Jn 15,1-8 - Húsvét 5. vasárnapja

Hogyan tudunk bő termést hozni úgy, hogy Jézus tanítványai vagyunk?

Olvasmány (ApCsel 9,26-3)

Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ő milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. (Pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.

Szentlecke (1Jn 3,18-24)

Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel hogy az igazságból valók vagyunk-e és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol is valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki tetszik. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk.

Evangélium (Jn 15,1-8)

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Vasárnapi beszéd

„Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.” Erről szeretnék beszélni, még konkrétabban: Hogyan tudunk bő termést hozni úgy, hogy Jézus tanítványai vagyunk? Erről lenne akkor szó. És természetszerűen nekiállhatnánk most egyfajta teológiai megközelítés kibontásának, tehát. Hogyan tudunk tanítványként bő termést hozni? Akkor, ha megfelelően kapcsolódunk a mennyei Atyához, Jézushoz, a Szentlélekhez, a Szentháromsághoz, ha megtaláljuk a helyünket az egyházban, Krisztus titokzatos testében, ha élünk a kegyelemmel, az áldással és a szentségekkel. De most nem erről szeretnék beszélni, hanem maradjunk meg az emberi megfontolások világán. Hogyha az emberi megfontolások felől próbáljuk megragadni, mit jelent Jézus tanítványaként bő termést hozni, akkor erről mit mondhatunk el? Tizennégy pont, se több, se kevesebb.

Akkor az első így szól. Az emberi megfontolások alapján természetesen kitöltheti a figyelmünket az, hogy ez is fontos és az is fontos, és ez is szép és fontos, fontos, szép és nagyszerű. De ha mi Jézus tanítványaként akarunk gyümölcsöt hozni, akkor számunkra a nagy kérdés nem az, hogy mi minden fontos, hanem, hogy mi a lényeg. És az egyáltalán nem ugyanaz, és nem is ugyanoda visz bennünket, és nem is ugyanolyan emberré válunk. Hogyha össze akarjuk rakosgatni az életünkben a sok fontosat és szépet, vagy ha állandóan föltesszük a kérdést magunknak, hogy mi a lényeg, hogy az alapján éljek.

Olyan megrendítő nekem, mikor egy szülőpár elmeséli azt, hogy „Tudod Feri, olyan döbbenetes dolgokon tudtunk egymással veszekedni és vitatkozni, és bántottuk egymást addig, amíg meg nem betegedett a gyerekünk. Mert amikor beteg lett a gyerekünk, úgy hirtelen ettől megrendültünk és a szívünk mélyéig megijedtünk, és hirtelen akkor úgy összekapaszkodtunk egymással. És olyan természetes volt, hogy akkor együtt kell valahogy mindent megtennünk valakiért, akit annyira szeretünk. És úgy mellékesen meg rájöttünk arra, hogy mennyire világos most, hogy mi a lényeg, ki a lényeg, mennyire egyértelmű, hogy a kicsi gyerekünk, hogy ő a lényeg. És ehhez képest mi mindenen tudtunk veszekedni? Hogy voltunk képesek évtizedszámra marakodni fölösleges értelmetlenségeken? Persze azt mind úgy gondoltuk, hogy fontos, de most, hogy tudjuk, hogy mi a lényeg, eszünkben sincs ezeken az úgynevezett fontos dolgokon tovább marakodni.

Második gondolat, ez, hogy persze, amikor szeretnénk gyümölcsöt hozni, de fontos, kitűzzük a célokat, elérjük a célokat, és az a reményünk, hogy hát akkor az valamiféle gyümölcsöző életben fog megnyilatkozni. De amikor mi Jézus tanítványaként vagyunk, nem annyira az lesz a fontos, hogy célokat tűzzünk ki és érjük el azokat, hanem hogy hogyan tudunk értelmes életet élni. Az sem ugyanaz, mégpedig azért, mert az ember kerülhet olyan állapotba, hogy szinte már ki sem tud tűzni célokat, nemhogy azokat a célokat elérje. És attól még élhetünk értelmes életet.

Karsai Dániel, akit most már gyomorszondán keresztül táplálnak, és szinte egyáltalán nem tud beszélni, azt nyilatkozta néhány nappal ezelőtt: „Hogyha lehetőségem volna a saját akaratomból véget vetni az életemnek, akkor se tenném, mégpedig azért, mert értelmes életet élek, ugyanis még mindig képes vagyok kapcsolódni a szeretteimhez.” És a mondatot, ha szabad nekünk befejezni, akkor azt mondhatnánk, az utolsó pillanatáig fog tudni kapcsolódni a szeretteihez és még azon túl is. Tehát, amikor már az emberi megfontolások szerint célokat sem fog tudni kitűzni, a szeretteihez akkor is tud kapcsolódni, tehát az élete értelmes élet, tehát azt érdemes élni.

A harmadik, persze szeretnénk gyümölcsöt hozni ebben a világban. Mi lehet nekünk fontos? Önmegvalósítás, most ezen belül esetleg karrier vagy előrejutás, és a többi. De hogyha mi Jézus tanítványaként szeretnénk gyümölcsöző életet élni, akkor nem annyira az önmegvalósítás meg a karrier lesz fontos, hanem, hogy kiért élek.

És csak utalok a múlt hétre, kedves ismerősöm jótékonysági futott, s úgy a fél távnál arra gondolt, hogy ő ezt nem bírja végigcsinálni. És emlékeztek, azt mondta, hogy „Én ezt föladom, mert én nem bírom. Ott a cél, két kilométer, nem bírom, föladom.” S azt mondja „Azért nem adtam föl, mert tudtam, hogy kikért futok.” Nem érdekes ez? Pontosan látja a célt, és van egy pont, amikor azt mondom „Én ezt már nem csinálom tovább. Tudom, mi a cél, ha nem csinálom tovább.” És miért csinálja tovább? Mert azt meg tudja mondani, nem, hogy mi a célja, hanem hogy kiért csinálja.

Következő gondolat, hogy természetesen szeretnénk egy gyümölcsöző, értékes életet élni, ott van a jólét és a jóllét, úgy kibontakoztatni magunkat ebből a szempontból. De hogyha mi szeretnénk Jézus tanítványa szerinti gyümölcsöző életet élni, akkor számunkra a nagy kérdés sokkal inkább az lesz, hogy hogyan érdemes élnem. Nem az, hogy a jólétet és a jóllétet hogyan biztosítsam, hanem, hogy lehet, hogy olyan helyzetekben, amelyekben akár nagy szenvedéseket élek is át, és derékba törik valami, azt mondom, senkivel se cserélnék, mert ebben a pillanatban is pont úgy élek, ahogy érdemes, tehát nem cserélnék senkivel, akinek ebben a pillanatban egy kicsit jobb, szebb és a többi.

Következő, nyilván gyümölcsöző élet, emberi megfontolás szerint szeretnénk boldognak is érezni magunkat, átélni mindezt. De ha mi Jézus tanítványaként keressük, akkor nem boldognak érezni akarom magam, hanem boldog ember akarok lenni. És az megint egyáltalán nem ugyanaz. Én úgy fölnézek az úszóinkra, de főleg a pillangózókra, mert hát hogy az az oxigénhiány, amit a Cseh Laci, Milák Kristóf, a többiek, hát egyszerűen fölfoghatatlan, hogy valaki ezt a szenvedést ott bevállalja. Egy kis Kapás Bogiról nem is beszélve, hogy ezt hogy csinálja. És hogyha mondjuk öt méterrel a cél előtt megkérdeznénk, hogy „Boldognak érzed magad?”, hát lehet, hogy nem tennénk ki az ablakba, amit mond, ugye, hogyha kapna levegőt. De ha ugyanezt a kis Kapás Bogit, elnézést, hogy így mondom, hát csak úgy a termete miatt mondom, nagy megbecsülés, hogy megkérdeznénk, hogy „Te boldog ember vagy?”, minden további nélkül mondaná, hogy igen. Tehát ha mi Jézus tanítványaként akarunk boldogok lenni, nem azt kajtatjuk, hogy hogyan tudnánk boldognak érezni magunkat, hanem, hogy hogyan válhatnánk boldog emberré, és az még a szenvedés kellős közepén is lehetséges.

Következő, hogy szeretnénk gyümölcsöző életet élni, akkor külső célokat fogalmazunk meg; ezt elérni, azt megvalósítani, ezt megszerezni, ezt megvenni, átélni és a többi. Jézus tanítványaként súlypontváltás történik; belső célok. Hogy odakint mi és hogy lesz, sosincs teljesen a kezünkben. De ha én azt tűzöm ki magam elé, s nézzétek el, a legegyszerűbbet fogom mondani, hogy akármit érek is el, vagy akármit nem, az életszentség számomra egy nagyon világos belső életcél. Jézus tanítványaként nagyon világos belső életcél, hogy szeretnék olyan lenni, mint a mesterem. Hogy odakint mi meg hogy lesz, fogalmunk sincs, de ez a nagyon világos belső életcél teszi Krisztus tanítványát gyümölcsöző életűvé.

Következő. Persze, hogy mondhatnám azt, hogy mi hiányzik, de hát az embernek mindig rengeteg minden hiányozhat, mert az élet senkinek sem ad meg mindent. Jézus tanítványaként viszont nem azon szenvedek, most mondjuk így, hogy „Hát én akartam, meg akarnék én gyümölcsöző életet, de ez sincs meg hozzá, meg az a föltétel sincs meg, meg ezek az adottságok is hiányoznak ahhoz, hogy hát az jöjjön ki.” Jézus tanítványaként a súlypont oda kerül, hogy mi az, ami adatott számomra már most is, meg eddig is, hogy mi az, ami adatott, és ami még akkor is ajándékként az enyém, hogyha esetleg semmit nem is tettem érte, hogy mit tudok kihozni mindabból, ami már eddig is adatott számomra.

Következő, hogy az is lehetséges, hogy úgy szeretnék értékes életet élni, hogy megfelelni sokaknak, esetleg elvárásoknak, vagy hát a többségnek. És akkor nézem, hogy hogyan tudnék mondjuk sikeres lenni a világhálón, és akkor azt figyelem, hogy hány és hány lájkot kapok ezért vagy azért, és akkor ezt azonosítom egy gyümölcsöző élettel, minél több lájk, annál értékesebb élet. Ha én Jézus tanítványa vagyok, akkor valószínű, hogy nem ezt teszem.

Éppen múlt héten beszéltünk Karikó Katalinról, aki amikor azt mondja, hogy az MRNS-sel kellene dolgozni, akkor a közvélemény, a szakmai közvélemény azt mondja, hogy lehetetlen, mert annyira instabil, és Karikó Katalin meg azt mondja „Lehet, hogy a többség ezt gondolja, én meg keresek valakit, akivel együtt meg tudom csinálni.” Mikor Teréz anya a kalkuttai utcán a szemétben lát egy haldokló embert, akkor mi az, ami őt elkezdi foglalkoztatni? Nem az, hogy mások segítettek-e ennek a haldokló embernek a szemétben, hogy hányan nem segítettek még ennek a haldokló embernek a szemétben. Hanem őt mi érdekli? Az, hogy „Az én dolgom mi?” Tehát nem a többség véleménye és tetszése, hanem „Az én dolgom pedig az, hogy a szegények legszegényebbjei felé forduljak, akkor is, hogyha nem kapok érte lájkot.”

Ilyenkor mindig az édesanyák jutnak eszembe, hogy ti édesanyák hány lájkot kaptatok már azért, mert édesanyák vagytok? Hát nem fogjátok megnyerni a like bajnokságot azzal, hogy anyukák vagytok, erre majdnem biztosak lehetünk. De lehet, hogy az életetekben ott voltak azok a gyönyörű pillanatok, amikor azt mondtátok: „De nekem ez a dolgom. Nem csak ez a dolgom, de nekem ilyen dolgom biztos van.” Tehát akkor a következő, ugye akkor ez így szólt, hogy nem a többség meg az elvárások és ilyen értelemben megfelelni, hanem sokkal inkább Jézus tanítványa szerinti gyümölcsöző élet, egész világosan „Az én dolgom mi?”, akkor is, ha másnak nem az a dolga.

A következő, hogy hát akkor ott vannak a vágyak és akkor a vágyaink alapján egy szép életet kibontakoztatni, megvalósítani ezeket a vágyakat. Ez nagyon szép, de ha Jézus tanítványaként akarok gyümölcsöző életet hozni, az pedig így szól, hogy először nevezzem meg magam számára, hogy nekem mi a legmélyebb vágyam. Hogy meg kéne keresnem a legeslegmélyebb vágyamat. Nem a felszínes vágyaim, a rendezetlen vágyaim, a mindenfelé való természetes és emberi vágyaim, (hanem) a legmélyebb vágyamat.

Csak, hogy egy utalást tegyek a múlt héten emlegetett Nemes Ödön atyára. Nemes Ödön atya mondta nekünk mindig, egy idős jezsuita, hogy „Fölfedezték-e már azt, hogy a legmélyebb vágyaik egybeesnek a Teremtő Isten szándékával?” Tehát azt is mondhatnám, addig keressük a legmélyebb vágyainkat, ameddig világos nem lesz, hogy ez már csak azért is lehet a legmélyebb vágyam, mert pont egybeesik a Teremtő Isten szándékával.

Most jön a tízedik. A tízedik így szól, hogy hát természetesen, ha gyümölcsöző, értékes életet akarok élni, akkor állandóan bennem lehet ez, hogy mit akarok elérni, én mit akarok elérni, én mit akarok megvalósítani, én mivé akarom vinni az életemet. Jézus tanítványaként valószínű, hogy nem itt lesz a súlypont, hanem azt a kérdést teszem majd föl, hogy „Milyen irányba mutat az életem?” Hogy ahogy most élek, ha ezt tovább viszem öt év és ötven év, s egyszer csak ott vagyok abban a pillanatban, amikor elköltözök ebből a világból, az élet, amit most élek, az milyen irányba mutat.

Felejthetetlen nekem, egyszer egy házaspár jött hozzám és előttem elkezdtek veszekedni és ment a vita és a veszekedés és érzések, és a hölgy nagyon rossz néven vette azt, hogy a férfi meg nem úgy gondolja, és mondott egy-két bántó mondatot. S úgy láttam, hogy a férfi nyel egyet-kettőt és nem adta vissza. És nem tudom, hogy-hogy nem, egyszer csak a feleség hirtelen megállt és ránézett a férjére, miközben én ott voltam és azt mondja: „De én olyan bántóan szóltam hozzád, te miért nem adod vissza?” A férfi olyan hálás arcot vágott, hogy a felesége ezt észleli, azt lehetett látni rajta, szinte megdicsőült ebben, azt mondja: „Figyelj csak, mikor te bántasz engem, nekem ez nagyon fáj. És meg kell hagyni, annyira szívesen visszaadnám, és úgy a nyelvemen lenne, hogy én se maradjak az adósod. De ilyenkor a következő szokott eszembe jutni. Rendben van, ha én visszaadom, mondhatjuk azt, hogy kvittek vagyunk, de az akkor egész biztos, hogy ártani fog a kapcsolatunknak, és én azt nem akarom. Az a helyzet, én szívesen visszaadnám neked, de ez az az irány lenne, amitől a kapcsolatunk tönkremegy.” Tehát akkor Jézus tanítványa úgy hoz gyümölcsöt, hogy azt a kérdést teszi fel újból és újból, hogy amit most tenni szándékozok, az engem milyen irányba állít és milyen irányba visz.

Tizenegyes, hogyha szeretnék gyümölcsöző életet élni, lehet, hogy nagyon fontos lesz nekem a siker, és ez érthető, karrier, és érthető. Rendben, de Jézus tanítványaként lehet, hogy a súlypont nem itt van, hanem ott, hogy mi az, ami maradandó mindabból, amit csinálok. Mert lehet, hogy a sikereimből szinte semmi sem lesz maradandó, és valami, ami egyáltalán nem siker, pedig maradandó lesz.

Tudjátok, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, mikor kérdezi őt a szakkommentátor, hogy „Mondja meg, miért lehetséges az…?” Nem jött ki. Trüsszenteni akartam, de nem, nem adta ki. A szakkommentátor megkérdezi Benedek Tibort: „Hogyan lehetséges az, hogy háromszor nyertünk egymás után olimpiát, a kemény csapat, ahogy szokták mondani, úgy, hogy akkor legalább volt négy-öt olyan csapat…” (Feri tüsszentett – a szerk.) Kiadta. „…legalább volt négy-öt olyan csapat, aki a tudásában pont annyit tudott, mint a magyar. Miért nyertünk mi háromszor?” Benedek Tibor a következőt válaszolta: „Azért nyertünk mi egymás után háromszor, miközben a szakmai felkészültségünk ugyanazon a szinten volt, mert mi szerettük is egymást. Ez volt a mi többletünk.” Ezt azért tartom elképesztően szépnek, mert ez egy sikerorientált versenysport, ahol nem csak csapatok között, hanem a csapaton belül is rivalizálni szokás. Mert aki már ott van, ő tud rivalizálni, ő tudja milyen az, hogy én akarok a legjobb lenni. És Benedek Tibornak ez a válasza, hogy… s akkor nem folytatom.

Tizenkettő. A tizenkettő, hogy gyümölcsöző élet, gondolhatnánk azt, hogy ez arról szól, hogy legyen benne minden, ami szép. Szép egész élet és egészség, és minden, minden és az egész. Jézus tanítványaként lehet, hogy sokkal inkább azt gondolom, hogy szeretnék teljes életet élni. És a teljes életben pontosan tudom, hogy rengeteg minden nem lesz benne. Már csak azért is, mert Jézus a kereszten az utolsó mondatával azt mondta, hogy „Beteljesedett.” Nem azt mondta, hogy minden belefért, meg most milyen egészséges vagyok, hanem hogy „Beteljesedett.” Sosem gondoltam volna, hogy Donna Summerről fogok megnézni egy dokumentumfilmet, de megnéztem, és volt benne egy döbbenetes pillanat. Diszkókirálynő, azt mondja: „A sikereim csúcsán, az ott van (Fölfelé mutat – a szerk.), a sikereim csúcsán voltam a legrosszabbul. Amikor mindenki úgy gondolta, hogy én újítom meg a zenét, és ezt így más soha senki, és egyedi és kiváló és kitűnő és rendkívüli, én a szállodai szobában voltam, kinyitottam az ablakot, hogy kiugorjak rajta.” Azt mondja, sikerei csúcsán: „Én azért nem ugrottam akkor ki az ablakon, mert bejött a takarítónő, és ahogy benyitott és belépett, a következőt kérdezte <<Segíthetek valamit?>> És segíthetett.” Tehát minden legyen benne, meg a siker és a karrier és az egész, és a többi. Nekünk inkább legyen teljes az életünk és a teljesség értelmében legyen gyümölcsöző.

Utolsó kettő. Hogyan akarunk akkor szép életet élni, gyümölcsözőt és gazdagot? Nyilván úgy, hogy értékeket akarunk megvalósítani. Hát milyen természetes ez. De közben pedig mit látunk? Mondjuk, sokan mondják azt, hogy föllebbezhetetlen érték az igazság, majd pedig a föllebbezhetetlen érték az igazság nevében bántjuk egymást. Ezen az úton nem tudunk úgy gyümölcsöt hozni, ahogy Jézus tanítványainak érdemes gyümölcsöt hozni. Jézus tanítványaként hogyan fogok gyümölcsöt hozni? Nem úgy, hogy kiválasztom a fontos értékeket és aztán ereszd el a hajam, hanem, ha énnekem az az érték fontos, hogy igazság, akkor az én nagy témám az lesz, hogy „Hogyan tudok igaz ember lenni?” És amikor mi arra törekszünk, hogy igaz emberek legyünk, hogy olyan ember legyek, ahogyan mondjuk Józsefről elhangzik a Szentírásban, hogy „Egy igaz ember volt.” Nem az igazságra hivatkozott, hanem igaz ember volt. Az igaz emberek termik meg a tanítványság gyümölcseit, akkor is, ha az igazságuk akár ezen a földön ki sem derül.

És végül az utolsó gondolat, mert hogy most visszaérek az evangélium szövegéhez, miközben nyilván ezt igyekeztünk kibontani. „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.” Hát hogyan akarok gyümölcsöző életet élni? Hát meg akarom tudni, ki vagyok, hogy ki vagyok én? Hát akkor abból ki akarom bontani, hát, ha ez vagyok, akkor tessék, bomoljon ki, az gyönyörűen szökkenjen szárba, virágba, gyümölcs. Jézus tanítványa nem ezen az alapon hozza a gyümölcsöt, nem az a kérdése Jézus tanítványának, hogy „Ki vagyok én?”, hanem az, hogy „Kivé akarom tenni magamat?” Nem csak, hogy milyen ember akarok lenni, hanem, hogy „Ki akarok lenni?”

A záró gondolat így szól. Nagyon sokféle gyümölcsöt tudunk teremni és szerintem ezek valódi gyümölcsök tudnak lenni, de Jézus tanítványaként a tanítványságból fakadó gyümölcsök maradandóak.

(Az igeversek forrása: https://igenaptar.katolikus.hu/)