A csúcsélmény 2.

2005.11.08.

Megosztom
Elküldöm

A csúcsélmény (folytatás)

Nagy kérdés az, hogy milyen tapasztalatokból indulunk ki? Maslow: A lét pszichológiája felé, c könyv. Mindannyiunknak van néhány életünket meghatározó tapasztalatunk. Ha ezeket ki tudjuk emelni, azt, ami most is hat rám, ami alapvetően befolyásolja az értékrendemet, amiképpen látom a világot, ahogyan a dolgokat jónak, igaznak, értékesnek látok. Jó kiigazítási pontként hat, ha meg akarom vizsgálni életem többi tapasztalatát, ha utakat keresünk. Föltár még valamit: hogy a valódi belső természetünkhöz hűségesek vagyunk-e vagy nem, mert ezekben a kardinális tapasztalatokban a legbensőbb természetünket éltük volna át, ezért, ha ezzel ellentétesen cselekszünk, olyan, mintha önmagunkkal szemben élnénk.

  1. A megismerésben a tárgyakat egészlegesen éljük meg: kapcsolataiktól, hasznosságuktól, célszerűségüktől, céljaiktól függetlenül. Rá tudunk nézni valakire és nem az jut eszünkbe, mi célunk van vele, mi hasznunk belőle, egyszerűen csak látjuk őt, amint van. Személyekre, tárgyakra is megélhetjük ezt. Ilyenkor azt éljük át, mintha csak az lenne és megengedjük annak, hogy legyen.
  2. Az észlelés tárgya kizárólagos és teljes figyelemben részesül. Ilyenkor úgy tapasztaljuk a másikat, vagy azt a dolgot, hogy nem kapcsolódik hozzá értékítélet. Egyszerűen csak ott van és abban a pillanatban elég is. Ez az elfogadásnak az alapélménye. Rá tudok-e nézni valakire úgy, hogy nem értékelem. Úgy ahogy nézem őt, így értékes. Ebben a nem megítélő nézésben az ember gondoskodó szemmel néz, mint amikor az édesanya csak nézi a gyermekét.
  3. Ilyenkor tőlünk, emberektől függetlennek éljük meg a tárgyat. Mint amikor úgy éljük, át, hogy nélkülem is lenne. Az ember sokszor nem a másikat ismeri meg, hanem csak a hozzá való viszonyát. Sosem képes eljutni oda, hogy valamit önmagában legyen képes látni, mindig visszatér önmagához. Meg tudod magadat vizsgálni, hogy képes vagy-e így látni, hogy amikor egy számodra undorító dolgot hosszan nézel.
  4. Ebben a tapasztalatban föltárul a tárgy belső gazdagsága az ismételt látás és magtapasztalás által. Ha képes vagyok így látni valakit, akkor minél többször nézem, annál érdekesebb, minél többször felejtem rajta a szemem, annál szebb. Minél többet nézem így, annál gazdagabb vagyok E a boldog házasság titka, hogy képesek így nézni egymásra. Ennek az ellentéte, amikor valakit bekategorizálok egy szempillantás alatt.
  5. Ilyenkor nem az ego szemszögéből látjuk a világot, mintha nem is az én észlelne. Ilyenkor az észlelés túlhaladja az egót. Ez a fajta észlelés az empátia forrása.
  6. Az ilyen tapasztalat önmagát érvényesíti. Önmagukban hordozzák saját belső értéküket. Nem kell, hogy ezeket a pillanatokat bárki igazolja, sőt mi sem érezzük szükségét annak, hogy igazoljuk. Erre a legjobb példa az istenélmény. Az ilyen pillanatok önmagukért vannak. A házasságnak egyfelől az a célja, hogy legyen. Az ember akkor valósítja meg magát, ha nem célja az, hogy önmagát megvalósítsa, akkor valósítja meg önmagát, ha felülmúlja önmagát.
  7. Ilyenkor jellegzetes módon módosul az idő meg a tér.

A csúcsélmény (folytatás)

Nagy kérdés az, hogy milyen tapasztalatokból indulunk ki? Maslow: A lét pszichológiája felé, c könyv. Mindannyiunknak van néhány életünket meghatározó tapasztalatunk. Ha ezeket ki tudjuk emelni, azt, ami most is hat rám, ami alapvetően befolyásolja az értékrendemet, amiképpen látom a világot, ahogyan a dolgokat jónak, igaznak, értékesnek látok. Jó kiigazítási pontként hat, ha meg akarom vizsgálni életem többi tapasztalatát, ha utakat keresünk. Föltár még valamit: hogy a valódi belső természetünkhöz hűségesek vagyunk-e vagy nem, mert ezekben a kardinális tapasztalatokban a legbensőbb természetünket éltük volna át, ezért, ha ezzel ellentétesen cselekszünk, olyan, mintha önmagunkkal szemben élnénk.

  1. A megismerésben a tárgyakat egészlegesen éljük meg: kapcsolataiktól, hasznosságuktól, célszerűségüktől, céljaiktól függetlenül. Rá tudunk nézni valakire és nem az jut eszünkbe, mi célunk van vele, mi hasznunk belőle, egyszerűen csak látjuk őt, amint van. Személyekre, tárgyakra is megélhetjük ezt. Ilyenkor azt éljük át, mintha csak az lenne és megengedjük annak, hogy legyen.
  2. Az észlelés tárgya kizárólagos és teljes figyelemben részesül. Ilyenkor úgy tapasztaljuk a másikat, vagy azt a dolgot, hogy nem kapcsolódik hozzá értékítélet. Egyszerűen csak ott van és abban a pillanatban elég is. Ez az elfogadásnak az alapélménye. Rá tudok-e nézni valakire úgy, hogy nem értékelem. Úgy ahogy nézem őt, így értékes. Ebben a nem megítélő nézésben az ember gondoskodó szemmel néz, mint amikor az édesanya csak nézi a gyermekét.
  3. Ilyenkor tőlünk, emberektől függetlennek éljük meg a tárgyat. Mint amikor úgy éljük, át, hogy nélkülem is lenne. Az ember sokszor nem a másikat ismeri meg, hanem csak a hozzá való viszonyát. Sosem képes eljutni oda, hogy valamit önmagában legyen képes látni, mindig visszatér önmagához. Meg tudod magadat vizsgálni, hogy képes vagy-e így látni, hogy amikor egy számodra undorító dolgot hosszan nézel.
  4. Ebben a tapasztalatban föltárul a tárgy belső gazdagsága az ismételt látás és magtapasztalás által. Ha képes vagyok így látni valakit, akkor minél többször nézem, annál érdekesebb, minél többször felejtem rajta a szemem, annál szebb. Minél többet nézem így, annál gazdagabb vagyok E a boldog házasság titka, hogy képesek így nézni egymásra. Ennek az ellentéte, amikor valakit bekategorizálok egy szempillantás alatt.
  5. Ilyenkor nem az ego szemszögéből látjuk a világot, mintha nem is az én észlelne. Ilyenkor az észlelés túlhaladja az egót. Ez a fajta észlelés az empátia forrása.
  6. Az ilyen tapasztalat önmagát érvényesíti. Önmagukban hordozzák saját belső értéküket. Nem kell, hogy ezeket a pillanatokat bárki igazolja, sőt mi sem érezzük szükségét annak, hogy igazoljuk. Erre a legjobb példa az istenélmény. Az ilyen pillanatok önmagukért vannak. A házasságnak egyfelől az a célja, hogy legyen. Az ember akkor valósítja meg magát, ha nem célja az, hogy önmagát megvalósítsa, akkor valósítja meg önmagát, ha felülmúlja önmagát.
  7. Ilyenkor jellegzetes módon módosul az idő meg a tér.