Mt 18,15-20 - Évközi 23. vasárnap

Az evangéliumban sokkal többről és szebbről és mélyebbről és igazabbról is van és lehet szó, mint amit elsőre meglátunk.

Olvasmány (Ez 33,7-10)

Az Úr ezt a szózatot intézte Ezekiel prófétához: „Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd üzeneteimet. Ha azt mondom az istentelennek: »Istentelen, meg kell halnod,« és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen meghal ugyan vétke miatt, de vérét tőled kérem számon. Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.”

Szentlecke (Róm 13,8-10)

Testvéreim! Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel! Mert aki a másikat szereti, teljesíti a többi parancsot is. Hiszen a parancsok: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, a másét ne kívánd”, és ami egyéb parancs még van, ebben az egyben foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának, mert a törvény teljessége a szeretet.

Evangélium (Mt 18,15-20)

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Vasárnapi beszéd

Kerestem egy közös szálat a mai evangéliumi szakasznak a három része között, és talán így mondhatnánk, hogy ez a közös szál a következő, hogy mindegyik részben van valami, ami sokkal jelentősebb, mint ami az elsőre tűnik. Tehát ott van, hogy menj oda a testvéredhez, de ha odamentél, és nem tudtad gyorsan elintézni, nehogy föladd, mert sokkal fontosabb dologról van szó a testvéredről. Fussál vele még egy kört, fussál egy harmadikat, és amikor az sincs elrendezve, akkor se mondd azt, hogy ő rossz és pusztulat rá, bár vétkezett ellened, és most már egy egész közösség tanúsítja, hogy neked igazad volt, hanem akkor is tekintsd úgy, mint valakit, aki megtérésre szorul. És azután ketten-hárman összejövünk az ő nevében, „Ott vagyok veletek, amit föloldotok, s ott is föl lesz oldva, megtartjátok, ott is meg lesz tartva.”, vagyis mondhatnám a közös szál, hogy itt mindennek – a három történetre gondolok –, valami önmagán túlmutató jelentése és jelentősége van. És innen szeretnék akkor ma este beszélni, mégpedig, hogy nem is csak arról van szó, hogy valami sokkal többről van szó, hanem arról, hogy valami sokkal igazabbról, sokkal szebbről, sokkal mélyebbről van szó, mint azt sokszor, a mi avatatlan pillantásunkkal éppen azt bemérjük. Így lesz akkor egymás után, hogy ahol az ember valamit lát, hogy ott mennyivel sokkal többről és szebbről és mélyebbről és igazabbról is van és lehet szó.

Az első, és ez tulajdonképpen kapcsolódik a múlt vasárnapi evangéliumhoz: Ahol a legtöbb ember vesztest lát, ott lehet, hogy győztes van. Jézusra gondolok. Jézus meghal a kereszten, és a legtöbb ember azt mondja, ott egy vesztes, de van valaki, aki azt mondja, valóban Isten fia volt, ő lát jól.

Második. A legtöbb ember azt mondja: „Ó, kicsi!” Jézus azt mondja: „Aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint Keresztelő János, pedig Keresztelő Jánosnál nem született nagyobb anyák szülöttei között.” Tehát, amit az ember kicsinek lát, Jézus azt mondja, dehogy kicsi, nagyon nagy, sokkal nagyobb, mint gondolnátok.

Következő. Akkor mi azt gondoljuk, hogy ő már úgy kívül van, vagy ők már kívül vannak Isten országán, a szeretet parancsán, vagy a testvériségen, Jézus azt mondja, dehogy vannak kívül, hát ők is belül vannak. A tékozló fiú története; a testvér azt gondolja, hát az én testvérem már kívül van. Azt mondja: „Azonnal hozzátok a borjút, a gyűrűt, a köpenyt!” – belül van. És a magyarázat is erről szól, hogy a korabeli hallgatóság azt gondolja, kívül van, és Jézus azt mondja, nincs kívül, belül van, mert ő is Izrael elveszett gyermeke, és azonnal vigadnunk kell, mert elveszett, de megkerült, meghalt, de föltámadt. Mikor mi azt gondoljuk, hogy ellenség, Jézus azt mondja, dehogy ellenség, embertárs, hát embertárs. Ki a másik embernek az embertársa vagy testvére? Az irgalmas szamaritánus története. Na ugye, akkor, Uram! Mikor nem fogadják be Jézusékat Jeruzsálembe haladtukban: „Küldjük le rájuk az isteni nyilát!” Az micsoda? Fogalmatok sincs, miről beszéltek. Azok nem ellenségek, hanem az embertársaitok.

Következő. Mikor mi azt gondoljuk, idegenek, Jézus azt mondja, és Jézus tanítványai azt látják, dehogy idegenek, hanem hát testvérek. Mikor kilencszáz évvel Jézus föltámadása után XXIII. János pápa elment a római zsinagógába, a következőképpen köszöntötte az ott lévőket: „József vagyok, a testvéretek.” Így köszöntötte őket. Tehát ahol hétköznapi szemmel azt mondanánk, hogy idegenek, ott azt mondja, dehogy idegenek, testvérek. Valamire azt gondoljuk, hogy ez jelentéktelen, há’, Jézus szemében egyáltalán nem jelentéktelen, nemcsak, hogy ahogy a kicsinyekről beszél újból és újból, hanem ahogy azt mondja, ha a legkisebbnek egy pohár vizet adtok olyan, mintha nekem adnátok. Akkor annak a pohár víznek, meg amit adtok, meg akinek adjátok, ott mind sokkal többről van szó, mint akiről, meg amiről ti gondolnátok, csak talán úgy elsőre. Nem jelentéktelen, hanem nagyon jelentős. A víz is, az adás is, meg az a kicsi is.

A következő. Mi azt gondoljuk, hogy éppen valami emberi találkozásban vagyunk benne, és Jézus azt mondja: „De hát Isten országa ott van köztetek.” Nemcsak emberi találkozás az, hanem éppen Isten országának valamiféle megnyilatkozása. Mikor mi azt gondoljuk, meghalt, akkor Jézus tudja, hogy él, hogy él és hogy élek. Ezt gondolja a kicsi lányról, ezt gondolja Lázárról, és ezt gondolta saját magáról is. „Majd azt fogjátok gondolni, hogy végem van. Előre megmondom nektek, nincs végem.”

Következő. Amikor azt gondoljuk, hogy magunk vagyunk, akkor Jézus azt mondja, dehogy csak magatok vagytok! Hát közöttetek vagyok! Most sem egyszerűen, csak most így mondanám, hát eljöttünk valami összejövetelre, hogy úgy együtt legyünk.

Mondom a következőt, mikor az ember csak egy embert lát, Jézus azt mondja, hogy „Hát, Isten fia.” Hát óvatosan mondja, de sokan vannak, akik fölfedezik, és amikor aztán a föltámadása után Tamás hirtelen rájön, hogy ki Jézus, akkor azt mondja „Én Uram, én Istenem.” Az avatatlan szem csak egy embert lát, mi pedig sokkal többet látunk, mint csak egy ember. Amikor azt gondoljuk, hogy ez nem más, csak néhány szép, igaz vagy értékes szó, mi már pontosan tudjuk Jézus nyomán, hogy az nem néhány színes, értékes szép szó, hanem kinyilatkoztatás, hogy Isten üzenete az ember számára. Amikor azt gondoljuk, hogy egy názáreti ács, akkor Jézus azt mondja, hát talán nemcsak egy názáreti ács, és mi keresztényként tudjuk, hogy nem csak egy názáreti ács, hanem a világ megváltója. Amikor azt gondoljuk, hogy e világi események között vagyunk, háború és béke, jó és rossz, akkor Jézus azt mondja, sosem csak emberi és történelmi események között vagyunk, hogy azokban próbáljunk tájékozódni, ez itt most sokkal több, mint történelem; üdvösségtörténet. Ez itt az üdvösségünk története, és amióta ember az ember, az üdvösség történetében vagyunk, nemcsak valami profán és evilági történetben. Amikor az ember azt látja a másikról, hogy ez egy ember, Jézus azt mondja: „Hogy vagy képes csak egy embert látni egy másik emberben? Isten gyermeke és az én testvérem, és a mennyei Atyám teremtménye.” Nem csak egy ember. Amikor mi azt mondjuk, hát mulandó, még a mester is harmincnéhány év, és akkor ennyi, pedig hát azt gondoltuk, ő váltja majd meg… Hát akkor Jézus azt mondja: „Dehogy mulandó. Maradandó és örökérvényű.” Beleértve a szavaink, a tetteink, a gesztusaink, a cselekvésünk.

Következő. Olyan gyakran gondolhatjuk azt, hogy újból és újból helyzetekről döntünk, s helyzetekben próbálunk helyt állni. Jézus pedig azt mondja, nem, az ember nem az életében, nem helyzetekről dönt, alapvetően csak és kizárólag, de az üdvösségünkről hozzuk a döntéseket, azok nem egyszerűen csak helyzetekről (szólnak), most így legyen, vagy úgy legyen.

És akkor most egy lépés még, és utána. És így érünk el oda, hogy hát, amikor itt a legtöbben azt mondják, hogy egy kis kenyér, meg egy kis bor, messze túllátunk ezen, és azt mondjuk, Krisztus teste és vére. És ezért mindannyian, akik vasárnaponként eljövünk, tulajdonképpen ezt az érzékenységünket újból és újból, már azzal is elevenen akarjuk és tudjuk tartani, ahogyan idejöttök és azt mondjátok, ő Krisztus teste, hogy úgy van, hogy messze több és messze értékesebb és gyönyörűbb és szebb, mint ahogy csak úgy a hétköznapi pillantásunkkal gondolnánk és értenénk.

Na, ez volt ennek a beszédnek a nagyobbik része, de van még egy kisebbik. A kisebbik, hogy nem merem azt mondani, hogy ez volt a bevezető, mert az durván hangozna, de nem is az volt. Mindebből szeretnék most öt gondolatot még kikristályosítani, hogy akkor, ha az evangéliumot a mai három történet kapcsán tudjuk úgy látni, hogy mind a három történetben Jézus azzal kopogtat be hozzánk: sokkal több, sokkal nagyobb, sokkal jelentőségteljesebb, hogy akkor ebből mi következik számunkra az Isten országa szempontjából?

Nagyon szeretek egy kutatást, érdekes, hogy kutatásokat is lehet szeretni. Ezt a kutatást Edward De Bono, a gondolkozáskutatás amerikai atyamestere publikálta, de egy angol kutatás és ő is hivatkozott rá. Ebben a kutatásban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy amikor az emberek töprengenek, gondolkoznak és nyűglődnek, hogy mi hogy van, és próbálnak jó következtetésekre, eredményekre jutni, megoldásra, akkor ha ez nem sikerül nekünk, a téves következtetéseinknek milyen közös vonásai vannak? És már mutatom is. Kiderült az, hogy gondolkodhatunk, töprenghetünk, elmélkedhetünk, nézhetjük, szempontok akármeddig, ha ez a három dolog jellemzi a gondolkozásunkat, akármennyit gondolkodunk, és ha szabad így mondanom, akármilyen okosak is vagyunk, téves következtetésre fogunk jutni, és ez a három dolog a következő: szűklátókörűség, énközpontosság és rövid távú gondolkozás. Lehetünk akármilyen okosak és nagyszerűek, ha szűklátókörűen, rövid távon és énközpontúan látunk és gondolkozunk, kicsinyek maradunk nagyon az Isten országa szempontjából.

És akkor nézzük ezt az öt gondolatot, az első így szól, hogy ezért Isten meghívott bennünket, hogy lássunk túl magunkon. Hát na, ez mekkora közhely, te jó ég! De akkor egy kicsit hadd cifrázzam ezt. Tehát akkor az első lépés, túllátok magamon. Második lépés, túllátok a családomon, de látom magam, csak képes vagyok túllátni rajta. Látom a családomat, nagyra értékelem, dobog a szívem értük, de túl is látok rajtuk. Látom, mondjuk az egyházam, a felekezetem, a gyülekezetem, a közösségem, a csoportokat, amikben annyira jólesik lenni, de túl is látok rajta. Látom a hazámat, látom a nemzetemet, az országomat és dobog érte a szívem, de azért túl is látok rajta. Látom ezt a Föld nevű bolygót, az egész emberiséget, de azért remélem, túl is látunk rajta. És az ember Jézus által arra kapott meghívást, hogy ezt mind lássa, mind nagyra értékelje, de végül lássa meg Isten országát magában is és a családban is. Megint nem mondom ezt végig.

Tudjátok, akkor döntöttem el, hogy meg kell műttetni a szememet, amikor már nem láttam jól messzire. Énvelem is úgy volt szerintem, mint sokatokkal: öregszeműség. Ugye ez az, amire maga a kifejezés bosszantó. Hát ez az, amire már nem lehetne valami más nevet adni? Nem, így hívják. Hát, amikor már mondjuk hármas volt közelre, de mikor már messzire se láttam, arra jutottam, hogy így nem tudok élni. Közelre nem látok, na jól van, de hogy messzire! Tehát az első gondolat így szól: önmagamon és önmagunkon túllátni. Látni közelre, látni messzire, s egészen ellátni Isten országáig.

Második, hogy mindez, amit teszek, és ahogy cselekszem, annak önmagán túlmutató jelentősége van. Mindennek azon a helyzeten, pillanaton, kapcsolaton, találkozáson, érzésen, vágyon, szükségleten túlmutató jelentősége van, amikor az édesanya, mikor a kicsi csecsemője sír, odamegy, és fölveszi, és megnyugtatja, és édesgeti, és babusgatja, becézgeti, akkor nem csak azt az egy helyzetet oldotta meg, hanem adott valami nagyon fontos üzenetet annak a kicsi babának, hogy nem vagy egyedül, hogy az élet nem szörnyű, hogy az ember találhat rá másokra, hogy van segítség, hogy van oltalom. És na, hogy most is kereszteltem két kicsi babát, hát édesek, na! De amikor az anyukájuk majd szereti őket, és az anyukájuk majd újból és újból elmondja: „Gyere, csöppségem, kicsi szálam!”, az én nagymamám azt mondta: „Gyere, rezedám!” Tulajdonképpen meg kéne néznem ma az interneten, mi is az a rezeda? Hát, mikor azt mondta, hogy rezedám, olyan kedvesen mondta, arra gondoltam, hogy biztos valami klassz dolog. Akkor még nem volt internet, hogy tudjam, mi az, hogy rezeda. „Gyere ide, édesem, rezedám!” Na, hát akkor nemcsak az történik, hogy a nagymamám szeret engem, hanem az is történik, hogy amikor majd mondjuk a hitoktató néni, vagy a pap bácsi elmondja hétévesen, vagy ötévesen, vagy akárhogy, hogy Isten szeret minket, akkor nekem majd eszembe jut a nagymamám. Hát mi az, hogy szeret? És akkor eszembe jut a nagymamám, aki odajött, és azt mondta, hogy sütöttem almás pitét, és gyere ide, virágszálam-rezedám. Hát akkor, amikor megsütötte a nagymamám az almás pitét, üzent Isten szeretetéről, akkor is, ha nem gondolta, hogy ez történik, de üzen. Mert ettől kezdve fogom tudni, hogy mit jelent, hogy Isten szeret. Eszembe jut a nagymamám, az almás pite, meg a rezeda, amiről továbbra se tudom, hogy mi, de ha kedvesen mondják, az jól esik. Na, megyek tovább. Ez volt a második.

Harmadik, hogy ezért akkor szeretnénk túllátni, hogy mi az életünknek a jelentősége Isten országa szempontjából? Hát tudjuk mérlegelni az életünket, a döntéseinket, az életutunkat ilyen szempontból és olyan szempontból, az egészség szempontjából, a pénzkereset szempontjából, a karrier szempontjából, a kapcsolatok szempontjából, a boldogság szempontjából. Mi a jelentése és jelentősége az életemnek Isten országa szempontjából? És így rácsodálkozhatunk arra, hogy amire azt gondoltuk, hogy az nagyon fontos dolog, tulajdonképpen szinte semmit sem számít, mert Isten országában semmit sem számít, hogy a legtöbben, az a legtöbb dolog, most így mondom, amiért veszkődünk egy életen keresztül, Isten országa szempontjából semmit sem számít. Viszont, ha túllátok azon, és meglátom, mennyi minden számít nagyon sokat Isten országa szempontjából.

Következő, ez már az utolsó előtti. Ezért meg vagyunk hívva, hogy a lehető legtágabb összefüggésekben gondoljuk el a saját történetünket. Nem csak az egyéni boldogság vagy siker szempontja, nem csak a családtörténet, nem csak a hazám, nem csak az emberiség, nem csak politikai, gazdasági és egyéb összefüggésekből, hanem mi a legfontosabb összefüggés számunkra? Isten országa. Hogy mindaz, amit teszünk és ahogy élünk, milyen összefüggésben és jelentésben és jelentőségben van Isten országa szempontjából. Ezért, ha szabad így mondanom, most még sarkosabban mondom, biztos, hogy nem az összeesküvés-elméletek, a globális összeesküvés-elméletek a végső és legtágabb összefüggései annak, amiben érdemes gondolkozni, hanem Isten országa.

És akkor a záró gondolat pedig így szól, hogy nagyon érdemes tehát akkor a halálunkon túlra tervezni. Akkor meg vagyunk hívva arra, a kereszténységnek egy alapvető üzenete, hogy tervezzünk a halálon túlra, legyenek halálon túli életcéljaink, és hogy ezért a lehető legtágasabban éljük azt az életet, ami állandóan próbál majd beszűkíteni és beszippantani, és az embernek az a lehetősége például, hogy eljövünk vasárnap, fölemeljük a tekintetünket és találkozunk a világ Üdvözítőjével.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)