Szenvedély az elköteleződésben 6. - A kiégés füstölgése vagy a szenvedély lobogása.

2016.03.08.

Megosztom
Elküldöm
  Köszönöm szépen. Köszöntelek benneteket! Hol tart bennetek a vágy tüze, a szenvedély lángja? Megvan még? Eee. Mhh. (Megakad a szeme a nőnapi virágcsokron a színpad szélén – szerk.) Szabad lejjebb raknom? Minden tiszteletem… Asztalra? Le fogom onnan sodorni. (Odébb lett rakva. – szerk.) Igen, eszembe jut ez, hogy előadásokon mi mindent törtem már össze. Rengeteg mindent összetörtem már. Vázát törtem, poharat törtem, üveget törtem, és kiszakítottam a gatyámat erősen. Ez már mind megtörtént, úgyhogy ezért tudom. Ja, székeket is borítottam már. Szóval. (00:55)

A szenvedély és a vágy lehetőségei egy tartós, elkötelezett kapcsolatban

Az lenne a mai alkalommal a témánk, emlékeztek, van egy mondjuk főcímünk. Nem a fő-fő-fő cím, csak egy olyan főbb cím, hogy most akkor a kiégés, vagy a szenvedély tüze az, ami egy tartós kapcsolatban bennünket jellemezhet. Erről beszélünk, mert hogy ki tudunk égni férjként, feleségként, nőként, férfiként, apaként, anyaként, nagymamaként, nagypapaként. Minden további nélkül kiéghetünk. Sokat beszéltünk már arról, hogy van egy alapvető dilemmánk, amit teljesen megoldani nem lehet, csak benne élni, ez pedig a biztonság szemben a szenvedéllyel. A biztonság és kiszámíthatóság szemben az ismeretlennel, de közben a fölfedezéssel és a kalanddal. Hogy általában minden emberi személyt ez a kettő érdekli és foglalkoztatja. (01:50) Ezért amikor szerelem alapon házasságot kötünk, és azt mondjuk, hogy örök érvényűen, fölbonthatatlanul – most nem sorolom el – hűségre kötelezően, gyerekekre nyitottan, kölcsönös szeretet kapcsolat. Hogy akkor éppenséggel többszörösen is megjelenik az a kérdés, hogy ez éppen azt jelenti majd, hogy nagyon is van veszteni valónk, hogy nincs túlságosan kockáztatni valónk. Hogy éppenséggel, mivel azt mondtuk, hogy örök érvényűen, és már van két gyerekünk, meg négy gyerekünk, ezzel nem lehet hülyéskedni, viccelni. Ha egy életre szólóan vagyunk együtt, akkor aztán ismerjük látatlanban az összes tyúkszemét a társunknak. Ezeket mind megpróbáljuk kikerülni, és a többi, és a többi. Tehát éppen a szerelem miatt, és az elköteleződés miatt, és az örök érvényűség miatt, éppen emiatt válik még nagyobb kérdéssé a szenvedélynek a fönntartása. Éppen az fontos nekünk, hogy hogyan lehetséges az, hogy a kapcsolaton belül a szenvedély tüzét fönn tudjuk tartani. Miközben ha ezt fönntartjuk, akkor meg fognak, vagy megjelenhetnek azok a feszültségek, amik éppen ebben a föloldhatatlan dilemmában nagyon természetesek. Most biztonság, vagy a kaland ismeretlenje és kiszámíthatatlanja. Erről van szó. (03:15)

Szolgálati közlemény - Ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok.

Összeszedegettem nektek vagy 15 pontban, mert állítólag szeretitek a pontokat, hogy milyen reális lehetőségei vannak a szenvedély fönntartásának egy tartós kapcsolatban. Erről lenne szó, mondanám egymás után őket. De mielőtt belekezdenék, nagyon fontos szolgálati közlemény. A szolgálati közlemény így szól. Ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok. De ez alatt mit érthetünk? Ez alatt értsétek azt, hogy egy társkapcsolatban egyébként is ami az egyik párnak bejön, a másik pár számára maga a pusztulat. Ahogyan az egyik pár megold helyzeteket, a másik pár számára nemhogy a megoldást nem jelenti, hanem fenyegetettséget jelent, vagy elviselhetetlen, vagy kibírhatatlan. Tehát eleve éppenséggel, mert hogy nem általában egy nővel, vagy általában egy férfivel házasodunk meg, hanem hogy tudjuk, hogy ő ki, ezért amit igazán nem kerülhetünk el, ha tartósan, elégedetten, szenvedélyesen és boldogan szeretnénk együtt élni, az az, hogy olyan megoldásokat, olyan egyensúlyokat dolgozunk ki, ami pontosan miránk érvényes, és senki másra a világon nem érvényes úgy, ahogy ránk érvényes. (04:45) Ez valahogy ahhoz hasonlít, mint amikor elbizonytalanodunk, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket. Én minden nap ezen elbizonytalanodom, ettől vagyok olyan zaklatott. És amikor elbizonytalanodunk, akkor valahogy van egy válaszút. Az egyik az, hogy hú, gyorsan előveszek egy nagyon okos könyvet. Van nálatok véletlenül valami gyereknevelési szakirodalom? Beleértve a Nők lapját is? És akkor azt előveszem, és elolvasom, és kicsit megnyugszom, hogy jól van, tudom, mit kell csinálni akkor, hogyha a gyerekem bepisil, és öt éves. Ha 12 évesen pisil be, azt nem tudom, az nem volt benn most a Nők lapjában. Ezért beírok, és izgulva várom, hogy három hét múlva benne legyen a számban, hogyha 12 évesen bepisil… Ez az egyik irány. És ez teljesen rendjén is való. Igen ám, de van egy másik irány, amit érdemes ezzel az iránnyal ötvözni. Ez pedig az, például, csak úgy mondom, hogy leülök a gyerekemmel beszélgetni. Hogy nem a szakirodalom olvasására fordítom az időt, hanem arra, hogy valahogyan rájöjjek a kettőnk kapcsolatából, hogy mi is van a Pannival. Főleg a Lacival, aki 12 évesen is bepisil. (06:05) Én 7 évesen pisiltem be utoljára (Legutóbb! – szerk.), jól esett. Hát most ha nem esett volna jól, nem csináltam volna, ez egész biztos. Már nagyon erős szükségét éreztem. Hát szorongó kisgyerek voltam, nagyon szorongtam, s nem mertem kikéredzkedni, a tanító néni… nem mertem fölállni. Értitek, ezt a szégyent, 7 évesen nem mertem fölállni, azt mondani egy egész osztály előtt, ahol lányok is vannak, hogy ki kell mennem. És akkor mindenki tudja, hogy kimegyek. Hogy mit fogok csinálni kinn, ezt én nem mertem. És amikor vége volt az órának, pont valahogy abban a fázisban voltam, hogy nem kellett olyan nagyon, és az volt a gyermeki gondolatom a helyzet megoldására, hogy hazaérek. De ez nem bizonyult helyesnek, és körülbelül félúton, na, a Keravill előtt, ha ez mond nektek valamit. Akkor még voltak Keravill-ok, hát igen. Emlékszem, hogy ott már elérkezett az a pillanat, hogy azt mondjam, most már jobb így, mint máshogy. S utána hazamentem, sőt nem is mentem, akkor futottam. És az megint a gyermeki fantáziám volt, hogyha futok, talán nem látnak, de most ezt nem akarom hosszabban mondani. (07:35) Tehát éppenséggel mondjuk egy 6-7 éves gyereknél hogy, hát olyan sok minden miatt pisilhet be, és a szakirodalomban lehet, hogy pont a Panni nincsen benne. Hát hogy a Marika benne van, meg a Kató, de pont a Panni nincs benne, és ezért ha leginkább akarnám tudni, hogy ő miért pisil be, lehet, hogy vele kéne… Na, és ezt a szakirodalomban nem tudom kiolvasni, és főleg pedig, hogy az a befektetett idő és energia, ahogyan én a Pannival elkezdek erről valahogy. Lehet, hogy elsőre nem is megy. Hát miért is kezdene…? Lehet, hogy három alkalom is kell hozzá, lehet, hogy öt is, és közben nagyon kell rajta gondolkoznom. Ettől kifejezetten fárasztó lesz, és energiaigényes. Az az érdekes, hogy lehet, hogy a Pannit pont ez ihleti meg, hogy látja, hogy megint fontos vagyok neki. És használhatok akármilyen szakirodalmat, pont azt nem adom neki, amitől a helyzet változhatna. Ez az, hogy megtapasztalja, hogy figyelek rá, hogy fontos, hogy számít, hogy észrevettem, hogy nekem nem mindegy, hogy ő hogy van. Hogy fokozott figyelmet, időt, és mindent fektetek bele a vele való kapcsolatba. Ó, látjátok, ez a kettő nyilván nagyon jó, ha párban tud járni. Elmegyek szakirodalmat olvasni, de közben tudom, hogy a szakirodalom Panniról szól, vagy nem szól, és ezért ez… (08:55) Ez így van a gyerekeinkkel való kapcsolatban, így van a házastársi kapcsolatban. Hányszor és hányszor volt az, hogy büszkén egy jegyes csoportban valaki beszámolt, hogy náluk ez hogy működik. Akkor olyan kedvesen azt mondja a másik párból valaki, hogy jó, hát mi két napot bírnánk ki így. Náluk az nem hogy nem működik, hanem maga lenne a pusztulat, a rémület. A szenvedély tüzének a fönntartása ugyanez, négyzetre emelve. Tehát ami az egyik párnál pont eléri azt a határt (Sípol valami – szerk.), azt a drámai hatást, amitől ők tartósan elégedetten együtt vannak, de közben a szenvedély is ott van, az a másik pár számára válásba fog torkollani. Tehát nincsenek receptek. (09:50) Tehát most akkor azt is mondom, hogy ne mondjátok, hogy „A Feri mondta, hogy…”, mert én nem mondtam. Én azt mondom, hogy rengeteg jó lehetőség van a szenvedély tüzének a fönntartására, és ami az egyik párnak bejön, a másikat tönkreteszi. Hmm. Tehát ne spóroljuk meg ezt a részt, ezt itt, hogy akkor mi hogy vagyunk konkrétan, egész konkrétan mi egymással hogy vagyunk. (10:25) (Arra néz, amerre a madártejet adta egy hete – szerk.) Jó volt a madártej? Hol vagy, te madártejes? Jó volt? Jó, hát nem… figyelj csak, én itt téged… nem firtatom tovább. Aztán eszembe jutott, hogy úgy megkóstoltam volna. De hát most már így jártam. Ugyanaz? Megint fordítok nektek. „Itt van.” Na jó, jó, tehát… hú, ez elég instabil (a dobogó – szerk.). Ja, ilyen is volt már, képzeljétek el, dobogón álltam, ezt direkt nekem készítették, és a dobogó egy csúszós padlóra volt elhelyezve, és ahogy ezt csináltam (terpeszbe áll – szerk.), szétnyílt a dobogó. Ilyen is volt már, nem annyira vicces. Szóval, szóval. (11:35) A szenvedély tüzének a fönntartásának lehetőségei. Valahogy úgy van, mint mondjuk valaki szereti az erőst, és azt mondja „Egy kis Erős Pistát még bele!”, és valaki lángolva menekül, és azt mondja, hogy ez szörnyű. Ahh. Tehát vegyétek így, fogyasszátok így! Azt mondja. (12:00)

1. Megállapodunk abban, hogy nekünk mi a jó.

Az első lehetséges megoldás az, hogy valaki azt mondja, vagy valakik ezt mondjátok, ezt nyíltan is tehetitek. Itt három lehetőség van, a szenvedély tüzének a fönntartása, hogy ez hogyan ágyazódik bele a ti kettőtök kultúrájába és kapcsolatába. Az egyik lehetséges dolog például, hogy rengeteget egyeztettek, és végül megállapodtok abban, hogy „Nekünk ez jó.” Sok tapasztalat nyomán ez lepárlódik. (12:25) Olyan is lehetséges, hogy éppen a szenvedély tüzét az is fönntartja, hogy sosem mondjátok ki. Mind a ketten tudjátok, hogy a másik is tudja, de azt már nem mondjátok, hogy ez az. És ettől van benne valami izgalmas. Mert ha már kimondanánk, hogy „Mi így csináljuk.”, az megint egy szabály lenne, meg egy norma, ahogy mi csináljuk, és az már nem olyan érdekes. De ha nem mondjuk ki, az érdekes. Nem lehet azért 100%-ig tudni, hogy ő is tudja-e, ez nagyon izgalmas, de én gondolom, hogy tudja, mert különben mindig van benne egy kicsi kockázat, és ez jó. De így csináljuk 30 éve, tehát valószínűleg tudja, de… Az áldott bizonytalanságot fönn kell tartani, mert az táplálja a szenvedély tüzet. Tehát olyan is lehet, hogy valami tudatos bennünk, de nem tesszük nyílttá, és pont ez nagyon izgalmas. (13:20) És az is lehetséges, hogy se nem tudatos, se nem nyílt, csak úgy csináljuk. Például ilyen lehet, ez az első, hogy azt mondjuk „Esetleg mind a ketten úgy látjuk az életet, hogy az élet egy nagy küzdelem.” Biztos van köztetek is ilyen. Az élet egy küzdelem. Kinn harcolunk, a munkaerőpiacon kell lelőni a mamutot, és az összes vadásztársunkat előtte, és… Sok, sok megoldás van. Ismeritek ezt? Bemegy két srác a barlangba, erről jut eszembe. Bemegy a két srác a barlangba, és ahogy mennek be, sötét van, egyszer csak medve morog. Nem t’om mrrrhhrrr, hogy morog? Ha valaki tudja, a medve hogy morog, de úgy nagyon morog mrrr-mrrr. És hallják, ahogyan úgy el is indul. Iszonyat megijednek, és ketten, két jó barát, rohannak, mint az őröltek ki, ki a sötét barlangból. Ott van mind a kettejüknek a cipője, mert ez egy nyári kaland, s mezítláb csak úgy bementek, úgy poénból. Hát mit tudták ők, hogy ott lakik a medve? Egyszer csak az egyik elkezdi iszonyú gyorsan fölvenni a futócipőt, s erre a másik azt mondja „Megőrültél? Hát a medvét nem bírod lehagyni, te is tudod, sokkal gyorsabb, mint mi.” Erre azt mondja „Nekem nem a medvét kell lehagyni, hanem téged.” Ez nem egy kedves történet, de jól mutat valamit az ösztönvilág nyersességéből, amikor agytörzsből cselekszünk, amit lehet, hogy később megbánunk. (15:00) Minden esetre, minden esetre az első lehetőség, főleg ha úgy tudunk összekapaszkodni egymással, hogy mind a kettőnknek az a családi öröksége, hogy a világ egy zord, hideg hely, bármikor mamutok és medvék támadhatnak ránk, a világgazdasági válságról nem is beszélve, az összes többibe bele se kezdek. Ezért ha van valami, amiért érdemes megházasodni, és ilyenkor nem merek ugye senkire se nézni, pedig szoktam, ugye, hogy… Hát akkor azért, hogy mi ketten kölcsönösen létrehozzuk a béke szigetét, a békéjét, és a megnyugvásét, az oltalomét, az otthonét, ahol mi ketten végre az összes fegyverünket letehetjük. Mhh. Nem úgy, mint Brad Pitt, és az ő drága felesége a Mr. és Mrs. Smith-ben. Az nem jó példa ide. De ha tudjátok miről beszélek, az ellentéte pont ide való példa, csak ilyen filmet nem ismerek, mert ezt a történetet nem érdemes megfilmesíteni. Tehát ahol semmi nem történik velük otthon, ebből nem érdemes családregényt készíteni. (16:20) Tehát az, amikor azt mondjuk, az egész világ zord és fenyegető, és… de mi otthon. Akkor azt mondjuk, minket nem zavar, hogy a társkapcsolatban nincs szenvedély, mert mi az összes kalandot, szenvedélyt, küzdelmet, ismeretlent és mindent odakint megélünk vastagon. Mikor hazajövünk, pont ebből nem kérünk, köszönjük szépen. Ezért van szenvedély, de az mind a kapcsolaton kívül van, szinte mind a kapcsolaton kívül. Ezért van egy hallgatólagos, vagy ki nem mondott megállapodásunk, hogy olyan jó, hogy itthon anyukámozzuk és apukámozzuk egymást, és én behozom neked a rántottát úgy, ahogy szereted, a kis tojással, reszelten, sajtocskával, füstölttel, mert pont úgy szereted. Félig szottyosan. Én nem t’om, hogy szeretitek. Megvan az a pillanat, amikor gyorsan le kell venni, mert különben már túl kemény lesz, és az nem… Úgy érezzem még, hogy úgy flllttty, és amikor ez úgy lecsorog, akkor ránézek a lábamra, és ott látom a mamuszkámat, amit tavaly Karira adtál nekem. Nagyon örülök neki, bárányszőr belseje van, melegíti a kis lábujjacskáimat. S tulajdonképpen kicsit úgy egymást átkarolva megnézünk még 10-11-ig egy teljesen lényegtelen, hogy mit, mert nem is azért nézzük. Érezzük egymás melegét úgy, hogy még nem alszunk, de közben ott vagyunk egymás mellett, és átéljük, hogy érdemes embernek lenni. S közben néha egy-egy gondolatunkkal a következő napi küzdelmeknél járunk, és ez egy jó egyensúly – valakinek. S valakinek meg egyáltalán nem. (18:30) Tehát ez az első, van szenvedély, de az egyáltalán nem a kapcsolatban jelenik meg, és ez mind a kettejüknek köszönik szépen, tökéletes. Második pont. Te sóhajtottál ekkorát? „Bárcsak egy ilyen nőt találnék, olyan rántottás, mamuszosat!” Megjelenik egy hirdetés: „Rántottás mamuszos hölgyet keres mamutok vadászatában kifáradt férfi.” Következő. (19:05)

2. Közös kalandok, új elfoglaltságok.

A közös kaland, itt akkor azt mondjuk, hagyjuk azt, hogy köztünk legyen ez a villódzó, kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, szenvedélyes… az nem annyira jó, de az jó, hogy mi vállt vállnak vetve élünk meg közösen kiszámíthatatlan, ismeretlen, fölkavaró és egyéb dolgokat, ahol kalandok vannak, és ahol össze kell kapaszkodnunk, és ismeretlen van. Ezért évente háromszor elmegyünk raftingolni. Zsáhh-zsáhh-zsáhh. Ha idősebbek vagyunk, nem raftingolunk, hanem befizetünk egy útra. Most majdnem azt mondtam, IBUSZ-út, de nem tudom, van-e IBUSZ. Van még? Van, hát ez döbbenetes. Vannak ilyen igazi túlélők. Hát akkor együtt befizetünk valamilyen útra, és az miért érdekes? Mert azt az utat elkezdjük együtt tervezni, vagyis a fantázia megjelenik. A fantázia, amiben semmi fenyegető nincs, de nem is kell kontrollálni, s akkor „De mi lenne, ha ezt csinálnánk, és azt csinálnánk?” És szabad tévedni, és szabad rossz irányokba menni, és azt mondani „Nem, ez mégse.” (20:15) És újratervezni, és más utat kitalálni, és egyszer csak hozni valami tök mást, és na. És mikor ott vagyunk, akkor nem tudjuk, milyen a szálloda. Hát mit tudjuk mi, milyen a szálloda? És ott vagyunk, és fölfedezzük a szállodát, és keresitek a csótányokat, hogy vannak-e. És ha vannak, még izgalmasabb. Nagyon, akkor hogy küzdünk meg ott a csótányokkal, az elemekkel, a sirokkóval, vagy a borával, és az összes többivel. És ahogy bejönnek ezek az irgalmatlan benga nagy szúnyogok, akkor együtt nekiálltok a papuccsal, mert persze papucsot visztek. Jó a kaland, de papucs kell. S akkor pzzzs-dzzzs. (20:55) De ilyen lehet az, amikor ez nem évente háromszor van valami út formájában, hanem valahogy évről-évre kitaláltok valami közöset. Fölfedezitek együtt a kocogást, van, akik fölfedezik a kocogást. Az milyen, tök izgalmas, akkor új helyeken kocogunk, akkor abbahagyjuk, akkor elmegyünk nem t’om én, fitnesz terembe, veszünk egy bérletet, személyi edző segítségével fölfedezzük, milyen a futópad. Jó, ezt nem is akarom ragozni. elmegyünk együtt jógázni, elmegyünk együtt valami művésztáborba. Nem tudok egyáltalán se rajzolni, se festeni, tehát ez kaland. Mi lesz ott, hogy bírom ezt ki? (21:40) Tehát közös, de új időtöltések és elfoglaltságok, amelyekben együtt a biztonságot éljük meg, illetve amikor valami fenyegetettség vagy ismeretlen, vagy kihívás van, akkor számíthatunk egymásra. Tehát izgalmas módon egyszerre jelenik meg az elköteleződés és az egymásnak adott bizalom és megbízhatóság, de közben ott van a kaland és az ismeretlen. Ez egy jó elegy – valakiknek. Másoknak pedig ez a „Na jól van, persze! Majd csapkodom papuccsal a szúnyogot. Szerinted ez, ezért házasodtam? Főleg a szex helyett csapdossam a szúnyogokat? Kösz szépen.” (22:20)

3. Időszakos távolságok.

A harmadik lehetőség, időszakos távolságok. Vannak, akik eleve úgy házasodnak. Háhá! Azt mondják…, emlegettem nektek ezeket a kedves ismerőseimet. Eljöttek a jegyes csoportba, és az utolsó előtti alkalommal egyszer csak kiderült, hogy tulajdonképpen a férfi hajós, fél évekre nincs. Tengerjáró hajó, hát az fél év. Nem úgy, hogy hazaugrik, fél év. Akkor énbennem fölmerült egy kétely, hogy azt hogyan fogják csinálni? Hát fél évig nincs ott, ez hogy lesz? És képzeljétek el, hogy elpirult a menyasszony. Na ez még jobban kételyeket ébresztett bennem. Mert akkor nem tudtam, hogy miért pirul el. Akkor már volt egy bizalmi légkör köztünk, és azt mondja. „A Dezsőm tudja ezt, különben talán nem is mondanám. De én úgy szeretem, mikor ő megjön ezekről az utakról. Hogy egyre jobban várom, és már tervezem hogy itt lesz, hogy mennyire jó lesz együtt. És úgy szeretem, mikor elmegy.” Hogy ez az asszony mind a kettőt szerette. Akkor is, ha elmegy, és a távollétben is ő köszönte, jól volt, akkor vágyakozott a férfi után. De ha őneki egy olyan férfivel kellett volna élnie, aki mindig ott van, az pusztulat. Ő nem akart egy ilyen férfivel élni. És a férfi hihetetlenül hálás volt a nőnek, hogy nem azzal fogadja, hogy „Mikor hagyod már abba ezt?!” Hát így egymásra találni, maga a zsenialitás. (24:15) Szóval, a távolság tehát úgy is lehetséges, hogy eleve bent van a kapcsolatban. Eleve, eleve úgy csináljuk, hogy az bent legyen. Hogy te mondjuk egy művész vagy. Na, művészek jelentkezzetek! Nem kell, nem kell, nehogy… És ezért te pontosan tudod, hogy úgy megy a szekér, s akkor 25 külföldi koncert, 1 hét, 2 hét, fesztiválzenekar, vagy MÁV Szimfonikusok. Az is egy örök túlélő, nem? Van még MÁV Szimfonikusok? Na tessék! Tessék. És tűzoltózenekar? Az is van. Remélem, sokat koncerteznek. (25:05) Tehát akkor lehetséges, hogy ez az elválás, különválás, ami nem elválás a házasságból, nehogy félreértsétek, ez a távolság eleve a kapcsolatban adva van valamelyikük hivatása révén. De az is lehetséges, hogy ezeket a külön töltött időszakokat, periódusokat jó szívvel egymásnak megengedik. „Miért ne lehetne ez így? Mert addig is tudok utána vágyakozni, bent van a fantáziámban, milyen jó lesz, majd mikor együtt leszünk. Tulajdonképpen ez jó így nekünk.” (Egészségedre!) És ráadásul lehetséges az is, hogy engem tulajdonképpen érdekel, hogy ilyenkor mit csinál a feleségem, mikor koncertezik, hogy ez olyan izgalmas. És akkor ez valahogy úgy szokott lenni, szinte van egy forgatókönyvünk, hogy amikor ő megjön, hát persze hogyha nem teljesen hullafáradt, hogy akkor hajnalig mondja. S úgy mondja, és olyankor ki szoktam venni egy szabadnapot, hogy én is ott legyek, és akkor úgy elmeséli, hogy mégis hogy volt, és akkor én is részesedek belőle. (26:05) Hát aminek itt nagy jelentősége lehet, hogy nem csak azt engedjük meg, hogy a társunk távol legyen, hanem közben erőfeszítést teszünk arra, hogy hogyan találunk vissza egymáshoz. Mert vannak, naivan az első részét csinálják, ugye „Hát akkor menjél!”, csak nem jön vissza. Hát ugye akkor lehetünk nagyvonalúak, a bizalmat akkor adhatjuk, ha tudjuk, hogy úgy megy el, hogy vissza akar jönni. Hogy megvan ennek a kockázata, vagy a távolságnak valahogy a félelme, hogy nincs itt, nem tudom vele megbeszélni, nem tudok odabújni hozzá, de tudom, hogy visszajön, mert úgy döntött, hogy vissza fog jönni. Ezért erőfeszítést teszek abban, hogy bírjam a távollétet, de abban is, hogy visszaérkezzek. És közben a külön-külön töltött időnek van mindig valamilyen ismeretlen tartalma, amit nem tudhatok, hogy te mit éltél meg. Hogy te ott hogy voltál? Gőzöm sincs. És ez nagyon érdekes, ez érdekel engem. Mikor kezded mondani, hát olyanokat szoktál mondani, nincs olyan út, hogy valami váratlant ne mondanál, és ez érdekessé tesz téged számomra, s alig várom, hogy tudjam, hogy mi történt itthon. Az teljesen más, mikor látom, ahogy mondod. Jól van, úgy láttam rajtatok, hogy ez annyira nem érdekel titeket. Akkor jöjjön a következő. (27:35)

4. Neurotikus egymásra hangoltság.

Ezt, hát ezt így nevezik, ezt… Nem tudom, mit fogtok vele kezdeni. Neurotikus egymásra hangoltság. Prr. A’mmeg mi? Eleve tudjuk, hogy a társkapcsolatnak vannak tudattalan motívumai. Hát ezt már kívülről tudjuk, ezt nem ismétlem el. A tudattalan motívumok egyike, hogy a sérültség a sérültséghez vonzódik. de nem akármilyen sérültség az akármilyen sérültséghez, hanem annak megvan a maga belső logikája, hogy ez a fajta sérültség szívesen vonzódik ahhoz a fajta sérültséghez. Mert a kettő így valahogy kiegészíti egymást. Például van valaki, akinek az a sérültsége, hogy nem meri magát gyöngének mutatni. Őneki mindig erősnek kell lennie, a társkapcsolatban is iszonyú fenyegetőnek éli meg, hogy kiderüljön, neki egyszer nem volt igaza. Ugye az a férfi, aki azt soha nem ismeri be, vagy az a nő, na, ne legyünk részrehajlóak. (28:45) Miért van ez? Egyszerűen úgy érzi, hogy meg fog semmisülni, ha egyszer be kell látnia, hogy valamit nem tudott jól. Ő ezért soha olyat nem mondana, hogy „Bocsáss meg, elrontottam!”, mert az neki a halál. Ez egy neurotikus tündi-bündiség, és mondjuk ez a valaki, aki mindig… Őneki mindig… Erős, és ő domináns. Ugye, ő mindig tudja, neki nem… „Énnekem te ne mondjad! Nekem te ne mondjad, hogy Akira Kurosawa japán filmrendező. Nekem te ezt ne mondjad, mert én tudom, hogy kínai. Nekem ne mondjad, ne csináld ezt a műveltséget!” Na jó, jó, tehát most ezt nem folytatom. (29:35) Azt mondja, hogy… Igen ám, de mondhatjuk, hogy hát nem az volna a természetes, elküldjük őt pszichoterápiára. Mit szólnátok hozzá, hogy egy kicsit… na, legyen normálisabb? Ugye, elküldenénk őt? Igen ám, de mi van akkor, hogyha a felesége éppen a saját sérültségében jól érzi magát abban, hogyha alávetett szerepben van. Nincs ellenére, hát pont egy ilyen férfit keresett. Ez egy neurotikus sérültség. De van, aki… na. (30:20) Azt mondjuk kívülről „Ajjaj-jaj! Gyorsan, valamit csinálni kell velük valamit. A nő nőjön föl, a férfi… na, ő is! De közben legyen kisebb, tehát valahogy adjon már le ebből a nevetséges fölfuvalkodottságából.” De közben ez számukra a szenvedélynek egy forrása, a feszültségnek egy forrása, az izgalomnak egy forrása. A mi kultúránk nagyon-nagyon nagyra értékeli a demokratikus szerkezetet, ugyebár. Tulajdonképpen létezik ez a kifejezés, hogy politikailag inkorrekt. Meg tudok őrülni ettől a kifejezéstől. Tehát ezt régen úgy mondták, hogy tabu, de most ez egy sokkal szebb kifejezés, hogy politikailag inkorrekt. Ez azt jelenti, hogy bizonyos dolgokról nem lehet beszélni, vagy nem lehet szabadon beszélni, akkor ez most politikai inkorrekt. Most a, tehát ma a demokráciának az értéke nagyon-nagyon nagyon nagy. De mondjuk a szenvedélyt nem mindig a demokratikus szerkezetű kapcsolati szenvedély az, ami fölszítja. És lehetséges, hogy ebben az egymásra találásban mind a kettő jól van. Mhh. (31:35) A másik viszont egy ilyen jellegű kapcsolódás ellen szabadságharcot folytat. Azt mondja, ez tesz engem tönkre. Hát az egyiknél valamilyen módon a kapcsolatba ágyazottan segíti a kapcsolatot, a másik kapcsolatot meg teszi tönkre. Ahh. Az a benyomásom, hogy érthető, amit mondok, ugye? Nem kell tovább mondanom, a többit ti hozzáteszitek. Jól van, csók a család… Következő. Haha! (32:10)

5. Megengedjük, hogy a társunknak legyen külön világa.

Ilyenkor nem csak azt engedjük meg, hogy a társunk, vagy mi, vagy kölcsönösen távol legyünk egymástól, hanem azt is megengedjük, hogy legyen külön világunk. Egy külön világ, amibe a társamat különösebben nem is avatom be. Sőt, az is lehetséges, jaj, hát még a neurotikus egymásra hangoltság, ugye, ott hagytam abba. Igen, hogy akarok-e még ott valamit mondani. De szerintem nem. Tehát akkor a következő szempont az… úgy szól, hogy ahogy itt olvasom, hogy megengedjük azt, hogy a társunknak külön világa legyen, és olyan nagyon nem is érdeklődünk iránta. Mert éppen az az érdekes benne, hogy nagyon otthonos valamiben, amiről gőzöm sincs. Ebben mindig van valami érdekes, vagy titokzatos, valami ismeretlen. Éppen azért nem akarom annyira megismerni, mert megengedem, hogy az egy külön valami legyen. (33:20) Ez valakiknek bejön, és valakiknek iszonyatosan nem. Tehát valakik azt mondják „Hogyha nekünk nincs nagy-nagy-nagy közös világunk, és nem osztunk meg mindent egymással, az iszonyatosan fenyegető.” Mások számára meg pont éppen fordítva. De itt megint fontos az, hogy ha megengedjük ezt, hogy legyen két külön világ, esetleg jól kidolgozott külön világ, akkor az is általában fontos a tartósság szempontjából, hogy legyen jól kidolgozott közös világ. Hát hogy abból a világból valahova vissza lehessen térni, ahol mi együtt tudunk lenni. (33:55) Jól kidolgozunk két külön világot. Azt mondja a szakirodalom, hogy minden kapcsolatot valamiképpen jellemez annak a lehetősége, hogy szétfejlődünk. A személyiségünk nagyon gazdag, néha olyan irányokba bontakozik ki, amit magunk se tudtuk, hogy az van, és ez mondjuk pont ellentétes a társunk fejlődési irányával. Akkor szinte magától létrejön két külön világ. Ha csak ennyi történik, az nem tesz annyira jót. De ha közben erőfeszítést teszünk, hogy a közös világ is meglegyen, akkor… Van, akinek ez nagyon bejön. És átélem azt, hogy annyira jó, hogy a feleségem szabadon enged… Na. (34:40) Azt mondja nekem egy hölgy. „Feri, képzeld el, hogy az én férjem esztergályos. A férjem, amikor már 8-10 éve tolta, azt mondja, hogy <<Te, Gizi! Én egyszerűen megőrülök már az esztergagépnek a zajától, hogy benn vagyunk ebben a nagy őrületben, és ott nem egy ilyen gép van ott. Hát ott van nem t’om hány gép, és ezek zakatolnak, és megőrülök ettől. Ezért nekem muszáj elmennem pecázni. Pecázni kell.>>” S a férfi kitalálta, hogy azért, hogy ne őrüljön meg az esztergagépeknek ettől a folyamatos, napi nyolc órás zakatolásától, hetente legalább háromszor elment pecázni. Olyankor nem volt otthon. Ugye, ez… csak mondom, hogy mi a következménye. A feleség éveken keresztül ezt nagyon-nagyon nehezen élte meg, mert fenyegetőnek találta. Úgy érezte, hogy akkor eltávolodnak egymástól, a férfinek van egy külön világa, ő sosincs ott. Hát ő nem is szeret pecázni, hát nem fog ott ülni. Most minek üljön ott? Hát mit? Hát a férje nem normális, de öt fokban kimegy pecázni. Hát… S akkor végül ezt mondja nekem ez a nő „Az volt egy nagy fordulat, mikor meg tudtam engedni, hogy a férjem ezt hadd csinálja. És tudtam értékelni, hogy ez így van. Hogy tulajdonképpen, ha ő jól van emiatt, akkor jól van velünk is, és akkor szívesen van velem, amikor otthon van. És ha én engedem őt, akkor meg lehet vele tárgyalni, hogy mondjuk melyik nap ne menjen pecázni. Tehát akkor azt is megélem, hogy számíthatok rá.” Na, tehát külön-külön világ, akkor, ha van közös világ is, ahova vissza tudunk térni. Következő. Háhá! (36:50)

6. Közös tevékenység.

John Lennon és Yoko Ono. Közös tevékenység. Főleg esetleg közös művészi tevékenység, valami közös inspirált tevékenység, ahol megéljük együtt, hogy valami születik, és valamit alkotunk. Biztos, hogy ismertek művész-házaspárokat, ilyen van. És közösen is alkotnak, és csinálják, és sokszor kiegészítik egymást. Az egyik építészmérnök, a másik lakberendező, s akkor az egyik ötletel, és akkor srááá-srááá, és közös cél, és tzzz-zzzö, és tök jól elvannak. A közös alkotótevékenységben élik meg az ismeretlent, a szenvedélyt, a kutatást, a fölfedezést, a kudarcot, de hogy közben attól nem kell tönkremenni. Tisztelet Jonh Lennonnak. Következő. (37:45)

7. Aládolgozni a társnak.

Haa! Ilyen is van, és ez nőket nagyon szokott izgatni. Ez pedig az, hogy amikor az egyik félnek van valami nagyon erős hivatása, és a másik nem szívesen vállalná ezt a nagyon erős hivatással együtt járó összes mindent, se a kockázatát, se a fáradtságát, se, se, se, de szívesen aládolgozik a társának. Ezért részesül a szenvedélyéből, részesül abból, hogy ott kalandok vannak, és megpróbáltatás van. Közben azt is megéli, hogy rá mekkora szükség van. Hogy a férje az a… ”Hát ő az a nagy ember. De attól olyan nagy, hogy én főzök rá. Ha nem főznék, éhen ’deglene. Attól olyan nagy, hogy nekem mondja esténként. Én teszem őt helyre, csak olyan kedvesen.” És ami sok nő számára nagyon izgalmas, azt megélni, hogy a férfi néha ezt csinálja, hogy a nő szárnyal, és a férfi dolgozik be. Hááá, ez nagyon inspiráló tud lenni sok nő számára. Olyasmi, ami fokozza a szenvedélyt. Következő. (39:05)

8. Érdeklődés és nyitottság a belső világ fölfedezése iránt.

Hehh, heheee. Ez fog nektek tetszeni, vagy nem. Azt gyanítom, hogy van bennetek valamiféle érdeklődés és nyitottság a belső világ fölfedezése iránt. Ugye, hogy a belső világunk, hogy ott mi minden van. Ha valamelyikünkben van ilyen érdeklődés és nyitottság, valamiféle szenvedélyes kutathatnék, hogy az hogy is van, a lélek bugyrai, és megházasodsz egy olyan valakivel, akit szintén érdekelnek a lélek bugyrai. De egy valamit szeretnék megkülönböztetni. Az az érdeklődés és vágy a lélek bugyrai és fölfedezései iránt, nem egyenlő a szakirodalom olvasásával. Nem egyenlő. Egész más, amikor valakiben van egy izgatottság, hogy tulajdonképpen mi van itt bent, és egész más, amikor valaki tudni akarja, hogy most már mondja meg valaki, hogy most ez hogy van. Az más. (40:20) Látok sokakat, persze ez számomra ez nagyon közeli, akik egyrészt a saját belső világuk fölfedezésére szánnak sok időt és energiát, ebből mindig új dolgok származnak, és ezt megosztják a társukkal. Az egy nagyon izgalmas kapcsolódás lehet, hogyha a társuk is így jár el. Ezért esténként, két naponta, négy naponta mindig van valami izgalmas téma. „Te képzeld, tudod mit éltem meg? Hát ilyen még nem is volt velem. Hogy azt éltem meg, hogy tulajdonképpen sose izgultam, hogy jön a születésnapom, és képzeld el, most eszembe jutott, hogy hó, hát, de hát most már ötven éves leszek. Ez milyen érdekes!” S akkor a másik ehhez kapcsolódik, azt mondja „Tényleg? Te, képzeld el, nekem három éve volt ilyen. Én akkor rémültem meg, tudod, mikor a negyvenedik volt. Te, és én akkor azt éltem meg, hogy te jó ég, hogy meg fogok halni.” S akkor „Te, de én meg nem, nekem nem a halál az érdekes, hanem hogy ami még hátra van, azzal mit akarok csinálni. – Te, hát de velem is volt ilyen.” Skkkrrr-zzzrrrr. Ez az egyik verzió. (41:40) Ez kiegészülhet egy másikkal, vagy lehet egy másik, hogy nem külön-külön a világunk nagyon érdekes, hanem az, ami köztünk van. A kapcsolat fölfedezése, hogy összeveszünk reggel. Volt veletek ilyen? „Nem, soha!” Ez… meg vagyok nyugodva. Ne csináljatok ilyet! Összevesztek reggel, és agyon agyaltok, nem, azon agyaltok, hogy most ez hogy lesz. „Most ha megjön, akkor most szeret-e még, vagy nem? Emlékszik-e, vagy nem? Most balhéban vagyunk, vagy nem? Most… most nagyon mélyre ment neki, vagy nem? És ez kitölti a fantáziámat. Mondjuk a másikét is. És van köztünk egy kimondott, vagy ki nem mondott szerződés, hogy nekünk fontos a kapcsolat. Fontos, hogy mi erről szoktunk beszélni. Akkor hazajön az egyik fél, és rögtön nyílttá tesz valamit ebből a belső világból. Azt mondja „Te, három óráig voltam dühös rád.” Én azt mondom „Hú, te, én meg, én meg nem tudom, én meg… bűntudatom lett, hogy tényleg lehet, hogy durván mondtam. – Nem, nem, nekem nem az, én nem azt éreztem, hogy durván mondod, hanem hogy nem figyelsz rám. – De hogyne figyelnék rád. Hát képzeld el, tulajdonképpen ezen agyaltam egész nap, hogy ú, most mi van veled.” Itt akkor van kaland, van fölfedezés, van ismeretlen, van szenvedély, van kockázat, van félelem, s közben annak a megélése, hogy mi mennyire összetartozunk egymással, hát fontosak vagyunk. (43:20) Van, akinek ez egyáltalán nem jön be. Azoknak a férfiaknak például, akik nem szeretnek a belső világukról beszélni. A nehézségek ott szoktak előkerülni, amikor az egyik félnek nagyon bejönne valami, a másiknak meg egyáltalán nem. „Nekem nagyon izgalmas lenne egy külön világot csinálni, és én visszatérnék a közösbe, de a társam ezt fenyegetésként éli meg, és nem szívesen engedi meg. Következő. Nézem az időt. Jaj! Óhh, na jó. H-hmm-hmm. Háhá! (44:05)

9. Gyermeki, éretlen részeink fölfedezése.

Manapság nem könnyű a férfiaknak. Ti ezt tudjátok? Nem, a férfiaknak nem könnyű, és ez az igazság egészül ki azzal, hogy manapság a nőknek se könnyű. Ez így stimmel? Igen, tehát nem könnyű nekünk. Ez most miért érdekes? Mert például nők nagyon szerettek esténként kommunikálni. Most direkt nem a beszélgetés szót használom, mert a kommunikáció egy sokkal tágabb. Tehát lehet, hogy te veszekedni szeretsz, vagy dühöngeni, vagy megsértődni, de hogy valamit kifejezni abból, hogy van köztetek még valami. És tulajdonképpen te ott meg tudod magadat nagyon szabadnak élni. Ott szabad, mert mondod, ott megengeded, és csinálod, és összetöröd, és ordítasz, és zsöö-zsééé. (45:20) Nagyon sok férfi ezt a ritmust nem bírja fölvenni. Tehát teneked önmagad kifejezésének szabad és spontán megélésének a beszéd, és az azzal való kommunikáció egy nagyszerű tér. Ezért egy kétórás esti menet egészen föltölt. Megérzed, hogy na, nem csak a korlátok vannak, és nem csak az elköteleződés, meg a kiszámíthatóság, hanem „Na, hát van itt aztán ismeretlen! Magam se gondoltam, hogy ezt gondolom, de most már ezt kiabáltam, tehát akkor csak belőlem jött ki. Mondjuk nem gondolkozok el rajta, mert így még izgalmasabb.” Nem olyasmit szoktunk egymásnak kiabálni, amit jól megfontolunk, ugye? Tehát ott olyan izgalmas, egyszer csak kimondtam, hogy „Te, zssáájjj.” (pont, vesszőcske, dollár-jel, pont, pont, pont, pont.) Igen ám, de nagyon sok férfi a szavakkal való kommunikációban egyáltalán nem éli meg a szabadságát. Nem, a tehetetlenségét éli meg. Azt mondja „El se tudom mondani, hogy mi van.” Hát, férfi társaim, na, álljatok mellém! Hogy nem, nekem nem ez a világom. Nem az a világom, hogy iszonyú árnyaltan elkezdjem mondani „Most a lelkemben azt éreztem, hogy… De ez az ötödik réteg, az ötödik réteg. Az első négy réteg, van ez az izé, akkor a szerep-személyiség, és akkor a személyes tudattalan. És amikor leérek a kollektív tudattalannak a fölső részére, na ott, ott szokott ez lenni. Nem t’om, te hogy vagy vele, Rita?” Nem olyan sok ilyen férfi van. Azt mondja „De hagyjál már engem! Hát ne, nem t’om.” (47:15) Tehát miközben nőként én éppen a szabadságomat élem meg, férfiként én ehhez kapcsolódni is alig bírok. Tehát azt tudom, hogy beszélsz. Ezt így… azt hallom, és tudom, az valamiért megy neked, és ez fontos. És tudom, egy-két információ van bennem. Egyszer mondtad, hogy ne szóljak közbe, azóta ezt csinálom. Hát ennyi, te mondtad, ez egy… Ezt én úgy vettem, hogy használati utasítás. Nekem gőzöm sincs, hogy hogyan kell szedni a te beszédedet, és azt mondom, hogy használati utasítás, „Ne szólj közbe! De közben figyelj rám!” Hát ez nem olyan… jó, mondjuk ez megy. Tehát… hát mondjuk a ne szólj közbe megy, mert nem figyelek rád. A kettő együtt, az nehéz. Tehát hogy figyeljek rád, és ne szóljak. Mert az, hogy nem szólok közbe, és nem figyelek, az megy. Na jó. És hogyha azt kérdezed tőlem, hogy „Itt vagy még?”, hogy akkor ne azt mondjam, hogy itt vagyok, mert hogy azt te is tudod. Jó, hát… de akkor miért kérdezi egy nő ezt, hogy „Itt vagy-e még?”, ezt nem értem. Én nem, nem, egyszerűen a nőket nem értem. Miért kiabálja azt, hogy „Itt vagy még?!” Hát de hát… nem értem. De lehet, hogy ezt nekem nem is kell érteni. De ha azt nem mondhatom, hogy itt vagyok… Azt egyszer kipróbáltam, hogy erre nem mondtam semmit a békesség miatt, de akkor az csak olaj volt a tűzre. Aztán „Hát de miért nem válaszolsz?” De hát most kezdjem el mondani, tulajdonképpen két év volt, míg rájöttem, hogy azért nem válaszolok, mert tehetetlen voltam. Most jövök rá, hogy két évvel ezelőtt… Azért nem válaszolok. S úgy érzem, hogy nem tudok olyat mondani, ami majd jó lesz neked. Akkor inkább nem válaszolok semmit. Ú, de ebben mi a szabadság? Mi ebben az élvezet, meg a szenvedély, meg a többi? Hát ebben semmi ilyen nincsen. (49:05) Tehát ami mondjuk sok nő számára ”Áhhh, na, legalább van köztünk valami.”, és közben én ezt megélem, hogy szabadon csinálok valamit, ami a kapcsolatban van, a férfi számára nem ez. S akkor fordul a kocka, és mondjuk szenvedélyesség a szerelmi nászágyban, s akkor a férfi azt mondja „Na itt megy. Itt van nekem ereszd el a hajam. Itt én szabad tudok lenni. Itt jön a gyermeki regresszív részem.” Ezt sosem mondanám így, hogy gyermeki regresszív rész, mert éppen szeretkezünk, de ez nem t’om, a pszichológusok mindig ilyen hülyeségeket mondanak. Most éppen a gyermeki regresszív részemben vagyok? Ezt nem, na jó, hagyjuk, hagyjuk. (49:55) Nagyon sok férfi, nagyon sok férfi szinte az egyetlen terület, ahol az a fajta gyermeki, önfeledt, játékos, a szónak jó értelmében vett felelőtlenség, jó értelmében a felelőtlenség. Ez mit jelent? A gyermeki felelőtlenség. Nem a felnőtt felelőtlenség, mert ő egész nap azzal a felelősségével él, és 64 évesen meg fog halni Magyarországon. Nem mondhatjuk, hogy felelőtlen, mert az, már hogy felelős, na. Tehát azért nem mondhatjuk, mert felelős. Tényleg úgy jött ki, na, be kell ismernem, hogy úgy jött ki, mintha azt mondtam volna. Na. (50:35) Tehát ő egy felelős férfi. De ahol megengedi a gyermeki felelősség előtti világot, ahol még nincs felelősség. Mert apa van, meg anya van, és ők majd… és a gyereknek semmi, megy. Hát én emlékszem, mikor… Assz’em pont múltkor mondogattam nektek, hogy édesanyám meg édesapám úgy döntöttek, hogy amikor első osztályos voltam, akkor mehetek én már egyedül az iskolába. Talán háromszor elkísértek, hát ennyi volt. És hogy milyen rendszeresen nem mentem haza. És akkor megvoltak ezek a húzd meg, ereszd meg-ek. Volt olyan, tudjátok, hogy délelőtt-délután jártunk suliba, mert sok volt a gyerek. Én ezt nem éreztem, mert én így egyben voltam, de mondták, hogy vannak mások is, és akkor… Ezért délután kellett járni suliba, és ezért délelőtt, hát nyilván lementem a parkba. Hát park? Hát egy gyerek nem a parkba megy, értitek, mentem a Majorba, meg a Vérmezőre bandázni. S akkor meg volt beszélve, anyukám mondta, hogy déli harangszóra. Ugye, mert hát az órát nem ismertem. Hát a hat éves kis hülye gyerek? Mit? „Hallgasd a harangot!” Igen ám, de egykor is harangoznak. Ez egy ideig ment azért, egy ideig így elment, és akkor kaptam egy órát, az szörnyű volt. De jó, hogy akkor nem volt mobiltelefon! Iszonyat jó! Én megőrülnék. Szerintem nem lennék normális most, ha akkor lett volna mobil. Na most se tudom, most se, most se. Szóval. (52:15) Hogy kanyarodtam ide? Most tényleg, tudom, a fő témát tudom, csak mit akartam ezzel mondani. „A felelősség.” Ja, ja, ja! Hogy hát én abban voltam ott 12 óra 47 perckor, hogy úgy volt egy halvány árnyéka annak, hogy úgy valami ilyesmit megbeszéltünk, meg anyám, de hogy elég ügyesen elhessegettem ezt, és átadtam magamat az együgyű futball játéknak, ahogy egy testnevelő tanárunk emlegette, mert ő atléta volt. Szóval az a fajta felelőtlenség, ami a gyermeket jellemzi, amikor tulajdonképpen még nem is nagyon kell annak lenni. Az a kisgyermek, aki ezt nem… Hát más tartja őt, ő pedig csodálkozik a világra, és akkor néha nagyokat esik. Tehát sok férfi pedig ezt a szexuális együttlétben tudja szinte egyedül megélni, vagy megengedni magának, a gyermeki játékosságot, és az ehhez kapcsolódó gyermeki felelőtlenséget. (53:25) Mint ahogy a nő, amikor úgy mrrrr, hát abban is van némi felelőtlenség. Nem, most akkor mi lesz abból? Most tényleg te ezt ordítod, hogy „Elválok tőled!” Te? Hát azért ez nem annyira szakirodalmi típusmondat, hogy hogyan ápoljuk a kapcsolatot. Hát abban is van valami gyermeki felelőtlenség, csak úgy kimondani éppen, amit érzek. A kettő sokszor valahogy nem bír találkozni egymással. S akkor elkezdődik egy nem túl jó dinamika, hogy az egyik azt mondja „Én nem csinálom addig ezt, amíg te nem csinálod azt.” Ugye, és akkor… „Nem állok veled szóba, amíg nem fekszel le velem. – Nem fekszem le veled, amíg nem állsz velem szóba.” Tüm-düm-düm. Ezt hívják cirkuláris okságnak. Egyébként meg nagyon vacak. Következő. Hehe-hehe! (54:25)

10. Szerepgazdagság kölcsönös megélése.

Hogy sokféle szerpben lehetünk. Ugye a családban kiosztódnak a szerepek. Ott van a férfi, ő megbízható. Egy kicsit mindig hideg is. Ugye, hát úgy tudok megbízható lenni, hogy a szenvedély nem ragad el. Tehát az édesanya sír, a gyerek bepisil, másik gyerek lerágja a körmét, apa áll a gáton. Úgy minden kezd szétomlani körülötte, akkor azt mondja „Te idejössz, te fölkelsz, megfogod a kezem!” Egyszer csak úgy minden elrendeződik, és a habok elcsitulnak, mert apa ilyen. Ez azonban nem egy nagy szerepgazdagság, ugye? Tehát ha mindig állnom kell a gáton. Ugye, mindig óvót tekintetemmel körbe nézni, és nem engedhetem meg magamnak, hogy egy picit is elveszítsem a kislábujjam körmét. Hát a fejemről nem is beszélek. (55:20) Képzeljük el, hogy mondjuk elmegyünk a vidámparkba a gyerekekkel, és ez a férfi, aki ott áll a gáton, és figyelő szemét a zajló habokra szegezi, ez a férfi a gyerekekkel, mint állat. Krrhhh! Dodgem: csontra. Most elmondanám nektek, az utolsó dodgemezéssel az történt velem, hogy úgy beütöttem a sípcsontom egy ilyen jó kis frontális adok-kapokban, nem túlzok, egy évig be volt dagadva a sípcsontom, egy évig. Az már aztán kaland. Ezt nevezhetjük szerepgazdagságnak, hogy egy apa a vidámparkban megengedi, hogy hrrrkkkcssss, hmm. Hogy tud hülyéskedni, bohóckodni, hogy tud ilyen lenni, és olyan lenni. Szerepgazdagság, és ez nagyon érdekes lehet. Következő. Hehhehheee! (56:30)

11. Közös titkaink.

Most nem arra gondolok, hogy tudom, mit tettünk tavaly nyáron, nem erre gondolok. Mi az, hogy közös titkaink? Ugye akkor a titok, a szenvedély, az ismeretlen, a kaland ott jelenik meg például, hogy a mi közös világunknak – ez lehet a szexualitás, de lehet más is. Mondjuk olyan dolgaink vannak, amiket nagyon tudatosan nem viszünk ki, mert azt mi egymással éljük meg. (57:10) Emlékeztek, a szerelem révén, anya-csecsemő kapcsolat, elkezdünk úgy becézni, amit csak mi tudunk. Ott, az intimitás ihletettségében egyszer csak azt mondom, hogy „Bucigolyó!”. És ez, hogy azt mondom „Bucigolyó!”, ezt senki másnak nem mondom, csak neked. Olyasmit is megengedünk magunknak, mikor együtt vagyunk, amit soha nem teszünk nyílttá kifelé. Ez lehet a szexualitás területe, és lehet más, vagy más is. Ebben van a titok, hogy nekünk közös titkaink vannak. Ami nem egyenlő azzal, hogy valami rossz dolog, amit el kell titkolnunk, hanem ami csak a miénk. Ez mindig teremt köztünk valami cinkosságot, valami egymásra kacsintást, valami, valami… fél szavakból megértjük egymást, a közös titkok. Aztán. Lehet, hogy be tudom fejezni. Az nagy szám lenne. A következő. (58:15)

12. Megengedjük a különbözőségeket.

A nagyon sok különbözőség általában megterheli a kapcsolatot, de valamennyi különbözőség általában fölszítja a szenvedélyt, mert ismeretlen, mert idegen, mert azt se tudom, milyen. Mert még ott az nekem járatlan föld. A különbözőség. Ugye, ahogy Carl Gustav Jung mondta, van aki úgy házasodik, hogy szinte testvért keres, abban nem lesz szenvedély. A másik valaki pedig a végzet asszonyát keresi, vagy a herceget a fehér paripán. Vagy a cowboyt, aki ellovagol a lemenő nap fényében. Prrr. S a kettő egészen más dinamikát hoz, és minél inkább a lemenő nap fényét választjuk, meg a fölkelő nap házát, nem t’om… Ez szörnyű, tudom. Annál inkább lesz a kapcsolatban kiszámíthatatlanság. (59:45) A különbözőségeket a biztonság érdekében általában – hogy is mondjam – II. világháború után kifejlesztett fegyverekkel szoktuk irtani. Tehát például hogyha neked van valami olyan passziód, ami nekem egy picit fenyegető, ráveszlek, hogy hagyd abba, azt ne csináld. Lehetőség szerint ne legyenek nagyon-nagyon külön töltött idők. (60:15) Ráveszlek, hogy téged is érdekeljen a bélyeggyűjtés. Ezért néha Karácsonykor egy-egy gyönyörű blokkal ajándékozlak meg. Ez nem az energetika világából származó kifejezés, bélyegblokk. Ünnepi kiadások is vannak. Úgy hívják őket, hogy postatiszta. A postatiszta bélyegblokk arról ismerszik meg, hogy a hátulja fényes, ragacsos anyaggal ellátott, és föl lehetne nyalni valahova. De egy postatiszta bélyegblokkot senki nem nyal föl sehova, mert azt nem erre készítik, hanem azért, hogy Dezső megvegye. Tényleg. De általában ezt a postatiszta bélyegblokkot nem azért készítik, hogy Dezső megvegye a feleségének. De Dezső megveszi a feleségének, hogy azért, hogy ő is valahogy vegyen részt. Jó. Persze, vannak okos asszonyok, akik ettől kezdve a baráti társaság összes levelét elkérik, azokat leáztatják ügyesen, lenyomtatják. Mivel? Itatóssal. De amikor már nem olyan nedves, hogy egyébként az egyszerű papírra rászáradna, akkor pedig… „Újságpapírral.” De az újságpapír előtt van egy fázis. Mert ha hagyom, hogy megszáradjon az újságpapíron, hullámos marad. Ilyenk… na, na. Révai Nagylexikon. Akik egy kicsit a könyvet is szeretik, mindig a két pótkötet közül valamelyikbe teszik bele a bélyeget. Látom, ez a téma nem annyira hoz bennetek elő szenvedélyt, de ez jól mutatja azt, hogy mennyire meddő vállalkozás erre rávenni a társunkat. Következő. (62:35)

13. Közös játék és küzdelem.

Közös. Na, ezt sok féleképpen csinálhatjuk. Például, házaspár vasárnaponként, miután az ebédet megették, ami nagyon finom, ilyenkor történik az, hogy a vér az agyból lemegy a gyomorba, majd a hasba. A belekben kezd el egy kicsit pangani. De ahogyan ez az időszak véget ér, már alkalmassá válunk a bridzspartira, az ulti partira, esetleg nekiállunk társasozni, és ott megéljük a szenvedélyt. De nem csak a szenvedélyt, hanem ott olyasmit engedünk meg magunknak, amit az életben sehol. Tehát például hármast dobok, egy-kettő-három, te is ott állsz, sárga mező, és ezzel a mozdulattal, így (pöcköl két ujjal – szerk.) ptty!, kipöcköllek onnan. Érted ezt? És nézem, ahogyan a kis bábud, te választottad, ez még izgatóbb, mert te szereted nagyon a kéket, a kék bábudat így ptty, így lövöm föl, így elindul fölfelé, majd pedig a tömegvonzás hatásai révén pfff, be a komód alá. „Na? Ennyi volt neked. Start mező, kisöcsi.” (64:15) Tehát olyasmit engedek meg, amit egyébként egyáltalán nem engednék meg, és ez szóba se jön, de a játék során van egy kimondott, vagy ki nem mondott egyezségünk, hogy ott lehet. Tehát teniszezünk, vesztésre állok, azt mondom „Jó, akkor egy testre menő szerva.” Ez egyáltalán nem politikailag korrekt megoldás, de a teniszben megengedhető, mert ott küzdünk, egymással, vérre menő csata van. Most olyan is lehetséges, hogy egy pár abban is megegyezik, hogy bizonyos társasjátékok esetén csalni is lehet. Ez értitek, ez már komolyan kidolgozott fajtája. Tehát hogy azt a szabályt se tartjuk be, hogy a játéknak van valamilyen szabálya. Ezért az van, hogyha úgy csalok, hogy nem bukok le, akkor lehet. Érzitek ennek a pikantériáját? Hogy vasárnaponként megcsallak, ott, a játéktéren, becsaplak. Lehazudom az eget is, ott. Azt mondom „Hát de most húztam föl…!” Közben… „Hoznál még egy kis pogit?” Egyszer csak kiderült, hogy volt egy másik pakli. Érdekes módon lebuktál, mert két piros ász van. Szóval. (65:55) Játszunk, küzdünk. „Ez lehetetlen.” Csaltatok már felnőtt korban játékban? Azt mondja „Na…!” Azt hiszem, eljött az imádság ideje. Szóval. Nem sikerült a végére érni, de kétség kívül megtalálhatjuk azokat a közös tevékenységeket, ahol minden további nélkül legitim módon, kölcsönösen megengedhetünk valami olyasmit, amit egyébként a kapcsolatunkban egyáltalán nem szeretnénk, hogy legyen. De ott az pont jól esik. Nagyon köszönöm a figyelmet! (taps – szerk.) (66:45)

Lejegyezte: vinkozoli