Férfi archetípusok (Richard Rohr gondolatai alapján): a király 1.

2009.04.07.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott Benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

Ott tartunk, hogy a férfitémát gyúrjuk, és nagyon jó pontban sikerült befejezni a múltkori alkalmat, és akkor most el tudjuk kezdeni, átgondolni azt, hogy mit is jelent, és mi a tartalma annak, amiről Carl Gustav Jung nyomán, Verena Kast nyomán beszélünk. Vagyis, hogy a személyiségünknek a mély rétegében Jungnak a kifejezése ez: archetípusok találhatók, vagyis olyan egyetemes, az ént már jócskán megelőző, az emberiség kollektív egyetemes tapasztalatát, tudását tükröző magatartás minták, reakció minták, válaszminták, életstratégiák. Ezeket itt őrizzük mindannyian. Ha a komplexusokból indultunk ki, és abból, hogy sokszor a komplexus bennünk sokkal erőteljesebbnek bizonyul, mint az én, és az én annyira szeretne valamit, és a komplexus röhögve áthúzza az egészet. Teljesen odavagyunk, hogy akkor mikor fogunk tudni úgy élni, ahogy szeretnénk, honnan lesz majd az erő, hogy ha kijelölünk valamilyen irányt az életünkben, hogy menni is tudjunk abba az irányba. Hogy az én sokszor annyira tehetetlennek, és gyöngének tűnik. Ezért jutottunk el ehhez a témához, hogy nemcsak komplexusaink vannak, amelyek olyan sajátos énszerűen tudnak működni, nem csak az énünk van, ami jó, hogyha énszerűen tud működni, hanem vannak ezek a kollektív tudattalanban ott élő archetípusok. Elnézést ezekért a szavakért, mindjárt be is fejezem, és utána elkezdünk nagyon egyszerű szavakat használni. Azt mondtuk még a múlt alkalommal, hogy ezek az ősi képek, de nem csak képek, vagy ha képek, akkor a képekben ott vannak a magatartásminták, a reakcióminták, cselekvésmódok, az élethez való hozzáállások, őrzik ezek az ősi képek vagy archetípusok, hogy egyrészt meg van a színük és meg van a fonákjuk. Olyan nincs, hogy a mai alkalommal fogunk beszélni a királynak az őstípusáról, amit minden férfi itt hordoz magában, és ez annyira jó, hogy lehetett az apukánk akármilyen, ezt az ősi emléket az emberiség történetéből itt hordozzuk magunkban. A nők is. A nők számára ez a téma nem csak azért lehet fontos, mert titeket érdekelnek a pasik, hanem azért is, mert természetesen ezek az ősképek ott vannak bennetek is. Sokszor egy-egy nő a saját élettörténetében meglepődve látja, hogy ez egészen férfias. Azzal nincs semmi baj, rá lehet ismerni, mint ahogy a férfi is magába hordozza a nőnek ezeket a egyetemes képzeteit. Amiről a múlt alkalommal is volt szó, hogy színe és fonákja, fénye és sötétje egyaránt meg van ezeknek az ősképeknek, ezért nagyon is pontosan tudjuk, hogy milyen az, amikor valakit teljesen lenyűgöz, és teljesen hatalmába kerít egy igaz királynak a mélyképzete, az emberiség ősi történetéből, de azt itt éli meg, ezért az ő saját, egyéni, nagyon személyes élettörténetét határozza az meg. Mondjuk Szent István király. De legalábbis azt mondhatjuk, hogy az utókor újból és újból saját magában rátalált a jó királynak az őstípusára, és ezt szívesen meglátta Szent Istvánban, oda-vissza. Ha van valaki, aki ezt meg akarja testesíteni, nagyon szívesen meg is látjuk benne. De meg van természetesen az árnyéka is. Ő a diktátor. Hogy milyen könnyű a királynak a negatív oldalával azonosulni, XX. századi történelem. Az egész rettenet, amit a szüleink, nagyszüleink átéltek. Ezekből az archetípusokból a lelkünk mélyén hatalmas erők tudnak fakadni, egy egész életutat képesek vagyunk ennek az erejével végigélni. Van, akit egyetlen ilyen őstípus energetizál egy életen keresztül, legfeljebb annak az ősmintának különböző elemei határozzák őt meg, vagy befolyásolják az életnek a különböző szakaszaiban. De az már inkább szokott lenni, hogy a királynak a különböző aspektusaira találunk rá, vagy először rátalálunk a királyra, aztán rátalálunk a harcosra, aztán persze a szerelmesre, aztán a mágusra, és az életünknek a különböző szakaszaiban valamelyik archetípus az, amelyik leginkább az életünket befolyásolja, ez gyakoribb. De még ide a kezdő megjegyzéshez annyit, hogy tehát óriási dolog, hogyha az én meg tud erősödni, és energiákat kap az archetípusok felől. Óriási dolog. De két veszéllyel áll szemben. Az egyik, hogy elborítja az ént, akkor pszichotikus beteg lesz. Akkor nem az történik, hogy ő a király pozitív erejével éli az életét, és egy igazi királyként családfő, egy királyként közösséget vezet, meg egy királyként főosztályvezető, és az országában mindenki boldogságnak örvend, hanem természetesen ez túllendülhet, és az illető akkor azzal fogad téged a zárt osztályon, hogy természetesen ő Napóleon. A mi megközelítésünkből azt mondhatjuk erről a jelenségről, hogy az illető beengedte ennek az erejét, de nem tudta megvédeni magát ettől az erőtől, és az, hamm, az ént bekapta. Ezért tehát az ereje nagyon sokat segít, de tudnunk kell disztingválni is, tudni kell határokat is tartani, tudni, hogy meddig engedhetem és meddig nem, hogy hol válok fanatikussá, hogy hol válok már megszállottá. Az én nem képes magát megvédeni, ezért fanatikussá, megszállottá válik. Fontos bevezető megjegyzések akartak ezek lenni, hogy azért lássuk, hogy miről van szó, és akkor utána belemehetünk.

A király őstípusa bennünk. 21 pont.

1. A jó királyt alig-alig ismerjük magunkban. Ha az életünkben lettek volna olyan férfiak, akiknek voltak az életében olyan férfiak, akik megtestesítettek valamit a jó királyból, akkor ő nagyon könnyen föl tudja ismerni magában ezt a jó királyt. Sokkal könnyebben tudja átadni magát neki. Épp a Csillagok Háborújával kapcsolatban beszéltünk erről - ami alapművünk - hogy még ott is, mint a XX. század sajátos lenyomata, hogy nem nagyon találunk benne igaz királyt. Az ifjú Skywalkert ismerjük, amikor már nem ifjú Skywalker? Én nem ismerem. Vagy ha meg vannak ezek a részek, szóljatok, mert feltétlen meg akarom nézni, hogy mi lett vele, mikor király lett belőle. Tehát ezért magunkban ezt a pozitív királyt felismerni nem is olyan könnyű, de egy kicsit sem lehetetlen, mert olyan mélyen őrizzük magunkban, hát lehetetlen, hogy ne hallottunk, ne láttunk, ne meséltünk volna magunk is hány és hány mesét. Mátyásról, az igazságosról. Itt őrizzük magunkban. Ha csak negatív képeink vannak a királyról, akkor ezek nagyon könnyen pusztítóak bennünk, bennünket is pusztítanak és sanyargatnak, negatív viszonyunk tud csak lenni a hatalommal, a tekintélyszemélyekkel, a hierarchiával, a nálunk nagyobb erőkkel mindig lázadunk és tiltakozunk és becsméreljük és kritizáljuk és panaszkodunk és nyögünk és kicsinek érezzük magunkat. Nincs pozitív reláció a legtöbb férfi számára ebbe az irányba, mert kevés a bölcs és igazságos, erős király, élmény szinten, gyerekkortól kezdve. Itt lenne egy nagyon kritikus megjegyzésem, hogy például a XIX.- XX. századi magyar történelemből is például, hogyan kezdtük el Ferenc Józsefet idealizálni, valahogy milyen erősen él bennünk a vágy, hogy hátha mégis csak benne megláthatnánk azt, ami ő nem volt. Úgy tűnik, hogy sokkal könnyebben képzelünk el egy jóságos királynőt, mint egy jóságos királyt, minél inkább az életnek a gyakorlata felé haladunk. Egy király, aki bölcs és jóságos, igazságos és emberszerető, ugyan már, az egész elképzelhetetlen. Nőben valamennyire el tudjuk képzelni. Ez nagyon problémás. Szinte elképzelni sem bírunk egy ilyen férfit. Se kint, se bent. Ha kint nem bírom elképzelni, nem tudom leírni, akkor hogy tudna az én bennem hatni, ha még egy képem sincs róla. Azt mondom, hogy ilyen nincs. Előbb-utóbb minden király megbolondul, diktátor lesz, nevetséges lesz. Hát hogy tudna akkor az én bennem előjönni. Pedig ez az izgalmas, hogy én belőlem, hogy tudom előhívni, és az hogy tudja az életemet erővel meghatározni.

2. A király összetart. A királynak az egyik alapvető dolga, hogy az országát összetartja. Összeköt és összetart, de főleg összetart. Az összetartás emlékszem, hogy mondtam már nektek ezt a modellt, ahogyan nagyszerű pszichológus tanította meg, hogy mit jelent, hogy én, felettes én, meg ösztön én. Azt mondta, hogy képzeljük el, hogy van egy birodalom, van benne egy király, ott vannak a parasztok, akik dolgoznak és a munkások, és természetesen van arisztokrácia. A király az én. A királynak az a dolga, hogy összetartsa a birodalmát, vagyis, hogy ne sanyargassa a parasztokat, mert parasztlázadás lesz. De közben pedig ismerje el, hogy az arisztokrácia milyen sokat tud hozzáadni ennek a birodalomnak a fejlődéséhez. Tehát őket meg ne becsülje le. Hogyha a király képes megtartani ezt a nagyon jó egyensúlyt, összetartani a birodalmát, ahol a parasztság is, meg az arisztokrácia is megtalálta a helyét, akkor ott a király valódi király tud lenni. A probléma ott van, hogy ezt igazán ismerjük a saját életünkből, hogy az én, az énbe, ennek a jó királynak az ereje, és minden jó tulajdonsága mintha nem áramlott volna be eléggé, ezért aztán vagy parasztlázadás van, vagy nyomorgatjuk az ösztöneinket, sanyargatjuk őket, lebecsüljük, leprimitívezzük, lenyomjuk. Vagy kigúnyoljuk az arisztokráciát, micsoda nevetséges, morál meg törvények, léhűtőség. Ha bennünk az, az igaz király, élő és eleven és hatékony, akkor szó sincs róla, hogy egyiket a másik ellen kijátszanánk, lebecsülnénk, eltipornánk. Van egy elég erős én, az elég erős én elég bölcs is ahhoz, hogy tudja, az arisztokrácia is bármikor őt elkergeti, de kergetés közben lenyisszantja a fejét. Hogy ne tudná megtenni? Tudunk a történelemből ilyet. Szegény Lajos. Azt is tudjuk, hogy milyen az, amikor palotaforradalom van. Ezt is pontosan tudjuk. Tehát a király nem egyszerűen attól király, hogy a kezében van az ország alma meg a jogar, hanem attól, hogy elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy lentről is meg föntről is őt simán eltiporják. Ezért elég bölcs ahhoz, hogy állandó párbeszédben van lefelé is, fölfelé is. Ráadásul össze is köti ezt a kettőt, összetartja őket. Amilyen egyszerűen hangzik, akkora nagy művészet, de közben fontos dolgokról beszélünk. A király tartja össze egyébként a többi archetípust is bennünk, a harcost, a szerelmest és a mágust. Ha nincsen viszonylag erős, jó király, ezek össze-vissza rángatnak bennünket. Ha a király a helyén van, akkor a bennünk élő szerelmes, a bennünk élő harcos, és a bennünk élő mágus teszi a dolgát. Attól király a király, hogy meg tudja mondani, hogy neked ez, neked meg az a dolgod, és azt tegyed, és akkor teszik is. Ha a király nincs a helyén, akkor baj van. A király az, aki tehát összetart, összetartja az eget a földdel. A királynak állnia kell a lábán, és áll is. A jó király ebből a szempontból nagyon reális, a királyt jellemzi a tudatosság, a racionalitás, áll a lábán, de a jó király tudja azt is, hogy akkor tud a lábán állni, és akkor lesz jó a parasztságnak meg az arisztokráciának, hogyha közben össze tudja kötni a földet az éggel. Egy olyan király, aki tudja, hogy nem az övé a hatalom, hanem, hogy az Istentől kapta, és Isten nevében kell neki a szó leggyönyörűbb értelmében összetartani az országot, hát nem jön rögtön egy vágy bennünk, hogy hát, ha ez ilyen lenne, akkor ezt az egész vircsaftot be lehetne fejezni. Most nem nosztalgiázni akartam, de hogyha ilyen lenne, dehogy zavarna minket, hogy királynak hívják, hát csak legyen. De tartsa össze a földet az éggel. Ha csak a földön áll és nem tartja az eget össze a földdel, akkor, jaj nekünk. Akkor Istenként kell majd dicsőíteni nagyon hamar.

3. Minél több mindent tart össze bennünk a király, annál nagyobb királyok vagyunk. Minél több mindent vagyunk képesek integrálni, minél több igazság jelenik meg az életünkben, minél több mindenkivel tudunk valamiféle közösségben létezni, valamiképpen megértők lenni, vagy az együttérzésünk minél több ember felé tud egyáltalán megnyilatkozni, annál nagyobb királyok vagyunk és a király bennünk annál erősebb, és a birodalma is annál hatalmasabb. Kint és bent. Világos, hogy a belső dolgainkról beszélek. Minél több mindent tudunk összetartani, annál több az erő, de annál integráltabbak is vagyunk, annál árnyaltabbak és gazdagabbak, de annál nagyobb a meló. A király abban zseniális, hogy megtudja határozni a dolgoknak a helyét, hogy minek, hol van a helye. Az életünket megnézhetnénk ebből a szempontból, hogy tudjuk-e, hogy az életünkben a dolgoknak, személyeknek hol van a helye, és ha sikerül mindent a helyére tenni, az életünk egészen jó lesz. Az egész életünket nézhetnénk ebből a megközelítésből, semmi más problémánk nincs, minthogy sok minden az életünkben egyszerűen nincs a helyén. A király tudja, hogy minek, hol van a helye. Ezért olyan nagy, ezért tartja ő össze a szerelmest, a mágust, a harcost, ebben a birodalomban, itt bent. Mert ő tudja, hogy kinek, minek, hol van a helye. Mondanék egy példát, ami úgy megérintett engem, hogy szerintem József, Máriának a párja, társa - már hogy az Istenszülő szűzről beszélek - hogy József számomra egy igazi király. Annak a zsenialitását hozza, hogy állandóan képes megtalálni a helyét. Látja az álmot, és azt mondja, hogy nekem Mária mellett van a helyem. Mikor ott vannak Betlehemben, megint egy álmot lát, szaladjatok innen, mert Heródes halálra keresi a gyermeket, gyerünk, akkor a családot biztonságba kell helyezni, megyünk Egyiptomba. Tök mindegy, hogy idegen föld, tök mindegy, hogy félünk, tök mindegy, hogy pici baba. Meg kell találni a helyünket, ahol tudunk élni. Újabb álom. Heródes. Jöhetünk vissza, gyerünk, fogja a kisbabát - már nem is olyan pici – feleségét, és ahogy a szentírás mondja, „ és letelepedtek Názáretben”. Ezért aztán Jézust názáretinek hívják, mert az apukája elég okos ahhoz, hogy azt mondja, hogy itt fogunk élni. Hogy el tud menni, vissza tud jönni, megtudja először a saját helyét találni Mária életében, kisfia életében. Csodás Józsefben az, hogy egy picit sem gondolja azt, hogy neki rivalizálnia kellene Jézussal. Ez a legkeserűbb tapasztalatunk tud lenni, hogy az apánkban a király nincs a helyén, ezért a nyomorul kisfiával szórakozik. Ha valakiben a király a helyén van, az szórakozik a saját gyerekével? Fel sem merül. Nevelgeti az utódot, nem szórakozik vele, meg beszól neki, meg lebarmozza, meg kigúnyolja, meg megveri. Tehát József az a valaki, aki megtalálja a helyét a számára fontos emberek életében, megtalálja a helyét Isten mellett, Isten tervében, de megtalálja a helyét. Betlehem, Egyiptom, Názáret, itt áll a földön. Nekem ez nagyon tetszik. József ebből a szempontból egy igazi zseni. Ez azt is jelenti, hogy a király tudja, hogy hogyan kell viszonyulni másokhoz. Milyen egyszerűen hangzik, és megint milyen zseniális. Ha teret engedünk magunkban a jó királynak, a jó király tudja, hogy ennek ezt kell adni, annak azt, ettől kérni kell, itt most hallgatni kell, itt most szólni kell, itt most meg kell jeleníteni az erőt, itt most egyáltalán nem kell megjeleníteni az erőt. A bennünk élő jó király tudja, hogy milyen viszonyban legyen. Épp a mai evangélium jutott eszembe. Állandóan beszélünk Jézus tanításáról. Jézus tanítása elsősorban az ő személye, aztán a kapcsolata, és azután meg a szavak. Maga a személy sokkal fontosabb, mint amit mond, és a kapcsolatai sokkal többet mondanak el Isten üzenetéről, mint ahogy silabizáljuk a kis történeteket. Jézus búcsú beszédében azt mondja, hogy egy közületek elárul engem. Hogy mennyire a kapcsolataiban él, és mennyire pontosan meghatározza ezeket. Közületek egy. Ezek a nyomorult apostolok meg egyáltalán nem ebben a világban vannak, hanem mit csinálnak? Csak nem én, csak nem én? Mikor Jézus 28 ezerszer megmondta, hogy ez meg fog történni. Nem, ők 2 perccel előbb akarják tudni, hogy ki is az. Ahelyett, hogy meghallanák ezt a gyönyörű mondatot, hogy a mester azt mondja, hogy egy közületek. Akivel évek óta együtt eszem, közületek egy. Hogy lehet ez? Ez az ember elkerül a helyéről, milyen szép az a kép, ahogy Jézus leülteti a tanítványokat, és mindenkinek meg van a helye, de valaki kibillen a helyéről. Mi a királynak még a zsenialitása? Nem csak tudja a helyét saját magának, a dolgoknak, a személyeknek, a kapcsolatoknak, és tud viszonyulni ezekhez, hanem a király határozza meg a határokat. A király az, aki azt mondja, hogy itt van a határ. Az országnak itt vannak a határai, és a rossz király az, aki esztelenül ezeket a határokat, újból és újból tágítja és nyomja és nyomja kifelé. A kínai nagy fal építéséről azt mondják a hozzáértők, hogy a kínai nagy fal elsősorban nem azért épült, hogy a kívülről jövő támadóktól megvédje az országot, hanem, hogy a nép ne menjen már tovább. Már így is akkora. A király nem tudja egybetartani. Ha valami túlterjeszkedik azon, amit a király képes egybetartani, az egész birodalom tönkremegy. Ha meg tudta volna a király húzni a határokat, a birodalom még ma is áll. Ezt az életünkben nem tapasztaltuk? Ha nem tudjuk idejekorán a határt meghúzni, annyi nekünk, elszállunk, mint a lufi. Az életünk egyik legizgalmasabb témája a határtartás. Egyszer milyen szép lenne, nagyböjt van, rászánnátok egy fél napot, életem és a határaim. Ez egy olyan zseniális téma, az egész életet le lehetne írni ebből a szempontból. Ahogy egy pici csecsemő, nincs határ közte meg az anyukája között, nem is akarja, hogy legyenek, de kénytelen megtanulni, hogy vannak határok. Ezek a határok néha el tudnak tűnni, és egy mély egység tud létrejönni, de aztán a határoknak megint vissza kell állniuk. A szerelemnek ez a romantikus mítosza, ami beleng bennünket, azzal próbál csalogatni, hogy lehetséges az, hogy te majd valakivel úgy leszel szerelmes, hogy akkor eltűnnek a határok, meg van a nagy egybeolvadás, és ennek sose lesz vége. Utána, ha tetszik, ha nem, a határok fölállnak. Az anya elmegy és visszajön, hogy a kisgyerek 2 évesen elmegy és visszajön, micsoda játék, az életkornak egy fontos szakasza. Az eltávolodás, újra közeledés. Játszik a határokkal. Eddig voltam a rácsos ágyba, és az anyám mondta meg, hogy a határ az itt van. Most fölállok a puha talpamra, és most én távolodok, közeledek. Az egész életünkben ezzel játszunk, és nem találjuk a határokat. Meg tudjuk-e találni a helyes határokat, de nagy művészet ez, a király bennünk tudja.

Gyónt egy idős ember nálam. A következőt mondta: Tudod az történt az életemben, hogy leléptem az útról. Itt volt az út, ezen kellett volna mennem, leléptem az útról, amiatt elvesztettem az igazságot, aminek a következtében tönkrement az életem. Nyilván ez az én vagyok az út, az igazság és az élet, ahogy Jézus mondja magáról, és ez a férfi hetvenvalahány évesen így foglalta össze az életét. Ez nagyon brutális így, de mindegy ezt neki most át kell élni, ezen át kell mennie. Ezzel kezdődik, hogy letérek az útról, egy határt átlépek, amit nem kellene átlépni, mindig erről van szó. Nem csak az lehet probléma, hogy állandóan átlépem a határokat. Többet iszok, többet eszek, bármi. De olyan is van, hogy kevesebbet, az is probléma. Ha van bennünk egy egészséges király, az azt mondja, hogy na, most kilovagolunk. Akiben nincs egészséges király: Most menjek, vagy maradjak?

A pap a következő levelet írja, egyenesen Rómába. „Főtisztellendő Pápa Úr! Van egy mélységes tisztelettel, de mégis csak számomra fontos kérdés. Szabad-e pálinkával misézni?” Hát persze, hogy a levél nem jut el a pápához. Rögtön alacsonyabb szinten megválaszolják, és nyitja ki a borítékot, három mondat, nagyon szigorú levél. „Pálinkával nem lehet misézni.” Az egyszerű pap bácsi elolvassa. Ír egy újabb levelet. A levél tartalma a következő: „Főtisztelendő főhatóság! Nem azt kérdeztem, hogy lehet-e, mert lehet, én kipróbáltam, hanem hogy szabad-e.” Lehet, szabad. Ezek is határok. Mentálhigiénés szakemberek képzésében vagyok benne 9 éve. A mentálhigiénés szakemberek, hogy ha egyetlen dolgot megtanulnak a 6 félév alatt, egyet. Ez pedig az, hogy képesek a határokat tartani. Ha ezt megtanulták, nem volt hiába a 6 félév. Hogy tudják, hogy hol vannak a kompetencia határok, én határok, szakmaiság határai, a felelősségvállalás határai. Ha ezt valaki tudja, boldog lesz ezen a földön. Ebbe megyünk teljesen tönkre, hogy a felelősség határait rossz helyen húzzuk meg, kompetencia határait rossz helyen húzzuk meg. Az anyám még mindig bele akar szólni abba, hogy…Rossz helyen húzta meg a határt anyuka, odébb a fallal. Ezt itt leromboljuk szépen, egy kicsit odébb…Az egész életünk határ, a király az, aki tudja hol a határ. Meg tudja azt húzni, és azt tudja mondani, hogy eddig és nem tovább.

Van egy indiai mondás, azt mondja: „Mindig úgy egyél, hogy a gyomrod egy negyede maradjon üres.”

Mit jelent még a határtartás? Az idő is határt szab. Az idő egy természet adta határ. De nagydolog az, ha valaki ezt a határt képes folyton folyvást képes ezt az életében tiszteletben tartani. Jött hozzám egy 70 éves pedagógus, azt mondta: „Feri atya! Akármilyen furcsán is hangozhat neked, de én még sosem késtem. Én még életemben sohasem késtem.” Most vagy ennyire idős, hogy már nem emlékszik, vagy tényleg. De úgy kinézem belőle. Olyan gyönyörű a szentírásban, hogy meg van mindennek a maga ideje. Úgy tetszik mikor a jegyesek az esküvőn ezt a szentírási szakaszt kérik. Boldog életet tud élni a földön az, aki tudja mikor, minek, hol van az ideje. Micsoda fölszabadulást hozott nekem az, mikor rájöttem, hogy 40 évesen nem kell bölcsnek lenni. Nagyon fölszabadító. Rájöttem, hogy bölcsnek 70 évesen kellene lenni, ha megélem. Akkor most még nem kell bölcsnek lenni. Még most szabad kicsit nem érteni dolgokat, meg tapasztalni. Még csak 40 vagyok. 40 évesen az ember még a tapasztalatait rakosgatja jobbról balra. A szülők átlagban, a kutatások szerint 3-4 évvel látják fiatalabbnak a gyerekeiket, mint azok valójában. Ebből máris rengeteg probléma adódik. Ez mit jelent? A 16 éves lányt, az édesapja meg az édesanyja 12-nek nézi. Naná, hogy nem engedi el. De ő már 16.

Egy csipet bölcsesség. Mikor egy szülő azt tudja mondani, hogy de nagydolog az, hogy az én 18 éves fiam tud pofátlan és szemtelen lenni, de hála Istennek, mert itt van az ideje.

Egy igazán jó apa, meg egy jó anya, nagy teher annak a 18 évesnek, mert egy jó apától meg egy jó anyától nincs kedvünk leválni. Ezért ha egyébként egy jó apa meg egy jó anya, az ő jó kisfiától, aki 18 éves, a rendes lányától, aki 17, azt tapasztalja, hogy megbolondult, és teljesen igazságtalanul beszól az apjának, az anyjára meg rávágja az ajtót, ők mikor a lány elment, gyújtsanak gyertyát és adjanak hálát Istennek. Sikerülni fog neki leválni. Éppen egy serdülőnek valóban sokszor az igazságtalanságig menően bele kell rúgnia a szüleibe, meg kell tanulni valahogy a szüleinket utálni – értsétek jól – hogy le tudjunk az utálat erejével válni, aztán minden szépen helyreáll. Üvölteni tudnék. Köztetek is volt olyan, hogy egy csecsemőnek nem nevelési elvekre van szüksége, nem kér nevelési elveket, hanem megfelelő gondoskodásra van szüksége a szükségleteire vonatkozóan. Nem kellenek neki a nevelési elvek, nem lakik vele jól, nem lesz tiszta a kis popsija. Lehetetlen, abszurd gyerekeket tönkretevő mentalitás, hogy már a kis csecsemő is tanulja a rendet. Olyan kicsin múlna. Azon, hogy a bennünk élő király meg királynő azt mondja, hogy most van itt az ideje, hogyha sír, fölvegyem, hogy pusziljam. Gyönyörű kutatások vannak, hogy egy csecsemő – egy napos, két hetes, egy hónapos csecsemőket vizsgáltak – azt állítják, hogy már egy pici csecsemő kapcsolatot kezdeményez a szüleivel. Kezdeményezi a kapcsolatot. Mi ennek az üzenete? Kedves leendő apukák és anyukák. Leendő pici csecsemőtök társas lénynek születik, szociális lény. Nem kell vasszigorral belenevelni, hogy társadalomban él, és 2 évesen nem kell ismernie az órát. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek határok. Mindennek meg van az ideje. A csecsemőnek éppen az, hogy babusgassuk.

A király megmutatja az igazságot, de főleg a valóságot, hogy mi az, ami van. A király tudatos, áll a földön, ismeri a határokat, és tudja, hogy mi az, ami van, és ezért ismeri az igazságot. A királyhoz milyen gyakran asszociáljuk azt, hogy a király az, aki ítélkezik. Egyszer gyerekekkel játszottam olyat egy vasárnapi misén, hogy Krisztus király vasárnapja volt, kértem a gyerekeket, kiraktuk a papi széket, és aztán bárki beleülhet, ő lehet egy-két percig a király. De királyként meg fogom őt kérdezni, hogy milyen rendeleteket bocsájt ki az országa számára. 4-5 éves gyerekek jöttek, beültek, nem ért le a lábuk, és az egész templom előtt ők lehettek a király, de ha ő a király, akkor hozzon igazságos rendeleteket. Nagyon jókat mondtak. Miért? Mert a király archetípusa segítségükre sietett. A meséken keresztül, amiket már hallhattak anyuci, apuci, nagymama, nagypapa és a többiektől. Tehát a király ismeri a valóságot, az igazságot, és a király ítélkezik. Mit jelent ez, hogy ítélkezik a király? Nem azt jelenti, hogy rettegünk tőle, mert vagy ő nyisszantja le a fejünket, vagy mi az övét, ha nem igazságosan uralkodik. Hanem, a király az, aki fényt hoz. Képes az országát fénnyel megvilágítani, hogy mindenki láthassa, hogy kinek, minek, hol van a helye. Hol vannak a határok, és minek, mikor van itt az ideje. Mert ezt fénnyel meg tudja világítani, ezért ő folyton-folyvást az igazsággal találkozik. Szembesíti magát az igazsággal. A bennünk élő király elemi alkalmassággal van arra nézve, hogy az igazságossággal találkozzon, mert képes a fénybe hozni az életét. Emiatt tud mit kezdeni a szeretettel is. A legtöbb félelmünk az ítélkezéstől, itt az emberi kapcsolatainkban is, meg mindenféle utolsó ítélettől valójában egy nagyon egyszerű dolognak a következménye. Hogy nincs megfelelő viszonyunk a fényhez, az igazsághoz és a szeretethez. Ugyanis ha valakinek egy megfelelő viszonya van a fényhez, meg meri magát világítani, mer a világosságban állni. Emiatt látja az árnyékát is, emiatt találkozni tud az igazsággal, emiatt fogja tudni, hogy a fény nem akar leleplezni, a fénynek az a dolga, hogy világítson, és a fényben lehet látni dolgokat. Nem leleplez a fény, ez egy emberi hozzáadás. Az igazság nem ítéletet tart. Az igazság föltárja, hogy ez igen, az nem. Ez jó, az rossz. Az igazság nem tart ítéletet, csak megmondja. Azután pedig a szeretet, az nem bélyegez meg, nem süt ránk billogot, nem szégyenít meg. Akinek megfelelő viszonya van a szeretethez, az sosem gondolja, hogy végül az embert megszégyeníti, végül az embert beletapossa a sárba. A király az a valaki, aki egyszerűen csak fény, igazság és jóságos uralkodás, ennyi. Ezt, ha valaki neurotikus, nincsen megfelelő viszonya ehhez a háromhoz, rettenetes ítéletként féli. Ha valaki egészséges, már átment az ítéletem, mert megfelelő viszonyba hozta magát a fénnyel, az igazsággal és a szeretettel. Akkor ott hol az ítélet? Már átment rajta. Ezért szomorúsággal tölt el, ha valaki az életét mindenféle ítélkezéstől, emberi, isteni ítélkezéstől való félelemben tölti. Ez engem nagy szomorúsággal tölt el, mert ez azt jelenti, hogy mindenféle ítélettől, ítélkezéstől, megszégyenítéstől, megszégyenüléstől fél, valójában egy lehetetlen viszonyt tart fönn a fénnyel, az igazsággal meg a szeretettel. Ez csak ezt jelenti. A király tudja, hogy nem lehet elkerülni a fényt, az igazságot és a szeretetet. Nincs olyan emberi élet, amiben ezt a hármat el lehetne kerülni. Ezért nincs szükség ítélkezésre.

4. A király rendet tart és ad. Békét teremt. A király az, aki a birodalmában képes rendet tartani, békét teremt. A király, mert elég erős, és sok mindent tart össze, tudja, hogy mikor, minek van az ideje, és hol vannak a határok, ezért a király képes lemondani a nyugalmáról a béke érdekében. Az lehetetlen, hogy valaki a szív békéjéhez eljusson, ha állandóan nyugalmat akar magának. Olyan nincsen. A király pontosan tudja, hogy királynak lenni elég nagy macera. Az angol királynőt kritizálták a sajtóban, nagyon gyakran azért, hogy amikor az országban valami nehézség van, nem jön el királyi trónusáról, hogy oda menjen, ahol valami nehézség van. Egy király föl kell, hogy tudja adni a nyugalmát, hogy aztán az országban béke legyen, és ne békétlenség. Kedves férfiak! Este mikor már nagyon fáradtak vagytok, és a feleségetek még körülbelül 3000 karaktert akarna lebeszélni… Kutatók kiszámolták, hogy a férfi 3000 karakter, nő 7000 karakter. Tehát ha a nő, például a pici gyerekekkel van, akik közül egyik sem beszél még, olyan karakter kimondási éhsége van. Ha békét akarsz, add fel az esti nyugalmadat, de annak egy részét mindenképp, mert ennek itt van az ideje. Ott van az ideje, hogy beszélj a feleségeddel, ami azt jelenti, hogy had mondja. Te már régen túl vagy a 3000-en, ő meg még csak 4000-nél tart. Egy bölcs király képes föladni a nyugalmát.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm

Isten hozott Benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

Ott tartunk, hogy a férfitémát gyúrjuk, és nagyon jó pontban sikerült befejezni a múltkori alkalmat, és akkor most el tudjuk kezdeni, átgondolni azt, hogy mit is jelent, és mi a tartalma annak, amiről Carl Gustav Jung nyomán, Verena Kast nyomán beszélünk. Vagyis, hogy a személyiségünknek a mély rétegében Jungnak a kifejezése ez: archetípusok találhatók, vagyis olyan egyetemes, az ént már jócskán megelőző, az emberiség kollektív egyetemes tapasztalatát, tudását tükröző magatartás minták, reakció minták, válaszminták, életstratégiák. Ezeket itt őrizzük mindannyian. Ha a komplexusokból indultunk ki, és abból, hogy sokszor a komplexus bennünk sokkal erőteljesebbnek bizonyul, mint az én, és az én annyira szeretne valamit, és a komplexus röhögve áthúzza az egészet. Teljesen odavagyunk, hogy akkor mikor fogunk tudni úgy élni, ahogy szeretnénk, honnan lesz majd az erő, hogy ha kijelölünk valamilyen irányt az életünkben, hogy menni is tudjunk abba az irányba. Hogy az én sokszor annyira tehetetlennek, és gyöngének tűnik. Ezért jutottunk el ehhez a témához, hogy nemcsak komplexusaink vannak, amelyek olyan sajátos énszerűen tudnak működni, nem csak az énünk van, ami jó, hogyha énszerűen tud működni, hanem vannak ezek a kollektív tudattalanban ott élő archetípusok. Elnézést ezekért a szavakért, mindjárt be is fejezem, és utána elkezdünk nagyon egyszerű szavakat használni. Azt mondtuk még a múlt alkalommal, hogy ezek az ősi képek, de nem csak képek, vagy ha képek, akkor a képekben ott vannak a magatartásminták, a reakcióminták, cselekvésmódok, az élethez való hozzáállások, őrzik ezek az ősi képek vagy archetípusok, hogy egyrészt meg van a színük és meg van a fonákjuk. Olyan nincs, hogy a mai alkalommal fogunk beszélni a királynak az őstípusáról, amit minden férfi itt hordoz magában, és ez annyira jó, hogy lehetett az apukánk akármilyen, ezt az ősi emléket az emberiség történetéből itt hordozzuk magunkban. A nők is. A nők számára ez a téma nem csak azért lehet fontos, mert titeket érdekelnek a pasik, hanem azért is, mert természetesen ezek az ősképek ott vannak bennetek is. Sokszor egy-egy nő a saját élettörténetében meglepődve látja, hogy ez egészen férfias. Azzal nincs semmi baj, rá lehet ismerni, mint ahogy a férfi is magába hordozza a nőnek ezeket a egyetemes képzeteit. Amiről a múlt alkalommal is volt szó, hogy színe és fonákja, fénye és sötétje egyaránt meg van ezeknek az ősképeknek, ezért nagyon is pontosan tudjuk, hogy milyen az, amikor valakit teljesen lenyűgöz, és teljesen hatalmába kerít egy igaz királynak a mélyképzete, az emberiség ősi történetéből, de azt itt éli meg, ezért az ő saját, egyéni, nagyon személyes élettörténetét határozza az meg. Mondjuk Szent István király. De legalábbis azt mondhatjuk, hogy az utókor újból és újból saját magában rátalált a jó királynak az őstípusára, és ezt szívesen meglátta Szent Istvánban, oda-vissza. Ha van valaki, aki ezt meg akarja testesíteni, nagyon szívesen meg is látjuk benne. De meg van természetesen az árnyéka is. Ő a diktátor. Hogy milyen könnyű a királynak a negatív oldalával azonosulni, XX. századi történelem. Az egész rettenet, amit a szüleink, nagyszüleink átéltek. Ezekből az archetípusokból a lelkünk mélyén hatalmas erők tudnak fakadni, egy egész életutat képesek vagyunk ennek az erejével végigélni. Van, akit egyetlen ilyen őstípus energetizál egy életen keresztül, legfeljebb annak az ősmintának különböző elemei határozzák őt meg, vagy befolyásolják az életnek a különböző szakaszaiban. De az már inkább szokott lenni, hogy a királynak a különböző aspektusaira találunk rá, vagy először rátalálunk a királyra, aztán rátalálunk a harcosra, aztán persze a szerelmesre, aztán a mágusra, és az életünknek a különböző szakaszaiban valamelyik archetípus az, amelyik leginkább az életünket befolyásolja, ez gyakoribb. De még ide a kezdő megjegyzéshez annyit, hogy tehát óriási dolog, hogyha az én meg tud erősödni, és energiákat kap az archetípusok felől. Óriási dolog. De két veszéllyel áll szemben. Az egyik, hogy elborítja az ént, akkor pszichotikus beteg lesz. Akkor nem az történik, hogy ő a király pozitív erejével éli az életét, és egy igazi királyként családfő, egy királyként közösséget vezet, meg egy királyként főosztályvezető, és az országában mindenki boldogságnak örvend, hanem természetesen ez túllendülhet, és az illető akkor azzal fogad téged a zárt osztályon, hogy természetesen ő Napóleon. A mi megközelítésünkből azt mondhatjuk erről a jelenségről, hogy az illető beengedte ennek az erejét, de nem tudta megvédeni magát ettől az erőtől, és az, hamm, az ént bekapta. Ezért tehát az ereje nagyon sokat segít, de tudnunk kell disztingválni is, tudni kell határokat is tartani, tudni, hogy meddig engedhetem és meddig nem, hogy hol válok fanatikussá, hogy hol válok már megszállottá. Az én nem képes magát megvédeni, ezért fanatikussá, megszállottá válik. Fontos bevezető megjegyzések akartak ezek lenni, hogy azért lássuk, hogy miről van szó, és akkor utána belemehetünk.

A király őstípusa bennünk. 21 pont.

1. A jó királyt alig-alig ismerjük magunkban. Ha az életünkben lettek volna olyan férfiak, akiknek voltak az életében olyan férfiak, akik megtestesítettek valamit a jó királyból, akkor ő nagyon könnyen föl tudja ismerni magában ezt a jó királyt. Sokkal könnyebben tudja átadni magát neki. Épp a Csillagok Háborújával kapcsolatban beszéltünk erről - ami alapművünk - hogy még ott is, mint a XX. század sajátos lenyomata, hogy nem nagyon találunk benne igaz királyt. Az ifjú Skywalkert ismerjük, amikor már nem ifjú Skywalker? Én nem ismerem. Vagy ha meg vannak ezek a részek, szóljatok, mert feltétlen meg akarom nézni, hogy mi lett vele, mikor király lett belőle. Tehát ezért magunkban ezt a pozitív királyt felismerni nem is olyan könnyű, de egy kicsit sem lehetetlen, mert olyan mélyen őrizzük magunkban, hát lehetetlen, hogy ne hallottunk, ne láttunk, ne meséltünk volna magunk is hány és hány mesét. Mátyásról, az igazságosról. Itt őrizzük magunkban. Ha csak negatív képeink vannak a királyról, akkor ezek nagyon könnyen pusztítóak bennünk, bennünket is pusztítanak és sanyargatnak, negatív viszonyunk tud csak lenni a hatalommal, a tekintélyszemélyekkel, a hierarchiával, a nálunk nagyobb erőkkel mindig lázadunk és tiltakozunk és becsméreljük és kritizáljuk és panaszkodunk és nyögünk és kicsinek érezzük magunkat. Nincs pozitív reláció a legtöbb férfi számára ebbe az irányba, mert kevés a bölcs és igazságos, erős király, élmény szinten, gyerekkortól kezdve. Itt lenne egy nagyon kritikus megjegyzésem, hogy például a XIX.- XX. századi magyar történelemből is például, hogyan kezdtük el Ferenc Józsefet idealizálni, valahogy milyen erősen él bennünk a vágy, hogy hátha mégis csak benne megláthatnánk azt, ami ő nem volt. Úgy tűnik, hogy sokkal könnyebben képzelünk el egy jóságos királynőt, mint egy jóságos királyt, minél inkább az életnek a gyakorlata felé haladunk. Egy király, aki bölcs és jóságos, igazságos és emberszerető, ugyan már, az egész elképzelhetetlen. Nőben valamennyire el tudjuk képzelni. Ez nagyon problémás. Szinte elképzelni sem bírunk egy ilyen férfit. Se kint, se bent. Ha kint nem bírom elképzelni, nem tudom leírni, akkor hogy tudna az én bennem hatni, ha még egy képem sincs róla. Azt mondom, hogy ilyen nincs. Előbb-utóbb minden király megbolondul, diktátor lesz, nevetséges lesz. Hát hogy tudna akkor az én bennem előjönni. Pedig ez az izgalmas, hogy én belőlem, hogy tudom előhívni, és az hogy tudja az életemet erővel meghatározni.

2. A király összetart. A királynak az egyik alapvető dolga, hogy az országát összetartja. Összeköt és összetart, de főleg összetart. Az összetartás emlékszem, hogy mondtam már nektek ezt a modellt, ahogyan nagyszerű pszichológus tanította meg, hogy mit jelent, hogy én, felettes én, meg ösztön én. Azt mondta, hogy képzeljük el, hogy van egy birodalom, van benne egy király, ott vannak a parasztok, akik dolgoznak és a munkások, és természetesen van arisztokrácia. A király az én. A királynak az a dolga, hogy összetartsa a birodalmát, vagyis, hogy ne sanyargassa a parasztokat, mert parasztlázadás lesz. De közben pedig ismerje el, hogy az arisztokrácia milyen sokat tud hozzáadni ennek a birodalomnak a fejlődéséhez. Tehát őket meg ne becsülje le. Hogyha a király képes megtartani ezt a nagyon jó egyensúlyt, összetartani a birodalmát, ahol a parasztság is, meg az arisztokrácia is megtalálta a helyét, akkor ott a király valódi király tud lenni. A probléma ott van, hogy ezt igazán ismerjük a saját életünkből, hogy az én, az énbe, ennek a jó királynak az ereje, és minden jó tulajdonsága mintha nem áramlott volna be eléggé, ezért aztán vagy parasztlázadás van, vagy nyomorgatjuk az ösztöneinket, sanyargatjuk őket, lebecsüljük, leprimitívezzük, lenyomjuk. Vagy kigúnyoljuk az arisztokráciát, micsoda nevetséges, morál meg törvények, léhűtőség. Ha bennünk az, az igaz király, élő és eleven és hatékony, akkor szó sincs róla, hogy egyiket a másik ellen kijátszanánk, lebecsülnénk, eltipornánk. Van egy elég erős én, az elég erős én elég bölcs is ahhoz, hogy tudja, az arisztokrácia is bármikor őt elkergeti, de kergetés közben lenyisszantja a fejét. Hogy ne tudná megtenni? Tudunk a történelemből ilyet. Szegény Lajos. Azt is tudjuk, hogy milyen az, amikor palotaforradalom van. Ezt is pontosan tudjuk. Tehát a király nem egyszerűen attól király, hogy a kezében van az ország alma meg a jogar, hanem attól, hogy elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy lentről is meg föntről is őt simán eltiporják. Ezért elég bölcs ahhoz, hogy állandó párbeszédben van lefelé is, fölfelé is. Ráadásul össze is köti ezt a kettőt, összetartja őket. Amilyen egyszerűen hangzik, akkora nagy művészet, de közben fontos dolgokról beszélünk. A király tartja össze egyébként a többi archetípust is bennünk, a harcost, a szerelmest és a mágust. Ha nincsen viszonylag erős, jó király, ezek össze-vissza rángatnak bennünket. Ha a király a helyén van, akkor a bennünk élő szerelmes, a bennünk élő harcos, és a bennünk élő mágus teszi a dolgát. Attól király a király, hogy meg tudja mondani, hogy neked ez, neked meg az a dolgod, és azt tegyed, és akkor teszik is. Ha a király nincs a helyén, akkor baj van. A király az, aki tehát összetart, összetartja az eget a földdel. A királynak állnia kell a lábán, és áll is. A jó király ebből a szempontból nagyon reális, a királyt jellemzi a tudatosság, a racionalitás, áll a lábán, de a jó király tudja azt is, hogy akkor tud a lábán állni, és akkor lesz jó a parasztságnak meg az arisztokráciának, hogyha közben össze tudja kötni a földet az éggel. Egy olyan király, aki tudja, hogy nem az övé a hatalom, hanem, hogy az Istentől kapta, és Isten nevében kell neki a szó leggyönyörűbb értelmében összetartani az országot, hát nem jön rögtön egy vágy bennünk, hogy hát, ha ez ilyen lenne, akkor ezt az egész vircsaftot be lehetne fejezni. Most nem nosztalgiázni akartam, de hogyha ilyen lenne, dehogy zavarna minket, hogy királynak hívják, hát csak legyen. De tartsa össze a földet az éggel. Ha csak a földön áll és nem tartja az eget össze a földdel, akkor, jaj nekünk. Akkor Istenként kell majd dicsőíteni nagyon hamar.

3. Minél több mindent tart össze bennünk a király, annál nagyobb királyok vagyunk. Minél több mindent vagyunk képesek integrálni, minél több igazság jelenik meg az életünkben, minél több mindenkivel tudunk valamiféle közösségben létezni, valamiképpen megértők lenni, vagy az együttérzésünk minél több ember felé tud egyáltalán megnyilatkozni, annál nagyobb királyok vagyunk és a király bennünk annál erősebb, és a birodalma is annál hatalmasabb. Kint és bent. Világos, hogy a belső dolgainkról beszélek. Minél több mindent tudunk összetartani, annál több az erő, de annál integráltabbak is vagyunk, annál árnyaltabbak és gazdagabbak, de annál nagyobb a meló. A király abban zseniális, hogy megtudja határozni a dolgoknak a helyét, hogy minek, hol van a helye. Az életünket megnézhetnénk ebből a szempontból, hogy tudjuk-e, hogy az életünkben a dolgoknak, személyeknek hol van a helye, és ha sikerül mindent a helyére tenni, az életünk egészen jó lesz. Az egész életünket nézhetnénk ebből a megközelítésből, semmi más problémánk nincs, minthogy sok minden az életünkben egyszerűen nincs a helyén. A király tudja, hogy minek, hol van a helye. Ezért olyan nagy, ezért tartja ő össze a szerelmest, a mágust, a harcost, ebben a birodalomban, itt bent. Mert ő tudja, hogy kinek, minek, hol van a helye. Mondanék egy példát, ami úgy megérintett engem, hogy szerintem József, Máriának a párja, társa - már hogy az Istenszülő szűzről beszélek - hogy József számomra egy igazi király. Annak a zsenialitását hozza, hogy állandóan képes megtalálni a helyét. Látja az álmot, és azt mondja, hogy nekem Mária mellett van a helyem. Mikor ott vannak Betlehemben, megint egy álmot lát, szaladjatok innen, mert Heródes halálra keresi a gyermeket, gyerünk, akkor a családot biztonságba kell helyezni, megyünk Egyiptomba. Tök mindegy, hogy idegen föld, tök mindegy, hogy félünk, tök mindegy, hogy pici baba. Meg kell találni a helyünket, ahol tudunk élni. Újabb álom. Heródes. Jöhetünk vissza, gyerünk, fogja a kisbabát - már nem is olyan pici – feleségét, és ahogy a szentírás mondja, „ és letelepedtek Názáretben”. Ezért aztán Jézust názáretinek hívják, mert az apukája elég okos ahhoz, hogy azt mondja, hogy itt fogunk élni. Hogy el tud menni, vissza tud jönni, megtudja először a saját helyét találni Mária életében, kisfia életében. Csodás Józsefben az, hogy egy picit sem gondolja azt, hogy neki rivalizálnia kellene Jézussal. Ez a legkeserűbb tapasztalatunk tud lenni, hogy az apánkban a király nincs a helyén, ezért a nyomorul kisfiával szórakozik. Ha valakiben a király a helyén van, az szórakozik a saját gyerekével? Fel sem merül. Nevelgeti az utódot, nem szórakozik vele, meg beszól neki, meg lebarmozza, meg kigúnyolja, meg megveri. Tehát József az a valaki, aki megtalálja a helyét a számára fontos emberek életében, megtalálja a helyét Isten mellett, Isten tervében, de megtalálja a helyét. Betlehem, Egyiptom, Názáret, itt áll a földön. Nekem ez nagyon tetszik. József ebből a szempontból egy igazi zseni. Ez azt is jelenti, hogy a király tudja, hogy hogyan kell viszonyulni másokhoz. Milyen egyszerűen hangzik, és megint milyen zseniális. Ha teret engedünk magunkban a jó királynak, a jó király tudja, hogy ennek ezt kell adni, annak azt, ettől kérni kell, itt most hallgatni kell, itt most szólni kell, itt most meg kell jeleníteni az erőt, itt most egyáltalán nem kell megjeleníteni az erőt. A bennünk élő jó király tudja, hogy milyen viszonyban legyen. Épp a mai evangélium jutott eszembe. Állandóan beszélünk Jézus tanításáról. Jézus tanítása elsősorban az ő személye, aztán a kapcsolata, és azután meg a szavak. Maga a személy sokkal fontosabb, mint amit mond, és a kapcsolatai sokkal többet mondanak el Isten üzenetéről, mint ahogy silabizáljuk a kis történeteket. Jézus búcsú beszédében azt mondja, hogy egy közületek elárul engem. Hogy mennyire a kapcsolataiban él, és mennyire pontosan meghatározza ezeket. Közületek egy. Ezek a nyomorult apostolok meg egyáltalán nem ebben a világban vannak, hanem mit csinálnak? Csak nem én, csak nem én? Mikor Jézus 28 ezerszer megmondta, hogy ez meg fog történni. Nem, ők 2 perccel előbb akarják tudni, hogy ki is az. Ahelyett, hogy meghallanák ezt a gyönyörű mondatot, hogy a mester azt mondja, hogy egy közületek. Akivel évek óta együtt eszem, közületek egy. Hogy lehet ez? Ez az ember elkerül a helyéről, milyen szép az a kép, ahogy Jézus leülteti a tanítványokat, és mindenkinek meg van a helye, de valaki kibillen a helyéről. Mi a királynak még a zsenialitása? Nem csak tudja a helyét saját magának, a dolgoknak, a személyeknek, a kapcsolatoknak, és tud viszonyulni ezekhez, hanem a király határozza meg a határokat. A király az, aki azt mondja, hogy itt van a határ. Az országnak itt vannak a határai, és a rossz király az, aki esztelenül ezeket a határokat, újból és újból tágítja és nyomja és nyomja kifelé. A kínai nagy fal építéséről azt mondják a hozzáértők, hogy a kínai nagy fal elsősorban nem azért épült, hogy a kívülről jövő támadóktól megvédje az országot, hanem, hogy a nép ne menjen már tovább. Már így is akkora. A király nem tudja egybetartani. Ha valami túlterjeszkedik azon, amit a király képes egybetartani, az egész birodalom tönkremegy. Ha meg tudta volna a király húzni a határokat, a birodalom még ma is áll. Ezt az életünkben nem tapasztaltuk? Ha nem tudjuk idejekorán a határt meghúzni, annyi nekünk, elszállunk, mint a lufi. Az életünk egyik legizgalmasabb témája a határtartás. Egyszer milyen szép lenne, nagyböjt van, rászánnátok egy fél napot, életem és a határaim. Ez egy olyan zseniális téma, az egész életet le lehetne írni ebből a szempontból. Ahogy egy pici csecsemő, nincs határ közte meg az anyukája között, nem is akarja, hogy legyenek, de kénytelen megtanulni, hogy vannak határok. Ezek a határok néha el tudnak tűnni, és egy mély egység tud létrejönni, de aztán a határoknak megint vissza kell állniuk. A szerelemnek ez a romantikus mítosza, ami beleng bennünket, azzal próbál csalogatni, hogy lehetséges az, hogy te majd valakivel úgy leszel szerelmes, hogy akkor eltűnnek a határok, meg van a nagy egybeolvadás, és ennek sose lesz vége. Utána, ha tetszik, ha nem, a határok fölállnak. Az anya elmegy és visszajön, hogy a kisgyerek 2 évesen elmegy és visszajön, micsoda játék, az életkornak egy fontos szakasza. Az eltávolodás, újra közeledés. Játszik a határokkal. Eddig voltam a rácsos ágyba, és az anyám mondta meg, hogy a határ az itt van. Most fölállok a puha talpamra, és most én távolodok, közeledek. Az egész életünkben ezzel játszunk, és nem találjuk a határokat. Meg tudjuk-e találni a helyes határokat, de nagy művészet ez, a király bennünk tudja.

Gyónt egy idős ember nálam. A következőt mondta: Tudod az történt az életemben, hogy leléptem az útról. Itt volt az út, ezen kellett volna mennem, leléptem az útról, amiatt elvesztettem az igazságot, aminek a következtében tönkrement az életem. Nyilván ez az én vagyok az út, az igazság és az élet, ahogy Jézus mondja magáról, és ez a férfi hetvenvalahány évesen így foglalta össze az életét. Ez nagyon brutális így, de mindegy ezt neki most át kell élni, ezen át kell mennie. Ezzel kezdődik, hogy letérek az útról, egy határt átlépek, amit nem kellene átlépni, mindig erről van szó. Nem csak az lehet probléma, hogy állandóan átlépem a határokat. Többet iszok, többet eszek, bármi. De olyan is van, hogy kevesebbet, az is probléma. Ha van bennünk egy egészséges király, az azt mondja, hogy na, most kilovagolunk. Akiben nincs egészséges király: Most menjek, vagy maradjak?

A pap a következő levelet írja, egyenesen Rómába. „Főtisztellendő Pápa Úr! Van egy mélységes tisztelettel, de mégis csak számomra fontos kérdés. Szabad-e pálinkával misézni?” Hát persze, hogy a levél nem jut el a pápához. Rögtön alacsonyabb szinten megválaszolják, és nyitja ki a borítékot, három mondat, nagyon szigorú levél. „Pálinkával nem lehet misézni.” Az egyszerű pap bácsi elolvassa. Ír egy újabb levelet. A levél tartalma a következő: „Főtisztelendő főhatóság! Nem azt kérdeztem, hogy lehet-e, mert lehet, én kipróbáltam, hanem hogy szabad-e.” Lehet, szabad. Ezek is határok. Mentálhigiénés szakemberek képzésében vagyok benne 9 éve. A mentálhigiénés szakemberek, hogy ha egyetlen dolgot megtanulnak a 6 félév alatt, egyet. Ez pedig az, hogy képesek a határokat tartani. Ha ezt megtanulták, nem volt hiába a 6 félév. Hogy tudják, hogy hol vannak a kompetencia határok, én határok, szakmaiság határai, a felelősségvállalás határai. Ha ezt valaki tudja, boldog lesz ezen a földön. Ebbe megyünk teljesen tönkre, hogy a felelősség határait rossz helyen húzzuk meg, kompetencia határait rossz helyen húzzuk meg. Az anyám még mindig bele akar szólni abba, hogy…Rossz helyen húzta meg a határt anyuka, odébb a fallal. Ezt itt leromboljuk szépen, egy kicsit odébb…Az egész életünk határ, a király az, aki tudja hol a határ. Meg tudja azt húzni, és azt tudja mondani, hogy eddig és nem tovább.

Van egy indiai mondás, azt mondja: „Mindig úgy egyél, hogy a gyomrod egy negyede maradjon üres.”

Mit jelent még a határtartás? Az idő is határt szab. Az idő egy természet adta határ. De nagydolog az, ha valaki ezt a határt képes folyton folyvást képes ezt az életében tiszteletben tartani. Jött hozzám egy 70 éves pedagógus, azt mondta: „Feri atya! Akármilyen furcsán is hangozhat neked, de én még sosem késtem. Én még életemben sohasem késtem.” Most vagy ennyire idős, hogy már nem emlékszik, vagy tényleg. De úgy kinézem belőle. Olyan gyönyörű a szentírásban, hogy meg van mindennek a maga ideje. Úgy tetszik mikor a jegyesek az esküvőn ezt a szentírási szakaszt kérik. Boldog életet tud élni a földön az, aki tudja mikor, minek, hol van az ideje. Micsoda fölszabadulást hozott nekem az, mikor rájöttem, hogy 40 évesen nem kell bölcsnek lenni. Nagyon fölszabadító. Rájöttem, hogy bölcsnek 70 évesen kellene lenni, ha megélem. Akkor most még nem kell bölcsnek lenni. Még most szabad kicsit nem érteni dolgokat, meg tapasztalni. Még csak 40 vagyok. 40 évesen az ember még a tapasztalatait rakosgatja jobbról balra. A szülők átlagban, a kutatások szerint 3-4 évvel látják fiatalabbnak a gyerekeiket, mint azok valójában. Ebből máris rengeteg probléma adódik. Ez mit jelent? A 16 éves lányt, az édesapja meg az édesanyja 12-nek nézi. Naná, hogy nem engedi el. De ő már 16.

Egy csipet bölcsesség. Mikor egy szülő azt tudja mondani, hogy de nagydolog az, hogy az én 18 éves fiam tud pofátlan és szemtelen lenni, de hála Istennek, mert itt van az ideje.

Egy igazán jó apa, meg egy jó anya, nagy teher annak a 18 évesnek, mert egy jó apától meg egy jó anyától nincs kedvünk leválni. Ezért ha egyébként egy jó apa meg egy jó anya, az ő jó kisfiától, aki 18 éves, a rendes lányától, aki 17, azt tapasztalja, hogy megbolondult, és teljesen igazságtalanul beszól az apjának, az anyjára meg rávágja az ajtót, ők mikor a lány elment, gyújtsanak gyertyát és adjanak hálát Istennek. Sikerülni fog neki leválni. Éppen egy serdülőnek valóban sokszor az igazságtalanságig menően bele kell rúgnia a szüleibe, meg kell tanulni valahogy a szüleinket utálni – értsétek jól – hogy le tudjunk az utálat erejével válni, aztán minden szépen helyreáll. Üvölteni tudnék. Köztetek is volt olyan, hogy egy csecsemőnek nem nevelési elvekre van szüksége, nem kér nevelési elveket, hanem megfelelő gondoskodásra van szüksége a szükségleteire vonatkozóan. Nem kellenek neki a nevelési elvek, nem lakik vele jól, nem lesz tiszta a kis popsija. Lehetetlen, abszurd gyerekeket tönkretevő mentalitás, hogy már a kis csecsemő is tanulja a rendet. Olyan kicsin múlna. Azon, hogy a bennünk élő király meg királynő azt mondja, hogy most van itt az ideje, hogyha sír, fölvegyem, hogy pusziljam. Gyönyörű kutatások vannak, hogy egy csecsemő – egy napos, két hetes, egy hónapos csecsemőket vizsgáltak – azt állítják, hogy már egy pici csecsemő kapcsolatot kezdeményez a szüleivel. Kezdeményezi a kapcsolatot. Mi ennek az üzenete? Kedves leendő apukák és anyukák. Leendő pici csecsemőtök társas lénynek születik, szociális lény. Nem kell vasszigorral belenevelni, hogy társadalomban él, és 2 évesen nem kell ismernie az órát. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek határok. Mindennek meg van az ideje. A csecsemőnek éppen az, hogy babusgassuk.

A király megmutatja az igazságot, de főleg a valóságot, hogy mi az, ami van. A király tudatos, áll a földön, ismeri a határokat, és tudja, hogy mi az, ami van, és ezért ismeri az igazságot. A királyhoz milyen gyakran asszociáljuk azt, hogy a király az, aki ítélkezik. Egyszer gyerekekkel játszottam olyat egy vasárnapi misén, hogy Krisztus király vasárnapja volt, kértem a gyerekeket, kiraktuk a papi széket, és aztán bárki beleülhet, ő lehet egy-két percig a király. De királyként meg fogom őt kérdezni, hogy milyen rendeleteket bocsájt ki az országa számára. 4-5 éves gyerekek jöttek, beültek, nem ért le a lábuk, és az egész templom előtt ők lehettek a király, de ha ő a király, akkor hozzon igazságos rendeleteket. Nagyon jókat mondtak. Miért? Mert a király archetípusa segítségükre sietett. A meséken keresztül, amiket már hallhattak anyuci, apuci, nagymama, nagypapa és a többiektől. Tehát a király ismeri a valóságot, az igazságot, és a király ítélkezik. Mit jelent ez, hogy ítélkezik a király? Nem azt jelenti, hogy rettegünk tőle, mert vagy ő nyisszantja le a fejünket, vagy mi az övét, ha nem igazságosan uralkodik. Hanem, a király az, aki fényt hoz. Képes az országát fénnyel megvilágítani, hogy mindenki láthassa, hogy kinek, minek, hol van a helye. Hol vannak a határok, és minek, mikor van itt az ideje. Mert ezt fénnyel meg tudja világítani, ezért ő folyton-folyvást az igazsággal találkozik. Szembesíti magát az igazsággal. A bennünk élő király elemi alkalmassággal van arra nézve, hogy az igazságossággal találkozzon, mert képes a fénybe hozni az életét. Emiatt tud mit kezdeni a szeretettel is. A legtöbb félelmünk az ítélkezéstől, itt az emberi kapcsolatainkban is, meg mindenféle utolsó ítélettől valójában egy nagyon egyszerű dolognak a következménye. Hogy nincs megfelelő viszonyunk a fényhez, az igazsághoz és a szeretethez. Ugyanis ha valakinek egy megfelelő viszonya van a fényhez, meg meri magát világítani, mer a világosságban állni. Emiatt látja az árnyékát is, emiatt találkozni tud az igazsággal, emiatt fogja tudni, hogy a fény nem akar leleplezni, a fénynek az a dolga, hogy világítson, és a fényben lehet látni dolgokat. Nem leleplez a fény, ez egy emberi hozzáadás. Az igazság nem ítéletet tart. Az igazság föltárja, hogy ez igen, az nem. Ez jó, az rossz. Az igazság nem tart ítéletet, csak megmondja. Azután pedig a szeretet, az nem bélyegez meg, nem süt ránk billogot, nem szégyenít meg. Akinek megfelelő viszonya van a szeretethez, az sosem gondolja, hogy végül az embert megszégyeníti, végül az embert beletapossa a sárba. A király az a valaki, aki egyszerűen csak fény, igazság és jóságos uralkodás, ennyi. Ezt, ha valaki neurotikus, nincsen megfelelő viszonya ehhez a háromhoz, rettenetes ítéletként féli. Ha valaki egészséges, már átment az ítéletem, mert megfelelő viszonyba hozta magát a fénnyel, az igazsággal és a szeretettel. Akkor ott hol az ítélet? Már átment rajta. Ezért szomorúsággal tölt el, ha valaki az életét mindenféle ítélkezéstől, emberi, isteni ítélkezéstől való félelemben tölti. Ez engem nagy szomorúsággal tölt el, mert ez azt jelenti, hogy mindenféle ítélettől, ítélkezéstől, megszégyenítéstől, megszégyenüléstől fél, valójában egy lehetetlen viszonyt tart fönn a fénnyel, az igazsággal meg a szeretettel. Ez csak ezt jelenti. A király tudja, hogy nem lehet elkerülni a fényt, az igazságot és a szeretetet. Nincs olyan emberi élet, amiben ezt a hármat el lehetne kerülni. Ezért nincs szükség ítélkezésre.

4. A király rendet tart és ad. Békét teremt. A király az, aki a birodalmában képes rendet tartani, békét teremt. A király, mert elég erős, és sok mindent tart össze, tudja, hogy mikor, minek van az ideje, és hol vannak a határok, ezért a király képes lemondani a nyugalmáról a béke érdekében. Az lehetetlen, hogy valaki a szív békéjéhez eljusson, ha állandóan nyugalmat akar magának. Olyan nincsen. A király pontosan tudja, hogy királynak lenni elég nagy macera. Az angol királynőt kritizálták a sajtóban, nagyon gyakran azért, hogy amikor az országban valami nehézség van, nem jön el királyi trónusáról, hogy oda menjen, ahol valami nehézség van. Egy király föl kell, hogy tudja adni a nyugalmát, hogy aztán az országban béke legyen, és ne békétlenség. Kedves férfiak! Este mikor már nagyon fáradtak vagytok, és a feleségetek még körülbelül 3000 karaktert akarna lebeszélni… Kutatók kiszámolták, hogy a férfi 3000 karakter, nő 7000 karakter. Tehát ha a nő, például a pici gyerekekkel van, akik közül egyik sem beszél még, olyan karakter kimondási éhsége van. Ha békét akarsz, add fel az esti nyugalmadat, de annak egy részét mindenképp, mert ennek itt van az ideje. Ott van az ideje, hogy beszélj a feleségeddel, ami azt jelenti, hogy had mondja. Te már régen túl vagy a 3000-en, ő meg még csak 4000-nél tart. Egy bölcs király képes föladni a nyugalmát.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika