Támogass, hogy segíthessünk

Pálferi Karitász jótékonysági futása

Fuss velünk! Fuss értünk!

április 22-23.

Támogass, hogy segíthessünk

Pálferi Karitász jótékonysági futása

VELED.EGYÜTT.ÉRTE.

április 20-21.

A nemes ügy, amelyért futunk

JANKA ÉDESANYJÁNAK TOLLÁBÓL

Ikergyermekeink, 2016. Augusztusban születtek a terhesség 25.hetében sürgősségi császármetszéssel, toxémia miatt. Janka kislányunk 560, Adrián kisfiunk 680 grammal született. A születést követő 5. napon kezdődtek Jankánál a nagyobb gondok, többszöri agyvérzés után, nem sok reményt kaptunk az orvosoktól.  Végül mindenre rácáfolva itt van köztünk és küzd minden nap! 

Adrián fiunk csodával határos módon egészséges. Jelenleg 7 évesek, első osztályt kezdték szeptemberben. 

Janka halmozottan sérült, középsúlyos értelmi fogyatékos, gyengén látó és mozgássérült. Emellett epilepsziás. 2019-ben vidékről Budapestre költöztünk, hogy minden lehetőséget meg tudjunk adni neki  a fejlődésre. 4 évig járt a Pető Intézetbe ahol rengeteget fejlődött mind a mozgása, mind az értelme. 

Jelenleg az iskola mellett egy robotterápiát kezdtünk el, nagyon bizakodva abban, hogy akár segédeszközzel, de az önálló járás megvalósulhasson.

Fuss velünk! Fuss Jankáért!

Janka

A 2024-es Telekom Vivicittá Városvédő Futáson résztvevő Pálferi Karitász és a Pálferis közösség futónagyköveteinek adománygyűjtési célja Janka rehabilitációjának folytatása és segédeszközeinek korszerűsítése. 

MÁJUS 5-IG TUDOD ANYAGI TÁMOGATÁSODDAL SEGÍTENI

ADOMÁNYOZÁS UTALÁSSAL

Banki átutalással is lehetőség van a gyűjtést támogatni. Az utaláshoz szükséges adatok:

Pálferi Alapítványa a Teljes Életért
MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
Bankszámlaszám: 16200223-10054457
IBAN bankszámlaszám: HU89 1620 0223 1005 4457 0000 0000
Közlemény: Adomány – Jótékonysági futás

BANKKÁRTYÁS ADOMÁNYOZÁS

Összegyűlt adomány összege

296 200 Ft

37.03%

800 000 Ft

AKIK A NEMES ÜGY MELLETT ÁLLNAK/FUTNAK

"Juhász Adrián vagyok, Janka édesapja. Örömmel jelentkeztem résztvenni a futáson. 33 éves vagyok, 2010 óta szolgálok a Magyar Honvédségnél mint szerződéses katona. Munkámból adódóan rendszeresen sportolok, ezért mint résztvevő szeretném támogatni kislányomat a Vivicittán."
Juhász Adrián
Janka apukája
"Nem kellenek nagy dolgok, az apróságokban rejlik a varázslat. A varázslat az, ami többé tesz, amit elő tudsz magadból csalogatni. A varázslat az, ami mindannyiunkban ott van, és csak arra vár, hogy előjöhessen. A csodák, a megvalósult álmok, na meg a hit... mind ott rejtőzik mélyen, csak arra várva, hogy végre észrevedd, hogy a te életed is lehet más. Másabb, boldogabb, sokkal jobb annál, mint amire vágysz. Csak tudod, a varázslat van akiben egy életre elalszik a hittel, a reménnyel együtt, mert másokra hallgat. Elhiszi azt, hogy nincsenek csillag"ok, meg színes buborékok, közben meg bárhol vehetsz buborékfújót, és varázsolhatsz színeket az életedbe. Hiszen minden rajtad múlik."
/ Oravecz Nóra /

Minden évben ilyenkor apró csodákat élhetünk meg. Apró lépések, apró tettek, apró gesztusok Valakiért, Valakikért. A mai lépések Jankért és családjáért.
Bársony Adrienn
Pálferi Karitász, futónagykövet
"Egy futótársam ajánlotta Janka családját. Voltak még más jelöltek is hogy kiket támogassuk idén, de a család történetét hallva arra indított minket, hogy az ő ügyük mellé álljunk. Az I-re a pontot az első személyes találkozó tette fel. Janka és ikertestvére Adrián is úgy viszonyultak hozzám, mintha már évek óta ismernénk egymást. Játszottunk, kacagtunk. Szívből, hangosan. Ilyenben még nem is volt részem sosem. Csoda volt megélni azt a másfél órás találkozót és egy tanulságos, tanító tapasztalat is számomra. Kérlek, támogasd Te is Janka fejlesztését és terápiáját, hogy ez a csoda még inkább kiteljesedjen és minél többeket megérintsen! "... Amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten! Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint amitek nincs." 2Kor 8.11-12"
Tóth Gergely
Pálferi Karitász, futónagykövet
"Jákfalvi Anett vagyok, 2018 óta aktív szervezője a Pálferis jótékonysági futásoknak. Azért állok évről évre a Pálferi Karitász jóügye mellé, mert minden alkalommal sikerült olyan nemes és fontos célt kitűzni, amivel ha csak egy kicsit is, de jobb hellyé tudtuk tenni ezt a világot. Szociális munkásként számomra nagyon fontos, hogy jól segítsek, a közösség, akivel ezt teszem értékteremtő és transzparens legyen. Fontos, hogy olyan ügyet támogassunk, amiben a kedvezményezett hosszú távú segítséget kap az élete pozitív alakulásához. Az idei támogatott ügy, Janka rehabilitációja is egy ilyen. Ez a kislány egy csoda, minden segítséget megérdemel, hogy fejlődjön és kinyíljon számára a világ. Csoda ő és a testvére, csodák a szülei. Egy olyan családot támogatunk most, akik maguk is mindent megtesznek +1-et, hogy a gyermekeik teljes életet élhessenek. Emellé nem nehéz odaállni. : )"
Jákfalvi Anett
Pálferi Karitász, futónagykövet
„de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14) "Ez az egyik kedvenc bibliai idézetem. Ahogy visszaemlékszem, 40 éves korom után kezdetem csak futni, addig utáltam és hallani sem akartam róla, de az „élet túl rövid és a futással kicsit meg lehet hosszabbítani” (Baron Hansen)😊 Mára már nem tudom elképzelni az életemet futás nélkül. Semmihez sem hasonlítható módon kapcsol ki, tölt fel, főleg, ha ezt erdőben teszem. Szeretek közben meditálni, gyönyörködni Isten legszebb templomában, a természetben, de a monotonabb futásokba 1-2 rózsafüzér elimádkozása is remekül beilleszthető. Pár éve merült fel bennem, hogy esetleg összekapcsolhatnám valami karitatív tevékenységgel is a futásomat, nehogy már csak nekem legyen jó … így először látássérült fiataloknak segítettem a futóedzésükben a Margit-szigeten, majd rátaláltam a Pálferi Karitászra, ahol minden évben szép és nemes célokra gyűjtenek adományokat és ez nagyon megtetszett. Idén különösen is megérintett kis pártfogoltunk, Janka esete, mert keresztlányom Lili is 25 hetes koraszülöttként látta meg a napvilágot és emlékszem, hogy fél kiló körüli súlyra le is fogyott. Maga volt a csoda, hogy életben maradt, most 24 éves egészséges egyetemista! Hiszek a csodákban! Nagy örömmel veszek részt futónagykövetként Janka rehabilitációjának támogatásában. Arra buzdítalak Titeket, ha tehetitek fussatok és/vagy adakozzatok!"
Rezső 😊rsi
Pálferi Karitász, futónagykövet
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való.” (Jakab 1,17)
"Kisgyermekként több évig egy egészségügyi gyermekotthonban éltünk, ahol édesanyám gyermekgondozóként dolgozott. Az otthon lakói között ugyanúgy voltak játszótársaim, mint az óvodából. Nem számított, hogy kerekesszékes, látás- vagy hallássérült valaki, mindannyian gyerekek voltunk, nem volt különbség köztünk. Felnőttként már tudom, hogy mozogni és felfogni a világot nem magától értetődő, és nem mindenkinek adatik meg. Erről gyakran elfelejtkezünk. Ezért is vagyok nagyon hálás, amikor futhatok. Mindezeken túl a futás számomra nem csak egy öncélú tevékenység, nem csak a saját örömömről, teljesítményemről szól, hanem általa szeretném felhívni a figyelmet olyan ügyekre, amelyek megszólítanak, és amelyekkel érdemes foglalkozni. A Vivicittán Jankáért fogok futni, és Pálferi Karitász nagykövetként részt veszek a számára szervezett gyűjtésben is. Olyan jó lenne, ha ennek a csupaszív, mosolygós, 7 éves kislánynak, aki a nehézségei ellenére tele van vidámsággal és élet-szeretettel, közös erővel megkönnyíthetnénk a mindennapjait, hogy sokkal több boldog percben lehessen része, és a rehabilitációja is folytatódhasson. Ha teheted, támogasd Te is Jankát és családját. Köszönöm az ő nevükben is!"
Cseke Lilla
Pálferi Karitász, futónagykövet

És az anonim követeink.

PÁLFERI KARITÁSZRÓL

.

A Pálferi Karitász 2013 áprilisában alakult meg a Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember kedd esti alkalmaira járó „pálferis” közösség tagjaiból, a Pálferi Alapítványa részeként.

Fő mottónk: „Adni jó, együtt, közösségben még jobb”. Célunk, hogy a segítő szándékok cselekvésbe fordulhassanak, mindeközben pedig önmagunk, kapcsolataink és közösségünk is fejlődhessen.

Ha érdekel az önkéntes munka vagy alkalmanként közösségben jótékonykodnál...

… akkor közöttünk a helyed! 🙂

karitász programsátor a vivicittán 🙂

Previous slide
Next slide

Fő támogatónk:

További támogatóink