Gyalogos előtábor (Alpokalja) 2013

2013. július 13-július 16.  

A Pálferi.hu közössége
által szervezett nyári tábort 2013-ban is a többféle előtábor előzte meg. Itt a
részt vevőknek lehetősége nyílt egy 4 napos vándortábor tapasztalatai által
megismerkedni és közelebb kerülni egymáshoz. A túra igazi vadromantikát ígért:
az erdő mélyén (sátorban) eltöltött éjszakákat, estelente közös bográcsban
főzést és az Alpokalja csodálatos természeti kincseit. Az erdő csendje pedig
sokunknak segített megtalálni egy belső csöndet is, amely fényében sok mindenre
máshogy néztünk a túra végeztével.

Július 13-a szombat
délelőtt indultunk el Kőszeg vasútállomásról, hogy aztán a környék legszebb
helyeit meglátogatva napi 15-20 kilométert megtéve végül 16-án kedd este
elérjünk Szombathelyre. A túra zarándokjellegét az adta, hogy mindenünk magunk
cipeltünk, nem volt semmiféle kisegítő autó vagy szerviz kocsi, ami a sátrakat
vagy a felszerelés bármilyen részét hozta volna. Az indulásnál emlékezetes
volt, amikor a telis-tele pakolt túrazsákokba még megpróbáltuk betuszkolni azt
a több napnyi élelmet, amit magunkkal kellett cipelnünk, hogy az erdőben ne
maradjunk éhen. Az első két nap során ugyanis semmiféle településnek a közelébe
sem mentünk. A komoly túra dacára a nemek aránya szokásos pálferis kettő-egynél
is kiegyenlítetlenebb volt: a huszonöt fős kompániának egyötöde állt csak
férfiakból – bár ez a túra tempóján és a megtett távon vagy a szintkülönbségen
egyáltalán nem érződött. Csupa edzett amazon és kipróbált női túrázó cáfolt rá
mindenféle nemi sztereotípiákra.

A túrát színesítette,
hogy a napközbeni pihenők alkalmával is sokszor volt lehetőségünk olyan
játékokban részt venni, ami segített többet is megtudni egymásról és sokszor a
magunk ismeretéhez is hozzájárult. Nagyszerű volt például az a bizalomjáték,
amely során meg lehetett mutatnunk egy becsukott szemű társunknak azt a fát,
amivel megajándékoztuk őt. Majd ezután őneki kellett azt nyitott szemmel
megkeresnie. Az első éjszakát a Kőszeg közelében található hírneves Hétforrás
mellett töltöttük, amely ágai honfoglaló őseink hét legendás törzsfőjének
neveit viselik. Az esti bográcsban forrásvíz forrt a csilis babhoz, az éjszakai
fürdőzés során pedig megtapasztalhattuk, hogy mind a hétnek egyformán NAGYON
hideg a vize. A tábortűz körüli közös éneklés után mindenki jókedvvel tért
aludni, és a közös esti éneklések ezután minden este elmaradhatatlan kellékei
lettek.

Második túra napunkon
Írott-kőt másztuk meg és a csúcson található nagyszerű, kilátóba telepített
múzeumot egy vetélkedő keretében kellett felderítenünk. Az éjszakát Szent Vid
kápolnája mellett töltöttük, ahol a táborhelytől kicsit távolabb volt a forrás,
nem 25 hanem 500 méterre, de szerencsére túravezetőink nagyszerű érzékkel
fedezték fel a vízhordásban rejlő csapatépítési lehetőséget. A kápolna
csodaszép volt, különösen a hajnali közös ima idején a kelő madarak
csicsergését hallgatva volt kivételes élmény az elénk táruló panorámában
gyönyörködni.

A harmadik reggelen
mindenki ámulatára a reggeli friss péksütemény volt és kakaó: a túrát
koordináló Csaba megszervezte, hogy ezeket a vadonban kincset érő
szubsztanciákat egy szervezői kocsi hozza el a készleteik végén járó pálferis
túrázóknak. Szintén ekkor kezdődött el egy mindünk számára nagyon kedves emlékű
játék: azt a feladatot kaptuk, hogy ajándékozzuk meg egymást három aprósággal
egy túratársunkat, ami a másikat saját jó tulajdonságaira emlékezteti, vagy
aminek hasznát veheti a későbbiekben. A további másfél nap főleg az ajándékok
kitalálásával telt és mindenki felettébb élvezte, hogy ennek révén még
alaposabban sikerült egymást megismerni. A Bozsoki kastély udvarán töltöttük a
vándortábor utolsó éjszakáját, amely arról híres, hogy számos régi magyar film
– többek között a Kőszívű ember fiai – is forgatási helyszínként használta. Ez
volt az utolsó éjszakánk, amit még sátorban alva töltöttünk, a vacsoráról
viszont már egy kiváló kedélyű helyi vendéglős gondoskodott, ahogy a
szórakoztatásunkról is: előszeretettel adott elő dalokat gitáron, többek között
saját szerzeményeket is.

Utolsó napunk során végig
sík terepen jártunk, de a megtett táv ekkor volt a leghosszabb, majdnem 19
kilométer. A végére igencsak megörültünk Szombathely tornyainak, és még jobban
fagylaltárusainak. Szerencsére a túra gazdagon lett dokumentálva, a fotók
mellett készült videófelvétel is, amit fáradhatatlan operatőrünk, Salamin Pali
rögzített, sokszor nem is a valóság megragadásának, inkább egy saját
forgatókönyv megvalósításának alárendelve a felvételt. Kommentárjain sokszor
már a felvétel alatt sokat nevettünk, kíváncsian várjuk a megvágott verziót.

A túra a maga
egyszerűségében is nagyon élmény-dús tudott lenni legtöbbünk számára. A fizikai
megpróbáltatások, a megszokott komfort hiánya és a közösségvállalás a
túratársakkal mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy sok mindent átértékeljünk
magunkban és magunk körül. Közös élmény volt, hogy négy nap után visszatérve a
civilizációba sokkal jobban meg tudtuk becsülni a technikai vívmányokat és
picit magunkra is másként néztünk, amiért kibírtuk nélkülük ezt az időt. Páran
az erdőben hosszas, néma gyaloglás ideje alatt töprengtek el dolgokon, amikre
otthon nem jut idő. Páran nagyszerű beszélgetőpartnereket találtak az útra.
Páran új barátokat is szereztek. Számos dolog volt, amit megköszönhettünk
egymásnak az utolsó közös fagylaltozás alkalmával a Szombathelyi
vasútállomáson. De a legtöbb köszönet mégis a túra kitalálóját és
megszervezőjét, Gáspár Csabát illeti, amiért lehetővé tette számunkra, hogy
együtt átéljük ezt a sok kis csodát.