Szervusztok, szép, jó estét kívánok! Nagyon nagy szeretettel
köszöntelek mindannyiótokat!
Igen, én is izgulok egy kicsit. Én vagyok a Kozma-Vízkeleti,
ebből a Dánielt érdemes megjegyezni. Én másfél évtizede családokkal dolgozom,
meg párokkal, az életük jobbra fordításán. Kiképző család-pszichoterapeuta
vagyok, de ez csak arra jó, hogy nyelvtörőként el tudjam mondani. Egy ilyen
hosszú nekifutás után ennek a tapasztalatait hoztam el nektek ma este. Feri Amerikában
van, láthatjuk, hogy jó dolga van, köszöni szépen, gondol rátok. Ez egy
viszonylag friss kép. Láthatjuk, hogy kapott, megkapta a betevőt. Viszont Damon
elutazott, Clooney sem ér rá, és Craig sem, így jöttem én. Úgyhogy fogadjatok
szeretettel. (taps – szerk.) Nagyon szépen köszönöm. Hadd dolgozzam meg érte. (01:00)
Elöljáróban egy történettel szeretnék kezdeni. Nagyon
érdekes összefüggésként, ahogy készültem az előadásra, tegnap elmentem a
Westendbe egy ügyfélszolgálatra. Nem fogadtam meg Yoda mester tanácsát, amit
ugye a Csillagok Háborújában mond az ifjú Luke Skywalkernek, hogy „Luke, a
Westendbe rohansz.” Én elmentem a… elmentem a Westendbe, mert az van a
legközelebb, és ahogy így beléptem… Hát tudják, a pszichológusok szemtelen
emberek, én is úgy szeretek elkapni mondatokat jártamban-keltemben. Ahogy
bementem a Westendbe az oldalbejárón, ott van egy kávézó. Két hölgy
beszélgetett a kávézóban jó hangosan, úgyhogy csak egy kicsit kellett
lassítanom, hogy hallhassam őket. Az egyikük egy friss randevúélményéről mesélt
a másiknak. Fú, hát egy párterapeutának ez magas labda, ezt hallani kell.
Mesélte a lány a barátnőjének. „És mondtam a srácnak, hogy mit várok. Elmondtam
neki mindent, és mindent, és elmondtam, és hogy mit várok, és nekem mi kell. A
srác csak úgy nézett, érted? Csak úgy nézett.” Akkor arra gondoltam, hogy igen,
igen, néha járunk így. Ezt is elhozom ide nektek üzenetként. Hát hogyha mindent
elmondanánk egyszerre a párunknak, hogy mit várunk tőle, lehet, hogy ő is csak
nézne, mint a lufi nyúl. Szóval. (02:20)
Elöljáróban…
Elöljáróban szögezzük le, hogy itt ma este komoly és nehéz
témákról lesz szó. Mi a menü, mi vár ma este itt rátok? Hogyha megajándékoztok
a figyelmetekkel… Elvárások a párkapcsolatban, erről lesz szó. Megnézzük az
elvárások természetét, aztán hogy hazabeszéljek egy picit, lélektanászként
mesélek nektek a nem tudatos elvárásainkról, majd előkerülnek azok az
elképzelések, amiket magunkban hordozunk a párkapcsolat mikéntjére vonatkozóan.
Aztán az elvárások idejéről, mert hogy ideje van mindennek, az ölelésnek,
táncnak és sírásnak is. Majd az elvárások mellé hozzátesszük a
hozzájárulásunkat, mert mondják, hogy a kapcsolatban ez az adok-kapok néha
fontos. Nem csak várunk dolgokat, néha adunk is. És hát az elvárásaink kifejezésével
fogjuk zárni. Rögtön vágjunk is bele, ahogy az egyszeri sebész mondja. (03:25)
Arra szeretném fölhívni a figyelmeteket, mert az a
szemlélet, amiben én dolgozom, nekem is erre hívja föl a figyelmemet, és ez
nagyon sokat segít, hogy egy kapcsolatban tulajdonképpen bármit tehetünk,
tényleg, csak aztán ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményein. Ahogy
ez a Westend-beli hölgy is, hogy elmondta a fiúnak az összes elvárását az első
randin, és utána meglepődött, hogy a fiú meglepődött. Bármit tehetünk, csak
utána ne játsszuk el, hogy meglepődünk a folyományán. Ismerkedjünk meg tehát a
kapcsolati elvárásunk természetével. (04:00)
Az elvárások természete
Van amiről tudunk, és van, amiről nem. A lélektanászok
leginkább ugye ebben az alsó régióban szeretnek cupákolni, mert elhitetik
veletek, hogy ezt csak ők értik, és akkor egy ilyen beavatottra van szükség,
hogy rálássatok. Na, majd mindjárt meglátjuk, semmi újat nem fogok mondani. Az
elvárásaink természetéhez tartozik, hogy van egy csomó elvárásunk, amit
megtartunk magunknak. Nem akarjuk elmondani, hát vagy rájön, vagy kitalálja,
vagy úgy marad. Aztán vannak olyan elvárásaink, amit szívesen sejtetünk. (04:40)
Járt hozzám terápiába egy pár, ahol az asszonyka mondta,
hogy az utóbbi időben elöl hagyott a pulton FREY
WILLE katalógusokat finom célzásként. Hát ebből látszik, hogy magas
státuszú családról van szó, hogy egyáltalán be mert menni a katalógusért.
Szerintem az is százezrekbe kerül. De hogy így sejttette az asszonyka, hogy
mire van igénye a férjurától. (05:05)
Aztán vannak olyan igényeink, elvárásaink, amit ennél
markánsabban előhozunk. Nem csak sejtetjük, ilyen homályban, hanem utalunk rá.
Kifejezetten így teszünk rá célzásokat. Csak nem konkrétan, hanem úgy
nagyjából, hogy „Hmmm, már megint üres a hűtő.” Most a rutinos asszony ebből
rögtön tudja, hogy 2 db Pilsner Urquell-t hiányolunk belőle. De ha még nincs
meg a rutin, akkor tanakodhat, hogy „Üres a hűtő? Hát mit kéne? Tegyünk bele
ilyen hűtőmágneseket, vagy valami szép díszt?” (05:40)
És akkor, kapaszkodjatok meg, vannak olyan elvárásaink,
amiket kimondunk. „Drágám, olyan jól esne, hogyha hazafelé vennél négy kiflit!”
Csak ez nem „romi”, ezért nem szoktuk elmondani, de van, amikor azért így
elmondjuk, hogy mire van szükségünk. Ha már kimondtam ezt a szót, hogy
szükségünk… (06:00)
Az elvárásunk az egy ilyen több emeletes épület. A mélyén
lélektani szükségleteink vannak: biztonságra vágyunk, mindenféle testi-lelki
igényünk kielégítésére, szeretetre, odafigyelésre. Ezek a mélyen rejlő
lélektani szükségletek fognak megjelenni mindenféle apró, hétköznapi
elvárásban. A szükségletre igények épülnek. A szükségleteket hétköznapi nyelvre
fordítjuk, akkor igények lesznek belőle. De az elvárást még ehhez is le kell
egyszerűsíteni. Például az odafigyelés igényét arra, hogy „Hozzál nekem virágot!”
Ez már egy konkrét elvárás. Hogy mondjuk, hetente hozzál nekem virágot, mert én
abból érzem, van egy szükségletem, hogy figyeljenek rám. Jó esetben ezt néha a
páromtól várom. Ebből van egy igény, hogy a párom figyeljen rám, és a konkrét
szükséglet, amire ez lefordítódik, hogy „Hozzál nekem virágot, mert abból
veszem észre, hogy figyelsz. Ha nem virágot hozol, hanem ilyen hülyeségeket,
kiflit, abból nem fogom tudni, hogy te figyelsz rám, mert nekem a virág jelenti
a figyelmet.” (07:15)
Generációról generációra
Hát, bizony (Jobbulást kívánok!), ezek az elvárások, és
azoknak a kifejezése generációról generációra adódik tovább a családban.
Megtanultuk anyukánktól, hogy mit kell várni a férfitól, és ezt hogyan kell
elérni. „Édes lányom, jól figyeljél, amikor először kezd el túlórázni az a
disznó. Akkor nagyon-nagyon figyeljél, és álljál a sarkadra.” Vagy ugyanúgy a
férfiak is megtanulták édesapjuktól, hogy „A lányokkal édes fiam keményen kell
bánni, mert azt szeretik.” Na, ha felvérteződtünk odahaza a családban egy ilyen
jó tanáccsal, akkor rögtön bebiztosítottuk, hogy felnőtt korunkban valamikor
eljutunk majd családterápiába, mert hogy ezek nem feltétlenül fognak működni.
De hát tudjátok, ez ezért jó, mert az ilyen magam fajtának is élnie kell
valamiből. (08:15)
Szóval hogy ezek a minták, ezek generációról generációra öröklődnek.
Amit a nagymamánk megkapott a nagypapánktól, azt adott esetben anyukánk várja
aputól. Ha ezt ő is megkapta, akkor megkaptuk mintának, hogy például a figyelem
jele a virág, vagy az odafigyelés jele valami másban mutatkozik meg, és ez lesz
az, amit várunk kimondva vagy kimondatlanul. Annyira élnek bennünk ezek a
generációról generációra öröklött minták, hogy teljesen alapnak vesszük,
természetesnek, és arra gondolunk, hogy hát ezt nem is kell mondani. Mert az
tök alap, hogy a pasi hoz virágot, a nő meg csinál meleg vacsorát. Mondjuk ezek
ilyen elég sztereotip elvárások. Ez annyira alap, hogy nem is mondjuk. (09:00)
Átadódás
Megint csak hadd hívjam föl a figyelmeteket, hogy bármit
csinálhatunk, csak ne lepődjünk meg a következményein. Amit nem mondunk, az nem
hangzott el. Azért vagyunk felelősek, amit kimondunk, nem azért, amit a másik
meghall. De ha ki se mondjuk, tudjátok, van az a mondás, hogy „Néma gyereknek
híg a leve.” Szóval hogy generációról generációra adódik át az, hogy mit várunk
egy kapcsolatban, és mi az, amit nem várunk, amit nem a párkapcsolatban várunk.
Amit esetleg a barátoktól, tágabb családtól, másoktól igyekszünk beszerezni. Ez
egy nagyon jó lehetőséget, meg egyben felelősséget is hordoz magában. Minden
generáció elronthatja, amit már a szülei is elrontottak. Ez egy nagyon jó
perspektíva, de sokkal klasszabb, hogy minden generációnak lehetősége, hogy
újra írja azokat a mintákat, amit kaptunk a szüleinktől. Tehát ha most nagyon
kapaszkodtok, hogy húha, lehet, hogy a szüleitektől nem a legklasszabb, nem a
legjobban használható hétköznapi mintákat kaptatok, semmi gond, bennünk van az
a lélektani ceruza, meg a papír, amivel átírhatjuk a saját kapott mintáinkat,
és nem ismerek olyan korlátot, hogy erre mikor nincs lehetőség. Bármikor van
lehetőség. A jövő évi önismereti csoportomba jelentkezett egy 60 éves is elmúlt
hölgy, ő még most szeretné átgondolni a párkapcsolati mintáit, mert hát még
arra a hátralevő még 60-70 évre azért jobb bebiztosítani, hogy tudatosak
legyünk abban, hogy mit várunk egy kapcsolatban. (10:35)
Kié az elvárás?
Viszont hogyha a családból jönnek ezek az elvárások, nagyon
fontos átgondolnunk, hogy pontosan kié is ez az elvárás, amit én éppen várok a
páromtól. Ha van egy nagyon markáns elképzelésem, hogy „Egy rendes asszony
tiszta, rendes.” Hát a nevében is benne van, attól rendes asszony. Nekem ez nem
annyira fontos, de hát mindig ezt kaptam odahaza. Mondjuk, ha egy sváb faluból
jövök Baranyából, hát akkor ott biztos, hogy megkaptam azt, hogy tüchtig
legyen, meg nett az a lány, és semmilyen más nem jöhet szóba. Ez biztos, hogy
egy fontos elvárás. De kinek fontos? Azt hiszem, hogy néha érdemes egy ilyen
rostát alkalmaznunk a saját elvárásainkon, hogy amivel bombázzuk a párunkat, és
esetenként az őrületbe kergetjük, az most nekünk fontos, tényleg, belülről
fakad, belső szükségletből, vagy a szomszéd néni mondta, vagy a nagymama, vagy
a tanítónéni. Vagy ki tudja, mit tudom én, hallottam valami előadáson, vagy
írták a sajtóban. (11:45)
Amikor én kölyök voltam, kapaszkodjatok meg, akkor még a
teremben ülő hölgyek nem is éltetek, az urak már lehet. Mikor én kölyök voltam,
képzeljétek el, érv volt egy beszélgetésben, hogy „Ez igaz, mert láttam a
tévében. A tévében mondták, akkor az biztos, hogy igaz.” Na, hát lehet, hogy
láttatok valamit a tévében, azt hiszitek, hogy igaz, érdemes megrostálni, hogy
ez most tényleg nekem fontos, vagy a szomszéd néninek. És hát nem árulok el
nagy titkot azzal, hogy érdemes a páromat csak annak kitenni, ami tényleg nekem
fontos. Azt ne várjam el tőle, ami a szomszéd néninek, vagy a nagymamának, mert
hogy azt nem fogom tudni hitelesen képviselni. Olyat érdemes várni egymástól,
amit assz’em mi magunk is csinálunk, vagy legalább is bennünk is megvan tényleg
hitelesen az igény, mert különben nem lesz belőle semmi. (12:35)
Elvárások és mítoszok – Milyen egy „jó” Nő?
Van néhány kitüntetett elvárás. Egy olyan kultúrában élünk,
most egy ilyen átmeneti időszakban, ahol nagyon-nagyon sok féle mintával
találkozhatunk. A régi mintákat lebontottuk, az újakra még nincs közmegegyezés,
ez azért nagyon klassz, mert egy ilyen átmeneti időszakban élve „Virágozzék
minden virág!” Rendkívül sokféle mintával találkozhatunk. Na, hát ennek gyakran
a nehézségeivel szembesülünk, amikor például összeszedjük azt, hogy a mai
kultúrában, itt ahol élünk, mi számít jó nőnek? Milyennek kell lennie egy jó
nőnek. Például legyen csinos, meg legyen háziasszony. Legyen nagyon
természetes, meg mindig tökéletes a sminkje. Legyen nagyon sportos, meg persze
otthonteremtő. Legyen – hát ez a legszebb! – nagyon igényes, természetesen, és
nagyon takarékos. Hát aki ezt tudja együtt, annak gratulálok. Legyen angyal,
meg legyen démon, legyen egy kicsit hisztis. A mi kultúránkban az érzelmi
kiegyensúlyozatlanság egy enyhe foka a hölgyek felé elvárás. „Ne legyen olyan
kiszámítható, mint a kakukkos óra. Ugyanakkor legyen nagyon érzelemgazdag,
legyen szenvedélyes, meg gyengéd. Sikeres legyen, ugye egy modern nő az
sikeres, meg legyen háttér. Hát persze szokták mondani, hogy „Minden sikeres
férfi mögött áll egy nő, aki jól járt.” Meg persze áll egy meglepett anyós is,
természetesen. (14:10)
Na, hát aztán egyre jobbak jönnek. Egy igazi modern nő az
okos, persze nem túlságosan, pontosan tudja, hogy ezt mikor ne fejezze ki.
Egyszerre gyönyörű, és hát a végén van a legszebb, „Egy igazi nő manapság
kacér, de nagyon hűséges, és ez így együtt. Ezt persze a férjek, vagy a párok általában
úgy fejezik ki, hogy velem legyen nagyon kacér, hhrrr, ilyen szenvedélybomba,
de mindenki mással meg egy ilyen elzárkózó, távolságtartó hercegnő. Hát finoman
szólva, nem könnyű ennek egyszerre megfelelni. Ezért nagyon klassz ilyen modern
átmeneti korban élni, mint most a miénk, mert ennyi félének kéne ahhoz
megfelelni, hogy jól érezzük magunkat. Hát itt is érdemes rostálni, mi az, ami
nekünk tényleg fontos ezek közül, és mi az, ami a szomszéd néninek, a mit t’om
én, a Mónika show-nak, meg nem is tudom én, kinek fontos. Azt nyugodtan
elengedhetjük, mehet a lecsóba, vagy a levesbe, és maradjunk annál, ami
számunkra tényleg fontos. (15:15)
Elvárások és mítoszok – Milyen egy „klassz” Pasi?
Nézzük meg ugyanennek a férfi párját! Mert hát persze azért
a pasik is itt vannak. Na, hát a legjobb. Egy igazi férfi kérem szépen, az
macsó, kemény, mint a vasbeton. Ugyanakkor egy modern férfitől elvárás, hogy
kifejezze az érzelmeit. Ezt manapság tényleg várjuk. Képzeljék el, eljönnek
hozzám szegény párok terápiába, és egy ilyen igazi, határozott férfiakat olyan
kérdésekkel bosszantom, hogy „Meg tudná fogalmazni, milyen érzések vannak most
Önben? – Na ház zömm-zömm.” Tudják, egy igaz tradicionális férfi három érzést
meg tud magán különböztetni. Az egyik az „éhes”, a másik a „kikapott a Fradi”,
a harmadik az összes többi. (16:00)
A hölgyek viszont 427394 érzelmet tudnak magukon
megkülönböztetni, és erről árnyalt kifejezésekkel be is számolnak nagyon
szívesen. Na most a férfi, akinek a fejében ott van a repertoár, ugye három
darab, amikor hallja ezt a 427386-ot, megpróbálja belerakni a három
valamelyikébe. Mondja, mondja a hölgy, a pasi meg ott áll, hogy „Hát nem éhes,
azt értem. A Fradi nem is játszott ma, hát akkor a harmadik, de akkor mi van?”
Ugye, és na, hát ilyenkor a legszebb, ha visszakérdez, hogy „Mi baj, drágám?”
Jön a válasz „Semmi.” Na, hát ez a legvészjóslóbb. Ez ritkán pozitív kontextus.
(16:55)
Szóval egy igazi modern férfi macsó, és érzelemgazdag. Na,
hát aztán mehetnénk végig. Például önálló és kötődő. Nagyon-nagyon fontos
elvárás, hogy egy igazi férfi, modern férfi levált az édesanyjáról.
Természetes, és imádja az anyósát, rajong érte, és nagyon szívesen látogatja.
Anyuka, anyuka, csak történt egy váltás, de nagyon fontos. Hát, aztán
megfontolt, meg humoros. Egy igazi férfi sikeres, tényleg, napi 25-26 órát
dolgozik, hogy megteremtse a családnak az egzisztenciális biztonságot, és ezzel
együtt napi 25-26 órát csak a családjával tölt, hiszen nagyon-nagyon
családcentrikus, hogy legyen elkölteni azt a rengeteg pénzt, amit a többi 25
órában megkeresett. Aztán persze egy igazi férfi elegáns és ápolt, meg laza és
lezser, satöbbi, satöbbi. Sőt győztes, ugyanakkor együttműködő. (17:55)
Ugye a mai kultúra szeretné a férfiak agresszióját nullára
csökkenteni, aztán csodálkozunk, hogy amikor mondjuk meg kell küzdeni a sorban,
a Tesco sorban, hogy ki kerül előre, akkor így „Hát… menjél. Én nem leszek
agresszív, mert akkor bekerülök a Blikkbe.” Szóval, bármit tehetünk, csak ne
lepődjünk meg. És itt is a végén van a legszebb. Egy igazi férfi kalandor. Nem
is kell egy igazi nőnek egy olyan pasi, aki más nőknek nem kéne. És hát persze
hűséges, de nagyon. Na, hát pasinak se könnyű lenni, kezit csókolom. Itt
láthatják, hogy a férfiakra is ugyanolyan ellentmondó elvárások vonatkoznak. Itt
is kapaszkodunk, hogy hogyan legyünk egyszerre a skála mindkét végén
megtalálhatóak, itt is rostálni érdemes. (18:50)
Nem tudatos elvárásaink
Menjünk egy fokozattal mélyebre! A lélek legmélyére, szinte
érezzük, ahogy így süppedünk bele, a nem tudatos elvárásaink felé. A
kapcsolatra vonatkozóan rengeteg nem tudatos, ilyen ősi, archaikus vágyunk
fogalmazódik meg. (19:10)
Megtaláljuk a párunkat.
Az egyik, hogy megtaláljuk a párunkat. Szóval hogy van, ott
van, aki, aki teljesen… Egyek vagyunk, hiszen ez látszik is, legföljebb egy-két
betűben van különbség. De hát tudjátok, hogy a tejben is csak három betűt kell
megváltoztatni, hogy sör legyen belőle. (19:25)
Aztán egy ősi vágy, és hiszünk benne, hogy ha így
megtaláljuk egymást, és szerelem első látásra, megpillantjuk, akkor már csak
lépegetni kell egymás felé, és egymásra találunk, és egy ilyen csodálatos
összeborulás lesz az ajándéka ennek a találkozásnak. Aztán hiszünk abban, és
ősi vágyunk, ősi elvárásunk a kapcsolattól, hogy egy igazi kapcsolat az
lehetővé teszi, hogy együtt gyökeret eresszünk, együtt összekapaszkodva hozzunk
majdan gyümölcsöket, vagy modern nyelvre lefordítva vállaljunk legkisebb közös
többszöröst. De hogy így teljesen össze tudunk fonódni a kapcsolat által, és
tényleg közössé válik minden. (20:10)
A kapcsolat révén szárnyalni tudunk.
Aztán azt is várjuk a kapcsolattól, hogy a kapcsolat révén
szárnyalni tudunk, vagy úszni. Ilyen ős óceánisztikus élményeket tudunk átélni
a kapcsolat révén, mert ez valami olyan mély, olyan fantasztikus dolog. (20:30)
Szélessávú.
Aztán abban is bízunk, hogy a kapcsolat szélessávú lesz.
Elmesélem, mert a teremben ülök akkor még nem éltek, de a ’80-as években, mikor
kölyök voltam, azzal lehetett a lányokat kábítani, hogy „Gyere fel hozzám! Van
bélyeggyűjteményem.” Na most Isten látja lelkemet, tényleg volt bélyeggyűjteményem,
tehát nem hazudtam soha. Édesapámtól kaptam direkt erre a célra. Bár nem
emlékszem, hogy valaha ebben a kontextusban tényleg elő kellett volna venni a
bélyeggyűjteményt, de volt. Hát azt hiszem, hogy manapság ez nem jó csajozós
duma, tehát senkit nem lehet ezzel fölhívni. Azzal viszont, hogy „Gyere föl!
Van wifi.” Ez már egy sokkal jobb ajánlat. „Gyere föl! Nálam van wifi.” Ha
szélessávú a kapcsolat, akkor lesz kapcsolódás. (21:20)
Nagyon gyakran látjuk az ilyen telekommunikációs cégek óriásplakátjain,
hogy a boldog kapcsolat, meg a boldog család az azt jelenti, hogy együtt
vagyunk, mármint fizikálisan egy légtérben, és együtt nyomkodjuk a kütyünket.
Néha megmutatjuk egymásnak, hogy „Odas’, mit találtam Fészen. Közvetítik a
Pálferi előadását. Azt a mindenit! Ez nem is a Pálferi! Kopaszabb, meg kisebb,
meg mindenféle baj van vele.” (21:50)
Csodálatos egymásra hangolódás
Aztán hát abban is hiszünk, hogy mindenkinek jut, és a
csodálatos egymásra hangolódás az elnyeri méltó büntetését. Szóval tényleg
megtalálhatjuk azt, akivel ennyire összeillünk, és akivel kölcsönösen már csak
egy biciklipumpára van szükségünk, mind a kettőnknek, hogy még tudjuk fokozni
ezen az összeillésen. És hát néha a kapcsolatra vonatkozó ősi elvárásaink
hasonlatosak ahhoz, amit itt láttok, hogy bizony, az elvárásaink azok néha
finoman szólva köszönő viszonyban sincsenek azzal, ami egyáltalán
megteremthető. Amint itt látjuk, hát itt nem párkapcsolati vonatkozásban, de a
babával vagy a kutyával való együtt alvás, mondják, hogy egy pasival is hasonló
módon. Van róla egy csodálatos elképzelés, aztán phúúú. Még az a mázli, ha nem
pukizik a takaró alá. (23:00)
Van recept
Aztán ősi elvárás, hogy van recept. Szóval hogy van egy
feltárható ősi recept, ami a kapcsolathoz kell. Szóval hogy a kapcsolat az nem
valami bonyolult dolog. Elég megfelelni egy-két szempontnak, és onnantól
kinyílik a világ. Hát tényleg, van a kultúránkban néhány ilyen ősi recept, mint
amit itt a képen láttok, egy ilyen útmutatás, hogy semmi más nem kell a kapcsolathoz.
De hát valószínűleg ti is belefutottatok már néhányszor abba, hogy néha egy
kocsi nem elég. Mifelénk úgy mondják, hogy a tett halála az okos Skodás. (23:40)
A nagy Ő.
Aztán megint egy ilyen ősi alap elvárás, elképzelés a
kapcsolatról, hogy létezik a nagy Ő. Nem fizikailag gondolom, de lehet úgy is,
ha éppen arra vágyok. A nagy Ő az, aki gyárilag legyártva hundert procent (100%
- szerk.) úgy készült el, amire nekünk szükségünk van. De mindene ám! A kis
lábujja körmétől a füle búbjáig minden egyes része pontosan olyan, ami nekem
tetszik. És ez még nem minden. (24:15)
A belső tulajdonságai, az igényei, az érdeklődése mind,
mind, mind pontosan megegyezik annak, amit én várok egy pártól. Így készítették
őt el, gyárilag nekem van szánva. 7,5 milliárdan vagyunk a bolygóm, csak meg
kell találni. És a nagy Ő egyébként még itt sem ér véget. Ősi elvárásainkban
mélyen bennünk rejlő elképzelésünkben ehhez még az is hozzátartozik, hogy nem
csak ő illeszkedik 100%-ig az én igényeimhez, hanem hát persze én is az övéhez,
neki is én leszek a nagy Ő. Hát, mifelénk ezt úgy mondják, hogy Biztos UFO is
van, csak még nem láttam. Az a tapasztalatom, hogy inkább közép-Ő-k vannak,
abból viszont elég sok. A közép Ő azt jeleni, hogy nincs itt gyárilag kész, egy
az egyben, már nekem legyártották, csak meg kell találnom. Hosszan bolyongok az
Auchanban, akkor megtalálom. Jaj, bocsánat! Nem mondunk táblaneveket, akkor a
Madaras Teszkó, tudjátok, halálosan. Szóval közép-ők vannak, akikkel
több-kevesebb, inkább több, nem akarok zsákba macskát árulni, inkább több munka
révén össze tudunk csiszolódni, és egy egészen közepesen, kevéssé pusztulatosan
fostos kapcsolatot ki tudunk alakítani, így együtt, ahogy a népmese mondja. De
hogy azért ebben lesz munka, szóval ilyen közép-Ő-k vannak. (25:50)
„Eljön” az „Igazi”
De hát azért az ősi elvárásaink még mindig arra vonatkoznak,
hogy eljön egyszer az igazi. Az igai, és csak meg kell várni. Még nem jött az
igazi. Itt ülök, ugye, mint a tavalyi bújócskaverseny győztese. „Itt ülök, de
nem jön, pedig várom.” Várom. A… mhh. (26:15)
Járt nálam egyszer egy fiatal hölgy, aki elpanaszolta, hogy
nincs kapcsolata, pedig nagyon szeretne. Tehát ő nagyon-nagyon szeretne, nagyon
involvált ebben. De egyszerűen hát nincs egy rendes férfi se. Na öröm volt ezt
hallani. De hogy persze, azért elkezdtünk tanakodni, hogy na, hát mi az, amit
már kipróbált annak érdekében, hogy így lépjen előre. „Már vettem blúzt.”
Mondta. „Nagyon jó, igen, és, és? – Mást még nem.” De idáig már eljutott, hogy
vett egy csinos blúzt, amit ha majd elhívják randizni, akkor ebben a blúzban el
tud menni. Ha mázlija van, akkor egy blues kocsmába hívják, és akkor oda nagyon
fog illeszkedni a blúz. (27:00)
Ja, szóval hogy várunk az igazira. Az igazi egyébként egy
nagyon-nagyon klassz lelemény. Az igazi az, amit ha megismerjük, rájövünk, hogy
ő az igazi, és elképzeljük, hogy ő aztán olyan, mint a nagy Ő, mindenben
megfelel nekünk, és ezzel egy életre az őrületbe tudjuk kergetni. Lassanként
elkezdünk rájönni, hogy mégse. Mindenben megfelel, és akkor pár nap eltelik, és
kiderül az első kivétel. „Ez is büfög, ha sört iszik. Pfff, gáz, gáz, én azt
hittem, hogy nem.” És aztán jön a többi, pfúú, elalszik, előbb alszik el,
satöbbi, satöbbi, satöbbi. Csak jönnek a nehézségek. (27:45)
Csak meg kell fogni… jó erősen
A következő ősi vágy, ami bennünk él a párkapcsolatokra
vonatkozóan, hogy ha megtaláltam a nagy Őt, vagy eljött az igazi végre,
feltámadok haló poraimból, mert megjött, akkor már csak meg kell fogni, és
onnantól egy életre be vagyok biztosítva. Ha meg vagyok gyűrűzve, mert egy
ilyen ornitológussal találkoztam, aki szereti, madárnak néz, jól meggyűrűz.
Onnantól kezdve be vagyok biztosítva egy életre. Hátra kell dőlni, mert meg van
fogva. Kész, onnantól semmi erőfeszítést nem kell tenni a kapcsolatért, mert
hát megígérte. Hát kérem, ott az oltár előtt azt mondta, hogy „Igen.” Sőt, ha
katolikus testvér, akkor ott vagy háromszor megkérdezik. Ott nagyon sokszor el…
„Igen. De biztos. De tényleg. De nagyon. Akarom. De tuti.” Szóval hogy nagyon
megígérte, tehát akkor, akkor kész. Onnantól hátra dőlök, aztán, aztán nézek. (28:50)
Hát, biztos tudjátok, van ennek egy ilyen visszacsapás
jelentősége, hogy a gyűrűzés után mindkét házasfél átlag 6 kilót fölszed
magára. Biztos szorítja a gyűrű, nem? És akkor hozzá akar alakulni. Ez ennek a
hátradőlés jelenségnek, hogy… „Addig nagyon vigyázok, úgy behúzom, hogy.” Csak
így nem kapok levegőt, nem fogok tudni beszélni nektek. De hogyha megvolt
„Ahhhjj, édesem belesüppedek, és csak eszem a töltött káposztát két pofára.
Szóval, a bennünk élő ősi elvárásokkal kapcsolatban is csak arra szeretném
fölhívni a figyelmeteket, hogy bármit lehet, csak ne lepődjünk meg a
következményein. Várhatunk a nagy Ő-re. Ne lepődünk meg, ha nem jön, vagy
késik. (29:40)
Járt hozzám egyszer egy másik ifjú hölgy. Ő is azzal, hogy
„Hát, nagyon-nagyon nehéz kapcsolatot teremteni.” Hosszasan dolgoztunk a
kapcsolati elképzelésein, elmesélte már a családi mintáit is. Egy kifejezetten
csinos, diplomás, intelligens, nagyon klassz nőt képzeljetek el. Majdnem olyan,
hogy egy napon lehessen veletek említeni. Egyszer, az egyik ülésre eljött, és
elmesélte, hogy megismerkedett egy pasival. Ó, yess, végre! Elmesélte, hogy egy
nívós, igényes ismerkedőhelyen, tehát hogy nem egy ilyen lepukkant helyen,
tényleg igényes helyen. Intelligens volt a férfi, nagyon jót beszélgettek, még
táncoltak is, aztán újra beszélgettek. Hát ez már tiszta szirup. Így vártam,
hogy „Na, hát nagyon izgalmas, mit gondol, mi lesz a következő lépés? Mennyi
perspektívát lát ebben a kapcsolatban?” Aztán hozzátette, hogy „Igen, igen,
csak… hát van egy bibi, ami sajnos kizáró ok.” Fúú, hát megijedtem. „Kockás ing
volt rajta.” Előre is elnézést kérek, nem kitalált a történet. Ez nehogy azt
gondoljátok, hogy ez így a pedagógus tüntetések idején volt, amikor ennek
valamilyen, ilyen tulajdonított jelentősége lehetett. Ez egy másfél éves
történet. „Kockás ing.” Hát így kicsit lefagytam, megkértem, hogy elmagyarázná,
hogy miért, vagy szóval hogy hogyan jut erre a döntésre, hogy a kockás ing
kizáró ok. „Hát én nem akarok olyan férfivel járni, aki kockás inget hord.” El
kell ismernem, ez egy teljesen elterjedt… De jó, hogy nem kockás van rajtam.
Szóval hogy ez egy teljesen elterjedt társadalmi közmegegyezés, hogy a kockás
inges pasik, hú apám, kapaszkodjunk. Szóval hogy bármit csinálhatunk,
elhajthatjuk az összes jelentkezőt valami ilyen kockás ingre hivatkozva, csak
akkor ne lepődjünk meg, hogy hát, úgy járunk, ahogy. (31:40)
Elképzelések a kapcsolat mikéntjéről
Na, aztán hogyha áttáncoltuk ezeket a kezdeti nehézségeket,
mert azért sikeresen legtöbben áttáncolnak rajta, akkor eljutunk egy
kapcsolatig, és aktivizálódnak a kapcsolatra vonatkozó elképzeléseink. Na, itt
lesz érdemes kapaszkodni. (32:00)
A hierarchikus modell – Ki megy „elöl”?
Van amelyikünk fejében, sokunk fejében egy hierarchikus
modell él a kapcsolatról. Ez azt jelenti, hogy valakinek vezetni kell. Persze
ez a valaki ez ilyenkor én vagyok természetesen. Szóval hogy tudjátok, vannak
olyan kultúrák, ahol máig jelentős, hogy ki meg elöl. Hogy a családfőnek kell
elöl menni, vagy pont a családanyának, ez általában attól változik, hogy egy
ilyen férfiközpontú, vagy egy anya-, vagy nőközpontú kultúráról van szó. De
hogy láthatunk olyan csoportokat, hogy messze a férfi megy elöl, és őt
lemaradva követi a családja. Tehát nagyon-nagyon fontos sokak számára, hogy
valaki a hierarchia élén álljon, és valaki vezessen. Hát ez természetesen nekem
is nagyon fontos, természetesen én viselem a nadrágot, és mosom, teregetem és
vasalom is. Hogy ezzel is megmutathassam a hierarchia élén való járást. (33:00)
Szóval hogy sokunk fejében a kapcsolat az egy ilyen vezető-beosztott
elképzelésre vonatkozik, és szeretnénk egy olyan párt találni, akivel ez
megélhető. Akkor megtanulunk olyan igehelyeket például, amit lehet citálni
ilyenkor, hogy hát a férfi a fej, de az asszony a nyak. Szóval, és azért a
nyaka arra néz, amerre a fej. Vagy hát szóval a fej arra néz, amerre a nyak
fordul. (33:25)
A kiegészítő kapcsolat
Aztán itt egy másik bennünk élő minta, vagy elképzelés arra,
hogy milyen egy jó kapcsolat. Ez a kiegészítő kapcsolati minta, ahol pontosan
tudjuk, hogy egymást tesszük azzá, ami. Hogyha én csöndes vagyok, akkor ez
lehetővé teszi a társamnak, hogy ő hangoskodhat. Ha én rendes vagyok, akkor
neki már nem kell, ő lehet rendetlen. Ha én nagyon aktív vagyok, és egy csomó
programot szervezek… „Hova megyünk drágám? – Ma este, kedden? Hova mennénk? Pálferi
előadásra. – De ő nincs itt. – Nem baj, megyünk. Kész, nem kérdés.” Szóval ha
én nagyon aktív vagyok, akkor a páromnak már nem kell, ő hátra dőlhet, és
élvezheti az én aktivitásomat. Satöbbi, satöbbi, satöbbi. (34:15)
Még akkor is, hogyha általában az egymást lehetővé tevő
szerepek betöltői cikinek tartják a másikat. A csöndesen általában megegyeznek
abban, hogy „A hangos az nagyon gáz. Állandóan az ő hangját hallani.” De hát
kell ahhoz, hogy én csöndes lehessek és visszavonulhassak az, hogy ő ilyen
hangos. Ugyanígy a rendesnek meg a rendetlennek kölcsönösen szüksége van
egymásra, egymásnak tesszük lehetővé. Ha nincs rendetlen, akkor kihez képest
leszek én rendes. És hogyha nincs egy rendes a családban, akkor elborítja egy
pillanat alatt a lakást a kupacok sora, és nem fogunk tudni élni, tehát
valakinek kell rendesnek lennie. Ez a kiegészítő kapcsolati minta, ahol
pontosan tudjuk, hogy amit én csinálok, a másik csinálhat mást. (35:00)
Ez általában ilyen, például a probléma helyzetekben
aktivizálódik. Mondjuk a gyerek késik. Azt mondta, hogy 6:30-ra itthon lesz, és
már 6:32, és még sehol. Na, hát ilyenkor mindig szokott lenni a családban
valaki, aki aggódik, esetleg látványosan. Hiszen aggódni kell, hát hogyne. Egy
késői gyermek az természetes aggodalomforrás. Ugyanakkor lesz valaki, aki
higgadt marad. „Édesem, ne aggódjál. Két perc nem a világ. Kinéztél, jár a
busz? Nem jár. Hát akkor meg.” Satöbbi, satöbbi. (35:40)
Egymásnak tesszük lehetővé, mert ha valaki az összes aggodalmat,
ami a családban van kiaggódja magából, akkor a többieknek már nem jut, ők
lehetnek higgadtak. És persze szükség is lesz egy higgadtra, mert ha mindenki
őrjöngene, az egy ilyen nagyon szép olaszos, szicíliai család lenne, de
mifelénk ez nem dívik, hanem így le szoktuk osztani a szerepeket. (36:00)
Nemek harca?
Aztán haladunk a trendi kapcsolati minták felé. Sokan úgy
képzeljük el, hogy egy igazi kapcsolat, egy ilyen modern, trendi kapcsolat az
kérem szépen állandó egyezkedés, vita, egy izgalmas szellemi párharc, kinek
lesz igaza, ki lesz gyorsabb, ki lesz tájékozottabb, ki győzi le a másikat.
Ilyen igazi nemek harca. „Édesem, te nem tudsz három érzelemnél többet
kifejezni. – Na miért drágám, te meg be tudsz parkolni hátrafelé egy emelkedőn párhuzamosan?”
És akkor ez egy ilyen örök kardozás. „Na, és te meg nem tudod megmelegíteni a
papit. – Haha, te meg azt se tudod, mi a különbség a mit t’om én, az olajcsere
meg a kuplungtárcsa között. – Nem is kell tudnom.” Satöbbi, satöbbi. Ez egy
ilyen nagyon izgalmas, állandó párharc. (36:50)
Assz’em a mai trendi modern kapcsolatok egy jelentős része
ilyen kapcsolati mintára szerveződik. Bármit csinálhatunk, csak ne játsszuk el,
hogy meglepődünk, hogy például egy ilyen kapcsolati mintában a békés, csöndes
esti mélázó ücsörgés, hát ritka vendég lesz a házunk táján. De nagyon izgalmas
lesz egy ilyen kapcsolat. Állandó szellemi párharc, és izgalmas vitákat lehet
folytatni, és nap mint nap megélhetem, hogy legyőztelek már megint. Csak akkor
ne játsszam el, hogy meglepődök, hogy hát más területen is visszavonulót fújsz.
De akkor mehetünk párterápiába, és az ilyen nagydarab kopaszok megélnek
belőlünk. (37:40)
Lecsupaszítva
Akkor van egy ilyen posztmodern, ultra modern tuti
kapcsolat. Ugye biztos észlelitek, hogy egy olyan kultúrában élünk, ahol a nemi
szerepeket teljesen igyekszünk közelíteni egymáshoz. A nők is lehetnek vájárok,
és a férfiak is hisztizhetnek a Drogerie Marktban, hogyha elfogyott a kedvenc
szemhéjárnyalójuk. És hogy ennek a közelítésnek az a folyománya, hogy egy ilyen
egybemosott, egymáshoz teljesen összeillesztett nemi szerepben valami ilyen
minden nemi sallangtól lecsupaszított kapcsolati mintában fogunk tudni élni egy
szép falanszter körülményei között. Hát persze itt is bármit csinálhatunk, csak
ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményein. Bármilyen kapcsolati
modellt választhatunk, de egyik se lesz csodafegyver, egyik se lesz olyan, hogy
ez a tuti, ez aztán mindent megold. (38:35)
Járt hozzám egyszer terápiába egy család, és az első találkozón
megkérdeztem tőlük, hogy mit gondolnak, milyen ötleteik vannak, mi lenne a
megoldás a nehézségeikre. Tanakodtak, tanakodtak, és azt mondták, hogy „Hát
például ha nyernénk a lottón, az akkor azért sokat segítene.” És hát
nyilvánvalóan, de mondjuk nem biztos, hogy kapcsolati kérdésekre is megoldás a
sok pénz. (38:55)
Az elvárások ideje
Nézzük meg, hogy mikor van itt az ideje az elvárások
kifejezésének! Ha van egyáltalán ilyen.
A párkapcsolat fejlődési lépései
Ezt a táblázatot biztos vagyok benne, hogy ismeritek. Nagy
összegbe mernék fogadni, vagy akár a lottón föltenni, hogy Feri mesélt már
nektek a párkapcsolat természetes fejlődési folyamatáról. Én itt nem is
szeretnék hosszasan, legyen elég annyi, hogy a kapcsolat elején természetes megélni
a szimbiózist, amikor egyek vagyunk TE meg ÉN, nincs TE meg nincs ÉN, hanem MI
vagyunk. „Ez itt a gatyánk, ez az asztalunk, ez a közös örömünk, ez a közös
érdeklődésünk. Ez egy csodálatos időszak, a népnyelv szerelemnek hívja.
Fantasztikus jó ezt átélni. Ilyenkor tankolunk föl érzelmi energiával a
hátralévő 40-50 évre. Amit itt begyűjtünk, ebből fogjuk kibírni. Olyan jó lesz
mondjuk 27 év házasság után így oldalba bökni a másikat, hogy elszunyókált a
Derrick-en, és így szólni neki, hogy „Emlékszel, hogy szerettél? – Húúú,
emlékszem. De rég volt.” De olyan jó lesz ebben nosztalgiázni, ha van hova
visszanyúlni. Hogy „Húúú, emlékszem. Emlékszel, hogy éjjel szaladgáltunk a
ligetben, és eső volt, és megáztunk, de kit érdekelt, mert vadkacsák is voltak.”
Szóval ez egy csodálatos időszak. (40:25)
Ámde a törpök élete nem csak játék és mese, és a kapcsolat
természetes fejlődési folyamatában tovább lépünk. Persze a változás ijesztő
szokott lenni. De hogy ez egy természetes gazdagodása a kapcsolatnak. Eljutunk
ahhoz, hogy rájövünk a kapcsolaton belül, hogy hoppá, nagyon szép ez a nagy MI
tudat, de hát itt vagyok ÉN. Nekem volt egy karrierem, egy munkám még a
kapcsolat előtt. Be kéne menni a munkahelyre, hátha még megismernek. Voltak
barátaim, volt hobbim, volt érdeklődésem, és… Voltak igényeim, és elvárásaim.
Ezek ilyenkor eszünkbe jutnak, és elkezdjük őket kifejezni. „Édesem, nem így
kell nyomni a fogkrémes tubust. Nem tettél szalvétát a terítékhez. – Szalvétát?
Minek? Én nem eszem szalvétát. – Szalvéta kell a terítékhez, és a fogkrémes
tubust úgy kell nyomni, és hét végén megyünk anyuhoz. – De már múltkor is
voltunk. – Nem baj, megint megyünk. – És az én anyámékhoz? – Majd jövőre. Idén
már voltunk. Nem? Hát így megyünk, nem? Anyuékhoz hetente, anyádékhoz meg évente.
Hát ebben meg kell állapodni, meg hogy milyen legyen a heti időbeosztás. Csajos
csütörtökre te elmész, én elmegyek pénteken focizni. A kedd az nem téma, mert
Pálferi előadásra jövünk, az így fix.” (41:55)
Ezt meg kell játszani, ez a differenciáció időszaka. Ha ezt
is kibírtuk, sokan kibírják, léphetünk tovább a gyakorlásban, ami egy
csodálatos lehetőség lesz, hogy tulajdonképpen megvalósítsuk azt, amit a
kapcsolat előtt elképzeltünk, hogy szeretnénk az életünkben megvalósítani. Ez
az életünk leghosszabb időszaka, ez akár évtizedeket igénybe vehet. Közben
kirepülnek a gyerekek, és lehetővé válik majd az újraközeledés. Egyetemre
mennek, aztán elköltöznek. Manapság hú, vagy hogy már 40 évesen elköltöznek a
fiatalok otthonról. Mert ilyen hebehurgyák a mai fiatalok, tudjátok,
meggondolatlanok. Pedig ott a kényelem, mamahotel, de ezek kirepülnek. Na,
kirepültek, ott maradunk kettesben. Eddig jól lefoglaltak a hülye gyerekek, meg
hogy tandíj, meg hogy adjak pénzt Pálferi előadásra, mit tudom én mire. Sörre. (42:50)
És akkor így kirepülnek a gyerekek, és ott állunk az
asszonnyal, hogy „Hú, te! Most egymással kéne kezdeni valamit.” De erre sokan
képesek, ez teszi lehetővé az érzelmi újra közeledést. Ha ezt is megoldottuk,
eljutunk az érett párkapcsolathoz valamikor a 80 és a halál között. Ez egy
nagyon perspektivikus lehetőség. Itt meg szokta kérdezni a hallgatóság: „Tessék
mondani, nem lehetne így begyorsítani az egészet, letudni 3 hónap alatt így
sutty, és egész életünket érett párkapcsolatban tapicskolni?” Hát nem, mert
pont ez adja a sava-borsát, hogy ahogy halad előre az életünk, ez olyan, mint
hogyha 22 évesen nyugdíjba mennénk, és keresztrejtvényt fejtenénk a hátralevő
70 évben. Két napig poén lenne, de utána már nagyon kívánkoznánk Pálferi
előadásra, például, főleg, ha épp kedd van. (43:40)
Szóval úgy nem lehet begyorsítani, ezen végig kell menni.
Hogy illeszkedik ide az elvárások igénye? Hát ez a differenciáció időszakában
kerül elő. Ezért ez a korábbi időszakhoz képest nagyon-nagyon konfliktusos.
Ugye, hát itt, itt csak a közös pontokat kerestük. „Szia drágám! Te is itt
vagy? – Én is. – Haa, ez egy közös pont. – És te is úgy jöttél? – Én is. Húú,
már két közös pont. Hát csak közös pontjaink vannak. – Te is szereted a
káposztás tésztát? – Én utálom. – Én szeretem, de nem baj. Utálhatnám én is, ez
megint egy közös pont. Hát ez annyira jó!” (44:25)
A differenciációban, amikor elmúlik ez a rózsaszín köd,
elmúlik a szerelem – mondja a mi kultúránk – és félünk tőle, mint a tűztől.
Biztos Feri már mondta nektek, hogy a mi kultúránkban azzal akarunk élni, akit
szeretünk. Vannak olyan kultúrák, ahol szeretni akarjuk azt, akivel élünk. Ez
egy nagyon fordított hozzáállás. Ezt mifelénk úgy mondják ugye, hogy ha itt
mifelénk összejön egy pár, mondjuk kedden, egy jól sikerült Pálferis előadás
után, szerda reggel elkezdenek aggódni, hogy mi lesz, ha elmúlik a szerelem?
Mondta a kopasz csávó, hogy jön a differenciáció. Mi lesz akkor? Jönnek az
igények, meg az elvárások. Nagyon félünk tőle. Azokba a kultúrákban, ahol ilyen
összehozott párok vannak, ott azt mondják, hogy „Majd megjön a szerelem, majd
megdolgozunk érte, és majd megteremtjük.” Nem mondom, hogy utazzatok Indiába,
de hogy egy nagyon izgalmasan más alapállás a kapcsolatra vonatkozóan. (45:25)
Na, szumma, szummárum, a differenciációban értékelődnek föl
az elvárások. Itt lesz az, hogy vannak olyan párok, akik itt jönnek el először
terápiába természetesen, mert hogy megijednek attól, hogy eddig minden olyan
boldog volt, most meg képzelje el, hülyeségeken veszekszünk – mondják nekem.
Ilyen apróságokon, hogy hogyan teszem le a papucsomat. Meg hogy nyomom a
fogkrémet. Meg hogy a… Lehet-e ugyanazzal a fakanállal kavarni a pörköltöt, meg
mondjuk a mákostésztának való tésztát. „Ilyen hülyeséget! Miért ne lehetne?
Sőt…! Egyik, kiveszem a pörköltből, megkavarom. Most mit? Ez meg jön oszt’ rám
szól, hogy van külön édes fakanál, meg sós fakanál. Hát agyrém, nem?” Szóval
hogy ilyenkor ilyesmiken veszekszünk. De ez egyben azt is jelenti, hogy ez az
az időszak, amikor ezeket a vitákat nem söpörhetjük a szőnyeg alá, ezeket a
vitákat meg kell vitatni. (46:30)
Ilyenkor alakítjuk ki a közös életünk szabályait, a
hátralévő közös élet szabályait. Már pedig ezekben a dolgokban tényleg meg kell
egyezni, hogy például mire szánunk erőforrásokat, és mire nem? Mondjuk költünk
szép csempére, de utazásra nem. Vagy pont fordítva. „Kit érdekel a csempe, az
úgyis lehullik. Inkább elutazzuk a pénzt, és annyi csempét fogunk látni
jöttünkben-mentünkben, hogy az őrület. Minek vinnénk haza? Elmegyünk Madeirára,
ott olyan gyönyörű csempék voltak, hogy elképesztő.” (47:05)
Szóval hogy a differenciáció időszaka nagyon-nagyon
gazdagítja a kapcsolatot, csak ez ilyen mindennapos konfliktusokat hoz bele az
eddig az érzelmi hullámokon való tapicskolásba. Szóval itt lesz egy ideje, sőt,
itt kell, hogy ideje legyen az elvárások kifejezésének. Na de nem lesz mindegy
majd, hogy hogyan fejezzük ki az elvárásokat. Szumma, szummárum, megint hadd
hívjam föl arra a figyelmeteket, bármit tehetünk, csak ne játsszuk el, hogy
meglepődünk a következményein. (47:35)
Elvárás mellé – hozzájárulás
Mert hogy eddig sokat beszéltünk arról, hogy várunk a
kapcsolatban, sok mindent. Ezeket meg is fogalmazzuk. Na de mi kínálunk-e
valamit? Egy olyan kultúrában élünk, ahol általában hangsúlyosabb az, hogy én
kapni szeretnék, és jól fel tudom sorolni, hogy miket akarok kapni. A saját
hozzájárulásunkat általában nehezen vesszük észre. Hát persze foghatjuk… „Jó,
hát akkor ez kulturális sajátosság, én nem is tehetek róla.” De assz’em, hogy
nekünk van lehetőségünk ezen akár dolgozni, és átgondolni, hogy például mi a
fejünkben itt belül mit kínálunk a kapcsolatban. Mi az, amit várunk, és mi az,
amit kínálunk. Hiszen ez egy adok-kapok lesz. (48:20)
„Érzelmi
szerződés”
Itt érzelmi dolgokra gondolok. Mifelénk, a párterápiában ezt
érzelmi szerződésnek hívják. Olyasmikre gondolok például, hogy „Te mindig
mindenki előtt jól nyilatkozol rólam, növeled az önbecsülésemet, cserébe én
kényelmet teremtek neked.” Most eszembe jutott egyféle, ilyen érzelmi
szerződés. „Én támogatlak minden célod elérésében, cserébe te biztonságot
nyújtasz nekem. Mindig tudhatom, hogyha hazamegyek, ott leszel. És néha
hazamegyek.” De akkor mindig ott leszel. Cserébe én támogatlak, hogy mindent,
amit a fejedbe veszel, kitalálsz, hogy „Szeretnék új függönyöket a nappaliba! –
Legyen. – Napsárgát. – Pfhúú, broáf, de legyen.” Mert az az érzelmi
szerződésünk, hogy én minden célod elérésében támogatlak. (49:20)
Ez a kérdés, hogy én mit várok a kapcsolattól, és mi az,
amit kínálok bele érzelmileg. Ezt a kérdés általában az elköteleződés
időszakában érdemes föltenni magunknak. Amikor készülünk ilyen elköteleződési
lépésekre, mint például az összeköltözés, vagy az eljegyzés, vagy esküvő, vagy
satöbbi, satöbbi, satöbbi. 50. házassági évforduló, érdemes átgondolni, hogy mi
az, amit én kínálok, és mi az, amit várok, hiszen ez egy kölcsönösség a
kapcsolatban is. (49:50)
Félreértett megállapodás
Érdemes ezt tisztázni. Alkalmasint ugyanis komoly
félreértésekbe lehet belefutni, hogy „De hát nem ezt ígérted. – Én azt mondtam,
hogy odaadom a lányom kezét (mondja az egyszeri mesében a király).” Szóval hogy
érdemes ezt tisztázni, adott esetben néhány tisztázó beszélgetés révén, hogy „Te
tulajdonképpen oké, hogy imádlak, meg a füleden is a pelyheket. És hogy eljegyeztük
egymást. De szerinted ez miért lesz nekünk jó? Mit vársz te ettől, és mit vársz
tőlem? Én mit várok tőled? Én mit adok, mit tudok adni? Mi az, ami ilyen közös
cél?” Elkezdünk azon tanakodni, hogy mi az, amit együtt fogunk elérni. Mi az,
amit könnyebb lesz együtt elérni, mint külön? Például az albérletet könnyebb
együtt fizetni, ez kétségtelen. Kicsit magasabb a rezsi, mert együtt
hisztizünk, de könnyebb kicsengetni, hogyha ketten lejmolunk a szüleinktől
rávalót. Tehát hogy érdemes a megállapodásokat félreértésmentesen megtenni. (51:05)
Az elvárások kifejezése
Akkor eljutottunk a, hát nem a legfontosabb, de talán a
leggyakorlatiasabb részéhez az előadásnak, az elvárások konkrét kifejezésével
kapcsolatban milyen tapasztalatokat tudunk összegyűjteni. (51:20)
Előtte vagy utána?
Hát ismeritek, se szeri, se száma az ilyen előtte-utána
képeknek. Ezek a nagy átalakulások. Azt hiszem, hogy az elvárások kifejezésével
kapcsolatban is az egyik legfontosabb mozzanat, hogy előre szólok, vagy utólag.
Az se lesz mindegy, hogy hogyan, de az időzítés, az rendkívül fontos lesz.
Előre jelzem-e, hogy „Édesem, a hétvégén szeretnék kimozdulni.” Vagy vasárnap
este, miután otthon töltöttük a hétvégét, azt mondom „Már megint itthon
döglöttünk.” Hát nem mindegy, hogy előre szólok, vagy utólag. (52:00)
Előre
Nézzük meg, milyen lehetőségei vannak az előre való
igénykifejezésnek!
Találd ki…
Az egyik a rejtvény, ez a „Találd ki... Találd ki, arra
gondolok, hogy hát úgy lehetne valami, úgy mondjuk, de esetleg talán ha, ha nem
biztos.” Szóval a kapcsolat szimbiotikus időszakában teljesen természetes
élettani jelenség, előveszem a telefonomat, hogy írok az én drágámnak. Küldök
mondjuk egy cukker szívecskés emotikont neki, mert azt úgy szereti. Szóval
előveszem a telefonomat, és abban a pillanatban pitty, épp ő írt. Megérezte,
megérezte, hogy én írni akarok neki, és ez annyira jó érzés. Óránként csak
17-szer fordul elő. Amikor csak előveszem, jó, mondjuk folyton a kezemben van,
hátha hív, de minden egyes… Pont, arra gondolok. Vagy… (53:15)
Ülök a munkahelyen, ábrándozok. Mi mást tennék szerelmesen?
A legjobb munkaerők a szerelmesek. Ülök a munkahelyen, így ábrándozok. Mondjuk
vegyünk egy világtól elrugaszkodott, fiktív példát, pszichoterapeuta vagyok,
így ülök, ábrándozok. „Mondják…! Igen. Igen, mondják! Majd szóljanak, ha vége.”
Hűha! Szóval úgy ábrándozok, hogy „De jól esne egy túrós batyu!” És hazamegyek,
és ott vár a drágám, hogy „Édesem, hoztam neked túrós batyut.” Yes! Ez
nagyon-nagyon jó érzés. Kitalálta, megérzi. Van egy rossz hírem, ez csak a
szimbiózisban működik, és ott sem elvárásként érdemes megfogalmazni. „Gondoltam
valamire, találd ki!” Sőt, ennél szebb játszmákat is ismerek. „Ha szeretsz,
kitalálod.” Szoktunk ilyet mondani. (54:20)
Na most ennek a logikai következménye lesz az igazán
izgalmas. Mert ha nem találod ki, az bizonyíték, hogy nem szeretsz. És ezt
természetesen el lehet verni rajtad. Nem kicsit, hanem nagyon. Szóval, az egyik
lehetőség ez a „Találd ki…”. „Mit szeretnél édesem a születésnapodra? – Nem
tudom, találd ki!” (54:40)
Mire gondolok?
Ennél egy finoman izgalmasabb rész ez a „Mire gondolok?”,
amikor jelzem, hogy valamit várok, de talá… tehát hogy úgy ráutalok, de nem
mondom meg pontosan, de gyere rá. Járt hozzám egy család. Az asszonyka elmesélte,
hogy két éve jelzi a férjének, hogy több ölelést szeretne. Két éve. És így
mutatott a férjére „Ez, ez az ostoba – markánsabb kifejezést használt, csak nem
merem idézni – ez nem érti.” Hát ilyenkor a terapeuta mit csinál? „Asszonyom,
elmesélné, hogy miket próbált ki, milyen módon jelezte a férjének, hogy több
ölelést szeretne tőle! – Haha! Teleraktam a lakást kettőnket ábrázoló képekkel.
Ez az ostoba meg nem jött rá belőle, hogy nekem több ölelésre van szükségem.”
Pedig hát, ez… Ki nem jönne rá? Nem? Hogy bemegyek a WC-be, így állok, oszt’
ott is kép. Hát ez egyértelmű, az asszony több ölelést akar. Már megyek is
kifele, csak megmosom a kezem, mert nálunk az a szabály. (56:05)
Tudjátok, van olyan család, ahol szabály, hogy WC-zés után
kezet kell mosni. Van olyan család is, hogy evés előtt kezet kell most. De ha a
WC-ről mész enni, elég egyszer közte, nem kell kétszer. Összevonható. Na,
szóval hogy… hát ez az „Utalgattam rá.” Mondtam, hogy „Úgy szeretnék valamit!”
Vagy hogy „Figyelj rám!” Hmm. Szóval érdemesebb azért ennél egy árnyalattal
konkrétabbnak lenni. (56:35)
„Mit szólnál egy kis…”
Itt az árnyalattal konkrétabb, ahol azért már látszik a
hölgy arcán, hogy pontosan azon tanakodik, hogy milyen húsból készítse a
töltött káposztát imádott férje urának. Szóval ez már egy árnyalatnyival
nyíltabb kommunikáció. Szegény szemüveg. „Mit szólnál egy kis töltött
káposztához?” Mondjuk hogyha ezt mondja épp a hölgy, akkor lehet tudni, igen,
hogy ez jár a fejében. De hogy még ez se konkrét, de azért már haladunk a
konkrétság felé. (57:10)
„Jólesne… –Kérlek… – Légy szíves… – Szeretném…”
És akkor a legkevésbé félreérthető üzenet talán az, hogyha
kimondom. „Jólesne reggelire kifli. – Kérlek ölelj meg, mert most arra van
szükségem! – Légy szíves most te menj el a gyerekekért, mert nem érzem jól
magam, inkább szeretnék hazamenni. – Szeretném, hogyha kirándulni mennénk
szombaton. Ha esik az eső, nem érdekel, esőben a legjobb kirándulni.” Szóval
hogy ezek talán a legkevésbé félreérthető jelzések. Olyan logikus lenne, hogy
„De tessék mondani, akkor miért nem mindenki ezt csinálja?” Hát azért, mert ha
mindenki ezt csinálná, nekem el kéne mennem dolgozni, mint minden tisztességes
embernek. Hál’ Istennek nem mindenki így csinálja, hanem játszmázunk, meg
keverünk, meg utalgatunk, meg célozgatunk. Ti is tegyétek, és akkor a
kollégáimnak is lesz lehetősége. De ha azt szeretnétek, hogy egyértelműen
eljuthasson az üzenet a párotokhoz, akkor érdemes neki megmondani így arcba,
hogy „Kiflit! Tudod.” És hát… (58:25)
Időzítés
Látható, hogy az időzítés nagyon fontos, ugye, hogy mikor
exponálunk, elkapjuk-e a pillanatot. Szóval valószínűleg gyerekkorotokból is
van tapasztalatotok, hogy mikor volt érdemes odamenni apuhoz, és azt mondani,
hogy „Engedj el bulizni!”, vagy hogy „Szeretnék zsebpénz emelést.” Valószínűleg
ezt is tuti tudtátok. Valószínűleg a párotokat is ismeritek annyira, ez, ezt
mondjuk olyan három hét alatt ki lehet ismerni, hogy mikor tud fogadókész lenni
egy-egy igény, vagy elvárás meghallására, és mi az, amikor tuti nem. (59:10)
Na, hát képzeljétek el, hogy mégis van egy olyan kiváló
érzékünk, az asszonyoknak van például egy kiváló érzéke, így szinte
kilóméterekről megérzik, hogyha a képernyőn van egy felirat, hogy „FRA-UTE 2:2
’89. perc”, akkor odamennek, és azt mondják, hogy „Beszélnünk kell MOST!” És
utána csodálkoznak, hogy „Hát, te milyen egy ilyen meg olyan vagy! Nem figyelsz
rám, amikor én nagyon fontos dolgokat meg akarok beszélni.” Nehogy azt
gondoljátok, hogy a férfiak nem jól ilyenben, hajjaj, pontosan tudják, hogy
amikor az asszony a legnyúzottabb, és így könyékig nem t’om, mosogatószeres, és
így épphogy lerogy, és szeretne egy levegőt, akkor előáll, hogy „Na édesem,
akkor most megyünk, és mit tudom én miket fogunk… – Ó, hát köszönöm szépen!”
Szóval hogy érdemes időzíteni, hogy mikor lesz a másiknak fogadókészsége.
(60:10)
Említettem, könnyű a másik hozzájárulását, meg akár a másik
ellenállását meglátni a kapcsolatban. Azt, hogy mi mit tettünk hozzá, azt már
nehezebb. Hogy például mi is hozzá tudunk járulni, hogy akkor közlünk egy
elvárást a párunkkal, amikor ő sanszos, hogy fogadókész. Ezzel hozzájárultunk,
hogy ennek valami pozitívabb kimenetele lehet. Vagy bebiztosítjuk magunknak,
szinte előre, hogy majd mondhassuk, hogy „Na, ugye megmondtam, te nem csinálsz
meg semmit.” Az önigazolás egy nagyon fontos érték, de assz’em, hogy a
kapcsolat működése néha még ennél is fontosabb. És ház ez a „Mondhatjuk, hogy
te nem csinálsz meg semmit”. Biztosan ismeritek a mondást, ha egy férfi megígér
valamit, azt meg is csinálja. Teljesen felesleges fél évente emlékeztetni rá. (61:05)
Utólag
Na nézzük meg, hogy mi van, milyen lehetőségei vannak az
utólag való elvárás kifejezésnek.
Lelkifurdalás-keltés
Hát itt van a lelkifurdi. Ehhez esetenként tényleg nem kell
mást, csak így nézni. Esetleg kicsit hüppögni, vagy morogni, vagy mint a
Shrek-ben van a macska, ugye, az nagyon tudja. Szóval hogy egy kicsit ilyen
szemrehányóan. Hmm. (Sóhajt egy nagyot – szerk.) Rutinos férfiak pontosan
tudják, hogy egy ilyen kiszakadó asszonyi sóhaj semelyik álmoskönyv szerint nem
jelent jót. Olyankor nagyon kell kapaszkodni. Vagy esetleg önszántunkból
fölkeresni egy ilyen FREY
WILLE
katalógust, oszt’ megnézni, hogy miféle kösöntyűk vannak benne, mert az nagyon
jó sóhaj ellen. Olyan anyagok vannak benne, amiknek a belélegzése jelentősen
javítja a tüdőnek a percvolumenjét. (62:10)
Számonkérés – „SZÁNOM-KÉRÉS”?
A másik a számonkérés. „Ugye, nem, már megint nem hoztál
kiflit. Már megint nem csináltál meg valamit. Már megint nem figyelsz rám. Már
megint csak perlekedsz velem. Már megint csak veszekedsz.” Erre nem könnyű
pozitívan reagálni. Azt hiszem sokkal könnyebb arra pozitívan reagálni, hogy
„Drágám, elfogyott otthon a kifli. Hazafele légy szíves hozzál néhányat!”, mint
hogy nem szólunk, hanem mikor hazaér „A kifli hol van? – Mondtad? – Nem tudod?
Együtt élünk 27 éve, és nem tudod? Milyen ember vagy te? Nem figyelsz rám…”,
satöbbi, satöbbi. Beindul egy ilyen szánom-bánom-kérés, számon-kérés alapú.
(62:55)
Nagyon érdekes, a képeimet a netről válogattam. Beírtam
ezeket a kulcsszavakat, és most észlelem, ahogy így nézegetem a saját képeimet,
hogy majdnem minden példában hölgy szerepel. Ez nagyon izgalmas, hogy a
kultúránk miért a nőket láttatja ilyen szemrehányó szerepben, és a férfiakat meg
miért ilyen védekező mameluk szerepben. Holott azért tegyük a szívünkre a
kezünket, ez a törlőronggyal tányért törölgető, védekező férfi, ez azért a mi
kultúránkban atipikus, na. Hadd mondjak ennyit. Jó. (63:35)
Az eltérés jelzése
A következő lehetőség, hogy hogyan jelezzük azt, hogyha
eltérést tapasztalunk az elvárás, meg a bekövetkezett eredményhez képest. Ugye
hát láthatjuk a csalódottságot, hogy „Na nem ilyen lovat akartam.” Hogy ez
hogyan segíti ennek a finom szóvá tétele, a meglepődésünk mennyire építi a
kapcsolatot. Ugye „Azt gondoltam, hogy magasabb leszel. – Hát köszi, én meg azt
gondoltam, hogy egy úrinő nem mond ilyet.” De akkor így mind a ketten tanultak
valami újat a kapcsolat működéséről. Így lesz ebből erőforrás. (64:30)
„Csalódtam benned…”
Ennek a csúcsa, annak az érzelemdömpingnek a kifejezése,
amit általában nagyon röviden úgy szoktunk összefoglalni, hogy „Csalódtam benned…
Te, pernahajder!” Néha még ennél is markánsabb kifejezéseket használunk. Szóval
ez a „Csalódtam benned…” ez az elvárások nyelvén egy nagyon izgalmas helyzet.
Elképzeltem valamit, hogy te majd rájössz, és beteljesíted. Nem jöttél rá, hogy
én mit képzeltem el rólad. Na ebben végképp nem teljesítetted. Akkor mondhatom,
hogy csalódtam. Elképzeltelek valamilyennek, láttalak valamilyennek, a saját szemüvegemen
keresztül, és később mondhatom, hogy kiderült, hogy milyen is vagy valójában.
Azt mondom, hogy „Te nem ilyennek mutattad magad, hanem kiderült, hogy milyen
vagy valójában, igaziból. Azt hittem, hogy rendes vagy, és kiderült, hogy nem
is vagy rendes.” Miben is csalódunk ilyenkor? Tényleg a másikban, hogy ő eddig
jó volt, aztán elromlott, és szalicilt kéne tenni rá, vagy ilyen befőttes
gumit, hogy ne romoljon el?” Vagy lehet, hogy a saját szemüvegünk eddig egy
picit más irányba torzított, most pedig abba az irányba torzít, hogy inkább
meglátjuk a hátrányaidat. Erre mondhatjuk, hogy kiderült, hogy milyen vagy
valójában, „Csalódtam benned…” (66:00)
A mai trendi-felszi kapcsolati reakció ilyenkor, hogy „Hát
akkor már nem kellesz.” Ugye, az eldobható PET palack mintájára létrejött az
eldobható kapcsolat, az első ilyen kiderüléskor. „Azt hittem, hogy rendes vagy,
erre elöl hagytál egy koszos zsepit a konyhapulton. Hát szevasz, pakolsz,
mész.” Mert hát ekkorát csalódni, hát ez őrület. Koszos zsepi? (66:30)
Az elvárások kifejezésének lehetőségei (nyílt/rejtett
– direkt/indirekt)
Na foglaljuk össze egy picit, hogy miről beszéltünk eddig az
elvárások kifejezésében. Tudjátok, a pszichológusok mindent szeretnek ilyen
2x2-es táblázatokba foglalni. Ami nem foglalható 2x2-es táblázatba, az nincs
is, az nem is izgalmas, mert így sokkal átláthatóbb. Vegyünk egy világtól
elrugaszkodott fiktív példát, az előbbi asszony esetét, aki ugye több ölelést
szeretett volna a férjétől. Ennek az érzékeltetésére és kifejezésére négyféle
lehetőségünk van. (67:00)
- Az egyik, hogy elmegyünk a párunk szüleihez, és megkérdezzük, hogy „Drága mama! Tessék mondani, ez a Lajos, ez mindig ilyen kis hűvöske volt?” Mert hát bízunk benne, hogy a drága mama ezt érti, és rögtön szól a fiának, hogy „Édes fiam, öleld meg már ezt a drága jó asszonyt! Hát úgy szeretné.” Ugye? Hát hiszen majd ők átadják.
- A másik lehetőség, elmegyünk a párunk barátaihoz, és azt mondjuk, hogy „Tudjátok, olyan jól esne az utóbbi időben, ha a Lajos többször megölelne engem.”
- A harmadik lehetőség, kapaszkodjatok, egyre durvább jön, odamegyek Lajoshoz, és neki így a pacekba megmondom, hogy „Lajosom, ahh, mennyi ölelés fönnakadt a világ ág-bogán.” Na most ha Lajos magyartanár, akkor számíthatok rá, hogy kijavít, hogy „Édesem, olyan ciki, amikor József Attilát rosszul idézel.”
- És a negyedik lehetőség. „Lajos, ölelj meg! Olyan jól esne.” (68:15)
Hát ez szerepel ebben a táblázatban. Ha van egy igényem,
elvárásom, ezt mondhatom annak, akinek szól, meg mondhatom bárki másnak, bízva
abban, hogy majd átadja. Ti biztos nem csináltok ilyet, már miért csinálnátok.
De odakint a világban élnek olyan emberek, akik például azt mondják, hogy
„Mondd meg anyádnak, hogy…! – Hahh, mondd meg te!” Választunk ugye egy ilyen
üzenőfalat, vagy egy ilyen… Izé, vagy kiírjuk Facebook-ra, hogy kéne több
ölelés, hátha valaki jelentkezik. A legszebb ugye, van ez a kapcsolati reláció,
és akkor néha a hallgatóimon látom, hogy kiírja, hogy… Milyen az, amikor már
nem kapcsolatban van? Kiírja, hogy egyedülálló, és akkor jön rá a 300 lájk.
Akik szeretnének sorszámot tépni, hogy fú, hát akkor most már ráindulunk. Szóval
hogy mondhatom bárki másnak, vagy mondhatom neki, és mondhatom azt, amit
tényleg szeretnék, meg mellébeszélhetek mindenféle sültséget vagy
sületlenséget. (69:15)
Bármit tehetek, csak ne játszam el, hogy meglepődök a
következményein. Ha azt szeretném, hogy félreértés mentesen eljusson az üzenet,
akkor érdemes a nyílt, direkt verziót választani, amikor annak mondom, akinek
szól, és azt mondom, amit szeretnék. (69:30)
Elismerés
Hogyha bekövetkezik az, amit kértem, nem érdemes kihagyni a
lehetőséget, hogy megerősítsem, és ezzel megnöveljem a későbbiekben való
bekövetkezés lehetőségét azzal, hogy megköszönöm, vagy legalábbis
visszaigazolom valahogy. Ha az az áldott jó ember végre egyszer hoz kiflit,
akkor ne azt mondjam neki, hogy „Na végre megtanultad, mi, hogy hol a kifli.”
Vagy „Mi van, mi van? Rájöttél, hogy a koszos zokni magától nem jut el a
szennyeskosárba?” Hanem ha megtörténik, akkor engedjem meg magamnak, hogy
„Köszönöm a kiflit, jól esik.” Finom vajjal leginkább, vagy hogyha
belemártogatom kakaóba a csücskét, muáhh, az a legjobb. (70:20)
Humor
Vagy, minden elvárás és más kapcsolati helyzet jelentette
feszültségnek az oldására az egyik legjobb lehetőség, ha megtalálom annak a
helyzetnek a tréfás olvasatát. Újra hadd hívjam fel a figyelmeteket, hogy
bármit választhatunk, csak ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményein. (70:45)
Nagyon köszönöm az értő figyelmeteket! (taps – szerk.)
