Merre tovább?

 A Pálferis Közösség tíz éven át szervezte a különböző programokat, csoportokat a keddi Pálferis előadások közönségének. Pálferi 2018-ban lezárja a keddi alkalmak sorozatát, ezzel együtt a Pálferis Közösség is új irányt vesz: Pálferi szellemiségét, a spiritualitás és mentálhigiéné fontosságát szeretnénk minél szélesebb körben aktívan képviselni.

 

Ehhez az új célhoz más működési forma mellett döntöttünk. Víziónk, hogy támogatásunkkal különböző önszerveződő csoportok indulnak országszerte. Egyrészt olyan önsegítő csoportokat szeretnénk indítani, amelyekben a közös munka során felhasználják Pálferi 18 évnyi keddi előadásából kiemelt, direkt a csoportoknak készített anyagainkat. Bízunk benne, hogy ezzel kitörünk Budapestről is, és országszerte indulnak ilyen csoportok azokból a lelkes és aktív emberekből, akik eddig Feri előadásait online követték.

Másrészről tematikus kezdeményezéseket is szeretnénk befogadni. A jelenlegi közösségnek is van Karitasz csoportja, Imacsoportja, Biokert, Filmklub, Kosárlabda köre és még sorolhatnánk. Ezek támogatása mellett olyan lelkes Pálferi hallgatókat keresünk, akik egy-egy új kezdeményezés ötletével és a megvalósításhoz szükséges bátorsággal is rendelkeznek. Ezen új kezdeményezések beindításában is komoly lehetőségeket látunk arra, hogy minél több helyen meg tudjuk jeleníteni a spiritualitás és mentálhigiéné fontosságát.

 

Rád is számítunk. Válaszd ki az alábbiak alapján melyik irány szimpatikus, és bízunk benne, hogy találkozni fogunk 2019-ben is egymással.

 

 

Indíts csoportot! – Van már egy kiscsoportod, ahova bevinnéd Pálferi témáit, vagy régóta fontolgatod, hogy indítasz egy önsegítő csoportot a szakmádban? Összehoznád Pálferi hallgatóit a saját városodban? Segítünk neked. A különböző tematikus anyagokon túl a csoportindítással kapcsolatos információkkal, javasolt csoportszabályokkal, de akár csoportvezetői képzéssel is támogatunk. Csoportot indítanék! – Bejelentkező kérdőív

 

Indítsd be a saját kezdeményezésed! – Társasjáték klubot vagy óvodát indítanál, vagy segíteni szeretnél munkahelyet kereső embereknek? Van ötleted és bátorságod valami új kezdeményezést beindítani – de jól jönne némi támogatás a folyamatban? Az új Pálferis Közösség szívesen melléd áll és segít az ügy beindításában. Oszd meg az alapötleted velünk, és megkeresünk, hogyan tudunk segíteni téged – Kezdeményezést indítanék! – Bejelentkező kérdőív

 

Támogasd mások munkáját! – Tetszik az új irány, és támogatnád azt önkéntes munkáddal? Szívesen  részt vennél egy-egy Neked tetsző csoport vagy kezdeményezés napi feladatainak végrehajtásában? Van olykor-olykor egy-két órád, és szívesen segítenéd a Pálferis Közösség munkáját? Az új irányhoz nagy szükségünk van az önkéntes segítségedre. Önkéntesnek jelentkezem! – Bejelentkező kérdőív

 

Gyere el te is – Ha kíváncsi vagy, milyen új csoportok, kezdeményezések, programok nőnek ki az új Pálferis Közösségből, akkor kövess minket a neten, hogy értesülj, hogyan tudsz csatlakozni hozzájuk.

Fő támogatónk:

További támogatóink