Mt 13,1-9 - Évközi 15. vasárnap

.

Olvasmány (Iz 55,10-11)

Így szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz az én szavammal is, amely ajkamról fakad: Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.

Szentlecke (Róm 8,18-23)

Testvéreim! Úgy gondolom, hogy ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, melynek részesei leszünk. Maga a természet is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, de nem önként, hanem Isten akaratából; abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy addig az egész természet sóvárogva vágyakozik. De nemcsak a természet, hanem mi magunk is, akik a Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. Sóhajtozunk mi is, és várjuk a fogadott fiúság megvalósulását, testünk megváltását.

Evangélium (Mt 13,1-9)

Abban az időben: Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”

Vasárnapi beszéd

Az első gondolatunk így szól, hogy ahogy a mai történetben, példabeszédben Jézus elmondja, így kezdi: „Kiment a magvető vetni.” És ez mit jelent, ahogyan halljuk, hogy aztán lettek a magok, amik harmincszoros, hatvanszoros, százszoros termést hoztak? Ez azt jelenti, hogy a magvető azért veti a magot, hogy legyen termés. S erre mondhatnátok, ajjajaj, nem lesz egy magas színvonalú beszéd. De mégiscsak érdemes innen kiindulni, hogy a magvető azért veti a magot, hogy legyen termés.

És hogy ezért a keresztény embernek a szemléletmódja mire irányul? A magra, a növekedésre és a termésre. Miért mondom ezt, miért hangsúlyozom? Azért, mert éppenséggel a gondolatainkat, a nézőpontunkat, a figyelmünket leköthetné az is, hogy rengeteg itt a kő, az a piszok sok szikla, nem elég a termőtalaj, ezek a madarak, és akkor ezt folytathatnánk a végtelenségig. Amikor Jézus elkezdi ezt a történetet, kiment a magvető vetni, milyen egyszerűen irányba állít bennünket, hogy akkor a magtól a termésig ezzel foglalkozzunk. De persze legyünk a realitásban; tudjunk a madarakról, a bogáncsokról, a tövisekről, a kövekről, de ne az kösse le a figyelmünket.

Második gondolat. Nem tudom, ti szoktátok-e nézni, az egyik csatornán kertészeti műsor (van), nagyon érdekes. És ott van egy angol kertész, és ő elmondja, hogy kell okosan kertészkedni, és amikor magról való ültetésről van szó, akkor rendre arról beszél, hogy hát fogunk akkor valami kis edénykét, abba beletesszük az ültető közeget, és utána beleteszünk két magot. Amikor a két magot beletettük, akkor megfelelő közegben elhelyezzük ezt az ültető közeget, és akkor utána lehet, hogy egy hét, vagy három hét, vagy akárhány hónap, szárba szökken ez a két mag. És most jön az, ami miatt elmondom nektek ezt, és akkor azt mondja a Kertész úr, hogy az egyiket, amelyik olyan satnyább és gyöngébb és életképtelenebb, azt szedjük ki. A másik majd szép nagyra nő. A mai evangéliumban ilyenről szó sincs. A magokat nem kell összehasonlítanunk egymással. Ezek a magok együtt nőnek. Ezt azért akarom idehozni, mondhatnám ilyen szóval is, hogy ezeknek a magoknak nem kell egymással versengeni, nem kell egymással rivalizálni, valami élet-halál harcot folytatni. Tudjuk, hogy a természetben van ilyen, de ebben a példabeszédben Jézus nem azt mondja, hogy és akkor a magok álljanak neki, küzdjenek meg egymással, hogy a legerősebbek maradjanak életben.
Nem, ezek a magok hulljanak jó talajba, aztán mindegyik nő jön ki.

És ezt akkor most, hogyha átviszem a saját életünkre, hogy nemde megint csak egy olyan világban élünk, ahol megérinthet bennünket a kísértés, hogy talán egyrészt az a dolgunk, hogy a tövisekkel foglalkozzunk, a kövekkel, meg a rablómadarakkal, és ne a terméssel, meg a maggal. Vagy az is, hogy minthogyha nekünk az lenne a dolgunk, hogy egymással küzdjünk, és egymással való küzdelem révén…

Mondanék nektek három nagyon egyszerű modellt, mert itt a magok együttműködnek egymással, nem egymással versengenek, nem ez tölti ki az életüket. Létezik ténylegesen az a fajta működése családoknak, csoportoknak, intézményeknek, amit így mondhatnánk, mindenki harca mindenki ellen. És mi ennek a belső logikája? Például az, hogy a győztes mindent visz és jaj a legyőzöttnek. És amikor a magok így küzdenek egymással, ilyen mindenki harca mindenki ellen, főképp pedig, hogy jaj, a legyőzötteknek, és a mindent visz, akkor egy élet-halál harc veszi kezdetét és mindenki félhet egy életen át. Itt erről szó sincs. Hanem miről van szó? Hadd mutassak nektek két másik modellt. Az egyik modell így szól, hogy lehetséges az, hogy éppenséggel van valamennyiféle rivalizáció, vagy van valamiféle versengés, igen ám, de ez a versengés szolgálhatja az együttműködést. Hogyan például? Úgy, hogy a versengés révén a magok rájönnek arra, hogy ki milyen is igazából, kinek milyen is a természete, kinek mi a tehetsége, az adottsága, és mindenki kimunkálhatja a maga tehetségét és adottságát. Ahogyan rájöttünk, hogy miben vagyunk ügyesek és miben nem vagyunk jók, és hogy kidolgoztuk azt, amiben ügyesek vagyunk, annak a terméseit mások rendelkezésére bocsáthatjuk. És hadd mutassak egy harmadik modellt, az is elképzelhető, hogy miközben versengünk, pont miközben versengünk, de nem élet-halál harcot folytatunk, csak versengünk, mint a jó sportolók, az olimpikonok, versengünk, s a versengés révén növünk nagyra, hogy a versengés révén lesz egyre nagyobb a termés. Amikor megszületik a termés, többek között a versengés révén is, akkor a termésnek az eredményeit mindenki javára bocsájtjuk. És ezt így lehetne nagyon egyszerűen összefoglalni, hogy itt akkor a versengés, a második és harmadik modellben az együttműködést szolgálja. Szóval a második gondolat így szól: Ezek a magok egymással nem folytatnak élet-halál harcot, hanem ezek a magok megpróbálják beteljesíteni a küldetésüket, vagyis azt, hogy hozzanak egymás mellett és egymásért termést.

A harmadik gondolat így szól, hogy tudom, hogy így szoktuk értelmezni – méltán –, hogy akkor a mag behullott a szívünkbe, és akkor lehet, hogyha tudtatok a 35 fokos meleggel együtt egy picit figyelni, hogy erőt vehetett rajtatok némi szorongás, hogy „Jaj, énbennem melyik mag van? Most én egy olyan tövises vagyok-e, vagy én egy ilyen madárlopta nyomorult?” De hadd hozzak ide egy másik értelmezési lehetőséget. De például azt is mondhatjuk, hogy a magvető kiment vetni, és mindegyikünknek a szívébe sok jó magot elvetett. Hát sok jó magot vetett el, és abból a sok jó magból, ami bennünk van, ténylegesen van, ami százszoros termést hoz, hatvanszorosat, harmincszorosat, és talán mondhatjuk azt, hogy mindegyikünknek a lelkében vannak olyan magok, amelyek rossz földbe hullottak, amelyek kövek közé hullottak, tövisek közé és a madarak elrabolták, hogy talán mindegyikünk szívében ott vannak a magoknak a különböző sorsai.

Ezért most hadd hozzak ide egy történetet, amit autóvezetés közben hallottam. Mégpedig, hogy 1944-ben vagyunk, és van egy zsidó származású textilgyáros. És akkor még működik a gyár, és még ő az igazgatója, és egyszer csak kap egy telefont, és a telefonban mondják neki, hogy azonnal jöjjön ide, mert itt az egyik dolgozó lopja a zoknit. És akkor hát az igazgató úr bemegy a gyárba, hogy elejét vegye annak, hogy a zoknit ellopják, és akkor látja, hogy nem volt kisstílű az ember, mert beállt egy teherautóval és éppen lapáttal dobálták föl a zoknit. Hát akkor az igazgató kedvesen megszólította a tolvaj urat, és elmondta neki, hogy ne lopja a zoknit, és hogy rakják vissza azt a zoknit. És tényleg így is lett, és hát ott álltak a biztonsági emberek, meg a portás, meg a többiek, és hát kérdezték, hogy mi legyen a tolvajjal? A tolvajmadárral. És azt mondja a gyárigazgató, hogy hát most már leraktuk a zoknit, most már nem viszi el. Most ha elengedjük őt, és azt mondjuk, hát nem kellett volna, de így lett, akkor ez az ember jó eséllyel soha többet nem fog lopni, legalábbis tőlünk. Megdöbbenésére ott a többieknek, elengedte ezt a tolvaj szarkát. S hogy fordul az élet? Egyszer csak elfogják őt is az egész családjával együtt, és már bent van a pincében, és a nyilasok bántalmazzák és ütik-verik az egész családot. Egyszer csak megjelenik a tolvaj szarka, nyilas ruhában és ő is elkezdi verni, nem csak a férfit, az egész családot. És ahogy veri a férfit, egyszer csak odafordul hozzá és a következőt súgja neki: „Már csak néhány perc, jön a segítség.” És néhány perc múlva, miután ez a nyilas ember, ez a tolvaj szarka jelentette azt, hogy itt van ez a család, egy nyugati ország diplomáciája felé, ezért jön annak az országnak a nagykövete és azt mondja, hogy erre a családra nekem szükségem van, eresszék őket szabadon. És ez a család így menekül meg.

Tudom, hogy szörnyű, amikor egy történetet néhány magyarázó mondattal próbáljuk kiegészíteni, de ez a textilgyáros, így is mondhatnánk, annak a tolvaj szarkának a szívében elültetett egy-két jó magot. De azt is mondhatnánk, hogy azt gondolta, biztos vagyok benne, hogy ember, ennek az embernek a szívében vannak jó magok, hátha kikelnek majd valamikor. És milyen döbbenetes, hogy a saját életében tapasztalta meg, ahogyan azok a jó magok ennek a tolvajszarkának a szívéből kikeltek.

A negyedik gondolatunk, hogy a történetben arról van szó, hogy itt az összes mag jó. Mindegyik mag jó, a magvető kimegy vetni és csak jó magot vet. Miben van különbség? A körülményekben és a föltételekben. Hogy tényleg vannak olyan körülmények és föltételek, amik alkalmatlanná teszik a magot a termésre, és vannak, amik nagyon segítik. És ezért most az előző történetnek a folytatását hadd mondjam el, mert pont idevaló. Ez pedig, hogy ez a textilgyáros ember akkor kiment az Egyesült Államokba, de miután ő a textiliparhoz értett, ezért elment az Egyesült Államokban Délre, Texasba, és ott a kimentett vagyonával létrehozott egy textilüzemet. És a következőt csinálta, hogy a munkások vezetésére fölvett húsz – ma így mondanánk –középvezetőt, és a húsz középvezetőből tíz néger volt és tíz fehér. Most nagyon egyszerűen mondtam minden PC nélkül. 1950-ben vagyunk. És a tíz fehér középvezető odament a gyárigazgatóhoz és azt mondta, ez elképzelhetetlen, ez fölháborító, ez lehetetlen, hogy ugyanazon a polcon legyen tíz néger, ahol tíz fehér, s ők ugyanúgy itt vezessenek másokat. A következőt mondta nekik a gyárigazgató: „Nézzétek! Ti itt, ebben az üzemben kétszer annyit kerestek, mint a környéken bárhol. Rendben van-e ez így, vagy nem? Mind elmentek. Néhány hét múlva megint jön a tíz fehér, és azt mondják a gyárigazgatónak: „Nekünk rendben van, de akik alattunk dolgoznak, nekik nincs rendben. Mit csináljunk?” Azt mondja a gyárigazgató: „Menjetek oda hozzájuk, és mondjátok meg nekik, ti, akik itt dolgoztok, kétszer annyit kerestek, mint amennyit bárki keres itt a környéken ugyanezzel a munkával. Döntsék el, hogy maradnak vagy mennek.”

Kiment a magvető vetni, és minden mag, amit vetett, jó volt, a körülmények azonban nem lényegtelenek. Nem megrendítő-e az, hogy 1950-ben vagyunk az Egyesült Államokban, hol vannak még azok a polgárjogi küzdelmek, amik azután a ’60-as évek vége, ’70-es évek eleje? ’50-ben vagyunk, és ez az ember talán éppen a saját élettapasztalata okán olyan körülményeket hozott létre, nem akárhol a déli Texasban, hogy még nincsen meg a jogszabályi környezet az esélyegyenlőségről és a többiről, és ott mégis fehérek és négerek egyenlőségben dolgoznak egymással. Miért? Mert ez az ember olyan föltételeket és olyan körülményeket teremtett, hogy az emberek többségének a szívéből a jó magok a jó termést megteremjék. Ezért a következő gondolat így szól: Óriási lehetőségünk az, hogy tudjuk, hogy kiment a magvető vetni, minden mag jó, és ezért a mi óriási lehetőségünk, hogy teremtsük meg a körülményeket és a föltételeket. És mi volt ennek az ára? Nagyon egyszerűen azt mondhatnánk, annak, hogy ő jó föltételeket teremtett ott minden ember szívében a jó magoknak, semmilyen más ára nem volt, minthogy a profitjának a nagy részéről le kellett mondania. Következő gondolat. Na most lehet, hogy csak egy záró mondat ide. Ez a különbség a termés meg a profit között. Az Isten országa nem a profitról szól, hanem a termésről. És ahhoz, hogy legyen termés, bizonyos dolgokról érdemes… Megyek tovább.

A nem kikelt magok itt a szívünkben a nem kikelt magok, mindegyikünknél van ilyen. Nem lehetetlenítik és nem lehetetlenítették el azt, hogy a jó magok a lelkünkben kikeljenek és termést hozzanak. Ez hatalmas örömhír, mert különben egy életen keresztül annak a fájdalmával, veszteségével élhetünk, hogy ez se kelt ki, ebből se lett semmi, ebből se született semmi, ebből se termett semmi, ebből se lett semmi. És akkor ennek a fájdalma, vesztesége tarolja le az életutunkat? Szó sem lehet róla. Kiment a magvető vetni, és azt mondja: Igen, van, amiből nem lett termés, de valamiből harmincszoros, hatvanszoros és százszoros lett.

Csak egy mintázatot hadd hozzak ide. Nem tudom, ti tudjátok-e a számokat, mondjuk, hát nem a vallásos életünkhöz tartozik. Nagyjából azt mondhatjuk, hogy minden századik ember antiszociális személyiségzavarban szenved, mondjuk pszichopata. Tehát jó eséllyel most itt ülünk, nem tudom én, kétszázan, két pszichopata testvérünk van. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a börtönben a pszichopaták fölülreprezentáltak, vagyis egy kicsit több pszichopata van a börtönben, hogy százból csak kettő legyen ott. De hadd mondjam el, ami miatt ezt el akartam kezdeni mondani. Azt nem tudom, tudjátok-e, hogy a kitűnő sebészek között is a pszichopaták fölülreprezentáltak. Tehát száz kitűnő sebészből nem két pszichopata van, antiszociális személyiségzavarral megverve, hanem sokkal több. És ez miért lehetséges? Azért, mert a pszichopata szívében az együttérzésért felelő magok nem nagyon keltek ki. Ezért a pszichopata, amikor egy sokgyerekes édesanyát műt, nem remeg a keze. És amikor a pszichopata egy kicsi gyereket műt, nem remeg a keze, mert a mi kezünk már attól remegne, hogy műtsünk. Amikor megtudjuk, hogy egy édesanya, egy kicsi gyerek, valakinek az anyukája, gyereke, férje, felesége, barátja. Tütütütü… A pszichopata meg. Stty! Ez miért gyönyörű? Mert itt van egy személyiségzavar. A személyiségzavar azt jelenti, hogy az ő lelkében bizonyos magok nem keltek ki, de ennek az embernek a lelkében bizonyos magok nemhogy kikeltek, hanem teremhetnek harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést. És azok a termések pont a mi javunkat is szolgálják. Ezért, hogyha bizonyos jó magok nem keltek ki bennünk, ez nem akadályozza meg, hogy mások kikeljenek és termést hozzanak.

Utolsó előtti gondolat, mert nyár van. Ez pedig, hogy nem tudom, ti valamiféle számadást készítettetek-e mondjuk a Covid három évére vonatkozóan? Rájöttem egy pár hónappal ezelőtt, hogy ezt muszáj elvégeznem. És a számadást olyan értelemben gondolom, hogy mi az, ami elveszett az életemben? Mi az, amit elvesztettem? Mi az, ami nem született meg? Mi az, ami már sosem fog megszületni? Mi az, ami már nincs a Covid három éve miatt? És azután mi az, ami született, ami gyümölcsöző, a termés? És tudjátok miért? Ezt elárulom nektek. Az egyik okom az volt, hogy kijövök ide vasárnap, hogy együtt legyünk. És tudjátok, hogy a fejemben mennyire elevenen van, hogy a Covid előtt kik voltatok itt. És hogy milyen sokan, akik a Covid előtt itt voltatok, már nem vagytok itt. És rájöttem, hogy nem tudok igazán ünnepelni és örülni veletek, ha nem gyászolom el azokat, akik valamilyen ok miatt a Covid okán már nincsenek itt. Hát a többségük él és virul, csak nincs itt. És hogy ahhoz, hogy például most megérkezzek én hozzátok, akik nem voltatok itt a Covid előtt, nekem el kell gyászolnom azokat, akik itt voltak, hogy tudjak nektek örülni. Ezért lehetséges, hogy a történetben az is benne van, hogy az ember időről időre egyszerűen csak nem arról beszél, hogy jó és rossz és igaz és hamis, hanem: Ami nem kelt ki, elgyászolom, ami kikelt, megünneplem. Meghívom a többieket is, örüljünk együtt.

És így fordultam az utolsó gondolathoz. Egész lenyűgözőnek tartom ennek a történetnek azt az egyszerűségét, amiben elveszhetnénk abban, hogy kiment a magvető vetni, aztán magunk között szólva, miért úgy vetett, hogy azok a magok a kőre hullottak? Hát vessen már rendesen, tisztességesen! Miért vetette oda a kavicsok közé, meg a bogáncsok közé, meg a tüskés…? Miért úgy vetett? Akkor elborzadunk azon, hogy már a Magvető se tud vetni, már ilyen világ van, nem? Akkor utána dühbe gurulunk, hogy akkor azt mondja meg legalább a magvető, hogy miért az a mag hullott a kövek közé? Magyarázatot kérünk, hogy miért. Most ezt nem akarom tovább mondani.

A történet elmehetne abba az irányba, hogy beleveszünk, hogy a magvető miért így vetett, és miért odavetett, és miért az a mag, és miért nem az a mag, és miért? De Jézus a történetet úgy fejezi be: „Akinek füle van, hallja meg.” Mit hallhatunk meg a fülünkkel? Azt, hogy kétségkívül egy életen keresztül elveszhetünk abban, hogy ez miért volt és az miért nem. Hogy ez miért nem kelt ki, hogy ennek miért nem voltak föltételei, hogy gyerekkoromban miért nem kaptam meg ezeket a föltételeket, hogy fiatal koromban azok a körülmények miért nem álltak rendelkezésre, hogy ebből akkor miért nem lett és miért nem lett úgy, és miért történt így? Nem mondom, hogy fölösleges vagy értelmetlen a múltunkkal foglalkozni, de a súlypont ebben a történetben ott van, hogy nem tudjuk pontosan, hogy azok a magok miért hullottak ide vagy oda, nem tudjuk, hogy miért pont azok a magok hullottak ide vagy oda. Azt sem tudjuk, hogy az a mag miért nem hozott termést, vagy miért pont az a madár és miért pont az. Mi az, amit tudunk? Nem tudjuk azt, hogy miért, nem tudjuk azt, hogy a következményeivel hogyan és mint fogunk tudni élni. De mi az, amit tudhatunk? Hogy mi dönthetjük el, hogy akármi is ért bennünket, és annak akármilyen következménye van a lelkünkben, mi döntjük el, hogy hogyan akarunk cselekedni, és hogy hogyan akarunk élni. Ezt senki és semmi más helyettünk nem dönti el. Ezt mi döntjük el. Azokkal a magokkal együtt, amik sosem kelnek ki, és azokkal együtt, amik kikeltek.

És akkor egy záró történet. Papnövendék voltam, Ausztriából jött egy pap lelkigyakorlatot tartani, magyar származású volt, az összes osztrák papnak ő volt a lelkigondozója. És ez a magyar származású magyar pap a következőt mondja. Ausztriában akkor végeztek egy fölmérést, megnézték, hogy az egyházközségek hogyan működnek, mire van szükségük, mit csinálnak jól, mit nem, mi az a mag, ami kikelt, mi az, ami nem. Találtak néhány egyházközséget, amik olyan bőséges terméseket hoztak, hogy el voltak ámulva. Ezek között volt egy olyan egyházközség, ami úgy virult, hogy hát csodájára lehetett járni. De mi volt az érdekes ebben? Az, hogy ebben az egyházközségben, ami úgy virult, hogy az döbbenetes volt, ott volt szinte a leggyöngébb képességű a pap. Hát olyan… Ez még önmagában nem magyarázza meg, hogy az az egyházközség miért virult, de az már megmagyarázza, hogy volt egy jó mag, amit a magvető elvetett ennek a gyönge képességű sorstársamnak a szívében, és ez a jó mag kikelt, és ez a pap a következőre volt képes: beismerte, hogy gyönge képességű. És miután beismerte, hogy gyönge képességű, nézegette a saját magjait, azt mondja, húha, hát itt sok nem kelt ki. Azt mondja, de az a mag kikelt, amivel be tudom ismerni, hogy sok mag nem kelt ki. És ezért ez a pap a következőre jutott: „Ha én ennyire gyenge képességű vagyok, egész biztos, hogy szükségem van másokra, ahol viszont nagyon sok mag kelt ki.” Úgyhogy ez a pap a lehető legnagyobb alázattal, szerénységgel, mindenféle önigazolás nélkül, meg versengés nélkül, meg én vagyok a pap, tekintély… Nagyon sok embert kért, hogy gyere, segítsetek, mert látjátok, milyen béna vagyok. Ez úgy megtetszett az embereknek, hogy egyáltalán kérték őket, hogy így kérték őket, látták, hogy igaz is. Ezért aztán mindenki ott neki akart segíteni, s ennek okán lett ott termés, százszoros.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)