Jn 20,19-23 - Pünkösdvasárnap

Hogyan képes a Szentlélek a zártságunkból kiszabadítani bennünket?

Olvasmány (ApCsel 2,1-11)

Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”

Szentlecke (1Kor 12,3b-7.12-13)

Testvéreim! Senki sem mondhatja magától: ,Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.

Evangélium (Jn 20,19-23)

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Vasárnapi beszéd

Pünkösd, Szentlélek Isten ünnepe, arról szeretnék szólni, hogy a Szentlélek Isten mire képes bennünk, hétköznapi, egyszerű emberekben, mégpedig a mai evangélium kapcsán konkrét helyzetre vonatkozóan. Mert ott miközben zárt ajtók mögött félnek, aggódnak és szoronganak a tanítványok, aközben Jézusnak nem okoz gondot nyitottá tenni azt, ami az ember szándéka szerint zárt, vagy a félelem miatt zárt, az aggodalom miatt zárt, a sérülések miatt zárt. Isten azt meg tudja nyitni, és ezért arról szeretnék szólni, hogy a Szentlélek hogyan képes a zártságunkból, a beszűkültségeinkből – majd erről úgyis mondogatok néhány dolgot – valahogyan kiszabadítani bennünket. Erről szeretnék akkor beszélni, hogyan visz bennünket túl a zártságból. És kifejezetten a bérmálkozáshoz is szeretnék kapcsolódni, tehát akkor az azt jelenti, hogy mi, akik meg vagyunk bérmálva és ti, akik meg fogtok bérmálkozni, hogy mire lesztek képesek, alkalmasak, milyen lehetőségek ragyognak föl a Szentlélek által bennetek.

Erről lenne akkor szó, s rögtön az első gondolatot már csak le is kell kerekítenem. Mire tesz alkalmassá a Szentlélek? (Arra), hogy ahol én az emberi természetem alapján beszűkült lennék, zavarodott lennék, félnék, aggódnék és zárt lennék, ott egyszer csak valami bennem megnyíljon. Mert azt az ajtót ott 2000 évvel ezelőtt, amit a tanítványok bezártak, nem a tanítványok nyitották ki, hanem Jézus. És ezért a lelkünknek vannak olyan területei, olyan ajtói, amit mi a magunk megfontolásai vagy érzései, ki tudja, mi alapján inkább zárva tartanánk, és jön a Szentlélek, és meg tud ott nyitni bennünket, ahol mi azt gondoltuk, egyetlen megoldás van, vagy az életnek egy lehetősége, hogy ott bezárva tartjuk magunkat. Ez tehát az első.

Második. Úgy a megbocsátással összefüggésben fogom mondani a gondolatokat, mert így jelent meg, hogy „Vegyétek a Szentlelket!” A második, hogy amikor valaki megbocsájt, akkor a szakirodalom azt mondja erről, a megbocsájtás nagyon hétköznapian azt jelenti, hogy elállok a jogos bosszútól. Hogy az jogos lenne, hogy én bosszút álljak, és valami jogos magatartásmódról lemondok. És amikor azt mondja Jézus, vegyétek a Szentlelket, mire tesz bennünket alkalmassá? (Arra), hogy túllássunk, hogy túlcselekedjünk azon, amire így szoktunk utalni, hogy ez jogos, de ez igazságos. Tehát túl tudunk cselekedni, túllátunk azon, ami pusztán csak jogos lenne, ami – most így mondanám – igazságos lenne, hogy azt pozitív értelemben képesek vagyunk felülmúlni. Azt is mondhatnám, az ember a Szentlélek által képes olyasmit tenni, amit tőlünk senki sem várhat el. Olyasmire is képesek leszünk, amivel kapcsolatban senki nem állhatna elénk, hogy azt mondja, hogy ez a dolgod, és mi azt mégis képesek vagyunk megtenni.

Harmadik gondolat. A Szentlélek megnyit bennünket arra, hogy túllássunk az ösztönös igazságérzetünkön,. Mert a bosszú miből fakad? Az ösztönös igazságérzetünkből. Az ösztönös igazságérzetnek mi a belső logikája? Mindegyikünkben működik. Így szól: „Szemet szemért, fogat fogért.” Ez az ösztönös igazságérzet logikája. És a Szentlélek meg tud bennünket nyitni, hogy ne ebben az összefüggésben éljünk, hogy „Így csináltad? Akkor én is így csinálom. Ezt csináltad? Megláthatod, mi a következménye.” Tudom, én ezt mondogatom nektek, életem egyik legmegrendítőbb vallomása egy 80 fölötti asszonytól, aki készült a halálra. Valahogyan el akarta rendezni az életét, és ezt a következőképpen mondta el, egyetlen mondatban összefoglalta az életét. Ez a következőképpen szólt: „Én is kaptam, én is adtam.” És akkor ezt lebonthatjuk: „Engem is bántottak, én is bántottam. Engem is vert az anyám, én is vertem a gyerekem. Velem szemben is megcsinálták, én is megengedtem magamnak.” Ez az ösztönös igazságérzet világa, és a Szentlélek arra tesz alkalmassá, hogy túlmenjünk azon, amit az emberi szívnek nem a legmélyén, hanem inkább az ösztönös részében az ösztönös igazságérzetünk diktálna, vagyis túl az adok-kapok világán.

A következő, hogy ugye így szólt a meghatározás, hogy mit jelent az, hogy valaki megbocsájt, hogy a jogos bosszútól állok el. Vagyis nem érvényesítem ezt az adok-kapok, ösztönös igazságérzetet. Mit jelent ez, hogy a bosszún túl? Mondhatnám azt, hogy amikor bosszút állok, vagy „Te így voltál velem? Akkor megkapod a magadét. Na csak annyit, amennyit te adtál, csak fájjon neked, érezd.”, hogy amikor ettől elállunk, az mit jelent? (Azt), hogy valamiképpen túljutunk azon, hogy azon töprengünk állandóan, hogy: Azt a másik megérdemli? Nem érdemli meg? Hogy majd mi arányosan szeretünk, csak úgy arányosan, hát, hogy pont annyit kapsz a szeretetből, amivel kapcsolatban én azt mondom, hogy azt úgy pont megérdemelted. A Szentlélek ilyen értelemben túlvezet bennünket azon, hogy ki mit érdemelt meg, hogy mi arányos és mi nem. És akkor hát jönnek ezek a gyönyörű szavak: nagyvonalúság, bőkezűség, jószívűség. Na, valami azon túl, hogy ki mit érdemel, vagy mit nem érdemel.

Következő gondolat. Látjátok, nagyon feszesen mondom, azért, hogy jöttetek ünnepelni, ne kelljen azon töprengenetek, hogy mikor lesz már vége, mert akkor még a keresztelés is. Következő, ötödik pont, hogy a Szentlélek túlvisz bennünket a saját sérültségeinken. Mert amikor megbántanak bennünket, fájdalom, igazságtalanság, megsérülünk. És a sérült ember nem egyszer azt mondja: „Hát ott nyilván nem, hát, sérült vagyok, először meg kell gyógyulnom. Először még ez, és először még az, és majd megbocsátok, vagy majd teszek a másikért, ha meggyógyultam, ha már én is egészséges vagyok.” Azt mondta erre egyszer egy okos pap: Nem csak a jó emberek tesznek jót, hanem a rosszak is képesek jót tenni. És ennek párhuzamára hadd mondjam, nehogy kivárjuk, amíg egészségesek leszünk, mert akkor… Nehogy kivárjuk, míg tökéletesek leszünk, meg nagyon jók leszünk, ne várjuk meg, míg szentek leszünk, hogy aztán nekiálljunk valami nagyvonalú dolgokat csinálni a másikkal kapcsolatosan. Nem kell meggyógyulnunk, hanem sérülten, sebzetten, nyomorultan is nagyon sok jót tudunk tenni. És a Szentlélek nemcsak képessé tesz bennünket erre, hanem egyszerűen rávilágít arra, hogy „Te, nahát, hogy milyen gyönyörű, hogy egyszerre gyógyítasz, és egyszerre vagyok képes olyasmire, ami túlmutat a sérültségemen, sőt – most mondom a legszebb részét – hogy pont azáltal, hogy sérülten gyógyítok másokat, gyógyulok én magam is.

Következő gondolat. Túlsegít bennünket a Szentlélek a bocsánatkérésnek valamiféle föltételén. Ugye, milyen sokan mondják? „Addig nem lehet megbocsájtani, amíg nem kértek tőlünk bocsánatot, jöjjön ide, álljon elém, mondja azt! Ne akárhogy mondja, mert így mondja, meg úgy mondja, lássam a szemén, hogy nagyon fáj neki, amit csinált, majd akkor megbocsájtok.” Ez mit jelent? Hogy én itt egy csomó föltételt szabok annak, hogy a Szentlélek általa mikor és hogyan működjön. A Szentlélek pedig azt mondja, hogy „Én szeretnék úgy működni ebben a világban, hogy te tudd, annak nincsen semmilyen föltétele.” És a megbocsájtással kapcsolatban pontosan így vagyunk, mert a megbocsájtás egy emberes feladat. Nem kell hozzá bárkinek bocsánatot kérnie. A kibéküléshez lehet, hogy kéne bocsánatot kérni. Vagy, ha te kérsz bocsánatot, könnyebb lesz megbocsátanom. Ha nem kérsz bocsánatot, hát egy kicsit nehezebb lesz. De a Szentlélek erre is képes, hogy én úgyis meg tudjak bocsátani, hogy te sose kértél bocsánatot.

Tehát ez akkor a következő, a hetedik gondolat. A Szentlélek túlvezet bennünket az önérvényesítés magatartásformáin. Az, hogy az önkifejezés, önérvényesítés mit jelent ez? A mai evangéliumban hogyan jutunk el oda, hogy „Vegyétek a Szentlelket!”? Úgy, hogy először Jézus belép, megnyitja azt, ami zárt, és azt mondja: „Békesség nektek!” Ezt kétszer is mondja, majd azt mondja: „Úgy küldelek titeket, mint ahogy az Atya engem küldött.” És utána azt mondja: „Vegyétek a Szentlelket!” Ez mit jelent? (Azt), hogy három különböző területen az Isten először adni akar nekünk. „Békesség veletek! Úgy küldelek titeket, mint engem az Atya. Vegyétek a Szentlelket!” Nem úgy van az, hogy az ember a maga hétköznapi, egyszerű tehetségével, tehetetlenségével úgy próbálunk, próbálunk. Nem, először három területen is befogadunk valamit abból, amit Isten nekünk adott. És amikor ez valahogy eltölt bennünket, már tudunk neki örülni, már hálásak vagyunk, ezt már fölismertük, fölfedeztünk, rácsodálkoztunk, utána van csak a mi részünk. Ezért aztán, hogy „Bocsássatok meg a Szentlélek által!”, ez nem valami emberi teljesítmény, ami hát van, akinek megy, van, akinek nem. Az abból fakad, hogy én előtte három területen is az Isten ajándékait befogadtam, és ennek ez a következménye vagy gyümölcse.

A következő, hogy a Szentlélek segít, hogy önmagunkon túljussunk, ne is csak az önérvényesítésen, hanem önmagunkon túljussunk. Mégpedig mi felé, vagy kifelé? Tulajdonképpen az egység felé. A Szentlélek mindig azon dolgozik, hogy akármilyen- és akármiféle konfliktusunk van egymással, hogy hogyan tudnánk mégiscsak egyek lenni. Miért? Azért, mert valójában egyek vagyunk. Tehát amikor az egységben valamiféle törés áll be, az mindig azt jelenti, hogy az ember a legbelsőbb természetével szemben él jelenleg. Mert az ember mindenképp a másik embernek embertársa, és mi mindenképpen együvé tartozunk. Legföljebb ennek a megvalósítása, ahhoz szükséges nekünk a Szentlélek, hogy ami van, az meg is tudjon valósulni, mégpedig általunk.

A kilencedik gondolat: a Szentlélek segít bennünket túljutni a saját haragunkon, a saját rossz érzéseinken. Mégpedig hogyan? Hogy azt mondja Jézus kétszer is: „Békesség veletek!” Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember összeszedi magát, és nem tombol egyet. Összeszedem magam és nem állok bosszút. Összeszedem magam és akkor jó van, nem bántalak. Hanem valamiképpen az a békesség, amire nyitottá tettem magam, felülírja a bennem tomboló haragot, felülírja a bosszúvágyat, felülírja a gyűlöletet, és én tudom, hogy sokkal fontosabb része a személyiségemnek az a béke, ami a szív mélyén van, mint az a harag, ami itt a fölszínen tombol bennem, mint egy vihar.

Következő, hogy a Szentlélek túlvezet bennünket a saját tehetetlenségünkön. Hát nem úgy van, mikor megbántanak bennünket, igazságtalanság történik, az ember attól is szenved, hogy ezt valaki megtehette velem, hogy ezt megcsinálták velem, és nem tudtam magam megvédeni, vagy nem voltam olyan helyzetben, hogy ki tudtam volna állni magamért és egyszerűen valahogy, valami hatalommal ezt bárki megtehette velem. Majdnem mindig átéljük a saját tehetetlenségünket, és jön a Szentlélek, és megnyitja azt, amit az ember bezárt magában, és túlvezet bennünket a saját kiszolgáltatottságunk és tehetetlenségünk vergődésén. És amikor ezen túlvezet bennünket, a saját kiszolgáltatottságunkon és tehetetlenségünkön, akkor döbbenünk rá, nincs az a helyzet, amiben valamiképpen a Szentlélek ne tudna bennünk és általunk működni. Ilyen helyzet nincs. Nincs az a sérelem, fájdalom, igazságtalanság, embertelenség, ahol a Szentlélek ne tudna és ne akarna bennünk valamit megtenni és azután pedig általunk. Hogy olyan helyzet, amiben a Szentlélek nincs olyan helyzet ezen a földön nem létezik. És ez túlvezet bennünket a saját tehetetlenségünkön.

Utolsó előtti: a Szentlélek túlsegít bennünket, hogy azt gondoljuk, hogy mondjuk a megbocsájtásnál, vagy a küldetésünknél keresztény emberként, vagy megbérmáltként a saját erőfeszítéseinkre kell támaszkodni. Persze, hogy kell a saját erőfeszítésünk, de milyen szép ez, ahogy Jézus azt mondja: „Úgy küldelek titeket, s jól esik nekem rátok nézni, ahogy a Mennyei Atya küldött engem.” Vagyis a megbocsájtás, mert innen beszélünk a Szentlélekről. Nem egyszerűen csak valami esetleg hősies emberi magatartás, vagy valami döntésen alapuló emberi teljesítmény, az is kétségkívül. Nekünk, keresztényeknek lényegileg mi? A küldetésünk megvalósítása, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek állandóan az emlékezetünkbe idézi azt, mit is, hogy ezt a kérdést tegyük föl helyzetről helyzetre: Jézus mit csinálna most? Jézus hogy an oldaná meg? Jézus mit válaszolna, Jézus hogyan cselekedne? Ez az, ami a Szentlélektől van. És ez mindig lényegileg túl fog mutatni azon, hogy az én tehetségem, képességeim és adottságaim. Azok kellenek hozzá, de a Lélek túlvezet rajtuk. Mert olyasmi fog eszembe jutni a kérdés kapcsán, hogy „Jézus mit tenne?”, amit úgy a magam eszéből én biztos nem tennék, de Jézus igen.

És az utolsó gondolat, hogy a Szentlélek a szó legjobb értelmében még a saját jó szándékunkon is túlvezet. Hogy ez pusztán azon múlna majd, hogy jó szándék, meg jóakarat, meg kedvesség, meg emberség, meg humanizmus? Az is mind kell, de a Szentlélek túlvezet bennünket ezen. És milyen értelemben? Nem tudom, meg szoktatok-e akadni a mai evangélium szakaszának az utolsó során? „Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer.” Úgy szívesen itt tennénk egy pontot. De úgy van a mondat vége: „…és akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Ott, abban a helyzetben, kétezer évvel ezelőtt, ahogy Jézus megnyitotta azt, ami addig zárt volt, a tanítványok először is megkapták Krisztus békéjét. Azután megkapták a Szentlelket. Azután megkapták azt a küldetést, amit Jézus kapott, ezt ő továbbadja. És ebben az összefüggésben hangzik az el, hogy „A ti szabadságotokon múlik, hogy megbocsátotok-e, vagy nem.” És ott áll mellettük Jézus a következőt kifejezve: „Eljöttem ide, és szabad voltam abban, hogy megbocsássak-e vagy nem. Mindig megbocsájtottam. Most beléptem hozzátok, pedig ti nem voltatok ott a kereszt alatt, Jánoson kívül senki. És amikor azt mondtam <<Békesség nektek!>>, az azt jelenti, hogy szabadon úgy döntöttem, hogy megbocsájtok, mert ez a küldetésem része.” És ebben az összefüggésben hangzik el, hogy amikor a tanítványok átélik, hogy most bocsájtott meg nekünk Jézus. Nem azt mondta, hogy „Így csináltátok, úgy csináltátok? Semmirekellőek!”, hanem azt mondja, pont az árulás után, az elhagyás után, hogy „Küldetést adok nektek.” És ebben az összefüggésben ezt mondani, hogy ha megbocsájtjátok, meg lesz bocsájtva, ha nem bocsájtjátok, nem, minek a kinyilvánítása? (Annak), hogy a Szentlélek a szabadságunk által cselekszik. Hogy mindaz a jó, amire a Szentlélek általunk képes, az szabadon valósul meg. Arra vagy én mondok igent, vagy én mondok nemet. És ezért olyan fölemelő, itt vagytok öten, és már most rátok is nézek, meg még hárman, nézlek titeket, hogy milyen óriási ez, hogy itt van most nyolc testvérünk, akik szabadon, a Szentlélek által azt mondták, hogy: Igen.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)