Mk 14,12-16.22-26 - Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

Jézus jelenléte hatékony, egyszerű, természetes, alapvető és lényegi, és életadó.

Olvasmány (Kiv 24,3-8)

Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.” Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul. Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.” Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.”

Szentlecke (Zsid 9,11-15)

Testvéreim! Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére. Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.

Evangélium (Mk 14,12-16.22-26)

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére.

Vasárnapi beszéd

Krisztus testének és vérének ünnepén azon töprenghetnénk ezen az estén, hogy ha Jézus úgy akart velünk lenni, ahogyan ezt a hagyományunkban megőriztük, tehát ahogy mondani szoktuk, a kenyér és a bor színe alatt, akkor ez mit árul el nekünk Őbelőle? És ha Ő így akart velünk lenni, akkor tulajdonképpen rajtunk keresztül Isten hogyan szeretne jelen lenni a világban? Hiszen amikor eldönthette, hogy szeretne jelen lenni általunk, akkor eldöntötte, hogy így szeretné csinálni.

Az első gondolat így szól. Kétség kívül nem látványos, hát egyáltalán nem az. Végül ide bejönne valaki, és nem tudna semmit a kereszténységről, itt volna egy egész misén keresztül, kimenne, és megkérdezné bárki tőle, hogy „Mit csináltak itt? Mi történt? Szerinted mi volt itt ennek a lényege?”, kíváncsi lennék, hogy eltalálná-e. De azt is mondhatnám, hogy ahogy reggel nekiindultunk egy körmenetnek, és innen a Rokolya utcáig elsétáltunk, és tulajdonképpen ez már 11 óra, 12 óra, már sok helyütt éppen kiültek mindenféle helyekre enni meg inni. Sok felé mentünk. Úgy arra gondolnék például, megkérdeznénk őket „Mit láttatok? – Hát, vonultak, körmenetnek hívják.” Mondaná biztos egy okos bennfentes. „Jó, de hát hogy ezen kívül, értem ezt, hogy körmenet, mert nem körbe mentek, hanem egyenesen, de hogy mit csináltak? – Ó, hát itt föl voltak öltözve, meg gyerekek voltak, olyan díszes volt az egész. – Értem, értem, de hogy akkor miért vonultak ilyen díszesen? – Jaj, hát ott volt egy olyan valami, egy ilyen sátor szerű, és akkor na abban ment ott a pap. – Na értem, de mit csinált? – Ó, hát egy ilyen nagyon gyönyörű, egy ilyen arany dolgot vitt. Biztos azt imádják, vagy valami ilyesmi.”

Tulajdonképpen ez a látvány, így lehetne ezt összefoglalni. Hát ha van valami, ami nem látványos, abban az arany micsodában a lényeg. Hát az aztán egyáltalán nem látványos. De nem úgy szeretném megragadni ezt a helyzetet, ahogyan Jézus velünk akar lenni, hogy a tagadás felől, hogy nem látványos, hanem milyen. Nem látványos, hanem hatékony, nagyon hatékony. Nem a látványosság az érdekes, hanem a hatékonyság. Hogyne tudnánk azt, hogyha véletlenül úgy lenne, hogy nem ettetek ma még rendesen, és mentek haza, és azt mondjátok „Húahh! Jaj, abból a friss kenyérből de ennék legalább két szeletet!” Egészen meg tudunk változni 2-3 szelet kenyér után, főleg ha éhesek voltunk. Ezt nevezem hatékonyságnak.

Isten nem látványosan akar velünk lenni, hanem hatékonyan. Nem nagy dérrel-dúrral, nem így, nem úgy, nem amúgy, nem csillogva, és a többi, viszont nagyon hatékonyan. Azzal a hatékonysággal, ahogyan az éhes ember, mikor megette azt a három szelet finom kenyeret, azt mondja. „Hát te, kicseréltek, másképp látom a világot.” Szokott veletek ilyen lenni? Mikor nagyon éhes ember, férfiakról hallottam ilyesmit, hogyha nagyon éhes, egyszerűen nem lehet vele mit kezdeni. S evett, és egyszer csak átváltozik, kezes bárány lesz belőle. Tehát az első, Jézus úgy akart itt lenni, hogy ez egyáltalán ne legyen, vagy ne kelljen, hogy látványos legyen, viszont legyen nagyon hatékony.

Aztán a második. Nagyon egyszerűen akart velünk lenni. Nem pedig, nem bonyolultan, és nem cifrán, és… hanem végtelen egyszerűséggel. A keleti teológia, a keleti misztika azt mondja, hogy tulajdonképpen ki a hívő ember, a hívő ember az a valaki, aki istentudatban él. Ez egy elég jó mondat. Nem valami bonyolultság, még csak nem is valami akármilyen cirkalmasság, hanem egy végtelen egyszerűség. Ha a kezembe veszek egy darab kenyeret, ölég egyszerű.

Tulajdonképpen egy darab kenyeret sosem teszünk föl sehova se látványosságként, még pedig azért nem, mert nagyon egyszerű. Ezért tehát ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogyan akar Isten jelen lenni a világban, nagyon egyszerűen. Annyira egyszerűen, mint egy darab kenyér, vagy annyira egyszerűen, mint a víz, a bor. Ugye, hogy… miért is a bor? Mert 2000 évvel ezelőtt ha jót akartál inni, akkor bort ittál. Mert ha vizet ittál, nem lehet tudni, hogy poshadt-e, állott-e, megbetegszel-e tőle vagy nem. Ezért is volt fontos a bor, nem az alkohol miatt, és nem valami cifraság miatt, hanem hogy tudhasd, ha azt iszod, az egészséges lesz. Főleg pedig a korabeli ember, nagyon-nagyon enyhe alkoholtartalmú borokat ivott épp azért, mert nagyon gyakran a víz helyett itta, azért, mert az természetes volt és egészséges.

Tehát a második gondolat így szól, hogy akar Isten jelen lenni, nagyon egyszerűen. Ebből a szempontból ez igazán nekünk való, mert Jézus két féleképen, tulajdonképpen egymást kiegészítő módon beszél arról, hogy hogyan szeretne itt lenni, és milyennek akar minket látni. Az egyik csoport, mikor azt mondja „Ti vagytok a világ világossága. Ti vagytok a hegyre épült város. Ti vagytok a lámpás, amit föltesznek a tetőre, hogy aztán onnan bevilágítsa az egész teret.” És erre mi azt mondjuk „Na jó, hát szóval, hát én ilyen mindent megvilágítónak nem érzem magam. Hát most hegyre épült városnak meg pláne nem érzem magam. Hát Uram, köszönöm szépen, ezt majd… biztos vannak olyanok, akik ezt óhajtják.” De van egy másik csoport, nekünk. Azt mondja „Legyetek olyan, mint a só.” Mint a marék só, egyik olyasmi mint a másik. Hát ha nagyon közel megyünk, láthatunk különbséget, de tulajdonképpen végtelenül egyszerű, de… Amikor megsózunk vele valamit, azt lehet érezni. Végtelenül egyszerű, de nagyon hatékony, és nagyon nyilvánvalóan mutatja, hogy milyen, és hogy mit tud tenni azzal a kenyérrel, a tésztával, még a süteménnyel is.

Tehát nagyon-nagyon egyszerű. A másik kép ide, ehhez a csoporthoz, a kovász. „Legyetek olyan, mint a kovász!” Kezembe veszem, azt mondom „Hát, nem egy nagy szám, kétség kívül.” De mikor elvegyítjük a tésztában, és utána látjuk, mennyire hatékony, és mennyire világos, hogy az ott benne van, és egészen más kovásszal, mint kovász nélkül, és egészen más sósan, mint só nélkül. Isten jelenléte a világban általunk, ha valakinek nem tetszik a hegyre épült város, vagy nem érzi magát annak, olyan mint a só, mint a kovász, nagyon egyszerű, egészen magától értetődően egyszerű, de hatékony, és nagyon egyértelmű.

Aztán a következő, milyen még? Nagyon természetes. Mint a só, mint az élesztő, mint a kenyér, mint a bor, nagyon-nagyon természetes. Megint csak, szoktunk küzdeni azzal, hogy hát valami, valami rendkívüli módon kellene az Istent képviselni és közvetíteni. Jézus nem akart ilyen rendkívüli módon itt lenni. Mert ha olyan rendkívüli módon akart volna itt lenni, nap-nap után, állandóan csodákat tenne. És nem tesz folyton-folyvást mindenkivel csodákat, hanem nagyon természetes módon akar itt lenni. Ez mire hívja föl a figyelmünket? Hogy tulajdonképpen, ahogy megkérdezem magamtól „Istenem, te hogy vagy jelen a lehető legtermészetesebb módon?” Érdemes volna erre tudnom válaszolni. „Hát úgy, mint a levegő, vagy úgy mint a víz.” Föl se tűnik a jelentősége, annyira természetes.

Mikor értékrendet kérdezek jegyesektől, mert hát házasodni akarnak, és tud-e ez a két értékrend egymás mellett élni, akkor akik egészségesek, az egészséget sose írják föl, mert az annyira természetes. Mikor valakinél megjelenik „Jaj az egészség!”, általában azért, mert ő tudja, hogy az milyen nagy dolog. Természetes az egészség, de nagyon nagy dolog. Ezért a harmadik, ahogyan Isten jelen akar lenni ebben a világban általunk, az a lehető legtermészetesebb. Ezt miért jó mondani? Nem kellenek idegen szavak, egyszerűen nincs rá szükségünk, beleértve az Eucharisztiát is. Jézus nagyon jól megvan enélkül a szó nélkül, hogy ezt mindannyian alaposan megtanulnánk. Köszöni szépen, nincs rá szüksége. Egyszerűen nincs szükség idegen szavakra, tolvajnyelvre, nincs szükség… egyszerűen nincs rá szükség. Mert ha szükség lenne rá, máris tudhatnánk, hogy lesznek, akik nem értik, lesznek, akik megijednek tőle, lesznek, akik kicsinek érzik majd magukat hozzá képest. Nem, nagyon egyszerű, és ezért befogadható.

Aztán a következő. Kétség kívül alapvető és lényegi, mint a víz, a bor, és mint a kenyér. Lényegi, és alapvető. Ezért nehezen tudom elfelejteni azt, ahogyan egy férfi jött hozzám, és azt mondja. „Most, hogy egy nagy válságban van az életem, most tudom megmondani, hogy mi a lényeg.” Az a realitás, hogy olyan színes ez a világ, és olyan érdekes, meg néha olyan nehéz, hogy le tudunk élni 10-20-30 évet anélkül, hogy megmondanánk magunknak, hogy mi a lényeg. Főleg pedig, hogy az alapján élnénk.

Ezért, mert a kenyér az lényegi, hogy legyen mit enni és éljünk, és a víz és a bor lényegi, ezért újból és újból fölszólít bennünket arra, ahogy eszünk és iszunk, hogy meg tudjuk mondani, mi a lényeg, és hogy az alapján éljünk. Mert biztos nem a franciasaláta a lényeg, vagy a svéd gombasaláta. Most ez a kettő jutott eszembe, semmi közük a lényeghez, nem, egész biztos nem az. Tehát a negyedik pont így szól, kezembe veszem a kenyeret, iszom a vizet, a bort, és azt mondom „Isten a lényeget akarja előszólítani és előhívni belőlem.” Mindenki, aki az élet lényege és alapvetése alapján él, közel lesz Istenhez.

Végül az utolsó, a záró gondolat. Kétség kívül Jézus úgy akart itt velünk lenni, hogy az életadó legyen, hogy életet növelő legyen, hogy életet gazdagító legyen ez a jelenléte. Ezért tehát amikor bárki Istent úgy képviseli, hogy valakinek a vére omlik, meg Istent úgy képviseli, hogy éppen a másikat bántja, Istent úgy képviseli, hogy éppen ledorongol valakit, Istent úgy képviseli, hogy „Hhhööö…!”, az nem életadó, akkor is, ha Istenre hivatkozik. A kenyér életadó, a víz, a bor életadó, a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb, és legalapvetőbb módján. Ezért Isten úgy akar velünk lenni, és olyan világosan megmutatja, hogy Ő milyen. Egyszerű, és természetes, és lényegi, és életadó.

Ezért ha kételyünk lenne, hogy Isten milyen, mert hát hogy mégis csak… Kire ugrott már rá egy kiló kenyér? Kit pofozott föl egy kiló kenyér, vagy egy zsömle kire támadt rá? Még senkire. Nézzétek el nekem, hogy ezt így mondom. De Isten nem véletlen, hogy így akart velünk lenni, hogy azt mondja, hogy el ne tévesszük, hogy Ő milyen. Ezért tehát egyszerű és természetes, lényegi és magától értetődő. És ezért nem kell rendkívülinek lenni nekünk sem, hanem éppenséggel csak mint a pici só, egy kicsi élesztő. De azért, ha nem vagyunk, az kár lenne.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )