Jn 3,16-18 - Szentháromságvasárnap (A év)

2014.06.15.

Megosztom
Elküldöm

Evangélium (Jn 3,16-18)

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, már ítéletet mond magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. (1:00)

Szentbeszéd

Szentháromság vasárnapja van, és éppenséggel a Szentháromság titka többé kevésbé teljesíthetetlen feladat elé állít bennünket, amit Karl Rahner, a 20.század egyik legzseniálisabb teológusa így fogalmazott meg: Hogyha a kereszténységből, vagy a keresztény emberek életéből kivennénk a Szentháromság hitét és titkát, alig változna meg valami. Ez azért elgondolkodtató, mert itt két dolog akkor egyszerre áll előttünk. Az egyik: hogyha valami alapja, lényege a keresztény hitünknek, akkor az a Szentháromságba vetett hitünk. Hát tulajdonképpen minden egyes keresztvetésben is, minden egyes kereszteléskor újból és újból a hitmegnyilatkozásainkat állandóan kezdeti és végében és átszövi az, ahogyan a Szentháromságra utaló hitünket megvalljuk. „Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében”. Minden keresztvetésünkben ez van benne. S miközben természetszerűen mondjuk azt, hogy a Szentháromságba vetett hitünk a hitünk lényege és alapja, aközben azt mondja ez a 20.századi teológus, ha mindezt kivennénk belőle, nem sok minden változna. Akkor tulajdonképpen itt miről van szó?

Néhány gondolat. Ez a néhány gondolat, ha képben tudnám megragadni és megmutatni számotokra, akkor nem több annál, mint hogy mondjuk bent vagyunk egy házban és szeretném veletek együtt kinyitni az ablakot. Semmi mást nem gondolok, hogy képesek vagyunk, vagy én legalábbis biztos nem, hogy képes lennék többre, mint arra, hogy nyissuk ki az ablakot, és nézzünk ki, és csodálkozzunk egy picit arra, hogy mi van odakint a házon kívül. És tulajdonképpen itt akkor négy gondolatom lenne. (3:30)

Az egyik. Milyen természetesen beszélünk arról, hogy Isten személy. De a Szentháromsággal kapcsolatban akkor azt fontos mondanunk, hogy nem egyszerűen csak személy, hanem személyek. Ráadásul három személy. Hogy akkor, ha Istenről akarunk beszélni, vagy Istent látjuk, vagy Istenben hiszünk, Őbenne bízunk és a hitünket elmélyítjük Vele kapcsolatban, akkor ez azt jelenti, hogy Isten személyek. És akkor, ahogy látjuk a személyeket, máris azt mondhatjuk, Isten tehát tulajdonképpen egy lenyűgöző sokszínűség és gazdagság. Hogy odanézek, egyszer csak a Teremtő Isten, nem azt mondom, hogy látom, de valahogy ott sejtem, vagy legalábbis tudom vagy hiszem, ott egyszer csak egy Megváltó, ott egy Fiúisten, ott a Szentléleknek valami belső késztetése, ott egyszer csak látok egy kisbabát sírni, aztán látok egy férfiembert szenvedni, aztán egyszer csak valami hatalmas titok, amitől az egész világegyetem létezik és fönnmarad. Isten nem egyszerűen csak személy, hanem Isten személyek, és mikor azt mondjuk, hogy személyek, akkor tulajdonképpen azt mondjuk, hogy összetéveszthetetlenek egymással. Hogy úgy egyek, hogy közben látjuk, hogy nahát, ő Jézus, ő a Teremtő Isten, ő pedig a megszentelő Lélek. Tehát az első gondolat így szól: Isten nem egyszerűen csak egy, és Isten nem egyszerűen csak személy, hanem Isten személyek, és a személyeknek a gazdagsága, sokszínűsége, összetéveszthetetlensége, keverhetetlensége, és közben pedig mégis ezeknek a személyeknek az egysége. És ha azt akarom  mondani, hogy Isten ki, akkor tulajdonképpen legalább ezt a nagyon nehezen megfogalmazható titkot kellene mondanom, hogy személyek. És akkor minden, ami ezt jelenti. Ez az első gondolat. (5:30)

Aztán a második. Isten nem egyszerűen csak személyek. Hogyha Szentháromságról beszélünk, akkor azt mondhatnánk, Isten kapcsolat. Sőt Isten kapcsolatok. Alapvető kijelentésünk, hogy az Atya és a Fiú egymással való szeretetkapcsolata a Szentélek Isten. Hogyha valamit akarunk mondani a Lélekről, akkor az, ahogyan az Atya szereti a Fiút és a Fiú szereti az Atyát és ha ez személlyé lesz és megtestesül, azt mondjuk, ez a Szentlélek Isten. Isten tehát nem csak személyek, hanem Isten kapcsolat. Akkor, hogyha Istenről valamit akarunk még mondani, akkor tulajdonképpen mindent mondhatunk, amit egy kapcsolatról mondhatunk. Akkor azt mondhatjuk, Isten a kölcsönösség. Hát egy szeretetkapcsolatnak mi az egyik alapvető ismérve? Hogy abban kölcsönösség van. Én szeretem őt, ő szeret engem, és egy kölcsönösségben vagyunk. Egy kölcsönös szerelmi vagy szeretet vagy bizalmi viszonyban vagyunk, ki éppen kivel hogyan. Kölcsönösség. Akkor azt mondhatjuk, Isten a megvalósult gyönyörű kölcsönösség. De akkor azt is mondhatjuk, hogy nem egyszerűen csak kölcsönösség, hanem meghittségben lévő kölcsönösség. Teljes önátadottságban, föltártságban, megnyilatkozásban, elfogadásban. Akkor azt mondhatjuk, hogy Isten a meghittség. Isten maga a megvalósult intimitás. Nem egyszerűen csak Istennel meghitt kapcsolatban lehetek, vagy Isten meghitt kapcsolatra hív engem, hanem Isten maga a meghittség, Isten maga a kölcsönösség. Tehát akkor Istenről mindent állíthatok, amit egy kapcsolatról, annak a szépségéről állíthatok, mert akkor az Isten. (7:40)

Harmadik gondolat. Hogy Isten nem csak kapcsolat, hanem Isten közösség. Annyira bennem van ez, egyszer értelmiségi társaságban ültem. És akkor valahogy előkerült Isten témája, hogy Isten így-úgy. És ült ott mellettem egy szociológus, egy neves szociológus, nem mondom a nevét. És már csak egy picit provokatív éllel is azt mondom neki az egyik szünetben: „Te tudod, hogy Isten csoport?” Rám néz kicsit furcsán: „Micsoda?” És akkor mondtam neki erről néhány mondatot. Nyilván így mondtam, hogy csoport, mert egy szociológus szívesebben bánik ezzel a kifejezéssel. Mi inkább azt mondjuk, Isten közösség. „Hát őneki ezt senki nem mondta.” Isten csoport, Isten közösség. Akkor tehát, ha Istenről akarok beszélni, akkor éppenséggel érdemes róla úgy is beszélnem, hogyha kinyitjuk az ablakot és rácsodálkozunk, hogy nahát, akkor Isten olyan is, mint egy közösség. Akkor Istenről például beszélhetek úgy, mint egyközösségről, vagy egy hallatlanul jól működő csoportról. Hát, ha Istenről beszélek úgy, mint egy személyről, mint beszélek Atyáról és Fiúról, ugyanezzel az erővel, ha hisszük a Szentháromságot, beszélek róla, mint csoportról. Milyen érdekes, mikor a Szentháromságról beszélünk, mit szoktunk tenni? Azt mondjuk: „Hát az Atya így, a Fiú úgy, a Szentlélek így, ez a mi szentháromságos hitünk.” Na de éppen hogy ennél többről van szó! Ez körülbelül akkor annyi, mintha azt mondanánk: Van itt egy család. Most beszélek a családról. „Na, hát az apa ilyen. A feleség olyan. Most még egy gyerekük van csak, ő meg ilyen.” Beszéltem a családról? Egyetlen szót sem szóltam a családról. Arról beszéltem, hogy milyen az apa, hogy milyen az anya, a feleség és milyen a gyerek. Erről beszéltem. A családról még nem mondtam semmit. Ez akkor azt jelenti, hogy amikor mi azt mondjuk, hogy mi a Szentháromságban hiszünk, akkor nem csak ebben a három személyben hiszünk úgy külön-külön, hanem mit szoktunk mondani a csoportról, vagy a közösségről? Minden csoport több, mint a csoportot alkotó személyek. Egy család több, mint egy férfi egy nő meg egy gyerek. Éppen attól család. És tudjuk, hogy ott valódi többletről van szó. Akkor tehát, ha azt mondjuk, hogy Isten közösség, akkor ezzel azt mondtuk, sokkal több, minthogy Atya Fiú és Szentlélek. Hogy Isten több, mint három személy. Több, mint Atya Fiú és Szentlélek. Hogy Isten így egy közösség. És például mit mondhatunk egy jól működő közösségről? Hogy van benne önmagamat háttérbe helyezni tudó, közös célra irányuló akarat. Hogy tudom magamat háttérbe helyezni, azt tudom mondani, hogy csináljunk valamit együtt. Akkor Isten ez. Ez a csináljuk együtt. És milyen gyönyörű ahogyan a Teremtő Isten, mikor elküldi a Fiát, megnyilatkozik többször is, megnyílik az ég, szózat hallatszik az égből, el tudjátok képzelni? A Teremtő Isten a következőt mondja: „Jól van, jól van, látom, hogy szeretitek a Fiamat, de rólam azért ne felejtkezzetek el!” A Teremtő Isten nem ezt mondja. Azt mondja, hogy: „Ő az én szeretett Fiam! Hát őt hallgassátok! Hát itt a szeretett Fiam, őt nézzétek! Hát itt a szeretett Fiam, hát kedvemet találom benne.” Hogy milyen gyönyörű az, hogy a Teremtő Isten azt mondja:  „Majd én most háttérbe húzódok, nézzétek a Fiam!” A Fiú azt mondja: „Hát én semmit nem mondok magamtól. Hát a Mennyei Atyámtól tanultam mindent, azt mondom, amit ő mondott. Őneki vagyok engedelmes.” És aztán a Lélekre meg aztán minden igaz ebből. Mert ott meg Jézus maga is mondja: „A Lélek minket fog kinyilatkoztatni. Elküldöm, hogy mindent tudtotokra adjon.” A Lélek se a saját mellkasát döngeti. Hanem azt mondja: „Nézzétek az Atyát és a Fiút! Nézzétek, hogy szeretik egymást! Nézzétek, az Atya hogy szenved Jézussal a kereszten! Nézzétek, a Fiú hogy szereti az Atyát!” Akkor éppenséggel Istenről beszélhetünk úgy, mint egy olyan szeretetközösségről, amiben valahogyan minden személy szívesen háttérbe húzódik azért, hogy a többiek elől lehessenek, és közben pedig ezzel valamit együtt akarnak létrehozni és teremteni. Akkor Isten ez. Nyilván ez is. Nem egyszerűen csak Atya, Fiú, meg Szentlélek. (12:35)

Utolsó gondolat. Akkor viszont azt is mondhatjuk, hogy Isten nem egyszerűen csak csoport, inkább mondjuk így, hogy közösség, hanem egy élő rendszer. Hát ez csúnyán hangzik, úgyhogy inkább mondjuk azt, hogy élő világ. Nem élővilág, Isten egy élő világ. És ha meg akarnánk valahogyan a hasonlatot találni, hát minimum azt mondjuk, hogy az univezum. Az egész teremtett világ az Istenből származik. Akkor azt tudjuk mondani, hogy Isten egy élő világ. Akkor Istenről, ha szeretnénk beszélni, akkor minden sajátosságát vehetjük annak, amit sejtünk arról, hogy milyen egy élő rendszer. Mit mondunk egy élő rendszerről? Azt mondjuk, egy élő rendszerben, hogyha valami változás történik, változik az egész rendszer. Ezt szoktuk mondani. Akkor ez azt jelenti, hogy Isten az a valaki, aki hogyha mi megfoganunk, és amikor mi megszületünk, Isten többé nem lesz az, aki volt. Amikor megfogan, és ember születik erre a világra, amióta te megfogantál, amióta te megszülettél, amióta te élsz, Isten nem tud olyan lenni, mint volt előtte. Ez gyönyörű! Hogy Isten velünk együtt formálódik, és alakul, és változik, és fejlődik, nem azért, mert tökéletlen lenne, és tökéletesebb lesz, hanem egyszerűen azért, mert úgy is beszélhetünk róla, mint élő világról. És Isten átadja magát ennek az élő világiságának. Ez egészen lenyűgöző.

 

Ezért tehát azt mondjuk, Szentháromságban hiszünk. Nem egyszerűen csak hisszük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Hanem hisszük három személynek az egységét, azt mondjuk, hogy Isten kapcsolat, azt mondjuk, hogy Isten közösség, azt mondjuk, Isten egy élő világ. És pontosan tudom, hogy nincsenek szavaink arra, hogy egy picit is leírjuk, hogy Isten ki és milyen. De ahogyan vettük a bátorságot hogy azt mondjuk, Isten Atya Fiú és Szentlélek, éppenséggel egy picit bátorkodhatunk arról beszélni, Isten milyen, ha kapcsolat, milyen, ha közösség és milyen, ha élő világ. Nem akartunk többet, minthogy kinyitottuk az ablakot, picit kinéztünk rajta. Hogy mi mindent láthatunk még itt meg, amire talán még sose nyílt rá a szemünk. (15:23)

Örökbe fogadta és lejegyezte: Székely László

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Go to Top