és realizálni, és megmutatni, és fölragyogtatni, és örülni neki. Ez az óriási különbség. És nem csoda, hogy a gazdag ifjú szomorúan távozott, az apostolok meg értetlenkedtek: „Na, hát akkor ez hogyan volna lehetséges?” Azért, mert azt gondolták, hogy az egység, és a közösség, és Isten országa, és azon belül az üdvösség és az örök élet valami olyasmi, ami valami cél, amit az ember megpróbál elérni.

Jézus pedig azt mondja: „Ez van most. Ez már most is van, elhoztam hozzátok Isten országát, ez már most van: az egység és a közösség, az Atya, a Fiú, a Szentlélek, és egymás között ez már most van.” Ez nem egy elérendő cél, hanem „Gyere, lépj be!”, és élj úgy. Azért, mert ez van. Mert Istennek lehetséges. Nem azért, mert átgondolod, hogy fogsz-e tudni ötven-hatvan évig úgy élni a házastársaddal, hogy az mindig örömteli egység legyen. Hát, ha most ezt várjuk, hát… Hogy a papság mindig egy fáklyás menet lesz, mindig átélve a szeretet hullámait mindenki felé…? Ezért van óriási jelentősége, hogy ez nem egy cél, amit megpróbálunk elérni. Ez a valóság és a realitás, ahonnan elindulunk. És az ember újból és újból visszatér az eredethez, a forráshoz, és ehhez a realitáshoz, amit Isten megmutatott Jézusban minden embernek. Ezt tulajdonképpen gyönyörűnek látom, és ezért lehetséges az, hogy a keresztény ember „örömhírről” beszéljen. Mert különben, ha az embernek van célja, amit ő nem tud elérni, hogyan kéne lennünk?

Jézus miért tud úgy élni ezen a földön, hogy az vonzó legyen? Azért, mert azt üzeni nekünk az életével, hogy a közösség Istennel és egymással az nem a mi magatartásunkon múlik, az a létezésünkhöz kapcsolódik. Hogy az emberi méltóságunk, ami van, az nem a magatartásunkhoz, vagy a tetteinkhez kapcsolódik, a birtokláshoz esetleg, hanem a létezésünkhöz kapcsolódik. Ezért az ember, aki a létezéséhez kapcsolódik, az kapcsolódik Istenhez, és kapcsolódik az embertársához. Ezért úgy is mondhatnám, mi akkor az örök élet? Nagyon egyszerűen, az örök élet, hogy az lesz, ami van. Mi az üdvösség? Az üdvösség nagyon egyszerűen, az lesz, ami van. És mi az, ami van? Hogy egybe tartozunk, az van. És mi az, ami van? Hogy az Istennel is egybe tartozunk, hát ez az, ami van. Akkor ez nem egy elérendő cél, hanem itt állunk az Isten országának a kellős közepén, és tulajdonképpen semmi dolgunk nincs, egyszerűen csak csinálni.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)