Lk 2,16-21 - Szűz Mária, Isten anyja

Az Isten által elképzelt béke a pápai enciklikák mentén.

Olvasmány (Szám 6,22-27)

Így szólt az Úr Mózeshez: „Mondd meg Áron főpapnak és fiainak, a papoknak: Így áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal: Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket.”

Szentlecke (Gal 4,4-7)

Testvéreim! Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!” Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

Evangélium (Lk 2,16-21)

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.

Vasárnapi beszéd

Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe van, egyébként hát az új esztendő első napja, de a béke világnapja is, s közben pedig Benedek pápa elköltözött a Teremtő Istenhez. S aztán ahogy osztottam, szoroztam, miről is kellene szólnia ennek a beszédnek, arra jutottam, hogy a béke világnapjához szeretnék most kapcsolódni, mert ennek talán tényleg most igazán komoly aktualitása van. Tehát ez lenne akkor a témánk, és ha már most emlékezünk és imádkozunk Benedek pápáért, akkor minden egyes gondolatot kizárólag pápai enciklikákból és pápai megnyilatkozásokból szeretném idehozni számotokra. Ha ezt még, mondjuk, egy picit talán emberközelibben fogalmaznám meg, akkor a következőképpen mondanám: Azt gyanítom, hogy az előző hetekben, hónapokban, szinte már ez egy egész év, nincs köztünk senki olyan, aki ne imádkozott volna a maga módján, a magunk módján valamiképpen a békéért.

És akkor a téma az így szól, hogy amikor mi a békéért imádkozunk, és ezt még szűkebben is vehetném, katolikus keresztényként, amikor a békéért imádkozunk, valójában miért imádkozunk, mit jelent számunkra az a béke, amiért imádkozunk? És akkor a pápai megnyilatkozások alapján szeretném kidolgozni számunkra azt, mit jelent a béke, amiért olyan természetes, magától értetődőséggel és emberi vággyal imádkozunk? Mi ez a béke? Milyen ez a béke? Az Isten által vágyott és a Földön megvalósítható béke tulajdonképpen milyen természetű? Tehát minden egyes gondolat arról fog szólni, hogy mi az Isten által elképzelt békének a föltétele, és sok esetben nemcsak föltétele, hanem ismérve.

És most már csak egyetlen bevezető mondat, hogy azért látjuk egymást, és kétségkívül el kell ismernem, hogy a szilveszter meghagyta a maga nyomát az arcunkon. Ti is valószínű ezt látjátok rajtam, de én is látom, amit látok. Úgyhogy elnézést kell kérnem, hogy most kevésbé leszek tekintettel az elgyötörtségünkre, hogy talán egy picit tágabb megközelítésben ezeket a gondolatokat érdemes kifejteni akkor is, ha ma egy kicsit nyeklünk-nyaklunk este.

Az első gondolat így szól, hogy akkor tehát az a béke, amiért imádkozunk, az a béke az Isten által adott rendnek része, az Isten szándékának és tervének következménye az a béke, amiért mi szoktunk imádkozni. Ez tehát azt jelenti, hogy nem egyszerűen csak emberi erőfeszítés révén létrejövő állapot, amit hogyha az ember a minden tehetségét, ügyességét összerakja, és olyan megfelelő módon kommunikálva és egyeztetve, és konfliktust kezelve és érdekeket érvényesítve végül aztán megszületik az Isten által óhajtott béke, hogy nem így van, hogy az emberi erőfeszítésnél itt valami többre van szükség. Hogy az a béke, amire mi vágyunk és imádságunkban azt óhajtjuk, az a béke valamiképpen Isten szándéka, megvalósulásának a következménye. Ezért, mikor ezt szoktuk mondani, hogy „Isten is azt akarja, hogy legyen béke.”, ennél van egy fontosabb mondatunk, ez pedig így szól, hogy amikor mi az Isten szándéka szerint élünk, annak következménye és gyümölcse a béke.

Ezért tehát azt lehetne mondani, az elsődleges feladatunk az, hogy Istennek a szándéka alapján próbáljunk létezni ezen a földön, megértve az Isten által adott rendet, ahogyan a pápák erről beszélnek, és annak gyümölcse lesz a béke. Mondhatnám egy picit egyszerűbben, meg talán kicsit szebben is, hogy a béke Isten szeretetének a következménye. És minél inkább közel vagyunk Isten szeretetéhez, és a magunk módján azt minél inkább valósítjuk, annak természetes gyümölcsévé válik a béke, amire annyira vágyunk.

És hogy egy picit olyan emberibbé tegyem ezt a mai beszédet, a békéről három dimenzióban is gondolkodhattok, miközben én beszélek, és válasszátok azt, ami a legérdekesebb nektek. Az első a nemzetek, csoportok közti béke. A második, a csoporton belüli béke, például a család békéje, mert minden, amit az enciklikák és a pápai megnyilatkozások hoznak, prímán használható a családon belüli béke természetének a fölismerésére. És végül az emberi lelken belül megvalósuló vagy megvalósítandó béke. Bármelyikre gondolhattok, miközben én beszélek, és természetesen ezen kívül is bármi másra. Tehát ez volt az első gondolat, nem egyszerűen csak a békére vágyunk és a békéért imádkozunk, az Isten által óhajtott, akart és elképzelt békét igyekszünk megteremteni, az Isten szándékából következik akkor ez a béke.

A második: Nincsen béke az emberi méltóság tiszteletben tartása nélkül. Tehát mindannyian, amikor az emberi méltóságot tiszteletben tartjuk mindenkinél, hisz az emberi méltóság egyetemes minden személyre vonatkozik, az föltétele és máris kimunkálója annak a békének, amiért oly szívesen szoktunk imádkozni. És az emberi méltósághoz tartozik az élethez- és a növekedéshez való jogunk, beleértve az egyeseket és csoportokat és nemzeteket.

A harmadik: Az igazságosság alapján létrejövő békéért szoktunk imádkozni. És ez mit jelent? Jogok és kötelezettségek kölcsönösségéről van akkor szó, amikor az igazságosságot igyekszünk létrehozni. Szent Ágostonnak van egy gyönyörű szép mondása, próbálom ugye idézőjelesen, szó szerint idézni, nyilván a fordítás alapján ez így szól: „Ha elhagyjuk az igazságosságot, mi mások az országok, mint nagy rablószövetkezetek.” Tehát amikor a békéért imádkozunk, vagy azért cselekszünk, annak természetes föltétele, hogy az igazságosságra törekedjünk, mert annak egyik következményeként jön létre az általunk óhajtott béke.

A negyedik, ami nem egyenlő az igazságossággal, ez az igazság érvényre juttatása által való béke. Ami pedig, hogy egyenlők vagyunk az emberi méltóságban, és aztán ez egy gyönyörű kitétel, hogy az erősebbeknek egy családon belül, tehát például a felnőtteknek a gyerekekkel összefüggésben, vagy a nemzeteknek az erősebb nemzet a gyöngével kapcsolatosan, az erősebbnek kötelessége a gyöngébbek segítése. Amit hát elegánsan így szoktunk mondani, hogy „Mi erősek, hordozzuk a gyöngék terheit.” Mert ha én erősebb vagyok, akkor többet kaptam. És ha én többet kaptam, az valamiféleképpen kötelességként jelenik meg nálam, hogy azzal a többel éppen a gyöngét segítsem. Tehát ez volt a negyedik: az igazság alapján.

Az ötödik, hogy a konfliktusmegoldás ne fegyverekkel, agresszivitással jöjjön létre, hanem a kölcsönös megbecsülés révén. Itt megint egy fontos kitételt hadd mondjak: Az ellenkező fölfogások méltányos tekintetbe vétele alapján. Az ellenkező fölfogások méltányos tekintetbe vétele alapján. Ezt mondhatnánk sokkal olyan finomabban, meg olyan emberszabásúbban, és pontosan megértenénk, hogy a családi konfliktusok során, amikor mindannyian egyébként arra vágyunk, hogy legyen egy boldog és békés karácsonyunk, hogy akkor aprópénzre váltva mit jelent ez? Hogy méltányosan tekintetbe vesszük a másik személynek az ellenkező fölfogását.

A hatodik gondolat: A józan ész alapján. Vagyis hogyha létre szeretnénk hozni az óhajtott békét, akkor használhatjuk a józan eszünket, és a józan ész használatának van itt egy fontos jellemzője, hogy a józan ész által is fölismerhető az, hogy szükségünk van egymásra, és hogy az emberi kapcsolatok értékesek. Az emberi kapcsolatok és az egyesek között csoportok és nemzetek közötti kapcsolódás kétségkívül segíti a közjót és az emberiség javát, ezért a béke a közjónak része. És a közjó nem tud létrejönni anélkül, hogy mi ne törekednénk arra, hogy a józan ész alapján ne tekintenénk értékesnek egymást, és ezen belül nemcsak a személyeket, (hanem) a kapcsolatokat és csoportokat és nemzeteket. A pápai megnyilatkozások rendre hivatkoznak egy pápai mondatra, ami így szól: „A békével nem megy tönkre semmi. A háborúval minden megsemmisülhet.” És ezt a mondatot a józan észhez kapcsolhatjuk most az elmélkedésünk során. Vagyis tehát a háborúval mindent tönkretehetünk, a békével nem megy tönkre semmi sem.

A hetedik: A tudomány segítségével. Vagyis annak megértésével, hogy a béke hogyan hozható létre, és a békének milyen föltételei vannak. Csak egyetlen dolgot hadd hozzak ide, ami a szakirodalomban annyira gyönyörűen itt van. Ez pedig így szól, ahogy erről már beszéltünk, az igazságosság részeként; jogok és kötelezettségek, méltányosság alapján. Hogy ez mit jelent? Ha egy családban bármelyik családtagnak az az élménye, hogy az ő jogosultságait, vagy az ő családba betett erőfeszítéseit mások nem értékelik, nem becsülik meg, nem jelzik vissza, nem méltányolják és nem ismerik el, akkor ezek az el nem ismert jogosultságok rombolóvá válnak az emberi lélekben. És ha az emberi lélek csak a maga természetes működésmódjával vesz részt az emberi kapcsolatokban, akkor, ha nagyon egyszerűen szólva, ha én úgy élem meg egy családban, hogy engem ott nem méltányolnak, hogy igazságtalanok velem, hogy az én szempontjaimat a méltányosság és egyebek szempontjából nem értékelik, és meg se akarják érteni, akkor romboló késztetések fognak az emberi lélekben fölerősödni. És hogy az egyes lélekben így van ez, csoportokban és nemzetek esetén is bátran mondhatjuk azt, hogy aki úgy éli meg az egyes személy, vagy egy család, vagy egy csoport, hogy az ő jogosságát és jogosultságait és szempontjait beleértve, akár a sérelmeit nem ismerik el, még nagyobbá válik a belső destrukció, a rombolás és a rombolási késztetés. Ember legyen a talpán, aki annak önmagában és odakint képes valamiféle határt szabni.

A következő, hogy a béke, amiért szoktunk imádkozni, azt is jelenti, hogy annak természetes föltétele a szabadság biztosítása. Másik személy vagy másik csoport, vagy másik nemzet autonómiájának, önrendelkezésének az elismerése. És itt megint egy nagyon fontos mellékszálat hadd említsek. Mert ha kötelessége az erősnek a gyönge segítése, akkor az is kötelessége, hogy az erős úgy segítse a gyöngét, hogy a gyönge önrendelkezése és autonómiája ne sérüljön közben. Tehát a segítésnek nem lehet az az ára, hogy én segítek, de a segítésnek a következménye, hogy közben meg kizsákmányollak. Segítek neked, de közben pedig visszaélek majd az erőfölényemmel. Megyek tovább.

Ami nagyon hangsúlyos, hogy az a béke, amiért szoktunk imádkozni, a cselekvés révén jön létre. Hát, hogy gondolkodunk, meg vágyakozunk rá, meg szépeket kívánunk egymásnak, ez nagyon jó, de nem valószínű, hogy elég. A béke, amiért imádkozunk, az a cselekvésnek a gyümölcse, mégpedig a hitből fakadó, megalapozott béketeremtő magatartás következménye. Tulajdonképpen olyan szép ez a kifejezés, ami hát nem ismeretlen nekünk, hogy „Boldogok a béketeremtők.”, hogy a békét teremteni az egy igazi, Istentől áldott cselekvés.

Milyen szép egy családban, épp egy történet jutott eszembe, hogy azt mondja valaki, hogy annyira jó, hogy nálunk a családban van egy rokon, és amikor Karácsonykor úgy hát szoktak azért konfliktusok is lenni, hogy amikor az a rokon ott van, ő valahogy mindig, mindig tudja tolmácsolni egyiknek a másik álláspontját, valahogy tud olyan békítőleg föllépni. Azt mondta ez az illető nagyon kedvesen: „Félek, mert idén Karácsonykor nem lesz ott.” És nem tudom, azt tudjátok-e, hogy a tíz legstresszesebb életesemény között három pozitív is van, és az egyik a Karácsony. Tehát ezért karácsonykor béketeremtő módon jelen lenni a családban, az egy nagyon áldott tevékenység.

A következő: A különbözőség elfogadása révén. Tehát a béke a különbözőség elfogadása révén jön létre, és itt egy néhány évvel ezelőtt elfogadott dokumentumra szeretnék hivatkozni: A különbözőség nem indokolja a békétlenséget. A különbözőség nem indokolja a békétlenséget. Ezt a dokumentumot nem akárkik írták alá, világvallások képviselői. Világvallások képviselői néhány évvel ezelőtt aláírtak egy dokumentumot, amiben azt írták alá, (hogy) a vallási különbözőségek nem indokolják a köztünk lévő bármiféle békétlenséget. Azért ebben az összefüggésben szívesen mondanám azt, hogy hűha. Lehet, hogy ezzel írom le leginkább, hogy mit gondolok erről.

Most már akkor a vége felé járunk; tizenegy. A megértés szándékával fordulunk egymáshoz. Nem csak az érveket igyekszünk megérteni konfliktusok során, hanem a másik személyét, vagy a másik csoportját, vagy nemzetek történelmét. Tehát a megértés szándékával létrejövő konfliktuskezelésből jön és fakad az a béke, amiért szoktunk imádkozni. És ennek mi is része? Hogy megértjük azt is például egy családon belül, hogy lehet, hogy az egyik valahogy szólt a másikhoz, amit kívülről úgy vehetünk, hogy nem volt bántó, a másik azt mégis megélhette úgy, hogy az számára bántó. Ezért sosem csak a tények egyeztetésére van szükség, hanem arra is, hogy ami történt, azt ki hogyan élte meg. Mert nem egyszer a magatartásunk sokkal inkább kapcsolódik nem ahhoz, hogy mi történt, a tényszerűség, hanem ahogy azt bármelyikünk megélte; egyesként, csoportként vagy nemzetként.

A tizenkettedik gondolat így szól: Az érzékenység, a szolidaritás és az együttérzés fenntartásának a gyümölcse az a béke, amiért szoktunk imádkozni. Azt mondja Ferenc pápa: „Ne váljunk érzéketlenné és ne szokjuk meg a háborút!” S azon nyomban szűkíthetjük a kört: ne szokjunk hozzá, és ne váljunk érzéketlenné akkor, hogyha a családban történik valamiféle ellenségeskedés vagy békétlenség! Ne szokjuk meg a családon belüli agressziót és bántalmazást, hanem őrizzük meg az együttérzésünket és a szolidaritásunkat.

Utolsó előtti gondolat: A megbocsájtás gyakorlása révén. Mert kétségkívül különböző minőségű tárgyalások révén el fogunk oda jutni, hogy majd fölemlegetjük a kölcsönös sérelmeinket, amiket egymásnak okoztunk és kaptunk és adtunk. Ezért egy idő után a megbocsátás kihagyhatatlan része lesz a békének, de a pápai megnyilatkozások mindig hozzáteszik, hogy a megbocsájtás nem következmények nélküliséget jelent. Tehát kölcsönösen megbocsáthatunk egymásnak, de annak a következménye még, hogy sérelmeket szenvedtünk el egymástól, például azt jelenti, hogy emlékezhetünk arra, hogy mi történt és megvédhetjük magunkat, és kizárhatjuk azt, hogy a bántalmazásnak valamilyen formája a nemzetek vagy a családon belüli személyek között tovább folytatódjék. Tehát a megbocsájtás nem következmények nélküliség.

És akkor a záró gondolat így szól. Hogyan jön létre az a béke, amiért imádkozunk? (Úgy,) hogy egyre jártasabbak leszünk a saját lelkünkben, egyre inkább megismerjük a saját lelkünknek mindenféle háborgását. És ez két dolgot is jelent. Az egyik, fölismerjük a saját – nem egyszer – kiszolgáltatottságunkat és tehetetlenségünket olyan erőkkel szemben, amelyek belül veszélyeztetik a saját belső békénket, amelyekkel szemben a kiszolgáltatottságot átéljük. És a másik, hogy a különböző értékes belső késztetések között képesek vagyunk a saját lelkünkben békét teremteni.

Ezért a záró gondolat így szól, hogy szinte mindennek az alapja, hogy ki fog tudni eredményesen béke teremtővé lenni ezen a földön? Az, aki egyre járatosabb abban, hogy a saját lelkünkben a különböző erőket és késztetéseket beleértve, akár romboló erőket, vagy értékek konfliktusát, hogyan tudjuk harmóniába és békébe foglalni. És ezért minél inkább mesterei leszünk annak, mit jelent a szív békéje, annál hatékonyabban tudjuk szolgálni a békét nagyobb összefüggésekben is.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)