Mt 11,25-30 - Évközi 14. vasárnap

„Jöjjetek hozzám mindnyájan (…) és tanuljatok tőlem.”

Olvasmány (Zak 9,9-10)

Ezt mondja az Úr: Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Íme, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jön, szamár hátán, szamárnak csikaján. Elpusztítja Efraimban a harci szekereket, és Jeruzsálemben a lovakat. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a folyótól egészen a föld határáig.

Szentlecke (Róm 8,9.11-13)

Testvéreim! Ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvéreim, nem tartozunk a testnek azzal, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.

Evangélium (Mt 11,25-30)

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.

Vasárnapi beszéd

„Jöjjetek hozzám, vegyétek magatokra az én igámat, tanuljatok tőlem.” Ebben az összefüggésben szeretnék arról beszélni, hogy Jézus azt mondja: „Tanuljatok tőlem.” Vagyis nem egyszerűen csak tanuljátok ezt meg, tanuljátok azt meg, ez az igazság, és az az igazság, hanem „Jöjjetek hozzám, vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok éntőlem.” Erről szeretnék akkor beszélni.

Az első gondolat rögtön így szól, hogy akkor mindegyik szempontnál súlypontokat szeretnék kifejezni. Az első súlypont így szól, hogy „Tanuljatok tőlem.” Nem is elsősorban arról van szó, hogy tanuljatok valamit, valamiféle tananyag, ismeretanyag, bölcsesség, okosság, rátermettség és az összes többi. Tehát nem elsősorban valamit tanuljatok, vagy valamit tanuljunk Jézustól, hanem a súlypont hol van? Nem az, hogy valamit, hanem hogy tőlem tanuljatok. Tanuljatok tőlem.

A második gondolat így szól, hogy: Miért tőlem tanuljatok? Hát, hogy lenne ez logikus? Valaki kiáll, azt mondja: „Tanuljatok tőlem; phd. Tanuljatok tőlem; nagy doktori. Tanuljatok tőlem; tudományos akadémia rendes tagja. Tanuljatok tőlem; ennyi és ennyi elfogyott példányszám a könyveimből. Tanuljatok tőlem; Nobel-díj.” Jézus nem ezt mondja. Azt mondja: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű.” Vagyis tőlem tanuljatok, és mégpedig azért tanuljatok tőlem, mert valamilyen vagyok. És azután az evangélium gyönyörű sorai, hogy „Az Atya mindent átadott nekem, és az Atya és én ismerjük egymást.” Tehát ne azért tanuljatok tőlem, mert többet tudok bárkinél, miközben egyébként ez igaz. És ha ezt mondta volna, ez is nagyon igaz lenne. Azért tanuljatok tőlem, mert valamilyen vagyok. És mert valamilyen vagyok, az a tudás, amit az a valaki tud, aki olyan, mint én, azt a tudást érdemes elsajátítani, és azt a tudást érdemes tudni. Tehát a második gondolat, azért tanuljatok tőlem, mert nem sokat tudok, mert rengeteget tudok, hanem azért, mert valamilyen vagyok.

A harmadik. Akkor tehát ez azt jelenti, hogy itt a tanulási folyamattal összefüggésben, hiszen mondhatjuk így, Jézus azt mondja, tanuljatok, akkor van egy tanulási folyamatunk. A tanulási folyamatban tehát elsősorban nem igazságról, szempontokról, tananyagról van szó, elsajátítandó ismeretekről van szó. Cödödöm, nem. Hanem miről van elsősorban szó? Mirólunk. „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, legyetek olyanná, mint én.” Ezért amikor megpróbáljuk a tanulási folyamatot csinálni Jézus szándéka szerint, az elsősorban nem igazságoknak az elsajátítása lesz, főleg nem valamiféle bemagolás és az összes többi, hanem valamilyenné próbálunk alakulni, magunkat valamilyenné igyekszünk formálni. Ez az a tanulási folyamat, ami elsősorban a keresztény embert jellemzi.

Nem tudom, hogy ez nektek megmosolyogtató-e vagy nem. Mikor csináljuk a bérmálkozási fölkészítést, én tudom, mert hát úgy egy-egy kérdésből, meg olyan finom megjegyzésből hallom, hogy ott ültök, hát ülnek felnőtt emberek, és szorongtok. És akkor a szorongásnak van egy háttere, ami aztán így szokott mondjuk szavakba öltődni, hogy „…és vizsga lesz!” Hát ne is haragudjatok, felnőtt emberek készülnek a bérmálkozásra, száz százalék, hogy nem lesz vizsga. Vizsga? Milyen vizsga? Miről akarnál? Mit, hogy el tudsz olvasni egy könyvet? Meg tudsz tanulni gondolatokat? Ez? És akkor utána vedd a Szentlélek ajándékának jelét? Hát azért, mert ismereteket az ember be tud gyűjteni az agyába, hát azt nem mondom, hogy nincs köze a kereszténységhez, minimális köze van a kereszténységhez. Ezért természetesen nincs vizsga, nem ezt szoktam kihangsúlyozni, hogy természetesen nincs vizsga, hanem azt szoktam mondani, az élet úgyis levizsgáztat. Az élet levizsgáztat, ide állunk. Na jól van, megyek tovább.

De mielőtt mennék tovább, ide írtam, azért most mondom, mert különben elfelejtem. Egy számomra szemet nyitogató történet, mikor a teológián sok neves professzor tanított bennünket, volt ott egy még köztük is kiemelkedő. És ő elmesélt nekünk egyszer egy történetet, de egy igazi nagy kaliberre gondoljatok, és azt mondja: „Kiküldött a püspököm Rómába, hogy én ott doktoráljak, és én belevetettem magam.” Egy igazi tudós alkat. Azt mondja: „Ketten laktunk egy szobában, ott voltam, én készültem a doktorátusra, és ott volt egy afroamerikai fiatalember, ő is készült a doktorátusra és a papszentelésre.” Éveken keresztül voltak ott, tehát három évre küldték őket ki, és azt mondja, hogy elérkezett az a nap, amikor az ő afroamerikai szobatársának megtörténik a papszentelése. És megvolt a papszentelés, és ez a fiatal srác este találkozott ezzel a magyar, későbbi nagy teológus professzorral, elé állt és a következőt mondta: „Nem jöttél el a szentelésemre. Tényleg nem voltál ott? Nem láttalak.” És erre a magyar pap a következőt válaszolta: „Jaj, te nem voltam ott, mert tudod, a doktorátust mindjárt be kell adni, és gondoltam, még négy-öt oldalt elolvasok eredeti görög szövegből ehhez, és akkor lehet, hogy lábjegyzetben oda tudnám rakni.” Ez a magyar professzor azt mondta nekünk: „Sosem felejtem el ennek az afroamerikai fiatalembernek a tekintetét, ahogy rám nézett és megkérdezte, hogy <<Te tényleg nem jöttél el? Nem voltál ott a papszentelésemen?>>” És ez a történet számomra azért még különösen is fontos, mert akkor én egy papnövendék voltam, ő volt a professzor, és éppen mondjuk nála vizsgáztunk egy háromszor-négyszer, és ez a professzor nekünk elmondta ezt a történetet. És azt mondta… Na, megyek tovább, mert nyár van.

Akkor a következő gondolat így szól, hogy tehát akkor a súlypont hol van? Ott van, hogy mi elsősorban a tanulási folyamatban valakitől tanulunk. Nyilván ez a valaki megnevesíthető, Jézustól tanulunk. És kevésbé valamit tanulunk, vagy valamit akarunk elsajátítani.

Következő, ez azt jelenti, hogy mi valakire figyelünk, és nem valamit figyelünk. Rákövetkező gondolat, hogy ezért valakivel szeretnénk elsősorban lenni a tanulási folyamatban. A tanulási folyamatban valakivel szeretnénk elsősorban lenni, nem pedig témákkal vagyunk. Persze, hogy a kereszténységnek megvannak a nagy témái. Nemde úgy van, hogy a közéletben is újból és újból előkerülnek a kereszténység nagy témái. És mire megyünk velük? Mert nem témáknál kellene elsősorban lennünk, (hanem) valakinél. Mert azt mondta: „Gyertek hozzám, jöjjetek hozzám!” Hát akkor valakinél vagyunk elsősorban, és nem témáknál. És ezért lehetséges az, amikor a nagy keresztény témákat elkezdjük csócsálni, rágni, meg posztolni, meg az összes többi, ha anélkül csináljuk, hogy előtte odamentünk volna Jézushoz, akkor pont az lesz, amit tapasztalunk, pont az lesz belőle.

Következő, hogy akkor ez azt is jelenti, hogy egy kölcsönösségben vagyunk a tanulási folyamatban. Nem gyönyörű ez? Igaz, hogy mester-tanítvány viszony, de kölcsönösségben vagyunk. Miért? Mert Jézus azt mondja: „Hát ti is vegyétek magatokra az én igámat, vegyétek magatokra, úgy gyertek, úgy kövessetek engem. Én is hordozom ezt az igát, ti is hordozzátok az igát.” Ilyen értelemben partneri viszonyban vagyunk, munkatársak vagyunk, testvérek vagyunk, kölcsönösség. És tudjuk, hogy van az a bölcsesség, az az igazság, ami csak a kölcsönösségben tárul föl, például a szeretetnek az igazsága a kölcsönösségben tárul föl igazán.

Mikor a kereszténységünkben valahogy újból és újból Isten elé állunk, és azt mondjuk: „Szeress engem! Mutasd meg! Mutasd meg magad és bizonyítsd, és segíts és legyél a javamra!” Nem egyszer milyen tudás hiányzik nekünk? Nem az, hogy itt most már halljuk már meg végre, hogy Jézus már mit mond, mert már mondja már, reméljük, már mondja. Hanem mi az a tudás, ami hiányzik? A kölcsönösségből fakadó tudás. Az én részem hiányzik belőle, nem Jézusnak a szava hiányzik nekem, a saját részem. Mert ha én a saját részemet hozzáteszem, egyszer csak bizonyos dolgok elkezdenek kivilágosodni anélkül, hogy én várnám, hogy akkor Isten mondja már meg és magyarázza meg. Oké.

Következő, hogy mivel van tele ma a világ? Emberekkel – beleértve engem is –, akik megpróbálják elmondani, hogyan érdemes élni. Tele van ezzel a világ. Most már mindenki, mindenki podcastol és mindenki Youtube videókat készít, és mindenki elmondja másoknak, hogy másoknak hogyan kéne élni, másoknak hogyan volna érdemes élni? Ugye a soványka kis tudásunkból, meg a kis szűkös tapasztalatunkból úgy mondogatjuk. De Jézus nem ezt csinálta. De Jézus nem azt csinálta, hogy elmondta, hogy így éljetek, vagy úgy éljetek, egyáltalán nem. Hanem mit mondott? Azt mondta, hogy milyenné érdemes válnotok, hogy aztán az élet terheit tudjátok hordozni. Jézus nem egy kézikönyvet készített, hogy az élet terheit hogyan érdemes hordozni, hanem arról beszélt: „Ha olyanná lesztek a magatok módján, amilyen én vagyok, az alapján képesek lesztek fölüdülni, képesek lesztek a lélek békéjére eljutni, és az élet terheit hordozni.” Miért fölösleges rengeteg szó, ahogy az egyik ember megpróbálja magyarázni a másiknak, hogy ezt csináld meg, azt csináld? Azért, mert közben ő maga nem változott meg. Közben ugyanaz a valaki, aki nem véletlenül elakadt és vesztegel. Ezért tehát Jézus nem azt mondja, hogy így élj és úgy élj, hanem azt mondja: „Gyere hozzám, legyél olyan, mint én. S ha olyan leszel, mint én, az élet terheit fogod tudni hordozni, valahogy úgy, ahogyan én.”

Következő, hogy akkor ez azt jelenti, hogy valamilyenné válunk. Mit is akarok ezzel mondani? Mit jelent, hogy valamilyenné válunk a tanulási folyamatban? Hogy van a mi alapvető gondolatunk? Hogy vagyunk, amilyenek vagyunk, beszerzünk valami tudást, és a tudás révén valahogy többé leszünk. De Jézusnál a súlypont nem itt van, hogy ezt mind sajátítsátok el, tanuljátok meg és értsétek meg és ez alapján majd többek lesztek, hanem azt mondja: „Alakuljatok és váljatok valamilyenné azáltal, hogy eljöttetek hozzám. És mert valamilyenné váltatok és alakultatok, ez alapján fogtok nagyon sok mindent megérteni. Én szelíd vagyok és alázatos szívű, és amíg nem lesztek szelídek és alázatos szívűek, rengeteg mindent nem fogtok megérteni.” Rengeteg mindenre vakok maradunk és süketek maradunk, és érzéketlenek, nem azért, mert a tudás nem áll rendelkezésre, hanem azért, mert nem vagyok olyan állapotban és nem alakultam olyanná, hogy ez a tudás számomra az életemet gazdagító realitássá legyen. Tehát a súlypont nem ott van, hogy tanuljuk és megértjük, és már azt is tudjuk, azt is elolvastuk, hanem azt, hogy valamilyenné válok, és amilyenné váltam, abból következik, hogy az életnek a titkai elkezdenek kibomlani számomra. És amíg nem leszek olyan, az élet igazán gyönyörű… Hát meg se fogom érteni. Nem azért, mert nincs hozzá eszem, az nem az alapján működik.

És aztán most a végére értem, hogy olyan szép ez, ahogy Jézus maga mondja a hegyi beszédben, hogy hát boldogok a szegények. A szegényeket is mondja, és nem azt akartam mondani. „Boldogok a szelídek, ők öröklik a földet.” És hát nemde, ugye a hétköznapi gondolatunkban a súlypont nem itt van, hogy a szelíd örökli a földet. Hát ez az agresszív örökli a földet, nem? Szóval, aki a másikat elpusztítja, az örökli a földet. És Jézus pont fordítva mondja, azt mondja: „Legyetek szelídek és boldogok a szelídek, mert ők értik meg, hogy hogyan érdemes a Földön élni.” Övék lesz az az örökség, hogy körbenéznek és megbékélnek az élettel, nyugalmat talál a lelkük, és azt tudják mondani, hogy „Szeretek élni itt a Földön, és ez az élet nagyon szép minden terhével és nehézségével együtt.” És átéli a szelíd ember azt, hogy tényleg ő örökölte és megnyerte ezt a földet.

Zárás. Talán ezt úgy is mondhatnánk, hogy Jézus mit mond ezzel a nagyon sajátos tanulási folyamattal? (Azt), hogy tanuljunk meg mindent tőle, váljunk valamilyenné, mégpedig tanuljunk meg mindent, amit nem is lehet megtanítani. Az igazán fontos tudást nem is lehet megtanítani, mert az igazán lényegi tudás az a tudás, ami az alapján születik az emberi szív mélyén, hogy valamilyenné váltunk Jézus közelében. Ez tehát nem is tanítható meg, hanem megtanulható, nem mint valami anyag, vagy valami téma, vagy tárgy, hanem megtanulható az, hogy hogyan és milyenné alakuljak.

És ezért a záró gondolat így szól, hogy tele van ez a világ rengeteg tudással, könyvvel, ismerettel. És az az ismeret, tudás és tudomány értékes, ami értékes az Isten országában. Az a tudomány és ismeret számít, ami számít az Isten országa szempontjából is. Ezért kétségkívül van rengeteg tudás és tudomány, ami tulajdonképpen nem sokat számít. És van – így is mondhatnánk, és a hagyomány ezt mondja – a kicsinyeknek és a szenteknek a tudása, ami viszont az utolsó morzsáig számít Isten országában.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)