Mk 1,40-45 - Évközi 6. vasárnap

„Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem…”

Olvasmány (Lev 13,1-2.44-46)

Az Úr ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ha egy embernek a bőrén duzzadás, kiütés vagy fénylő folt keletkezik, bőrleprára lehet gyanakodni. Vezessék Áron paphoz, vagy az ő fiai közül valamelyik paphoz. Az ilyen ember leprás és tisztátalan. A pap nyilvánítsa tisztátalannak, mivel leprája van. A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be, és kiabáljon: »Tisztátalan, tisztátalan!« Ameddig a betegsége tart, addig tisztátalan, s mivel tisztátalan, lakjék elkülönítve, tartózkodjék a táboron kívül.”

Szentlecke (1Kor 10,31–11,1)

Testvéreim! Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére. Se zsidót, se pogányt, se Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek. Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok!

Evangélium (Mk 1,40-45)

Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.

Vasárnapi beszéd

Arról a feszültségről, talányról vagy dilemmáról szeretnék beszélni, hogy történik itt egy gyógyulás, nem is akármilyen, egy csodás gyógyulás, ami az emberi megfontolásaink szerint egy remek lehetőség arra, hogy hírverés legyen Jézusnak és az evangéliumnak, ezzel szemben pedig, miközben itt van már, megvan a csodás gyógyulás, szinte így is mondhatnám, már csak élni kéne vele, már csak ki kéne használni, aközben elképesztő, hogy milyen sokszorosan hangzik el ebben a mondatban, hogy Jézus szigorúan ráparancsolt erre az emberre, hogy „Vigyázz, senkinek egy szót se mondjál!” Ez tulajdonképpen ötszörös fölhangosítása annak, hogy itt van egy csoda, annak lehetnének jó következményei, és ötszörös fölerősítésben, hogy „Senkinek egyetlen szót se, vigyázz!”, és szigorúan parancsolt rá. Hát ennek mi értelme van? Hát nem azért jött Jézus, hogy az örömhír terjedjen? Ha valami jó születik, akkor az valahogy az Isten országát növelje? Erről szeretnék beszélni.

És hogyha röviden el akarnánk intézni a választ, hogy miért mondja Jézus a meggyógyult, meggyógyított embernek, hogy senkinek egy szót se, akkor talán gondoljatok a vakon született ember meggyógyításának a történetére, hogy aztán ott a farizeusok elé hogyan viszik ezt az embert, és hogyan kezdik el faggatni, hogy ki gyógyított meg és mit mondott neked pontosan és ki vagy te egyáltalán. Tehát az első nagyon rövidke válasz az, hogy azért mondhatja például a meggyógyult embernek, hogy „senkinek egy szót se”, mert nem egyszerűen csak meg akarta gyógyítani a fizikai betegségéből, hanem továbbra is figyel rá és ügyel rá, és tudja, hogy ez egy olyan világ, ahol egy ilyen csodás gyógyulásból, akármennyire is abszurdnak tűnik, de a beteg embernek még valami baja is származhat. És ezért mondja azt, hogy „Azonnal menj el, azonnal a papokhoz, azonnal mutasd be az áldozatot!” Úgy is lehetne mondani, hogy „Védd meg magad!” Jézus megvédi őt, hogy ő meg tudja magát védeni, és mire esetleg ott kérdezné bárki, hogy hogyan és mint volt az, ő már a közösségnek visszafogadott, gyógyult tagja.

A másik gondolat, ami akár rövid válaszunk is lehet erre a kérdésre, hogy miért mondja ezt Jézus, az, hogy a saját küldetéséből nem akar kizökkenni. Mi ez, hogy a saját küldetése? Ez az, hogy ő alapvetően nem a test betegségének a gyógyítója, és nem azt akarja, hogy ettől kezdve rengetegen odajöjjenek, és őbenne egy csodás orvost lássanak, aki elképesztő hatékonysággal gyógyít mindenféle betegséget. Nem akarja, hogy csodás gyógyítónak és orvosnak lássák, mert nem ezért jött. Jézus nem a testi betegségek orvosa, hanem az istenkapcsolat gyógyítója. És ezért nem akarja, hogy ő csodálatos gyógyító hírébe kerüljön, mert az istenkapcsolat gyógyításáért érkezett ide.

De nem akarnám ilyen szűkszavúan a mai napot bezárni ezzel. Tehát akkor, megvan a válasz, és akkor ennyi volt. Szóval van még 14 pont. De megígérem nektek, hogy hamar fogunk végezni. Nem tudom, ez jó hír-e vagy nem, egyetlen történetet sem fogok elmondani. Szóval akkor nézzük a második gondolatot, és szinte mindegyik mondatot bevezethetném így, hogy mert történhetne így, de itt valami többletről van szó, valami minőségileg másról van szó, tehát nem erről, hanem valami többről, valami másról. Így szeretném akkor kifejteni a válaszadást.

És bevezetőül csak egyetlen szempont, ez nem hangzik el az evangélium fölolvasásakor, de ez Márk evangéliumának első fejezete. Miért érdekes ez? Mert éppen még csak most volt az, hogy Jézus összehívta a tanítványokat, még egy picit megmelengette magát Péternek és testvérének a házában, és most történik az meg, ami a múlt vasárnapi evangéliumban elhangzott, hogy Jézus, akkor: „Gyerünk, menjünk el Galileába mindenféle helyre, ahol nem ismernek, mert ott is nekem küldetésem van.” Magyarán szólva, ezt most az emberi megfontolások alapján úgy is mondhatnánk, most indul el a projekt. Most indul el a vállalkozás. Jézus jön, hogy egy vállalkozást sikerre vigyen, és hogyha valami igazán jól jönne neki, mondjuk egy csoda szerintem egy vállalkozásnak, nem rossz fölütés. És akkor ebben az összefüggésben döbbenhetünk rá, hogy nem ezt teszi, hanem valami mást, és ezzel nyilatkoztatja ki Isten országát. Akkor gyerünk, mondom, egymás után.

Jézus nem rövid távon gondolkozik. A test gyógyítása ott és akkor egy óriási öröm, de a test egyébként kopik és öregszik, és előbb-utóbb távozunk. Tehát nem rövid távon gondolkozik és rövid távú üzenetei vannak, hanem hosszú távú, és ezért az istenkapcsolat gyógyításánál nincs hosszabb távú és nagyobb ívű és léptékű lehetősége az embernek. Ezért nem orvosként akar megjelenni, (hanem az) istenkapcsolat gyógyítójaként, és ezért nem az evilági életet biztosítja az ember számára, hanem az örök életet. De ennek a lényege, hogy itt valami hosszú távú dologról van szó.

Második, hogy nem gyorsan akar valami sikert elérni, majd a sikert ügyesen közhírré tenni, hanem miről van szó? (Arról), hogy mások javára akar cselekedni és hogy ez, hogy mások javára akar cselekedni, ez abból is látszik, hogy amikor már megvan a siker, vagyis már az ember meggyógyult, akkor ő továbbgondolja ennek az embernek az életét. Azt mondja, mondhatnám azt, hogy a nagyja megvan, a siker megvan, most már hírül fogják vinni. De számára ez az ember nem egyszerűen csak valaki, akit meggyógyít, hogy aztán a saját vállalkozását gyarapítsa, hanem tovább gondolkozik azon, hogy ez az ember vissza fog menni, akkor mi fog vele történni, ezért neki a következő lépés az, és a rákövetkező lépés az… És ha én valamiért ezt csináltam, akkor… Szóval ő ezzel az emberrel tényleg foglalkozik és tényleg törődik, és nem az a helyzet és az a pillanat létezik csak azért, hogy aztán ez valamiféle eredményt hozzon neki.

A következő, hogy amikor ezért az emberért cselekszik, akkor, ha azt mondaná, hogy nyugodtan híreszteld bármerre, akkor még megtörténhetne vele az, hogy a saját magatartását és cselekvését kiszolgáltatná annak, hogy mások mit szólnak ehhez. És ő mondhatná azt, hogy „Azért jó dolog ez a csoda, mert majd akkor ez alapján népszerű leszek, sikeressé válok, s akkor jó színben fogok feltűnni mások előtt. Hát tulajdonképpen nem ezért jöttem, hogy egy kicsit hát valami ilyesmi történjen?” Jézus ezt egyáltalán nem használja ki, nem azzal foglalkozik, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy őt – most nagyon egyszerűen mondom – most megszeressék és népszerű legyen, hanem azzal, hogy a Mennyei Atyának kedve telik-e benne vagy nem. Ez foglalkoztatja őt és ez alapján dönt arról, hogy ezt most valaki mondja-e tovább, és akkor ebből legyen egy jó hír, vagy inkább megtartsa magának. Mert ami őt minősíti, az nem az emberek tetszése vagy nem tetszése, lájkolása vagy nem lájkolása, hanem, hogy a Mennyei Atya ebben kedvét találja-e vagy nem.

A következő, mondhatnánk azt, hogy jól jönne neki itt a vállalkozás elején egy kis reklám, egy kis hírverés, és ez a csoda éppenséggel pont jól jöhetne neki. De mi ennek a veszélye? (Az), hogy egyszer csak a gyógyítás, de legfőképpen ez a beteg ember eszközévé válna valamiféle vállalkozásnak, valamiféle hírverésnek, ez a beteg ember és az ő gyógyulása tulajdonképpen valamiféle reklámhordozó eszközzé válna… Nem hangzik ez szörnyen? Jézus számára ez az ember egy személy, és az marad, és az előtte, és a gyógyítás közben, és utána. És nem akarja, hogy a hírverésben ez az ember valamiképpen eszközzé váljon, akkor se, hogyha egyébként ez egy jó hír volna, ezt ő nem akarja. És mi a másik, amit nem akar? (Az), hogy a hírverés révén saját magát valamiképpen piacosítsa, ahogy ezt szoktuk mondani, és kiárusítsa magát, mint valami nagyon sikeres és tehetséges és sok mindenre alkalmas személy. Nem akarja magát piacosítani. Hanem miről van szó? (Arról), hogy ezt az embert, ezt a leprás beteg embert és saját magát is és az ő Mennyei Atyját is következetesen célnak látja, célnak tekinti és azt mondja, hogy nincsen ennél több és jobb. „Nem piacosítom magam és téged pedig nem használlak föl a jó hírverés érdekében.”

A következő, hogy így is mondhatnám, ennek a csodának biztos lenne nézettsége. Hát ma talán ezt úgy gondolnánk el, hogyha ez egy olyan vállalkozás lenne, amit az emberi logika alapján viszünk végbe, hogy mielőtt azt a csodát megcsinálom, hiszen én már tudom, azért szólok az embereknek, hogy „A mobilokat elő! Most ezt föl lehet venni, nézzétek csak, aztán küldjétek el, posztoljátok, adjátok tovább!” Pont fordítva van. Szigorúan megparancsolta neki, hogy senkinek egyetlen szót se, és nagyon vigyázzon, hogy ne derüljön ki. Miért? Azért, mert a csoda egy jel. Az ember sem eszköz, a gyógyítás sem eszköz, a csoda sem eszköz, ennek az embernek a meggyógyítása Jézus által az Atya inspirációjára egy jel. És minek a jele? (Annak), hogy a beteg ember biztos legyen abban, hogy Isten vele van. Ennek a jele, hiszen a kétezer évvel ezelőtti ember úgy gondolkozik, hogyha valaki beteg, az annak a jele, hogy Isten elhagyta őt, hogy a szegénység, a nyomorúság, a balsors, a betegség annak a jele, hogy Isten nem áldja meg a személyt, hogy Isten nincs azzal a személlyel, hogy ez az ember esetleg talán valami olyan bűnt követett el, hogy Isten elfordult tőle, és ezért beteg és ezért nyomorult és ezért jön a sorscsapás. Ezért Jézus számára az a valaki ott cél, a küldetésének pont a célja, és a gyógyítás nem cél, hanem jel, nem eszköz, hanem jel. Még egyszer hadd ismételjem el, annak jele, hogy a beteg ember ne csak meggyógyuljon a bajából, hanem tudja, hogy Isten akkor is vele volt, amikor beteg volt, hogy most is vele van és ha meggyógyul, akkor is vele lesz, hogy ez, ami miatt Jézus eljött hozzánk.

A következő, hogy ezért sajátos módon azzal, hogy Jézus azt mondja, hogy senkinek se beszélj erről, a reflektorfényt nem kéri magára, nem áll az események középpontjában, a figyelem nem rajta van. Hogy mondanánk ezt ma? Nincs énmárka-építés, saját magunk brand-elése ez nincsen, nincsen. Hanem mi van? Hogy azzal, hogy azt mondja, hogy ne mondjátok senkinek, azzal lehetővé teszi, hogy az emberek rácsodálkozzanak arra, hogy ilyesmi semmi más révén nem történhet meg, mint hogy Isten itt van és a Mennyei Atya Jézuson keresztül gyógyít. Hogy Isten itt van, a beteg ember fölismerje, hogy vele van, és hogy az Isten gyógyít.

A következő, hogy hát itt nem karrierépítés zajlik egész nyilvánvalóan. Mert mondjuk a karrierépítésnek volna két alapgondolata, az egyik, hogy előre jutni, a másik meg, hogy növekedni és gyarapodni. Azzal, hogy Jézus azt mondja, hogy „nem”, mi történik, mit segít? Nem azt, hogy az ember előre jusson, hanem, hogy fölfelé. És nem azt, hogy gyarapodjon, hanem, hogy az élete Istenben kiteljesedjen.

A következő, hogy így akkor az történik, hogy Jézus nem csak valami jót tesz vagy valami értéket valósít meg, hanem mit láttat a csodával? Nem értéket valósít meg, nem egyszerűen csak jót tesz, hanem feltárja azt, hogy az ember megérthesse, hogy mi a legnagyobb értékünk. Ha most ez egy gyerekmise lenne, akkor egész biztos, hogy megállnék és megkérdezném a gyerekeket, mondjátok meg nekem, hogy mi a legnagyobb értéketek, de a leges-leges-legnagyobb és sosem lesz nála nagyobb és egészen biztosan és száz százalékosan ez a legnagyobb értéketek? Mondjátok meg! Hát persze nagyon izgulnék, hogy miket mondanak. És akkor engedjétek meg, hogy adjak egy felnőttes választ erre a kérdésre, amit gyerekektől is meg lehet kérdezni, ez így szól, hogy az ember legnagyobb értéke az istenkapcsolata. Ennél nagyobb kincsünk nincs. Ez a legnagyobb és maradandó és örök érvényű és elvehetetlen kincse az embernek, és amikor Jézus jön és azt mondja „Nem kell, ezt nyugodtan…”, akkor egyszer csak az ember elkezd gondolkozni, hogy: hát ha ezt nem akarja nyílttá tenni, akkor mi az, ami ennél nagyobb, a csodánál nagyobb, a gyógyulásnál nagyobb, az örömnél nagyobb? Az Istenkapcsolat.

A következő gondolatunk, hogy nem csak reagál bizonyos helyzetekre és próbálja őket megoldani, hanem azt fejezi ki, hogy Isten itt van, hiszen a gyógyulás, a gyógyítás jel, és nemcsak, hogy itt van, hanem elvehetetlenül és maradandóan veled van – mondja a beteg embernek. És azt is mondja, hogy Isten velem is itt van, hogy nem az az érdekes, hogy én meggyógyítottalak és mire vagyok képes, olyasmire, amire senki más nem képes. A jel az, hogy Isten veled van, és Isten velem van. És, hogy Isten most itt van közöttünk, ez a jel, amit ki akarok nyilatkoztatni.

Most már csak néhány gondolat. Gondolhatnánk azt a következményekből, mit mond a szentírás? Nem is mehetett be a városba, magányos helyeken kellett tartózkodnia. Hát persze azért így is működött a dolog, de hát azért ez elég nehezített terep volt már, hogy hát, amikor azt mondja a szentíró, Jézusnak megesik a szíve ezen a betegen, csak úgy, mintha ilyen spontán, ösztönös módon gyógyítana, valamiféle indulattól, jóindulattól vezérelve, hogy egy kicsit az érzelmei elsodorták, és később meg kellett látni, nem kellett volna ennyire elhamarkodni. Itt nem erről van szó, hogy Jézust elsodorták az érzései, hanem miről? (Arról), hogy amikor ő együttérző lesz a leprás beteggel, akkor az együttérzését, és mindent, ami benne a legmélyebben emberi, az érzéseit, a vágyait, a szándékát, a törekvését az istenkapcsolat részévé szeretné tenni. A fizikai valóságát, az érzéseit, a testét, mindent, hogy az hogyan válhatna az istenkapcsolat részévé. És amikor az együttérzésére hallgatva gyógyít, akkor az érzéseit és a vágyait az istenkapcsolat részévé teszi. Jézus nem egyszerűen csak problémákat old meg, vagy nehézségeket kezel, ahogy szoktuk mondani, hanem fölismer minden egyes pillanatot arra nézve, hogy az hogyan lehetőség az istenkapcsolat elmélyítésére. Nem problémák megoldása van itt a középpontban, nehézségek kezelése, hanem ez a pillanat és helyzet, amikor itt van egy beteg ember, hogyan válhat az istenkapcsolat elmélyítésének lehetőségévé.

És aztán már csak egy-két gondolat. Milyen érdekes ez, hogy az egyházi közgondolkozásunkban és beszédünkben is ez van, hogy hát örömhír, és az örömhírt hirdetni, és hát mi másért jöttem volna, hogy hirdessem az örömhírt. Miközben itt azt mondja, hogy „Szigorúan megparancsolom neked, hogy nem beszélhetsz róla, ne beszélj! Én se beszélek róla, te se beszélj róla!” Hát ez hogyan lehetséges? Mi ennek az üzenete? Az, hogy itt nem egy tudatos kommunikáció zajlik Jézus részéről, hogy aztán az valamilyen eredményt hozzon. Hanem mi? Jézus hallgat és azt mondja, hallgass te is és éld át, hogy itt történt veled, köztünk, közted és Isten között valami, hogy ezt éld át a csöndben, hogy ahogy mész haza, s telnek a napok, ne beszélj, hanem éld meg egyre mélyebben, hogy mit jelent az, hogy Isten ezt tette veled, és hogy Isten eddig is veled volt és most is. Vagyis segíti Jézus azt azzal, hogy „Ne beszélj, s maradj csöndben!”, hogy az Isten és ember közti történés egyre jobban a beteg emberben el tudjon mélyülni. Mert különben fölszalad a fölszínre és sztori lesz és pletyka lesz, és hallottad-e… és nem mélyül el az emberben, hogy mi történt valójában.

Utolsó előtti gondolat, hogy hát itt többről is van szó, mint örömhírről, meg az örömhír meghirdetéséről. Hát nem furcsa? Hát, ha van valaki, aki hitelesen Isten örömhírét tudná mondani, az pont a beteg ember. Kiderült egyébként, hogy csinálja is. Ő aztán úgy megörült ennek, hogy őneki aztán nem számít, hogy Jézus mit mondott, ő aztán az örömhírt mondja, pont úgy, mint hogyha Pál apostolt hallgatta volna, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan. Hát ő aztán mondja az örömhírt, azt’ hallja mindenki. És Jézus mit tesz? Fölismeri azt, hogy ez az ember, amikor leborult előtte és azt mondta, kérlelve őt: „Mester, ha akarsz, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.”, ez miről ad hírt? A beteg ember ráhangolódik Jézusra, nem csak a betegségével van elfoglalva, hanem elég érzékeny arra, hogy Jézusra hangolódva fölismerje ki ő és azt mondja: „Ha te akarod, te meggyógyíthatsz.” És amikor Jézus ráhangolódik erre a beteg emberre és azt mondja neki: „Megteszem, de kérlek hallgass!”, és az ember nekiáll és hirdeti az örömhírt, mi történik? (Az), hogy elhangolódik Jézustól, megszűnik a hangoltsága, miközben látszólag ő pont azt teszi, amit az egész egyháznak tennie kell, hirdetni az örömhírt a saját tapasztalataink alapján, ha alkalmas, ha nem. Történt egy kicsi malőr, az örömhír hirdetője elhangolódott Jézustól, és ezért mondhatja akármennyit és akárhogy, az már nem az. Ezért itt nem egyszerűen csak a „Hirdessük az örömhírt!” programja zajlik, hanem Jézus kimegy magányos helyekre, hogy ő el ne hangolódjon a Mennyei Atyától. Mert az ember beszélhet akármit és csinálhat akármit, ha elhangolódunk Istentől, az már nem az, amiért Jézus idejött.

És ezért a záró gondolat így szól, hogy ezért újból és újból Jézus megy a pusztába és kimegy és a magányos helyekre és elvonul és imádkozik azért, mert nem azért jött, hogy rövid távon bármi jót tegyen vagy értékeket valósítson meg, hanem, hogy ne zökkenjen ki abból, hogy ő Istennel van, és hogy jelét adja nekünk, hogy ha akarjuk, mi is lehetünk Istennel. Ha te akarod, lehetsz Istennel.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)