Mt 22,15-21 - Évközi 29. vasárnap – A missziók vasárnapja

„Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak.

Olvasmány (Iz 45,1.4-6)

Az Úr így szól fölkentjéhez, Küroszhoz, akinek megfogja jobbját, hogy színe előtt meghódolásra bírja a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte a kapukat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva: „Szolgámért, Jákobért, és választottamért, Izraelért szólítottalak neveden. Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más. Rajtam kívül nincs más Isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más. Én vagyok az Úr, és senki más.”

Szentlecke (1Tessz 1,1-5b)

Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban: Kegyelem nektek és békesség! Mindenkor hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelen gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy választottak vagytok! Hiszen az evangéliumot nem csak szóval hirdettük köztetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel!

Evangélium (Mt 22,15-21)

Abban az időben: A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.

Vasárnapi beszéd

A farizeusok összejönnek, és megtanácskozzák, aztán küldöttséget menesztenek, összefogva a Heródes-pártiakkal, és megvan a terv, és ott van a kigondolt kérdés, és ott van ez a helyzet. És ha azt a kérdést tennénk föl most magunk számára, hogy szerintünk ez a találkozás Jézus és ezek között az emberek között mikor kezdődik? Naivan mondhatnánk azt, hogy hát nyilván valamikor akkor kezdődik, amikor összeülnek, és kigondolják, és megvan a stratégia, és megvan a kérdés, és akkor odamennek. Hú, hát milyen komoly előzménye van ennek a találkozásnak. Hát csak a végére tulajdonképpen ott marad ez az egy kérdés, az egy mondat, a válasz. Nem hinném, hogy így van. Meglátásom szerint ez a találkozás abban a pillanatban kezdődik, amikor a kérdezők elcsodálkoztak. Addig nincs köztük találkozás. Persze fizikailag együtt vannak, ez egy tér, egy helyzet, ezt értjük; nincsenek találkozásban. És pont azért nincsenek találkozásban, mert ott van a stratégia, hogy hogyan akarják és mint akarják, majd manipulálják, majd ők kitalálják, és majd ez lesz a válaszuk, így fogjuk, és úgy; nincs találkozás. De abban a pillanatban, amikor Jézus hozza ezt a zseniálisan eredeti és kreatív megoldást. „Kié ez a pénz? Ki van rajta? Akkor a császárnak, akkor az Istennek…” Ahogy mondja a szentíró, elcsodálkoztak rajta.

Most abban a pillanatban, amikor a kérdezők elcsodálkoznak, egyszer csak már ők is ott vannak. Abban a pillanatban, ahogy ezt szoktuk mondani, már nemcsak Jézus van az „itt és most”-ban, hanem a kérdezők is ott vannak az „itt és most”-ban. És az az érdekes, hogy mikor megérkeznek az „itt és most”-ba, tulajdonképpen most kezdődhetne el a találkozás. Most van az a helyzet, hogy valami történhessék végre kettejük között. És hogy milyen, hát megrendítő és elgondolkoztató, amikor elcsodálkoznak, és végre van egy valódi, egy eredeti, egy igaz helyzet Jézus és a kérdezők között, akkor az elcsodálkozás után fogják magukat és elmennek. Ez a találkozás addig a két másodpercig tart, amíg csodálkoznak. És aztán amikor mennek el, ki tudja, hogy hogyan megy bennük, mire visszaérnek a megbízóikhoz, már régen kitaláltak rengeteg mindent, és már megint nincsenek az „itt és most”-ban.

Erről szeretnék beszélni, mégpedig, miután missziók vasárnapja, van ebben az összefüggésben. Hogyha most Jézust úgy látjuk, mint akinek küldetése van a mennyei Atyától, és ezt a küldetést nem téveszti szem elől, akkor nem mondhatnánk, hogy ez a helyzet egy klasszikusan, szépen kidolgozott missziós helyzet, amikor jön a misszionárius, és szépen megágyaz egy találkozásnak a vele szimpatizálókkal és érdeklődőkkel. És akkor egy szép helyzetet kidolgoznak, akkor kedvesen egymással beszélgetnek, és ebből születik valami szép. Hát ez nem az a helyzet. De éppen ezért, még ebben az egyáltalán nem ilyen jellegű helyzetben is nézzük meg Jézus magatartását, mint egy lehetséges missziós lelkületnek vagy missziós magatartásnak a találkozását és elemeit. Innen szeretnék akkor elkezdeni beszélni.

Tulajdonképpen a bevezetővel akkor végeztünk is. Mi a csodálatos abban, és mi a különbség abban, ahogy Jézus a helyzetben van, meg a kérdezők a helyzetben vannak? A kérdezők a múltban vannak. A fejükben lévő múltban, a fantáziájuk múltjában, a nép eddigi történetének a múltjában és rengeteg mindenben, az eddigi föllépő rabbiknak a múltjában, az eddigi föllépő, magukat talán Messiásnak tartóknak a múltjában, konfliktusokban és egyebekben; ebben vannak. Jézus a jelenben van, Jézus az „itt és most”-ban van. És ezért, ha azt kellene megkérdeznünk, hogy egy missziós lelkülethez, szemléletmódhoz és cselekménysorhoz mi volna mondjuk a legalapvetőbb követelmény számunkra? Az, hogy mi képesek legyünk az „itt és most”-ban lenni. Mert ha képes vagyok az „itt és most”-ban lenni, az lehetővé tesz egy találkozást és a találkozás lehetővé tesz valamit, hogy a Szentlélek Isten valakit megérintsen, és akár valamiféle megtérés felé indítson. Ehhez arra van szükség, hogy mi képesek legyünk az „itt és most”-ban lenni.

És csak egy pici utaló megjegyzés, ez egy külön beszédet érdemelne, hogy attól, hogy bizonyos érzések vagy gondolatok bennünk keltődnek a jelenben, azok az érzések és gondolatok lehet, hogy nem egyébként a jelenből származnak, hanem a múltból származnak, csak a jelenben keltődnek. Hány és hány olyan társkapcsolati konfliktus van, az egyik mond egy egyszerű mondatot, és a másik olyan dühös lesz majd fölrobban. Hát az az éktelen harag kétségkívül a jelenben keltődött, de nem a jelenből származik, hanem a múltból származik. Azt mondják erről a szakértők, és ezt szerintem érdemes nekünk megfontolni, hogy ez az előző három és fél év a Coviddal, a háborúval, az inflációval és mindennel együtt- Milyen közös tapasztalatot hozhat belőlünk elő az, hogy voltak céljaink, és egy csomó célunkat ez alatt a három és fél év alatt nyilvánvalóan nem tudtuk elérni. Hát nem tudtuk, mert hát egyszerűen semmilyen közeg ezt nem biztosította számunkra. Pedig azok jó célok voltak, még Istennel is megbeszéltük őket. És amikor az embernek vannak céljai, és a külső körülmények ennyire drasztikusan ellene vannak, azt mondják a szakértők, ilyenkor természetes módon megjelenik bennünk a harag. Haragszunk. Miért haragszunk? Mert a harag segítséget nyújthatna ahhoz, hogy az akadályokat elsöpörjük az utunkból és a célunkat elérjük. A haragban erő van. Ezt nem akarom tovább mondani, de az a helyzet jó eséllyel, hogy most, ahogy itt ülünk, meg én itt állok, kisebb-nagyobb mértékben van bennünk egy csomó hozott harag. Az előző három és fél évből hozott harag. Abból, hogy ezt se lehetett, és azt se lehetett, és ez se így van, és az se úgy van, és a jövő is bizonytalan. Itt ülünk egy csomó haraggal, és minden további nélkül lehetséges az, hogy mondok egyetlen mondatot, te hirtelen megharagszol rám, de ez a harag értem én, hogy itt keletkezett, de nem innen származik. Az a te hozott haragodból jött.

És ebben a találkozásban az a gyönyörű, hogy amikor a kérdezők egyszer csak elcsodálkoznak, az az érzés az „itt és most”-ban születik, és a jelenből forrásozik. Nincs múltbéli háttere, az „itt és most” van. És ez az elcsodálkozásuk lehetne valamiféle kiindulópontja a megtérésüknek. Jézusnak, hát tényleg, ez a rendkívülisége és kivételessége, hogy végig az „itt és most”-ban van. De miközben végig az „itt és most”-ban van, végig képes fönntartani a kapcsolatát a kérdezőkkel, miközben ők fenyegetik őt, és a szó szoros értelmében valami olyasmit csinálnak, ami az életét veszélyezteti. De közben, miközben az „itt és most”-ban van, az egész helyzetet egy tágabb összefüggésben képes látni és értelmezni. És erről szeretnék most egy picit konkrétabban beszélni, továbbra is, mint egy lehetséges missziós mentalitásnak és cselekvésmódnak az elemeiről.

Az első, hogy Jézus ebben a helyzetben tulajdonképpen hősies. És a hősiesnek két jellemzőjét hadd hozzam ide, ami lehet, hogy számotokra nem ismeretlen. Az egyik, hogy miközben az életére törnek ebben a sajátos formában, aközben képes cselekvőképesnek maradni, miközben az emberi természet olyan, hogyha nagyon fenyegetnek bennünket, nagyon sokszor inkább lebénulunk, és azt mondjuk, hogy már nem lehet mit csinálni. Annyira kiszolgáltatottak vagyunk, és olyan tehetetlenek, hogy itt már nincs más mit tenni. Tehát Jézus megőrzi a cselekvőképességét, még akkor is, ha őt fenyegetik.

A következő, ami még ide tartozik, hogy még akkor is képes a kérdezőkre figyelni, amikor a többség egy ennyire fenyegető helyzetben jó eséllyel már csak a saját bőrét mentené. Ez azt jelenti, hogy Jézus nagyon az „itt és most”-ban van, és nagyon pontosan észleli, a helyzet fenyegető ránézve. De túlmutat és túllát a szemlélete és magatartása azon, hogy kizárólag magával törődjön.

Következő gondolat: Képes a kérdezőre figyelni. Nem csak magát menti, (hanem) a kérdezőre figyel, pontosan megérti a kérdező kérdését, de tulajdonképpen jelzést is ad neki, azt mondja neki: „De ti kísértetek engem. Ebben a pillanatban, amit csináltok, az az, hogy engem kísértetek. És ebben a pillanatban ti képmutatók vagytok.” Jézus az „itt és most”-ban van, és megnevezi, hogy a partnerei hogyan vannak az „itt és most”-ban, miközben ők szeretnének ezzel egyáltalán nem szembesülni, hogy az „itt és most”-ban tulajdonképpen ők hogyan vesznek részt, kísértőként, fenyegetőként és képmutatóként.

Tehát Jézus képes az „itt és most”-ban maradva a kérdezőkre figyelni, és ezt a figyelmét egész végig fönntartja, pedig fenyegetik. Honnan tudjuk, hogy a figyelmét ezen túl még fönntartja a kérdezőkkel? Onnan, hogy azt mondja nekik, hogy „Adjátok meg Istennek, ami az Istené.” És ezzel a kérdezők hirtelen szembesülhetnek azzal, hogy „Te jó ég! Ez akkor azt jelenti, hogy a mester, akiről azt mondtuk, hogy az igazsághoz híven mondja a tanítást, talán egy kicsit megkérdőjelezi, hogy mi Istennek megadjuk-e azt, ami az Istené?” Arról nem is beszélve, hogy ezt Jézus mondja. És miután éppen Jézust el akarják veszejteni, pont mást csinálnak, mint hogy megadnák Istennek, ami az Istené.

Nem akarom hosszabban, de talán az ment engem, hogy holnap munkaszüneti nap van, a nemzeti ünnepünk miatt. Tehát az első, most fönntartja a figyelmét, a kérdezőket. Második, de miközben ez így történik, fönntartja a figyelmét saját magával is. Ő nem tűnik el ebből a találkozásból, nem vész el, hogy „Jaj, jaj, jaj, csak nektek jó legyen. Mindent csak, csak ahogy ti akarjátok. Tényleg, én nem számítok.” Nagyon is számít. Fönntartja magával kapcsolatban, a saját önmagához fűződő viszonyát, és nagyon is tudja, hogy úgy akar cselekedni, hogy ő ebből a helyzetből most a szó legjobb értelmében élőként kerüljön ki, fönntartsa az életét. Hát akkor fönntartotta a kapcsolatát magával is.

A következő: Fönntartja a kapcsolatát a kapcsolattal, ami közöttük van. A kapcsolat az egy külön valóság. Lehet, hogy valaki fönntartja a kapcsolatát a másikkal valamilyen módon, magával valamilyen módon, de nem tartja fönn a kapcsolatot a kapcsolattal. Honnan tudjuk, hogy ezt a kapcsolatot Jézus őrzi? (Onnan) hogy végig a kapcsolatban marad, és amikor azt mondja „Adjátok meg a császárnak a császárért Istennek, ami az Istené.”, ebben semmi olyan nem jelenik meg, hogy „Na, most végeztem veletek. Képmutatók vagytok? Vesztemre törtök? Most volt elegem. Takarodjatok innen!” Elmondja, hogy mit csináljatok, és a visszafelé vezető út Jézus felől egészen nyilvánvalóan nyitva van.

A következő, hogy Jézus nem csak magára képes figyelni és a partnereire és a kapcsolatra. Fönntartja a figyelmét a Szentlélekre vonatkozóan. Hát ha van mondjuk az evangéliumban egy olyan megoldás, amire azt mondhatjuk, hogy na ez kreatív, szóval ez valami olyasmi, amiről pont azt mondja Jézus a követőjének, hogy „Ne töprengjetek előre, hogy mit mondjatok, ott és akkor a Szentlélek megmondja nektek, hogyan cselekedjetek.”, ez pont egy ilyen helyzet. Tehát Jézus nem csak magával tartja fönn a kapcsolatot, hanem a Szentlélekkel is, mert ez a megoldás a Szentlélek által van. És közben pedig Jézus fönntartja a kapcsolatot a mennyei Atyával is. Mégpedig azért, mert ezt olyan helyzetnek látja, ami alkalmas arra, hogy Isten országának az örömhírét meghirdesse, miközben éppen őt el akarják veszejteni. Nem veszíti el a kapcsolatot Jézus a mennyei Atyával, aki azért küldte el a földre, hogy minden embert üdvözítsen. Tehát a farizeust is, a Heródes-pártiakat, az éppen őt most kérdezőket, azokat, akik áskálódva itt állnak most pont előtte azért, hogy elveszítsék. A válasza világosan bizonyítja azt, hogy megtartja a kapcsolatot az őt küldő Mennyei Atyával.

A következő, hogy jól érti azokat az embereket, akikkel találkozik. A szentíró utal is erre, hogy átlátja a szándékukat, megérti, hogy hogyan jönnek, és „itt és most”-ba helyezi őket. Itt és most képmutató az, amit csináltok. De nagyon jól megérti azt a helyzetet is, amiben van. Hogyha ebben a helyzetben úgy válaszol, ahogy a kérdezők kérdeznek, akkor a kérdezők elmennek majd valamilyen csoporthoz és be fogják őt vádolni. Tehát nagyon jól megérti a helyzetet.

A következő. De közben nemcsak a helyzetet érti meg. Nagyon jól megérti azt a társadalmi, politikai összefüggést, amiben a kérdezés elhangzik. Nagyon jól érti, mit jelent itt a császár és a hozzá fűződő viszony. Mit jelent az a Heródes párti és a farizeusság és a vallás, ezt mind nagyon jól érti. De ami még ennél is fontosabb, nagyon jól érti, hogy ebben a helyzetben mit jelent Isten országa. Érti az embereket, érti a helyzetet, érti a társadalmi, vallási, politikai összefüggéseket. És a reakciója honnan származik? Isten országából. És hova vezet? Isten országába. És mit szólít meg az emberben? A lehetséges kibontakozásra váró Isten országát. Tehát érti és érti és érti és érti, és közben pedig, amit tesz, mindenestül, az Isten országát képviseli.

És akkor most már a vége felé tartva. Hogyan volt erre képes? Nos, ha mi próbálnánk még jobban megérteni, mert látjuk, hogy ezt érti, és a kapcsolatot fönntartja. De hogyan képes rá? Az első, úgy, hogy nem a múlttal foglalkozik. Nem azzal, hogy ti eddig és akkor ezután, és még akkor e mögött hogyan volt, és a mögött hogyan van, és azt ti miért mondjátok, és akkor azért mondjátok, és… Jézus az „itt és most”-ban van, és a jelennel foglalkozik. Hogy Isten országát itt és most a rosszindulatú kérdezőknek hogyan tudná föltárni? Ezzel foglalkozik itt és most.

A második, hogy erre hogyan képes: Nem veszik el a problémában. Mi itt a probléma? Na, ha most ezt elkezdeném mondani, hogy mi itt a probléma, az akkor holnap reggel… Tehát, hogy mi van a választott nép sorsával, mi van az elnyomatással, mi van a társadalmi berendezkedéssel, mi van a vallásossággal, a jeruzsálemi templommal, a kultusz tisztaságával. Nincs szó a problémáról, pedig probléma van rengeteg, hanem mit csinál? Nem a problémával foglalkozik, hanem ott és akkor azokkal, akik ott vannak. Vagyis egy egészen újfajta hozzáállása van a helyzethez.

És a harmadik elem, hogy hogyan képes erre? (Úgy,) hogy behoz egy új és váratlan elemet, egy valóban új és váratlan elemet. És ez a valóban új és váratlan elem, ez a három összetevő lehetővé teszi azt, hogy megszülessen valami a kérdezőkben, pedig a kérdezők egyáltalán nem voltak nyitottak Jézusra. És mégis elcsodálkoztak. És erről most már csak pár szösszenet. Ez az új és váratlan, ami a Szentlélektől van, valami új hozzáállás a berögzült problématudatunkra, a megrögzött nehézséglátásunkra.

Egyszer egy pedagógussal beszélgettem, idős hölgy volt, nagy tapasztalattal. És kérdeztem tőle Te mondj már nekem egy-két jó trükköt, ami neked mindig bevált. A következőt mondta ez az idős pedagógus hölgy, azt mondja: „Feri, nem egyszer megéltem én azt, hogy bent vagyok az osztályban, és akkor susporognak-musporognak, nem figyelnek.” Azt mondja, ilyenkor a legtöbb pedagógus fölemeli a hangját. „Figyeljetek már ide! Nektek akarom mondani, lesz belőle vizsga. Majd akkor meglátjátok év végén, mi lesz, ha most nem figyeltek oda!” Ez a megszokott problématudat és a megszokott válasz. És a pedagógus sincs a jelenben, hanem a múltban van az összes olyan gyereknél és osztálynál, akik nem figyelnek, és zajonganak, és „Elegem van, és kibírhatatlan, és lehet, hogy akkor rontottam el, amikor pedagógusnak mentem.” Azt mondja ez a kedves hölgy: „Én azt találtam ki, hogy amikor megy ez, és tulajdonképpen nem lehet tanítani, tehát úgy tűnik, hogy az Isten országa nem hirdethető meg ilyen zajban, akkor elkezdek nagyon halkan beszélni.” (Feri suttogva beszél – a szerk.) Ahogyan az olvasmány elhangzott, halkabb volt, mint megszoktuk, s mindannyian elkezdtünk figyelni. Hogy is mondja? Sokkal izgalmasabb volt, mint ahogy én beszéltem eddig. Ez az „itt és most”, ez az „itt és most”, amit Jézus csinált. Köszönöm ennek a pedagógus hölgynek, mert nekem többször bejött ez. Megvettem tőle, működik.

Még egy ilyen szösszenetnek egy záró történet. Járom az országot előadás, hogy az „itt és most”-ban mit lehetne a nehézségekkel megfelelő módon kezdeni. Hát már amennyire egyáltalán valamit tudunk erre mondani, de azért tudunk. És az előadás elején meg szoktam kérdezni, hogy „Nálatok mennyibe kerül a tojás?” Ezt szoktam kérdezni, ilyen élő árfigyelőként járom az országot, és elképesztően izgalmas. Elmondom nektek, a tíz helyből hat száz forintot mond, van két-három hely, ott már nyolcvan vagy hetven, volt egyetlen hely ott ötven, de nem mondom, mert hirtelen ott túl drága lesz az albérlet. És fölteszem ezt a szokásos kérdést, pont, hogy „Mennyi nálatok a tojás?” Mindig van egy pici zavar, hogy micsoda? És akkor megérti, hogy ez egy valódi kérdés, és engem érdekel, hogy náluk mennyi a tojás, mert az előadás arról szól, hogy hogyan lehet valahogy mentálisan is életben maradni, ha száz forint a tojás. És képzeljétek, egy két másodperc eltelt erre a kérdésre, hogy nálatok mennyi a tojás, a második sorban fölállt egy hölgy, szembefordult a hallgatósággal, és a következőt mondja: „Én hatvanért adom.” Az a benyomásom, hogy ennek a hölgynek nem volt szükséges eljönnie az előadásra, mert pont ide szeretnénk eljutni, hogy amikor annyi bajunk van, annyi probléma, azt se tudjuk, hogy hogyan lássunk neki, képesek legyünk valami ilyesmire.

És akkor most elmondom a kicsit talán misében szalonképesebb záró történetet. Egy kedves ismerősöm nagyon elakadt, ez a probléma, és az, és mások ilyenek, és ők olyanok. És ez egy egyházi történet, persze. És elment a segítőhöz, aki egy pap volt. És elmondta neki, úgy mondta, és mondta, és mondta, hogy tényleg, mondta az összes problémát, és mondta, hogy ez hogyan és hogy nem, és kik a rosszak, és milyen rosszak, és hogy nem lehet. Elmúlt, és ránézett a papra. A pap kedvesen visszanézett, és a következőt mondta neki: „Jóska! Ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogyan segíthetnék rajtad.” Elmondta ezt a mondatot: „Jóska, ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogyan segíthetnék rajtad.”, Jóska a következőre jutott: „Á! Most rájöttem, nekem kéne valamin változtatnom.”

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)