Mk 14,1-15,47 - Virágvasárnap

Passió

Olvasmány (Iz 50,4-7)

Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”

Szentlecke (Fil 2,6-11)

Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint (Mk 14,1-15,47)

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Amikor Jézust Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi és igen drága nárdusolajat hozott. Széttörte az alabástrom edényt, és (az olajat Jézus) fejére öntötte. Egyesek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hiszen több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni, és szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami tőle telt: Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, ezt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.”

Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja nekik Jézust. Amikor azok meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő tehát kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulhassa.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miközben letelepedtek és ettek, Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki velem eszik, elárul engem.” Azok elszomorodtak és egyenként megkérdezték: „Talán én?” Ő azt felelte: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt nyúl a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”

Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég volt! Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”

Még beszélt, amikor megérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele egy kardokkal és botokkal fölszerelt csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek. Az áruló ebben a jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vigyétek szigorú őrizet alatt!” Amikor odaért, mindjárt odalépett Jézushoz, és így szólt: „Mester!” – és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott álltak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta veletek voltam a templomban és tanítottam, de nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.” Erre valamennyien elhagyták őt és elfutottak. Egy ifjú mégis követte. Mezítelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és mezítelenül elfutott.

Jézust a főpaphoz vezették. Itt gyűltek össze a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, egészen a főpap udvarába. Ott leült a szolgákkal együtt, és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Hallottuk, amikor ez azt mondta: Lebontom ezt a kézzel épített templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem válaszolsz arra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

Péter kint ült az udvaron. Közben kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál!” De ő tagadta: „Nem ismerem, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba; s akkor megszólalt a kakas. De a szolgáló figyelte őt, és megint mondta az ott állóknak, hogy ez is közülük való. Ő újra letagadta. Nem sokkal ezután ismét megszólaltak az ott állók: „Biztosan közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.” Erre Péter átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” Ekkor mindjárt megszólalt a kakas másodszor is. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is megtagadsz engem.” És sírásra fakadt.

A főpapok korán reggel tanácsot tartottak a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal, majd Jézust megkötözve elvezették, és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt válaszolta: „Te mondod.” – A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!” De Jézus nem válaszolt többé semmit, és Pilátus csodálkozott ezen. Az ünnep alkalmával Pilátus mindig elbocsátott nekik egyet a rabok közül, akit kértek. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab. A lázadókkal együtt tartóztatták le, akik egy zendüléskor gyilkosságot követtek el. A tömeg felvonult tehát, és kérte Pilátustól azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem szabadon nektek?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok csak irigységből adták őt a kezére. Ám a főpapok felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megkérdezte: „És mit tegyek azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Azok ezt kiáltották: „Feszítsd őt keresztre!” Pilátus folytatta: „De hát mi rosszat tett?” Erre azok még hangosabban kiáltozták: „Feszítsd őt keresztre” Ekkor Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, azután átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

A katonák bevezették őt a helytartóság udvarába, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvöz légy, zsidók királya!” A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborruhát, és ráadták saját ruháját. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék.

Egy arra járó embert, cirenei Simont, Alexander és Rúfusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve.

Mirhával kevert bort adtak inni neki, de ő nem fogadta el. Felfeszítették a keresztre, azután megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt a kereszten, amelyre elítélésének okát írták: A zsidók királya. Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb felől, a másikat balról. Így beteljesedett az Írás: A gonoszok közé sorolták.

Akik arra jártak, káromolták, a fejüket csóválták, és mondogatták: „Te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt felépíted, szabadítsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Hasonlóképpen gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal együtt: „Másokat megmentett, de önmagát nem tudja megmenteni? A Messiás, Izrael királya szálljon most le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” Azok is gyalázták őt, akiket vele együtt fölfeszítettek.

Amikor hat óra lett, nagy sötétség borult az egész földre, egészen a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Élói, Élói, lámmá szábaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Amikor néhányan az ott állók közül meghallották ezt, így szóltak: „Íme, Illést hívja.” Valaki odafutott, ecetbe mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt?!” Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.

A készület napja volt, azaz a szombat előtti nap. Amikor beesteledett, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elcsodálkozott, hogy már meghalt. Magához rendelte a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megtudta ezt, Józsefnek adta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, azután levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, és egy sziklába vájt sírboltba temette. A sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig megfigyelték, hogy hova temette.

Vasárnapi beszéd

Jézus szenvedéstörténetében nem egy, nem két, nem három, nem négy alkalommal újból és újból megnevezi, hogy mi fog történni. Hogy elmondja, hogy az asszony tettéről majd meg fognak emlékezni. Elmondja előre, hogy a tanítványok el fogják árulni. Elmondja előre, hogy majd el fognak futni. Elmondja Péternek, hogy „Te, miután a kakas kétszer szól, háromszor megtagadsz engem.” Azután, a kihallgatásakor előre megmondja, hogy „El fogok jönni dicsőségben Isten angyalaival együtt.” Előre megmondja, hogy „Majd előttetek megyek Galileába és viszont fogtok engem látni.” És hogyha most még tágabbra vesszük az ismereteinknek a körét, akkor tudhatjuk, hogy Jézus előre megmondja, hogy ez fog vele történni, hogy tudja már előre, hogy el fogják árulni és elítélik és megölik. De előre azt is megmondja, hogy föl fog támadni. És amikor megtöri a kenyeret és odaadja a bort, előre azt mondja, hiszen még ott van a tanítványok között, hogy „A kenyér és a bor az én testem és a vérem és már előre megmondom nektek, hogy majd ezt egyétek és igyátok.”

Azért akartam mindezt így elmondani, hogy valahogy ez a szál összeköti Jézus életét és szenvedéstörténetét, és áthajlik a föltámadásba. És aztán, ahogy ő erről beszél, azt mondja, hogy „Amikor én meghalok, előre megyek és helyet készítek nektek, hogy ti is ott legyetek majd, ahol én vagyok.” És ahogy Jézus előre tudja és előre mondja és előre látja és előre megteszi… Hiszen mit jelent, hogy előre megteszi? Hogy kétezer évvel később mi itt ülünk, megrendülve halljuk Jézusnak a történetét, és közben tudjuk, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus előre ezt miértünk megtette, hogy kétezer évvel ezelőtt előre értem ezt megtette, és már előre mondta, hogy ez rám is érvényes lesz.

És Jézus mellett a mai történetben ott van egy asszony, aki, amikor megkeni olajjal Jézusnak a haját, akkor Jézus ugyanezt a szót használja, hogy ez az asszony előre teszi ezt. Előre teszi, a temetésemre, a halálomra és a föltámadásomra, hogy ezt előre teszi. És milyen megrendítő, ott vannak körülötte az emberek és semmit nem értenek abból, mi az, hogy előre. Hogy Jézus előre mondja, hogy így lesz és az apostolok… nem történhet meg veled, én biztos nem árullak el, ugye nem én vagyok az, ez lehetetlen, hogy így legyen… És van egyetlenegy valaki, akiről azt mondja a szentíró, hogy ő annyira Jézussal tartott, hogy előrement Jézussal egészen a haláláig. És ott volt vele Jézusban már előre a halálánál, és ezért már előre megkente a haját. Hogy ennek az asszonynak annyira fontos volt Jézus, hogy megértette, hogyha Jézus azt mondja már előre, hogy elítélnek és megölnek és a kereszten meghalok, hogy ezt emberileg úgy lehet végigvinni, hogy Jézus előre gondol a föltámadására, arra, hogy elmegy a Mennyei Atyához, hogy ott értünk közbenjár, hogy ott helyet készít nekünk. Hogy az emberi élet annyira drámai, hogy a jelen nem egyszer úgy viselhető csak, hogy az ember előre megy, miközben a jelenben van, egészen oda, ahol Jézussal vagyunk.

Előre megyünk azért, hogy a jelenben úgy éljünk, ahogyan érdemes. És ha a szenvedés történetét ebből a szempontból nézzük, hát megrendítő, ahogy Jézus a jelenben viszi a fájdalmat, a szenvedést és a halált, de közben a megnyilatkozásai többségükben már mind előre vannak. Hogy ez így lesz, ezt azért teszem, mert majd… Hogy amikor ott a latornak azt mondja, „Te még ma velem leszel a Paradicsomban.”, hogy mennyire elöl van már és azért megy előre, egészen a mennyei Atyáig, hogy a jelenben úgy éljen, ahogy érdemes.

És nem csoda, hogy azt mondja, hogy erről az asszonyról meg fognak emlékezni, amíg világ a világ. Azért, mert ő volt az egyetlen, aki úgy volt Jézussal együtt, hogy tudta, hogy Jézus nem csak ott van és akkor, hanem a lelkében újból és újból már előre ment a mennyei Atyához, hogy azt tehesse meg értünk már előre, amire nekünk is a legnagyobb szükségünk van.

Ha megtehetem, csak úgy egy-egy vonásszerűen, egy-egy gondolat erejéig az asszony, ahogy ezt teszi, hogy nem tudjuk a nevét. Egyáltalán nem tudjuk, hogy esetleg Jézus segített-e neki, vagy meggyógyította, vagy bármi ilyen történt volna, egyáltalán nem tudjuk. És ez azért fontos, mert az üzenete ennek az, hogy egy asszony, vagyis bármelyikünk, akármelyikünk.

A második, hogy az az olaj, amit vitt Jézusnak, így mondja a szentíró, az valódi volt, az egy valódi, igazi, nagyon értékes olaj volt. Hogy mi bármelyikünk megtehetjük azt, hogy valami nagyon valódit akarunk Jézusnak adni, ahogyan az életünket éljük. Nem kifelé, mások hogyan látják, és mit szólnak, és mit gondolnak. Amikor az asszony megkeni Jézus haját az olajjal, tudjuk, hogy a többség mit gondolt és mit mondott. Az asszonyt ez nem érdekelte, mert ő valami valódit akart csinálni, ami nem azon múlik, hogy mások majd erről hogyan vélekednek.

Azután ez az olaj nem csak valódi volt, hanem értékes is. Bármelyikünk megteheti azt, hogy ami olyan igazán értékes, hát abból, vagy azt akarjuk adni Jézusnak és egymásnak. És milyen szimbolikusan szép az, hogy azt az alabástrom edényt széttörte. Hogy ott, amikor ő előre megy Jézussal a haláláig és a föltámadásáig, akkor mennyire világos és egyértelmű, hogy mekkora kincs Jézus, s mennyire nem számít az alabástrom edény. Hogy az embernek néha szét kell törnie valamit abból, amihez annyira ragaszkodunk itt és most, hogy előre tudjunk menni Jézussal. És hogy valódi kincseket tudjunk adni neki és egymásnak ahhoz képest, hogy ahhoz képest semmiségekhez ragaszkodunk, markoljuk és próbáljuk megőrizni.

A következő, hogy ez az asszony, aki bármelyikünk lehet, nem csak ott távolról megfigyel, nem csak kérdez, nemcsak beszél, nem csak ítélkezik és okoskodik, nem csak elárul és elhurcol, nem csak leköp és megostoroz. Ez az asszony, ahogy Jézus mondja: „Valami jót tett nekem. Odajött hozzám és jót tett velem.”

S az utolsó, hogy azt mondja erre Jézus, hogy „Amit ez az asszony tett, az számomra azt jelenti, hogy amire képes volt, azt megcsinálta.” És ez megint csak bármelyikünkre érvényes, mert Jézus előre tudja, hogy mire vagyunk képesek és mire nem, jó előre tudja, és ezért azt mondja, „Csak annyit tégy meg értem és másokért, amire képes vagy. Nem kell többet, nem kell annyit, mint mások, nem kell úgy, mint mások, csak annyit, amire képes vagy.

A zárómondat: Ahhoz, hogy a jelenben úgy éljünk, ahogy érdemes, szükséges eldöntenünk, hogy ki az, akivel előre akarunk menni az életben. Hogy mi, ha Jézussal megyünk előre az életben, ez teszi majd lehetővé, hogy a jelenben egymásért megtegyük azt az értékes kincset, amire a másiknak ott és akkor éppen annyira szívéből szüksége van.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)