Mt 5,38-48 - Évközi 7. vasárnap

„Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”

Olvasmány (Lev 19,1-2.17-18)

Az Úr így szólt Mózeshez: „Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.”

Szentlecke (1Kor 3,16-23)

Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az! Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata. Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.

Evangélium (Mt 5,38-48)

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!

Vasárnapi beszéd

A hegyi beszédnek talán az egyik legnehezebb néhány sora-mondata az, ami itt elhangzott. S nyilván számunkra az a kérdés, hogyan tudjuk ezt mind a realitásba emelni, hogyan tudjuk megélni, hogyan lehetséges ez, és hogyan válhat valósággá. Erről szeretnék szólni, és rögtön három alapvető kijelentést szeretnék idehozni Isten szemléletmódjából, ami a hegyi beszédben elhangzik. Ez pedig az, hogy Jézus azt mondja: „Legyetek gyermekei a Mennyei Atyátoknak!” Azután például a Miatyánk kapcsán: „Bocsássatok meg, ahogyan a ti Mennyei Atyátok megbocsát nektek.” Tehát cselekedjetek úgy, ahogyan Isten cselekszik. És a harmadik: „Legyetek olyanok, mint a Mennyei Atyátok!”

Ez három kijelentés, és erre a három kijelentésre szeretném alapozni az elmélkedésünket. Vagyis, ha most megpróbálunk onnan indulni, hogy az ellenségszeretet, és akkor ezt kell csinálni, és azt kell csinálni, és úgy kell csinálni, és ezt is meg kéne valósítani, és erre is képesnek kellene lenni, és ennyire emelkedettnek kéne lenni, és hogy ennyire… Máris belebukunk. Ezért Jézus nem csoda, hogy a hegyi beszédben azt mondja, hogy mindennek az alapja nem az, hogy megpróbáljuk ezt így vagy úgy csinálni, és akkor állandóan szembesülünk a saját gyöngeségünkkel, hanem hogy „legyetek olyanok” fölszólító módban, legyetek olyanok, mint az Isten, legyetek gyermekei a Mennyei Atyátoknak, és cselekedjetek úgy, mint ahogyan a Mennyei Atyátok cselekszik.

Innen szeretnék akkor indulni, de ennek nyilván van egy előzménye. Most először szeretnék tíz olyan viszonyt bemutatni Istennel kapcsolatosan, mert hiszen itt erről van szó, hogyan vagyok kapcsolatban Istennel, amiből fakadhat majd efféle cselekvés. Ami nyilván, hát nem üti meg ezt a színvonalat, mondjuk, hogy így, de éppen csak említésszerűen szeretném. Arra gondoltam, játszhatnátok ti közben azt, hogy úgy százalékokat adtok magatoknak, hogy az én Istenhez fűződő kapcsolatomnak hány százaléka ez vagy az a viszony, amiről éppen fogok beszélni. Aztán lesz még öt, tehát összesen tizenöt. Adjatok százalékokat oda. Mert ha azt mondjuk, hogy én így vagyok-e Istennel kapcsolatban, vagy úgy, akkor „Én így nem, nem, nem, nem!”, azt húzogatjuk ki. De talán egy picit árnyaltabb képet kapunk, hogyha egyikre-másikra azt mondjuk, hogy „Jó, nem így vagyok, de azért két százalék azért van. Itt egy öt-hat százalék van.” Rá fogunk csodálkozni, hogy te jó ég, összeadogatjuk ezeket a százalékokat, szóval azért ez nem olyan, mint ahogy szívesen látnánk magunkat. Na, jöjjön akkor az a tíz, ami azt jelenti, hogy nagyon kívülről lessük csak Isten országát.

Az első, hogy tulajdonképpen Istent el akarom kerülni. El akarom kerülni, mert félek tőle, bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, azt se tudom, hogy ő ki, nem mondok ebből többet.

Második, egy kölcsönös, általam elgondolt kölcsönös közömbösség és közönyösség a köztünk lévő viszony, mert én úgy élem meg, hát Isten se nagyon törődik velem, úgy itt hagyott ebben a világban, én nem érzem, hogy szeretne, hát akkor én is hagyom, hát legyen, engem tulajdonképpen nem nagyon érdekel.

A harmadik, amikor manipulálni próbálom Istent, rávenni erre-arra, hatást gyakorolni rá, valahogy az én érdekeim alapján cselekedjem.

A negyedik, hát ott érdekkapcsolatban vagyok vele, vagyis hogy úgy próbálok vele kapcsolatban lenni, hogy az én jólétemért Ő azután cselekedjen. Tehát például, hogyha ezt imádsággal el lehet érni, akkor imádkozom. Ha azt gondolom, hogy Istennek valahogy arra van szüksége, hogy én néha böjtöljek, hát akkor böjtölök. Hát hogyha utána abból nekem valami érdekem szerint jó dolog következik, akkor miért ne csinálnám meg?

A következő, hogy védekezzek Istennel szemben. Nagyon fenyegetőnek érzem Őt tulajdonképpen. Azért látnivaló mégiscsak, Ő a Teremtő Isten, azért van itt baj, elég. Az emberrel, bárkivel bármikor bármi megeshet, tehát úgy tűnik, hogy valahogy meg kell védenem magam Őtőle.

A következő, amikor van nagyon sok sérelmem, Isten teszem felelőssé fájdalmakért, szenvedésekért, ezért tulajdonképpen támadom Őt, és kritizálom Őt, és minősítem Őt, és haragot tartok vele.

A következő, amikor egy olyan adok-kapok viszonyban vagyok vele, azt is mondhatnám, hogy egy olyan üzleti viszonyban. Hát, jól kitalálom, hogy megérje. Tulajdonképpen a kapcsolat mozgatórugója, hogy érje meg, nekem mindenképpen. Azt meg, hogy neki megérje…

A következő, egyszerűen, hát ilyen jó kisfiúként vagy jó kislányként próbálok megfelelni. Hát, hogy ez miért jó Istennek? Nem tudom, hát nekem eleve nem annyira jó. De hát mindegy, én megfelelek neki, és akkor talán ennek lesz valami jó következménye, bár hát nem tudom.

A következő, mikor valaki azt mondja: „Azért nem tudom, hogy a halál után mi van. Hát azért ez… És ha a halál után tényleg van ez-az, akkor valahogy úgy járok el, mint aki életbiztosítást köt és azt mondja, hogy jó, hát úgy hónapról hónapra befektetünk egy kicsit, hátha gyűlik, ott odaát ebből valami. És amikor aztán mondjuk eldől a sorsunk, hát nem tudjuk ezt pontosan, hogyan van, gondolja az illető, hát akkor ott már van egy kis befektetésem. Szóval az istenkapcsolat, mint befektetés a jövőbe. Ez elég bizonytalan, de olyan, mint egy életbiztosítás.

És akkor tízedik, hát tulajdonképpen egy ilyen udvarias távolságtartásban vagyunk egymással.

Nyilván ezt a sort nagyon hosszan lehetne folytatni. Itt csak izgalmasnak találom, hogy elsőre azt mondanám, hogy rám ez biztos nem vonatkozik. Ahogy a magyar mondja: lárifári. Szóval lehetséges, hogy néhány százalékot úgy kioszthatok magamnak itt-ott-amott, de most akkor egy picit lépjünk be már Isten országába, mert az első tíz az olyan, hogy tényleg csak úgy nézzük kívülről, nem is tudom, hogy látjuk-e. Ezeket egy picit bővebben szeretném, de nem hosszan.

Az első az így szól, hogy amikor tulajdonképpen a szentmisében az első könyörgés is erre utalt, hogy Istennek van akarata, Istennek van terve, és én ezt teljesíteni akarom, hogy ez a mi kettőnk közti viszony, van Isten, fölfogtam, van terve, akarata, teljesíteni akarom. Mi jellemzi akkor a kettőnk viszonyát én felőlem nézve? Az, hogy engedelmes vagyok, mert ott van egy akarat, és én ennek engedelmeskedek. Valójában a kapcsolatunk nem túl bensőséges, hiszen ez egy külső akarat az én elképzelésem szerint, vagy a megélésem szerint. Hát Isten, valaki, nem az, mint én, nem olyan, mint én, valaki más, és én ennek a külső szempontnak akarok megfelelni és engedelmeskedni. Tulajdonképpen valami olyasmit mondhatnék, hogy hát legyen neki jó. Hát, ha az a terve, vagy akarata, hát akkor legyen úgy. Menjünk egy picit beljebb, de itt is adhattok ám százalékokat. Következő.

Akkor azt mondom, hogy hát persze, Isten akarata, terve, de talán ha beljebb lépek egy kapcsolatibb világba, ahogy épp múlt vasárnap beszéltünk erről, hogy Istennek talán nem csak akarata van meg terve, és akkor, ha tetszik, ha nem, hanem valami szándéka, vagy vágya, és én ehhez az Isten szándékához és vágyához kezdek el valahogy kapcsolódni. Itt mi határozza meg a viszonyunkat? Hogy közösségben vagyok vele, és már nem puszta engedelmességről van szó valakinek, hanem közösségben vagyok már Ővele. Itt már belsőleg kapcsolódok hozzá, és ezt így fejezhetném ki, hogy nekem is jól esik, ami neki jó. Mert az Ő szándékát próbálom, meg az Ő vágyát valahogy beteljesíteni, de valahogy azt fedezem föl ebben a közösségben, hogy hát nekem se esik rosszul, sőt néha egész jó.

Harmadik, amikor Jézus azt mondja, s milyen izgalmas ez, csak hogy visszatérjek a hegyi beszédben, nem azt mondja, hogy ti gyermekei vagytok Mennyei Atyátoknak, mert ezt többször mondja, de itt nem ezt mondja, hanem „Legyetek gyermekei Mennyei Atyátoknak!” Ez egy felszólítás. Tehát akkor a harmadik viszony így szól, hogy Istennel úgy vagyok kapcsolatban, mint ahogy egy családnak a tagjai között vagyunk egymással kapcsolatban. Családias összetartozás a kapcsolatnak a jellemzője, családiasan tartozunk össze egymással. És akkor a megélésem pedig a következő, hogy „Nekünk legyen jó.” Próbálok úgy lenni, hogy itt mindenkinek jó legyen ebben a családban. Tehát nekünk legyen jó, és ez nagyon motivál is engem.

Még beljebb megyek. Mikor azt mondja Jézus a Hegyi beszédben, hogy legyetek hasonlóak, előtte azt mondja, cselekedjetek úgy, hasonlóan cselekedjetek, mint ahogy Mennyei Atyátok is cselekszik. Akkor igyekszem fölfedezni a hasonlóságot Isten és saját magam között. Nem a cselekvésen van a hangsúly, hanem a hasonlóságon. Hogy azt mondja Jézus, hogy mi emberek hasonlóak vagyunk a mennyei Atyához? Hát ez tulajdonképpen egy hirtelen egy egész életprogrammá válik. Annak fölfedezése, hogy azt mondja Jézus a hegyi beszédben, hogy te hasonló vagy a Mennyei Atyához. Hát ez hogy van? És egyszer csak ez a hasonlóság kezd a kettőnk közti viszonynak és kapcsolatnak az alapjává lenni, és ezért próbálok, mert hát ha hasonló is vagyok hozzá, nyilván más is vagyok, de ha hasonló is vagyok hozzá, akkor tudok hasonlóan cselekedni, mint Ő. Akkor mi a viszony kettőnk között? Az, hogy egységben vagyok vele. A hasonlóságunk alapján egységben vagyok Istennel, és ezért aztán azt ismerem föl, hogy nekem is pont az esik jól, mint a Mennyei Atyának, hogy pontosan az okoz nekem örömet, mint ami a Mennyei Atyának örömet okoz. Tényleg ez az én örömöm is. A legnagyobb örömömet nekem is pont az okozza, ami a Mennyei Atyának a legnagyobb örömet okozza, mert hiszen hasonlók vagyunk.

És végül, ha még beljebb vagyunk, akkor ez pedig így szól, ahogy Jézus mondja a Hegyi beszédben, hogy „Legyetek olyanok, mint Ő!” Megint csak fölszólító módban, hogy „Ezt valósítsátok meg, hogy legyél olyan, mint Ő!” Már nem csak hasonlóságról van szó, és hasonlóan cselekedni, legyél olyan, mint Ő. Milyen akkor itt a kapcsolatunk? Hát az, hogy fölismerem, a saját vágyaimat úgy ismerem föl, hogy hát ezek Istennek is vágyai, hogy pont a legmélyebb vágyaim, pont Istennek a legmélyebb vágyai, hogy a saját vágyaimként ismerem föl Isten vágyát, Isten tervét, szándékát. Hiszen ezek az én vágyaim, az én legszemélyesebb vágyaim Istennek a vágyai. Ez mit jelent? Hogy egy vagyok Istennel. Nem hasonló vagyok, nem a gyermeke vagyok, és nem akkor a szándéka, a vágya, nem is a terve és akarata, hanem hát hiszen én egy vagyok vele. És mi esik nekem jól és mi motivál? Jól esik nekem egynek lenni Istennel. Az esik nekem jól, hogy én egy vagyok vele.

El szerettem volna ide jutni, mégpedig azért, mert ha onnan indulunk el, ahonnan el szoktunk indulni: Isten szándéka, Isten akarata, Isten terve. Jézus a hegyi beszédben mintha valami új törvényt adna, akkor ennek meg kell felelni. És hogy Jézus erről beszél, hát teljesen el fogunk lehetetlenülni. Hát nem onnan érdemes indulni, mert az valaminek a gyümölcse vagy következménye, hanem onnan, hogy Isten azt mondja fölszólító módban, hogy „Legyetek Mennyei Atyámnak, Atyánknak a gyermekei! Hasonlóan cselekedjetek, mint Ő! Legyetek egyek vele!” És amikor belépünk ebbe, ez mit jelent? Azt, hogy fölfedezem magamban Isten országát, fölfedezzük magunk között Isten országát, fölfedezzük egymásban Isten országát. Ahogy Jézus mondja, keressétek először Isten országát, és a többi megadatik nektek. Mit gondoltunk eddig arról, hogy mi az, ami megadatik nekünk? Hát a mi vágyunk, nem? Azt szeretném kérni, mert én először Isten országát keresem, és utána Isten majd megadja nekem ezt-azt. De itt arról is szó van, keressétek először Isten országát, fedezzétek föl magatokban a másikban és magunk között, és egyszer csak hasonló tetteink lesznek, mint amiről Jézus beszél a hegyi beszédben. Mert Isten megadja nekünk, hogy hasonlóképpen tudjunk élni, mint ahogyan Istenen és Jézuson ezt látjuk, hogy elsősorban ez az, amit megad nekünk, nem pedig anyagias és egyéb dolgokat.

Na most, mi következik ebből? Hát, ami tulajdonképpen számomra egészen gyönyörűséges, hogyha Isten országát egyszer csak elkezdjük ebben az „egységben vagyok Istennel, Isten országában” fölfedezni, hirtelen megoldódik a megoldhatatlan. Hogy tudjam az ellenségemet szeretni? Hát ne vicceljünk már! Hát ha rá gondolok, hányingerem van. Hát az összes szőrszálam az égnek áll. De hogyha eljutok oda, hogy egy vagyok Istennel, és ezt valahogy elkezdem közel engedni magamhoz, és rácsodálkozni, akkor a másikhoz fűződő viszonyom alapvetően meg fog változni. Mert ott a legelején, mikor arra gondolok, hogy Isten azt mondja a hegyi beszédben, „Szeresd ellenségedet!”, akkor hol akadok el? De hát az ellenségem, hát álljon már meg a világ, hát az ellenségem.

De ha az Isten országa felől nézem, mi történik? Ezt most már csak gyorsan mondom, ezt a sort. Akkor valami úgy történik, hogy ránézek a másikra, főleg, ha sérelmem van vele kapcsolatban, bántott engem. Azt mondtam, ő egy senki, ő egy senki. Aztán megyek beljebb, hát azt mondja, „Azt nem mondom, hogy senki, de számomra ő nem egy ember.” Beljebb megyek, azt mondom: „Hát kétségkívül ember, de számomra nem egy személy. Hát egy ember, egy ilyen biológiai lény.” Továbbmegyek, azt mondom, hogy hát jó, hát személy, személy, de nekem ő egy akárki. Mit érdekel engem? Még beljebb megyek, azt mondom „Nem akárki, az ellenségem. Hát ez már nem akárki.” Még beljebb megyek Isten országába, azt mondom: „De hát ember társam, nem egy embertársam, az már nagy dolog, hanem ő is ember, meg én is ember, az ember társam.” Még beljebb megyek, azt mondom: „Tulajdonképpen azért a testvérem. Hát lehet, hogy nem tudom, gyűlöl engem, de attól még a testvérem. Hát lehet, hogy az életemre tör, de attól még a testvérem. Tehát egy Isten van. Lehet, hogy szörnyű, amit csinált velem, de hát attól még a testvérem, bár szörnyű, amit csinált velem.” És végül eljutok oda, hogy ránézek a másikra és azt mondom, hogy „Hát, mi egyek vagyunk.”

Ameddig őt senkinek látom, nem embernek, nem személynek, ellenségnek, persze, hogy nem nagyon fogom tudni őt szeretni, de ha eljutok oda, hogy egy vagyok Istennel, akkor abban a világban, ott Isten országában, az emberi szívben, arra is rájövök, hogy egy vagyok vele. És ha egy vagyok vele, akkor már lényegileg nem az ellenségemet kell szeretnem, hanem szeretek valakit, akivel egy vagyok lényegileg és alapvetően Isten országában.

És akkor egyszer csak megértem megint, hát nem csak arról van szó, hogy az ellenségét az ember hogy szeresse, hanem hogy én hogy lennék már erre képes. Na, akkor nézzük meg ugyanezt a sort, úgy ezt is csak így mondom, gyorsaságban. Ez mit jelent? Az ember úgy eszmél magáról, hogy „Nem tudom, ki vagyok én, akárki, vagy bárki. Fogalmam sincs, ki vagyok. Hát jó, hát így vagyok, vagyok, de hát nem tudom.” Megyek egy picit tovább, azt mondom: „Hát kétségtelen, biológiai lény vagyok.” Gondoljatok csak a múlt heti evangéliumra, azért hozom ezt, bűnös vággyal asszonyra néz. Úgy hát jó, fölismerem magam egy biológiai lényt. Hát a kétségkívül, vágyak azok vannak. Aztán azt mondtam, megyek beljebb az Isten országába, azt mondom, hogy „Hát nemcsak biológiai lény vagyok, hát vannak szenvedélyeim, ösztöneim. Na, azért abban sok van, ma már sok értékes szépség van.” Megyek tovább, azt mondom: „Azért azt hiszem, kultúrlény vagyok. Hát ez olyan egész elegánsan hangzik. Hát nemcsak biológiai lény vagyok, meg ösztönlény; kultúrlény.” Na, ez már aztán szép! Megyek egy kicsit tovább Isten országába, azt mondom: „Várjunk csak, én most már magamat kezdem személynek megélni. Hát személy vagyok, rendkívüli és egyedi, egy individuum, közben társas lény vagyok, de közben ember vagyok, mint bárki más, személy vagyok.” Még beljebb megyek Isten országába, azt mondom: „Várjunk csak! Én azt hiszem, Isten gyermeke vagyok. Hát most jövök rá, hiszen én Isten gyermeke vagyok.” És akkor még beljebb megyek Isten országába, és azt mondom, hogy „Én egy vagyok Istennel. Hogy én az a valaki vagyok, az a személy, aki egy vagyok Istennel. Nem én vagyok Isten, én sosem leszek Isten, én egy ember vagyok, de én egy vagyok Istennel.” Tulajdonképpen ezen a három mondaton múlik.

Ahogyan Jézus eljön és azt mondja a hegyi beszédben, ha mi megértjük, mit jelent, hogy „Legyetek Isten gyermekei! Cselekedjetek hasonlóképpen, mint a Mennyei Atyátok! És legyetek egyek Istennel, legyetek egyek velem!”, akkor egyszer csak fölismerjük ezt, hogy egy vagyok Istennel, egy vagyok a Teremtővel, egy vagyok Jézussal, de közben egy vagyok minden egyes embertársammal, és közben azt is fölismerem, hogy ki vagyok én magam. És ezen a talajon minden, ami elhangzik, hogy ő ellenség, meg ő ilyen, meg nem ez a csoport, meg máshova tartozik, meg nem úgy néz ki, meg ő mást tart fontosnak… (Széttárja a kezét – szerk.)

A záró mondatom így szól. Nézzétek el nekem ezt, hogy múlt héten is, meg ezen a héten is a hegyi beszédnek a különböző részeibe nem kívántam belemenni, hogy belevesszünk, hogy most akkor ez hogy van, és akkor így van, hanem sokkal inkább az érdekelt, hogy nekünk, egyszerű embereknek, hogyan válik realitássá az, amire azt gondoljuk, hogy ez egyetlen embernek sem realitás.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)