Mt 21,33-43 - Évközi 27. vasárnap – A év

2011.10.02.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm

2011. október 2. – ÉVKÖZI 27. vasárnap – A év

Angyalföldi Szent Mihály templom – Pál Ferenc atya

Olvasmány (Iz 5,1-7)

Hadd énekeljek kedvesemről, szerelmesem énekét szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek termékeny hegytetőn; körülásta, és a kövektől megtisztította, majd beültette nemes szőlővel; közepén tornyot épített, sajtót is vájt benne; és várta, hogy szőlőfürtöt teremjen, de vadszőlőt termett. Most hát, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit nem tettem meg vele? Amikor azt vártam, hogy szőlőfürtöt teremjen, miért vadszőlőt termett? Most pedig hadd adjam tudtotokra, mit teszek szőlőmmel! Eltávolítom sövényét, hadd pusztítsák el; lerombolom kerítését, hadd tapossák össze. Pusztává teszem: nem metszik meg többé, és nem kapálják, fölveri a tövis és a tüske; és megparancsolom a felhőknek, hogy esőt ne hullassanak rá. Bizony, a Seregek Urának szőlője Izrael háza, és Júda férfiai az ő gyönyörű ültetvénye; jogot várt, de íme, csak visszaélés van, igazságot, de íme, csupa jajveszékelés!

Szentlecke (Fil 4,6-9)

Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem: azt tegyétek; és veletek lesz a békesség Istene.

Evangélium (Mt 21,33-43)

Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ,,A fiamat majd tiszteletben tartják. De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ,,Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét. Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?' Azt felelték neki: ,,A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.' Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.

Szentbeszéd

Érdemes kiragadnunk azt a gondolatot, ami azoknak a szőlőmunkásoknak azt az inspirációt adja, hogy „nosza, öljük meg az örököst!”. És nyilván, hogy előtte kidobják és megverjék és megöljék azokat, akik ebben a példabeszédben jönnek azért, hogy a szőlősgazdának végül is átadhassák a termést. És akkor ez a mondat hangzik el: „így szóltak egymáshoz: nosza, akkor öljük meg, mert ő az örökös és akkor MIÉNK lesz az öröksége”. Ebből a világból szeretnék kiindulni, ami az ember szívét és a lelkét egészen gúzsba tudja kötni, hogy egyszer csak föltámad bennünk egy gondolat „na, akkor ez a miénk lesz”. Nyilván mondhatjuk így is „legyen az enyém!”, „legyen a miénk!”. S amikor föltámad bennünk ez az akarnokság „akkor ez legyen az enyém”, „ez legyen a miénk”, hogy akkor egészen döbbenetes dolgokra tudjuk ragadtatni magunkat. És érdemes volna ennek az ellenpontját megnézni, főleg, hogy az ellenpontja és e mögött a kijelentés között van az a válasz, ahogyan a szentíró hozza, hogy mit is tesznek, mi lesz a válasz arra a kérdésre, hogy „hát, mit gondoltok, mit tesz a szőlő ura?”. Ugye így hangzott a válasz: azt mondják akkor az írástudók, a farizeusok, akik válaszolnak, a főpapok és a nép vénei, hogy hát a szőlőt másokra fogja bízni, akik idejében átadják neki a termést. Akik idejében átadják a termést. De Jézus a példabeszéd végén nem ezt mondja. Jézus nem azt mondja, hogy „igen, az Isten úgy tekint az emberre, hogy az ember az a munkás, akihez majd egyszer csak elérkezik és azt mondja KÉREM A TERMÉST IDEJÉBEN ADD ÁT!” Jézus nem ezt mondta. Annak az ellenpontja, hogy nosza, öljük meg és legyen a miénk, tehát annak az ellenpontja, hogy „legyen a miénk” a következő Jézusnak az evangéliumában így szól: „Olyannak adja majd Isten a termőföldet, aki megtermi annak gyümölcsét.” Ez az ellenpont. Az egyik, ahova nagyon könnyen mi is el tudunk jutni: „legyen az enyém” és Jézus ezt úgy ellenpontozza „megteremni valaminek a gyümölcsét”. És akkor szeretnék – miután már nyolc óra elmúlt, most nem biztos hogy arra vagyunk szocializálva, hogy este nyolc után beszédeket hallgassunk, be is fogadjuk azokat…azért öt gondolat lenne, de…látjátok, kaptam még másfél órát (templombúcsú programok miatt), rögtön lett a négyből öt pont, nem tudtam türtőztetni magam, de röviden mondom és inkább csak kijelentések, és egy-egy pici-pici valami háttértörténet, példa, nem szeretnék okoskodásba fulladni. És akkor én is ellenpontoztam, mert az evangéliumban is ez történik.

(1) Az egyik „legyen az enyém”, „legyen a miénk” és a másik „megteremni a gyümölcsöt.” Ugyanarról a helyzetről van szó. Az első így szól. Sokszor a felelősségvállalás helyett a birtoklás útjára lépünk. Egyébként nem egyszer igazán jó szándékkal – miért is? mert nagyon is érezzük a felelősségünket. Például a pap, aki érzi a felelősségét annak, hogy rábízták az evangélium hirdetését, neki ezt jól kell tennie, majd rajta számon kérik, hogy ő ezt jól tette-e és, hogy akikhez beszélt ők milyen életet éltek stb. És milyen könnyen a felelősségvállalás szép lassan valamiféle hatalmi logikába csap át. Valamiképpen a birtoklásnak a világába lépünk, ahol már azt is mondjuk „nem baj, hogy kényszerítettük, de a jó érdekében”.”Nem baj, hogy kicsit megfenyegettük, kicsit megzsaroltuk, jól ráijesztettünk, nem baj, de majd a végén nagyon meg fog térülni neki. Majd akkor...” Férj és feleség. Barátok. Hogyne volna természetes az, hogy amikor kialakul egy fontos kapcsolat, ott kezdjük átérezni valamiképpen a felelősségünket is. S milyen könnyű, hogy nem a felelősségvállalásban mélyülünk el, miközben megőrizzük a másiknak a szabadságát és azt tiszteletben tartjuk, és hogy minél inkább megőrizzük a másik szabadságának a tiszteletben tartását, sőt bátorítását, annál inkább érezhetjük át a saját felelősségünket. Mert a felelősségünk akkor is fönnáll, ha a másik szabad. Akkor is létezik valamiféle felelősség, kapcsolati felelősségnek hívhatjuk ezt. Tehát jó szándékból, éppen talán, mert érzékeljük a felelősségnek a súlyát nagyon könnyen, amit teszünk az már nem annyira a felelősség vállalása, hanem valami hatalmi logikával a saját hatáskörünk kiterjesztése, valamiképpen uralkodni és birtokolni egy másik ember fölött, hogy a felelősségünkkel valamit tudjunk kezdeni. Az első ellentétpár tehát így szól: a felelősségvállalás elmélyítése helyett a birtoklás és a hatalmi logika.

(2) A második, (ugye ez így rendben van? Rövid, már megyünk is tovább.) A második: rámbízottság helyett tulajdonlás. Annyira emlékszem, hogy fiatalok voltunk és hát persze nem volt sok mindenünk, ez egészen nyilvánvaló, és akkor miközben nem volt sok mindenünk, nem birtokoltunk sok mindent, aközben azért a jézusi szemléletmódtól ihletetten próbáltunk nagyon nagyvonalúak lenni. Hát, próbáltuk. És akkor egymásra nagyon így emlékszünk a barátainkra, hogy próbáltunk nagyon önzetlenek lenni, aztán vagy sikerült vagy nem. Néha igen, néha nem. S akkor egyszer csak becsöngetett hozzám egy régi barátom ezekből az időkből, mikor kevesünk volt, de próbáltunk mégis nagyon önzetlenül lenni, és akkor azt mondja: „Feri, sose gondoltam volna, de valami baj van.” S akkor elmondta: úgy adta az élet, hogy ő egyszer csak vezető pozícióba került. Azt mondta: „Feri, én ezt sose gondoltam volna. Most rám bíztak nagyon sok értéket, anyagi értékeket is, pénzt is, mindenféle dolgokat. Megkísértett ez a dolog, hogy úgy tekintsek minderre a dologra, mintha a saját tulajdonom lenne pusztán csak azért, mert hatalmat kaptam ezen dolgok fölött.” Azt mondta, hogy „sosem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet. Hát emlékszel kevesünk volt és azt is próbáltuk odaadni. Most meg hogy sok van, valahogy észrevétlenül szeretném kiterjeszteni a befolyásomat erre a sok mindenre, és a kísértésem az, hogy úgy tekintsek dolgokra, amelyeket rám bíztak, mintha az enyém lenne.” A második így szól, ez az ellenpontja, ahelyett, hogy meg tudnánk maradni abban, hogy ez rám bízatott, de egyáltalán nem az enyém, csak rám bízták, e helyett elkezdjük a ránk bízott dolgokat tulajdonlani. De ide tartozhat az is - ezt pedig egy édesanya mondta, nagyon rendes édesanya volt, talán egy kicsit túlságosan is és nagyon szeretett volna jót adni a gyerekeinek, és emiatt rengeteget izgult és rengeteget aggódott értük és persze izgalmában, aggodalmában, jó szándékában állandóan túlságosan rátelepedett a gyerekeire: „jaj, vigyázzál, ne menj el sehova”. Legszívesebben bezárta volna őket, akkor nem esik semmi bajuk. S akkor egyszer csak a következőt mondja nekem: „Hát, Feri, rájöttem valamire. Hogy a gyerekek nem az enyémek, csak rám vannak bízva.” Őneki ez a gondolat segített abban, hogy nagyon sok félelmével, aggodalmával képes legyen valamiképpen leszámolni. „Jaj, hát nem az enyémek, hanem csak rám vannak bízva.”

(3) Aztán a harmadik. Megajándékozottság helyett követelés, vagy követelőzés. Tehát megajándékozottság helyett követelés és követelőzés. Kedves ismerősöm az allergiaszezon kellős közepén azt mondja: „Feri, tudod, mikor úgy jól leszek, annyira tudok örülni annak, hogy képes vagyok levegőt venni. Hát, ez milyen jó! Hogy nem fújom-fújom állandóan, hanem jön a levegő.” Tulajdonképpen az életünkben ezer dolgot írhatnánk föl egy kis lapra, hogy mennyi mindennel vagyunk megajándékozva, és hogy megajándékozottak vagyunk! És amikor ezt elfelejtjük, hogy az élet által mennyire megajándékozottak vagyunk, akkor rögtön át tudunk menni ennek az ellenpontjára és elkezd az foglalkoztatni bennünket, hogy mihez van jogunk, és az életnek mit kell megadnia nekünk. Elég egy kis allergia…lehet hogy az allergia is nagyon sajátosan az evangélium meghirdetése s amikor kapunk levegőt ősszel akkor azt mondjuk, hogy „hát, rájöttem, hogy mihez van jogom, örülök, hogy levegőt kapok. S ha kapom a levegőt, de nagy dolog az! Megint valahogy emberi életet tudok élni.”

(4) Aztán a következő: részesedés helyett ragaszkodás. A kereszténységnek gyönyörű gondolata az, hogy az életről a következőt mondja: Az emberi élet ajándék Isten részéről. Senkinek sincsen élete önmagától és önmaga által. Senkinek. Vagyis az életünkre így tekint a keresztény gondolkozás: az életem részesedés Isten életéből. Az ember nem tud életet teremteni, életet alkotni, az ember ajándékba kap egy kis rész életet, de hát honnan is kapjuk ezt ajándékba? Isten a saját életéből ajándékoz nekünk egy részt. És ez él bennünk. Ez a gondolat nagyon fontos gondolat. Még az életünk is úgy, ahogy van nem a miénk, hanem részesedés Isten életéből. És ezzel szemben ennek az ellenpontja, hogy az életemre nem úgy tekintek, hogy részesültem Isten életéből, hanem elkezdek ragaszkodni ehhez az élethez. És görcsössé válok és állandóan kizárólag csak azzal foglalkozom, hogy a legtöbbet hozzam ki az életből. Ennek az ellenpontja: átadom magam az életnek, hogy ő a legtöbbet hozza ki belőlem.

(5) És végül akkor az utolsó: továbbadás helyett megőrzés és megtartás. Ha jól mondom – de ti talán ezt fölül tudjátok írni ezt, jobban tudjátok, mint én, hogy néhány évvel ezelőtt, ahogyan erre vissza tudok emlékezni, kutatók le tudták írni az ember géntérképét. És ha jól emlékszem, ezek a nagyon neves kutatók ezt föltették az internetre és ahelyett, hogy ebből pénzt csináltak volna azt mondták „ez egy közkincs”. Hát, nem gazdagodhat meg három ember abból, hogy leírja, hogy ki az ember. Hát, ez egy közkincs, ennek fönt kell lennie, mindenkinek hozzá kell tudnia férnie. És nem csináltak belőle pénzt, hanem egyszerűen föltették az internetre. Tehát ahelyett, hogy megőrizni akartak volna valamit és maguknál tartani, egyszerűen adták tovább. Mondanék egy másik példát is egy teljesen más világból. Walter Röhrl, aki 1971-ben és ’73-ban rally-világbajnok volt. Ő megnyerte négyszer a monacói díjat, mégpedig úgy, hogy négy különböző autómárkával. S akkor azt mondta: „Most befejeztem. Kétszer lettem világbajnok, Monaco-rallyt akartam lenni, az megvan négyszer négy különböző autóval. Köszönöm szépen.” Mit mondtak a menedzsere és az összes többi: „Megőrültél?? Most amikor elkezdtünk pénzt keresni?” Akkor Walter Röhrl azt mondta: „Egyáltalán nem őrültem meg, nem akarok pénzért vezetni. Arra voltam csak kíváncsi, képes vagyok-e a legjobbnak lenni. Kiderült, hogy igen, ez nagyszerű.” És elment dolgozni. Na, persze sofőrnek. De nem maradt ott abban a világban, ahol elkaphatta volna őt a gépszíj, és ahelyett, hogy valamit nagyvonalúan továbbadni és az összes többi…

Tehát elmondanám még egyszer az ellentétpárokat. Azt mondja: felelősségvállalás helyett birtoklás, rámbízottság helyett tulajdonlás, részesedés helyett ragaszkodás, megajándékozottság helyett követelés és továbbadás helyett megőrzés. És akkor hogy ne ezzel fejeződjön be, mert mindez semmi ahhoz a szépséghez képest, ami az evangéliumban van, az ellentétpár, amiből kiindultunk így szól: „nosza, legyen a miénk!” És erre Jézus azt mondja: „Ne így, hanem adjuk olyannak, aki majd megtermi a gyümölcsét.” Mint ahogy az a szőlőtő, nem rendelkezik sem a földdel, sem a Nappal, sem a széllel, sem az esővel, semmivel, de megtermi a gyümölcsöt, amire Isten őt eltervezte.