Jn 15,26-27;16,12-15 - Pünkösdvasárnap

Megerősödés a Szentlélek által, hogy befogadhatóvá váljék az igazság, a MI igazunk.

Olvasmány (ApCsel 2,1-11)

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”

Szentlecke (1Kor 12,3b-7.12-13)

Testvéreim! Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.

Evangélium (Jn 15,26-27;16,12-15)

Szenvedése előtt Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Vasárnapi beszéd

Még nem vagyunk elég erősek, hogy a teljes igazságot be tudjuk fogadni. Arról szeretnék most beszélni, hogy mit jelent a Szentlélek által egyre inkább megerősödni abban, hogy egyáltalán befogadhatóvá váljék egyre teljesebben az igazság, és azután persze ennek révén képviselhető, vagy tanúságot tudjunk róla tenni, ahogyan Jézus ezt mondja.

Ahogyan a gyerekekkel beszélgettem reggel, azt mondtam nekik. „Nézzétek csak, képzeljük el, hogy ma este összejön a család, és az a kérdés, hogy pünkösdhétfőn mit csináljunk.” Akkor az édesapa azt mondja „Pünkösdhétfő az épp elég jó nap arra, hogy itthon döglődjünk. Elég fárasztó volt az előző hét és hónap, de még a pünkösd is fárasztó volt, én itthon akarok lenni.” Mire a feleség azt mondja „Hát olyan gyönyörű idő van, igazi kirándulóidő. Hát hogy lehetnénk itt a négy fal között? Se hideg, se meleg, egy csodás nap lesz. Gyerünk kirándulni!” A nagylány azt mondja „Én nem akarok kirándulni, én el akarok menni a barátnőmhöz. Végre egy délelőtt együtt tudnánk játszani.” A fiú pedig azt mondja „Nem, nem, egy nagyon jó filmet mutattak be a moziban, és megígértétek, hogyha bemutatják, akkor majd megnézzük.” Azt kérdeztem a gyerekektől: kinek van igaza? Tulajdonképpen körülbelül 3 vagy 4 perc kellett ahhoz, hogy legyen, aki azt mondja, hogy „Természetesen apának.” Ő egy fiú volt. Aztán volt valaki, aki azt mondja „Természetesen anyának.” Aztán volt valaki, aki azt mondja „Természetesen a nővéremnek. Természetesen a fiúnak.” Majd egyszer csak elhangzott, hogy „Szerintem mindenkinek.” Majd végül valaki azt mondta „Senkinek.” Erre tulajdonképpen 4 perc elég volt.

Ezt azért akartam idehozni, mert tulajdonképpen ahogy az életünk alap szintjén élünk, hát persze, ezt kérdezzük „Most mi az igazság? Kinek van igaza? Mi helyes, mi jó…?” De tulajdonképpen az amiről szó van, a Szentlélek igazsága, az túlmutat ezen. Nagyszerű dolog, ha a Szentlélekben megerősödve el tudom mondani, hogy mit látok jónak. Nagyon jó, ha a Szentlélekben megerősödve tudok valamit képviselni. Nagyon jó, ha a Szentlélek által van erőm ahhoz, hogy kitartó legyek. Hát ez remek, de itt a teljes igazságról volt szó. Ezért tulajdonképpen, milyen érdekes, ahogy az emberi kapcsolatainkban elkezdjük fölfedezni azt, hogyha nagyon jól megy nekem a saját igazam képviselete, de tulajdonképpen olyan is van, hogy a te igazad, és abban is van igazság, aztán a ti igazatok, meg az ő igazuk.

Egyszer csak elkezdünk nagyon rászorulni a Szentlélekre, aki abból, hogy én igazam, meg te igazad, ő igaza, meg az ővé igazuk, meg a ti igazatok, hogy ebből hogyan lesz a MI igazunk. Na, ehhez nagy szükségünk van a Szentlélekre. Mert különben egyre merevebbé válunk, egyre erőszakosabbá, és közben pedig egyre távolabb kerülünk attól, hogy meg tudjuk ragadni, és meg tudjuk élni, mit jelent az, hogy a MI igazunk, vagy a MI igazságunk. Aztán pedig még egy lépés, hogy a Szentlélekre aztán még inkább nagyon szükségünk van, hogy meg tudjuk ragadni, mit jelent az, hogy „mindegyikünk igazsága”, mindenki igaza, hogy az tulajdonképpen mit is jelent, az hogyan jár át engem? Az milyen életre vezet, hogyha nem csak azt tudom, hogy én igazam, meg te igazad, hanem hogy a mi igazunk, és hogy mindenkinek az igazsága.

Egy társkapcsolatban de gyakran látjuk azt, hogy sokszor évtizedekig tart az a folyamat, míg egyszer csak a férfi elér oda, hogy azt mondja, van olyan, hogy a mi igazunk. És hogy a mi igazunk például abból áll, hogy nekem is van véleményem, neked is, és ezek nem fedik egymást. És hogy az igazi nagy kérdésünk nem az, hogy kinek van igaza, hanem hogyan jutunk el a közös igazunkig. Mi az a MI igazunk ebben az esetben? S akkor egyszer csak az a férfi és a nő azt mondja „Most már rájöttünk, hogy a mi igazunk az, hogy amikor véleménykülönbség van köztünk, akkor se bántsuk egymást. Hogy a mi igazunk az, hogy amikor nem értünk egyet, akkor se bánjunk csúnyán a másikkal. Hogy a mi igazunk az, hogy bátran tudjuk képviselni azt, hogy mi a véleményünk, de közben mindig együttérzéssel hallgassuk meg azt, akinek valami más véleménye van, hogy tulajdonképpen ez a mi igazunk.”

Vagy mit jelent egy társadalomban kidolgozni azt, hogy mit jelent „mindenkinek az igaza”? Kutatásokból tudjuk azt, hogy amikor például a vagyoni különbségek nagyon nagyra szöknek, akkor a várható életkor minden társadalmi csoportban csökkenni fog. Vagy a szorongásos betegségek és az egészségügyi kockázatok is minden társadalmi csoportban meg fognak nőni. Ez a mindenki igaza, hogy össze vagyunk valamiképpen kötve, és összetartozunk. Legföljebb nem valósítjuk ezt meg, legföljebb nem tudatosítjuk és nem éljük, de közben ez a realitás.

Az első gondolat így szól. De nagy dolog megtenni ezeket a lépéseket az én igazam felől a te igazad felé, az ő igazuk felé, a ti igazatok felé, hogy eljussunk oda, mit jelent, hogy a mi igazságunk, és mindenkinek az igazsága. Tulajdonképpen amiben a leginkább a Szentlélek segít ilyenkor, az az, hogy ad nekünk emberi kapcsolatokat, amelyekben fontos számunkra a másik ember. Mert amikor emberi kapcsolatokban élünk, a kapcsolatok révén egyszer csak elkezdhetjük közel engedni azt, hogy „A te igazad, hiszen te fontos vagy nekem.” „Az ő igaza, mert ő fontos nekem.” „A ti igazatok, mert ti fontosak vagytok nekem.” Ez tehát az első gondolat. Hogyha az igazságot szeretnénk a maga teljességében megismerni a Szentlélek által, első sorban egymásra lesz szükségünk. Arra, hogy egyre inkább merjük egymást közel engedni, és ebben a közelségben egyszer csak személyessé, emberivé, érthetővé, átérezhetővé váljon az igazságnak az a része, ami eddig távol volt, idegen volt és fütyültünk rá, féltünk tőle, vagy nem tudtuk, hogy az mi, mert ismeretlen. Ez tehát az első, és nem véletlen, hogy pünkösdkor érdekes módon elkezdjük egymás nyelvét érteni. Amikor elkezdjük egymás nyelvét érteni, ez teremti meg annak a föltételét, hogy kezd kidolgozódni, mit jelent, hogy a mi-, vagy a mindenkinek az igazsága.

Aztán a második gondolat. De hogy itt a Szentlélek igazságáról van szó. Mit jelent ez? Hogy amikor próbáljuk a teljes igazságot magunkhoz közel engedni, akkor tulajdonképpen belső- és külső konfliktusaink fognak támadni. Ezek nagyon megterhelők lesznek. Sőt, tulajdonképpen ahogy próbáljuk mindezt közel engedni magunkhoz, az történik, hogy a te igazad nekem néha fájni fog, hogy a te igazad nekem szenvedéseket fog okozni, hogy a te igazad rám nagy terheket fog róni. Tulajdonképpen a Szentlélek amiben segíteni tud, hogy amikor a te igazad nekem fáj, a te igazad szenvedést okoz nekem, és a te igazságod terheket fog jelenteni az életemben nem rövid távon, hogy ezzel mit fogok kezdeni, hogy hogyan fogok akkor bánni teveled.

Most két élményem jutott eszembe. Az egyiket most délután hallottam, két órával ezelőtt. Jött egy kedves jegyespár, és a következőt mondták. „Mi itt lakunk, de tulajdonképpen nem akartunk ide jönni jegyesoktatásra, mert nekünk vidéken lesz az esküvőnk, onnan, ott, ahol mi származunk. Igen ám, de ott egy 72 éves pap bácsi van, és amikor fölmerült ez, hogy hát akkor a jegyesoktatás, akkor a 72 éves pap bácsi a következőt mondta nekünk. „Nézzétek, én egy 72 éves öreg csont pap bácsi vagyok. Én nem hinném, hogy bármi használhatót tudnék nektek mondani. Szerintem jobban jártok, ha kerestek valakit.” Hát ilyen fölszabadító mondatot régen hallottam.

A második. Emlékszem, ez vagy 30 évvel ezelőtt történt. Egy hajléktalanszálló épületében laktam, és sok hajléktalannal volt személyes kapcsolatom. Az egyik, aki egyébként a börtönből kikerülve került a hajléktalan szállóra, súlyos testi sértésért ült ott majdnem 10 évet, ez a valaki összeszedte magát, és segítettek neki, és vidéken egy fél szuterént sikerült valahogy összeraknia. Azt mondta „Feri, mi jóban vagyunk, gyere, gyere el, és én főzök neked ebédet, és gyere, és örüljünk annak, hogy énnekem most van egy fél szuterénem!” Én elmentem oda, és ő főzött, és akkor jutott eszembe, hogy én nem mondtam neki, hogy nem eszem húst. Ott volt egy nagy lábos, és a lábos tele volt csirkével. És ét ott toporogtam, toporogtam, na most ebből mi lesz? De én a húst nem akarom megenni, de hát… megsérteni se akarom, megbántani se. Tényleg jobb lett volna, ha előre szólok, meg hát ugye a súlyos testi sértés. És aztán gondoltam, inkább nyelek egyet, amíg még nincs a számban csirke, és úgy nyeltem egyet, és azt mondtam neki. „Nézd, én nagyon sajnálom, én elfelejtettem mondani, de én nem eszek húst. Hát én ezt úgy restellem, mert látom, hogy egy csodálatos minden, de én ebből nem szeretnék enni.” Rám nézett, olyan szigorú lett az arca, a következőt mondja. „Ide figyelj! Amíg te nálam vagy, te azt eszed, amit akarsz.”

Tehát a második gondolat így szól. Amikor a másik embernek az igaza, az igazsága, az ő igazuk, a ti igazatok egyszer csak valahogy az én vállamra is elkezdi a nehézségeket róni, valamiféle megpróbáltatást vagy szenvedést, vagy kihívást jelent, na ott van szükségünk nagyon a Szentlélekre, hogy ezekben a helyzetekben a Szentlélek mit sugall nekünk.

Aztán a harmadik. Megint csak következetesen hadd maradjak itt, a Szentlélek igazsága. Ugye a Szentlélek majd eszetekbe juttat mindent. Most nagyon egyszerűen mondhatnánk. Mi a Szentlélek igazsága? Az, hogy Krisztus az Isten Fia, hogy eljött és megtestesült, meghalt és föltámadt értünk, és életet adott, és Ő az valóban, Ő a Megváltó. Mondhatjuk nagyon egyszerűen, ez az, amiről a Szentlélek nekünk tanúságot tesz. Ez idáig rendben van, de most emlékszem egy fiatal házaspárra, ők is a jegyescsoportban ültek, és az volt a téma az utolsó alkalommal, hogy tulajdonképpen mit várnak attól, mi lesz a különbség a között, hogy hát most jártak idáig, és most már házasok lesznek. Sose felejtem el, hogy a feleség kihúzta magát, és a következőt mondta. „Végre rend lesz.” Most ez a pár fél év múlva, már nem éltek együtt.

Most elmondanám egy másik élményemet. Jön hozzám valaki, de minden héten, mert ez annyira általános. Azt mondja „Én egy fiatal feleség vagyok, énnekem nagyon fontos a vallás, a hit, az istenkapcsolat, de a férjemnek nem. Hogy lehetne őt egy kicsit…? Nekem ez nagyon fontos, azt akarom, hogy a gyerekeimnek is fontos legyen, de a férjem azt mondja, hogy… Mit lehet csinálni?” Ilyenkor nekem eszembe jut a feleség, aki azt mondta az esküvő előtt, hogy az azért lesz jó, mert akkor majd rend lesz, és hogy fél év múlva már nem éltek együtt. Tulajdonképpen mikor valakinek ez a kérdése „Jó, de akkor hogy lesz az evangélium hirdetése úgy, hogy akkor a férjem is, a gyerekek, meg a többiek?” Tulajdonképpen erre van válaszunk, és a válaszunk végtelenül egyszerű. Ha teneked fontos az Isten, hát éld meg, éld meg. Hát ha teneked 1 évig, 2 évig, 8 évig, 10 évig az életedből az sugárzik, hogy teljes egyértelműséggel, elköteleződéssel neked fontos az Isten, és ez sugárzik az életedből, hát mi más a tanúságtétel meg az evangélium? Nem köteleket kell fonni, meg stratégiákat alkotni, meg ki tudja mennyit agyalni, meg az agressziónak finom formáit kidolgozni. Hát arra a végtelen egyszerű elköteleződésre van szükség, amit én csinálok. Együtt élek majd a többiekkel, és ők látják, hogy én nap nap után ebben élek. A lehető legtermészetesebben jövök vasárnap, hogy az életemet így szervezem. Istenről a legnagyobb tanúságtétel, az egyik, egyszerűen az, hogy én fontosnak tartom őt, és egyszerűen így élek.

A másik pedig, hogy én kiben hiszek, az az által derül ki, hogy hogyan bánok a másik emberrel, és az alapján nagyon pontosan kiderül. Mert amikor köteleket fonunk, meg ügyesen manipulálunk, meg aggódunk és közben félünk, tulajdonképpen akkor is hirdetjük az Istent. Ezért a családtagjaink azt mondják „Na, egy ilyen Istenhez nem szívesen jövök. Nem, már látszik, hogy milyen feszültté tette anyát. Hát látszik, milyen agresszív lett apa. Hát most ezzel az Istennel kéne nekem jóban lenni? Dehogy is!” Na de egy feleség, aki mondjuk hazamegy a vasárnapi miséről, és hahh…! Hát a gyerekek elkezdenek majd kíváncsiskodni. „De anya, mi szokott ott veled történni? Hát ott valami olyan jónak kell lennie, hogy te ilyen jó fejen jössz mindig haza. Mikor elmész, nem vagy mindig olyan jó fej, de mikor hazajössz, akkor igen.”

A záró gondolat így szól. Olyan óriási nem t’om mit csinálunk ebből, hogy majd tanúságot tenni, meg hogy majd másokkal hogy van. Annál tisztább és egyértelműbb tanúságtétel, mint hogy „Istenem, te fontos vagy nekem, és én ezt a kapcsolatot így élem meg.”, nehezen képzelhető el.

A záró történetem így szól. Lehet, hogy most is itt van ez a valaki, ez több mint 10 évvel ezelőtt történt. Megjelent nálam egy férfi, nagyon komoly volt, és azt mondja. „Egy nagy esemény történik, 20 éves házassági évfordulónk lesz, és én arra gondoltam, én nem vagyok megkeresztelve, hogy én a feleségemnek a 20 éves házassági évfordulójára ajándékba adnám a keresztelésem.” Ú, hát én az összes nyakamat behúztam, hogy úgy nem hangzott elsőre túl fényesen. Hát hogy a keresztelést ajándékba a feleségednek? Hogy nem, erről én még nem hallottam, hogy ez így, így ez egy ajándék lenne. Elkezdtünk beszélgetni egyik alkalom, másik, harmadik, és megkeresztelkedett. Képzeljétek el, hogy ez a férfi minden vasárnap itt van a feleségével a misén. Ennél világosabb tanúságtétele annak, hogy mit jelent, hogy a feleségének ez mindig fontos volt, és a férfi ezt látta, hogy a feleségének fontos, és ez benne hahh… nem fejezem be a mondatot.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )