Jn 1,6-8.19-28 - Advent 3. vasárnapja – Gaudete vasárnap

„Föllépett egy ember (…) Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról.”

Olvasmány (Iz 61,1-2a.10-11)

A próféta így beszél: Az Úr Lelke nyugszik rajtam. Azért kent föl az Úr és küldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát. Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.

Szentlecke (1Tessz 5,16-24)

Testvéreim! Legyetek mindig derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg titeket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi.

Evangélium (Jn 1,6-8.19-28)

Abban az időben: Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.

Vasárnapi beszéd

János egy ember volt, mint bármelyikünk. Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Nem ő volt a világosság, az volt a dolga, hogy a világosságról tanúságot tegyen. Erről szeretnék most szólni, hogy ahogy elhangzik az evangélium, egy ember volt, mintha máris magunkra ismerhetünk és arra, hogy akkor a világossággal összefüggésben mi lehet a dolgunk, a küldetésünk, egyáltalán miféle megfontolásokra juthatunk az evangélium összefüggésében.

Az első gondolatunk, ez így szólhat, hogy hogyan tesz tanúságot a világosságról Keresztelő János? Úgy tesz tanúságot róla, hogy magát világosan látja, és ahogy nagyon világosan látja magát, mert megmondja: „Nem vagyok a Messiás, nem vagyok Illés, nem vagyok a próféta, nem vagyok. – Akkor ki vagy? – A pusztában kiáltó hangja vagyok.” Azzal tesz tanúságot a világosságról, hogy saját magát világosan látja, és amilyen világosan látja, meg tudja mondani: ez vagyok. És nemcsak azt mondja, hogy ez vagyok, hanem aki vagyok, ezzel meg tudok állni előttetek, és ti is láthattok annak, akinek én látom magam, és aki én vagyok.

Lehet, hogy ti is ismeritek jól, tehát csak egy percet szeretnék erre szánni, ez a híres-neves önismereti ablak. Mert mikor én hallottam életemben először róla, nekem sokat jelentett. Hát hátha még nem hallottatok róla. Ez pedig az, hogy az önismereti ablaknak van négy ablakszeme, és az egyik szemben van az, amit én tudok magamról, jól látok magamról, de ti nem tudjátok. A másik ablakszemben az van, ti már régen látjátok rólam, én még mindig nem látom. A harmadik ablakszemben az van, amit én is látok magamról, meg ti is láttok rajtam vagy rólam. És a negyedikben pedig az van, amit ti se tudtok rólam, és én se látok magamról.

És arról lehetne ezzel összefüggésben beszélni, hogy amikor Keresztelő János úgy tesz tanúságot a világosságról, hogy pontosan látja ki ő, és ezzel mások elé mer állni, akkor ez a mi esetünkben valami ilyesmit jelent, hogy akármi történt az életemben, és akárki vagyok, hogy egyre inkább merhetek elétek állni, és azt mondani, ez történt velem, ezt csináltam, és ez vagyok. És ugye világos, hogy ez nem tökéletességet jelent, és főképpen nem valamiféle bűntelenséget, hanem például azt, hogy igen, ezt elrontottam, de aztán ezt csináltam vele. Hogy ezt most már nem így csinálnám, de ideállok elétek és elmondom, most már nem így csinálnám. Tehát itt nem bűntelenségről, tökéletességről van szó, hanem arról, ahogy a szakértők mondják, hogy minél nagyobbnak kéne lennie annak az ablakszemnek, amit én tudok magamról és ti is tudtok rólam, hogy egyre fölszabadultabban, egyre nagyobb világossággal állhassunk egymás elé. Aminek nem az a föltétele, hogy tökéletesek vagy bűntelenek vagyunk, hanem azért, mert a világosságban megfürösztöttük magunkat, akárkik is vagyunk. És ezért azt tudjuk mondani, ahogy Keresztelő ezt mondta: „Nem vagyok a próféta, nem vagyok a Messiás, nem vagyok Illés.” Mi meg egymás elé állunk, és azt mondjuk, nem vagyok bűntelen, nem vagyok tökéletes, de…, és a de után van valami szép. De ezt beláttam, vagy ezt tudom…

Második gondolat: Hogyan tesz tanúságot Keresztelő János a világosságról? Úgy, hogy világosan lát másokat is. Tehát nemcsak magát látja, a saját küldetését, az életének az értékességét, és hogy egy rendkívüli személy. Hát mondjuk Keresztelő János tényleg rendkívüli személy. Hanem nagyon világosan lát másokat. Mire hívja meg az embereket? Valami olyasmire, ami a szív legmélyebb vágya. Hogy gyertek ki a Jordánhoz, merítkezzetek alá, és jöjjetek föl a vízből, hogy jöjjetek onnan föl, és éljétek át azt, hogy újra lehet kezdeni, hogy van megtisztulás, van megújulás. Eszembe jutottunk mi magunk, hogy hát nem egyszer az a mondjuk szorongásom vagy félelmem, hogy az igehirdetéseink valahogy ilyesmiről szólnak, hogy azt mondjuk nektek „Gyertek ki a Jordánhoz, azt’ mondjátok el a bűneiteket, de aztán alaposan! És ha elmondtátok, menjetek haza!” Hát ez valami szörnyűség. A pap kiáll, fölszólít mindenkit, hogy érezze magát bűnösnek, aztán menjen haza. Hát ez már egész rettenetes. Hát a világosságról így nem lehet tanúságot tenni.

A tanúságtétel a világosságról mit jelent ebben az esetben, hogy Keresztelő János világosan látja az embert? Az azt jelenti, hogy látja az ember legmélyebb vágyait. Hogy olyan mélyről fakad föl bennünk a vágy, hogy éljünk, hogyha újrakezdjük, és megtisztuljunk, hogy megújuljunk, hogy képesek legyünk másokat szeretni, hogy ez az a vágy, ami miatt azt mondja Keresztelő János, hogy gyertek ki a Jordán folyóhoz. Hát nem a bűnök körül keringenek ott a Jordán folyóban. Hogy mennyire nem így van, szimbolikusan persze a Jordán folyóba belemosták a bűneiket. És mi történt a bűnökkel? A víz elvitte, s ők ott álltak tisztán. Ott álltak szépen és megújulva, nem tökéletesen, megújulva, és egymás után nézhették egymást, hogy haha, a bűnt elviszi a víz, és mi itt vagyunk.

Harmadik gondolat. Keresztelő János nagyon világosan látja Jézust, nagyon tisztán és nagyon világosan. De itt mi az érdekes? (Az, ) hogy úgy látja tisztán és világosan, hogy közben ő egy ember, föllépett egy ember, és miközben tisztán lát, szó sincs róla, hogy mindent látna, vagy mindent értene. Azt tudja, hogy jön a Messiás, és tudja, hogy neki meg kell hirdetnie a Messiást és az örömhírt. De amikor a börtönben van, azért megkérdezi Jézustól: „Tényleg te vagy?” Tehát Keresztelő János se lát mindent, tud vagy ért mindent, hanem mi Keresztelő Jánosnak a nagysága abból a szempontból, hogy meghirdeti a világosságot? Az, hogy amit érdemes látni, azt látja, amit érdemes nézni, ő arra néz, amire érdemes figyelni, ő arra figyel.

Pár nappal ezelőtt tartottam egy előadást, még akkor az a hidegebb, havas, jeges, mínuszos idő volt, és vége lett az előadásnak, és én is jöttem ki azokkal, akik ezt hallgatták. Előttem óvatosan egy pár lépésre ment egy fiatalabb hölgy, és mögötte meg úgy szépen, óvatosan egy idősebb asszony. És ahogy mennek, egyszer csak lépcsőkhöz értünk, és az idősebb asszony egy olyan fél lépésre volt a fiatalabb nőtől, utánanyúlt, és ő maga belekarolt. És ahogyan belekarolt, akkor a fiatalabb nőnek ez ilyen váratlan volt, visszanézett, hogy ez mi vagy ki, és akkor rámosolygott az idősebb hölgy, és a következőt mondta neki: „Én a nagymama vagyok.” S ez annyira gyönyörűséges, mert mondhatta volna, „Én az anyósod vagyok.” Azt is mondhatta volna, „A férjed anyja vagyok.”, de nem ezt mondta. Ő pont azt nézte, pont azt látta, és pont arra figyelt, amire érdemes volt. Vagyis arra, hogy persze ez is van, de én a nagymama vagyok.

Tehát a harmadik, Keresztelő János azért és úgy tesz tanúságot a világosságról, hogy miközben ő se lát mindent, pontosan tudja, mire érdemes figyelni, mit érdemes látni. Volt egy asszony, az asszonynak három gyereke, de az asszony egyedül nevelte a gyerekeit, és alkoholbeteg volt, de annyira durván alkoholbeteg volt, hogy a gyerekeket elhanyagolta, és ez aztán már nagyon látványos lett, ezért a gyerekeket elvették tőle, és állami gondozásba helyezték. De az asszony szerette a gyerekeit, csak éppen alkoholbeteg volt. És ezért elment egy segítőhöz, azt mondta: „Hát ez elviselhetetlen, hogy nem vagyok a gyerekeimmel, és ők nincsenek velem. Szeretnék valamit magammal kezdeni, mert azt akarom, hogy a gyerekeim velem legyenek.” Azt tanácsolta neki a segítő, hogy „Vasárnap szokott menni látogatni, hát csinálja azt, hogy szombaton már ne igyon. Hát ne igyon szombaton, akkor vasárnap már jobb állapotban lesz, vasárnap se igyon. Menjen úgy látogatni, hogy akkor mások is látják, hogy ön józan, ön is más állapotban van, hát a gyerekei is egy olyan anyát kapnak, aki nem ittas, hát csinálja ezt!” Azt mondta az édesanya, hogy „Hú, hát ez nem lesz könnyű. Hát azért van ez, mert alkoholbeteg vagyok. Hogy ne igyak egész szombaton? Megyek vasárnap. Hú, ez nem lesz könnyű, de hát én azt akarom, hogy a gyerekeim velem legyenek.” Ezért azt mondta: „Ha ez az ára, ez az ára.” De ő hét közben ivott, mert ő alkoholbeteg volt. Egy olyan alkoholbeteg, aki iszik, de szombaton nem ivott, és vasárnap józan volt, és úgy ment be, és hetek, hónapok teltek el, és tényleg szombat és vasárnap józan volt, és a gyerekek is látták, és a környezet is látta, és ő is, ha belenézett a tükörbe vasárnap reggel, ahogy készülődött, látta magát. És amikor több hónap eltelt már, egyszer csak a segítő azt mondja ennek a hölgynek, aki járt továbbra is hozzá minden héten. Azt mondja neki „Asszonyom, amikor én ezt tanácsoltam, nem voltam benne biztos, hogy képes lesz megcsinálni. De most eltelt már három hónap, és maga három hónapja ezt meg tudja tenni, hogy szombaton és vasárnap nem iszik. Asszonyom, hadd fejezzem ki az elismerésemet. Gratulálok önnek, ez aztán nem semmi, hogy erre ön képes, hogy ezt ön megcsinálta, hogy tényleg mennyire világos, hogy ön mennyire szereti a gyerekeit, minden elismerésem az öné.” Az asszony elsírta magát, mégpedig azért, mert így vele nem szoktak beszélni, mert őt egy alkoholistának látják, akitől még a gyerekeit is el kellett venni. És amikor pont nem akárki, hanem a segítő ezt mondta neki, az úgy megrendítette ezt az asszonyt, hogy elhatározta, hát ha két napig tud nem inni, akkor egy hétig is tud. És leállt az alkoholról. Ez a segítő nem volt különb nálunk, és az az alkoholbeteg asszony sem volt külön nálunk, de mind a ketten újból és újból, azt nézték, amit érdemes. Azt látták, amit érdemes látni, és arra figyeltek, amire érdemes volt figyelni.

Negyedik gondolat. Hogyan tesz tanúságot Keresztelő János a világosságról? Úgy csinálja, hogy nagyon világos számára a saját küldetése, miközben egy ember, olyan, mint bármelyikünk. Nem tudom, van-e olyan élményetek a küldetésetekről, hogy nem egyszer nem az lesz világos, hogy mit kell tennem, hanem az lesz világos, hogy hogyan kell csinálnom. Néha van az úgy, hogy évekig, akármennyi ideig nem tudom pontosan megmondani, hogy tényleg mit is kéne. De esetleg egy nagyon világos pillanatban megértem, hogy akármit is csinálok, azt tudom, hogy így érdemes csinálni. Tehát nem egyszer a küldetésünkben nem ott van a súlypont, vagy egy ideig nem ott van a súlypont, hogy mit, hanem ott, hogy hogyan. És olyan együttérző vagyok a fiatal testvéreimmel, akik hát most itt is vagytok jó páran, és akik esetleg a kapunyitási pánikkal, hát küszködtök, hogy „De akkor mit csináljak, akkor mi a küldetés, akkor mit kéne, és mi lenne a jó? Mert ha ezt csinálom, akkor azt már nem csinálom, azt se csinálom, és az élet rövid.” Ugye így van? Látom, hogy így van. Hát én ezt nagyon meg tudom érteni, tényleg csak egy életünk van. Nos, ha ez nagyon így van, azért mégiscsak valami olyasmi a tapasztalat, látván Keresztelő Jánost is, hogy valószínű, hogy az ember a küldetésére, akkor mire szánjam az egy szem életem, valahogy nem úgy derül ki, hogy ülök az asztalnál és töprengek, hanem valahogy úgy, hogy: „Mi az, amit világosan látok? Hát rengeteg jót látok. Ugye pont ez a nehézség, hogy rengeteg jót látok. Akkor mit érdemes csinálni? A rengeteg jóból sokat megcsinálni. És az ember sok jót csinál, ahogy csinálom azt a sok jót szenvedek közben, hogy de melyiket is kéne, jól van, szenvedünk közben, csak éppen egész nap egy csomó jót csinálunk, hogy a sok jóból derüljön ki, hogy melyik is az, amit tényleg kéne. És végül most hirtelen a fejemben összeállt egy novella, szóval valami ilyesmi lenne, az egész életét végig szenvedi, hogy nem tudja, mi a küldetése. Csak éppen az egész életében csak jókat tesz azért, hogy derüljön ki, melyik jó is a dolga. Hát ezért ez nem lesz egy szegényes élet, hát ezzel szépen azért lehet távozni. Szóval a világosságról, hogy tesz tanúságot Keresztelő János? Nem csak azzal, hogy ezt teszem, (hanem) hogyan csinálom.

Azután a következő, hogy Keresztelő János úgy tesz tanúságot a világosságról, hogy amit meg tud tenni, azt megteszi. Milyen egyszerűen hangzik. Ugye ezek azok a mondatok, amire azt mondjátok, hogy hát ezért nem kell valakit pappá szentelni. Az ember megteszi, amire képes. De közben azért itt ennek a tartalma sokkal több, mint gondolnánk. Hát jóval több. Most Keresztelő János meghirdeti a bűnbánat keresztségét. Azért képzeljétek azt el, hogy ő ott áll, és napszámra, hét számra, hónapszámra hallja azt a rengeteg szörnyűséget. Hát nem irigylem. Eszembe jutott, hogy egyik helyemen voltam, nem én voltam a főnök, káplán vagyok, és emlékszem, hogy adventi gyóntatás volt, mindig négy órákat toltunk, és hogy én is befejeztem a négy órát, a plébános atya is befejezte a négy órát, és akkor ugye szépen kiment az utolsó ember, és hah, és kopogtak. Tudjátok, az volt bennem: „Na, ezt nem! Nem, nem!” És valaki még jön, hogy lehet még gyónni?, és akkor hát nyilván az a válasz, hogy lehet, és a plébános atya állt az ajtóban, és azt mondta: „Feri, hadd üljek le nálad egy kicsit. Neked ez milyen volt?” És akkor így megbeszéltük a papi élet nehézségeit. És az csak négy óra volt. Hát akkor Keresztelő János meg ott hétszámra, hónapszámra? Vagyis ez mit jelent? Hát nem fulladt bele a sötétségbe, meg a bűnökbe, hanem ennek az egész hatalmas nem tudom, minek azt a részét csinálta, amit tud. „Gyere ide! Vuhh! Prhh! Megszabadulsz, Isten megbocsájt.” Ezt csinálta, szerintem ez a jó része. Hát ez pont az a része, amitől az ember… megyek tovább.

Következő, hogy hogyan tesz tanúságot Keresztelő János a világosságról? Úgy, hogy nagyon világosan látja a Jézushoz fűződő kapcsolatát. Tehát nem csak Jézust, nem csak másokat, nemcsak magát, hanem hogy én milyen viszonyban is vagyok Jézussal. Szóval nem vagyok méltó arra, hogy a saruszíját megoldjam, utánam jön valaki, aki sokkal nagyobb nálam. Milyen szép az a világosság, amit valaki így fejezett ki, hogy az ember egy idő után megértheti azt, hogy az élet nem róla szól. Keresztelő János hogy tett tanúságot a világosságról? (Úgy), hogy az én személyes, rendkívüli és egyedi életem nem is rólam szól. Milyen nagyszerű, ha meg tudom mondani, hogy miközben egyedi vagyok, rendkívül és megismételhetetlen személy, hogy attól még az életem nem rólam szól. És hogyha folytatom ezt a mondatot, hogy hát milyen fölemelő az, amikor valaki azt mondja, hogy az életem nem rólam szól, és milyen nagyszerű lenne, ha csak egy egész kicsit is, az én nagyon személyes életem Istenről szólna, hogy az én életem Istenről szólna.

Utolsó előtti gondolat. Hogyan tesz tanúságot a világosságról Keresztelő János? Úgy, hogy nagyon világosan látja a realitást, hallja a bűnöket, látja az emberi nyomorúságot, mindent, mindent nagyon világosan lát. Az nem azt jelenti, hogy tökéletesen látja, amit kell, azt lát. Ebből mi is következik? (Az), hogy pontosan tudja, hogyha ő következetesen kitart a világosság mellett, annak lehet, hogy nagyon sötét következményei is lesznek. És lettek is. Mert Keresztelő János egy adott esetben azt mondja: „Ez bűn. Amit csinálsz, bűn. Én már csak tudom, mert ezt hallgatom hónapok óta, és már csak azért is, mert ez a küldetésem.” És akkor van valaki, akinek van elég hatalma, hogy arra gondoljon, hogy talán, ha elhallgattatja azt a valakit, aki azt mondja, ez bűn, akkor talán úgy könnyebb lesz az élete. Akkor hogyan tesz tanúságot Keresztelő János a világosságról? Szerintetek ő nem félt? Nem félt a világosság következményeitől? Kötve hiszem, hogy ne félt volna. Nyilván félt, de miközben félhetett, hogyha nagyon is odaadja magát a világosságnak, az lesz majd, akinek nem tetszik, aközben úgy tett róla tanúságot, hogy tudta, hogy a sötétséggel való találkozása nem kerülhető el. És ez mindegyikünkre érvényes, már csak azért sem, mert valamennyi sötétség mindegyikünkben van.

Az ember a sötétséggel való találkozást nem tudja elkerülni. De mi a nagy lehetőségünk? (Az), hogy nem veszünk el a sötétségben. És Keresztelő János úgy tesz tanúságot aztán a börtönben a világosságról, hogy akármennyire is nagy ott a sötétség körülötte, ragaszkodik a világossághoz. És honnan tudjuk, hogy ragaszkodik a világossághoz? Onnan, hogy a börtönnek a sötétjéből küldötteket meneszt Jézushoz, és azt kérdezi általuk: „Te vagy a Messiás? Én biztos nem vagyok az, te vagy az?” És Jézus válaszol a börtönben lévő Keresztelőnek, hogy „Vakok látnak, sánták járnak, süketek hallanak, szegényeknek hirdetik az evangéliumot.” Szóval Keresztelő János nem úgy tesz tanúságot a világosságról, hogy el tudná kerülni a sötétséget, hanem úgy, hogy a legnagyobb sötétségben is tudja, hogy érdemes a világossághoz ragaszkodnia azért, mert a világosság tényleg megérkezett, hogy ez a világosság tényleg van, és ez a világosság elvehetetlen tőle akkor is, ha körülötte sötétség van.

És végül az utolsó gondolat, talán ez a legszebb, hogy hogyan tesz tanúságot Keresztelő János a világosságról, úgy, hogy magát a világosságot is látja. Nem egyszer nem rossz dolgokban vész el a XXI. század relatív jólétben élő embere, hanem jó dolgokban veszünk el. Vagyis, hogy a világosság olyan sok szép dologra vet fényt, és az ember, ahogy látja: „Jaj, ez is szép, jaj, ez is jó, jaj, ez is értékes. Hát ez is élvezetes, jaj, hát ez is milyen klassz, ez is milyen színes. Jaj, hát ez milyen nagyszerű!” Szóval a világosság egy csomó szépséget megmutat, és az ember ebben elvész. És Keresztelő János hogyan tesz tanúságot a világosságról? Úgy, hogy nem csak azt látja, főképp nem csak azt látja értéknek, amit a világosság megmutat, vagy amilyen értéket a világosság föltár, hanem magát a világosságot. Hogy ő a legnagyobb értéknek magát a világosságot látja. Ezt úgy szokták mondani teológusok, hogy az ember lenyűgözve nézheti a teremtett világot és a teremtményeket, de van Teremtő is. És aki a legszebbet szeretné látni, nem a teremtményeket nézi csak, hanem keresi a Teremtőt. És ahogy most egy hét múlva már Karácsonyt fogjuk ünnepelni, itt is valami ilyesmiről van szó, hogy nem csak az a fény, a békét, a szeretet, a megváltás, amit majd elhoz nekünk a világosság, hanem a legnagyobb kincsünk maga a világosság.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)