Férfi archetípusok: a mágus 2. (benne: misztikusok)

2009.05.12.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott Benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

A mai alkalmat még a mágusra használnánk, azután a következő alkalmat a szerelmesre, és aztán legvégén pedig igyekeznék majd gondolatokat mondani a kérdéseitekre. Tehát a következő alkalomra írhattok nyugodtan kérdéseket, és itt majd gyűjtjük őket, és az utolsón tudunk erről beszélni.

A férfinek az archetípusait, az őstípusait nézzük meg, és először vettük a királyt, aztán a harcost, és most a mágust. A mágussal kapcsolatosan mondtunk 5 pontot. Ez pedig azt jelenti, hogy a mágus olyan valaki, aki a papnak a legmélyén lakik, de mert vagy ott lakik vagy nem, ezért aztán a kereszténységben a kultúr-keresztény megközelítésében, a mágussal szemben komoly fönntartásokat tapasztalhatunk. Sokkal jobbnak tűnik amennyiben az intézményesülés egy bizonyos fokán, természetesen jobbnak tűnik a hivatalnokok vannak a hivatalban és nem mágusok. Mert a hivatalnokokkal sokkal jobban lehet dolgozni meg dolgoztatni, mint a mágusokkal. Ezért aztán nyilvánvaló, minél jobban intézményesül valami, annál inkább meg van a veszélye, hogy hivatalnokok legyenek benne, és ne mágusok. A 2. pont az volt, hogy a mágus a belső változás, átváltozás, fejlődés, önfelülmúlás, transzformáció ősképe. A 3., hogy sok alakkal rendelkezik, és a 4. a mágus az ellentétek mestere. Nem lakik valakiben egy élő, viruló mágus, illetve nem tud belőle előjönni, ha a paradoxonokkal nem szívesen barátkozunk meg. A paradoxonok mestere, zsonglőrködik az ellentétekkel, és az nem bosszantja őt, hanem éppen abban tud valamit kifejezni. Akkor elkezdtük mondani, hogy ha a mágus felől nézzük az életet, egy nagyon sajátos logikára találunk rá, ami az életnek egy sajátos megközelítése – természetesen nem az egyetlen – azért, mert a mágus úgy látja. Akkor itt mondtunk kijelentéseket. Gyorsan nézzük meg, hogy miket.

1. Ha valami, valahogy helyes, nem jelenti azt, hogy másképpen nem az, a mágus ezt jól tudja.

2. Ha nekem igazam van, az nem jelenti azt, hogy a másiknak nincs igaza, ha egy velem ellentétes dolgot állít például.

3. Ha képviselek egy értéket, és valaki az ellenkezőjét képviseli, az nem jelenti azt, hogy téved.

4. Ha valakivel együtt érzek, az nem jelenti azt, hogy a másikkal ne érezhetnék együtt, még akkor is, ha az a másik éppen ellentétben áll ezzel az egyikkel.

5. Ha két ember vagy érték ellentétben áll egymással, az egyik választása nem jelenti föltétlenül a másik elutasítását. Ahogy erre a mondatra gondoltam, hozzátettem ezt a szót, hogy föltétlenül, mert eszembe jutott, hogy valaki, aki itt ül, és azt mondja, hogy ja, hát akkor én két nővel leszek. Az egyik ember nem jelenti a másik elutasítását, akkor jól van. Te is kellesz, te is kellesz. Ez a kontextus része. Vagyunk annyira árnyaltak, hogy kontextusunk is van, és azt beleszámítjuk az értelmezésbe.

6. Egy mély értelmű igazság és felismerés ellentéte is lehet egy mély értelmű igazság és felismerés.

7. Irracionális magatartás is tud nagyon logikus lenni. Metalogikus, kvázi logikus.

8. Ugyanaz a dolog lehet egyszerre hasznomra és káromra. Beszélhetünk a konyhaszagú anyáról. De jó, hogy főz, de kár, hogy csak főz. Jön még 5 pont.

9. Nyereségeink nem szüntetik meg a veszteségeinket. Valakivel való kapcsolatunkban, egy helyzetben. Mikor valaki azt mondja, kultúrvallásos hevülettől vezérelve, némi elvárásnak megfelelni akarva, óh, igaz, hogy meghalt a gyermekem, de hát ő már jó helyen van, ő már révbe ért, a Jóisten magához vette. Attól, hogy valaki látja ennek a helyzetnek a nyereség részét, az érték részét, ez nem szünteti meg a veszteség részét. Ezért egy ilyen kijelentés inkább csak azt mutatja, hogy az illető a veszteség részéhez még neki sem bír kezdeni. Még most kapaszkodik abba, hogy egyáltalán van ebbe valami jó, mert különben olyan mértékben elöntené a sötétség, hogy nem bírna vele mit kezdeni. De nagydolog az, amikor nem áltatjuk magunkat. Nagyon sok gyászmunkát ilyen indokokkal nem végzünk el, hogy megtanulunk pozitívan gondolkozni, elolvasunk egy-két amerikai könyvet, hogy hogyan kell pozitívan gondolkozni, pozitívan világot látni. Ez nagyszerű. Képesek vagyunk lehetetlen, szerencsétlen, nehéz és nyomasztó dolgokban, helyzetekben megtalálni az értéket és a kincset, attól még annak marad egy nyomasztó része, egy veszteség része, egy fájdalom része. Azért általában azt magunkon át kell gyűrni. Akkor a nyereség része ténylegesen a miénk tud lenni. Papnövendékek, mikor mennek be a papnevelő intézetbe, akkor nagyon bölcsen teszik, hogyha átgondolják azt, hogy ezzel az óriási lehetőséggel, hogy pap leszek, ez nagydolog, ha valaki erre a fejét odaadja. Nézd meg, hogy mit vesztesz el. Szokták mondani, hogy a jegyes oktatásnak annyira profinak kéne lennie, hogy a jegyes oktatásban ki kéne szűrni a nehéz dolgokat, meg kellene ragadni, hogy hol vannak a problémák, és orvosolni kéne. Hol van itt a realitásérzék? Hogy volna alkalmas huszonéves fiatalokkal végzett jegyes oktatás arra, hogy ők egy életre szólóan mindent tudjanak, meg lássanak, meg bírjanak, meg legyen hozzá erejük. Hát hogy? Dehogyis. Elképzelhetetlen, lehetetlen. Lehet adni benyomásokat, meg egyáltalán valami készséget, hogy mit lehet akkor csinálni, hogy ha nem tudjuk, hogy mit lehet csinálni. Vagy például óriási dolog, amikor a fiatalok megházasodnak. Ugye nagydolog? De szép az. Erről eszembe jutott egy történet. Volt egy vidéken élő protestáns lelkésznő, és azt mondja, - ott szintén van esküszöveg - kicsit más, mint a katolikus verzió, de abban az esküszövegben így van, hogy „és vele megelégszem”. Ez egy vidéki templom, és szegény lelkésznő a rágcsálóktól sokat szenvedett, ezért a következőképpen mondta el a szöveget: „vele egerészem”. Megtörtént. Megnyugtatlak benneteket, a vőlegény nem mondta utána. Miért is mondtam ezt el? Mert, hogy a szülőnek kötelező örülni. Nagyon nehéz. Be szoktam dobni a jegyeseknél a 4. alkalom körül, hogy mit szólnátok ahhoz, hogyha egy egész alkalmat szánnánk arra, hogy milyen konfliktusaitok vannak a szüleitekkel az esküvő és a lagzi szervezése kapcsán. Mindenki meg szokott ennek örülni. Na, ez az! Na, most elérkeztünk a jelenhez. Két apa, két anya, nagyon durva. Miért annyira durva? Azért, mert az a kedves édesapa és édesanya már csak illemből is nagyon örül, hogy az ő nagy fia, az ő gyönyörű lánya. Belül meg, azt a nemjóját neki, az a kis pökhendi nyikhaj lenyúlja az én gyönyörű lányomat, én nevelgettem 20 évig, és ez a semmirekellő, aki még az egyetemet sem fejezte be, ez a nulla, ez a nyegle, ez a lehetetlen alak…Tehát a nyereségeink nem szüntetik meg a veszteségeket. A gyerek születése szint úgy. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de szerintem van, hogy nagyon sok anyának a szüléssel kapcsolatosan a depressziója, talán éppen abból a konfliktusból is fakad, hogy van egy óriási nyereség, annak örül, és van egy veszteség, amit nem bír elsiratni. Mert ha megjön a gyerek egy-két évig nem lehet ugrálni. Mikor összeállítják azt, hogy a legjobban traumatizáló életesemények, amelyek a legnagyobb stresszhelyzetet jelentik, akkor természetesen a házasságkötés, gyerekszületése kifejezetten elől van a listán. Nem csak a válás van elől a listán, meg a szeretteink halála, hanem az esküvő, a gyerekszületés és egyéb nyalánkságok is. A párját is el akarom mondani.

10. A veszteség nem szünteti meg a nyereséget. Például játszma nyereség. Mikor megy előre megírt forgatókönyvszerűen egy lehetetlen párbeszéd a férjemmel, feleségemmel, gyerekemmel, már előre tudom, hogy sehova sem vezet, hogy tök értelmetlen, és akkor jön valaki, és azt mondja, hogy most azt mond meg nekem Feri, miért csináljuk 25 éve forgatókönyv szerint ugyanezt a marhaságot, aminek a vége prognosztizálhatóan az, hogy jól összeveszünk. Miért csináljuk ezt? Hát semmi értelme. Csak hiszed. Az lehetetlen, hogy ne lenne benne valami játszma nyereség, valami jó ott neked, ami miatt csinálod. De nagydolog, ha az illető azt mondja, hogy eddig nagyon világosan láttam, hogy mit vesztek, és sosem mertem beismerni, hogy tulajdonképpen mikor a férjem rám csapja az ajtót, olyan morális fölényre teszek szert. Elvesztette a türelmét, én itt vagyok, velem lehetne beszélni. Ez az, amit minden évben körbejárunk egyesek botránkozására, hogy ha egy kontextus bűnös kontextus, bűnös helyzet, abban is vannak értékek. Különben miért maradnánk benne? Miért lennénk benne? Úgy is lehetne mondani, hogy sokszor a szeretet utáni igényünk, a sebzettségeink és a hiányaink oly erősek, hogy még egy bűnös helyzetbe is belemegyünk, hogy ahhoz a picike kis, vagy ahhoz a nagyobbnak tűnő valamihez hozzá tudjunk jutni. Különben miért mennénk bele, és miért maradnánk benne? Azt gondolom, a legjózanabbak vagyunk, ha elismerjük. Ezt csak példaként akartam mondani. Ugyanígy ide lehetne mondani azt is, hogy a veszteség nem szünteti meg a nyereséget. A terápiára menő klienseknek a kilenctized része roppant kritikus a szüleivel. Milyen nagydolog az, mikor valaki ki tudja azt mondani, de érzés szinten is, nem csak a fejével, hogy rengeteg kifogásom van még mindig az apámmal vagy anyámmal kapcsolatban, de egy valamiért biztos, hogy már most hálát érzek - nem gondolom, nem tudom, érzek - ez pedig, hogy nélkülük nem lennék. Az nagyon nagydolog. Lehet, hogy ütöttek-vágtak, de nélkülük nem lennék itt. Beszéltünk arról, hogy a komplexuson keresztül is hogyan árad az élet. Hogy árad, az erős túlzás. Csurran-cseppen.

11. Érezhetek egyazon emberrel kapcsolatban ellentétes érzelmeket. Ez tudom, triviálisnak tűnik, de néha nagyon szívesen cenzúrázzuk magunkat, hogy ezt nem érezhetem. Nekem szegezik a kérdést, hogy most szeretsz vagy nem? Igen. Akkor hogyan lehetsz rám mérges? Így. Éppen az intimitással kapcsolatban a szakirodalom mondja, az intimitás jele, hogy az érzelmek a kapcsolatban elmélyülnek, és egyre nagyobb ambivalenciákat tudnak mutatni. Egy nem szoros kapcsolatban, egy felszínes viszonyban nem fogok gyűlölködni, ott nem akarok majd bosszút állni, de féltékeny sem vagyok. Minél mélyebbre megy a kapcsolat, annál nagyobb ambivalenciák és mélységek vannak. Épp az intimitásnak egy sajátos jele ez. Vagy például hány és hány édesanyának, édesapának kéne elmondani, hogy amikor serdülőkorú lesz a gyermek, és kezd téged utálni, beléd rúg, igazságtalan, pimasz, kötekedő. Akkor éppen valami fontos történik vele, mert szeretne felnőni és leválni éppen azokról a szüleiről, akiket nagyon szeret vagy szerethet. De a leváláshoz erő kell. És miben van az erő? Az érzésben és az érzelemben ott az erő, hogy el tudjak valakit taszítani, hogy aztán föl tudjak nőni. Ezért aztán egy ifjú 15 évesen, 18 évesen, mikor fölgerjeszti magában a haragod, az utálatot, a megvetést, akkor ez pont az, az erő, ami segíti őt arra, hogy talpra álljon. Aztán eltelik 5 év, és a dolgok de szépen rendbe tudnak jönni, miközben most is rendben mennek, csak nehéz őket elviselni. Gyászban vannak óriási ambivalenciák, nem szeretem ezt a mondást, hogy halottról jót vagy semmit. Rettenetes mondás, szörnyű mondás. Tudjátok honnan jön? Mágikus félelemből, archaikus hitvilágból, hogy a halottak visszajárnak. Archaikus hitképzet, és abból valami. Miután pap vagyok, gyászolókkal szoktam beszélgetni. Ez biztos, hogy minden második gyászoló, mikor elérkezik a gyászban az ambivalenciához, egyszer csak megyünk ahhoz a ponthoz, hogy azt mondja, ez nem igaz, hogy képes volt úgy meghalni, hogy…Akkor ezt a mondatot sokféleképpen be lehet fejezni. Ténylegesen kettőből egyszer biztos kimondatik a mondat, ugye atya halottról mindent vagy semmit. Itt ez egy archaikus félelem, szabad egy picit továbblépni. Tulajdonképpen azt lehetne mondani, ha lélektan felől közelítjük, hogy akkor kísért, ha nem jutsz el az ambivalenciának mind a két oldalához. Na, akkor visszajár, mert nincs valami elrendezve.

12. Ugyanazt a helyzetet ellentétes érzésekkel, tapasztalatokkal, benyomásokkal is átélhetjük. Nem mondok rendkívüli dolgokat, de mégis az élet gyakorlatában azt látni, hogy ezt kizárják. Például ha azt mondom a jegyeseknek, hogy írjatok föl 8, óriási, nektek nagyon fontos élményt és tapasztalást a kettőtök kapcsolatáról. A férfi is írja föl a 8 legfontosabb élményt, meg a nő is írja föl a 8 legfontosabb élményt és beszéljétek meg. Mi szokott történni? Elkezdi mondani a férfi: Tudod, mikor 2 évvel ezelőtt, júniusban azon a kedden elmentünk a Balcsira. Mire a nő azt mondja: Nem kedd volt, szerda, nem Balaton, Velencei tó, nem 2 éve volt, hanem 3, és lehet, hogy nem is én voltam. Régen tudom már azt, hogy ezt a gyakorlatot úgy kell megadni, hogy és amikor elkezditek megbeszélni, akkor az egyik végig mondja a 8 pontot, és a másik nem szólhat bele. Megbeszélés. Na, milyen volt? Ez volt a legrosszabb gyakorlat. Mindenre tudtam volna valamit mondani, hogy az nem úgy volt. A tapasztalatáról beszél, had legyen már neki az a tapasztalata, hogy…

13. Ugyanaz a szó jelölhet ellentétes tartalmat is. A kereszténység pontosan ezzel zsonglőrködik, mint egy jó mágus. Például a tűz, mint szimbólum. De azt mondjuk a tűz, mint örök tűz, vagy kárhozat tüze, egyáltalán, mint szimbólum, és azt mondjuk a tűzzel kapcsolatban, húsvéti gyertya lángja, az örökélet fénye és világossága, hogy a tűz a keresztény szimbolikában, gondolkodásban teljesen ellentétes tartalmakat is tud hordozni. Ettől van olyan ereje. A víz, ugye a kereszteléskor nem csak arról van szó, hogy a víz, mint éltető elem, hanem arról, hogy a vízbe belefojtjuk a keresztelendőt. Ott éppen a vízből születik meg. Az élet vize, és a víz, amibe az ember belepusztul. Mennyit gyönyörködtünk, hogy a forrásvíz fakad az ember szívéből, de a keresztség vizébe meg szépen belefulladsz. Aztán Lucifer, fényhozó. Lucifer azt jelenti, ha lefordítjuk, hogy fényhozó. Elég komoly ambivalencia. Kimondunk egy szót, és mindig azt feltételezzük, hogy a mögött a szó mögött hasonló tapasztalatok vannak, Isten. Akinek itt vannak mély Istentapasztalatai, az azt mondja, hogy na, végre elértünk ide. Akinek meg rettenetes Istenképzetei vannak, az meg azt mondja, na, csak ezt ne. Volt valami ingyen koncert néhány évvel ezelőtt – sváb vagyok, félig – és az Eddának van egy száma, és ült ott mellettem két elég „meggyötört egzisztencia”. Ahogy előkerül ez, hogy Isten áldjon meg, akkor az egyik köpött egyet, és azt mondja, hogy na, már ez is kezdi. Micsoda más tapasztalat lehet ott a mögött, amit ő Istennek nevez, valamit azonosít ezzel a szóval. Aztán a nyelvünkben azt mondjuk, hogy valaki valamit összetör, aztán azt is mondjuk, hogy széttör. Most össze vagy szét? Azt is mondjuk, hogy édes fiam, ne töketlenkedj már. Aztán azt mondjuk, hogy ne tökéletlenkedj már. Ugyanaz a szó, ellentétes tartalom. A mágus ismeri a varázsigéket is, attól mágus. Azt kell mondani, hogy Szezám tárulj, semmi másra nem tárul, de arra igen. Mérő László írja azt a történetet, ahogyan beszélget egy idős pedagógussal. A játszótéren vannak, és azt látják, hogy két gyerek homokkal, teljes erőből egymást gyalázza. A homok száll minden felé, és a szülők meg próbálkoznak, de a homok erősebbnek bizonyul. A pedagógus azt mondja, várj egy picit. Föláll, odamegy, és mond egyetlen mondatot. A gyerekeknek megáll a keze, lerakják a homokot, és minden a helyére kerül, és jön vissza. Te mit mondtál nekik? Mit gondoltok, mit mondott a pedagógus? Azt mondja, ez most itt be van fejezve. Hozzáteszi a szerző, hogy ne, jó, de nem a mondat hat, nem mindegy, hogy ki mondja. Ezt a mondatot hiába mondja el az apa meg anya, dehogy van befejezve, olaj a tűzre. Hanem, hogy az illető tudja, hogy mikor, melyik mondatot kell mondani, pont nekik. Na, az a mágus, aki azt a mondatot tudja. Aztán itt van Iharos, Rózsavölgyi, Tábori, 1955-ben 10 világcsúcsot futottak. A magyar hosszútávfutásnak az aranykorszaka, és Iglói Mihály volt az edzőjük, mind a hármójuknak. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy mind a hárman, mikor futottak, a mester nagyon fontos pillanatokban valamit bekiabált a futóknak. Lett belőle 10 világcsúcs. Kérdezi a riporter, hogy mit mondott a mester? Egy mondatot mondott, és egyikük sem tudott visszaemlékezni rá. Ezért aztán az illető elment az Egyesült Államokba, ahol a mester lakott, és meg lehetett tőle kérdezni, hogy mi volt a mondat. Mit gondoltok? Kapunk egy mondatot, amitől világcsúcsot lehet futni. Nyilván a lényeg, nem mindegy, hogy ki mondja, nem mindegy, hogy mikor mondja, nem mindegy, hogy kinek mondja. „Most tudsz erősíteni!” A történethez hozzátartozik, hogy úgy indítja őket a futásra, hogy maximális erőbedobással. Tehát a mágus tudja a szót, tudja a mondatot, de ahhoz neki az egészet kell értenie és látnia, mert nem a mondatról van szó. Emlékszem egyszer tanultam homiletikát. Tudjátok mi az? A homiletika, szónoklattan. Ott morfondírozott magában a homiletika tanárunk, hát, tudják azért az milyen érdekes, ha az a pap azt mondja, hogy testvérek csöndesedjünk el, hát nézzetek magatokba, óriási csönd lesz. Ha én mondom, még nagyobb zsivaj lesz. Nem a mondaton múlik.

Ezt én mondtam. Kicsit sem lesz nagyképű. Ültünk egy csoportban, és persze előjött valakinek az önbecsülés hiánya, és lehetett neki különböző dolgokat mondani. Mindenkinek a szívéből jött, mi az, ami neki segít, ha gyönge az önértékelése. Mindenki nagyon szépeket mondott, én meg azt mondtam neki, ne szarj be! Volt az alkalomnak a záró köre, és azt mondta, hogy na, ez a mondat ezerért, ez a szívemig hatolt. Az összes többi szép gondolat volt, de ez, ez igen, bejött. Ezt évek óta emlegeti ezt a mondatot.

14. Egy életigazság, bölcsesség az élet más területén tévedés és oktalanság. Tedd a jót, és kerüld a rosszat. Ez az erkölcs területén valódi alapmondatunk, nagyon fontos, és még a sorrend is jó. De például a komplexusainkból való gyógyulás szempontjából épp az ellentétére van szükségünk. Tehát egy pozitív anya- vagy apakomplexusú valakinek éppen azt a jót kellene kerülnie, amihez teljesen hozzátapadt. Az a jó már most kárára van. A negatív komplexusú, anya-apakomplexusú valakinek végre azt a rosszat magukhoz kellene engedni és elsiratni. Nem kerülgetni, hanem elgyászolni, elsiratni, olyan mélyen be a sötét éjszakába, ahogyan csak lehet, és akkor kimenni belőle. Az életnek a más területén azt látjuk, hogy ez a mondat, hogy tedd a jót és kerüld a rosszat, pont visszájára fordul. Néha de nagy dolog, hogy valami jót el tudunk engedni, és valamit, ami rossznak tűnik, mert mondjuk fáj, vagy szenvedéssel jár, azt meg magunkhoz engedjük. Ezek lettek volna a 14 pont, hogy a mágusnak a gondolkozása hogyan egészíti ki a hétköznapi logikus gondolkodásunkat. Nem szünteti meg, nem érvényteleníti, nagyon sajátos másik nézőpontot ad.

Most visszatérve egy picit a kereszténységben a mágusokhoz, vagy a mágussághoz, hogy úgy tűnik, nagyon sokszor a paptól már nem valami életbölcsességet vártok, hanem csak válaszokat. Ezt nagyon szomorúnak tartom. Mikor nem valami valódit várunk egy paptól, hanem egy katekéziskérdésre valami annak megfelelő választ. Elsőáldozó gyerekeknek a szüleivel csinálok mindig csoportot, amikor a gyerekekkel a hitoktató beszélget, én beszélgetek a szülőkkel. Sosem tartok ott hittanórákat meg katekézist, hanem csak beszélgetünk. Most volt az elsőáldozás vasárnap, és előtte megkérdeztem a szülőktől, hogy mit szóltatok ahhoz, hogy én nem mondtam válaszokat, legfeljebb elmondtam azt, hogy ez nem egyeztethető össze a kereszténységgel, vagy ez másképpen van a hitigazságaink alapján. Én ilyeneket mondtam. Vagy, hogy nekem az a tapasztalatom, hogy, és mindig csak egymást hallgattuk. Mit szóltok ehhez? A döntő többség azt mondta, hogy de jó, hogy ez így volt. Engem az el tud keseríteni, ha semmi másért nem jönnek, csak valamilyen receptért. Mert, hogy nincsen. Eljutottunk mos akkor valahova. A paradoxonok kapcsán, meg az egész látás kapcsán, ahol a mágus ellentéteket is egységben tud látni, valahogy eljutottunk a misztikához. A mágus a misztikának a mestere. Emlékeztek, mikor beszéltünk arról, hogy a személyiségfejlődés és a spirituális fejlődés négy lépése, és legvégül ott van az, aminek a modellje így néz ki, hogy 1+1=1. Rájövök, hogy az én mögött van valaki, hogy Isten mögött is van valaki, és ezek a valakik egyek. Így fogalmaztuk meg, hogy ők egyek. Ez valójában a misztikus tapasztalatból kipárolt néhány mondat. Mikor valaki rájön, hogy Isten sokkal több, mint, amit eddig róla gondolt, hogy én magam is sokkal több vagyok, mint, amit magamról gondoltam, és ezek ketten ott mindig is egyek voltak. Most is azok, és egyek is lesznek. Arra gondoltam, hogy egy misztikusnak néhány gondolatát idehoznám, mert valójában a mágusnak az egyik leggyönyörűbb formája a misztikus, és a kereszténység nincsen meg misztika nélkül. Egy olyan kereszténység, amelyben nincsen misztika, katasztrófa. Egyszerűen katasztrófa. Részleteket fogok felolvasni. Az lesz a kérdés, talán meg tudjátok mondani, hogy kinek a gondolatai? Egy középkori misztikusról van szó.

„Mindenfajta hitvilág a legmagasabbnak van alárendelve. Ő ad mindenkinek egy hitformát, nem azért mintha az belőlünk következne, hanem pont azért, hogy ránk szabja azt. Ha valaki másnak szemrehányást tesz annak vallása miatt, valószínűleg azért teszi, mert feltételezi, hogy a másik szabadon választotta azt. De tudd meg és jól figyelj arra, a különböző hitek, különböző nevek és elnevezések, de a cél nem különbözik és nem változik. Imádkoztam a különböző fajta hitről, kértem, hogy megérthessem azokat. Egy és ugyanazon, és egyetlen alapra találtam, mely többfelé ágazott.” Ezt mondja a hitről meg a vallásról. Aztán menjünk egy picit tovább. Mit mond az Istenről a misztikus?

„Tudd az Istenről, a szív nem ölelheti át. Sem a pillantások nem érhetik utól, a hely nem foglalja magába, a határok nem zárhatják körül. Nincs gondolat, mely elgondolhatná őt, nincs képzelet, mely megrajzolhatja őt, nem illik rá a kérdés, hogyan, milyen. Magyarázat nem mondja el őt, nem rajzolhatod meg őt gondolattal sem. Ó, boldogtalan te, ki megpróbáltad leírni őt.” Ezt mondja a misztikus az Istenről. Megyünk tovább. Hogyan lehet akkor Istenhez eljutni?

„Fontold meg, Isten fölfoghatatlan és éppen ezért ne állapodj meg annál, amit a te tehetségeid képesek megérteni és érzékeid fölfogni. Nehogy kevesebbel elégedjél meg, s lelked elveszítse azt a könnyedséget, mely szükséges a hozzávaló eljutáshoz. Hogy a lélek Istenhez eljusson és ővele egyesüljön. Inkább kell haladni a nem értés, mint az értés útján.” Most jönnek aztán a nehéz kijelentések, mert ez eddig szép volt, többé-kevésbé. Misztikus, az misztikus. Mondja, ami a tapasztalata. Azt mondja:

„Én megtagadtam Isten hitét, és számomra ez a tagadás kötelesség, míg más hívő számára ez rettenetesen megvetendő.” Istenről a következőt mondja. „Te vagy a létezésem szíve, létem lényegének lényege. Te vagy az én ékesszólásom, és mikor beszélek, te szólalsz meg velem, mikor értek, te vagy az, aki ért, mikor látok, te látsz.” Ennyit akartam tőle elmondani. Mit gondoltok, ki lehet ő? Al-Hallaj muszlim misztikus. A misztika az egy. Teljesen mindegy, ha az ott egy valódi misztikus, akkor olyasmit mond, ami a világ minden nyelvén ugyanaz. Az úgy szól, és oda szól. Mert, hogy egy nagyon mély tapasztalatból fakad, misztikus tapasztalatból fakad. Ha most megengednétek, akkor egy keresztény misztikustól egy picit idézek. Csak nézzük meg, hogy egy világról beszélnek, és ez az a terület, ahol nagyon szépen összeérünk, a leginkább éppen az élet. Eckhart mester, azt mondja:

„Mikor Istenből kiáradtam, akkor minden így szólt: Isten van. Ez azonban engem nem tehet boldoggá, mert ebben teremtményként ismerek magamra. Az áttörésben viszont, ahol mentes vagyok a magam akaratától és Isten akaratától, és valamennyi művétől és magától Istentől is, ott fölötte vagyok minden teremtménynek, és nem vagyok sem Isten, sem teremtmény, sokkal inkább vagyok az, ami voltam, és ami maradok, most és mindörökké. Ezzel a benyomással akkora nagy gazdagságot kapok, hogy Isten már nem lehet elég, mindazzal együtt sem, ami ő Istenként, és valamennyi isteni művével együtt, mert ebben az áttörésben az lesz részem, hogy én és Isten egyek vagyunk. Ott az vagyok, ami voltam, s ott nem apadok és nem gyarapodom, mert mozdulatlan vagyok, mozgatója mindennek. Itt Isten nem lel helyet az emberben, mert az ember ezzel a szegénységgel azt szerzi meg, ami volt örökkön-örökké, és ami marad mindig. Itt Isten a lélekkel egy, és ez a legigazibb szegénysége, amit a lélek lelhet. Aki ezt a beszédet nem érti, ne keserítse vele a szívét, mert amíg az ember nem olyan, mint ez az igazság, addig nem fogja megérteni ezt a beszédet sem.” Elszeretném olvasni Al-Hallaj életútjának a végét.

IX-X. században éli az életét. Perzsiában születik, Irakban él, legfőképp Bagdadban, azután városról városra jár. Istenről beszél, ennek a következménye az, hogy letartóztatják. Börtönbe kerül, kiengedik, majd megint letartóztatják. 8 évet tölt börtönben, Bagdadban, börtönből börtönre jutva. Onnan pedig, ahogy Szent Pál is tette, tanított és végezte az apostoli munkát. Számos tanítványa volt. Végül is tanításai közben kimondott egy mondatot, amit nem bocsájtottak meg neki, és amiért halálra ítélték. A mondat így szólt: „Én vagyok a teremtő igazság.” Sokáig próbálták magyarázni ezt a kifejezését, hogy mondhatott ilyet, hogy tulajdonképpen én vagyok Isten. Aztán a börtönben megostorozták, 500 ostorcsapással. Levágták a két kezét és a két lábát, ezután hozzákötötték egy fához, megfeszítették, és egész éjjel rajtahagyták a kereszten. Reggel, amikor levették még életben volt. Levették és feldarabolták, és végül levágták a fejét. Mielőtt a fejét vették, Istent dicsérve fölkiáltott. Ismerjük megrázó mondatait, amelyekben arról szól, hogy megbocsájt kínzóinak. Megbocsájt azoknak, akik megölik őt, mert azt hiszik, hogy jámbor tettet hajtanak végre. Majd arra kérte kivégzőit, mielőtt a fejét levágták, hogy feldarabolt testét égessék el, és hamvait szórja szét a szél. Ez egy klasszikus misztikus sors. Ugyanis egy misztikus, a misztikus tapasztalatról szól, a mágus egy olyan világból beszél, ami a hétköznapi vagy racionális, a törvény és az erkölcs és a fekete és a fehér értelmezhetetlen. De megpróbáljuk értelmezni, és sehova máshova az ilyen értelmezés nem jut el, minthogy eretnekség eretneksége. Istenkáromlás, Isten káromlása. Ezért a misztikusok nem szoktak hosszú életűek lenni. Végig akarom mondani a mágust. Amikor bennünk a mágus szól, akkor olyan személyes és olyan mély dolgokat tud mondani, amiből nem lehet törvényt alkotni, csak azt lehet mondani, hogy ezt éltem át, nekem ez volt a tapasztalatom. Egy misztikus tapasztalást, esze ágában sincs egyetlen misztikusnak sem a másikra erőltetni, mert tudja, hogy az nem erőltethető senkire, csak éppen átélhető. Ha a vallásokban több lenne a misztika, vagyis a mágusnak több teret adnánk, a harcossal meg a királlyal szemben, kapna egy kicsit több teret, sokkal kevesebb gyilkolászás lenne.

Az 5. pont, most visszatértünk. 4-et mondtunk a mágusról, a negyedik az egy alkalomig tartott.

5. A mágus segít abban, hogy a valóság egésze a negatívumokkal együtt nekünk dolgozzon. A gyóntató pap, aki a gyóntatáskor a bűnt, a kegyelem eszközévé teszi. A kegyelem lehetőségévé, nem a saját erejéből, hanem megbízatás révén. A gyóntatáskor a szó legtisztább keresztényibb értelmében, egy nagyon sajátos…zajlik. Direkt nem mondtam, hogy mi. Egy nagyon mély tapasztalatban azt mondhatjuk, egy keresztény ember ki tudja azt mondani, hogy semmi vagyok. Nagyon mély keresztény tapasztalat lehet, ami már ebből a szempontból nem is keresztény, egyszerűen csak egy misztikus tapasztalás. Ugyanez a valaki a következő nap kimondhatja azt, hogy én vagyok az egész univerzum, minden vagyok, itt van bennem minden. Egy nagyon szép gondolatot olvastam valahol, az így szól, hogy nem az a tökéletes, ami kizárja a tökéletlent magából, ez a mi nyugati logikánk, a harcos ezt szeretné. Tökéletes jobbra, tökéletlen balra. Mély árok. A tökéletes az, amely annyira tökéletes, hogy a tökéletlent is magába tudja olvasztani.

6. A mágus az, aki segít nekünk azzá lenni, akik vagyunk. A valakivel összeismertet bennünket, hogy nem csak az vagy, akiről eddig azt gondoltad ez vagyok én, hanem, hogy mögötted, és benned van valaki több, aki mindig is több volt, akit a bűn el sem ért, ha most ebből a szempontból nézzük. A mágus engedélyt és lehetőséget ad, hogy szabadok legyünk a külvilág elvárásaitól. Bizonyára mindnyájunknak meg van az a tapasztalata, hogy milyen bénító tud lenni, mikor az életünket a külvilág elvárásai szerint igyekszünk alakítani. Minden erő kimegy belőlünk. Ez nem azt jelenti, hogy azt semmibe vesszük, csak szabadabb viszonyunk van.

7. A mágusnak van bátorsága a sötétséggel és az árnyékkal szembenézni. Erről már több szó esett. A mágus az, aki bennem, engem a sötétségbe bevezet, és sokszor ott is hagy. Azt mondja innentől egyedül kisbarátom, találj ki a másik oldalon. Az egyik legmegrázóbb tapasztalatom a jóemberekkel kapcsolatban az árnyékuk. Carl Gustav Jungnak volt egy nagyon fontos megjegyzése, azt mondta, hogy egy minél jobb emberrel találkozom, annál inkább föl vagyok szólítva arra, hogy nézzem, hol hozza az árnyékát. Mondanék egy egyszerű példát. Ha valaki, képzeljünk el egy édesanyám vagy egy édesapát, csak másokért él. Magát nem tudja fontosnak, értékesnek látni. Akkor ennek rettenetes árnyéka van ám. Például az, hogy ott is felelősséget vállal, ahol nincs neki, hogy abba is beleszól, amibe nem kellene, hogy ott is magára vesz dolgokat, ahol nem róla van szó. De ez mind az árnyékban marad, ezért néha olyan igazán jóemberek, akik annyi jót tesznek, egészen elviselhetetlenek tudnak lenni, és nekik erről semmi tudomásuk nincs. A mágus akkor jó mágus, ha neki is van mestere. Egy olyan mágus, akinek nincs mestere, darth vader irányba halad. A mágus rettenetesen veszélyes, ha a hatalma alatt tart valakit. A nők tudnak boszorkák is lenni. Úgy megkavarják azt a pasit, úgy kavarják és úgy kavarják, akkor az ott nem jó mágus, nem jó tündér, boszorka. Például egy férfi, aki nagyon jól érti a nők nyelvét és hülyíti őket. Tudja, hogy mikor mit kell mondani, és a nők hülyülnek. Gonosz varázsló. A mágus tehát nagyon könnyen fölfuvalkodott lesz.

8. A mágus nevén nevezi a dolgokat. De a mágus engedi, hogy a dolgok legyenek és hassanak rá. Hogy azok olyanok legyenek, amilyenek, és egyszer csak megtapasztalja, hogy belerakjuk a főzetbe ezt is, azt is, amazt is, és megnézzük milyen az íze. Ez a mágus. Ha olyan, akkor olyan.

9. A mágus a szerelmes nélkül beteg. Így jutunk el a következő témánkhoz. A mágusnak hihetetlen nagy szüksége van mágusra, mesterre, és nagyon nagy szüksége van szerelmesre. Richard Ruhr azt mondja, egyházainkban rengeteg ilyen-olyan mágusfélék vannak, inkább azt mondanánk, hogy rossz mágusok, szerelmes nélkül. A rossz mágus például arról ismerszik meg, hogy ideákban hisz és nem az emberben. Eszményekben hisz, és nem az emberben. Hogy rengeteg könyve van otthon, és ezekből idézget, fölolvas. A rossz mágus könyvekkel veszi körül magát, és a könyvek között él és virul, és okosakat mond. A könyveibe szerelmes, nem az emberbe. A szerelmes az, akit a mágus megtanítja, hogy ne a tudását istenítse, hogy rakja már le az okosságát, és vegye észre megint azt az embert, akihez küldetett. A XX. század egyik legnagyobb teológusa, és beszéltek róla, hogy egy zseniális teológus, őt kellene megkérni arra, hogy ezt a témát kidolgozza, és akkor valaki a következőt mondta: Igen, valóban ő a legokosabb köztünk, nincs benne elég szeretet, ne ő dolgozza ki. Saját tudásának lehet megszállottja és rabja. Azt hiszi, hogy eszmények váltják meg a világot. A rossz mágus az, aki dicsérteti magát, magasztaltatja magát, fényezteti magát. Egy szektának a vezetője, a saját vizeletét is árulta. Hallottatok erről? Ő is gyakran csak hivatalnok, a rossz mágus azt gondolja, hogy ő tudja az igazságot és senki más, ezért lehet rettenetesen kioktató, okoskodó. A jó mágus ezzel szemben segít növekedni, és ezért tud mindig háttérben lenni. Mindig csak annyira előre lépni, amennyire a másiknak szüksége van, és aztán eltűnni, mint egy igazi mágus. Köd előttem, köd utánam, mintha ott sem lett volna.

Egy pöttyös történet. Első áldozók voltak a gyerekek, és azt kérdeztem – nagyon büszkék voltak a tudásukra – mit jelent az, hogy elsőáldozó leszel. Persze egy csomó jó választ adtak. Ez volt a könnyű kérdés, most jön az, ami miatt ezt a könnyű kérdést megkérdeztem. Mondjátok meg nekem, hogy ha elsőáldozó leszel, az miért jó neked. Miért jó? Erre nagyon jókat mondtak, de nem elégedtem meg. Azt mondtam, vegyünk egy történetet. A történet így szól: Van két gyerek, és van nagyon sok legójuk. Na, erre elkezdtek figyelni. Képzeljük el a két gyereket, sok legó, és az egyik gyerek azt mondja: Én várat akarok építeni a sok legóból. A másik nem ennyire archaikus – mai gyerek - azt mondja, benzinkút lesz. Azt kérdeztem tőlük, mondjátok meg nekem, milyen befejezése lehet ennek a helyzetnek. Mondták, hogy összevesznek, összeverekednek. Építenek egy olyan nagy várat, amiben elfér a benzinkút. Végül az egyik gyerek elmondta azt, amit nagyon vártam, hogy valaki ezt elmondja. Azt mondja a 10 éves kisfiú, hát még mielőtt nekilátnának, megbeszélik, hogy mit építhetnének közösen, ezért aztán nem lesz se vár, se benzinkút, hanem vidámpark.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm

Isten hozott Benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

A mai alkalmat még a mágusra használnánk, azután a következő alkalmat a szerelmesre, és aztán legvégén pedig igyekeznék majd gondolatokat mondani a kérdéseitekre. Tehát a következő alkalomra írhattok nyugodtan kérdéseket, és itt majd gyűjtjük őket, és az utolsón tudunk erről beszélni.

A férfinek az archetípusait, az őstípusait nézzük meg, és először vettük a királyt, aztán a harcost, és most a mágust. A mágussal kapcsolatosan mondtunk 5 pontot. Ez pedig azt jelenti, hogy a mágus olyan valaki, aki a papnak a legmélyén lakik, de mert vagy ott lakik vagy nem, ezért aztán a kereszténységben a kultúr-keresztény megközelítésében, a mágussal szemben komoly fönntartásokat tapasztalhatunk. Sokkal jobbnak tűnik amennyiben az intézményesülés egy bizonyos fokán, természetesen jobbnak tűnik a hivatalnokok vannak a hivatalban és nem mágusok. Mert a hivatalnokokkal sokkal jobban lehet dolgozni meg dolgoztatni, mint a mágusokkal. Ezért aztán nyilvánvaló, minél jobban intézményesül valami, annál inkább meg van a veszélye, hogy hivatalnokok legyenek benne, és ne mágusok. A 2. pont az volt, hogy a mágus a belső változás, átváltozás, fejlődés, önfelülmúlás, transzformáció ősképe. A 3., hogy sok alakkal rendelkezik, és a 4. a mágus az ellentétek mestere. Nem lakik valakiben egy élő, viruló mágus, illetve nem tud belőle előjönni, ha a paradoxonokkal nem szívesen barátkozunk meg. A paradoxonok mestere, zsonglőrködik az ellentétekkel, és az nem bosszantja őt, hanem éppen abban tud valamit kifejezni. Akkor elkezdtük mondani, hogy ha a mágus felől nézzük az életet, egy nagyon sajátos logikára találunk rá, ami az életnek egy sajátos megközelítése – természetesen nem az egyetlen – azért, mert a mágus úgy látja. Akkor itt mondtunk kijelentéseket. Gyorsan nézzük meg, hogy miket.

1. Ha valami, valahogy helyes, nem jelenti azt, hogy másképpen nem az, a mágus ezt jól tudja.

2. Ha nekem igazam van, az nem jelenti azt, hogy a másiknak nincs igaza, ha egy velem ellentétes dolgot állít például.

3. Ha képviselek egy értéket, és valaki az ellenkezőjét képviseli, az nem jelenti azt, hogy téved.

4. Ha valakivel együtt érzek, az nem jelenti azt, hogy a másikkal ne érezhetnék együtt, még akkor is, ha az a másik éppen ellentétben áll ezzel az egyikkel.

5. Ha két ember vagy érték ellentétben áll egymással, az egyik választása nem jelenti föltétlenül a másik elutasítását. Ahogy erre a mondatra gondoltam, hozzátettem ezt a szót, hogy föltétlenül, mert eszembe jutott, hogy valaki, aki itt ül, és azt mondja, hogy ja, hát akkor én két nővel leszek. Az egyik ember nem jelenti a másik elutasítását, akkor jól van. Te is kellesz, te is kellesz. Ez a kontextus része. Vagyunk annyira árnyaltak, hogy kontextusunk is van, és azt beleszámítjuk az értelmezésbe.

6. Egy mély értelmű igazság és felismerés ellentéte is lehet egy mély értelmű igazság és felismerés.

7. Irracionális magatartás is tud nagyon logikus lenni. Metalogikus, kvázi logikus.

8. Ugyanaz a dolog lehet egyszerre hasznomra és káromra. Beszélhetünk a konyhaszagú anyáról. De jó, hogy főz, de kár, hogy csak főz. Jön még 5 pont.

9. Nyereségeink nem szüntetik meg a veszteségeinket. Valakivel való kapcsolatunkban, egy helyzetben. Mikor valaki azt mondja, kultúrvallásos hevülettől vezérelve, némi elvárásnak megfelelni akarva, óh, igaz, hogy meghalt a gyermekem, de hát ő már jó helyen van, ő már révbe ért, a Jóisten magához vette. Attól, hogy valaki látja ennek a helyzetnek a nyereség részét, az érték részét, ez nem szünteti meg a veszteség részét. Ezért egy ilyen kijelentés inkább csak azt mutatja, hogy az illető a veszteség részéhez még neki sem bír kezdeni. Még most kapaszkodik abba, hogy egyáltalán van ebbe valami jó, mert különben olyan mértékben elöntené a sötétség, hogy nem bírna vele mit kezdeni. De nagydolog az, amikor nem áltatjuk magunkat. Nagyon sok gyászmunkát ilyen indokokkal nem végzünk el, hogy megtanulunk pozitívan gondolkozni, elolvasunk egy-két amerikai könyvet, hogy hogyan kell pozitívan gondolkozni, pozitívan világot látni. Ez nagyszerű. Képesek vagyunk lehetetlen, szerencsétlen, nehéz és nyomasztó dolgokban, helyzetekben megtalálni az értéket és a kincset, attól még annak marad egy nyomasztó része, egy veszteség része, egy fájdalom része. Azért általában azt magunkon át kell gyűrni. Akkor a nyereség része ténylegesen a miénk tud lenni. Papnövendékek, mikor mennek be a papnevelő intézetbe, akkor nagyon bölcsen teszik, hogyha átgondolják azt, hogy ezzel az óriási lehetőséggel, hogy pap leszek, ez nagydolog, ha valaki erre a fejét odaadja. Nézd meg, hogy mit vesztesz el. Szokták mondani, hogy a jegyes oktatásnak annyira profinak kéne lennie, hogy a jegyes oktatásban ki kéne szűrni a nehéz dolgokat, meg kellene ragadni, hogy hol vannak a problémák, és orvosolni kéne. Hol van itt a realitásérzék? Hogy volna alkalmas huszonéves fiatalokkal végzett jegyes oktatás arra, hogy ők egy életre szólóan mindent tudjanak, meg lássanak, meg bírjanak, meg legyen hozzá erejük. Hát hogy? Dehogyis. Elképzelhetetlen, lehetetlen. Lehet adni benyomásokat, meg egyáltalán valami készséget, hogy mit lehet akkor csinálni, hogy ha nem tudjuk, hogy mit lehet csinálni. Vagy például óriási dolog, amikor a fiatalok megházasodnak. Ugye nagydolog? De szép az. Erről eszembe jutott egy történet. Volt egy vidéken élő protestáns lelkésznő, és azt mondja, - ott szintén van esküszöveg - kicsit más, mint a katolikus verzió, de abban az esküszövegben így van, hogy „és vele megelégszem”. Ez egy vidéki templom, és szegény lelkésznő a rágcsálóktól sokat szenvedett, ezért a következőképpen mondta el a szöveget: „vele egerészem”. Megtörtént. Megnyugtatlak benneteket, a vőlegény nem mondta utána. Miért is mondtam ezt el? Mert, hogy a szülőnek kötelező örülni. Nagyon nehéz. Be szoktam dobni a jegyeseknél a 4. alkalom körül, hogy mit szólnátok ahhoz, hogyha egy egész alkalmat szánnánk arra, hogy milyen konfliktusaitok vannak a szüleitekkel az esküvő és a lagzi szervezése kapcsán. Mindenki meg szokott ennek örülni. Na, ez az! Na, most elérkeztünk a jelenhez. Két apa, két anya, nagyon durva. Miért annyira durva? Azért, mert az a kedves édesapa és édesanya már csak illemből is nagyon örül, hogy az ő nagy fia, az ő gyönyörű lánya. Belül meg, azt a nemjóját neki, az a kis pökhendi nyikhaj lenyúlja az én gyönyörű lányomat, én nevelgettem 20 évig, és ez a semmirekellő, aki még az egyetemet sem fejezte be, ez a nulla, ez a nyegle, ez a lehetetlen alak…Tehát a nyereségeink nem szüntetik meg a veszteségeket. A gyerek születése szint úgy. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de szerintem van, hogy nagyon sok anyának a szüléssel kapcsolatosan a depressziója, talán éppen abból a konfliktusból is fakad, hogy van egy óriási nyereség, annak örül, és van egy veszteség, amit nem bír elsiratni. Mert ha megjön a gyerek egy-két évig nem lehet ugrálni. Mikor összeállítják azt, hogy a legjobban traumatizáló életesemények, amelyek a legnagyobb stresszhelyzetet jelentik, akkor természetesen a házasságkötés, gyerekszületése kifejezetten elől van a listán. Nem csak a válás van elől a listán, meg a szeretteink halála, hanem az esküvő, a gyerekszületés és egyéb nyalánkságok is. A párját is el akarom mondani.

10. A veszteség nem szünteti meg a nyereséget. Például játszma nyereség. Mikor megy előre megírt forgatókönyvszerűen egy lehetetlen párbeszéd a férjemmel, feleségemmel, gyerekemmel, már előre tudom, hogy sehova sem vezet, hogy tök értelmetlen, és akkor jön valaki, és azt mondja, hogy most azt mond meg nekem Feri, miért csináljuk 25 éve forgatókönyv szerint ugyanezt a marhaságot, aminek a vége prognosztizálhatóan az, hogy jól összeveszünk. Miért csináljuk ezt? Hát semmi értelme. Csak hiszed. Az lehetetlen, hogy ne lenne benne valami játszma nyereség, valami jó ott neked, ami miatt csinálod. De nagydolog, ha az illető azt mondja, hogy eddig nagyon világosan láttam, hogy mit vesztek, és sosem mertem beismerni, hogy tulajdonképpen mikor a férjem rám csapja az ajtót, olyan morális fölényre teszek szert. Elvesztette a türelmét, én itt vagyok, velem lehetne beszélni. Ez az, amit minden évben körbejárunk egyesek botránkozására, hogy ha egy kontextus bűnös kontextus, bűnös helyzet, abban is vannak értékek. Különben miért maradnánk benne? Miért lennénk benne? Úgy is lehetne mondani, hogy sokszor a szeretet utáni igényünk, a sebzettségeink és a hiányaink oly erősek, hogy még egy bűnös helyzetbe is belemegyünk, hogy ahhoz a picike kis, vagy ahhoz a nagyobbnak tűnő valamihez hozzá tudjunk jutni. Különben miért mennénk bele, és miért maradnánk benne? Azt gondolom, a legjózanabbak vagyunk, ha elismerjük. Ezt csak példaként akartam mondani. Ugyanígy ide lehetne mondani azt is, hogy a veszteség nem szünteti meg a nyereséget. A terápiára menő klienseknek a kilenctized része roppant kritikus a szüleivel. Milyen nagydolog az, mikor valaki ki tudja azt mondani, de érzés szinten is, nem csak a fejével, hogy rengeteg kifogásom van még mindig az apámmal vagy anyámmal kapcsolatban, de egy valamiért biztos, hogy már most hálát érzek - nem gondolom, nem tudom, érzek - ez pedig, hogy nélkülük nem lennék. Az nagyon nagydolog. Lehet, hogy ütöttek-vágtak, de nélkülük nem lennék itt. Beszéltünk arról, hogy a komplexuson keresztül is hogyan árad az élet. Hogy árad, az erős túlzás. Csurran-cseppen.

11. Érezhetek egyazon emberrel kapcsolatban ellentétes érzelmeket. Ez tudom, triviálisnak tűnik, de néha nagyon szívesen cenzúrázzuk magunkat, hogy ezt nem érezhetem. Nekem szegezik a kérdést, hogy most szeretsz vagy nem? Igen. Akkor hogyan lehetsz rám mérges? Így. Éppen az intimitással kapcsolatban a szakirodalom mondja, az intimitás jele, hogy az érzelmek a kapcsolatban elmélyülnek, és egyre nagyobb ambivalenciákat tudnak mutatni. Egy nem szoros kapcsolatban, egy felszínes viszonyban nem fogok gyűlölködni, ott nem akarok majd bosszút állni, de féltékeny sem vagyok. Minél mélyebbre megy a kapcsolat, annál nagyobb ambivalenciák és mélységek vannak. Épp az intimitásnak egy sajátos jele ez. Vagy például hány és hány édesanyának, édesapának kéne elmondani, hogy amikor serdülőkorú lesz a gyermek, és kezd téged utálni, beléd rúg, igazságtalan, pimasz, kötekedő. Akkor éppen valami fontos történik vele, mert szeretne felnőni és leválni éppen azokról a szüleiről, akiket nagyon szeret vagy szerethet. De a leváláshoz erő kell. És miben van az erő? Az érzésben és az érzelemben ott az erő, hogy el tudjak valakit taszítani, hogy aztán föl tudjak nőni. Ezért aztán egy ifjú 15 évesen, 18 évesen, mikor fölgerjeszti magában a haragod, az utálatot, a megvetést, akkor ez pont az, az erő, ami segíti őt arra, hogy talpra álljon. Aztán eltelik 5 év, és a dolgok de szépen rendbe tudnak jönni, miközben most is rendben mennek, csak nehéz őket elviselni. Gyászban vannak óriási ambivalenciák, nem szeretem ezt a mondást, hogy halottról jót vagy semmit. Rettenetes mondás, szörnyű mondás. Tudjátok honnan jön? Mágikus félelemből, archaikus hitvilágból, hogy a halottak visszajárnak. Archaikus hitképzet, és abból valami. Miután pap vagyok, gyászolókkal szoktam beszélgetni. Ez biztos, hogy minden második gyászoló, mikor elérkezik a gyászban az ambivalenciához, egyszer csak megyünk ahhoz a ponthoz, hogy azt mondja, ez nem igaz, hogy képes volt úgy meghalni, hogy…Akkor ezt a mondatot sokféleképpen be lehet fejezni. Ténylegesen kettőből egyszer biztos kimondatik a mondat, ugye atya halottról mindent vagy semmit. Itt ez egy archaikus félelem, szabad egy picit továbblépni. Tulajdonképpen azt lehetne mondani, ha lélektan felől közelítjük, hogy akkor kísért, ha nem jutsz el az ambivalenciának mind a két oldalához. Na, akkor visszajár, mert nincs valami elrendezve.

12. Ugyanazt a helyzetet ellentétes érzésekkel, tapasztalatokkal, benyomásokkal is átélhetjük. Nem mondok rendkívüli dolgokat, de mégis az élet gyakorlatában azt látni, hogy ezt kizárják. Például ha azt mondom a jegyeseknek, hogy írjatok föl 8, óriási, nektek nagyon fontos élményt és tapasztalást a kettőtök kapcsolatáról. A férfi is írja föl a 8 legfontosabb élményt, meg a nő is írja föl a 8 legfontosabb élményt és beszéljétek meg. Mi szokott történni? Elkezdi mondani a férfi: Tudod, mikor 2 évvel ezelőtt, júniusban azon a kedden elmentünk a Balcsira. Mire a nő azt mondja: Nem kedd volt, szerda, nem Balaton, Velencei tó, nem 2 éve volt, hanem 3, és lehet, hogy nem is én voltam. Régen tudom már azt, hogy ezt a gyakorlatot úgy kell megadni, hogy és amikor elkezditek megbeszélni, akkor az egyik végig mondja a 8 pontot, és a másik nem szólhat bele. Megbeszélés. Na, milyen volt? Ez volt a legrosszabb gyakorlat. Mindenre tudtam volna valamit mondani, hogy az nem úgy volt. A tapasztalatáról beszél, had legyen már neki az a tapasztalata, hogy…

13. Ugyanaz a szó jelölhet ellentétes tartalmat is. A kereszténység pontosan ezzel zsonglőrködik, mint egy jó mágus. Például a tűz, mint szimbólum. De azt mondjuk a tűz, mint örök tűz, vagy kárhozat tüze, egyáltalán, mint szimbólum, és azt mondjuk a tűzzel kapcsolatban, húsvéti gyertya lángja, az örökélet fénye és világossága, hogy a tűz a keresztény szimbolikában, gondolkodásban teljesen ellentétes tartalmakat is tud hordozni. Ettől van olyan ereje. A víz, ugye a kereszteléskor nem csak arról van szó, hogy a víz, mint éltető elem, hanem arról, hogy a vízbe belefojtjuk a keresztelendőt. Ott éppen a vízből születik meg. Az élet vize, és a víz, amibe az ember belepusztul. Mennyit gyönyörködtünk, hogy a forrásvíz fakad az ember szívéből, de a keresztség vizébe meg szépen belefulladsz. Aztán Lucifer, fényhozó. Lucifer azt jelenti, ha lefordítjuk, hogy fényhozó. Elég komoly ambivalencia. Kimondunk egy szót, és mindig azt feltételezzük, hogy a mögött a szó mögött hasonló tapasztalatok vannak, Isten. Akinek itt vannak mély Istentapasztalatai, az azt mondja, hogy na, végre elértünk ide. Akinek meg rettenetes Istenképzetei vannak, az meg azt mondja, na, csak ezt ne. Volt valami ingyen koncert néhány évvel ezelőtt – sváb vagyok, félig – és az Eddának van egy száma, és ült ott mellettem két elég „meggyötört egzisztencia”. Ahogy előkerül ez, hogy Isten áldjon meg, akkor az egyik köpött egyet, és azt mondja, hogy na, már ez is kezdi. Micsoda más tapasztalat lehet ott a mögött, amit ő Istennek nevez, valamit azonosít ezzel a szóval. Aztán a nyelvünkben azt mondjuk, hogy valaki valamit összetör, aztán azt is mondjuk, hogy széttör. Most össze vagy szét? Azt is mondjuk, hogy édes fiam, ne töketlenkedj már. Aztán azt mondjuk, hogy ne tökéletlenkedj már. Ugyanaz a szó, ellentétes tartalom. A mágus ismeri a varázsigéket is, attól mágus. Azt kell mondani, hogy Szezám tárulj, semmi másra nem tárul, de arra igen. Mérő László írja azt a történetet, ahogyan beszélget egy idős pedagógussal. A játszótéren vannak, és azt látják, hogy két gyerek homokkal, teljes erőből egymást gyalázza. A homok száll minden felé, és a szülők meg próbálkoznak, de a homok erősebbnek bizonyul. A pedagógus azt mondja, várj egy picit. Föláll, odamegy, és mond egyetlen mondatot. A gyerekeknek megáll a keze, lerakják a homokot, és minden a helyére kerül, és jön vissza. Te mit mondtál nekik? Mit gondoltok, mit mondott a pedagógus? Azt mondja, ez most itt be van fejezve. Hozzáteszi a szerző, hogy ne, jó, de nem a mondat hat, nem mindegy, hogy ki mondja. Ezt a mondatot hiába mondja el az apa meg anya, dehogy van befejezve, olaj a tűzre. Hanem, hogy az illető tudja, hogy mikor, melyik mondatot kell mondani, pont nekik. Na, az a mágus, aki azt a mondatot tudja. Aztán itt van Iharos, Rózsavölgyi, Tábori, 1955-ben 10 világcsúcsot futottak. A magyar hosszútávfutásnak az aranykorszaka, és Iglói Mihály volt az edzőjük, mind a hármójuknak. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy mind a hárman, mikor futottak, a mester nagyon fontos pillanatokban valamit bekiabált a futóknak. Lett belőle 10 világcsúcs. Kérdezi a riporter, hogy mit mondott a mester? Egy mondatot mondott, és egyikük sem tudott visszaemlékezni rá. Ezért aztán az illető elment az Egyesült Államokba, ahol a mester lakott, és meg lehetett tőle kérdezni, hogy mi volt a mondat. Mit gondoltok? Kapunk egy mondatot, amitől világcsúcsot lehet futni. Nyilván a lényeg, nem mindegy, hogy ki mondja, nem mindegy, hogy mikor mondja, nem mindegy, hogy kinek mondja. „Most tudsz erősíteni!” A történethez hozzátartozik, hogy úgy indítja őket a futásra, hogy maximális erőbedobással. Tehát a mágus tudja a szót, tudja a mondatot, de ahhoz neki az egészet kell értenie és látnia, mert nem a mondatról van szó. Emlékszem egyszer tanultam homiletikát. Tudjátok mi az? A homiletika, szónoklattan. Ott morfondírozott magában a homiletika tanárunk, hát, tudják azért az milyen érdekes, ha az a pap azt mondja, hogy testvérek csöndesedjünk el, hát nézzetek magatokba, óriási csönd lesz. Ha én mondom, még nagyobb zsivaj lesz. Nem a mondaton múlik.

Ezt én mondtam. Kicsit sem lesz nagyképű. Ültünk egy csoportban, és persze előjött valakinek az önbecsülés hiánya, és lehetett neki különböző dolgokat mondani. Mindenkinek a szívéből jött, mi az, ami neki segít, ha gyönge az önértékelése. Mindenki nagyon szépeket mondott, én meg azt mondtam neki, ne szarj be! Volt az alkalomnak a záró köre, és azt mondta, hogy na, ez a mondat ezerért, ez a szívemig hatolt. Az összes többi szép gondolat volt, de ez, ez igen, bejött. Ezt évek óta emlegeti ezt a mondatot.

14. Egy életigazság, bölcsesség az élet más területén tévedés és oktalanság. Tedd a jót, és kerüld a rosszat. Ez az erkölcs területén valódi alapmondatunk, nagyon fontos, és még a sorrend is jó. De például a komplexusainkból való gyógyulás szempontjából épp az ellentétére van szükségünk. Tehát egy pozitív anya- vagy apakomplexusú valakinek éppen azt a jót kellene kerülnie, amihez teljesen hozzátapadt. Az a jó már most kárára van. A negatív komplexusú, anya-apakomplexusú valakinek végre azt a rosszat magukhoz kellene engedni és elsiratni. Nem kerülgetni, hanem elgyászolni, elsiratni, olyan mélyen be a sötét éjszakába, ahogyan csak lehet, és akkor kimenni belőle. Az életnek a más területén azt látjuk, hogy ez a mondat, hogy tedd a jót és kerüld a rosszat, pont visszájára fordul. Néha de nagy dolog, hogy valami jót el tudunk engedni, és valamit, ami rossznak tűnik, mert mondjuk fáj, vagy szenvedéssel jár, azt meg magunkhoz engedjük. Ezek lettek volna a 14 pont, hogy a mágusnak a gondolkozása hogyan egészíti ki a hétköznapi logikus gondolkodásunkat. Nem szünteti meg, nem érvényteleníti, nagyon sajátos másik nézőpontot ad.

Most visszatérve egy picit a kereszténységben a mágusokhoz, vagy a mágussághoz, hogy úgy tűnik, nagyon sokszor a paptól már nem valami életbölcsességet vártok, hanem csak válaszokat. Ezt nagyon szomorúnak tartom. Mikor nem valami valódit várunk egy paptól, hanem egy katekéziskérdésre valami annak megfelelő választ. Elsőáldozó gyerekeknek a szüleivel csinálok mindig csoportot, amikor a gyerekekkel a hitoktató beszélget, én beszélgetek a szülőkkel. Sosem tartok ott hittanórákat meg katekézist, hanem csak beszélgetünk. Most volt az elsőáldozás vasárnap, és előtte megkérdeztem a szülőktől, hogy mit szóltatok ahhoz, hogy én nem mondtam válaszokat, legfeljebb elmondtam azt, hogy ez nem egyeztethető össze a kereszténységgel, vagy ez másképpen van a hitigazságaink alapján. Én ilyeneket mondtam. Vagy, hogy nekem az a tapasztalatom, hogy, és mindig csak egymást hallgattuk. Mit szóltok ehhez? A döntő többség azt mondta, hogy de jó, hogy ez így volt. Engem az el tud keseríteni, ha semmi másért nem jönnek, csak valamilyen receptért. Mert, hogy nincsen. Eljutottunk mos akkor valahova. A paradoxonok kapcsán, meg az egész látás kapcsán, ahol a mágus ellentéteket is egységben tud látni, valahogy eljutottunk a misztikához. A mágus a misztikának a mestere. Emlékeztek, mikor beszéltünk arról, hogy a személyiségfejlődés és a spirituális fejlődés négy lépése, és legvégül ott van az, aminek a modellje így néz ki, hogy 1+1=1. Rájövök, hogy az én mögött van valaki, hogy Isten mögött is van valaki, és ezek a valakik egyek. Így fogalmaztuk meg, hogy ők egyek. Ez valójában a misztikus tapasztalatból kipárolt néhány mondat. Mikor valaki rájön, hogy Isten sokkal több, mint, amit eddig róla gondolt, hogy én magam is sokkal több vagyok, mint, amit magamról gondoltam, és ezek ketten ott mindig is egyek voltak. Most is azok, és egyek is lesznek. Arra gondoltam, hogy egy misztikusnak néhány gondolatát idehoznám, mert valójában a mágusnak az egyik leggyönyörűbb formája a misztikus, és a kereszténység nincsen meg misztika nélkül. Egy olyan kereszténység, amelyben nincsen misztika, katasztrófa. Egyszerűen katasztrófa. Részleteket fogok felolvasni. Az lesz a kérdés, talán meg tudjátok mondani, hogy kinek a gondolatai? Egy középkori misztikusról van szó.

„Mindenfajta hitvilág a legmagasabbnak van alárendelve. Ő ad mindenkinek egy hitformát, nem azért mintha az belőlünk következne, hanem pont azért, hogy ránk szabja azt. Ha valaki másnak szemrehányást tesz annak vallása miatt, valószínűleg azért teszi, mert feltételezi, hogy a másik szabadon választotta azt. De tudd meg és jól figyelj arra, a különböző hitek, különböző nevek és elnevezések, de a cél nem különbözik és nem változik. Imádkoztam a különböző fajta hitről, kértem, hogy megérthessem azokat. Egy és ugyanazon, és egyetlen alapra találtam, mely többfelé ágazott.” Ezt mondja a hitről meg a vallásról. Aztán menjünk egy picit tovább. Mit mond az Istenről a misztikus?

„Tudd az Istenről, a szív nem ölelheti át. Sem a pillantások nem érhetik utól, a hely nem foglalja magába, a határok nem zárhatják körül. Nincs gondolat, mely elgondolhatná őt, nincs képzelet, mely megrajzolhatja őt, nem illik rá a kérdés, hogyan, milyen. Magyarázat nem mondja el őt, nem rajzolhatod meg őt gondolattal sem. Ó, boldogtalan te, ki megpróbáltad leírni őt.” Ezt mondja a misztikus az Istenről. Megyünk tovább. Hogyan lehet akkor Istenhez eljutni?

„Fontold meg, Isten fölfoghatatlan és éppen ezért ne állapodj meg annál, amit a te tehetségeid képesek megérteni és érzékeid fölfogni. Nehogy kevesebbel elégedjél meg, s lelked elveszítse azt a könnyedséget, mely szükséges a hozzávaló eljutáshoz. Hogy a lélek Istenhez eljusson és ővele egyesüljön. Inkább kell haladni a nem értés, mint az értés útján.” Most jönnek aztán a nehéz kijelentések, mert ez eddig szép volt, többé-kevésbé. Misztikus, az misztikus. Mondja, ami a tapasztalata. Azt mondja:

„Én megtagadtam Isten hitét, és számomra ez a tagadás kötelesség, míg más hívő számára ez rettenetesen megvetendő.” Istenről a következőt mondja. „Te vagy a létezésem szíve, létem lényegének lényege. Te vagy az én ékesszólásom, és mikor beszélek, te szólalsz meg velem, mikor értek, te vagy az, aki ért, mikor látok, te látsz.” Ennyit akartam tőle elmondani. Mit gondoltok, ki lehet ő? Al-Hallaj muszlim misztikus. A misztika az egy. Teljesen mindegy, ha az ott egy valódi misztikus, akkor olyasmit mond, ami a világ minden nyelvén ugyanaz. Az úgy szól, és oda szól. Mert, hogy egy nagyon mély tapasztalatból fakad, misztikus tapasztalatból fakad. Ha most megengednétek, akkor egy keresztény misztikustól egy picit idézek. Csak nézzük meg, hogy egy világról beszélnek, és ez az a terület, ahol nagyon szépen összeérünk, a leginkább éppen az élet. Eckhart mester, azt mondja:

„Mikor Istenből kiáradtam, akkor minden így szólt: Isten van. Ez azonban engem nem tehet boldoggá, mert ebben teremtményként ismerek magamra. Az áttörésben viszont, ahol mentes vagyok a magam akaratától és Isten akaratától, és valamennyi művétől és magától Istentől is, ott fölötte vagyok minden teremtménynek, és nem vagyok sem Isten, sem teremtmény, sokkal inkább vagyok az, ami voltam, és ami maradok, most és mindörökké. Ezzel a benyomással akkora nagy gazdagságot kapok, hogy Isten már nem lehet elég, mindazzal együtt sem, ami ő Istenként, és valamennyi isteni művével együtt, mert ebben az áttörésben az lesz részem, hogy én és Isten egyek vagyunk. Ott az vagyok, ami voltam, s ott nem apadok és nem gyarapodom, mert mozdulatlan vagyok, mozgatója mindennek. Itt Isten nem lel helyet az emberben, mert az ember ezzel a szegénységgel azt szerzi meg, ami volt örökkön-örökké, és ami marad mindig. Itt Isten a lélekkel egy, és ez a legigazibb szegénysége, amit a lélek lelhet. Aki ezt a beszédet nem érti, ne keserítse vele a szívét, mert amíg az ember nem olyan, mint ez az igazság, addig nem fogja megérteni ezt a beszédet sem.” Elszeretném olvasni Al-Hallaj életútjának a végét.

IX-X. században éli az életét. Perzsiában születik, Irakban él, legfőképp Bagdadban, azután városról városra jár. Istenről beszél, ennek a következménye az, hogy letartóztatják. Börtönbe kerül, kiengedik, majd megint letartóztatják. 8 évet tölt börtönben, Bagdadban, börtönből börtönre jutva. Onnan pedig, ahogy Szent Pál is tette, tanított és végezte az apostoli munkát. Számos tanítványa volt. Végül is tanításai közben kimondott egy mondatot, amit nem bocsájtottak meg neki, és amiért halálra ítélték. A mondat így szólt: „Én vagyok a teremtő igazság.” Sokáig próbálták magyarázni ezt a kifejezését, hogy mondhatott ilyet, hogy tulajdonképpen én vagyok Isten. Aztán a börtönben megostorozták, 500 ostorcsapással. Levágták a két kezét és a két lábát, ezután hozzákötötték egy fához, megfeszítették, és egész éjjel rajtahagyták a kereszten. Reggel, amikor levették még életben volt. Levették és feldarabolták, és végül levágták a fejét. Mielőtt a fejét vették, Istent dicsérve fölkiáltott. Ismerjük megrázó mondatait, amelyekben arról szól, hogy megbocsájt kínzóinak. Megbocsájt azoknak, akik megölik őt, mert azt hiszik, hogy jámbor tettet hajtanak végre. Majd arra kérte kivégzőit, mielőtt a fejét levágták, hogy feldarabolt testét égessék el, és hamvait szórja szét a szél. Ez egy klasszikus misztikus sors. Ugyanis egy misztikus, a misztikus tapasztalatról szól, a mágus egy olyan világból beszél, ami a hétköznapi vagy racionális, a törvény és az erkölcs és a fekete és a fehér értelmezhetetlen. De megpróbáljuk értelmezni, és sehova máshova az ilyen értelmezés nem jut el, minthogy eretnekség eretneksége. Istenkáromlás, Isten káromlása. Ezért a misztikusok nem szoktak hosszú életűek lenni. Végig akarom mondani a mágust. Amikor bennünk a mágus szól, akkor olyan személyes és olyan mély dolgokat tud mondani, amiből nem lehet törvényt alkotni, csak azt lehet mondani, hogy ezt éltem át, nekem ez volt a tapasztalatom. Egy misztikus tapasztalást, esze ágában sincs egyetlen misztikusnak sem a másikra erőltetni, mert tudja, hogy az nem erőltethető senkire, csak éppen átélhető. Ha a vallásokban több lenne a misztika, vagyis a mágusnak több teret adnánk, a harcossal meg a királlyal szemben, kapna egy kicsit több teret, sokkal kevesebb gyilkolászás lenne.

Az 5. pont, most visszatértünk. 4-et mondtunk a mágusról, a negyedik az egy alkalomig tartott.

5. A mágus segít abban, hogy a valóság egésze a negatívumokkal együtt nekünk dolgozzon. A gyóntató pap, aki a gyóntatáskor a bűnt, a kegyelem eszközévé teszi. A kegyelem lehetőségévé, nem a saját erejéből, hanem megbízatás révén. A gyóntatáskor a szó legtisztább keresztényibb értelmében, egy nagyon sajátos…zajlik. Direkt nem mondtam, hogy mi. Egy nagyon mély tapasztalatban azt mondhatjuk, egy keresztény ember ki tudja azt mondani, hogy semmi vagyok. Nagyon mély keresztény tapasztalat lehet, ami már ebből a szempontból nem is keresztény, egyszerűen csak egy misztikus tapasztalás. Ugyanez a valaki a következő nap kimondhatja azt, hogy én vagyok az egész univerzum, minden vagyok, itt van bennem minden. Egy nagyon szép gondolatot olvastam valahol, az így szól, hogy nem az a tökéletes, ami kizárja a tökéletlent magából, ez a mi nyugati logikánk, a harcos ezt szeretné. Tökéletes jobbra, tökéletlen balra. Mély árok. A tökéletes az, amely annyira tökéletes, hogy a tökéletlent is magába tudja olvasztani.

6. A mágus az, aki segít nekünk azzá lenni, akik vagyunk. A valakivel összeismertet bennünket, hogy nem csak az vagy, akiről eddig azt gondoltad ez vagyok én, hanem, hogy mögötted, és benned van valaki több, aki mindig is több volt, akit a bűn el sem ért, ha most ebből a szempontból nézzük. A mágus engedélyt és lehetőséget ad, hogy szabadok legyünk a külvilág elvárásaitól. Bizonyára mindnyájunknak meg van az a tapasztalata, hogy milyen bénító tud lenni, mikor az életünket a külvilág elvárásai szerint igyekszünk alakítani. Minden erő kimegy belőlünk. Ez nem azt jelenti, hogy azt semmibe vesszük, csak szabadabb viszonyunk van.

7. A mágusnak van bátorsága a sötétséggel és az árnyékkal szembenézni. Erről már több szó esett. A mágus az, aki bennem, engem a sötétségbe bevezet, és sokszor ott is hagy. Azt mondja innentől egyedül kisbarátom, találj ki a másik oldalon. Az egyik legmegrázóbb tapasztalatom a jóemberekkel kapcsolatban az árnyékuk. Carl Gustav Jungnak volt egy nagyon fontos megjegyzése, azt mondta, hogy egy minél jobb emberrel találkozom, annál inkább föl vagyok szólítva arra, hogy nézzem, hol hozza az árnyékát. Mondanék egy egyszerű példát. Ha valaki, képzeljünk el egy édesanyám vagy egy édesapát, csak másokért él. Magát nem tudja fontosnak, értékesnek látni. Akkor ennek rettenetes árnyéka van ám. Például az, hogy ott is felelősséget vállal, ahol nincs neki, hogy abba is beleszól, amibe nem kellene, hogy ott is magára vesz dolgokat, ahol nem róla van szó. De ez mind az árnyékban marad, ezért néha olyan igazán jóemberek, akik annyi jót tesznek, egészen elviselhetetlenek tudnak lenni, és nekik erről semmi tudomásuk nincs. A mágus akkor jó mágus, ha neki is van mestere. Egy olyan mágus, akinek nincs mestere, darth vader irányba halad. A mágus rettenetesen veszélyes, ha a hatalma alatt tart valakit. A nők tudnak boszorkák is lenni. Úgy megkavarják azt a pasit, úgy kavarják és úgy kavarják, akkor az ott nem jó mágus, nem jó tündér, boszorka. Például egy férfi, aki nagyon jól érti a nők nyelvét és hülyíti őket. Tudja, hogy mikor mit kell mondani, és a nők hülyülnek. Gonosz varázsló. A mágus tehát nagyon könnyen fölfuvalkodott lesz.

8. A mágus nevén nevezi a dolgokat. De a mágus engedi, hogy a dolgok legyenek és hassanak rá. Hogy azok olyanok legyenek, amilyenek, és egyszer csak megtapasztalja, hogy belerakjuk a főzetbe ezt is, azt is, amazt is, és megnézzük milyen az íze. Ez a mágus. Ha olyan, akkor olyan.

9. A mágus a szerelmes nélkül beteg. Így jutunk el a következő témánkhoz. A mágusnak hihetetlen nagy szüksége van mágusra, mesterre, és nagyon nagy szüksége van szerelmesre. Richard Ruhr azt mondja, egyházainkban rengeteg ilyen-olyan mágusfélék vannak, inkább azt mondanánk, hogy rossz mágusok, szerelmes nélkül. A rossz mágus például arról ismerszik meg, hogy ideákban hisz és nem az emberben. Eszményekben hisz, és nem az emberben. Hogy rengeteg könyve van otthon, és ezekből idézget, fölolvas. A rossz mágus könyvekkel veszi körül magát, és a könyvek között él és virul, és okosakat mond. A könyveibe szerelmes, nem az emberbe. A szerelmes az, akit a mágus megtanítja, hogy ne a tudását istenítse, hogy rakja már le az okosságát, és vegye észre megint azt az embert, akihez küldetett. A XX. század egyik legnagyobb teológusa, és beszéltek róla, hogy egy zseniális teológus, őt kellene megkérni arra, hogy ezt a témát kidolgozza, és akkor valaki a következőt mondta: Igen, valóban ő a legokosabb köztünk, nincs benne elég szeretet, ne ő dolgozza ki. Saját tudásának lehet megszállottja és rabja. Azt hiszi, hogy eszmények váltják meg a világot. A rossz mágus az, aki dicsérteti magát, magasztaltatja magát, fényezteti magát. Egy szektának a vezetője, a saját vizeletét is árulta. Hallottatok erről? Ő is gyakran csak hivatalnok, a rossz mágus azt gondolja, hogy ő tudja az igazságot és senki más, ezért lehet rettenetesen kioktató, okoskodó. A jó mágus ezzel szemben segít növekedni, és ezért tud mindig háttérben lenni. Mindig csak annyira előre lépni, amennyire a másiknak szüksége van, és aztán eltűnni, mint egy igazi mágus. Köd előttem, köd utánam, mintha ott sem lett volna.

Egy pöttyös történet. Első áldozók voltak a gyerekek, és azt kérdeztem – nagyon büszkék voltak a tudásukra – mit jelent az, hogy elsőáldozó leszel. Persze egy csomó jó választ adtak. Ez volt a könnyű kérdés, most jön az, ami miatt ezt a könnyű kérdést megkérdeztem. Mondjátok meg nekem, hogy ha elsőáldozó leszel, az miért jó neked. Miért jó? Erre nagyon jókat mondtak, de nem elégedtem meg. Azt mondtam, vegyünk egy történetet. A történet így szól: Van két gyerek, és van nagyon sok legójuk. Na, erre elkezdtek figyelni. Képzeljük el a két gyereket, sok legó, és az egyik gyerek azt mondja: Én várat akarok építeni a sok legóból. A másik nem ennyire archaikus – mai gyerek - azt mondja, benzinkút lesz. Azt kérdeztem tőlük, mondjátok meg nekem, milyen befejezése lehet ennek a helyzetnek. Mondták, hogy összevesznek, összeverekednek. Építenek egy olyan nagy várat, amiben elfér a benzinkút. Végül az egyik gyerek elmondta azt, amit nagyon vártam, hogy valaki ezt elmondja. Azt mondja a 10 éves kisfiú, hát még mielőtt nekilátnának, megbeszélik, hogy mit építhetnének közösen, ezért aztán nem lesz se vár, se benzinkút, hanem vidámpark.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika