Lk 1,26-28 - Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

„Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg.”

Olvasmány (Sir 24,23-31)

Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye. Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel. Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak. Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.

Szentlecke (Gal 4,4-7)

Testvéreim! Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!” Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.

Evangélium (Lk 1,26-28)

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”

Vasárnapi beszéd

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, fő védőszentje. Az ünnephez kapcsolódóan szeretnék néhány gondolatot szólni. Először is talán feltehetjük ezt a kérdést, hogy miért is ez az ünnep és miért is Mária? És hogy sokaknak miért esik annyira jól az imádságukban Máriát megszólítani? S eszembe jutott az az élményem, amit már én mondtam, tudom, de most majd innen szeretnék elrugaszkodni, hogy egy fiatalembernek, aki nagy szegénységben élt, adtam egy kis pénzt, és akkor egy pár lépést eltávolodott, és aztán visszafordult, és azt mondja nekem, hogy „Feri atya, tudja, miért szeretem én magát?” Hát honnan tudhattam volna? Ezért hát ránéztem, hogy elárulja, s elárulta. Azt mondta: „Azért, mert maga félig-meddig ember is.” Ennél nagyobb dicséretet keveset kaptam, én ezt úgy az első ötben tartom. És miért akartam innen eldobbantani? Azért, mert ugye ő megélhette azt a maga kiszolgáltatottságában, a velem kapcsolatos ismeretlenségében és a rászorultságában, hogy még egy paphoz se könnyű fordulni, még akkor se, ha valaki azt gondolja, hogy talán ő még úgy hivatalból, tehát ha nem is elég rendes magától, hát talán hivatalból rendes lesz majd. Szóval már az is ugye egy, mondjuk így, egy alá-fölérendelő helyzetet teremt, hogy valaki mondjuk kiszolgáltatott, vagy bajban van, és a másik meg éppen bizonyos képességek birtokában van. Tehát már ez is tulajdonképpen egy alá-fölérendelő helyzet, és aztán már az a két szerep se könnyű, hogy valaki éppen most a szegény ember szerepében van, a másik meg éppen, akinek van, abban a szerepben van. Szóval nem is akarnám ezt hosszabban mondani.

A legegyszerűbb helyzetekben is átéljük azt, hogy miközben emberként mellérendelő viszonyban vagyunk, mert két ember találkozik, az ugyanott történik, de közben a szerepek, közben a helyzetek sokszor létrehozzák ezt a kissé vagy nagyobban alá-fölé rendelő szituációt, még akkor is, hogyha ezt valaki nem szándékolja, de valahogy akkor is ez benne van a helyzetben. És akkor Máriával kapcsolatban van egy ilyen élményünk, hát azért ő csak ember, hát olyan, mint mi, hát hogy vele kapcsolatban talán sokkal kevesebb bizonytalansággal, szorongással, aggodalommal fordulhatunk valakihez. Mert persze, hogy tudjuk, hogy Jézus, meg tudjuk, hogy a Teremtő Isten, meg a Szentlélek. De hát azért rögtön jön a következő gondolatunk, hogy hát azért na, szóval, jó, tudjuk, hogy Isten emberré lett Jézusban, de hát, mh… Na most akkor ez a bevezető gondolat.

A második. Nem tudom, van-e élményetek, mikor külföldön járunk, és akkor az a tapasztalatunk, hogy csak azért picit olyan idegenek vagyunk itt. Hát emberek vagyunk úgy, mint a többiek, de azért csak azért, úgy a nyelv és a kultúra és a többi. És akkor egyszer csak találkozunk egy magyarral, és úgy megkönnyebbülünk. Jaj, de jó! Érti a szavamat, érti a nyelvemet, érti a kultúrámat. És tulajdonképpen fogalmunk sincs, hogy az a másik kiféle, miféle, de mégiscsak valahogy szinte magunk se tudjuk, miért, közel érezzük magunkat hozzá.

Aztán a következő, hú, vagy húsz évvel ezelőtti történet. Kimentem Németországba venni egy öreg Toyotát, és sikerült megvennem az öreg Toyotát. S kedvesek voltak ott a házigazdák, egy német családra gondoljatok, akik hát azt mondták, hogy most már az ügyeket nem tudjuk itt elintézni, ezt csak másnap reggel, meg délelőtt tudjuk, és ezért ők kedvesen meghívtak arra az éjszakára, meg még adtak vacsorát is. És hát nyilván miután én egy öreg autót vásárolni mentem ki, hát ez adta a témát, hogy akkor az autók összekötnek minket. És ahogy beszélgettünk erről-arról egyszer csak azt mondja ott az eladó, odamutatva az egyik helyre, ahol éppen valamelyik családtag ült: „És képzeld el, hogy néhány évvel ezelőtt ezen a széken Sebastian Vettel ült.” A hölgyek kedvéért mondom, ha ez nem okoz esetleg valamiféle lenézést, vagy ilyesmit, hogy ő egy Forma-1-es autóvezető világbajnok, többszörös is. És úgy annyira bennem van egy húsz évvel ezelőtti élmény, hogy azt mondta, hogy „Ezen a széken itt az a világbajnok ült.” És tényleg, én is ahogy ültem ott a mellette lévő széken, úgy na, úgy éreztem, ez valahogy számított nekem is. Még ha nem is az én székemen ült Sebastian Vettel, de nem messze ült oda.

Na most akkor a következő, hogy biztos, hát láttunk már olyan filmet, hacsak nem éltük meg mi magunk, hogy elmegyünk a hivatalba ügyet intézni. És ahogy elmegyünk a hivatalba, ott is úgy hirtelen föláll ez az aszimmetrikus helyzet, hogy én vagyok, akinek van valami ügye, és a másik meg intézi. Hát azért ez csak egy kiszolgáltatott helyzet. Nekem az az én ügyem, és akkor hogyan lesz majd itt az intézés? És ugye hány és hány filmnek a visszatérő motívuma, hogy a kiszolgáltatott ember ott áll, vagy ül, vagy szorong, vagy feszeng, és az ügyintéző azt mondja, hogy „Ezt kérem nem lehet.” S ő ennek a kiszolgáltatott és feszengő, szorongattatott helyzetben lévő hölgynek mondjuk, úgy a következő gondolata támad: „Én értem, hogy nem lehet, de hát ön is egy anya, úgy, mint én. Úgyse megy?” És ezeknek a jeleneteknek nem egyszer ugye az a kimenetele, hogy hirtelen az ügyintéző arra jut, hogy tényleg nem csak ügyintéző. Hogy tényleg ügyintézőként nem biztos, hogy megy, vagy ügyintézőként az csak egy év múlva megy, de tulajdonképpen anyaként lehet, hogy holnapra is meglesz. Én ezt nem akarom minősíteni, hogy az protekció, vagy nem, vagy mennyiben, ezt nem akarom minősíteni, pusztán csak a helyzetet szeretném idehozni, hogy az emberben mennyire ott van ez, hogy anyaként szólok egy másik anyához, és anyaként egy másik anya talán, vagy mélyebben és másképpen is pontosabban érti azt, amit mondok. Akkor nemcsak egy kliens vagyok, és ő nemcsak egy ügyintéző. Hát, na.

Következő szösszenet és utána most már egyre inkább a lényegi mondanivalóknál leszünk, hogy nem tudom, volt-e azért már olyan élethelyzetetek, mikor nagyon betegek voltatok, amikor a gyereketek nagyon beteg volt, amikor az édesanyátok nagyon beteg volt. Szóval, amikor úgy megrettentünk attól, hogy hűha, hogy itt nagyon-nagyon rosszra is fordulhatnak a dolgok a mi emberi számításunk és gondolataink szerint. Mondhatnánk azt, hogy hűha, ez itt nagyon kétesélyes. Amikor covidos voltam, volt egy-két olyan pillanatom, amikor mondjuk úgy éreztem, hogy ez itt nagyon kétesélyes. És meg kell nektek mondanom, hogy eszembe jutott Mária. Hát annyira kétesélyes, hogy hát mondhatnánk, hogy úgy mindenki eszembe jutott, akiről azt gondoltam, hogy tudna segíteni. Az emberi természet már csak ilyen, mikor úgy vagyunk, akkor tényleg mindenki eszünkbe jut. Azt gondolnánk, hogy talán majd ő.

És így a következő, hogy de miért, miért ő jut eszünkbe? Mert közben meg ott az imádságaink is bátorítanak bennünket arra, hogy „Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg.” Talán neked van erőd és van talán hatalmad, mert nem elég az, hogy csak úgy értesz, meg hogy mellérendelőek vagyunk, meg ember, ember, és anya, és anya, hanem ott valami több is van, nem? Hát van erő, és van hatalom, és… Nem tudom, hát nehogy megbotránkozzatok ezen. Állandóan, amikor megy ez az imádság, hogy „Hol már ember nem segíthet…”, egy kedves ismerősöm jut eszembe, aki a következőt mondta: „Te, tudod Feri, hát gyerekkoromban is ezt imádkoztuk, hogy «Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg.» Én nem tudom, hány éven keresztül töprengtem ezen, és nem mertem megkérdezni, mert mindenki annyira természetesen imádkozott, hogy milyen az a Holmár ember? Hogy ki az a Holmár ember? És aztán úgy tanultam az iskolában, hogy ez a sehonnai bitang ember, ez volt úgy az egyik, meg ez a Holmár ember.”

De tényleg, az ember átéli azt, hogy hát pont a bajban lehet, hogy olyasvalakibe szeretnék kapaszkodni, aki egy picit erősebb, mint én. Kicsit többet tud, mint én, vagy kicsit nagyobb hatalma van, mint nekem. Honnan van Mária hatalma? Miért hozzá fordulok? Nem azért, mert pusztán csak az ő emberi ereje, vagy az ő emberi hatalma volna az, ami engem erre bátorít, és a bizalmamat fölszítja, éppen pont fordítva. Olyan értelemben pont fordítva, hogyha van valaki, akire azt mondhatnánk a Szentírás tanúságtétel alapján, hogy hát nem látjuk, hogy bármiféle hatalommal rendelkezett volna. Nem rendelkezett semmiféle hatalommal. Sőt, még annyi hatalommal se rendelkezett, mint az emberré lett Isten. Mert mondhatjuk, hogy Jézus sem lett evilági hatalmasság, és nem lett evilági király, és az összes többi, de azért betegeket gyógyított, de azért holtakat föltámasztott. Máriának ebből a szempontból az égvilágon semmivel nem volt több hatalma, mint a legkisebb embernek is közülünk. És ez bátorít, mert közben pedig tudjuk, hogy miközben olyan kicsi, mint én, aközben az ereje és a hatalma abból fakadt, hogy üdvözült, abból fakadt, hogy Isten közelében van, abból fakadt, hogy befogadta Istent, abból fakadt, hogy közvetíteni képes Istent. Abból fakadt, hogy át tudta és át tudja adni Isten szeretetét, üdvözítő erejét, jó szándékát és megmentő akaratát. Hogy ez az a hatalom és erő, amihez joggal gondoljuk, hogy ilyenkor fordulhatunk, nem pusztán csak Máriának a személyes ereje és hatalma.

Azt is mondhatnám, hogy ami bátorít bennünket, az egyrészt az, hogy nagyon közel vagyunk valakihez, akivel kapcsolatosan az a gondolatunk joggal, hogy ő nagyon közel van hozzánk. Az emberségében, együttérzésében, megértőségében, a segítőkészségében. Más pedig, hogy ő képes azt az erőt közvetíteni, ami hatalomra és erőre szükségünk van, mégpedig ennek a hatalomnak és az erőnek mi a logikája? Az, hogy ez egy üdvösséget hozó hatalom és erő. És így akkor tulajdonképpen mit is teszünk és mit is gondolhatunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya? Azt, hogy akkor tudjuk, hogy ő a hatalmával és az erejével, mi pedig a bizalmunkkal egy olyan valakihez fordulunk, aki nem elsősorban és főképp nem kizárólag a mi evilági céljaink és álmaink megvalósítója, vagy pedig az evilági szenvedéseink enyhítője. Mind a két területen fordulhatunk hozzá, de tudhatjuk azt, hogy ő annál sokkal több. Tehát amikor azt mondom, Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya, nem pusztán az evilági törekvéseink segítőjéhez fordulok; álmok és célok, vagy a szenvedések enyhítése.

És miért fontos ezt kimondani? Azért, mert a hitünkben nagyon fontos, hogy Mária ne váljék eszközzé. Ő nem valaki, akinek a hitünkben valamilyen szerepe vagy funkciója van. Ez akkor nagyon hasonló lenne ahhoz, hogy amikor a nő ránéz a férfire, és azt mondja, ez a férfi csodálatos, és a férfiben azt a valakit látja, aki majd őt boldoggá teszi. Akkor hol van a személy? Vagy a férfi, amikor ránéz a nőre, és azt mondja, ebben a nőben azt látom, hogy ő majd képes lesz nekem egy boldog és meleg családi fészket teremteni. Hát akkor már nem is látja őt, hanem csak valakit lát, akinek bizonyos funkciókat ad, és akkor, hogyha eszközként ezeket beteljesíti, akkor talán még majd szeretni is fogja őt. Megtehetjük ezt Máriával, de többet érdemel. Ha most ünnepeljük Máriát, akkor nem az evilági álmaink, céljaink, vagy éppen a szenvedéseink enyhítésének az eszközeként ünnepeljük őt, hanem egy olyan rendkívüli személyként, akihez pont ebben a formában érdemes fordulni, valaki fordul valakihez.

Eltöprengtem azon, hogy amikor Máriához fordulok, mint Magyarok Nagyasszonyához, és nyilván mondhatom többes számban, fordulunk, mint Magyarok Nagyasszonyához, hogy létezik-e olyan ünnep, hogy Szűz Mária Katolikusok Nagyasszonya? Ilyen ünnep nincs. Szóljatok, ha van! Szerintem Szűz Máriának, mint katolikusok nagyasszonyának ünnepe nincs. Ez mit jelent? Hogy Szűz Mária minden magyar ember nagyasszonya. A tanyákon élők nagyasszonya, a falvakban élők nagyasszonya, a községekben élők nagyasszonya és a városokban élők nagyasszonya, a nagyvárosokban élők nagyasszonya és a határon belül élő magyarok nagyasszonya, s a határon túl élő magyarok nagyasszonya. A négykézláb járók nagyasszonya és a tipegők nagyasszonya, a futkorászó gyerekek nagyasszonya, és a sétáló és futó felnőttek nagyasszonya, de a kerékpározók nagyasszonya is, és aztán a rollerezők nagyasszonya, a motorbiciklizők nagyasszonya és a tömegközlekedést használók nagyasszonya, az autót vezetők nagyasszonya, a busszal közlekedők nagyasszonya. Feri, hagyd abba! Szóval Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya. Ezért, ha én magamban vagy úgy együtt hozzá fordulok, akkor lényegileg egy olyan valakihez fordulok, aki mindegyikünk nagyasszonya. Ezért, ha én úgy akarok hozzá fordulni, ahogy ma ezt ünnepeljük, akkor mint minden magyar nagyasszonyához fogok fordulni. Ebből mi következik? Az, hogy Mária úgy a fő védőszentünk, pátrónánk és nagyasszonyunk, hogy őt nem tudjuk mi kisajátítani magunknak, sem magamnak, sem magunknak.

Ugye ennél rövidebb evangéliumi szakasz nem nagyon van. Volt három sor. Elérkezett Názáretbe Gábriel angyal. És ha valaki volt már Názáretben, ott abban a gyönyörű bazilikában, akkor tudhatjuk azt a történetben, hogy ott vannak csodálatos üvegablakok, számtalan nép ajándékozott ebbe a gyönyörű bazilikába egy üvegablakot, mindegyik az angyali üdvözlet jelenetét ábrázolja. De mi a szép benne? Nyilván önmagában a jelenet is gyönyörű, de ami igazán szép, hogy azon az üvegablakon, ahol hát Gabriel angyal köszönti Máriát, és azt a japánok ajándékozták, Mária úgy néz ki, mint egy japán. A kínai ablakon teljesen úgy néz ki, mint egy kínai hölgy. Az indonézen úgy néz ki, mint egy indonéz, és így folytathatnám, és ott megjelennek az afroamerikai Máriák, a sötétebb bőrű Máriák. Hát miért? Hát mert éppenséggel átmegyünk itt az országhatáron akármerre, és minden nép azt mondja, hogy „Mária, lengyelek nagyasszonya. Mária a szlovákok nagyasszonya.” És ezt elkezdhettém folytatni a sort. Tehát amikor én Máriához, mint Magyarok Nagyasszonyához fordulok, akkor egy olyan valakihez fordulok, aki mellett lévő népek ugyanígy fordulnak hozzá.

Aztán ha én úgy imádkozom hozzá Máriához, mint Magyarok Nagyasszonyához, akkor tudom, hogy egy alapvetően az Isten kapcsolatomat és az üdvösségemet segítő valakihez fordulok. Hogyha valamilyen ügyemben érdemes hozzá fordulnom, akkor tulajdonképpen ebben.

A következő gondolat, hogy tulajdonképpen akkor érdemes megsejtenem azt, hogy az ünneplésem engem is kötelez. Tulajdonképpen kötelez bennünket a saját ünneplésünk. Mégpedig, hogyha azt akarom, hogy… és erre vágyom és ez van a hitemben, hogy azért fordulok Máriához, mert ő megértő velem, hát azért, mert ő érti, mi van velem. Megérti, hogy mi van velem, fölfogja, hogy mi van velem, magyarázni se kell, szavak se kellenek, mint ahogy a csecsemő nem szól az anyjához, mert még olyan pici, de az anyja érti őt. Amikor imádkozok Máriához, vagy Márián keresztül Istenhez, mi történik? Hogy egy olyan valakiként imádkozom a magyarok Nagyasszonyához, hogyha én megértem, hogy ez az ünnep kötelez, és azt mondom, egy olyan valakihez imádkozom, aki mindegyikünket megérti, hogy én megértő legyek minden magyar embertársammal. Ha én Máriához, mint a Magyarok Nagyasszonyához imádkozom, mert ő megért minden magyar embert, akkor ebből az fakad számomra, hogy kidolgozzam magamban azt, hogy hogyan tudok megértő lenni minden magyar embertársam felé. Ha azért fordulok Máriához, mert ő együtt érző, mert van anyai szíve, akkor ha az ünnep kötelez, márpedig kötelez, akkor ebből az fakad, hogy kidolgozzam az együttérzésemet és a segítőkészségemet mindenki felé, aki lehet, hogy egyáltalán nem együtt érző énvelem, vagy egyáltalán nem segítőkész énvelem.

Ha ez az ünnep kötelez és én ünnepelni jövök, akkor ez azt jelenti, hogy egy olyan valakihez fordulok, aki a hatalmával és erejével minden magyar embernek a fő védőszentje, akkor ez számomra azt jelenti, hogy minden erőm és hatalmam, ami adatott, hogy azt igyekszem bármelyik magyar embertársam javára, az ő boldogulására, jólétére és jóllétére és üdvösségére fordítani, mert úgy imádkozom hozzá, mint Magyarok Nagyasszonyához.

És a záró gondolat így szól, hogy hát akkor, ha őhozzá azért fordulok, mert több ereje és hatalma van, mint nekem, akkor főképpen azt kérem tőle, hogy a hatalmával és az erejével, akármi is történik velem és velünk, segítsen bennünket közel Jézushoz, közel a Szentlélekhez és közel a Teremtő Istenhez. És ha én hozzáfordulok, mint Magyarok Nagyasszonyához, akkor azt tudhatom, hogy ő ezt hogyan csinálta, amikor itt két székkel odébb ült, hogy ő azt úgy csinálta, hogy azzal a hatalommal és erővel, ami semmivel sem nagyon volt több, mint a mienk, azzal a hatalommal és az erővel azt tette, hogy magába fogadta Istent. Átadta magát Istennek.

Ezért, ha ez az ünnep ünnep számomra és kötelez, akkor azt a hatalmat és erőt akarom használni, ami lehetővé teszi bennem azt, hogy én Istent magamba zárjam, magamba fogadjam és magamba öleljem. Ez az ember nagy ereje és hatalma. Hogyha van védőszentünk, akinek az ereje és hatalma nem törik meg, az azért van, mert a hatalmát és erejét, ami van, arra használta, hogy Istent befogadja, és aztán ez az Isten rajta keresztül mindenki javára lehessen.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)